adozona.hu
AVI 2017.4.25
AVI 2017.4.25
A fél érdekkörébe tartozó bizonyításra az adóhatóság nem kötelezhető [2003. évi XCII. tv. 108. §, 109. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a 2003-2007. évekre személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott felperesnél. A pénzforgalmi mérleg alapján azt állapították meg, hogy a kiadások jelentős mértékben meghaladták a bevételeket, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdés alapján becslést alkalmaztak.
Az elsőfokú adóhatóság a 2004-2007. évekre 39 354 156 forint adóhiánynak minősülő szja adókülönbözetet á...
AVI 2017.4.25 A fél érdekkörébe tartozó bizonyításra az adóhatóság nem kötelezhető [2003. évi XCII. tv. 108. §, 109. §]
Az elsőfokú adóhatóság a 2003-2007. évekre személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott felperesnél. A pénzforgalmi mérleg alapján azt állapították meg, hogy a kiadások jelentős mértékben meghaladták a bevételeket, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdés alapján becslést alkalmaztak.Az elsőfokú adóhatóság a 2004-2007. évekre 39 354 156 forint adóhiánynak minősülő szja adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. A 2003. évre elévülés miatt nem tett megállapítást.
Az alperes a 4137284086. számú határozatával helybenhagyta az elsőfokú döntést.
A felperes keresetében az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát ezért kérte, mert a becslés jogalapja nem áll fenn, az alkalmazott módszer hibás volt és az alperes az Art. 97. § (4) és (6) bekezdését megsértve nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Okfejtését az Alaptörvény 28. cikkére, az Art. 97. § (3), (4) és (6) bekezdésre, a 108. § (1)-(2) bekezdésére és (3) bekezdés c) pontjára, a 109. § (1), (2) és (3) bekezdéseire alapította.
A jogerős ítélet indokolásában megállapította, hogy az adóhatóság által kimunkált vagyonmérleg 2005. március 25-ei 3000 forint összegű bevételi tétele helytelenül szerepelt bevételként, ugyanis azt a bankszámlára történő befizetésként-, azaz kiadásként kellett volna figyelembe venni. Az adóhatóság a megélhetési kiadásokat is számszakilag hibásan vette 200 000 forint/hó összegben figyelembe.
A kapott kölcsön rendelkezésre állására, a 2003. évi nyitóegyenlegre nézve az alperes tényszerűen nem munkálta ki, hogy figyelembevételét mi okból mellőzte, érvelése a hipotézis szintjén maradt, a feltételezésekre viszont nem alapozható adóhatósági megállapítás. Az adóhatóság ebben a körben a felperes javára szolgáló tényeket nem tárta fel, okszerűtlenül utasította el a forrás rendelkezésre állását. Az is okszerűtlen, hogy az alperes a felperes valutaváltási bizonylatait nem vette figyelembe.
A felperes egyéb-, a becslés jogalapjára, az alkalmazott módszerre és további jövedelem források figyelembevételére vonatkozó kereseti indokait az elsőfokú bíróság alaptalannak tekintette.
A jogerős ítélet szempontjai szerint az elsőfokú adóhatóságnak az új eljárásban a felperes javára szolgáló tények, körülmények figyelembevételével kell megállapítani a vizsgált időszak kezdetén rendelkezésre álló forrást. A bizonyítékként történő felhasználás mellőzését számszaki adatokkal alátámasztva indokolni kell.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. és 221. §-ait. Az elsőfokú bíróság ugyanis teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, hogy az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a felperest terheli az adóhatóság által valószínűsített adatoktól való eltérés hitelt érdemlő bizonyítása. Az adóhatóságnak nincs módja arra, hogy a forrásnak a vizsgált időszakban való rendelkezésre állását vizsgálja, ennek igazolása a felperes érdekkörébe tartozik. A valutaváltási bizonylatok sem igazolják, hogy a pénzeszközökkel a felperes sajátjaként rendelkezhetett volna, így nem alkalmasak a pénzügyi háttér igazolására.
A megélhetési kiadásokat az adóigazgatási eljárásban tett legutolsó nyilatkozatával a felperes jelölte 200 000 forint/hó összegben: a felperes nyilatkozata alapján történő eljárás nem tekinthető számszaki hibának.
A felperes nem terjesztett elő ellenkérelmet.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A felülvizsgálati eljárás kereteinek meghatározása során a Kúria figyelembe vette, hogy az adóhatósági határozatok összetettsége és a Pp. 339. § (1) bekezdésének kötött szabályai következtében a Pp. XX. fejezetének hatálya alatt hozott ítéletek rendelkező részének egzakt tartalma több esetben csak az ítéletek indokolása alapján tárható fel.
A jogerős ítélet indokolása alapján a Kúria először azt állapította meg, hogy a felperes által hivatkozott további források elvetése az ítélet indokolásából követhető. A felperes terhére további 3000 forint kiadás figyelembevételére azonban nem volt kereseti kérelem (a számítási hiba észrevételezése az alperes által készített vagyonmérleg elnagyoltságára vonatkozott), és az új eljárás szempontjai között nincs is erre vonatkozó iránymutatás. A kereseti indokok releváns-, a jogalapra és alkalmazott módszerre vonatkozó részét az elsőfokú bíróság alaptalannak tekintette, de ezt az ítélet rendelkező részében nem jelenítette meg.
Mivel azonban sem a jogalapot, sem a becslési módszert illetően nem érkezett felülvizsgálati kérelem, és a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság által elkövetett eljárási jogszabálysértések egy esetleges alapos kérelem folytán a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 339. § (1) bekezdés szerintieknek megfelelően korrigálhatók, a Kúria érdemben lefolytatta a felülvizsgálati eljárást.
A bíróság akkor jár el a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésének megfelelően, ha az iratoknak megfelelő, pontos tényállást rögzít, az ítélet indokolási részében megjelöli, ismerteti az alkalmazott jogszabályokat, jogi indokolása során ütközteti a tényállási elemeket a bizonyítékokkal, az esetleges bizonyítás mellőzésnek okát adja és a Pp. 206. § (1) bekezdés szerinti belső meggyőződéséről számot ad. Logikus jogértelmezés, közérthető okfejtés hiányában az ítélet nem megalapozott. A felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet bizonyíték értékelése és jogértelmezése ezen kívánalmaknak nem felelt meg.
A bizonyítékok értékelése során a Kúriát a Pp. 275. §-ának szabályai folytán általános jelleggel köti a felülmérlegelés tilalma. Erre csak speciális esetekben, csak akkor van mód, ha a jogerős ítéletet hozó bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte, a jogerős ítélet indokolása logikai ellentmondásokat tartalmaz.
A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a valutaváltási bizonylatokat okszerűtlenül rendelte a felperes személyéhez: a felperes előadásán túl nincs olyan bizonyíték, amellyel igazolható lenne, hogy az ismeretlen forrásból származó valutával sajátjaként rendelkezhetett.
A megélhetési költségeket az alperes a felperes közigazgatási eljárásban tett legutolsó nyilatkozatának megfelelően állapította meg 200 000 forintban. Az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata során a felperes saját előadását a határozat számszaki hibájára hivatkozva nem vitathatja, eltérő megélhetési költség csak bizonyítás eredményeként állapítható meg. Ilyen bizonyítás hiányában a jogerős ítélet ebben a részében is megalapozatlan.
Az Alaptörvény 28. cikkének felhívása az ítélet jogalapjának elemzése során csak akkor szükséges, ha az alkalmazandó szabályokat értelmezni kell. Az Art.-nek az elsőfokú bíróság által is ismertetett szabályai azonban az ítélkezési gyakorlat által már kidolgozottak, és az alperesi határozat bírósági felülvizsgálata során egyetlen olyan tényező sem merült fel, amely miatt újabb szempontú értelmezésre lenne szükség.
Az Art. 97. § (6) bekezdése folytán az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni, a nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető. Az ún. vagyonosodási vizsgálatok során tehát a becslés megindulásáig a bizonyítási teher (ami nem azonos a bizonyítási kötelezettséggel, hanem azt jelöli, hogy kit terhel a bizonyítatlanság, azaz melyik fél viseli valamely tény nem bizonyított voltából eredő joghátrányokat) az adóhatóságon nyugszik. Becslés alkalmazása esetén azonban az Art. 108. § (1) bekezdéséből fakadóan már csak valószínűsítenie kell a tényállást. Becslés alkalmazásakor a nem bizonyított, vagy nem is bizonyítható, csupán csak valószínűsíthető tények, és körülmények is szólhatnak az adózó terhére. A vagyonosodási vizsgálatok során - az Art. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében - az adóhatóság általi valószínűsítés arra nézve folyik, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Ezzel a bizonyítási teher a vagyonosodási ügyekben - az Art. 109. § (3) bekezdésének megfelelő szabályokkal - átkerül az adózó oldalára.
Az Art. normáinak tényleges tartalmára tekintettel tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperes Art. 108. § és 109. § szabályain nyugvó határozatát "hipotézis szintjén" maradó érvelésnek tekintette. A felperes által hivatkozott kölcsönnek a vizsgált időszakban való rendelkezésre állását nem az alperesnek, hanem a felperesnek kell igazolnia (Kfv. I. 35.133/2009/3., Kfv. I. 35.197/2009/9., Kfv. V. 35.394/2009/6., Kfv. I. 35.039/2010/7., Kfv. I. 35.797/2011/5. és Kfv. I. 35.139/2012/5.). A felperes nem igazolta a hivatkozott források rendelkezésre állását, az ő érdekkörébe tartozó további bizonyításra pedig az adóhatóság nem kötelezhető. Az alperes felülvizsgálati kérelmében alappal kifogásolta a jogerős ítélet ilyen rendelkezését.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljeskörűen elutasította.
(Kúra, Kfv. I. 35.183/2013/3.)