adozona.hu
AVI 2015.3.20
AVI 2015.3.20
Az adózótól elvárható, hogy figyelemmel kísérje az áru mozgását és legalább szúrópróba szerűen ellenőrizze [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesi - számítógép alkatrész kereskedelemmel foglalkozó - gazdasági társaságnál 2006. április-május hónapokra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést végzett. A felperes a vizsgált időszakban beszerzéseit több különböző beszállítótól eszközölte, az általuk kiállított bizonylatok alapján 2006 áprilisában 267 350 000 Ft, 2006 májusában pedig 295 653 000 Ft előzetesen felszámított adót helyezett levonásba.
Az el...
AVI 2015.3.20 Az adózótól elvárható, hogy figyelemmel kísérje az áru mozgását és legalább szúrópróba szerűen ellenőrizze [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
Az adóhatóság a felperesi - számítógép alkatrész kereskedelemmel foglalkozó - gazdasági társaságnál 2006. április-május hónapokra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést végzett. A felperes a vizsgált időszakban beszerzéseit több különböző beszállítótól eszközölte, az általuk kiállított bizonylatok alapján 2006 áprilisában 267 350 000 Ft, 2006 májusában pedig 295 653 000 Ft előzetesen felszámított adót helyezett levonásba.Az ellenőrzések során az adóhatóság megvizsgálta a felperes tevékenységét, valamint kapcsolódó vizsgálatokat folytatott le a beszállítóknál és albeszállítóknál is. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy az értékesítési láncolat vizsgálatából kitűnően a számlázási láncolat alján elhelyezkedő cégek, vagyis az albeszállítók részben székhelyükön nem érhetők el, vagy fiktív székhely szerepel irataikon, illetve külföldi tulajdonos részére kerültek értékesítésre, továbbá nem rendelkeznek az adott volumenű ügyletek lebonyolításához szükséges tárgyi és személyi feltételekkel. Ismeretlen maradt az a személy vagy társaság is, amely elsőként fizette meg az általános forgalmi adót (a továbbiakban: áfa) a belföldi forgalomba kerüléskor. A megállapítás alapján az elsőfokú adóhatóság arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági események a számlán feltüntetett módon nem teljesültek, ezért a számlák tartalmilag nem hitelesek. Az elsőfokú hatóság a felperes terhére 2784258602. számú határozatával 2006. április hónapra 240 104 000 Ft, 2273474304. számú határozatával 2006. május hónapra 233 992 000 Ft jogosulatlan igénylésnek minősülő adókülönbözetet állapított meg, és adóbírságot szabott ki.
A határozatok ellen benyújtott felperesi fellebbezéseket elbírálva az alperes 1559275516 és 1559299082 számú határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Álláspontja szerint a felperes számlái hiteltelenek, az értékesítési láncolatban megjelenő áruk eredete nem ismert.
A felperes mindkét határozattal szemben keresettel élt, keresetlevelében az alperes határozatainak hatályon kívül helyezését és az ügyben eljárt hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Hivatkozott arra, hogy az adóhatóság azzal a megállapításával, hogy a gazdasági eseményeket meg nem történtnek minősítette, elvonta a bíróságnak az 1971. évi 3. tvr.-rel kihirdetett a Nemzetközi Közúti Árufuvarozásról szóló Egyezményben biztosított hatáskörét. Előadta, hogy a beszállítók által működésük során elkövetett jogellenes cselekményekért felperes felelősségre nem vonható, valamint a jogszabály által meg nem követelt szállítólevelek és átadás-átvételi jegyzőkönyvek hiánya nem értékelhető felperes hátrányára. Álláspontja szerint irreleváns annak vizsgálata, hogy az adót áthárító gazdasági társaság kitől szerezte be az árut, ugyanis egy gazdasági láncolatban a gazdasági eseményeket önállóan kell vizsgálni az Európai Bíróság C-354/03, C-355/03. és C-484/03. számú együttes ügyekben hozott döntése értelmében. Felperes kereskedelmi kapcsolataiban az elvárhatónál lényegesen nagyobb körültekintéssel járt el, bizonylatait megőrizte, kereskedelmi kapcsolatait megfelelő iratokkal alá tudja támasztani.
A megyei bíróság a felperes kereseteit egyesítve bírálta el, és azokat jogerős ítéletével elutasította. Ítéletét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdésére, 43. §-ára, 44. § (5) bekezdésére, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) és 166. § (2) bekezdéseire alapozta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az adóhatóság a beszerzési láncot részletesen megvizsgálta, és annak alapján állapította meg, hogy az áruk eredete nem volt feltárható, nem sikerült tisztázni, ki és mikor hozta be Magyarország területére, jogszerűen kerültek-e belföldi forgalomba, illetve mikor és kinek a részéről történt meg az áfa áthárítása. Álláspontja szerint az alperes által lefolytatott széles körű eljárás, - melynek során kiderült, hogy az értékesítésben résztvevő vállalkozások sem személyi, sem tárgyi feltétellel nem rendelkeztek több százmilliós nagyságrendű forgalom lebonyolításához - alapot adott annak megállapítására, hogy a vitatott számlák hiteltelenek.
Az ítélet indokolása rögzítette, hogy az értékesítési lánc valamennyi elemének vizsgálata alapján kell megállapítani, hogy az adólevonási jog gyakorlásának objektív feltételei fennállnak-e. Mindezek alapján az alperes jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az ügyletek a számlákon megjelölt időpontban és tartalommal a feltüntetett felek között nem jöttek létre, a láncértékesítési konstrukcióval a felek az alakilag szabályosnak tűnő, de tartalmilag hiteltelen bizonylatokon alapuló adó-visszaigénylést szándékozták megvalósítani.
A felperes Genfi Egyezményre való hivatkozásával kapcsolatban a bíróság úgy foglalt állást, hogy az egyezmény az árufuvarozásban résztvevő szerződéses partnerek közötti ügymenet és vitás kérdések rendezésének módjáról rendelkezik, vagyis a felek polgári jogi jogvitáit rendezi, az adóügyi jogviszony azonban ettől eltér, és nincsen kihatással a fuvarozási szerződésben résztvevő felek polgári jogi jogviszonyára.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerinti körültekintő eljárás körében arra mutatott rá, hogy a kellő gondosság nem állapítható meg felperes részéről, ugyanis nincs adat arra vonatkozóan, hogy felperes - legalább szúrópróbaszerűen - meggyőződött volna az áruk eredetéről.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, sérti az 1949. évi XX. törvény 7. § (1) bekezdését, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) , 2. § (1) és 97. § (4) bekezdéseit, valamint az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontját, 35. § (1) bekezdés a) pontját, az Sztv. 15. § (3) , 165. § (1)-(2), 166. § (1)-(2) bekezdéseit, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 50. § (1) bekezdésébe ütközik. Ismételten hivatkozott a Nemzetközi Közúti Árufuvarozásról szóló Egyezményre, valamint arra, hogy az adóhatóság figyelmen kívül hagyta a vizsgált időszak vámeljárásairól készült közokiratokat. Hangsúlyozta, hogy a könyvszakértő véleménye szerint felperes könyvelése összhangban van a rendelkezésre álló alapbizonylatokkal, ez is alátámasztja felperes körültekintő magatartását. Vitatta az ítélet azon megállapítását, hogy az adólevonás alapjául szolgáló számlák hiteltelenek. A gazdasági események megtörténtét egyebekben igazolja felperes nyilvántartása, ahol a termékek a szállítók szerint lebontva egyedi azonosítóval szerepelnek, azonban ennek a nyilvántartásnak nem az volt a célja, hogy az adóhatóság számára bizonyítsa a valós árumozgást, hanem a garancia érvényesítését és a raktárkezelést hivatott elősegíteni. Végül előadta, a bíróság azzal, hogy felperes bizonyítási indítványainak egyrészt nem adott helyt, másrészt az okirati bizonyítékok beszerzését megkezdte, de nem fejezte be arra hivatkozással, hogy azok más per iratanyagát képezik, az ítélethez szükséges mértékben nem tárta fel a tényállást, ezért ítélete jogszabálysértő.
Az alperes ellenkérelmében - a felülvizsgálati kérelem elutasítása mellett - a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, tekintettel arra, hogy az álláspontja szerint jogszerű.
A Kúria a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta. Részletesen ismertette és értékelte az ügyben alkalmazandó jogszabályokat, amelyek alapján az alábbiak figyelembevételével jogszerű döntést hozott.
Az általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok és a közigazgatási bíróságok által kialakított és töretlenül alkalmazott ítélkezési gyakorlat szerint csak az alakilag és tartalmilag hiteles számla alapján gyakorolható jogszerűen az áfa-visszaigénylési jogosultság.
A számlák tartalmi vizsgálata körében a felperes hivatkozott a C-354/03., C-355/03. és C-484/03. egyesített ügyekre (Optigen-ügy), de hasonló a C-439/04. és C-440/04. számú egyesített ügy is (Kittel-ügy). Ezekben az ügyekben az Európai Bíróság az ún. láncszerződésekkel (a jogi terminológia szerint körhintaszerződésekkel) foglalkozott. Az Európai Bíróság kifejtette, azok az ügyletek, amelyek maguk nem valósítanak meg hozzáadott értékadó (a továbbiakban: HÉA) kijátszást, adóalanyként eljáró személy által végzett termékértékesítésnek és gazdasági tevékenységnek minősülnek a módosított Hatodik irányelv (77/388/EGK. Irányelv) 2. cikkének 1. pontja, 4. cikke és 5. cikkének (1) bekezdése értelmében, mivel teljesítik az említett fogalmak alapjául szolgáló objektív feltételeket függetlenül az ugyanazon értékesítési láncban érintett más kereskedő szándékától, és/vagy a lánc részét képező, az említett adóalany által végzett ügyletet megelőző vagy követő másik ügylet esetleges csalárd jellegétől, amelyről ezen adóalany nem tudott és nem tudhatott.
A másik ítélet szerint, ha a termékértékesítés olyan adóalany részére történik, aki nem tudta és nem tudhatta, hogy a szóban forgó ügylet az eladó által elkövetett adókijátszás részét képezi, a módosított Hatodik tanácsi irányelv 17. cikkét akként kell értelmezni, hogy e cikkel ellentétes a nemzeti jog azon szabálya, amely szerint az adásvételi szerződések valamely belső polgári jogi - az eladó által elérni kívánt cél jogellenessége miatt közérdekbe ütköző szerződéshez, a semmisség jogkövetkezményét fűző - rendelkezés folytán fennálló érvénytelensége következtében ezen adóalany elveszíti az általa megfizetett HÉA levonásához való jogát.
Ezzel szemben, ha objektív körülmények alapján megállapításra kerül, hogy az értékesítés olyan adóalany részére történik, aki tudta, vagy tudnia kellett, hogy beszerzésével a HÉA kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt, a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik az adólevonás következményének ezen adóalanytól történő megtagadása (Kittel-ügy).
A fentiekre figyelemmel a Kúria megerősíti a már korábban kifejtett jogi álláspontját (BH 2007/7/250.), melynek értelmében az alperes a tényállás teljes körű feltárása érdekében jogosult volt vizsgálni nemcsak a vitatott számlák kiadójának és befogadójának gazdasági kapcsolatát, hanem az ezt megelőző gazdasági eseményeket is. Ennek adójogi következményeit pedig a vizsgált adóalannyal, vagyis a felperessel szemben volt jogosult levonni. A számla tartalmi feltételének vizsgálatánál mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság jogszerűen vizsgálta a számlák mögötti gazdasági események valóságos megtörténtét vagy annak hiányát.
Az alperes - a felperes hivatkozásával ellentétben - a tényállást teljes körűen feltárta, széles körű bizonyítási eljárást folytatott le a többszereplős gazdasági ügyletek valós tartalmának felderítése érdekében. A számlakibocsátókkal szemben ellenőrzést folytatott le és az ott megismert adatokat, bizonyítékokat is figyelembe vette a felperes vizsgálatánál. Ebből mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság jogszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes nem tudott olyan hitelt érdemlő dokumentumot rendelkezésre bocsátani, amely bizonyította volna a gazdasági események megtörténtét. Az áru eredetét igazoló bizonyítékok nem álltak rendelkezésre.
Az elsőfokú bíróság is - helytállóan - azt vizsgálta az alperes határozata alapján, hogy a valóságban végbementek-e azok a gazdasági események, amelyekre a felperes áfa-levonási jogát gyakorolni kívánta. E körben megfelelően értékelte az értékesítési láncolatban szereplő gazdasági társaságok tulajdonosváltozását, székhelyükön való fel nem lelhetőségét, az általuk egyáltalán nem vagy csak minimális összegben elszámolt szállítási és raktározási költségeket, személyi és tárgyi feltételeiket, a saját tőkéjük és a bruttó árbevételük arányát, valamint az áru szállításával, eredetével kapcsolatos bizonytalanságot tekintettel a szállítólevelek, átadás-átvételi jegyzőkönyvek hiányára is. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben az áruk eredetét a felperes áruforgalmat és raktárkészletet nyilvántartó rendszere nem igazolja, mivel a szakértői vélemény szerint a tényleges beszerzési forrás semmilyen adatból nem rekonstruálható.
Az elsőfokú bíróság mindezekből jogszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a közigazgatási perben nem tudta bizonyítani, hogy ezek a gazdasági események valóban megtörténtek, a számlában szereplő gazdálkodó szervezetek között valósultak meg és olyan volumenben, ahogyan azt a számlák tartalmazták. A gazdasági esemény hiányában a felperes nem gyakorolhatta jogszerűen a formailag megfelelő számlák alapján általános forgalmi adólevonási jogát.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban a felperes nem tudta bizonyítani kellő körültekintését. Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy a felperes részéről ilyen nagyságrendű áruforgalom lebonyolítása esetén nem elegendő mindössze a szerződéses partnerek létezéséről, cégjegyzékbe való bejegyzéséről meggyőződni, hanem elvárható az is, hogy figyelemmel kísérje az áru mozgását és legalább szúrópróbaszerűen ellenőrizze.
Alaptalan a felperesnek a Nemzetközi Közúti Árufuvarozásról szóló Egyezményre való ismételt hivatkozása is, amint arra már az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott, az Egyezmény 31. cikke nem releváns adójogi ügyekben, az a felek közti, a fuvarozási szerződésből eredő polgári jogi jogviták elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságot jelöli ki.
Mindezekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.153/2011.)