adozona.hu
BH+ 2015.1.26
BH+ 2015.1.26
A csődeljárásban, amennyiben a hitelező szavazati jogával kapcsolatban kifogás alapján indult eljárás még folyamatban van, az adós csak azzal a kockázattal kötheti meg a csődegyezséget, hogy utóbb - amennyiben a szavazatok száma a bíróság döntése következtében megváltozik -, a kifogás tárgyában hozott végzésnek megfelelően a csődegyezség létrehozását ismét meg kell kísérelnie, ha erre a moratórium nyújtotta határidőn belül még lehetőség van [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 12. § (5) bek., 20. §
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A bíróság az adós kérelmére 2014. január 13-án indította meg a csődeljárást, vagyonfelügyelőként a K. Zrt.-t jelölve ki.
Az adós a 2014. március 4-én megtartott egyezségi tárgyaláson megkötött csődegyezség jóváhagyása érdekében 2014. március 7-én nyújtott be kérelmet a bírósághoz. A becsatolt csődegyezségi tárgyalási jegyzőkönyv szerint a vagyonfelügyelő tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elsőfokú bíróság előtt az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) hitelező kifogásának elbírálására irány...
BH+ 2015.1.26 A csődeljárásban, amennyiben a hitelező szavazati jogával kapcsolatban kifogás alapján indult eljárás még folyamatban van, az adós csak azzal a kockázattal kötheti meg a csődegyezséget, hogy utóbb - amennyiben a szavazatok száma a bíróság döntése következtében megváltozik -, a kifogás tárgyában hozott végzésnek megfelelően a csődegyezség létrehozását ismét meg kell kísérelnie, ha erre a moratórium nyújtotta határidőn belül még lehetőség van [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 12. § (5) bek., 20. § (1) bek., 21/A. § (3) bek., 21/B. §].
A bíróság az adós kérelmére 2014. január 13-án indította meg a csődeljárást, vagyonfelügyelőként a K. Zrt.-t jelölve ki.Az adós a 2014. március 4-én megtartott egyezségi tárgyaláson megkötött csődegyezség jóváhagyása érdekében 2014. március 7-én nyújtott be kérelmet a bírósághoz. A becsatolt csődegyezségi tárgyalási jegyzőkönyv szerint a vagyonfelügyelő tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elsőfokú bíróság előtt az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) hitelező kifogásának elbírálására irányuló eljárás folyamatban van, és kérte az adóst, hogy két héttel halassza el a tárgyalást. A folyamatban levő, kifogás alapján indult eljárás a Bank hitelező igényének vitatottként történt besorolása megváltoztatására irányult. Az adós a jegyzőkönyv szerint a kérelemnek nem kívánt eleget tenni, álláspontja az volt, hogy a kifogás előterjesztése nem akadályozza az egyezségi tárgyalás megtartását, valamint a csődegyezség megkötését. Az egyezségi tárgyaláson a jelenlevő Bank hitelezőnek nem biztosítottak szavazati jogot igényének "vitatott" minősítése miatt.
Az egyezségi tárgyaláson a nem biztosított kategóriában elismertként nyilvántartásba vett követelések hitelezői 2957 szavazatszámmal rendelkeztek, ebből az egyezségi javaslatot elfogadó hitelezők szavazata 2848 volt. A megállapodás szerint az adós arra vállalt kötelezettséget, hogy "az elismert biztosított és elismert nem biztosított hitelezői kategóriában visszaigazolt hitelezők részére a vagyonfelügyelő által elismertként, illetve nem vitatottként visszaigazolt, összesen 148 169 806 Ft követelés összegéből a hitelezők részére a hitelezők követelése 20%-ának megfelelő összeget, azaz mindösszesen 29 633 960 Ft összeget egyenlít ki" oly módon, hogy saját váltót állít ki egyenként a hitelezők részére 2023. december 31-i lejárattal.
Az egyezséghez csatolt kimutatás szerint az adósnak nem vitatott biztosított hitelezői nem voltak, a vagyonfelügyelő az egyezségi tárgyalás időpontjában a Bank követelését vitatott biztosított hitelezői igényként tartotta nyilván.
A Bank három kifogást terjesztett elő, melyből az egyik eljárásban azt sérelmezte, hogy bejelentett követelését a vagyonfelügyelő a "vitatott igények" kategóriájába sorolta be. A bíróság 2014. március 14-én meghozott 7. sorszámú végzésében a kifogásnak részben helyt adott és megállapította, hogy a vagyonfelügyelő köteles a Bank hitelező által az adós részére folyósított lejárt, vissza nem fizetett tőkeköveteléseket - annak a csődeljárás kezdő napján érvényes MNB euró/forint középárfolyama alapján számított összegében - hitelezői igényként nyilvántartani, nem biztosítottként. Az ezt meghaladó kifogást a bíróság elutasította.
A végzés indokolásában megállapította, hogy a Bank és az adós között létrejött bankhitelszerződés, és az annak alapján megkötött szerződéseknek megfelelően jelentette be a Bank a hitelezői igényét a vagyonfelügyelőnek. A követeléseket biztosítéki szerződésekkel erősítették meg, így jelzálogjogot kötöttek ki az adós tulajdonában levő ingatlanokra, vagyont terhelő-, követelést terhelő zálogjogot alapítottak, óvadéki szerződést kötöttek, biztosítéki célú engedményezési megállapodást hoztak létre és opciós megállapodás is létrejött a felek között az adós ingatlanaira. Valamennyi biztosítéki szerződést közokiratba foglalták.
Az adós a csődeljárást megelőzően peres eljárást indított a Bank és közte létrejött valamennyi szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Ezzel párhuzamosan választottbírósági eljárást is kezdeményezett a szerződések érvénytelenségének megállapítása tárgyában.
Az adós a vagyonfelügyelőt tájékoztatta arról, hogy a peres eljárásra tekintettel a Bank igényét vitatja, ezért a vagyonfelügyelő a Bank igényét vitatottként igazolta vissza. A hitelező a vagyonfelügyelő ezen intézkedése ellen terjesztett elő kifogást.
Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 12. § (4) bekezdése - mely szerint nem lehet vitatott követelésként nyilvántartásba venni a közokiratba foglalt hitelezői követelést, ide nem értve, ha annak megfizetése részben, vagy egészben már megtörtént - nem tartalmazza azt a feltételt, hogy csak abban az esetben lehet a közokiratba foglalt követelést vitatottként nyilvántartani, ha a követelés megfizetése részben vagy egészben megtörtént. A Cstv. 12. § (4) bekezdését és a 12. § (2) bekezdés bb) alpontban írtakat együtt kell a csődeljárás során figyelembe venni, és a két speciális rendelkezés közül peres eljárás megindítása esetén a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjában írtakat kell alkalmazni akkor is, ha a követelést közokiratba foglalták. A Cstv. 12. § (4) bekezdésében írtak kizárólag abban az esetben érvényesülnek, ha nem indult a csődeljárást megelőzően a követelés tekintetében peres eljárás, amelyben a csődeljárás alá került adós a hitelező követelését vitássá tette. A Kúria Gfv.X.30.174/2012/7. számú döntésében kifejtettek alapján megállapította, hogy a vagyonfelügyelő nem járt el jogellenesen akkor, amikor a Bank követelését vitatottként igazolta vissza.
Nyomatékosan utalt arra, hogy nem a vagyonfelügyelő jogszabálysértő intézkedését bírálta el a Cstv. 12. § (5) bekezdése alapján, hanem hitelezői igény besorolásról döntött. A csődeljárás során mód van arra, hogy a bíróság a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján, a Pp. 206. § (1)-(2) bekezdése szerint - nem elvonva a peres bíróság hatáskörét - a bizonyítékokat mérlegelje, erre azonban a vagyonfelügyelő a hitelezői igények nyilvántartásba vételekor nem jogosult.
Az elsőfokú bíróság a kifogás elbírálása során a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján megvizsgálta az adós Bank ellen benyújtott keresetének, illetve a választottbírósághoz benyújtott keresetének tartalmát. Megállapította, hogy az adós valamennyi szerződést teljes körű, illetve részleges érvénytelenségre hivatkozással támadta.
A bíróság álláspontja szerint az adós által peresített szerződések tartalmából, a keresetlevelekből nem következik az, hogy a Bank által ténylegesen folyósított pénzösszegek, mint hitelezői igények a csődeljárásban nem vehetőek nyilvántartásba. A Cstv. 3. § (1) bekezdés ca) alpontja szerint a pénzintézet által folyósított és ténylegesen az adós rendelkezésére bocsátott, vissza nem fizetett tőkekövetelés, függetlenül a peres eljárás kimenetelétől, hitelezői követelésnek minősül. Az ezt meghaladó hitelezői igény pedig a peres eljárás kimenetelétől függően illeti meg a Bankot.
Utalt arra, hogy jóllehet az adós a Bankkal szemben a perben kártérítési igényt is érvényesíteni kívánt, azonban ez az igény és annak beszámítása a csődeljárásban érvényesített hitelezői igény szempontjából irreleváns, mert a kártérítési követelést kizárólag abban az esetben lehet beszámítani, ha azt jogerősen megállapították.
Miután az adós valamennyi biztosítéki szerződést is megtámadta, ezért a hitelező a csődeljárásban nem biztosított hitelezői igénnyel rendelkezhet.
A határozat alapján - a csődegyezségi tárgyalás megtartását követően - a vagyonfelügyelő a Bank követelését 13 215 347 586 Ft összegben nem biztosított hitelezői igényként nyilvántartásba vette.
Az elsőfokú bíróság a csődeljárást megszüntette, mert azt állapította meg, hogy a csődegyezség a jogszabályban foglaltaknak nem felel meg. Hivatkozott a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5. § (1) bekezdésére, mely tiltja a joggal való visszaélést. Álláspontja szerint a csődegyezség azért nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek, mert az adós a csődeljárás kezdő időpontját közvetlenül megelőzően pert indított a hozzávetőlegesen 13 milliárd forint követeléssel rendelkező hitelezőjével szemben. Ezt követően - tudva arról, hogy a Bank hitelezői igényét érintően kifogást terjesztett elő - annak elbírálását nem várva be, a vagyonfelügyelőnek a tárgyalás elhalasztására irányuló kérelme ellenére a többi hitelezőjével az egyezséget megkötötte.
Az adós fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A Bank kifogása alapján hozott határozat tekintetében a másodfokú bíróság álláspontja szerint a Cstv. 12. § (4) bekezdés olyan kógens szabály, amelytől a követelések minősítése során sem a vagyonfelügyelő, sem a csődbíróság nem tekinthet el.
Jelen esetben a felek azt nem tették vitássá, hogy a hitelező bejelentett követelését közokirat igazolja. Az adós azonban arra a körülményre hivatkozással kérte a vagyonfelügyelőtől a banki követelés vitatottá minősítését, hogy a követelést tartalmazó, közokiratba foglalt szerződést érvénytelenségre hivatkozva már a csődeljárás előtt megtámadta a perbíróság, illetve a választottbíróság előtt.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az ilyen perindítás igazolása még nem elegendő ahhoz, hogy a vagyonfelügyelő vagy a csődbíróság a csődtörvény fenti kötelező rendelkezését figyelmen kívül hagyja és attól eltérő módon az érintett követelést vitatottnak minősítse. A jogalkotó szándéka a közokirattal rendelkező hitelező csődeljárásbeli jogainak megóvására irányult. Önmagában az a körülmény, hogy a közokiratba foglalt követelés alapjául szolgáló szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt az adós pert indított, a követelést a csődeljárásban nem teszi vitatottá, mert még ha a perben az vitatott is, a csődeljárásban a csődbíróságnak speciális szabályokat kell alkalmaznia. Az adósnak lehetősége van arra, hogy a korábban általa indított per eredményét bevárja, és akkor indítson csődeljárást, amikor már jogerős ítélettel tudja igazolni, hogy a korábban közokiratba foglalt követeléssel nem tartozik.
A másodfokú bíróság nem fogadta el a felek által megjelölt és közzétett bírósági határozatnak azt az okfejtését, hogy a Cstv. 12. § (4) bekezdésében előírt kógens rendelkezés ellenére akkor is vitatottnak kell minősíteni a közokiratba foglalt követelést, ha annak bírósági úton történő megtámadására a csődeljárást megelőzően került sor. Álláspontja szerint a közokiratba foglalás csak akkor nem eredményezheti a hitelezői igénynek a Cstv. 12. § (2) bekezdés ba) alpontjába történő besorolását, ha a közokirat valóságtartalma jogerős bírósági ítélet alapján megdőlt, illetve igazolást nyert, hogy annak részbeni, vagy teljes kiegyenlítésére sor került.
Nem fogadta el az elsőfokú bíróságnak a kifogás elbírálása során kifejtett okfejtését sem.
Egyetértett azonban azzal, hogy az adósnak és a hitelezőknek a jogaikat a jóhiszeműség és tisztességesség követelményeinek megfelelően kell gyakorolniuk, és kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, valamint tiltott a joggal való visszaélés is.
Az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását és annak megállapítását, hogy a Bank csődeljárásba bejelentett hitelezői igénye az adós által teljes mértékben vitatott, ezért a Bank által a csődeljárásban bejelentett hitelezői igényt, mint teljes egészében vitatott hitelezői igényt vegye figyelembe a csődegyezség jóváhagyása során. A csődegyezséget hagyja jóvá és a csődeljárást nyilvánítsa befejezetté.
Kérelme részletes indokolásában kifejtette, hogy a jogerős végzés téves jogértelmezésen alapul, a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a csődegyezség a jogszabályoknak megfelel. Állította, hogy a jogerős végzés a Cstv. 12. § (2) és (5) bekezdésébe, valamint a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe ütközik.
Álláspontja szerint a jogvita lényege az, hogy a Bank követelése a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) pontjába sorolandó vitatott követelésnek minősül-e, vagy azt nem vitatott követelésként kellett volna nyilvántartásba venni, és így a Banknak a csődegyezség megkötésében részt kellett volna vennie.
Állította, hogy a Bank követelése - figyelemmel arra, hogy a peres eljárás, illetve a választottbírósági eljárás is folyamatban van - a Kúria Gfv.X.30.174/2012/7. számú döntésében kifejtettekre is tekintettel vitatottnak minősül, mert a per útján vitatott követelés bírói úton történő jogerős eldöntéséig sem a vagyonfelügyelőnek, sem a csődeljárást lefolytató bíróságnak nincs hatásköre állást foglalni a kérdésben, s ezért a hitelező igényét nem vitatottként nem vehetik nyilvántartásba.
A vagyonfelügyelő tehát csak vitatottként vehette nyilvántartásba a követelést.
A csődeljárást lefolytató elsőfokú bíróság azt sem tudta pontosan megállapítani, hogy a Bank milyen összegű követelése kerüljön nyilvántartásba vételre, mert amíg a peres eljárásban eljáró bíróság nem állapítja meg, hogy fennáll- e tartozása az adósnak a hitelező felé, és milyen összegben, a csődeljárást lefolytató bíróság sem állapíthatja meg a hitelezői igény tényleges mértékét. Ezért sorolta be a vagyonfelügyelő a Bank teljes bejelentett igényét.
A jogellenes elsőfokú határozatot felülbíráló másodfokú bíróság is félreértelmezte a Cstv. 12. § (2) bekezdését.
Kifejtette továbbá az adós, hogy a jogerős végzés a Cstv. 12. § (5) bekezdését azért sérti, mert az elsőfokú bíróságnak a Bank által előterjesztett kifogást - annak érdemi elbírálása helyett - el kellett volna utasítania, időelőttiségre hivatkozással. A másodfokú bíróság ezt a fellebbezésben előadott tényt figyelmen kívül hagyta.
A Bank 2014. február 25-én vette kézhez a vagyonfelügyelő nyilatkozatát a nyilvántartásba vételről, ez ellen 5 munkanapon belül, vagyis 2014. március 4-ig terjeszthetett volna elő észrevételt a vagyonfelügyelő felé, mely észrevétel tárgyában a vagyonfelügyelő a Cstv. 12. § (5) bekezdése szerint 3 munkanapon belül dönt, és e döntés ellen lett volna lehetősége az adósnak és a hitelezőnek kifogást előterjeszteni a bírósághoz. Az adós hivatkozott a Kúria Gfv.X.30.127/2012/9. számú határozatában kifejtettekre, mely szerint az adósnak és a hitelezőnek be kell tartania a Cstv. 12. § (5) bekezdésében foglalt határidőket.
A csődegyezség elfogadása körében, a Bank követelésének a minősítése tekintetében kiemelte, hogy a folyamatban levő eljárásokban ún. megállapítási érvénytelenségi kifogást terjesztett elő, mely a szerződésből fakadó kötelmek teljes körű kioltására alkalmas, azaz a Bank az érvénytelenség megállapítására irányuló kifogás pozitív elbírálása esetén egyik megkötött szerződésre hivatkozva sem támaszthat követelést. Hivatkozott arra, hogy a keresetek eredeti állapot helyreállítására irányuló kérelmet nem tartalmaznak, és a Bank a választottbírósági eljárásban az eredeti állapot helyreállítására vonatkozóan perbeli nyilatkozatot nem tett, ezért - a Legfelsőbb Bíróság 2/2010.(VI. 28.) PK véleményének 7. pontja értelmében - az adósnak nincs kötelezettsége a Bank hitelezői igényének részleges elismerésére vonatkozóan. E körben hivatkozott az 5/2013. PJE határozat 3. pontjában foglaltakra is. Álláspontja szerint a Bank teljes követelése vitatottnak minősíthető, ebből következően a Bank szavazati joggal nem rendelkezett, ezért téves a jogerős végzés azon elvárása, hogy a Banknak is részt kellett volna vennie a csődegyezség meghozatalára irányuló szavazásban.
Hangsúlyozta, hogy az adós sem a csődeljárás során, sem a csődegyezség megkötésekor nem tanúsított joggal való visszaélést, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően járt el. A csődegyezség nem ütközik a Ptk. 4. és 5. §-ába, tehát a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelel, ezért a csődeljárás megszüntetése a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe ütközik.
Nem értett egyet a másodfokú bíróságnak azzal az érvelésével, hogy az adósnak meg kellett volna várnia a kifogást elbíráló végzést a csődegyezségi tárgyalás megtartása során, és ennek emulasztásával joggal való visszaélést követett volna el, mivel a Bank a kifogását a Cstv. 12. § (5) bekezdésében foglaltak megsértésével terjesztette elő.
A Bank felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását és az adós eljárási költség fizetésére való kötelezését. Kiemelte, hogy mást jelent a szerződés, vagy a szerződés érvényességének a vitatása és mást egy már megkötött szerződésből eredő követelés vitatása.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
Az adós felülvizsgálati kérelmében három okból állította a jogerős végzés jogszabályba ütközését.
Eljárásjogi okból azért, mert a bíróság a Bank kifogását érdemben bírálta el - s utóbb erre alapította a csődeljárást megszüntető végzését -, holott azt időelőttiségre hivatkozással el kellett volna utasítani.
A Kúria megvizsgálta a hivatkozott eljárásban becsatolt iratokat, valamint a vagyonfelügyelő által 8. sorszámon a csődeljárás alapirataihoz benyújtott dokumentumokat. Az eljárás adataiból megállapíthatóan a vagyonfelügyelő a Cstv. 12. § (5) bekezdése rendelkezéseiben foglaltakkal szemben nem tájékoztatta határozott, egyértelmű módon a Bankot a besorolásról. Kizárólag feltételes módban közölte a vagyonfelügyelő azt, hogy az adós álláspontja alapján "vitatottként kellene" besorolni a követelést, és azért hívta fel a Bankot az észrevételezésre, hogy azzal együtt terjeszthesse be az iratokat a bírósághoz. A vagyonfelügyelő tévesen tájékoztatta a Bankot, mint hitelezőt arról is, hogy vita esetén milyen eljárás alapján kerül sor a besorolással kapcsolatos döntésre, azonban nem vitásan közölte a hitelezővel, hogy hova kívánja besorolni a követelést és lehetővé tette a hitelezőnek, hogy észrevételeit erre vonatkozóan előterjeszthesse. Ezt követően - jóllehet egy kifogás alapján indult eljárásban, de - egyértelműen közölte a hitelezővel, hogy vitatottként tartja nyilván a követelést.
Mindezeket az adatokat együttesen értékelve a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy nem sérültek a hitelező és az adós jogai a hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban. Megtörtént az adós és a hitelező értesítése a besorolásról és a nyilvántartásba vételről, erre észrevételt tehetett mind a két érintett, majd a vagyonfelügyelő meghozta a döntését, ami ellen a Bank hitelező szabályosan nyújtotta be a kifogását.
A Bank által benyújtott kifogást tehát érdemben kellett elbírálnia a bíróságnak, így az érdemi elbírálás okából a jogerős végzés nem ütközik a Cstv. 12. § (5) bekezdésébe.
E körben megjegyzi a Kúria, nem ért egyet az elsőfokú bíróság álláspontjának azzal a részével, hogy nem a vagyonfelügyelő jogszabálysértő tevékenysége vagy mulasztása volt a vita tárgya, hanem a hitelezői igény besorolása. A csődeljárásban ugyanis nincs lehetőség "vitatott igény" elbírálására olyan módon, mint ahogyan azt a felszámolási eljárásra vonatkozó Cstv. 46. § (6) bekezdése előírja. A vagyonfelügyelő besorolásával egyet nem értő kifogást előterjesztőnek (adósnak vagy hitelezőnek) azt kell állítania, hogy a vagyonfelügyelő nem a jogszabálynak megfelelően fogadta el, sorolta be a követelést.
A felülvizsgálati kérelemben állított második és harmadik jogszabálysértés, mely a kifogás érdemét érinti, összekapcsolódik. A jogvita lényege az: a Bank követelése a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjába sorolandó vitatott követelésnek minősül-e, vagy az alapján a Bankot szavazati jog illeti meg, és így a Banknak a csődegyezség megkötésében részt kellett volna vennie.
A Kúria hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálat tárgya elsősorban a másodfokú bíróság által hozott jogerős végzés. Figyelemmel azonban arra, hogy a csődeljárásban a másodfokú bíróságnak az eljárást befejező határozat elleni fellebbezéssel együtt el kellett bírálnia a Bank kifogása alapján az elsőfokú bíróság által hozott végzés ellen felhozottakat is, és ennek az eredményét figyelembe kellett vennie a csődeljárást befejező határozat elleni fellebbezés elbírálásánál, a Kúriának is vizsgálnia kell érdemben az adós fellebbezése alapján a kifogás alapján hozott végzést, és a másodfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontját.
A Kúria e kérdésben elsőként rögzíti - a másodfokú bíróság által kifejtettekre tekintettel -, hogy a becsatolt iratok szerint a hitelszerződés, illetve az annak alapján kötött kölcsönszerződések nem voltak közokiratba foglalva. Kizárólag a biztosítéki szerződéseket foglalták a felek közokiratba. Az nem vitás, hogy ezekben a biztosítékot kikötő szerződésekben utaltak arra, közöttük bankhitelszerződés, illetve az ott meghatározott hitelkeret lehívására különböző kölcsön és egyéb szerződések jöttek létre, amely alapján fennálló kötelezettség biztosítására kötötték meg ezeket a biztosítékokat tartalmazó szerződéseket. A hitelező követelése azonban a közjegyzői okiratban egyértelműen nem került meghatározásra, ezért a Cstv. 12. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés - mely szerint nem lehet vitatott követelésként nyilvántartásba venni a közokiratba foglalt követelést - nem alkalmazható.
A Kúria a fent kifejtettek alapján - a Bank által benyújtott kifogás elbírálása kapcsán - egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy a vagyonfelügyelő csak vitatottként vehette nyilvántartásba a követelést, mert azt nem foglalták közokiratba és a csődeljárás kezdő időpontja előtt az adós a követelés alapjául szolgáló szerződést megtámadta.
A Bank hitelező azonban a vitatottként történő nyilvántartásba vétel ellen kifogást nyújtott be, ezért a Kúriának abban kellett állást foglalnia, helytállóan állapította-e meg a csődeljárást lefolytató bíróság a kifogás alapján indult eljárásban, hogy a folyamatban levő peres eljárás ellenére a Banknak van nem vitatott követelése, és így szavazati joga az adós csődeljárásában.
A Cstv. 12. § (5) bekezdése nem különböztet a kifogás előterjesztésére jogosult hitelezők között aszerint, hogy a vagyonfelügyelő a Cstv. 12. § (2) bekezdése b) pontjának melyik alpontjába sorolja be a követelésüket, mert a vagyonfelügyelő besorolásra vonatkozó minden intézkedése ellen lehetővé teszi kifogás előterjesztését. A vagyonfelügyelőnek azért kell a hitelezői igényeket a Cstv. 12. § (2) bekezdés b) pontjainak egyes alpontjaiba besorolnia, hogy ennek alapján megállapítható legyen, melyik követelés után mennyi szavazati jog illeti meg a hitelezőt.
Ebből következően azonban - figyelemmel arra, hogy a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjába való besorolás ellen is van lehetőség kifogás előterjesztésére - a kifogás alapján indult eljárásban a csődeljárást lefolytató bíróságnak joga van abban a kérdésben állást foglalni, hogy a hitelező által bejelentett igénynek van-e olyan része, amely nem vitatott követelésként a hitelező részére szavazati jogot biztosít, jóllehet peres eljárás folyik az adós és hitelezője között a követelés tekintetében.
A Kúria álláspontja szerint a törvény a csődeljárást lefolytató bíróságnak a besorolás és így a szavazatok megállapítása tekintetében külön, kifejezetten, csak a csődeljárásban érvényesülő - szavazati jogot meghatározó - jogosítványt biztosított. Ez a jogosítvány azonban nem jelenti azt, hogy a csődeljárást lefolytató bíróság a peres eljárásban vitatott követelés esetén elbírálná a felperes keresetét. A csődeljárást lefolytató bíróság ugyanis a fizetési kötelezettség tekintetében nem hozhat döntést, a bíróságnak a Cstv. 12. § (5) bekezdése alapján hozott határozata csak a hitelezői szavazatok számításához szükséges [Cstv. 18. § (4) bekezdés c) pont].
Nem ellentétes az itt kifejtettekkel a felek és a bíróságok által hivatkozott Gfv.X.30.174/2012/7. számú határozat, melyben a Kúria nem azt zárta ki, hogy a peres eljárásban vitatott követelés után szavazati jogot kaphasson a hitelező, hanem azt, hogy a közokiratba foglalt követelést automatikusan - függetlenül attól, hogy van-e folyamatban a tárgyában peres eljárás vagy nincs - a nem vitatott követelések között vegye nyilvántartásba a vagyonfelügyelő. A szövegből következően, a Kúria álláspontja szerint, csak a vitatott összeg tekintetében áll fenn a nyilvántartásba vételi korlát. Amennyiben ugyanis a kereset nem terjed ki a hitelező teljes követelésére - azaz van a hitelező követelésének olyan része, amelyet a kereset nem érint -, illetve kétséget kizáróan megállapítható, hogy a hitelező bizonyosan milyen összeget (hitelt) biztosított az adós részére, amelynek a visszafizetésére irányuló kötelezettség nem kérdéses, a csődeljárást lefolytató bíróság a Cstv. 12. § (5) bekezdése szerint a hitelező perrel érintett követelése alapján meghatározhatja, azt a nem vitatottan fennálló követelésrészt, amely a hitelező csődeljárásban érvényesíthető szavazatát megalapozza.
A bíróság határozata alapján a hitelezőt megilleti a szavazati jog, de a folyamatban levő peres eljárás miatt - figyelemmel arra, hogy a fizetési kötelezettség tekintetében a döntést csak a peres bíróság hozhatja meg - a hitelező követelését az egyezség megkötésekor vitatottként kell kezelni, és arra az adósnak a Cstv. 12. § (6) bekezdése alapján tartalékot kell képeznie (biztosítékot kell nyújtania), amely a követelés esedékessé válása esetén a hitelező igényének rendezését biztosítja.
Az adott esetben helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság a végzésében, hogy a szerződések érvénytelenségének megállapítása esetén is a Bankot az adós részére nyújtott szolgáltatás tőkeösszege visszakövetelésének joga megilleti. Az ezen kívül felmerülő hitelezői igények peres eljárásban tisztázhatók, és ugyanígy az is, hogy a biztosítéki szerződések érvényesen kerültek-e kikötésre.
Mindebből következően helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a Bank szavazati jogát a tőkekövetelés összegének megfelelően, a nem biztosított kategóriában kell figyelembe venni.
A csődeljárást befejező határozat felülvizsgálata körében a Kúria egyetért a jogerős végzésben kifejtett azzal az állásponttal, hogy az adós a csődegyezség megkötésekor joggal való visszaélést tanúsított és nem a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően járt el (Ptk. 4. és 5. §). Ezen túlmenően azonban a csődegyezség a Cstv. rendelkezéseibe is ütközik. Amennyiben ugyanis a csődeljárásban a hitelező szavazati jogával kapcsolatban kifogás alapján indult eljárás van még folyamatban, az adós csak azzal a kockázattal kötheti meg a csődegyezséget, hogy utóbb - amennyiben a szavazatok száma a bíróság döntése következtében megváltozik -, a kifogás tárgyában hozott végzésnek megfelelően a csődegyezség létrehozását ismét meg kell kísérelnie, ha erre még lehetőség van a moratorium nyújtotta határidőn belül. Ennek hiányában ugyanis nem állapítható meg, hogy az adós valamennyi csődeljárás hatálya alá eső hitelezője részvételével került sor a csődegyezségről való szavazásra [Cstv. 20. § (1) bekezdés].
Miután a bíróság végzése következtében a vagyonfelügyelő a Bank igényét a nem vitatott követelések között vette nyilvántartásba, és ennek megfelelően a Bankot szavazati jog illette meg az adós csődeljárásában, egyértelmű, hogy a Bank hitelező kihagyásával létrehozott csődegyezség nem felel meg a Cstv. rendelkezéseinek. Ebből következően a csődeljárás megszüntetése miatt a jogerős végzés nem ütközik a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe sem.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - eltérő indokolással - hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.275/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Jeszenszki Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Jeszenszki Gábor ügyvéd által képviselt T. Zártkörűen Működő Részvénytársaság adós ellen a Fővárosi Törvényszéken 23.Cspk.01-14-000001 számon indított csődeljárásban a Fővárosi Ítélőtábla 11.Cspkf.44.211/2014/2. számú végzése ellen az adós által 25. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán folyamatban levő felülvizsgálati eljárásban meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
Kötelezi az adóst, hogy 15 napon belül fizessen meg a R. Bank Zrt. hitelezőnek 12.700 (Tizenkettőezer-hétszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
Ez ellen a végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A bíróság az adós kérelmére 2014. január 13-án indította meg a csődeljárást, vagyonfelügyelőként a K. Zrt-t jelölve ki.
Az adós a 2014. március 4-én megtartott egyezségi tárgyaláson megkötött csődegyezség jóváhagyása érdekében 2014. március 7-én nyújtott be kérelmet a bírósághoz. A becsatolt csődegyezségi tárgyalási jegyzőkönyv szerint a vagyonfelügyelő tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elsőfokú bíróság előtt az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) hitelező kifogásának elbírálására irányuló eljárás folyamatban van, és kérte az adóst, hogy két héttel halassza el a tárgyalást. A folyamatban levő, kifogás alapján indult eljárás a Bank hitelező igényének vitatottként történt besorolása megváltoztatására irányult. Az adós a jegyzőkönyv szerint a kérelemnek nem kívánt eleget tenni, álláspontja az volt, hogy a kifogás előterjesztése nem akadályozza az egyezségi tárgyalás megtartását, valamint a csődegyezség megkötését. Az egyezségi tárgyaláson a jelenlevő Bank hitelezőnek nem biztosítottak szavazati jogot igényének "vitatott" minősítése miatt.
Az egyezségi tárgyaláson a nem biztosított kategóriában elismertként nyilvántartásba vett követelések hitelezői 2957 szavazatszámmal rendelkeztek, ebből az egyezségi javaslatot elfogadó hitelezők szavazata 2848 volt. A megállapodás szerint az adós arra vállalt kötelezettséget, hogy "az elismert biztosított és elismert nem biztosított hitelezői kategóriában visszaigazolt hitelezők részére a vagyonfelügyelő által elismertként, illetve nem vitatottként visszaigazolt, összesen 148.169.806 Ft követelés összegéből a hitelezők részére a hitelezők követelése 20%-ának megfelelő összeget, azaz mindösszesen 29.633.960 Ft összeget egyenlít ki" oly módon, hogy saját váltót állít ki egyenként a hitelezők részére 2023. december 31-i lejárattal.
Az egyezséghez csatolt kimutatás szerint az adósnak nem vitatott biztosított hitelezői nem voltak, a vagyonfelügyelő az egyezségi tárgyalás időpontjában a Bank követelését vitatott biztosított hitelezői igényként tartotta nyilván.
A Bank három kifogást terjesztett elő, melyből a 23.Cspkh.01-2014-2/000001 számú eljárásban azt sérelmezte, hogy bejelentett követelését a vagyonfelügyelő a "vitatott igények" kategóriájába sorolta be. A bíróság 2014. március 14-én meghozott 7. sorszámú végzésében a kifogásnak részben helyt adott és megállapította, hogy a vagyonfelügyelő köteles a Bank hitelező által az adós részére folyósított lejárt, vissza nem fizetett tőkeköveteléseket - annak a csődeljárás kezdő napján érvényes MNB euro/forint középárfolyama alapján számított összegében - hitelezői igényként nyilvántartani, nem biztosítottként. Az ezt meghaladó kifogást a bíróság elutasította.
A végzés indokolásában megállapította, hogy a Bank és az adós között létrejött bankhitelszerződés, és az annak alapján megkötött szerződéseknek megfelelően jelentette be a Bank a hitelezői igényét a vagyonfelügyelőnek. A követeléseket biztosítéki szerződésekkel erősítették meg, így jelzálogjogot kötöttek ki az adós tulajdonában levő ingatlanokra, vagyont terhelő-, követelést terhelő zálogjogot alapítottak, óvadéki szerződést kötöttek, biztosítéki célú engedményezési megállapodást hoztak létre és opciós megállapodás is létrejött a felek között az adós ingatlanaira. Valamennyi biztosítéki szerződést közokiratba foglalták.
Az adós a csődeljárást megelőzően peres eljárást indított a Bank és közte létrejött valamennyi szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Ezzel párhuzamosan választottbírósági eljárást is kezdeményezett a szerződések érvénytelenségének megállapítása tárgyában.
Az adós a vagyonfelügyelőt tájékoztatta arról, hogy a peres eljárásra tekintettel a Bank igényét vitatja, ezért a vagyonfelügyelő a Bank igényét vitatottként igazolta vissza. A hitelező a vagyonfelügyelő ezen intézkedése ellen terjesztett elő kifogást.
Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 12. § (4) bekezdése - mely szerint nem lehet vitatott követelésként nyilvántartásba venni a közokiratba foglalt hitelezői követelést, ide nem értve, ha annak megfizetése részben, vagy egészben már megtörtént - nem tartalmazza azt a feltételt, hogy csak abban az esetben lehet a közokiratba foglalt követelést vitatottként nyilvántartani, ha a követelés megfizetése részben vagy egészben megtörtént. A Cstv. 12. § (4) bekezdését és a 12. § (2) bekezdés bb) alpontban írtakat együtt kell a csődeljárás során figyelembe venni, és a két speciális rendelkezés közül peres eljárás megindítása esetén a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjában írtakat kell alkalmazni akkor is, ha a követelést közokiratba foglalták. A Cstv. 12. § (4) bekezdésében írtak kizárólag abban az esetben érvényesülnek, ha nem indult a csődeljárást megelőzően a követelés tekintetében peres eljárás, amelyben a csődeljárás alá került adós a hitelező követelését vitássá tette. A Kúria Gfv.X.30.174/2012/7. számú döntésében kifejtettek alapján megállapította, hogy a vagyonfelügyelő nem járt el jogellenesen akkor, amikor a Bank követelését vitatottként igazolta vissza.
Nyomatékosan utalt arra, hogy nem a vagyonfelügyelő jogszabálysértő intézkedését bírálta el a Cstv. 12. § (5) bekezdése alapján, hanem hitelezői igény besorolásról döntött. A csődeljárás során mód van arra, hogy a bíróság a Cstv. 6.§ (3) bekezdése alapján, a Pp. 206. § (1)-(2) bekezdése szerint - nem elvonva a peres bíróság hatáskörét - a bizonyítékokat mérlegelje, erre azonban a vagyonfelügyelő a hitelezői igények nyilvántartásba vételekor nem jogosult.
Az elsőfokú bíróság a kifogás elbírálása során a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján megvizsgálta az adós Bank ellen benyújtott keresetének, illetve a választottbírósághoz benyújtott keresetének tartalmát. Megállapította, hogy az adós valamennyi szerződést teljeskörű, illetve részleges érvénytelenségre hivatkozással támadta.
A bíróság álláspontja szerint az adós által peresített szerződések tartalmából, a keresetlevelekből nem következik az, hogy a Bank által ténylegesen folyósított pénzösszegek, mint hitelezői igények a csődeljárásban nem vehetőek nyilvántartásba. A Cstv. 3. § (1) bekezdés ca) pontja szerint a pénzintézet által folyósított és ténylegesen az adós rendelkezésére bocsátott, vissza nem fizetett tőkekövetelés, függetlenül a peres eljárás kimenetelétől, hitelezői követelésnek minősül. Az ezt meghaladó hitelezői igény pedig a peres eljárás kimenetelétől függően illeti meg a Bankot.
Utalt arra, hogy jóllehet az adós a Bankkal szemben a perben kártérítési igényt is érvényesíteni kívánt, azonban ez az igény és annak beszámítása a csődeljárásban érvényesített hitelezői igény szempontjából irreleváns, mert a kártérítési követelést kizárólag abban az esetben lehet beszámítani, ha azt jogerősen megállapították.
Miután az adós valamennyi biztosítéki szerződést is megtámadta, ezért a hitelező a csődeljárásban nem biztosított hitelezői igénnyel rendelkezhet.
A határozat alapján - a csődegyezségi tárgyalás megtartását követően - a vagyonfelügyelő a Bank követelését 13.215.347.586 Ft összegben nem biztosított hitelezői igényként nyilvántartásba vette.
Az elsőfokú bíróság a csődeljárást megszüntette, mert azt állapította meg, hogy a csődegyezség a jogszabályban foglaltaknak nem felel meg. Hivatkozott a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5. § (1) bekezdésére, mely tiltja a joggal való visszaélést. Álláspontja szerint a csődegyezség azért nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek, mert az adós a csődeljárás kezdő időpontját közvetlenül megelőzően pert indított a hozzávetőlegesen 13 milliárd forint követeléssel rendelkező hitelezőjével szemben. Ezt követően - tudva arról, hogy a Bank hitelezői igényét érintően kifogást terjesztett elő - annak elbírálását nem várva be, a vagyonfelügyelőnek a tárgyalás elhalasztására irányuló kérelme ellenére a többi hitelezőjével az egyezséget megkötötte.
Az adós fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A Bank kifogása alapján hozott határozat tekintetében a másodfokú bíróság álláspontja szerint a Cstv. 12. § (4) bekezdés olyan kógens szabály, amelytől a követelések minősítése során sem a vagyonfelügyelő, sem a csődbíróság nem tekinthet el.
Jelen esetben a felek azt nem tették vitássá, hogy a hitelező bejelentett követelését közokirat igazolja. Az adós azonban arra a körülményre hivatkozással kérte a vagyonfelügyelőtől a banki követelés vitatottá minősítését, hogy a követelést tartalmazó, közokiratba foglalt szerződést érvénytelenségre hivatkozva már a csődeljárás előtt megtámadta a perbíróság, illetve a választottbíróság előtt.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az ilyen perindítás igazolása még nem elegendő ahhoz, hogy a vagyonfelügyelő vagy a csődbíróság a csődtörvény fenti kötelező rendelkezését figyelmen kívül hagyja és attól eltérő módon az érintett követelést vitatottnak minősítse. A jogalkotó szándéka a közokirattal rendelkező hitelező csődeljárásbeli jogainak megóvására irányult. Önmagában az a körülmény, hogy a közokiratba foglalt követelés alapjául szolgáló szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt az adós pert indított, a követelést a csődeljárásban nem teszi vitatottá, mert még ha a perben az vitatott is, a csődeljárásban a csődbíróságnak speciális szabályokat kell alkalmaznia. Az adósnak lehetősége van arra, hogy a korábban általa indított per eredményét bevárja, és akkor indítson csődeljárást, amikor már jogerős ítélettel tudja igazolni, hogy a korábban közokiratba foglalt követeléssel nem tartozik.
A másodfokú bíróság nem osztotta a felek által megjelölt és közzétett bírósági határozat azon okfejtését, hogy a Cstv. 12. § (4) bekezdésében előírt kógens rendelkezés ellenére akkor is vitatottnak kell minősíteni a közokiratba foglalt követelést, ha annak bírósági úton történő megtámadására a csődeljárást megelőzően került sor. Álláspontja szerint a közokiratba foglalás csak akkor nem eredményezheti a hitelezői igénynek a Cstv. 12. § (2) bekezdés ba) alpontjába történő besorolását, ha a közokirat valóságtartalma jogerős bírósági ítélet alapján megdőlt, illetve igazolást nyert, hogy annak részbeni, vagy teljes kiegyenlítésére sor került.
Nem osztotta az elsőfokú bíróságnak a kifogás elbírálása során kifejtett okfejtését sem.
Egyetértett ugyanakkor azzal, hogy az adósnak és a hitelezőknek a jogaikat a jóhiszeműség és tisztességesség követelményeinek megfelelően kell gyakorolniuk, és kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, valamint tiltott a joggal való visszaélés is.
Az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását és annak megállapítását, hogy a Bank csődeljárásba bejelentett hitelezői igénye az adós által teljes mértékben vitatott, ezért a Bank által a csődeljárásban bejelentett hitelezői igényt, mint teljes egészében vitatott hitelezői igényt vegye figyelembe a csődegyezség jóváhagyása során. A csődegyezséget hagyja jóvá és a csődeljárást nyilvánítsa befejezetté.
Kérelme részletes indokolásában kifejtette, hogy a jogerős végzés téves jogértelmezésen alapul, a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a csődegyezség a jogszabályoknak megfelel. Állította, hogy a jogerős végzés a Cstv. 12. § (2) és (5) bekezdésébe, valamint a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe ütközik.
Álláspontja szerint a jogvita lényege az, hogy a Bank követelése a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjába sorolandó vitatott követelésnek minősül-e, vagy azt nem vitatott követelésként kellett volna nyilvántartásba venni, és így a Banknak a csődegyezség megkötésében részt kellett volna vennie.
Állította, hogy a Bank követelése - figyelemmel arra, hogy a peres eljárás, illetve a választottbírósági eljárás is folyamatban van - a Kúria Gfv.X.30.174/2012/7. számú döntésében kifejtettekre is tekintettel vitatottnak minősül, mert a per útján vitatott követelés bírói úton történő jogerős eldöntéséig sem a vagyonfelügyelőnek, sem a csődeljárást lefolytató bíróságnak nincs hatásköre állást foglalni a kérdésben, s ezért a hitelező igényét nem vitatottként nem vehetik nyilvántartásba.
A vagyonfelügyelő tehát csak vitatottként vehette nyilvántartásba a követelést.
A csődeljárást lefolytató elsőfokú bíróság azt sem tudta pontosan megállapítani, hogy a Bank milyen összegű követelése kerüljön nyilvántartásba vételre, mert amíg a peres eljárásban eljáró bíróság nem állapítja meg, hogy fennáll- e tartozása az adósnak a hitelező felé, és milyen összegben, a csődeljárást lefolytató bíróság sem állapíthatja meg a hitelezői igény tényleges mértékét. Ezért sorolta be a vagyonfelügyelő a Bank teljes bejelentett igényét.
A jogellenes elsőfokú határozatot felülbíráló másodfokú bíróság is félreértelmezte a Cstv. 12. § (2) bekezdését.
Kifejtette továbbá az adós, hogy a jogerős végzés a Cstv. 12 .§ (5) bekezdését azért sérti, mert az elsőfokú bíróságnak a Bank által előterjesztett kifogást - annak érdemi elbírálása helyett - el kellett volna utasítania, időelőttiségre hivatkozással. A másodfokú bíróság ezt a fellebbezésben előadott tényt figyelmen kívül hagyta.
A Bank 2014. február 25-én vette kézhez a vagyonfelügyelő nyilatkozatát a nyilvántartásba vételről, ez ellen 5 munkanapon belül, vagyis 2014. március 4-ig terjeszthetett volna elő észrevételt a vagyonfelügyelő felé, mely észrevétel tárgyában a vagyonfelügyelő a Cstv. 12. § (5) bekezdése szerint 3 munkanapon belül dönt, és ezen döntés ellen lett volna lehetősége az adósnak és a hitelezőnek kifogást előterjeszteni a bírósághoz. Az adós hivatkozott a Kúria Gfv.X.30.127/2012/9. számú határozatában kifejtettekre, mely szerint az adósnak és a hitelezőnek be kell tartania a Cstv. 12. § (5) bekezdésében foglalt határidőket.
A csődegyezség elfogadása körében, a Bank követelésének a minősítése tekintetében kiemelte, hogy a folyamatban levő eljárásokban ún. megállapítási érvénytelenségi kifogást terjesztett elő, mely a szerződésből fakadó kötelmek teljeskörű kioltására alkalmas, azaz a Bank az érvénytelenség megállapítására irányuló kifogás pozitív elbírálása esetén egyik megkötött szerződésre hivatkozva sem támaszthat követelést. Hivatkozott arra, hogy a keresetek eredeti állapot helyreállítására irányuló kérelmet nem tartalmaznak, és a Bank a választottbírósági eljárásban az eredeti állapot helyreállítására vonatkozóan perbeli nyilatkozatot nem tett, ezért - a Legfelsőbb Bíróság 2/2010. (VI.28.) PK véleményének 7. pontja értelmében - az adósnak nincs kötelezettsége a Bank hitelezői igényének részleges elismerésére vonatkozóan. E körben hivatkozott az 5/2013.PJE határozat 3. pontjában foglaltakra is. Álláspontja szerint a Bank teljes követelése vitatottnak minősíthető, ebből következően a Bank szavazati joggal nem rendelkezett, ezért téves a jogerős végzés azon elvárása, hogy a Banknak is részt kellett volna vennie a csődegyezség meghozatalára irányuló szavazásban.
Hangsúlyozta, hogy az adós sem a csődeljárás során, sem a csődegyezség megkötésekor nem tanúsított joggal való visszaélést, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően járt el. A csődegyezség nem ütközik a Ptk. 4. és 5. §-ába, tehát a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelel, ezért a csődeljárás megszüntetése a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe ütközik.
Nem értett egyet a másodfokú bíróság azon érvelésével, hogy az adósnak meg kellett volna várnia a kifogást elbíráló végzést a csődegyezségi tárgyalás megtartása során, és ennek elmulasztásával joggal való visszaélést követett volna el, mivel a Bank a kifogását a Cstv. 12. § (5) bekezdésében foglaltak megsértésével terjesztette elő.
A Bank felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását és az adós eljárási költség fizetésére való kötelezését. Kiemelte, hogy mást jelent a szerződés, vagy a szerződés érvényességének a vitatása és mást egy már megkötött szerződésből eredő követelés vitatása.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
Az adós felülvizsgálati kérelmében három okból állította a jogerős végzés jogszabályba ütközését.
Eljárásjogi okból azért, mert a bíróság a Bank kifogását érdemben bírálta el - s utóbb erre alapította a csődeljárást megszüntető végzését -, holott azt időelőttiségre hivatkozással el kellett volna utasítani.
A Kúria megvizsgálta a 23.Cspkh.01-2014-2/000001 számú eljárásban becsatolt iratokat, valamint a vagyonfelügyelő által 8. sorszámon a csődeljárás alapirataihoz benyújtott dokumentumokat. Az eljárás adataiból megállapíthatóan a vagyonfelügyelő a Cstv. 12. § (5) bekezdése rendelkezéseiben foglaltakkal szemben nem tájékoztatta határozott, egyértelmű módon a Bankot a besorolásról. Kizárólag feltételes módban közölte a vagyonfelügyelő azt, hogy az adós álláspontja alapján "vitatottként kellene" besorolni a követelést, és azért hívta fel a Bankot az észrevételezésre, hogy azzal együtt terjeszthesse be az iratokat a bírósághoz. A vagyonfelügyelő tévesen tájékoztatta a Bankot, mint hitelezőt arról is, hogy vita esetén milyen eljárás alapján kerül sor a besorolással kapcsolatos döntésre, azonban nem vitásan közölte a hitelezővel, hogy hova kívánja besorolni a követelést és lehetővé tette a hitelezőnek, hogy észrevételeit erre vonatkozóan előterjeszthesse. Ezt követően - jóllehet egy kifogás alapján indult eljárásban, de - egyértelműen közölte a hitelezővel, hogy vitatottként tartja nyilván a követelést.
Mindezen adatokat együttesen értékelve a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy nem sérültek a hitelező és az adós jogai a hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban. Megtörtént az adós és a hitelező értesítése a besorolásról és a nyilvántartásba vételről, erre észrevételt tehetett mind a két érintett, majd a vagyonfelügyelő meghozta a döntését, ami ellen a Bank hitelező szabályosan nyújtotta be a kifogását.
A Bank által benyújtott kifogást tehát érdemben kellett elbírálnia a bíróságnak, így az érdemi elbírálás okából a jogerős végzés nem ütközik a Cstv. 12. § (5) bekezdésébe.
E körben megjegyzi a Kúria, nem ért egyet az elsőfokú bíróság álláspontjának azzal a részével, hogy nem a vagyonfelügyelő jogszabálysértő tevékenysége vagy mulasztása volt a vita tárgya, hanem a hitelezői igény besorolása. A csődeljárásban ugyanis nincs lehetőség "vitatott igény" elbírálására olyan módon, mint ahogyan azt a felszámolási eljárásra vonatkozó Cstv. 46. § (6) bekezdése előírja. A vagyonfelügyelő besorolásával egyet nem értő kifogást előterjesztőnek (adósnak vagy hitelezőnek) azt kell állítania, hogy a vagyonfelügyelő nem a jogszabálynak megfelelően fogadta el, sorolta be a követelést.
A felülvizsgálati kérelemben állított második és harmadik jogszabálysértés, mely a kifogás érdemét érinti, összekapcsolódik. A jogvita lényege az: a Bank követelése a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjába sorolandó vitatott követelésnek minősül-e, vagy az alapján a Bankot szavazati jog illeti meg, és így a Banknak a csődegyezség megkötésében részt kellett volna vennie.
A Kúria hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálat tárgya elsősorban a másodfokú bíróság által hozott jogerős végzés. Figyelemmel azonban arra, hogy a csődeljárásban a másodfokú bíróságnak az eljárást befejező határozat elleni fellebbezéssel együtt el kellett bírálnia a Bank kifogása alapján az elsőfokú bíróság által hozott 23.Cspkh.01-2014-2/000001/7. számú végzés ellen felhozottakat is, és ennek az eredményét figyelembe kellett vennie a csődeljárást befejező határozat elleni fellebbezés elbírálásánál, a Kúriának is vizsgálnia kell érdemben az adós fellebbezése alapján a kifogás alapján hozott végzést, és a másodfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontját.
A Kúria e kérdésben elsőként rögzíti - a másodfokú bíróság által kifejtettekre tekintettel -, hogy a becsatolt iratok szerint a hitelszerződés, illetve az annak alapján kötött kölcsönszerződések nem voltak közokiratba foglalva. Kizárólag a biztosítéki szerződéseket foglalták a felek közokiratba. Az nem vitás, hogy ezekben a biztosítékot kikötő szerződésekben utaltak arra, közöttük bankhitelszerződés, illetve az ott meghatározott hitelkeret lehívására különböző kölcsön és egyéb szerződések jöttek létre, amely alapján fennálló kötelezettség biztosítására kötötték meg ezeket a biztosítékokat tartalmazó szerződéseket. A hitelező követelése azonban a közjegyzői okiratban egyértelműen nem került meghatározásra, ezért a Cstv. 12. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés - mely szerint nem lehet vitatott követelésként nyilvántartásba venni a közokiratba foglalt követelést - nem alkalmazható.
A Kúria a fent kifejtettek alapján - a Bank által benyújtott kifogás elbírálása kapcsán - egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy a vagyonfelügyelő csak vitatottként vehette nyilvántartásba a követelést, hiszen azt nem foglalták közokiratba és a csődeljárás kezdő időpontja előtt az adós a követelés alapjául szolgáló szerződést megtámadta.
A Bank hitelező azonban a vitatottként történő nyilvántartásba vétel ellen kifogást nyújtott be, ezért a Kúriának abban kellett állást foglalnia, helytállóan állapította-e meg a csődeljárást lefolytató bíróság a kifogás alapján indult eljárásban, hogy a folyamatban levő peres eljárás ellenére a Banknak van nem vitatott követelése, és így szavazati joga az adós csődeljárásában.
A Cstv. 12. § (5) bekezdése nem különböztet a kifogás előterjesztésére jogosult hitelezők között aszerint, hogy a vagyonfelügyelő a Cstv. 12. § (2) bekezdése b) pontjának melyik alpontjába sorolja be a követelésüket, mert a vagyonfelügyelő besorolásra vonatkozó minden intézkedése ellen lehetővé teszi kifogás előterjesztését. A vagyonfelügyelőnek azért kell a hitelezői igényeket a Cstv. 12. § (2) bekezdés b) pontjainak egyes alpontjaiba besorolnia, hogy ennek alapján megállapítható legyen, melyik követelés után mennyi szavazati jog illeti meg a hitelezőt.
Ebből következően azonban - figyelemmel arra, hogy a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjába való besorolás ellen is van lehetőség kifogás előterjesztésére - a kifogás alapján indult eljárásban a csődeljárást lefolytató bíróságnak joga van abban a kérdésben állást foglalni, hogy a hitelező által bejelentett igénynek van-e olyan része, amely nem vitatott követelésként a hitelező részére szavazati jogot biztosít, jóllehet peres eljárás folyik az adós és hitelezője között a követelés tekintetében.
A Kúria álláspontja szerint a törvény a csődeljárást lefolytató bíróságnak a besorolás és így a szavazatok megállapítása tekintetében külön, kifejezetten, csak a csődeljárásban érvényesülő - szavazati jogot meghatározó - jogosítványt biztosított. Ez a jogosítvány azonban nem jelenti azt, hogy a csődeljárást lefolytató bíróság a peres eljárásban vitatott követelés esetén elbírálná a felperes keresetét. A csődeljárást lefolytató bíróság ugyanis a fizetési kötelezettség tekintetében nem hozhat döntést, a bíróságnak a Cstv. 12. § (5) bekezdése alapján hozott határozata csak a hitelezői szavazatok számításához szükséges [Cstv. 18. § (4) bekezdés c) pont].
Nem ellentétes az itt kifejtettekkel a felek és a bíróságok által hivatkozott Gfv.X.30.174/2012/7. számú határozat, melyben a Kúria nem azt zárta ki, hogy a peres eljárásban vitatott követelés után szavazati jogot kaphasson a hitelező, hanem azt, hogy a közokiratba foglalt követelést automatikusan - függetlenül attól, hogy van-e folyamatban a tárgyában peres eljárás vagy nincs - a nem vitatott követelések között vegye nyilvántartásba a vagyonfelügyelő. A szövegből következően, a Kúria álláspontja szerint, csak a vitatott összeg tekintetében áll fenn a nyilvántartásba vételi korlát. Amennyiben ugyanis a kereset nem terjed ki a hitelező teljes követelésére - azaz van a hitelező követelésének olyan része, amelyet a kereset nem érint -, illetve kétséget kizáróan megállapítható, hogy a hitelező bizonyosan milyen összeget (hitelt) biztosított az adós részére, amelynek a visszafizetésére irányuló kötelezettség nem kérdéses, a csődeljárást lefolytató bíróság a Cstv. 12.§ (5) bekezdése szerint a hitelező perrel érintett követelése alapján meghatározhatja, azt a nem vitatottan fennálló követelésrészt, amely a hitelező csődeljárásban érvényesíthető szavazatát megalapozza.
A bíróság határozata alapján a hitelezőt megilleti a szavazati jog, de a folyamatban levő peres eljárás miatt - figyelemmel arra, hogy a fizetési kötelezettség tekintetében a döntést csak a peres bíróság hozhatja meg - a hitelező követelését az egyezség megkötésekor vitatottként kell kezelni, és arra az adósnak a Cstv. 12. § (6) bekezdése alapján tartalékot kell képeznie (biztosítékot kell nyújtania), amely a követelés esedékessé válása esetén a hitelező igényének rendezését biztosítja.
Az adott esetben helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság a 23.Cspkh.01-2014-2/000001/7. számú végzésében, hogy a szerződések érvénytelenségének megállapítása esetén is a Bankot az adós részére nyújtott szolgáltatás tőkeösszege visszakövetelésének joga megilleti. Az ezen kívül felmerülő hitelezői igények peres eljárásban tisztázhatók, és ugyanígy az is, hogy a biztosítéki szerződések érvényesen kerültek-e kikötésre.
Mindebből következően helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a Bank szavazati jogát a tőkekövetelés összegének megfelelően, a nem biztosított kategóriában kell figyelembe venni.
A csődeljárást befejező határozat felülvizsgálata körében a Kúria egyetért a jogerős végzésben kifejtett azzal az állásponttal, hogy az adós a csődegyezség megkötésekor joggal való visszaélést tanúsított és nem a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően járt el (Ptk. 4. és 5. §). Ezen túlmenően azonban a csődegyezség a Cstv. rendelkezéseibe is ütközik. Amennyiben ugyanis a csődeljárásban a hitelező szavazati jogával kapcsolatban kifogás alapján indult eljárás van még folyamatban, az adós csak azzal a kockázattal kötheti meg a csődegyezséget, hogy utóbb - amennyiben a szavazatok száma a bíróság döntése következtében megváltozik -, a kifogás tárgyában hozott végzésnek megfelelően a csődegyezség létrehozását ismét meg kell kísérelnie, ha erre még lehetőség van a moratórium nyújtotta határidőn belül. Ennek hiányában ugyanis nem állapítható meg, hogy az adós valamennyi csődeljárás hatálya alá eső hitelezője részvételével került sor a csődegyezségről való szavazásra [Cstv. 20.§ (1) bekezdés].
Miután a bíróság végzése következtében a vagyonfelügyelő a Bank igényét a nem vitatott követelések között vette nyilvántartásba, és ennek megfelelően a Bankot szavazati jog illette meg az adós csődeljárásában, egyértelmű, hogy a Bank hitelező kihagyásával létrehozott csődegyezség nem felel meg a Cstv. rendelkezéseinek. Ebből következően a csődeljárás megszüntetése miatt a jogerős végzés nem ütközik a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe sem.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - eltérő indokolással - hatályában fenntartotta.
Az adós felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a hitelező felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a hitelező jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2014. augusztus 29.
dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.275/2014.)