74/D/2001. AB határozat

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 1992. július 1.- 2001. június 30-ig hatályban volt 147.§ (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 1992. július 1.-2001. június 30-ig hatályban volt 147. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja, egyebekben az alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
1. Az indítványozó a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 22. M. 1842/1999/16. sz. és a Fővárosi Bíróság 59. Mf. 23.628/2000/6. sz. jogerős ítélete elle...

74/D/2001. AB határozat
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 1992. július 1.- 2001. június 30-ig hatályban volt 147.§ (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 1992. július 1.-2001. június 30-ig hatályban volt 147. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja, egyebekben az alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 22. M. 1842/1999/16. sz. és a Fővárosi Bíróság 59. Mf. 23.628/2000/6. sz. jogerős ítélete ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt arra hivatkozva, hogy az ítéletek a túlmunkáért járó díjazás iránti igényét elbíráló részükben az Alkotmány 70/B. (2) és (3) bekezdésébe ütköznek. A Fővárosi Bíróság a kifogásolt ítéletben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amely - a felperes keresetének részben helyt adva - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 147. §-a és a munkáltató és a szakszervezet által a túlmunka átalánydíjas ellentételezése tárgyában kötött megállapodás alapján túlóraátalány megfizetésére kötelezte az alperest. Az indítványozó sérelmezte, hogy az ítéletek "azt tartalmazzák, hogy lenne olyan munkajogi vagy alkotmányjogi szabály, amelyek szerint a szakszervezet vagy kollektív szerződés utólagosan - a ki nem fizetés tényét észlelve - úgymond átalányt állapítson meg, amely átalány töredéke az egyébkénti túlmunka-ellenértéknek, s amely átalány állítólag a munkahelyi szakszervezet és a munkáltató megállapodása alapján került megállapításra". Azzal is érvelt, hogy nem volt a szakszervezet tagja, a megállapodás megkötésében nem vett részt, mivel közalkalmazotti jogviszonya felfüggesztésre került, illetve hogy a munkáltató a szakszervezettel utólagosan kötött megegyezésre hivatkozva (amelyet a bíróság annak csatolása hiányában is elfogadott) évekkel később az őt megillető összeg töredékét utalta át. Az indítványozó az Alkotmánybíróság főtitkárának hiánypótlásra való felhívását követően indítványát úgy pontosította, hogy az Mt. 147. § (5) bekezdése azon "kitételét" támadta, amely határozatlan jogfogalmat tartalmaz, mert általánosságban mondja ki, hogy a munkáltató részéről a rendes munkabéren felül átalány is megállapítható, nem határozza meg viszont egzakt módon, hogy "az átalány nem lehet kevesebb, csak több, mint a valóságosan elvégzett munka/munkaóra, mivel a jelen ügyben is lefelé tér el az ítélet - és a vitatott tartalmú Kollektív Szerződés a valóságos munkabértől". Újabb hiánypótlást követően az indítványozó "beadvány-kiegészítésként" a két munkaügyi bírósági ítélet és az Mt. ítélethozatalkor hatályos 147. §-ának az Alkotmány 70/B. §-ába ütközését panaszolta, egyrészt mert az ítéletek - a munkáltató és a szakszervezet közötti megállapodás alapján - 400 túlmunkaóra teljesítését figyelmen kívül hagyták, illetve mert a támadott norma alapján a bíróság, illetve a szabályozás eljuthatott odáig, hogy 400 túlmunkaórát figyelmen kívül kell hagyni.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó jogi képviselője a jogerős ítéletet 2001. január 18-án vette kézhez, az alkotmányjogi panaszt pedig 2001. január 22-én, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (2) bekezdésében meghatározott határidőben terjesztette elő.
2. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az Mt. 147. §-át 2001. július 1-jei hatállyal módosította a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2001. évi XVI. törvény 18. §-a. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261.). A konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján - mivel ilyenkor az alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség - az Alkotmánybíróság már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja. Mivel az indítvány alkotmányjogi panasz, az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben alkalmazott rendelkezés tekintetében folytatta le.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."
Az Mt. támadott rendelkezése:
"147. § (1) Túlmunkáért a munkavállalót a rendes munkabérén felül - esetenkénti elszámolás alapján vagy átalányként - ötvenszázalékos bérpótlék is megilleti."
III.
Az alkotmányjogi panasz részben megalapozatlan, részben érdemi elbírálásra alkalmatlan.
1. Az Alkotmánybíróság mindenek előtt megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben eljárt bíróságok döntésüket - azok tartalmából kitűnően -az Mt. 147. § (1) bekezdésére alapították, s az indítványozó is e szabállyal összefüggésben fogalmazta meg kifogását. Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, megvalósult-e az Alkotmány 70/B. §-a indítványozó által felhívott rendelkezéseinek sérelme azáltal, hogy az Mt.-nek a jogerős ítéletben alkalmazott 147. § (1) bekezdése lehetővé tette a munkavállaló által teljesített túlmunkaért járó díjazás (a rendes munkabéren felüli pótlék) átalányként való meghatározását.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdését. Kimondta, hogy az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése alkotmányos alapjogként rendelkezik az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvéről, mely alapjog az alkotmány általános diszkrimináció-tilalmat megfogalmazó 70/A. §-ának a munka világára vonatkoztatott konkretizálása (136/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.). Az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében foglalt, a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való joggal kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy "a munkával megszerezhető megfelelő jövedelemhez való jog (...) érvényesüléséhez az Alkotmány rendelkezéseiből levezethetően nem feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási rendszer, amely a személy ált al végzett munka mért eredményének függvényében határozza meg a munkabért. Nem következik az olyan szabályozás kényszere sem, hogy a munkavégzési kötelezettség teljesítésének színvonala vagy intenzitása közvetlenül a munkabér járandóságra legyen kihatással" (913/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 616, 617.).
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint - figyelemmel a fent idézett határozatban foglaltakra is - önmagában nem sérti az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdését, hogy a törvényhozó az Mt. 147. § (1) bekezdésében az esetenkénti elszámolás mellett lehetővé tette a túlmunka átalánydíjazás formájában való ellentételezését. Átalányszámítás alkalmazására a munkajogviszonyokban jellemzően olyan munkateljesítési körülményekre tekintettel kerül sor, amelyekre a munkáltató közvetlen utasításadási joga gyakorlása során nem tud, vagy nem akar közvetlen be folyással lenni (pl. mert a tételes elszámolás az adminisztratív kötelezettségeket aránytalanul megnöveli). A túlmunkáért járó díjazás esetében az átalánydíjazás egy előre kalkulált mértékű bérpótlék kikötését jelenti, amelynek összegét nem befolyásolja, ha a rendkívüli munkavégzés keretében ledolgozott órák száma meghaladja a becsült értéket, de az sem, ha azok száma végül a becsült érték alatt marad. Kétségtelen, hogy az elvégzett munka átalánydíjazása a tételes elszámoláson alapuló díjazással szemben magában hordoz bizonyos kockázati elemet, hiszen e díjazási forma alkalmazása - adott munkateljesítési tapasztalatokhoz igazodóan - mindig előzetes becslésen alapul, így nem zárható ki az sem, hogy a felek megállapodásában, vagy munkaviszonyra vonatkozó szabályokban meghatározott átalány hosszabb idő átlagában nem fedezi a túlmunkavégzést. Ebből azonban nem következik kényszerítően, hogy a munkavállaló által elvégzett munka mennyiségének (és minőségének) megfelelő díjazás elve sérülne. Ilyen esetben ugyanis (ha tehát a rövidtávon jelentkező eltérések hosszabb időszakra vetítve nem egyenlítik ki egymást) a bírói gyakorlat megköveteli az átalány megállapításakor számba vett feltételekben bekövetkezett változások figyelembevételét (Mfv. II. 10.849/1996.), s nincs jogszabályi akadálya az egyéni vagy kollektív megállapodások módosításának, de a tételes elszámolásra való áttérésnek sem. A fentiekre tekintettel az Mt. 147. § (1) bekezdésének az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésével való ellentétét nem lehet megállapítani.
Az indítványozó a támadott szabállyal összefüggésben nem jelölt meg olyan alkotmányossági problémát, amelynek alapján a megkülönböztetés nélküli bérhez való jog sérelme vizsgálható lenne (a túlmunka átalánydíjazását kizárólag a végzett munkája mennyiségének megfelelő bérhez való jog sérelme kapcsán kifogásolta). A szakszervezet és a munkáltató között az Mt. 147. § (1) bekezdésében meghatározott tárgykörben kötött megállapodások nem szervezett munkavállalókra kiterjedő hatályával kapcsolatos probléma pedig nem áll alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben a kifogásolt szabállyal. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése sérelmére alapított indítványt elutasította.
2. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában vitatta az eljárt bíróságok jogszabályértelmezésének és a bizonyítékok értékelésének helyességét is, s erre alapozva támadta az ügyében hozott ítéleteket (állítva, hogy azok sértik az Alkotmány 70/B. § felhívott rendelkezéseit).
Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alkotmánybíróság a 277/D/1995. AB határozatában (ABH 2001, 780, 788.) megállapította, hogy "az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság feladatául főszabályként a jogszabályok alkotmányosságának felülvizsgálatát jelöli meg. Ezzel a feladatmeghatározással összhangban áll az Abtv. 48. §-ával szabályozott jogintézmény tartalma, amelynek megfelelően az alkotmánybírósági eljárás középpontjában az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárás során is az alkalmazott jogszabály alkotmányosságának vizsgálata szerepel. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az, hogy az alkotmányjogi panaszok esetében csak azt vizsgálja, hogy a konkrét ügyben alkalmazandó jogszabály sérti-e az Alkotmány valamely rendelkezését. A jogszabály bírói alkalmazásának vizsgálatára és az eseti bírói döntés felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. [78/D/1993. AB végzés, ABH 1994, 904.; 1313/D/1993. AB végzés, ABH 1994, 935.]" Az Alkotmánybíróság ezért az indítványozónak a bírói ítéletekkel kapcsolatos kifogásai tekintetében az alkotmányjogi panaszt - az ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. § b) pontja alapján - visszautasította.
Budapest, 2008. november 25.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.