BH+ 2015.4.171

A Cstv. 40. § (3) bekezdése szerinti kapcsolat fennállása esetén maga a szerződéskötés ténye megalapozza a fél rosszhiszeműségét, a másik félnek ezt nem kell bizonyítania. A vélelem megdöntése körében kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a bizonyítékok alátámasztják-e az adóssal szerződő fél jóhiszeműségét [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) és (3) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Németországban bejegyzett felperes társaság gépjárműmosó berendezéseket gyárt, forgalmaz és üzemeltet. A felperes 1992 óta üzleti kapcsolatban áll az I. r. alperessel, amely a felperes által gyártott mosóberendezéseket Magyarországon telepítette, felújította, folyamatosan karbantartotta.
Az I. r. alperes kisebbségi üzletrészének tulajdonosa a felperes, többségi tulajdonosa és ügyvezetője V. T., aki egyidejűleg a II. r. alperesnek 2009 júniusáig 75%-os tulajdonosa és ügyvezetője volt. A fel...

BH+ 2015.4.171 A Cstv. 40. § (3) bekezdése szerinti kapcsolat fennállása esetén maga a szerződéskötés ténye megalapozza a fél rosszhiszeműségét, a másik félnek ezt nem kell bizonyítania. A vélelem megdöntése körében kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a bizonyítékok alátámasztják-e az adóssal szerződő fél jóhiszeműségét [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) és (3) bek.].
A Németországban bejegyzett felperes társaság gépjárműmosó berendezéseket gyárt, forgalmaz és üzemeltet. A felperes 1992 óta üzleti kapcsolatban áll az I. r. alperessel, amely a felperes által gyártott mosóberendezéseket Magyarországon telepítette, felújította, folyamatosan karbantartotta.
Az I. r. alperes kisebbségi üzletrészének tulajdonosa a felperes, többségi tulajdonosa és ügyvezetője V. T., aki egyidejűleg a II. r. alperesnek 2009 júniusáig 75%-os tulajdonosa és ügyvezetője volt. A felperes - kisebbségi üzletrészének megszerzésekor - a többségi tulajdonos V. T.-val szindikátusi szerződést kötött 1992. május 28-án, amelyben a tagok együttműködésének feltételeit szabályozták. Ennek értelmében az I. r. alperes szerződésben meghatározott cselekményeihez, így - egyebek mellett - ingatlanok és ingatlanokhoz fűződő jogok megszerzéséhez mindkét tag együttes jóváhagyását írták elő.
Az I. r. alperes megalakulásától kezdve bérelt ingatlanban működött. A bérbeadó és a bérlő 2003. április 22-én a bérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntették, s ennek kapcsán az I. r. alperes az ingatlan tulajdonosától 45 000 000 Ft összegű kártalanítást és kártérítést kapott.
2003. július 30-án az I. r. alperes mint bérlő és a II. r. alperes mint bérbeadó, 2003. november 1-jétől kezdődően 10 éves határozott időtartamú bérleti szerződést kötöttek a T., Dulácska u. 3212/6. helyrajzi szám alatt fekvő, a II. r. alperes tulajdonában álló telken felépítendő, az I. r. alperes igényeinek megfelelő, autómosó berendezések karbantartását, javítását, felújítását megfelelő színvonalon ellátó építményre.
A szerződés megkötésével egyidejűleg az I. r. alperes 22 200 000 Ft óvadékot adott át a II. r. alperes részére és vállalta az első évre megállapított teljes bérleti díj, 22 200 000 Ft egy összegben előre történő megfizetését. Megállapodtak abban, hogy a bérlő legkésőbb 2005. július 30-ig birtokba lép és havi 7012 eurónak megfelelő forint összegű bérleti díjat fizet a II. r. alperesnek, valamint a közüzemi díjakat kiegyenlíti. A bérleti szerződés 2005. február 2-án kelt módosításában a felek kizárták az I. r. alperes bérlő határozott időtartam alatti felmondási jogát. Úgy állapodtak meg, hogy jogellenes felmondás esetére a bérlő a hátralévő időre járó bérleti díjat egy összegben, kötbér címén köteles megfizetni. Az I. r. alperes 806,45 nm területet 2005. február 2-án vett birtokba, a bérlet nem terjedt ki a felépített ingatlan teljes területére.
Az I-II. r. alperesek a bérleti szerződés megkötése mellett 2003. május 15-én kölcsönszerződést kötöttek, mely szerint az I. r. alperes 2003. június 1-jével 40 000 000 Ft összegű kölcsönt folyósít a II. r. alperes részére jegybanki alapkamat ellenében, s a kölcsön tőkerészét 2014. január 31-én egy összegben kellett visszafizetni. Utóbb a kölcsönszerződést kiegészítették azzal, hogy a szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás ügyekre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett Szervezett Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki.
Az I. r. alperesnek a felperessel létrejött üzleti kapcsolatból eredő tartozása 2003-2004-ben jelentősen megemelkedett, a felek között a viszony megromlott. A felperes 2005-ben fizetési felszólítást küldött az I. r. alperesnek és fizetési ütemterv elkészítését kérte, majd 2006. május 12-én benyújtott kérelmében a bíróságon kérte az I. r. alperes felszámolását. A felperes és az I. r. alperes között 2006 júliusában az üzleti kapcsolat megszakadt.
Az I. r. alperes felszámolásának kezdő időpontja 2008. július 18., a bíróság felszámolóként a V. Kft-t jelölte ki. A felperes a felszámolási eljárásban az I. r. alperes nyilvántartásba vett hitelezője.
Az I-II. r. alperesek 2006. április 1-jén megállapodtak a bérleti szerződés megszüntetésében. A megállapodás szerint az alperes a bérleti szerződést 2006. szeptember 1. napjával felmondta, ugyanakkor vállalta a teljes bérleti időszak végéig járó 166 500 000 Ft megfizetését. A felek a 40 000 000 Ft kölcsönt, a 22 200 000 Ft óvadékot beszámították az I. r. alperes tartozásába és rögzítették, hogy további 95 050 000 Ft tartozása maradt fenn a II. r. alperes felé.
Az I. r. alperes 2007-ben pert indított a felperessel szemben a törvényszéken, melyben 478 913 euró és járulékai megfizetésére kérte kötelezni jelen per felperesét. Az I. r. alperes a követelését 2007. január 3-án engedményezte a II. r. alperesre kamataival együtt, 12 500 000 Ft ellenérték fejében, mely ellenértéket 2007. március 20-án 80 000 000 Ft-ra módosították. Az ellenérték összegébe teljes egészében beszámították a II. r. alperes I. r. alperessel szemben fennálló követelését, így az alperesek egymással szembeni követelései megszűntek. Az alperesek e szerződésben is a Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki jogvitájuk elbírálására.
A per tárgyalását jelen perre tekintettel felfüggesztette a bíróság.
A felperes keresetében kérte megállapítani az I. r. és II. r. alperesek között létrejött bérleti szerződés, a bérleti szerződést megszüntető megállapodás, a kölcsönszerződés és az engedményezési megállapodás érvénytelenségét, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Az engedményezési szerződés vonatkozásában a b) pontra, a megszüntető megállapodás tekintetében pedig a c) pontra is hivatkozott. Másodlagosan az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Ptk.) 203. §-a alapján támadta a szerződéseket.
Az eredeti állapot helyreállítása körében kérte kötelezni a II. r. alperest az I. r. alperes javára összesen 222 000 000 Ft és járulékai megfizetésére. A 478 913 euró tekintetében annak megállapítását kérte, hogy az engedményezett követelés jogosultja továbbra is az I. r. alperes.
Kifejtette, hogy a jogügyletek az adós vagyonának csökkenését eredményezték. Az adós szándéka a hitelezők kijátszására irányult, mert az I. r. alperes vagyonának csökkenését okozta olyankor, amikor az I. r. alperes egyébként is likviditási problémákkal küzdött. V. T. mind a két alperesnek tulajdonosa és ügyvezetője volt, ezért mindenről tudott, s a tulajdonosi kapcsolódásra tekintettel a II. r. alperes rosszhiszeműségét vélelmezni kell.
Álláspontja szerint a bérleti szerződés megkötése gazdaságilag ésszerűtlen és szükségtelen volt, az I. r. alperes elhelyezése más módon is megoldható lett volna. A beruházást valójában az I. r. alperes finanszírozta az egyéves bérleti díj előre fizetésével, s ugyanekkora összeg óvadékként történt letétbe helyezésével. Ezenfelül a szerződés az I. r. alperes számára azért is hátrányos volt, mert csak több mint egy évvel ezek megfizetése után vehette birtokba a bérleményt.
A bérleti szerződést megszüntető szerződés azzal csökkentette az adós vagyonát, hogy az I. r. alperes úgy vállalta a hátralevő bérleti díj megfizetését, hogy a bérleményt nem is használta. A kölcsönszerződés pedig az I. r. alperes likviditásának csökkenését okozta. Az engedményezési megállapodás megkötésére már a felszámolás iránti kérelem benyújtását követően került sor.
Az I. r. alperes 2008. december 30-án nyújtott be keresetet a II. r. alperessel szemben, mely alapján indult eljárás a törvényszéken volt folyamatban. Keresetében a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján támadta a bérleti szerződést, a bérleti szerződés megszüntetésére vonatkozó megállapodást és a kölcsönszerződést. Hivatkozott a Cstv. 40. § (2)-(3) bekezdésére a rosszhiszeműség vélelmezése kapcsán.
Másodlagosan a régi Ptk. 200. § (2) bekezdésére alapította keresetét arra hivatkozva, hogy a szerződések jóerkölcsbe is ütköznek.
Kérte a II. r. alperest arra kötelezni, hogy 149 150 000 Ft (86 950 000 Ft alaptalanul fizetett bérleti díj, 22 200 000 Ft óvadék, 40 000 000 Ft kölcsön) összeget a felszámolási vagyonba fizessen vissza.
Előadta, hogy a bérleti díj nyilvánvalóan eltúlzott, az I. r. alperes a székhelyét nem helyezte át a bérleménybe, és a t.-i bérleményt az I. r. alperes tekintetében nem jegyezték be a cégnyilvántartásba, míg a V. T. érdekeltségébe tartozó többi cég fióktelepként bejegyeztette az ingatlant.
A törvényszék a pert jelen eljáráshoz egyesítette.
Az I. r. alperes az engedményezési szerződést és a kiegészítésére vonatkozó megállapodást külön perben támadta meg a törvényszék előtt, a folyamatban levő per a jelen eljárásra tekintettel felfüggesztésre került.
Az I. r. alperes a felperes által indított perben a keresetet elismerte, kérte a II. r. alperes marasztalását.
A II. r. alperes kérte a kereset elutasítását. Egyebek mellett - eljárási kifogásként - arra hivatkozott, hogy a kölcsönszerződésben és az engedményezési szerződésben választottbírósági kikötésre került sor, ezért az eljáró bíróság nem jogosult a keresetet elbírálni.
Érdemben azzal védekezett, hogy az I. r. alperes speciális műszaki igényeket támasztott az ingatlannal szemben, s a társaság nevéhez méltó színvonalú épületben kívánta folytatni a tevékenységet. Ebben az időben az I. r. alperes 70 munkavállalót foglalkoztatott, fontos volt a bérlemény jó elhelyezkedése, megközelíthetősége, és megfelelő raktári kapacitásra is szükség volt. Állította, hogy a beruházás nagy részét V. T. tagi hitele, illetve a II. r. alperes által felvett hitel finanszírozta. Az I. r. alperes csak egy részét bérelte az ingatlannak, az emeletet és tetőteret, valamint a bemutató-mosó utcát a II. r. alperes használta.
Hangsúlyozta, hogy a szerződések nem eredményeztek az I. r. alperesnél vagyoncsökkenést, mert a bérleti díjak jogosan megillették a II. r. alperest, az óvadék visszajár, a bérleti szerződést megszüntető szerződés a bérleti szerződésnek megfelelően állapította meg, hogy a fennmaradó időszakra bérleti díj megfizetésére köteles az I. r. alperes, és az engedményezésre ellenérték fejében került sor, melynek teljes összegébe beszámították a II. r. alperes követelését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a bérleti szerződés érvénytelen, azt 2006. szeptember 1-jéig hatályossá nyilvánította, és kötelezte a II. r. alperest, fizessen meg az I. r. alperesnek 18 259 500 Ft-ot és ennek az összegnek 2006. szeptember 1-jétől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát.
Megállapította, hogy a bérleti szerződés megszüntetéséről szóló megállapodás érvénytelen, és kötelezte a II. r. alperest, fizessen meg az I. r. alperesnek 22 200 000 Ft-ot és ennek 2006. szeptember 1-jétől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát.
Megállapította, hogy a kölcsönszerződés érvénytelen, s kötelezte a II. r. alperest, fizessen meg az I. r. alperesnek 40 000 000 Ft-ot és ennek 2003. június 15-től járó késedelmi kamatát.
Megállapította, hogy az engedményezési megállapodás érvénytelen, a megállapodásban megjelölt 478 913 euró követelés és kamatai jogosultja továbbra is az I. r. alperes.
Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, s rendelkezett a perköltség viseléséről.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a II. r. alperes a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem időpontjában hatályban volt Cstv. 40. § (3) bekezdésében írt rosszhiszeműség vélelmét nem döntötte meg. Az I. r. alperes - miközben nagy összegű tartozása állt fenn a felperes, mint hitelező felé - összesen 84 400 000 Ft összeget adott át a II. r. alperesnek a 2003-ban még nem létező, jövőben beépítendő ingatlanra. Ezzel a II. r. alperes beruházását finanszírozta. A szakértői véleményre alapított álláspontja szerint az I. r. alperes ebből az összegből számos megfelelő ingatlant bérelhetett volna.
A bérleti szerződésben rögzített feltételek - így az előre fizetendő költségek, a nagy összegű kölcsön - alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes szándéka a hitelezők kijátszására irányult, azaz az ügylet az I. r. alperes vagyonának kimentését célozta. A bérleti- és a kölcsönszerződés az I. r. alperes vagyonát csökkentette, ezért a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján állapította meg érvénytelenségüket. Miután érvénytelen bérleti szerződés alapján nem állhat fenn bérleti díj tartozás, ezért a bérleti szerződést megszüntető megállapodás érvénytelenségét is megállapította, mely egyebekben a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján is érvénytelen.
A felperes és a II. r. alperes fellebbezése folytán megindult másodfokú eljárásban a bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta azzal, hogy az érvénytelen bérleti szerződés elszámolása alapján a II. r. alperest 18 259 500 Ft megfizetésére marasztaló rendelkezést mellőzte, s megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét a perköltség fizetésére vonatkozóan.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont jogi következtetés is nagyrészt helytálló.
Úgy ítélte meg, hogy a Cstv. 40. § (3) bekezdésében meghatározott, az azonos személy befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéskötésére vonatkozó rosszhiszeműség törvényi vélelme megdönthető, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a vélelem megdöntésének terhe a II. r. alperest terhelte. A törvényi vélelem olyan jogtechnikai eszköz, melynél a jogalkotó szándéka, hogy az a fél, aki a jogszabályra hivatkozik, a tényt nem kénytelen bizonyítani, ilyen kivételes esetben a vélelem megdöntése során a negatívum a bizonyítandó. Ennek körében az elsőfokú bíróság helyesen ítélte meg, hogy a II. r. alperes a rosszhiszeműség vélelmét nem döntötte meg, mert nem tudta bizonyítani, hogy az I. r. alperes szándéka nem a felperes hitelező kijátszására irányult.
Összefoglalva a tényállást megállapította, hogy az I. r. alperes a beruházás megkezdéséhez a teljes összeg megközelítőleg 36%-ával járult hozzá úgy, hogy az óvadék és bérleti díjelőleg 2003-tól 2005 februárjáig ellentételezés nélküli volt, mert az ingatlan épülőben volt, azt még az I. r. alperes nem használhatta.
Az I. r. alperes az ingatlant 2005. februárban vette birtokba és 2006 szeptemberéig használta, de már 2006. április 1-jén abban állapodtak meg az alperesek, hogy az I. r. alperes 166 500 000 Ft-ot egy összegben megfizet a II. r. alperesnek 2013 novemberéig járó bérleti díj helyetti kötbér címén. Ebbe számították be a visszafizetendő kölcsönt, az óvadékot és az engedményezési vételárat, s ezzel szüntették meg a tartozásokat. Az I. r. alperes az általa ténylegesen átadott 62 200 000 Ft-ot - 22 200 000 Ft óvadékot és 40 000 000 Ft kölcsönt - nem kapta vissza. Ezzel az összeggel az I. r. alperes vagyona ténylegesen csökkent. A II. r. alperes vagyona viszont mindeközben jóval nagyobb arányban gyarapodott, figyelemmel a szakvélemény szerinti ingatlanértékre. Ugyanebben az időszakban az I. r. alperesnek nagy összegű tartozása állt fenn a felperes felé.
Mindezen tényekkel szemben a II. r. alperes védekezése súlytalan. Az alperesek olyan tartalmú szerződéseket kötöttek, melyek a szerződésszerű teljesítés esetén az I. r. alperes vagyonát ténylegesen csökkentették, az időközben felszámolás alá került I. r. alperes hitelezőinek kielégítési alapját elvonták, miközben a II. r. alperesnél a vagyongyarapodás egyértelműen kimutatható.
A megtámadott szerződések - külön-külön és együttesen értékelve is - kétséget kizáróan az I. r. alperes vagyonának kimentését célozták, a hitelezők kijátszására irányultak.
Nem fogadta el azonban a másodfokú bíróság a bérleti díj vonatkozásában az elsőfokú bíróság álláspontját. Megítélése szerint a hatályossá nyilvánított szerződés esetében a szakértő által megjelölt piaci bérleti díj csupán 21% eltérést mutat a kikötött bérleti díjhoz képest, és ilyen mértékű eltérés nem teszi szükségessé, nem indokolja a hatályossá nyilvánított szerződésben megállapított bérleti díj mértékének megváltoztatását. Erre tekintettel mellőzte a II. r. alperes bérleti díj visszafizetésére irányuló marasztalását.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az ügyben eljárt első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 3. § (1) bekezdésében, a Cstv. 40. § (3) bekezdésében és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Elsőként - eljárási kifogásként - azt emelte ki, hogy az engedményezési megállapodást módosító okirat 2.10. pontjában, illetve a kölcsönszerződést módosító okiratban a felek a Választottbíróság eljárását kötötték ki jogvitájuk elbírálására. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében hivatkozott 6. § (1) bekezdése szerinti kizárólagos illetékességi szabályt - álláspontja szerint - csupán a Pp. 41. § alapján kikötött illetékesség esetén lehetne figyelembe venni. Az alávetés szabályai nem vonatkoznak a Választottbíróság, mint nem állami bíróság eljárásának való alávetésre. Ha a felek ezt az utat kötötték ki, akkor az állami bíróság csak a Vbt. 8. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben járhat el. A választottbírósági szerződés a felek között érvényesen és hatályosan létrejött, az irányadó a jelen perben is. Ezzel ellentétes álláspont esetén a Vbt. 3. § (1) bekezdésében foglaltak sérülnének.
Mindezek alapján a per megszüntetéséről kellett volna határozniuk a bíróságoknak.
A Cstv. 40. § (3) bekezdése vonatkozásában kifejtette, az elsőfokú bíróság kioktatásának megfelelően bizonyította, hogy nem volt rosszhiszemű a szerződések megkötésekor. Okiratokkal bizonyította, a szindikátusi szerződés rendelkezéseit betartva, szükséghelyzetben, de az I. r. alperes piaci pozíciójára is figyelemmel, a felperes képviselőinek tudtával és jelenlétével, sőt családi vagyon beáldozásával cégközpontot létesített az I. r. alperes részére. Okirattal bizonyította a beruházás összegét és annak forrásait.
Bizonyította, hogy az I. r. alperes felszámolásának kizárólag a felperes egyoldalú, a felek között kialakult gazdasági együttműködés írott és íratlan szabályainak megsértésével tett lépése az okozója, amely önző és egyoldalú profitszemléletű döntéssel munkahelyeket tett tönkre, illetve egy 1992 óta épített, folyamatosan fejlődő magyar társaság működését lehetetlenítette el.
Szakértői véleménnyel bizonyította, hogy a bérleti szerződés lényeges rendelkezései, a bérleti díj összegére, megfizetésére, az óvadék mértékére és a szerződés időtartamára vonatkozó rendelkezések helytállóak, az akkori piaci viszonyoknak megfelelőek és elfogadhatóak voltak. Érthetetlen, hogy a jogerős határozat miért tekintette érvénytelennek a bérleti szerződést.
A II. r. alperes kifejtette továbbá, hogy a lehetőségeihez mérten valamennyi bizonyítási eszközt felhasználva bizonyította a releváns tényeket és körülményeket, ezzel szemben sem a felperes, sem az I. r. alperes nem bizonyított, csak nyilatkozatot tett. A II. r. alperes lényegében lehetőséget sem kapott arra, hogy a törvény által felállított vélelmet megdönthesse. A jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdését megsértve nem mérlegelte a II. r. alperes bizonyítékait, a törvény által felállított vélelem megdönthetetlensége mellett kizárólag tényekből vont le helytelen jogi következtetést.
Kifejtette, hogy a beruházás tekintetében legfeljebb a 40 000 000 Ft kölcsön minősülhet finanszírozásnak, hiszen az óvadék összege és az előre kifizetett bérleti díj nem tekinthető finanszírozásnak, az a bérleti jogviszonyhoz kapcsolódott.
Téves az az indok is, hogy a beruházással a II. r. alperes vagyona gyarapodott, mert az ingatlan jelenkori értéke a bekerülési értéket sem éri el. A felvett kölcsön összege önmagában meghaladja az ingatlan piaci értékét, így a II. r. alperes vagyona nem gyarapodott, hanem az I. r. alperes szerződésszegésére tekintettel csökkent.
A II. r. alperes a beruházást az I. r. alperes által nyújtott 40 000 000 Ft összegű kölcsönből és 538 156 euró összegű banki hitelből tudta biztosítani, melynek fedezete V. T. családi ingatlanvagyona volt. Természetesen nem vitatható, hogy a II. r. alperesnek bevételt jelentett az I. r. alperes által fizetett óvadék és a bérleti díj összege, de ez a beruházások megvalósításához nem volt elegendő.
Hibás következtetést vont le a jogerős ítélet a szindikátusi szerződés és a felek közötti ún. rulírozó hitelkonstrukció vonatkozásában is. A II. r. alperes az I. r. alperes igényeinek megfelelően, a felperes értesítése mellett, annak tudtával és jelenléte mellett végezte el a beruházást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. A választottbírósági kikötéssel kapcsolatban kifejtette, hogy a Vbt. 4. §-a értelmében a Cstv. 40. §-a kizárja a jogvita Választottbíróság általi rendezését. Egyebekben a választottbírósági szerződés az I-II. r. alperesek között jött létre, annak felperes nem volt részese, emiatt az eljárási kifogás alaptalan.
Részletesen kifejtette az eljárás során már előadott álláspontját.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felülvizsgálati kérelemben a II. r. alperes a Vbt. 3. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott azzal, hogy az eljáró bíróságoknak nem volt hatásköre az eljárás lefolytatására, mert a felek választottbírósági utat határoztak meg a kölcsönszerződés, illetve az engedményezési szerződésből eredő jogviták elbírálására. Erre tekintettel az eljárás megszüntetését kérte.
A Vbt. 5. § (1) bekezdése határozza meg a választottbírósági szerződés fogalmát, míg a 8. § (1) bekezdése rendelkezik oly módon, hogy a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy bármelyik fél kérelmére a pert megszünteti, ha a felek választottbírósági szerződést kötöttek, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan.
A Kúria elsődlegesen megállapította, hogy a felperes és a II. r. alperes nem kötöttek választottbírósági szerződést, tehát a felperes keresete esetében a II. r. alperes eljárási kifogása nyilvánvalóan alaptalan. Jóllehet a felperes keresetében az alperesek által egymással kötött szerződéseket támadta, és a II. r. alperest az I. r. alperes vagyonába történő befizetésre kérte kötelezni, azonban a választottbírósági kikötés kizárólag az alperesek egymás közötti, a kikötésben meghatározott körben felmerült jogvitában kötelező az alperesekre. Amennyiben a közöttük létrejött szerződést más érdekelt személy [régi Ptk. 235. § (2) bekezdés; 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 6:89. § (2) bekezdés] támadja meg, reá a választottbírósági kikötés nem hat ki, igényének állami bírósági előtti érvényesítését az nem akadályozza.
A jelen eljáráshoz egyesített perben az I. r. alperes - felperesként - benyújtott keresete vonatkozásában, a kölcsönszerződés és az engedményezési szerződés tekintetében kell tehát abban a kérdésben állást foglalni, hogy ha a felek között választottbírósági szerződés jött létre a közöttük felmerülő jogvita elbírálására, akkor az egyik szerződő fél ellen utóbb megindult felszámolási eljárásra tekintettel ez a választottbírósági szerződés betartható-e.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a jogerős ítélet azt, hogy a Cstv. 40. § alapján a keresetet - amely a hitelező, valamint az adós számára egy speciális megtámadási lehetőséget biztosít - csak a Cstv. 6. § (1) bekezdés szerinti, azaz az adós felszámolását elrendelő bíróság előtt lehet előterjeszteni. Ezzel a Cstv. kizárólagos hatáskört és illetékességet állapított meg a hatálya alá tartozó megtámadási perek lefolytatására. A felek korábbi szerződéses megállapodása a jogvita elbírálásának fóruma tekintetében a felszámolás kényszereljárás jellegéből és a hitelezők által történő ellenőrizhetőség követelményéből következően nem tartható be.
Megjegyzi a Kúria, hogy a G.4. (BH 2014. november) számú elvi döntésében kifejtett álláspontja szerint még a felszámolás alatt levő adós rendes igényérvényesítése tekintetében sem alkalmazható a választottbírósági kikötés annak betarthatatlansága miatt, az ott kifejtett indokok alapján.
A felülvizsgálati kérelem érdemben a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését állítva támadta a jogerős ítéletet. Érvelése szerint a bíróság a logika szabályaival ellentétesen, okszerűtlenül mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és emiatt állapította meg azt, hogy a II. r. alperes nem tudta megdönteni a Cstv. 40. § (3) bekezdésében írt rosszhiszeműség vélelmét.
A Kúria álláspontja szerint a korábbi bérlemény megszűnése miatt az I. r. alperesnek nem vitásan szüksége volt egy olyan helyiségre, ahol folytathatta a tevékenységét. Ez lehetett volna saját tulajdonú ingatlan, illetve bérelhetett is megfelelő területet.
A Cstv. 40. § (1) bekezdésén alapuló megtámadási perben nem vizsgálható az a kérdés, hogy az I. r. alperes megsértette-e a felperessel kötött szindikátusi szerződését. A jelen perben nem a felperes és az I. r. alperes közötti jogvitát kell elbírálni, hanem azt, hogy az I. r. alperes vagyona csökkent-e az alperesek által kötött szerződések következtében.
Nem okszerűtlen, és a logika szabályaival nem ellentétes a bíróságnak a jogerős ítéletben foglalt az a mérlegelése, hogy nem fogadta el a II. r. alperes érvelését, miszerint az I. r. alperes vonatkozásában megfelelő bérelhető helyiséget nem lehetett találni. Az I. r. alperes ugyanis a korábbi bérleményből való kiköltözése, és a II. r. alperes ingatlanába való beköltözése időpontjai között két helyen is bérelt ingatlant. (Megjegyzi a Kúria, hogy e bérlemények után is fizetett bérleti díjat, így ugyanarra az időszakra kétszeresen kellett az I. r. alperesnek bérleti díjat fizetnie: egyszer a valóban használt bérlemény után, másodszor a II. r. alperes részére).
Ebből következően helytállóan állapította meg a bíróság jogerős ítéletében, hogy a II. r. alperes beruházásának egy részét az I. r. alperes finanszírozta, mégpedig nem kizárólag a kölcsönnel, hanem részben az olyan időszakra elkért és elszámolt bérleti díjjal, amely időtartamban az I. r. alperes egyáltalán nem tudta a bérleményt használni, másrészt pedig az óvadék összegével.
Az adós elleni felszámolás megindulása miatt indítható perben a Cstv. 40. § (3) bekezdése alapján vélelmezni kell az adóssal összefonódásban álló gazdálkodó szervezet rosszhiszeműségét a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint kötött szerződéseknél, ezért a Cstv. 40. § (3) bekezdése szerinti kapcsolat fennállása esetén maga a szerződéskötés ténye megalapozza a fél rosszhiszeműségét, a másik félnek ezt nem kell bizonyítania.
A vélelem megdöntése körében kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a bizonyítékok alátámasztják-e az adóssal szerződő fél jóhiszeműségét.
A jogvita elbírálása szempontjából az lényegtelen, hogy a perbeli szerződés megkötésekor az I. r. alperes kinek tartozott. Ha ugyanis volt olyan kötelezettsége, amely fennállt, de azt nem egyenlítette ki, hanem a rendelkezésére álló készpénz vagyonával a II. r. alperes beruházását finanszírozta, akkor a felszámolás megindulása miatt a szerződő felek (alperesek) rosszhiszeműségét vélelmezni kell. Az egyértelműen bizonyítást nyert a perben, hogy az I. r. alperes nagy összeggel tartozott a felperesnek a bérleti szerződés, valamint a kölcsönszerződés megkötésekor, és erről a II. r. alperes is tudott, miután ugyanaz a személy volt mind a két alperes ügyvezetője.
Mindezek alapján azonban azzal, hogy az I. r. alperes a II. r. alperes beruházását - vagyonának növelését - finanszírozta, az akkor már fennálló nagy összegű tartozásának csökkentése helyett, megállapítható, hogy nem okszerűtlenül, nem a logika szabályaival ellentétesen ítélte meg úgy a jogerős ítélet, a II. r. alperes a bérleti szerződés tekintetében sem tudta megdönteni a rosszhiszeműség vélelmét.
A II. r. alperes ingatlanába való beköltözés időpontjában (2005) már nyilvánvaló volt az I. r. alperes számára, hogy a felperessel a viszonya megromlott, ettől kezdődően pedig az I. r. alperes ügyvezetőjének a tevékenysége - a szerződések módosításai, engedményezési szerződés megkötése révén - arra irányult, hogy lehetőség szerint a II. r. alperesnek az I. r. alperes felé fennálló tartozását ne kelljen visszafizetnie.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.223/2014.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a Dezső és Társai Ügyvédi Iroda, ügyintéző: Rónayné dr. Csordás Ilona ügyvéd által képviselt W. GmbH felperesnek a dr. Kolozs László ügyvéd által képviselt W. Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" I. r. alperes és a Komáromi és Körmendi Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Horváth Tamás Vilmos ügyvéd által képviselt F. Korlátolt Felelősségű Társaság II. r. alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában a Fővárosi Törvényszéken 17.G.41.533/2008. számon folyt perében a Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.784/2013/3. számú ítélete ellen a II. r. alperes által 89. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja.
Kötelezi a II. r. alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 635.000 (Hatszázharmincötezer) Ft eljárási költséget.
Kötelezi továbbá a II. r. alperest, hogy az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 3.500.000 (Hárommillió-ötszázezer) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket az államnak felhívásra fizesse meg.
Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A Németországban bejegyzett felperes társaság gépjárműmosó berendezéseket gyárt, forgalmaz és üzemeltet. A felperes 1992 óta üzleti kapcsolatban áll az I. r. alperessel, amely a felperes által gyártott mosóberendezéseket Magyarországon telepítette, felújította, folyamatosan karbantartotta.
Az I. r. alperes kisebbségi üzletrészének tulajdonosa a felperes, többségi tulajdonosa és ügyvezetője V. T., aki egyidejűleg a II. r. alperesnek 2009 júniusáig 75%-os tulajdonosa és ügyvezetője volt. A felperes - kisebbségi üzletrészének megszerzésekor - a többségi tulajdonos V. T-vel szindikátusi szerződést kötött 1992. május 28-án, amelyben a tagok együttműködésének feltételeit szabályozták. Ennek értelmében az I. r. alperes szerződésben meghatározott cselekményeihez, így - egyebek mellett - ingatlanok és ingatlanokhoz fűződő jogok megszerzéséhez mindkét tag együttes jóváhagyását írták elő.
Az I. r. alperes megalakulásától kezdve bérelt ingatlanban működött. A bérbeadó és a bérlő 2003. április 22-én a bérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntették, s ennek kapcsán az I. r. alperes az ingatlan tulajdonosától 45.000.000 Ft összegű kártalanítást és kártérítést kapott.
2003. július 30-án az I. r. alperes mint bérlő és a II. r. alperes mint bérbeadó, 2003. november 1-től kezdődően 10 éves határozott időtartamú bérleti szerződést kötöttek a T., D. u. 3212/6. helyrajzi szám alatt fekvő, a II. r. alperes tulajdonában álló telken felépítendő, az I. r. alperes igényeinek megfelelő, autómosó berendezések karbantartását, javítását, felújítását megfelelő színvonalon ellátó építményre.
A szerződés megkötésével egyidejűleg az I. r. alperes 22.200.000 Ft óvadékot adott át a II. r. alperes részére és vállalta az első évre megállapított teljes bérleti díj, 22.200.000 Ft egy összegben előre történő megfizetését. Megállapodtak abban, hogy a bérlő legkésőbb 2005. július 30-ig birtokba lép és havi 7.012 EUR-nak megfelelő forint összegű bérleti díjat fizet a II. r. alperesnek, valamint a közüzemi díjakat kiegyenlíti. A bérleti szerződés 2005. február 2-án kelt módosításában a felek kizárták az I. r. alperes bérlő határozott időtartam alatti felmondási jogát. Úgy állapodtak meg, hogy jogellenes felmondás esetére a bérlő a hátralévő időre járó bérleti díjat egy összegben, kötbér címén köteles megfizetni. Az I. r. alperes 806,45 nm területet 2005. február 2-án vett birtokba, a bérlet nem terjedt ki a felépített ingatlan teljes területére.
Az I-II. r. alperesek a bérleti szerződés megkötése mellett 2003. május 15-én kölcsönszerződést kötöttek, mely szerint az I. r. alperes 2003. június 1-jével 40.000.000 Ft összegű kölcsönt folyósít a II. r. alperes részére jegybanki alapkamat ellenében, s a kölcsön tőkerészét 2014. január 31-én egy összegben kellett visszafizetni. Utóbb a kölcsönszerződést kiegészítették azzal, hogy a szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás ügyekre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett Szervezett Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki.
Az I. r. alperesnek a felperessel létrejött üzleti kapcsolatból eredő tartozása 2003-2004-ben jelentősen megemelkedett, a felek között a viszony megromlott. A felperes 2005-ben fizetési felszólítást küldött az I. r. alperesnek és fizetési ütemterv elkészítését kérte, majd 2006. május 12-én benyújtott kérelmében a bíróságon kérte az I. r. alperes felszámolását. A felperes és az I. r. alperes között 2006 júliusában az üzleti kapcsolat megszakadt.
Az I. r. alperes felszámolásának kezdő időpontja 2008. július 18., a bíróság felszámolóként a V. Kft-t jelölte ki. A felperes a felszámolási eljárásban az I. r. alperes nyilvántartásba vett hitelezője.
Az I-II. r. alperesek 2006. április 1-jén megállapodtak a bérleti szerződés megszüntetésében. A megállapodás szerint az alperes a bérleti szerződést 2006. szeptember 1. napjával felmondta, ugyanakkor vállalta a teljes bérleti időszak végéig járó 166.500.000 Ft megfizetését. A felek a 40.000.000 Ft kölcsönt, a 22.200.000 Ft óvadékot beszámították az I. r. alperes tartozásába és rögzítették, hogy további 95.050.000 Ft tartozása maradt fenn a II. r. alperes felé.
Az I. r. alperes 2007-ben pert indított a felperessel szemben a Fővárosi Törvényszéken 17.G.40.663/2007. számon, melyben 478.913 EUR és járulékai megfizetésére kérte kötelezni jelen per felperesét. Az I. r. alperes a követelését 2007. január 3-án engedményezte a II. r. alperesre kamataival együtt, 12.500.000 Ft ellenérték fejében, mely ellenértéket 2007. március 20-án 80.000.000 Ft-ra módosították. Az ellenérték összegébe teljes egészében beszámították a II. r. alperes I. r. alperessel szemben fennálló követelését, így az alperesek egymással szembeni követelései megszűntek. Az alperesek e szerződésben is a Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki jogvitájuk elbírálására.
A per tárgyalását jelen perre tekintettel felfüggesztette a bíróság.
A felperes keresetében kérte megállapítani az I. r. és II. r. alperesek között létrejött bérleti szerződés, a bérleti szerződést megszüntető megállapodás, a kölcsönszerződés és az engedményezési megállapodás érvénytelenségét, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Az engedményezési szerződés vonatkozásában a b) pontra, a megszüntető megállapodás esetén pedig a c) pontra is hivatkozott. Másodlagosan az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Ptk.) 203. §-a alapján támadta a szerződéseket.
Az eredeti állapot helyreállítása körében kérte kötelezni a II. r. alperest az I. r. alperes javára összesen 222.000.000 Ft és járulékai megfizetésére. A 478.913 EUR tekintetében annak megállapítását kérte, hogy az engedményezett követelés jogosultja továbbra is az I. r. alperes.
Kifejtette, hogy a jogügyletek az adós vagyonának csökkenését eredményezték. Az adós szándéka a hitelezők kijátszására irányult, mert az I. r. alperes vagyonának csökkenését okozta olyankor, amikor az I. r. alperes egyébként is likviditási problémákkal küzdött. V. T. mind a két alperesnek tulajdonosa és ügyvezetője volt, ezért mindenről tudott, s a tulajdonosi kapcsolódásra tekintettel a II. r. alperes rosszhiszeműségét vélelmezni kell.
Álláspontja szerint a bérleti szerződés megkötése gazdaságilag ésszerűtlen és szükségtelen volt, az I. r. alperes elhelyezése más módon is megoldható lett volna. A beruházást valójában az I. r. alperes finanszírozta az egyéves bérleti díj előre fizetésével, s ugyanekkora összeg óvadékként történt letétbe helyezésével. Ezen felül a szerződés az I. r. alperes számára azért is hátrányos volt, mert csak több mint egy évvel ezek megfizetése után vehette birtokba a bérleményt.
A bérleti szerződést megszüntető szerződés azzal csökkentette az adós vagyonát, hogy az I. r. alperes úgy vállalta a hátralevő bérleti díj megfizetését, hogy a bérleményt nem is használta. A kölcsönszerződés pedig az I. r. alperes likviditásának csökkenését okozta. Az engedményezési megállapodás megkötésére már a felszámolás iránti kérelem benyújtását követően került sor.
Az I. r. alperes 2008. december 30-án nyújtott be keresetet a II. r. alperessel szemben, mely alapján indult eljárás a Fővárosi Törvényszéken 17.G.41.894/2008. számon volt folyamatban. Keresetében a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján támadta a bérleti szerződést, a bérleti szerződés megszüntetésére vonatkozó megállapodást és a kölcsönszerződést. Hivatkozott a Cstv. 40. § (2)-(3) bekezdésére a rosszhiszeműség vélelmezése kapcsán.
Másodlagosan az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Ptk.) 200. § (2) bekezdésére alapította keresetét arra hivatkozva, hogy a szerződések jóerkölcsbe is ütköznek.
Kérte a II. r. alperest arra kötelezni, hogy 149.150.000 Ft (86.950.000 Ft alaptalanul fizetett bérleti díj, 22.200.000 Ft óvadék, 40.000.000 Ft kölcsön) összeget a felszámolási vagyonba fizessen vissza.
Előadta, hogy a bérleti díj nyilvánvalóan eltúlzott, az I. r. alperes a székhelyét nem helyezte át a bérleménybe, és a t-i bérleményt az I. r. alperes tekintetében nem jegyezték be a cégnyilvántartásba, míg a V. T. érdekeltségébe tartozó többi cég fióktelepként bejegyeztette az ingatlant.
A Fővárosi Törvényszék a pert jelen eljáráshoz egyesítette.
Az I. r. alperes az engedményezési szerződést és a kiegészítésére vonatkozó megállapodást külön perben támadta meg a Fővárosi Törvényszék előtt, a 16.G.41.025/2009. szám alatt folyamatban levő per a jelen eljárásra tekintettel felfüggesztésre került.
Az I. r. alperes a felperes által indított perben a keresetet elismerte, kérte a II. r. alperes marasztalását.
A II. r. alperes kérte a kereset elutasítását. Egyebek mellett - eljárási kifogásként - arra hivatkozott, hogy a kölcsönszerződésben és az engedményezési szerződésben választottbírósági kikötésre került sor, ezért az eljáró bíróság nem jogosult a keresetet elbírálni.
Érdemben azzal védekezett, hogy az I. r. alperes speciális műszaki igényeket támasztott az ingatlannal szemben, s a társaság nevéhez méltó színvonalú épületben kívánta folytatni a tevékenységet. Ebben az időben az I. r. alperes 70 munkavállalót foglalkoztatott, fontos volt a bérlemény jó elhelyezkedése, megközelíthetősége, és megfelelő raktári kapacitásra is szükség volt. Állította, hogy a beruházás nagy részét V. T. tagi hitele, illetve a II. r. alperes által felvett hitel finanszírozta. Az I. r. alperes csak egy részét bérelte az ingatlannak, az emeletet és tetőteret, valamint a bemutató-mosó utcát a II. r. alperes használta.
Hangsúlyozta, hogy a szerződések nem eredményeztek az I. r. alperesnél vagyoncsökkenést, mert a bérleti díjak jogosan megillették a II. r. alperest, az óvadék visszajár, a bérleti szerződést megszüntető szerződés a bérleti szerződésnek megfelelően állapította meg, hogy a fennmaradó időszakra bérleti díj megfizetésére köteles az I. r. alperes, és az engedményezésre ellenérték fejében került sor, melynek teljes összegébe beszámították a II. r. alperes követelését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a bérleti szerződés érvénytelen, azt 2006. szeptember 1-ig hatályossá nyilvánította, és kötelezte a II. r. alperest, fizessen meg az I. r. alperesnek 18.259.500 Ft-ot és ennek az összegnek 2006. szeptember 1-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát.
Megállapította, hogy a bérleti szerződés megszüntetéséről szóló megállapodás érvénytelen, és kötelezte a II. r. alperest, fizessen meg az I. r. alperesnek 22.200.000 Ft-ot és ennek 2006. szeptember 1-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát.
Megállapította, hogy a kölcsönszerződés érvénytelen, s kötelezte a II. r. alperest, fizessen meg az I. r. alperesnek 40.000.000 Ft-ot és ennek 2003. június 15-től járó késedelmi kamatát.
Megállapította, hogy az engedményezési megállapodás érvénytelen, a megállapodásban megjelölt 478.913 EUR követelés és kamatai jogosultja továbbra is az I. r. alperes.
Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, s rendelkezett a perköltség viseléséről.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a II. r. alperes a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem időpontjában hatályban volt Cstv. 40. § (3) bekezdésében írt rosszhiszeműség vélelmét nem döntötte meg. Az I. r. alperes - miközben nagy összegű tartozása állt fenn a felperes, mint hitelező felé - összesen 84.400.000 Ft összeget adott át a II. r. alperesnek a 2003-ban még nem létező, jövőben beépítendő ingatlanra. Ezzel a II. r. alperes beruházását finanszírozta. A szakértői véleményre alapított álláspontja szerint az I. r. alperes ebből az összegből számos megfelelő ingatlant bérelhetett volna.
A bérleti szerződésben rögzített feltételek - így az előre fizetendő költségek, a nagy összegű kölcsön - alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes szándéka a hitelezők kijátszására irányult, azaz az ügylet az I. r. alperes vagyonának kimentését célozta. A bérleti- és a kölcsönszerződés az I. r. alperes vagyonát csökkentette, ezért a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján állapította meg érvénytelenségüket. Miután érvénytelen bérleti szerződés alapján nem állhat fenn bérleti díj tartozás, ezért a bérleti szerződést megszüntető megállapodás érvénytelenségét is megállapította, mely egyebekben a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján is érvénytelen.
A felperes és a II. r. alperes fellebbezése folytán megindult másodfokú eljárásban a bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta azzal, hogy az érvénytelen bérleti szerződés elszámolása alapján a II. r. alperest 18.259.500 Ft megfizetésére marasztaló rendelkezést mellőzte, s megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét a perköltség fizetésére vonatkozóan.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont jogi következtetés is nagyrészt helytálló.
Úgy ítélte meg, hogy a Cstv. 40. § (3) bekezdésében meghatározott, az azonos személy befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéskötésére vonatkozó rosszhiszeműség törvényi vélelme megdönthető, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a vélelem megdöntésének terhe a II. r. alperest terhelte. A törvényi vélelem olyan jogtechnikai eszköz, melynél a jogalkotó szándéka, hogy az a fél, aki a jogszabályra hivatkozik, a tényt nem kénytelen bizonyítani, ilyen kivételes esetben a vélelem megdöntése során a negatívum a bizonyítandó. Ennek körében az elsőfokú bíróság helyesen ítélte meg, hogy a II. r. alperes a rosszhiszeműség vélelmét nem döntötte meg, mert nem tudta bizonyítani, hogy az I. r. alperes szándéka nem a felperes hitelező kijátszására irányult.
Összefoglalva a tényállást megállapította, hogy az I. r. alperes a beruházás megkezdéséhez a teljes összeg megközelítőleg 36%-ával járult hozzá úgy, hogy az óvadék és bérleti díjelőleg 2003-tól 2005 februárjáig ellentételezés nélküli volt, hiszen az ingatlan épülőben volt, azt még az I. r. alperes nem használhatta.
Az I. r. alperes az ingatlant 2005 februárban vette birtokba és 2006 szeptemberéig használta, de már 2006. április 1-jén abban állapodtak meg az alperesek, hogy az I. r. alperes 166.500.000 Ft-ot egy összegben megfizet a II. r. alperesnek 2013 novemberéig járó bérleti díj helyetti kötbér címén. Ebbe számították be a visszafizetendő kölcsönt, az óvadékot és az engedményezési vételárat, s ezzel szüntették meg a tartozásokat. Az I. r. alperes az általa ténylegesen átadott 62.200.000 Ft-ot - 22.200.000 Ft óvadékot és 40.000.000 Ft kölcsönt - nem kapta vissza. Ezzel az összeggel az I. r. alperes vagyona ténylegesen csökkent. A II. r. alperes vagyona viszont mindeközben jóval nagyobb arányban gyarapodott, figyelemmel a szakvélemény szerinti ingatlanértékre. Ugyanebben az időszakban az I. r. alperesnek nagy összegű tartozása állt fenn a felperes felé.
Mindezen tényekkel szemben a II. r. alperes védekezése súlytalan. Az alperesek olyan tartalmú szerződéseket kötöttek, melyek a szerződésszerű teljesítés esetén az I. r. alperes vagyonát ténylegesen csökkentették, az időközben felszámolás alá került I. r. alperes hitelezőinek kielégítési alapját elvonták, miközben a II. r. alperesnél a vagyongyarapodás egyértelműen kimutatható.
A megtámadott szerződések - külön-külön és együttesen értékelve is - kétséget kizáróan az I. r. alperes vagyonának kimentését célozták, a hitelezők kijátszására irányultak.
Nem osztotta ugyanakkor a másodfokú bíróság a bérleti díj vonatkozásában az elsőfokú bíróság álláspontját. Megítélése szerint a hatályossá nyilvánított szerződés esetében a szakértő által megjelölt piaci bérleti díj csupán 21% eltérést mutat a kikötött bérleti díjhoz képest, és ilyen mértékű eltérés nem teszi szükségessé, nem indokolja a hatályossá nyilvánított szerződésben megállapított bérleti díj mértékének megváltoztatását. Erre tekintettel mellőzte a II. r. alperes bérleti díj visszafizetésére irányuló marasztalását.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az ügyben eljárt első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 3. § (1) bekezdésében, a Cstv. 40. § (3) bekezdésében és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Elsőként - eljárási kifogásként - azt emelte ki, hogy az engedményezési megállapodást módosító okirat 2.10. pontjában, illetve a kölcsönszerződést módosító okiratban a felek a Választottbíróság eljárását kötötték ki jogvitájuk elbírálására. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében hivatkozott 6. § (1) bekezdése szerinti kizárólagos illetékességi szabályt - álláspontja szerint - csupán a Pp. 41. § alapján kikötött illetékesség esetén lehetne figyelembe venni. Az alávetés szabályai nem vonatkoznak a Választottbíróság, mint nem állami bíróság eljárásának való alávetésre. Ha a felek ezt az utat kötötték ki, akkor az állami bíróság csak a Vbt. 8. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben járhat el. A választottbírósági szerződés a felek között érvényesen és hatályosan létrejött, az irányadó a jelen perben is. Ezzel ellentétes álláspont esetén a Vbt. 3. § (1) bekezdésében foglaltak sérülnének.
Mindezek alapján a per megszüntetéséről kellett volna határozniuk a bíróságoknak.
A Cstv. 40. § (3) bekezdése vonatkozásában kifejtette, az elsőfokú bíróság kioktatásának megfelelően bizonyította, hogy nem volt rosszhiszemű a szerződések megkötésekor. Okiratokkal bizonyította, a szindikátusi szerződés rendelkezéseit betartva, szükséghelyzetben, de az I. r. alperes piaci pozíciójára is figyelemmel, a felperes képviselőinek tudtával és jelenlétével, sőt családi vagyon beáldozásával cégközpontot létesített az I. r. alperes részére. Okirattal bizonyította a beruházás összegét és annak forrásait.
Bizonyította, hogy az I. r. alperes felszámolásának kizárólag a felperes egyoldalú, a felek között kialakult gazdasági együttműködés írott és íratlan szabályainak megsértésével tett lépése az okozója, amely önző és egyoldalú profitszemléletű döntéssel munkahelyeket tett tönkre, illetve egy 1992 óta épített, folyamatosan fejlődő magyar társaság működését lehetetlenítette el.
Szakértői véleménnyel bizonyította, hogy a bérleti szerződés lényeges rendelkezései, a bérleti díj összegére, megfizetésére, az óvadék mértékére és a szerződés időtartamára vonatkozó rendelkezések helytállóak, az akkori piaci viszonyoknak megfelelőek és elfogadhatóak voltak. Érthetetlen, hogy a jogerős határozat miért tekintette érvénytelennek a bérleti szerződést.
A II. r. alperes kifejtette továbbá, hogy a lehetőségeihez mérten valamennyi bizonyítási eszközt felhasználva bizonyította a releváns tényeket és körülményeket, ezzel szemben sem a felperes, sem az I. r. alperes nem bizonyított, csak nyilatkozatot tett. A II. r. alperes lényegében lehetőséget sem kapott arra, hogy a törvény által felállított vélelmet megdönthesse. A jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdését megsértve nem mérlegelte a II. r. alperes bizonyítékait, a törvény által felállított vélelem megdönthetetlensége mellett kizárólag tényekből vont le helytelen jogi következtetést.
Kifejtette, hogy a beruházás tekintetében legfeljebb a 40.000.000 Ft kölcsön minősülhet finanszírozásnak, hiszen az óvadék összege és az előre kifizetett bérleti díj nem tekinthető finanszírozásnak, az a bérleti jogviszonyhoz kapcsolódott.
Téves az az indok is, hogy a beruházással a II. r. alperes vagyona gyarapodott, hiszen az ingatlan jelenkori értéke a bekerülési értéket sem éri el. A felvett kölcsön összege önmagában meghaladja az ingatlan piaci értékét, így a II. r. alperes vagyona nem gyarapodott, hanem az I. r. alperes szerződésszegésére tekintettel csökkent.
A II. r. alperes a beruházást az I. r. alperes által nyújtott 40.000.000 Ft összegű kölcsönből és 538.156 EUR összegű banki hitelből tudta biztosítani, melynek fedezete V. T. családi ingatlanvagyona volt. Természetesen nem vitatható, hogy a II. r. alperesnek bevételt jelentett az I. r. alperes által fizetett óvadék és a bérleti díj összege, de ez a beruházások megvalósításához nem volt elegendő.
Hibás következtetést vont le a jogerős ítélet a szindikátusi szerződés és a felek közötti ún. rulírozó hitelkonstrukció vonatkozásában is. A II. r. alperes az I. r. alperes igényeinek megfelelően, a felperes értesítése mellett, annak tudtával és jelenléte mellett végezte el a beruházást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását. A választottbírósági kikötéssel kapcsolatban kifejtette, hogy a Vbt. 4. §-a értelmében a Cstv. 40. §-a kizárja a jogvita Választottbíróság általi rendezését. Egyebekben a választottbírósági szerződés az I-II. r. alperesek között jött létre, annak felperes nem volt részese, emiatt az eljárási kifogás alaptalan.
Részletesen kifejtette az eljárás során már előadott álláspontját.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felülvizsgálati kérelemben a II. r. alperes a Vbt. 3. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott azzal, hogy az eljáró bíróságoknak nem volt hatásköre az eljárás lefolytatására, mert a felek választottbírósági utat határoztak meg a kölcsönszerződés, illetve az engedményezési szerződésből eredő jogviták elbírálására. Erre tekintettel az eljárás megszüntetését kérte.
A Vbt. 5. § (1) bekezdése határozza meg a választottbírósági szerződés fogalmát, míg a 8. § (1) bekezdése rendelkezik oly módon, hogy a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy bármelyik fél kérelmére a pert megszünteti, ha a felek választottbírósági szerződést kötöttek, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan.
A Kúria elsődlegesen megállapította, hogy a felperes és a II. r. alperes nem kötöttek választottbírósági szerződést, tehát a felperes keresete esetében a II. r. alperes eljárási kifogása nyilvánvalóan alaptalan. Jóllehet a felperes keresetében az alperesek által egymással kötött szerződéseket támadta, és a II. r. alperest az I. r. alperes vagyonába történő befizetésre kérte kötelezni, azonban a választottbírósági kikötés kizárólag az alperesek egymás közötti, a kikötésben meghatározott körben felmerült jogvitában kötelező az alperesekre. Amennyiben a közöttük létrejött szerződést más érdekelt személy [régi Ptk. 235. § (2) bekezdés; 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 6:89. § (2) bekezdés] támadja meg, reá a választottbírósági kikötés nem hat ki, igényének állami bírósági előtti érvényesítését az nem akadályozza.
A jelen eljáráshoz egyesített perben az I. r. alperes - felperesként - benyújtott keresete vonatkozásában, a kölcsönszerződés és az engedményezési szerződés tekintetében kell tehát abban a kérdésben állást foglalni, hogy ha a felek között választottbírósági szerződés jött létre a közöttük felmerülő jogvita elbírálására, akkor az egyik szerződő fél ellen utóbb megindult felszámolási eljárásra tekintettel ez a választottbírósági szerződés betartható-e.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a jogerős ítélet azt, hogy a Cstv. 40. § alapján a keresetet - amely a hitelező, valamint az adós számára egy speciális megtámadási lehetőséget biztosít - csak a Cstv. 6. § (1) bekezdés szerinti, azaz az adós felszámolását elrendelő bíróság előtt lehet előterjeszteni. Ezzel a Cstv. kizárólagos hatáskört és illetékességet állapított meg a hatálya alá tartozó megtámadási perek lefolytatására. A felek korábbi szerződéses megállapodása a jogvita elbírálásának fóruma tekintetében a felszámolás kényszereljárás jellegéből és a hitelezők által történő ellenőrizhetőség követelményéből következően nem tartható be.
Megjegyzi a Kúria, hogy a G.4. (BH 2014. november) számú elvi döntésében kifejtett álláspontja szerint még a felszámolás alatt levő adós rendes igényérvényesítése tekintetében sem alkalmazható a választottbírósági kikötés annak betarthatatlansága miatt, az ott kifejtett indokok alapján.
A felülvizsgálati kérelem érdemben a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését állítva támadta a jogerős ítéletet. Érvelése szerint a bíróság a logika szabályaival ellentétesen, okszerűtlenül mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és emiatt állapította meg azt, hogy a II. r. alperes nem tudta megdönteni a Cstv. 40. § (3) bekezdésében írt rosszhiszeműség vélelmét.
A Kúria álláspontja szerint a korábbi bérlemény megszűnése miatt az I. r. alperesnek nem vitásan szüksége volt egy olyan helyiségre, ahol folytathatta a tevékenységét. Ez lehetett volna saját tulajdonú ingatlan, illetve bérelhetett is megfelelő területet.
A Cstv. 40. § (1) bekezdésén alapuló megtámadási perben nem vizsgálható az a kérdés, hogy az I. r. alperes megsértette-e a felperessel kötött szindikátusi szerződését. A jelen perben nem a felperes és az I. r. alperes közötti jogvitát kell elbírálni, hanem azt, hogy az I. r. alperes vagyona csökkent-e az alperesek által kötött szerződések következtében.
Nem okszerűtlen, és a logika szabályaival nem ellentétes a bíróságnak a jogerős ítéletben foglalt az a mérlegelése, hogy nem fogadta el a II. r. alperes érvelését, miszerint az I. r. alperes vonatkozásában megfelelő bérelhető helyiséget nem lehetett találni. Az I. r. alperes ugyanis a korábbi bérleményből való kiköltözése, és a II. r. alperes ingatlanába való beköltözése időpontjai között két helyen is bérelt ingatlant. (Megjegyzi a Kúria, hogy e bérlemények után is fizetett bérleti díjat, így ugyanarra az időszakra kétszeresen kellett az I. r. alperesnek bérleti díjat fizetnie: egyszer a valóban használt bérlemény után, másodszor a II. r. alperes részére).
Ebből következően helytállóan állapította meg a bíróság jogerős ítéletében, hogy a II. r. alperes beruházásának egy részét az I. r. alperes finanszírozta, mégpedig nem kizárólag a kölcsönnel, hanem részben az olyan időszakra elkért és elszámolt bérleti díjjal, amely időtartamban az I. r. alperes egyáltalán nem tudta a bérleményt használni, másrészt pedig az óvadék összegével.
Az adós elleni felszámolás megindulása miatt indítható perben a Cstv. 40. § (3) bekezdése alapján vélelmezni kell az adóssal összefonódásban álló gazdálkodó szervezet rosszhiszeműségét a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint kötött szerződéseknél, ezért a Cstv. 40. § (3) bekezdése szerinti kapcsolat fennállása esetén maga a szerződéskötés ténye megalapozza a fél rosszhiszeműségét, a másik félnek ezt nem kell bizonyítania.
A vélelem megdöntése körében kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a bizonyítékok alátámasztják-e az adóssal szerződő fél jóhiszeműségét.
A jogvita elbírálása szempontjából az lényegtelen, hogy a perbeli szerződés megkötésekor az I. r. alperes kinek tartozott. Ha ugyanis volt olyan kötelezettsége, amely fennállt, de azt nem egyenlítette ki, hanem a rendelkezésére álló készpénz vagyonával a II. r. alperes beruházását finanszírozta, akkor a felszámolás megindulása miatt a szerződő felek (alperesek) rosszhiszeműségét vélelmezni kell. Az egyértelműen bizonyítást nyert a perben, hogy az I. r. alperes nagy összeggel tartozott a felperesnek a bérleti szerződés, valamint a kölcsönszerződés megkötésekor, és erről a II. r. alperes is tudott, hiszen ugyanaz a személy volt mind a két alperes ügyvezetője.
Mindezek alapján azonban azzal, hogy az I. r. alperes a II. r. alperes beruházását - vagyonának növelését - finanszírozta, az akkor már fennálló nagy összegű tartozásának csökkentése helyett, megállapítható, hogy nem okszerűtlenül, nem a logika szabályaival ellentétesen ítélte meg úgy a jogerős ítélet, a II. r. alperes a bérleti szerződés tekintetében sem tudta megdönteni a rosszhiszeműség vélelmét.
A II. r. alperes ingatlanába való beköltözés időpontjában (2005) már nyilvánvaló volt az I. r. alperes számára, hogy a felperessel a viszonya megromlott, ettől kezdődően pedig az I. r. alperes ügyvezetőjének a tevékenysége - a szerződések módosításai, engedményezési szerződés megkötése révén - arra irányult, hogy lehetőség szerint a II. r. alperesnek az I. r. alperes felé fennálló tartozását ne kelljen visszafizetnie.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felperes felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a felperes jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a)-b) pontja, (5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 59. § (1) bekezdése és 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 15. § (1) és (3) bekezdése alapján a II. r. alperes köteles az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is.
Budapest, 2015. január 13.
dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, dr. Lakatosné dr. Gerzson Nóra s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.223/2014.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.