adozona.hu
AVI 2017.3.17
AVI 2017.3.17
Az adózónak kell bizonyítania, hogy mikor és mennyi bevétele volt és azt mire fordította [2003. évi XCII. tv. 108. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2004-2008. évekre személyi jövedelemadó (szja) adónemben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2011. június 06. napján kelt 3658004248 számú határozatával a felperes terhére 2005-2008. évekre adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetését írta elő, 2004. évre megállapítást nem tett.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2012. május 10. napján...
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2012. május 10. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot - elévülés okán a 2005. évi megállapítások törlése mellett - hatályában fenntartotta, így a felperest 2006-2008. évekre 2 585 210 Ft adókülönbözet, 1 275 601 Ft adóbírság és 897 277 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
Indokolása szerint az elsőfokú hatóság megállapította, hogy felperes vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, ezért helytállóan, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ának (1)-(3) bekezdései alkalmazásával az adó alapját becsléssel állapította meg, és a fedezetlen kiadásokat a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 4. §-ának (1) bekezdése, 28. §-ának (1) bekezdése alapján egyéb jövedelemként vette figyelembe.
Az alperes - egyebek mellett - a lefolytatott bizonyítás eredményeként (kölcsönszerződés, átadás-átvételi jegyzőkönyv értékelése, ügyleti tanúk meghallgatása, Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának tájékoztatása, ukrán adóhatóság kettő alkalommal történt megkeresése alapján) bizonyítottság hiányában nem fogadta el, hogy a felperes T. I. A. magánszemélytől 2005. évben 5 000 000 Ft kölcsönt kapott volna. Álláspontja szerint az elsőfokú hatóság a felperes postai csekkbefizetéseit, amelyek bankkártyával a számlájáról történtek, és a banki ügyletben pénzfelvételként jelentek meg, helytállóan nem vette figyelembe bevételként, ugyanis rögtön a kiadásai fedezetére (csekkbefizetés) fordította. Az adózó nem igazolta, hogy a postai csekk befizetések ténylegesen mit (pl.: rezsi költséget) takartak, így megélhetési kiadásaira a revízió helytállóan a KSH létminimum adatait vette figyelembe.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, vagy hatályon kívül helyezését és a hatóság új eljárásra utasítását kérte. Állította (többek között), hogy a rendelkezésre álló iratok és tanúvallomások bizonyítják a magánszemélytől történt kölcsön felvételét, továbbá, hogy a postai csekkbefizetések a rezsiköltségeire fordítódtak, így megélhetésének kiadásai kétszeresen kerültek elszámolásra.
A per során az alperes benyújtotta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Elnökének, felperes adóügyében a felügyeleti intézkedés mellőzését tartalmazó levelét.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az első-, és a másodfokú hatóság a tényállást teljeskörűen feltárta, a bizonyítékokat egyenként és összességében, okszerűen értékelte, megállapításai a kereset körében jogszerűek. A postán történt csekkbefizetések a vagyonmérlegben bevételként nem vehetők figyelembe, mert az összegeket a posta emelte le a felperes folyószámlájáról, azok azonnal a kiadásai fedezetére fordítódtak, és nem igazolt, hogy a befizetések rezsiköltségeket egyenlítettek volna ki. A magánszeméllyel kapcsolatos ügyletben az adóhatóság helytállóan értékelte a bizonyítékokat, az ügyleti tanúk a kölcsönadó személynek az azonosságáról, a pénz nagyságáról nem győződtek meg, az ukrán adóhatóság válaszirata szerint a magánszemély Ukrajnában nem rendelkezett olyan jövedelemmel, amiből a kölcsönt fedezni tudta volna, megadott lakcíme téves. Az elsőfokú bíróság a kölcsönügylet körében a felperes jogi képviselőjének a meghallgatását mellőzte, mert álláspontja szerint meghallgatásától az összeg rendelkezésre állása vonatkozásában eltérő eredmény nem volt várható.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. § (5) bekezdését, 4. § (1) bekezdését, 163. § (1) bekezdését, 206. §-át, 221. § (1) bekezdését, az Art. 97. § (6) bekezdését. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a pénzfelvételek és a kölcsönügylet vonatkozásában a tényállást nem tárta fel, tanúbizonyítási indítványát nem teljesítette.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között, a megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés].
Az adóhatóság rendszeresen ellenőrzi az adózókat és az adózásban részt vevő más személyeket. Az ellenőrzés célja az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének vagy megsértésének megállapítása [Art. 86. § (1) bekezdés]. Az adóhatóság az ellenőrzés célját az Art. 87. §-ának (1) bekezdés a)-f) pontjaiban meghatározott fajtájú ellenőrzésekkel valósítja meg. A felperesnél a revízió az a) pont szerinti bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott.
A bevallások utólagos ellenőrzése során az Art. 106. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóhatóság az adózó adó-megállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését vizsgálhatja adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is.
A közigazgatási eljárásban a bizonyítási teher szabályait, a bizonyítási eszközök meghatározását az Art. 97. §-ának (4)-(5) bekezdései tartalmazzák, amelyek szerint az ellen-
őrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, az adózó, képviselője, alkalmazottja, illetőleg más adózó nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni szemle, más adózók adatai, az elrendelt kapcsolódó vizsgálatok megállapításai, az adatszolgáltatás tartalma, más hatóság nyilvántartásából származó adat. A nem bizonyított tény, körülmény a becslési eljárás során az adózó terhére értékelhető [Art. 97. § (6) bekezdés].
Az Art. 97. §-ának (4) bekezdése szerint az ellenőrzés felperesnél alkalmazott fajtájánál is az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani a tényállást. Az Art. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
Az Art. 108. §-ának (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Ha az adóhatóság a bizonyítási eljárás során a becslés módszerét alkalmazza, mint ahogyan a felperes ügyében jogszerűen tette, a valós adó alapját valószínűsítenie kell. Az Art. 108. §-ának (2) bekezdése alapján az adóhatóság köteles bizonyítani, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, azonban az Art. 109. §-ának (3) bekezdése lehetőséget szabályoz az adózónak ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja.
A perrel érintett bevallások utólagos ellenőrzése során a felperes-adózó volt köteles igazolni azt, hogy bevallásainak adatai a valósággal egyezőek. Kiadásainak fedezetéről az adózó bír ismerettel, ezért annak bizonyítása, hogy mikor, mennyi bevétele volt, azt mire fordította, a felperest terhelte. Az adóhatóság az általa beszerzett, illetve a felperes által beterjesztett bizonyítékok alapján volt köteles dönteni, a meghozott adóhatározatokkal szembeni jogorvoslat közigazgatási perben biztosított.
Az adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben is a [Pp. 324. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó] Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok [Pp. 166. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság a közigazgatási eljárásban - az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettség és a felperesnek biztosított igazolási lehetőség alapján - lefolytatott bizonyítási eljárást, és az eredményeként meghozott alperesi döntést, (a kereseti kérelem keretei között) a per teljes irat-
anyaga, a felek képviselőinek nyilatkozatai alapján jogszerűnek minősítette, és a keresetet elutasította.
A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Az elsőfokú bíróság értékelte a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat, ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint bírálva állapította meg, hogy a felperes keresete nem alapos.
Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján a Kúria nem állapított meg.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint ítéletében nem iratellenes, precíz és részletes tényállást rögzített, logikusan és okszerűen értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, részletesen megindokolta a keresetet elutasító döntését.
A bíróság a bizonyítási indítványhoz nincs kötve, mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását (kiegészítését, megismétlését), ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen. A bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas [Pp. 3. § (4)-(5) bekezdés].
A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság - felperes állításával ellentétben - a bizonyításra vonatkozó eljárási jogszabályokat nem sértette meg, okiratokat fogadott be, és ítéletében részletes indokát adta a bizonyítási eljárás általa megszabott terjedelmének.
A felperes keresetében kijelentette, hogy "a postán felvett összegek a rezsi költség fedezetéül szolgálnak", azonban tételesen azt ki nem mutatta, hogy milyen rezsi (gáz-, víz-, villany) költséget fizetett ki, a szolgáltatóktól igazolást, illetve a csekkek befizetőnél maradó szelvényeit nem csatolta, így állítása bizonyítatlan féli előadás maradt.
A tanúként meghallgatni indítványozott személy a felperes által hivatkozott pénzkölcsön nyújtásánál nem volt jelen, így csak mások elmondásából lehetnek ismeretei. A kölcsönnel kapcsolatosan a felülvizsgálati kérelemben foglaltak a bizonyítékok felülvéleményezését nem alapozták meg.
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyeket nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.136/2013/7.)