adozona.hu
AVI 2015.4.37
AVI 2015.4.37
Nem minősül adóraktárban előállított terméknek az az ital, melyen a beltartalom és a zárjegy nem egyezik (2003. évi CXXVII. tv. 73. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú jövedéki hatóság 2009. február 25-én jövedéki ellenőrzést végzett a felperes telephelyén és megállapította, hogy 276 palackon a kiadott zárjegyek felhasználási adatai nem azonosak a terméken található címkék adataival. A zárjegy 16 tf-%-os termékre való felhasználással került bejelentésre, de valójában 21 és 30 tf-%-os terméken volt fellelhető. További 16 palack esetében pedig nem volt adat. Majd folytatólagos ellenőrzés történt, ami hasonló problémát tárt fel, 480 palack esetében...
A fellebbezés folytán eljárt alperes előbb az eljárást felfüggesztette a D. Kft. (továbbiakban: Kft.) adóvizsgálatáig (ettől a cégtől szerezte be a felperes az alkoholtermékeket), majd 2018/2010. számú határozatával kisebb részben megváltoztatta az elsőfokú határozatot, az üzletbezárást mellőzte, valamint az elkobzást és megsemmisítést is szintén tekintettel arra, hogy e kérdésben majd a büntetőeljárásban születik döntés. A jövedéki bírság kiszabását nem érintette. A tényállást kiegészítette annyiban, hogy a Kft. vizsgálata alapján az volt megállapítható, hogy a tőle beszerzett termék után adóbevallás nem történt, a csatolt szállítólevélen feltüntetett áru adózott volta nem volt megállapítható. Annak nincs jelentősége, hogy a felperes mindezt tudta vagy sem, mert a Jöt. az objektív felelősség talaján áll, tehát elegendő az adózás alól elvont termék birtokban tartása a jogellenesség megállapításához. A címke és az üvegben talált termék egyezősége pedig kétséget nem ébresztett, ezt a vizsgálat megerősítette, melyet a felperes más telephelyén, de azonos áruból történt mintavétel támaszt alá. A kellő körültekintést - mint szubjektív elemet - csak az üzletbezárás feloldása körében lehetett értékelni. Megjegyzendő még, hogy mindezt követően az elsőfokú hatóság saját hatáskörben kiegészítette kisebb mértékben a határozatát, amely ellen szintén fellebbezést nyújtott be a felperes. A kiegészítő határozat is megváltoztatásra került annyiban, hogy további 16 palack vonatkozásában 19 820 Ft jövedéki bírságfizetési kötelezettséget írt elő a hatóság.
A felperes keresettel fordult a bírósághoz, amelyben egyrészről kifejtette, hogyha a másodfokú hatóság eljárást felfüggesztő döntése indokolt volt, akkor a Kft. eljárásának befejezése előtti döntéshozatal megalapozatlan. Másrészről a tényállás felderítetlen, a palackok tényleges tartalmát kellett volna vizsgálni, a címketartalom önmagában nem lehetett volna mérvadó a zárjeggyel kapcsolatos megállapításhoz. A más eljárásban lefolytatott szakértői vizsgálat sem lehetett volna perdöntő. Helytelenül értelmezi az alperes a Jöt. 119. § (11) bekezdését, legfeljebb téves zárjegy felhelyezés miatti mulasztási bírság lett volna alkalmazható és nem a Jöt. 114. §-a szerinti törvénysértés. Kifejtette azt is, hogy az adó alapja és mértéke megállapítása nem a zárjegy adatain alapul, hanem a számlákon és kísérő okmányokon. Álláspontja szerint az alperesi határozat a vámhatóság saját korábbi döntéseinek is ellentmond.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Idézte a Jöt. vonatkozó rendelkezéseit és rögzítette, hogy ezek értelmében csak az a termék minősülhet adóraktárban előállított (palackozott) terméknek, amelyik beltartalma, címkéje és zárjegye megegyezik. (Egyéb dokumentum, számla, szállítólevél erre nem alkalmas.) Az egyezőség hiányát a felperes a per tárgyalásán elismerte, ezáltal a szakértői bizonyítás elmaradása a Jöt. 119. § (11) bekezdését nem sértette. Az alperes nem jövedéki adót szabott ki, hanem bírságot, mint szankciót, melynek összegszerűségét a felperes nem vitatta. Az eljárás felfüggesztésére azért került sor, hogy a tényállás alapos feltárásához kellő információ álljon rendelkezésre, és nem rontja le ezt a körülményt, ha a folytatás még azelőtt történt, hogy a másik eljárás jogerősen befejeződött volna. A szabad bizonyítás elve ezért nem sérült, mert a Jöt. az objektív felelősség elvén áll, azaz, a nem adóraktárban előállított termék birtoklása, birtokban tartása elég a jogsértéshez. Az elsőfokú bíróság nem talált olyan helyzetet, hogy hatálytalan jogszabály került volna alkalmazásra a hatóságok részéről. Ezt az ítélet indokolása részletesen is kifejti.
Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy a felülvizsgálati bíróság a keresetnek adjon helyt az elsőfokú közigazgatási határozat egyidejű megsemmisítése mellett. Kérte továbbá a felperes azt is, hogy a bíróság az alperes 5804-2/2009. számú végzése (a szám helyesen 5835-3/2009.) jogellenességét is mondja ki. Ez a végzés rendelkezett a másodfokú eljárás felfüggesztéséről.
Másodlagosan azt kérte a felperes, hogy a felülvizsgálati bíróság az elsőfokú ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra. Mindkét esetben perköltséget igényelt. A kérelem indokaként előadta, hogy az elsőfokú ítélet egyrészt megalapozatlan, mert a Pp. 206. § (1) bekezdés szerinti bizonyítási kötelezettségnek nem tesz eleget, másrészről törvénysértő, amennyiben helytelenül értelmezi a Jöt. 73. § (3) bekezdését és 114. § (1)-(2) bekezdését. Kifejtette a felperes, hogy olyan többletkövetelményt ért bele ezekbe a jogszabályokba a hatóság és a bíróság, ami abban nincs benne. Ugyanis a jövedéki termék adóraktárban előállított voltát a bíróság szerint csak a címke, zárjegy és a palacktartalom teljes egyezősége igazolhatja, más okmány nem. Márpedig a Jöt. ezt így kategorikusan nem tartalmazza. Mindezen kívül a mérlegelés köréből kimaradt több fontos szempont, pl.: hamis zárjegyet nem talált a hatóság, az adóraktár által igényelt zárjegy volt a terméken, tehát nem lehet azt mondani, hogy az árut adóraktáron kívül állították elő. A termék származását a szállítólevelek egyértelműen igazolják, azt pedig, hogy az adóraktár, azaz a Kft. megfizette-e ténylegesen az adót, irreleváns jelen ügyben, azonban, ha mégsem irreleváns, akkor viszont tisztázni kellett volna, hogy megfizette-e. Az ezzel kapcsolatos jogorvoslati eljárás viszont még jelenleg is folyik. A felperes a kísérőokmányok birtokában joggal vélelmezhette az adó megfizetését a Kft. által.
A felfüggesztés, majd a folytatás még a jogerős befejezés előtt aggályos, sérti a Ket. ide vonatkozó rendelkezéseit. A másodfokú hatóság ugyanis nemcsak adatokat, tényeket, de következtetéseket is átvett a párhuzamosan futó eljárásból, amely annak jogerős befejezése előtt jogsértőnek tekintendő. A zárjegyeltérés miatt büntetőeljárás is indult, de az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, és a lefoglalt termékek kiadását rendelte el a felperes részére. Az indokolás szerint ugyanis nem volt észlelhető adóhiány.
Összességében tehát a felperesi felülvizsgálati kérelem lényege, hogy a termékek nem minősültek adóraktáron kívül előállítottnak, hiszen rendelkezett adóraktár által felhelyezett zárjeggyel. A termékek eredete igazolt, a jövedéki bírság kiszabásának nem volt helye.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a felülvizsgálati kérelem elutasítását. Hivatkozott arra, hogy a zárjegy kizárólag annak a terméknek bizonyítja az adóraktári előállítását, melyre a felhasználó nyilvántartása szerint azt felhelyezték. Csak a három adat teljes egyezősége bizonyíthatja az adóraktári előállítást. Példát is hozott állítása alátámasztására, amennyiben kifejtette, hogy egy 16%-os alkoholra bejelentett zárjegy nem igazolhatja egy 30%-os alkohol adóraktárban történő előállítását. Kérte ezért a felülvizsgálati kérelem elutasítását.
A Kúria a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Jöt. 73. § (1) bekezdése szerint: "Az alkoholterméknek - kivéve a 63. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, valamint az 5,5 térfogatszázaléknál kisebb alkoholtartalmú, legfeljebb 0,33 literes kiszerelésű terméket az b)-c) pont alá nem tartozó szabadforgalomba bocsátása, az importálása, feltéve, hogy az importáló nem adóraktárba szállítja be a terméket, a más tagállamból való behozatalát követően belföldön való forgalomba hozatala a (3) bekezdés szerinti zárjeggyel történhet." A Jöt. 73. § (3) bekezdése értelmében: "A zárjegy az alkoholtermék palackjára vagy legkisebb fogyasztói csomagolási egységére felhelyezett olyan bélyeg, amely igazolja, hogy a termék adóraktárban került előállításra (palackozásra), és onnan került kiszállításra, továbbá, hogy a harmadik országból, illetve tagállamból a közösségi vámjog, illetve e törvény rendelkezései szerint került behozatalra."
A Jöt. 114. § (1) bekezdése értelmében: "A természetes személy - a jövedéki termékkel gazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó kivételével -, amennyiben jövedéki terméket adóraktáron kívül előállít, illetve olyan jövedéki terméket birtokol, szállít, értékesít, használ fel, amelyet nem adóraktárban állítottak elő vagy amelyet - import jövedéki termék esetén - nem vámkezeltek, a jövedéki termék mennyisége után jövedéki bírságot fizet."
A rögzített tényállás és az idézett jogszabályok alapján a felülvizsgálati bíróság kiemeli, hogy a felperes kereseti kérelme több elemből álló jogi érvek felsorakoztatásából tevődött össze, mellyel az alperesi határozat jogellenessége mellett érvelt. A kereseti felvetéseket az elsőfokú ítélet megválaszolta. Ugyanakkor - helyesen - az ügyben valóban releváns két szempontot, azaz a zárjegy törvényi funkcióját, valamint a Jöt. objektív felelősségen alapuló szankciórendszerét emelte ki, mint döntése alapját.
A felülvizsgálati bíróság utal arra, hogy az elsőfokú hatóság a jövedéki bírságot azon indokkal szabta ki, hogy ellenőrzése során számos palack olyan alkoholterméket talált a felperes telephelyén, melyen lévő zárjegy nem volt azonos a benne lévő termék alkoholtartalmával. A törvény szabályozása szerint pedig nem minősülhet adóraktárban előállított terméknek az az ital, melyen a beltartalom és a zárjegy nem egyezik.
A bírságot megalapozó ezen indokon az alperesi másodfokú határozat sem változtatott, azaz erre nézve a részben megváltoztató alperesi döntés nem vonatkozott. Tény, hogy a másodfokú hatóság többletinformációkat is beépített határozatába (pl.: a Kft. vizsgálati anyagából ismert további adatokat), de ez nem változtatott a bírságkiszabás alap-jogalapján. Mivel az alperes nem adófizetésre kötelezte a felperest, hanem bírságolta, ezért a felülvizsgálati bíróság lényegében egyetért a felperessel abban, hogy irreleváns jelen ügyben, hogy a Kft. megfizette-e az adót vagy sem. Ennélfogva az sem mérvadó, hogy az alperes azelőtt fejezte be saját eljárását (felfüggesztés után folytatva), hogy a Kft. ügyében a jogorvoslati eljárás lezárult volna.
Rögzíteni szükséges még, hogy sem az alapügyben eljáró vámszervek, sem az elsőfokú bíróság nem tudott a mérlegelés körébe bevonni egyéb szempontokat (pl.: nem találtak hamisított zárjegyet, illetve a palackokon lévő zárjegyeket is adóraktár igényelte, és az áru eredetét a szállítólevelek igazolták stb.), mivel jelen jövedéki ügy jellege nem teszi lehetővé a mérlegelést. A Jöt. szankciórendszere az objektivitás talaján áll, a bírságot az árut birtokló felperesnek akkor is meg kell fizetnie, ha nem volt ráhatása az elkövetett törvénysértésre, azaz nem tudta ellenőrizni a zárjegy és a termék teljes azonosságát. Az ebből eredő hátrányt, kárt a felperes a beszállítójával szembeni polgári perben érvényesítheti.
Nem osztotta a felülvizsgálati bíróság a felperes azon érvelését sem, hogy a termék azért nem minősülne adóraktáron kívül előállítottnak, mert a zárjegyet ténylegesen adóraktár helyezte fel. Ezzel szemben a bíróság álláspontja szerint perdöntő az a körülmény, hogy milyen zárjegy van a terméken. A zárjegy hitelesítést szolgál, azaz minden vonatkozásban és minden adatában valóságot kell tartalmaznia. Alkalmatlan a hitelesítési funkcióra az a zárjegy, amely nem minden adatában egyezik a jelölt termékével, azaz amelyre felhelyezték. A zárjegy igazoló funkciójának hiánya (nem olyan terméken van, mint amit hitelesítenie kellene), az adóraktári előállítást dönti meg, ez pedig objektív felelősség alapján bírságot von maga után.
Ennélfogva a felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy az elsőfokú ítélet sem a Pp. 206. § (1) bekezdését, sem a Jöt. idézett két rendelkezését [73. § (1), (3) és 114. § (1) bekezdés] nem sértette meg.
Mivel a felperes a kereseti kérelemhez hasonlóan a felülvizsgálati kérelemben is kifogás tárgyává tette a másodfokú közigazgatási eljárást felfüggesztő végzés jogszerűségét, ezért a felülvizsgálati bíróság külön is rögzíti, hogy a közigazgatási hatóság egyes nevesített végzései (nem az ügy érdemében hozott döntései) ellen külön bírósági jogorvoslatnak nemperes eljárásban van helye [Ket. 109. § (2) bekezdés]. Erről az elsőfokú bíróság is tájékoztatta a felperest, mint ahogy reagált a felfüggesztés megszüntetésére, az eljárás folytatása tárgyában előterjesztett felperesi kifogásokra is, helyesen azt rögzítve, hogy ennek jelen ügy érdemi elbírálását illetően nincs relevanciája. Ezzel a felülvizsgálati bíróság is maradéktalanul egyetért.
Mivel az elsőfokú bíróság a tényállást alaposan feltárta, abból okszerű következtetést vont le. Ezért a jogszerű ítéletet a felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.179/2011.)