10/2022. (XII. 29.) OAH rendelet

a nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (12) bekezdés 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 6/J. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
E rendelet hatálya
a nukleáris létesítményben és radioaktívhulladék-tárolókban foglalkoztatott munkavállalókra (a továbbiakban: munkavállaló), valamint
nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló engedélyesére (a továbbiakban:...

10/2022. (XII. 29.) OAH rendelet
a nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (12) bekezdés 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 6/J. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. A rendelet hatálya
1. § (1) E rendelet hatálya
a) a nukleáris létesítményben és radioaktívhulladék-tárolókban foglalkoztatott munkavállalókra (a továbbiakban: munkavállaló), valamint
b) nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló engedélyesére (a továbbiakban: engedélyes)
terjed ki.
(2) E rendeletalkalmazásában az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Atv.) 2. §-ában, a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 1/2022. (IV. 29.) Korm. rendelet 10. mellékletében, valamint a radioaktív hulladékok átmeneti tárolását vagy végleges elhelyezését biztosító tároló létesítmények biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 9/2022. (XII. 29.) OAH rendelet 2. §-ában szereplő meghatározásokat kell alkalmazni, azzal, hogy munkavállalón a felügyelet alatt munkát végzőket is érteni kell.
2. A munkavállalók kiválasztásával kapcsolatos követelmények
2. § (1) A munkavállalók kiválasztásának és alkalmazásának feltételeit az engedélyes írásban szabályozza. A szabályozásnak tartalmaznia kell a nukleáris létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló munkavállalókkal való ellátottságára, a munkavállalókra és azok alapképzettségére, szakképesítésére és alkalmasságára vonatkozó követelményeket.
(2) A speciális nukleáris vagy radioaktívhulladék-tárolási szakismeretet igénylő, és ezen belül a biztonság szempontjából fontos munkakörök betöltéséhez szükséges szakirányú képzettségi és képesítési követelményeket, szakirányú gyakorlati időtartamot az 1-7. melléklet, a nukleáris szakirányú képesítést adó képzési programok záró, minősítő vizsgáira vonatkozó általános követelményeket a 3. § tartalmazza.
(3) A munkavállalók képesítésére, az egészségügyi, fizikai és pszichológiai alkalmasságára vonatkozó követelményeket - az adott nukleáris létesítménytípus sajátosságait figyelembe véve - az Előzetes-, valamint Végleges Biztonsági Jelentés (a továbbiakban: Biztonsági Jelentés) tartalmazza.
3. A nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók munkavállalóinak képzési programjára vonatkozó általános követelmények
3. § (1) A képzési programoknak az 5. § (1) bekezdésében meghatározott jogszabályokon túl meg kell felelniük a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók biztonsági követelményeiről szóló kormányrendeletekben foglalt Nukleáris Biztonsági Szabályzatokban és Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzatokban, az engedélyes Biztonsági Jelentésében és a nemzetközi nukleáris szervezetek ajánlásaiban meghatározottaknak és a (2)-(18) bekezdésben előírtaknak.
(2) Az adott munkakör képzési programjának összeállítása az engedélyes feladata, amelyet elemzéssel kell megalapozni és az adott munkakör betöltéséhez előírt képzettségi, nukleáris szakirányú képesítési és vizsgakövetelményeknek kell megfeleltetni.
(3) Az adott munkakör képzési programja meghatározza a bemeneti követelményeket, a képzési program egységeit (moduljait), azok célját, tartalmát, terjedelmét, a képzési program egységeihez rendelt elméleti és gyakorlati óraszámot, valamint a képzés végrehajtásának elvárt körülményeit (így különösen helyszín, oktatási eszközök, maximális csoportlétszám).
(4) A képzési program tartalmazza
a) az alkalmazott értékelési rendszert, a már korábban megszerzett tudás elismerésének, a korábban megszerzett képesítések megfeleltetésének módjait, valamint a program zárásának feltételeit és annak végrehajtásának módját, a program elvégzését igazoló irat kiadásának feltételeit.
b) a program megvalósítására vonatkozó rendelkezéseket, valamint a résztvevők elégedettségére, a képzés megvalósulására, valamint eredményességére vonatkozó információgyűjtés eljárását, a visszajelzések feldolgozásának és hasznosításának módját.
(5) A képzési programban bemeneti feltételként, a program egyes elemei között szerepelhetnek
a) az Országos Képzési Jegyzék szerinti államilag elismert szakképesítések,
b) a Szakmajegyzék szerinti szakképzettségek,
c) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) szerint engedélyköteles szakmai képzést követően megszerzett, államilag elismert, önálló végzettségi szintet nem biztosító szakképesítések, továbbá részszakmára felkészítő szakmai oktatás keretében megszerzett, államilag elismert, alapfokú végzettséget biztosító szakképesítések,
d) az Fktv. szerinti bejelentés alapján végzett képzésben való részvétel, vagy
e) a 2019. december 31-ig hatályos Fktv. szerint akkreditált felnőttképzési program alapján, vagy a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló engedélyese által működtetett képzési rendszerben megszerzett vizsgák és minősítések is.
(6) A képzési program kimenetét az adott munkakör betöltésére jogosító, a munkaköri felkészültséget igazoló irat (jogosítvány, bizonyítvány, tanúsítvány) jelenti, amelyet a nukleáris létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló engedélyese vagy a nukleáris biztonsági hatóság állít ki.
(7) A munkaköri felkészültséget igazoló irat érvényességi idejét, megújításának szabályait - amennyiben azt jogszabály nem rendezi - a Biztonsági Jelentésben kell rögzíteni.
(8) A képzési programok hatékony végrehajtásához az engedélyes biztosítja mindazon személyi és tárgyi feltételeket, amelyek a munkakörben elvárt kompetenciák kifejlesztéséhez, a korábbi üzemeltetési gyakorlat és tapasztalatok átadásához szükségesek.
(9) Az üzemeltető személyzettel a képzés során ismertetni kell a létesítmény, annak építményei, rendszerei és rendszerelemei működését és üzemeltetésük módját. A személyzetben tudatosítani kell, hogy a nukleáris létesítményt vagy a radioaktívhulladék-tárolót üzemeltetni csak a vonatkozó üzemeltetési korlátok és feltételek, valamint üzemviteli előírások, szabályok betartása mellett lehet,
(10) A nukleáris létesítményben a blokkvezénylői személyzetnek ismernie kell a blokk különböző üzemállapotok melletti viselkedését, a blokkvezénylői csoportmunka sajátosságait, az adminisztratív előírásokat és tapasztalattal kell rendelkezniük a különböző üzemállapotok diagnosztizálásához és a szükséges intézkedések megtételéhez.
(11) A nukleáris létesítményben az ügyeletes mérnökök, a blokkügyeletesek számára a képzési programban vezetői ismereteket is oktatni kell, továbbá a képzésüknek szélesebb körűnek kell lennie, mint a blokkvezénylőben szolgálatot adó operátorokénak, különös tekintettel a veszélyhelyzeti intézkedési programokra.
(12) A nukleáris létesítményben a blokkvezénylői személyzetet az adott létesítményre jellemző, teljes léptékű szimulátoron is képezni kell annak érdekében, hogy a kevésbé gyakori üzemi események, váratlan meghibásodások és üzemzavarok kezelésében is kellő gyakorlatot szerezzenek. A képzés keretében a diagnosztizáló, továbbá a hatékony csoportmunkára való képességet folyamatosan fejleszteni kell.
(13) A nukleáris létesítményben a képzési program tartalmazza a súlyos baleseti helyzetek és ezek kezeléséhez szükséges írásos utasítások ismertetését és alkalmazásuk gyakorlásának módozatait. A képzést teljes léptékű szimulátor segítségével vagy egyéb lehetséges módon kell megvalósítani és végrehajtani.
(14) A karbantartó személyzet képzési programja tartalmazza a nukleáris létesítményre és a radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó általános és az adott munkakör ellátásához - a rendszerekre és a rendszerelemekre, a minőségbiztosításra, a karbantartási tevékenység végzéséhez szükséges utasításokra és eljárásokra, a nukleáris létesítmény ellenőrzésének feltételeire vonatkozó - szükséges specifikus ismereteket.
(15) A képzési program kiterjed a rendszerelemek és a technológiai rendszerek biztonság szavatolásában betöltött szerepének, a lehetséges karbantartási hibák következményeinek és biztonsági jelentőségének ismertetésére. A képzési program hasznosítja az üzemeltetés során felhalmozódó tapasztalatokat is.
(16) A karbantartó személyzetnek ismeri a munkavégzés helyszínét és az ott található rendszerelemeket. Ennek biztosítása érdekében a képzés tartalmazza a gyártóművi és a karbantartási technológiai előírásokra épített, eredeti rendszerelemeken vagy modelleken, illetve inaktív teljes léptékű rendszerelemeken történő gyakorlást, illetve helyszíni, felügyelet melletti munkavégzést is.
(17) A karbantartó személyzet képzési programja felkészíti a munkavállalókat arra, hogy a jogosítványuknak megfelelő szinten felügyelet alatt vagy önállóan dolgozzanak. Mindehhez biztosítani kell a speciális képzési programokat. E speciális képzési programnak atomerőmű esetén a 3. mellékletben meghatározott követelményeknek kell megfelelni és kompetenciákat kell elérni.
(18) A karbantartó személyzet gyakorlati felkészítéséhez biztosítani kell az inaktív képzési környezetet, a gyakorlóhelyszín oktató rendszerelemeinek, eszközeinek aktualitását.
4. Betanító szakirányú képzés
4. § (1) Az új nukleáris létesítményben vagy radioaktívhulladék-tárolóban foglalkoztatni kívánt munkavállalónak a munkaköre ellátásához előírt nukleáris vagy radioaktívhulladék-tárolási szakirányú képesítést és gyakorlatot a fűtőelemeknek a reaktorba történő első berakásáig, vagy a kiégett fűtőelemek telephelyre történő első szállításáig, továbbá a radioaktív hulladék telephelyre történő első szállításáig kell megszereznie. Az új nukleáris létesítményben vagy radioaktívhulladék-tárolóban foglalkoztatni kívánt munkavállalónak a szükséges gyakorlat megszerzése érdekében részt kell vennie az üzembehelyezési feladatok végrehajtásában.
(2) Üzemelő nukleáris létesítményben vagy a radioaktívhulladék-tárolóban foglalkoztatni, vagy más munkakörbe áthelyezni kívánt munkavállaló kiválasztásánál és alkalmazásánál a munkavállalónak a munkakörre előírt képesítést a munkakörben történő önálló munkavégzés megkezdéséig kell megszereznie.
5. § (1) A munkavállalók betanító szakirányú képzésére vonatkozó előírásokat - az Atv.-ben, továbbá a 3. § (1) és (5) bekezdésében megjelölt jogszabályokban és dokumentumokban foglaltak figyelembevételével - az engedélyes határozza meg.
(2) Az engedélyes olyan képzési programot dolgoz ki és valósít meg, amely biztosítja, hogy a munkavállaló rendelkezzen a munkakör betöltéséhez szükséges elméleti ismeretekkel, szaktudással és gyakorlattal. A betanító szakirányú képzésre vonatkozó képzési programok követelményeit a 3. § és a 3-7. melléklet tartalmazza.
(3) A betanító szakirányú képzésre vonatkozó képzési programot a munkakörben elvégzendő feladatok, tevékenységek részletes elemzése alapján kell meghatározni, amelyet az engedélyes köteles írásban rögzíteni, valamint az érintettek számára hozzáférhetővé tenni. A képzési programban a valóságos körülmények közötti gyakorlati foglalkozást, betanulást is elő kell írni. A gyakorlati képzést - az adott munkakör figyelembevételével - munkahelyi környezetben, blokk szimulátoron vagy karbantartó gyakorlóközpontban kell végezni. A képzés során minden résztvevőben tudatosítani kell, hogy a biztonságnak minden más szemponttal szemben elsőbbsége van.
(4) A betanító szakirányú képzés során ellenőrizni kell az ismeretek elsajátításának szintjét. Az ellenőrzés történhet vizsgával vagy egy adott gyakorlati feladat ellenőrzött végrehajtásával. Az atomerőművi blokkvezénylői személyzet esetében a betanulás végén, szimulátoron végzett ellenőrzéssel is meg kell győződni a munkavállalónak a munkakör ellátására való alkalmasságáról.
(5) Önálló munkavégzéssel az a munkavállaló bízható meg, aki teljesíti a munkakörre előírt képzettségi követelményeket, valamint a munkakör ellátásához szükséges egészségügyi, fizikai és pszichológiai alkalmassággal rendelkezik. Az engedélyes az egészségügyi, fizikai alkalmasságot legalább kétévente, a pszichológiai alkalmasságot - az engedélyes által meghatározott munkakörökben - legalább ötévente ellenőrzi.
(6) A nukleáris vagy radioaktívhulladék-tárolói munkavégzés karbantartási, szakipari, beruházási területein - a nukleáris biztonság szempontjából meghatározó munkakörök kivételével - az engedélyes felügyelet alatti munkavégzési engedélyt adhat ki. Felügyelet alatti munkavégzésre jogosító engedély annak adható ki, aki teljesíti az adott tevékenység felügyelet alatti munkavégzésre vonatkozó, jóváhagyott képzettségi és vizsgakövetelményeket, és a munkakör ellátásához szükséges egészségügyi, fizikai és pszichológiai alkalmassággal is rendelkezik. A felügyelet alatti munkavégző a feladatait az önálló munkavégzési jogosítvánnyal rendelkező munkavállaló folyamatos helyszíni irányításával, felügyeletével végezheti.
6. § (1) A képzést atomerőmű, radioaktívhulladék-tároló, valamint a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (a továbbiakban: KKÁT) esetében - az Atv. előírásai szerint - az engedélyes, vagy az engedélyeseken kívül más, az engedélyes által meghatározott kritériumok alapján kiválasztott felnőttképző végezheti. A képzés során az engedélyes képzési programját hajtják végre.
(2) A képzés alapján megszerzett képesítés az érintett munkakör betöltésére, valamint a tevékenység végzésére jogosít, de nem tanúsít iskolai végzettséget és államilag elismert szakképesítést. Az engedélyes felel az általa előírt képzésekhez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek biztosításáért.
(3) A képzést és a képzésben való részvételt úgy kell dokumentálni és archiválni, hogy a nukleáris létesítményben vagy a radioaktívhulladék-tárolóban az adott munkakör betöltéséhez szükséges követelmények teljesülése bármikor megállapítható legyen.
7. § A képzési programokban követik a nukleáris létesítményben vagy a radioaktívhulladék-tárolóban, annak rendszereiben, rendszerelemeiben, az üzemeltetés módjában, a műszaki és adminisztratív utasításokban bevezetett, valamint az üzemeltetési tapasztalatok alapján szükségesnek tartott és megvalósított változásokat. A képzési programokat és tananyagokat időszakosan - legalább háromévente - felül kell vizsgálni. Biztosítani kell, hogy a munkavállaló felkészüléséhez megfelelő minőségű és mennyiségű oktatási anyag, valamint segédanyagok, üzemi dokumentációk, segédletek és a gyakorlati képzést támogató eszközök álljanak rendelkezésre.
8. § A Biztonsági Jelentésben meghatározott háttérszervezet felsőfokú végzettséghez kötött munkakört betöltő munkavállalói, valamint a nukleáris biztonságért, továbbá az atomenergia biztonságos alkalmazásáért felelős vezetők képzettségi követelményei között szerepelnek olyan elemek, amelyek tartalmazzák a nukleáris technika alapvető elveinek, a nukleáris vagy a radioaktívhulladék-tároló létesítmény biztonsága tervezési és üzemeltetési alapelveinek ismeretét.
5. Szinten tartó szakirányú képzés
9. § (1) Rendszeres szinten tartó szakirányú képzésben részesül az a munkavállaló, akinek a tevékenysége a nukleáris vagy radioaktívhulladék-tároló létesítmény biztonságát közvetlenül érinti, vagy arra kihatással lehet. A szinten tartó képzési programok kidolgozásánál figyelembe kell venni az egyes nukleáris létesítményi vagy radioaktívhulladék-tárolói munkakörök eltérő sajátosságait is.
(2) A szinten tartó szakirányú képzés keretében biztosítani kell a munkakör betöltéséhez szükséges alapvető ismeretek, készségek és jártasságok szinten tartását, továbbá ismertetni kell a nukleáris létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló rendszereiben, rendszerelemeiben, az írásos utasításokban, az eljárásrendekben végrehajtott, illetve az üzemeltetési tapasztalatok - beleértve a bekövetkezett, valamint más nukleáris létesítménynél vagy a radioaktívhulladék-tárolónál megtörtént üzemzavarokból levont tanulságok - hasznosítása eredményeként szükséges és megvalósított változásokat.
(3) A munkavállalók szinten tartó képzési programjának tartalmaznia kell a baleset-elhárítási, a sugárvédelmi, a munka- és tűzvédelmi képzést is.
(4) A balesetelhárítási és a tűzvédelmi üzemi szervezetek munkavállalói részére évenként legalább egy alkalommal elméleti képzést és gyakorlatot kell tartani.
10. § A szinten tartó képzés folytatására a 6. § rendelkezései az irányadók.
6. A betanító és szinten tartó szakirányú képzési program ellenőrzése
11. § (1) A nukleáris létesítmény vagy a radioaktívhulladék-tároló biztonság szempontjából meghatározó és fontos, valamint speciális nukleáris ismereteket igénylő munkaköreinek betanító szakirányú képzési programjai és a szinten tartó szakirányú képzési programok összeállítására, végrehajtására vonatkozó elveket a Biztonsági Jelentés tartalmazza.
(2) A képzési programok végrehajtásáról, időszakos felülvizsgálatáról a nukleáris biztonsági hatóságot tájékoztatni kell.
(3) Az engedélyes az éves betanító és szinten tartó képzési programok megvalósítására vonatkozó ütemtervet a tárgyévet megelőző év december 31-ig küldi meg a nukleáris biztonsági hatóságnak tájékoztatás céljából.
(4) E betanító és szinten tartó szakirányú képzések programjait az engedélyes köteles a belső szabályozása szerint, dokumentált és ellenőrizhető módon, a szükséges felülvizsgálati ciklus figyelembevételével naprakész állapotban tartani.
7. A nukleáris szakirányú képesítést adó képzési programok záró, minősítő vizsgáira vonatkozó általános követelmények
12. § (1) A 3-7. mellékletben felsorolt képzési programok kimenetét a képzési programokat záró, minősítő vizsgák eredményes letétele során kiállított vizsgadokumentumok jelentik.
(2) A 3. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a következő típusú minősítő vizsgák során szerezhető meg:
a) Hatósági jogosító vizsga,
b) Kiemelt társasági jogosító vizsga,
c) Társasági jogosító vizsga,
d) Felügyelet alatti munkavégzésre jogosító vizsga.
(3) A hatósági jogosító vizsga végrehajtására az engedélyes által készített, a nukleáris biztonsági hatóság által jóváhagyott szabályozás vonatkozik. Az első jogosító vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta a 3. melléklet szerinti képzési programot, megfelel a jogszabályban és az engedélyes belső szabályozásában előírt feltételnek. A vizsgákon vizsgabizottsági tagként a nukleáris biztonsági hatóság képviselője, a vizsgázó szervezeti főegységének vezetője, szakterületi vezetők, az engedélyes nukleáris biztonsági szervezetének képviselője, valamint az engedélyes oktatási szervezetének képviselője vannak jelen. A hatósági jogosító vizsga bizonyítvány érvényessége legfeljebb 5 év, melyet a lejárat előtt időszakos jogosító vizsgán meg kell újítani. Az időszakos jogosító vizsgán való részvétel feltétele az engedélyes belső szabályozásában előírt szinten tartó képzések teljesítése, az előírt közbenső ismeret-ellenőrzések eredményes végrehajtása és valamennyi, a munkakörre előírt alkalmassági feltétel megléte.
(4) A kiemelt társasági jogosító vizsga végrehajtására az engedélyes által készített szabályozás vonatkozik. Az első jogosító vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta a 3. melléklet szerinti képzési programot és megfelel a jogszabályban és az engedélyes belső szabályozásában előírt feltételnek. A vizsgákon vizsgabizottsági tagként a vizsgázó szervezeti főegységének vezetője, szakterületi vezetők, az engedélyes nukleáris biztonsági szervezetének képviselője, valamint az engedélyes oktatási szervezetének képviselője vannak jelen. A kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány érvényessége legfeljebb 5 év, melyet a lejárat előtt időszakos jogosító vizsgán meg kell újítani. Az időszakos jogosító vizsgán való részvétel feltétele az engedélyes belső szabályozásában előírt szinten tartó képzések teljesítése, az előírt közbenső ismeret-ellenőrzések eredményes végrehajtása és valamennyi, a munkakörre előírt alkalmassági feltétel megléte.
(5) A társasági jogosító vizsga végrehajtására az engedélyes által készített szabályozás vonatkozik. Az első jogosító vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta a 3. melléklet szerinti képzési programot és megfelel a jogszabályban és az engedélyes belső szabályozásában előírt feltételnek. A vizsgákon vizsgabizottsági tagként a vizsgázó szervezeti egységének vezetője, szakterületi vezető szakemberek, valamint az engedélyes oktatási szervezetének képviselője vannak jelen. Amennyiben a munkakör a Biztonsági Jelentésben biztonság szempontjából fontos munkaköri minősítéssel szerepel, a vizsgabizottságban az engedélyes nukleáris biztonsági szervezetének képviselője is részt vesz. A társasági jogosító vizsga bizonyítvány érvényessége legfeljebb 3 év, melyet a lejárat előtt időszakos jogosító vizsgán meg kell újítani. Az időszakos jogosító vizsgán való részvétel feltétele az engedélyes belső szabályozásában előírt szinten tartó képzések teljesítése és valamennyi, a munkakörre előírt alkalmassági feltétel megléte.
(6) A felügyelet alatti munkavégzésre jogosító vizsga végrehajtására az engedélyes által készített szabályozás vonatkozik. Az első jogosító vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta a 3. melléklet szerinti képzési programot, megfelel a jogszabályban és az engedélyes belső szabályozásában előírt feltételnek. A vizsgákon vizsgabizottsági tagként a vizsgázó munkáltatói jogokat gyakorló vezetője, az engedélyes szakterületileg illetékes vezető szakemberei, valamint az engedélyes oktatási szervezetének képviselője vannak jelen. Amennyiben a felügyelet alatti tevékenység a Biztonsági Jelentésben biztonság szempontjából fontos munkaköri minősítéssel szereplő munkakörhöz kapcsolódik, a vizsgabizottságban az engedélyes nukleáris biztonsági szervezetének képviselője is részt vesz. A felügyelet alatti munkavégzésre jogosultnak teljesítenie kell az engedélyes belső szabályozásában előírt szinten tartó képzéseket és az előírt időszakos ismeret-ellenőrzéseket.
(7) A 4. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a következő típusú minősítő vizsgák során szerezhető meg
a) a (2) bekezdés a) alpontja szerinti hatósági jogosító vizsga, azzal, hogy az első vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta a 2. melléklet 1. táblázata szerinti képzési programot,
b) Intézményi jogosító vizsga.
(8) Az intézményi jogosító vizsga végrehajtására az intézmény vezetője által készített szabályozás vonatkozik. Az első intézményi vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta az előírt képzési programot és megfelel a jogszabályban és az intézmény vezetője által jóváhagyott belső szabályozásában előírt feltételnek. A vizsgákon vizsgabizottsági tagként a vizsgázó szervezeti főegységének vezetője, szakterületi vezetők, az intézmény nukleáris biztonsági szervezetének képviselője, valamint az intézmény oktatási szervezetének képviselője vannak jelen. Az intézményi vizsga bizonyítvány érvényessége legfeljebb 5 év, melyet a lejárat előtt időszakos intézményi vizsgán meg kell újítani. Az időszakos intézményi vizsgán való részvétel feltétele az intézmény belső szabályozásában előírt szinten tartó képzések teljesítése, az előírt közbenső ismeret-ellenőrzések eredményes végrehajtása és valamennyi, a munkakörre előírt alkalmassági feltétel megléte.
(9) Az 5. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a (2) bekezdés a) alpontja és a (3) bekezdés b) alpontja szerinti jogosító vizsga során szerezhető meg.
(10) A hatósági jogosító vizsga végrehajtására az engedélyes által készített, a nukleáris biztonsági hatóság által jóváhagyott szabályozás vonatkozik. Az első jogosító vizsgán az vehet részt, aki végrehajtotta az 5. melléklet szerinti képzési programot, megfelel a jogszabályban és az engedélyes belső szabályozásában előírt feltételnek. A vizsgán vizsgabizottsági tagként a nukleáris biztonsági hatóság képviselője, a főigazgató által kijelölt személy, a reaktorüzem vezetője, a vizsgázó szervezetének csoportvezetője vannak jelen. A hatósági jogosító vizsga bizonyítvány érvényessége legfeljebb 5 év, melyet a lejárat előtt időszakos jogosító vizsgán meg kell újítani. Az időszakos jogosító vizsgán való részvétel feltétele az engedélyes belső szabályozásában előírt szinten tartó képzések teljesítése, az előírt közbenső ismeret-ellenőrzések eredményes végrehajtása és valamennyi, a munkakörre előírt alkalmassági feltétel megléte.
(11) A 6. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a (2) bekezdés a) alpontja szerinti hatósági jogosító vizsga során szerezhető meg azzal a feltétellel, hogy az első vizsgán az vehet részt, aki sikeresen elvégezte a 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat szerinti képzési programot.
(12) A 7. mellékletben feltüntetett programok elvégzését igazoló irat a (2) bekezdés a) alpontja szerinti hatósági jogosító vizsga során szerezhető meg azzal a feltétellel, hogy az első vizsgán az vehet részt, aki sikeresen elvégezte a 2. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat szerinti képzési programot.
8. Záró rendelkezések
13. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) A nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről szóló 55/2012. (IX. 17.) NFM rendelet módosításáról szóló 6/2018. (VII. 19.) ITM rendelet hatálybalépésekor hatályos jogosítványok a jogosítvány időbeli hatályának lejártáig az adott munkakörben történő munkavégzésre jogosítanak.
(3) A nukleáris létesítményben foglalkoztatott munkavállalók speciális szakmai képzéséről, továbbképzéséről és az atomenergia alkalmazásával összefüggő tevékenységek folytatására jogosultak köréről szóló 55/2012. (IX. 17.) NFM rendelet, valamint az Országos Atomenergia Hivatal egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 4/2016. (III. 5.) NFM rendelet módosításáról szóló 32/2019. (IX. 6.) ITM rendelet [a továbbiakban: 32/2019. (IX. 6.) ITM rendelet] hatálybalépésekor hatályos a társasági, kiemelt társasági és hatósági jogosító vizsgabizonyítványok, és jogosítványok a jogosítvány időbeli hatályának lejártáig az adott munkakörben történő munkavégzésre jogosítanak.
14. § (1) Ez a rendelet
a) a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló, 2009. június 25-i 2009/71/EURATOM tanácsi irányelv 7. cikkének,
b) a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló 2009/71/Euratom irányelv módosításáról szóló, 2014. július 8-i 2014/87/Euratom tanácsi irányelv 1. cikk 7. pontjának,
c) a szakmák új szabályozásának elfogadását megelőző arányossági tesztről szóló, 2018. június 28-i (EU) 2018/958 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
(2) E rendelet tervezetének az Európai Atomenergia-közösség létrehozásáról szóló szerződés 33. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
Kádár Andrea Beatrix s. k.,
elnök
1. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez Az atomerőmű munkavállalóinak tevékenységére és munkakörére előírt iskolai végzettség és szakképzettség, valamint nukleáris szakirányú képesítés

A. Tevékenység és munkakör megnevezése

B. Munkakör betöltéséhez előírt
iskolai végzettség és szakképzettség

C. Munkakör betöltéséhez
szükséges nukleáris szakirányú
képesítés

1.

Atomerőművi blokkok rendszereinek
üzemeltetése, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Ügyeletes mérnök

felsőfokú
vegyészmérnök vagy gépészmérnök,
vagy energetikai mérnök vagy
villamosmérnök

Ügyeletes mérnök

2.

Atomerőművi blokk rendszereinek
üzemeltetése, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Blokkügyeletes

érettségi

Blokkügyeletes
vagy
Ügyeletes mérnök

3.

Atomerőművi blokk primer köri rendszereinek
blokkvezénylői üzemeltetése, a beosztott
személyzet munkájának irányítása
Reaktoroperátor

érettségi

Reaktoroperátor

4.

Atomerőművi blokkok primer köri
rendszereinek helyszíni üzemeltetése,
beosztott személyzet munkájának irányítása
Primer köri főgépész

érettségi

Primer köri főgépész

5.

Atomerőművi blokkok primer köri
rendszereinek helyszíni
üzemeltetése
Primer köri gépész

érettségi

Primer köri gépész
vagy
Primer köri főgépész

6.

Atomerőművi blokkok primer köri rendszereit
üzemeltető személyzet műszakos
adminisztratív irányítása
Primer köri szolgálatvezető

érettségi

Reaktoroperátor

7.

Atomerőművi blokkok közösüzemi
rendszereinek vezénylői üzemeltetése, a
beosztott személyzet munkájának irányítása
Közösüzemi vezénylő operátor

érettségi

Közösüzemi vezénylő (KÜV)
operátor

8.

Atomerőművi átrakógép üzemeltetése
a) Átrakógép operátor
b) Vezető átrakógép operátor

érettségi

Átrakógép operátor

9.

Atomerőművi blokkok szekunder köri
rendszereit üzemeltető személyzet műszakos
adminisztratív irányítása
Szekunder köri szolgálatvezető

érettségi

Turbina főgépész

10.

Atomerőművi blokkok szekunder köri
rendszereinek blokkvezénylői és helyszíni
üzemeltetése, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Turbina főgépész

érettségi

Turbina főgépész

11.

Atomerőművi blokk szekunder köri
rendszereinek blokkvezénylői üzemeltetése, a
beosztott személyzet munkájának irányítása
Turbinaoperátor

érettségi

Turbinaoperátor
vagy
Turbina főgépész

12.

Atomerőművi blokk szekunder köri
rendszereinek helyszíni üzemeltetése
Turbinagépész

érettségi

Gőzturbina-gépész

13.

Atomerőművi blokkok villamos rendszereinek
üzemeltetése, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Villamos művezető

érettségi és villamos hálózat és
alállomás üzemeltető vagy
villanyszerelő és villamosmű-kezelő
vagy a szakképzésről szóló törvény
végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.)
Korm. rendelet 1. melléklete szerinti
Szakmajegyzék
(a továbbiakban: Szakmajegyzék)
szerinti elektronika és elektrotechnika
ágazat szerinti végzettség

Villamos művezető

14.

Atomerőművi blokkok villamos rendszereinek
üzemeltetése, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Villamos külső üzemek művezető

érettségi és villanyszerelő és villamos
hálózat és alállomás üzemeltető vagy
villamosmű-kezelő, vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika ágazat szerinti
végzettség

Villamos művezető

15.

Atomerőművi blokk villamos rendszereinek
blokkvezénylői üzemeltetése, a beosztott
személyzet munkájának irányítása
Vezető elektrikus

érettségi és villamos hálózat és
alállomás üzemeltető vagy
villanyszerelő és villamosmű-kezelő
vagy a Szakmajegyzék szerinti
elektronika és elektrotechnika ágazat
szerinti végzettség

Vezető elektrikus
vagy
Villamos művezető

16.

Atomerőmű villamos rendszereinek
üzemeltetése, beosztott személyzet
felsőfokú/villamos- és energetikai mérnöki
(képzési ág) és villamos hálózat és alállomás
üzemeltető vagy villamosmű-kezelő, vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika ágazat szerinti
végzettségunkájának irányítása
Villamos szolgálatvezető

felsőfokú villamos- és energetikai
mérnöki (képzési ág) és villamos
hálózat és alállomás üzemeltető vagy
villamosmű-kezelő, vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika ágazat szerinti
végzettség

Villamos művezető

17.

Atomerőművi blokk villamos rendszereinek
üzemeltetése
Elektrikus

szakmunkás: villamos hálózat és
alállomás üzemeltető vagy
villanyszerelő és villamosmű-kezelő
vagy a Szakmajegyzék szerinti
elektronika és elektrotechnika ágazat
szerinti végzettség

Elektrikus
vagy
Vezető elektrikus
vagy
Villamos művezető

18.

Atomerőművi blokkok irányítástechnikai
rendszereit üzemeltető személyzet műszakos
adminisztratív irányítása
Irányítástechnikai szolgálatvezető

felsőfokú
informatikai (képzési ág)
vagy
mechatronikai mérnöki
(képzési ág) vagy
villamos- vagy energetikai
mérnöki (képzési ág)

Irányítástechnikai műszakos
művezető

19.

Atomerőművi blokkok irányítástechnikai
rendszereinek üzemeltetése, beosztott
személyzet munkájának irányítása
Irányítástechnikai művezető

érettségi és
elektrotechnika-elektronika vagy
mechatronika
(szakmacsoport)

Irányítástechnikai műszakos
művezető

20.

Atomerőművi blokk irányítástechnikai
rendszereinek műszakos üzemeltetése
Ügyeletes műszerész

szakmunkás:
elektrotechnika-elektronika vagy
mechatronika (szakmacsoport) vagy
villanyszerelő, vagy villamosmű-
kezelő

Irányítástechnikai műszakos
műszerész
vagy
Irányítástechnikai műszakos
művezető

21.

Atomerőművi blokk technológiai digitális
rendszereinek műszakos
üzemeltetése
Számítógép ügyeletes

érettségi (gimnázium,
szakközépiskola)
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport), informatika szakma
csoport

Számítógép ügyeletes

22.

Atomerőművi blokkok külső technológiai
rendszereinek helyszíni
üzemeltetése
Külső technológiai gépész

érettségi

Külső üzemi gépész
vagy
Külső üzemi operátor
vagy
Külső üzemi műszakos főgépész
vagy
Külső üzemi szolgálatvezető

23.

Atomerőművi blokkok külső technológiai
rendszereinek helyszíni üzemeltetése,
üzemeltető személyzet irányítása
Külső technológiai főgépész-műszakos

érettségi

Külső üzemi műszakos főgépész
vagy
Külső üzemi szolgálatvezető

24.

Atomerőművi blokkok külső technológiai
rendszereinek helyszíni üzemeltetése,
üzemeltető személyzet irányítása
Külső technológiai főgépész

érettségi

Külső üzemi állandó délelőttös
főgépész
vagy
Külső üzemi műszakos főgépész
vagy
Külső üzemi szolgálatvezető
vagy
Külső üzemi művezető

25.

Atomerőművi blokkok külső technológiai
rendszereinek vízművezénylői és helyszíni
üzemeltetése
Külső technológiai operátor

érettségi

Külső üzemi operátor

26.

Atomerőmű blokkok külső technológiai
rendszereit üzemeltető személyzet műszakos
adminisztratív irányítása
Külső technológiai szolgálatvezető

érettségi

Külső üzemi szolgálatvezető

27.

Atomerőmű blokkok külső technológiai
rendszereit üzemeltető személyzet műszakos
adminisztratív irányítása
- Külső technológiai művezető

érettségi

Külső üzemi művezető
vagy
Külső üzemi szolgálatvezető

28.

Atomerőmű dozimetriai rendszereit
üzemeltető személyzet műszakos
adminisztratív irányítása
Dozimetriai szolgálatvezető

felsőfokú műszaki (képzési terület)

Dozimetriai szolgálatvezető

29.

Atomerőművi dozimetriai rendszerek
üzemeltetése, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Vezető dozimetrikus

érettségi

Dozimetrikus
vagy
Dozimetriai szolgálatvezető

30.

Atomerőművi dozimetriai rendszerek
üzemeltetése
Dozimetrikus

érettségi

Dozimetrikus
vagy
Dozimetriai szolgálatvezető

31.

Atomerőmű vegyészeti rendszereit üzemeltető
személyzet műszakos adminisztratív irányítása
Vegyészeti szolgálatvezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti gépészet vagy
épületgépészet, vagy mezőgazdaság
és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy vegyipar, vagy
környezetvédelem és vízügy ágazat
szerinti végzettség

VEFO szolgálatvezető

32.

Atomerőművi blokkok technológiai
rendszereinek dekontaminálása, beosztott
személyzet munkájának irányítása
Dekontamináló művezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti gépészet vagy
épületgépészet, vagy mezőgazdaság
és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy vegyipar, vagy
környezetvédelem és vízügy ágazat
szerinti végzettség

Dekontamináló művezető

33.

Dekontamináló

szakmunkás

Dekontamináló
vagy
Dekontamináló műszakvezető

34.

35.

Az atomerőmű vízelőkészítő rendszereinek és
rendszerelemeinek, ipari hulladékvíz és
vegyszerrendszereinek kezelése, az
üzemmenet nyomon követéséhez szükséges
laboratóriumi mérések elvégzése
Víztisztító kezelő I.

szakmunkás: gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport)

Víztisztító kezelő I.
vagy
Víztisztító műszakvezető
vagy
Kémiai technológiai művezető I.

36.

Az atomerőmű víztisztító és
vegyszerrendszereinek kezelése, az
üzemmenet nyomon követéséhez szükséges
laboratóriumi mérések
elvégzése
Víztisztító kezelő II.

szakmunkás: gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport)

Víztisztító kezelő II.
vagy
Kémiai technológiai művezető II.

37.

Az atomerőmű vízelőkészítő rendszereinek és
rendszerelemeinek, ipari hulladékvíz és
vegyszerrendszereinek kezelése a beosztott
személyzet munkájának
irányítása
Víztisztító műszakvezető

szakmunkás: /gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport)

Víztisztító műszakvezető
vagy
Kémiai technológiai művezető I.

38.

Az atomerőművi vízelőkészítő rendszerelemek
és rendszerek, a speciális vegyszer előkészítő
rendszer, valamint az ipari hulladékvíz rendszer
üzemeltetése és kiszolgálása, a beosztott
személyzet munkájának irányítása
Kémiai technológiai művezető I.

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti gépészet vagy
épületgépészet, vagy mezőgazdaság
és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy vegyipar, vagy
környezetvédelem és vízügy ágazat
szerinti végzettség

Kémiai technológiai művezető I.

39.

Az atomerőművi víztisztító és vegyszer
rendszerek üzemeltetése és
kiszolgálása, a beosztott személyzet
munkájának irányítása
Kémiai technológiai művezető II.

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti gépészet vagy
épületgépészet, vagy mezőgazdaság
és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy vegyipar, vagy
környezetvédelem és vízügy ágazat
szerinti végzettség

Kémiai technológiai művezető II.

40.

Az atomerőmű folyékony radioaktív
hulladékkezelő rendszereinek helyszíni
üzemeltetése
Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépész

érettségi

Folyékony radioaktív
hulladékkezelő gépész

41.

Az atomerőmű folyékony radioaktív
hulladékkezelő rendszereinek helyszíni
üzemeltetése, folyékony radioaktív
hulladékkezelő gépészek munkájának
irányítása
- Folyékony radioaktív hulladékkezelő
műszakvezető

érettségi

Folyékony radioaktív
hulladékkezelő gépész

42.

Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépészek,
műszakvezetők munkájának irányítása
Folyékony radioaktív hulladékkezelő művezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti gépészet vagy
épületgépészet, vagy mezőgazdaság
és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás ágazat szerinti
végzettség

Folyékony radioaktív
hulladékkezelő gépész

43.

Atomerőművi blokkok primer köri
rendszereinek, rendszerelemeinek
karbantartása (szakterületenként
meghatározott)
Nukleáris karbantartó lakatos

szakmunkás: gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy az
elektrotechnika - elektronika
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar, vagy elektrotechnika -
elektronika ágazat szerinti végzettség

Nukleáris karbantartó lakatos
(szakterületenként meghatározott)

44.

Atomerőművi blokkok szekunder köri
rendszereinek, rendszerelemeinek
karbantartása (szakterületenként
meghatározott)
Karbantartó lakatos

szakmunkás: gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy az
elektrotechnika - elektronika
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar, vagy elektrotechnika -
elektronika ágazat szerinti végzettség

Karbantartó lakatos
(szakterületenként meghatározott)

45.

Atomerőművi blokkok rendszereinek,
rendszerelemeinek műszakos karbantartási
feladatainak helyszíni irányítása, koordinálása
(szakterületenként meghatározott)
Karbantartó műszakvezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar, vagy elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés ágazat szerinti végzettség

Karbantartó műszakvezető
(szakterületenként meghatározott)

46.

Atomerőművi blokkok rendszerelemeit
működtető szerkezetelemeinek karbantartása
Karbantartó műszerész

szakmunkás: gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar, vagy elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés ágazat szerinti végzettség

Karbantartó műszerész

47.

Atomerőművi blokkok rendszereinek,
rendszerelemeinek karbantartásának
ellenőrzése, koordinálása (szakterületenként
meghatározott)
Karbantartási műszaki ellenőr

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport) vagy építészet
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar, vagy elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés vagy építőipar ágazat
szerinti végzettség

Karbantartási műszaki ellenőr
(szakterületenként meghatározott)

48.

Atomerőművi blokkok rendszerei,
rendszerelemei karbantartási
munkáinak irányítása és koordinálása
(szakterületenként meghatározott)
Karbantartás művezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport) vagy építészet
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar, vagy elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés vagy építőipar ágazat
szerinti végzettség

Karbantartás művezető
(szakterületenként meghatározott)

49.

Atomerőművi blokkokba beépített primer köri
armatúrák karbantartásának irányítása,
koordinálása
Armatúrakarbantartó művezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Armatúrakarbantartó művezető

50.

Atomerőművi blokkokba beépített primer köri
forgógépek karbantartásának irányítása,
koordinálása
Forgógépkarbantartó művezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Forgógépkarbantartó művezető

51.

Atomerőművi blokkokba beépített fővízköri
készülékek karbantartásának irányítása,
koordinálása
Fővízköri készülékkarbantartó művezető

érettségi és /gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Fővízköri készülékkarbantartó
művezető

52.

Atomerőművi blokkokba beépített biztonsági
szelepek karbantartásának irányítása,
koordinálása
Biztonsági szelepkarbantartó művezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Biztonsági szelepkarbantartó
művezető

53.

Atomerőművi blokkokba beépített reaktorok
karbantartásának
irányítása, koordinálása
Reaktorkarbantartó műszakvezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Reaktorkarbantartó műszakvezető

54.

szerelés vezetése
Reaktorszerelés vezető

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) és minőségellenőr
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Reaktorszerelés vezető

55.

Atomerőművi blokkokba beépített
technológiai és biztonsági rendszerelemek
karbantartásának irányítása, koordinálása
Technológiai és biztonsági művezető

érettségi és elektromechanika-
elektrotechnika (szakmacsoport) vagy
a Szakmajegyzék szerinti elektronika
és elektrotechnika vagy informatika
és távközlés ágazat szerinti
végzettség

Technológiai és biztonsági
művezető

56.

Atomerőművi blokkokba beépített
technológiai védelmek karbantartásának
irányítása, koordinálása
Technológiai védelmek művezető

érettségi és elektromechanika-
elektrotechnika (szakmacsoport) vagy
a Szakmajegyzék szerinti elektronika
és elektrotechnika vagy informatika
és távközlés ágazat szerinti
végzettség

Technológiai védelmek művezető

57.

Atomerőművi blokkokba beépített
elektromechanikai rendszerelemek
karbantartásának irányítása, koordinálása
Elektromechanikai karbantartó művezető

érettségi és elektromechanika-
elektrotechnika (szakmacsoport) vagy
a Szakmajegyzék szerinti elektronika
és elektrotechnika vagy informatika
és távközlés ágazat szerinti
végzettség

Elektromechanikai karbantartó
művezető

58.

Az atomerőművi blokkok primer köri
technológiai rendszereinek működtetéséhez
szükséges rendszertechnológusi
tevékenységek ellátása
Rendszer-technológus - primer köri

felsőfokú/műszaki képzési terület

Rendszertechnológus -primer köri

59.

Az atomerőművi blokkok szekunder köri
technológiai rendszereinek működtetéséhez
szükséges rendszertechnológusi tevékenység
ellátása
Rendszer-technológus - szekunder köri

felsőfokú műszaki képzési terület

Rendszertechnológus -szekunder
köri

60.

Az atomerőművi blokkok külső üzemi
technológiai rendszereinek működtetéséhez
szükséges rendszertechnológusi
tevékenységek ellátása
Rendszer-technológus - külső üzemi

felsőfokú műszaki képzési terület

Rendszertechnológus - külső
üzemi

61.

Az atomerőművi blokkok villamos technológiai
rendszereinek működtetéséhez szükséges
rendszertechnológusi tevékenységek ellátása
Rendszer-technológus - villamos

felsőfokú műszaki képzési terület

Rendszertechnológus -villamos

62.

Az atomerőművi blokkok irányítástechnikai
technológiai rendszereinek működtetéséhez
szükséges rendszertechnológusi
tevékenységek ellátása
Rendszer-technológus - irányítástechnikai

felsőfokú műszaki képzési terület

Rendszertechnológus -
irányítástechnikai

63.

Az atomerőmű biztonsági rendszereinek és
rendszerelemeinek folyamatos
teljesítménymonitorozása, az eredmények
értékelése, karbantartásba történő
visszacsatolása
Karbantartás Hatékonyság Monitorozó
koordinátor

felsőfokú műszaki képzési terület

Karbantartás Hatékonyság
Monitorozó koordinátor

64.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei,
rendszerelemei műszaki
háttértevékenységeinek végzése
(szakterületenként meghatározott)
Berendezés felelős - építész

érettségi és építészet
(szakmacsoport), vagy felsőfokú
műszaki (képzési terület) építészeti
(képzési ág), épületgépészeti (képzési
ág) vagy a Szakmajegyzék szerinti
építőipar, vagy épületgépészet
ágazat szerinti végzettség

Berendezés felelős - építész

65.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei,
rendszerelemei műszaki
háttértevékenységeinek irányítása
(szakterületenként meghatározott)
Berendezés felelős - gépész

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy felsőfokú
műszaki (képzési terület) vagy a
Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Berendezés felelős - gépész

66.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei,
rendszerelemei műszaki
háttértevékenységeinek irányítása
(szakterületenként meghatározott)
Berendezés felelős - villamos

érettségi és elektrotechnika-
elektronika (szakmacsoport) vagy
gépészet (szakmacsoport), vagy
informatika (szakmacsoport), vagy
közlekedés (szakmacsoport), vagy
vegyipar (szakmacsoport) vagy
felsőfokú informatikai (képzési ág)
vagy villamos- és energetikai mérnöki
(képzési ág) vagy gépész (képzési ág)
vagy a Szakmajegyzék szerinti
elektronika és elektrotechnika, vagy
informatika és távközlés, vagy
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet, vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Berendezés felelős - villamos

67.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei,
rendszerelemei műszaki
háttértevékenységeinek irányítása
(szakterületenként meghatározott)
Berendezés felelős - irányítástechnika

érettségi és elektrotechnika-
elektronika (szakmacsoport) vagy
gépészet (szakmacsoport), vagy
informatika (szakmacsoport) vagy
közlekedés (szakmacsoport) vagy
vegyipar (szakmacsoport) vagy
felsőfokú informatikai (képzési ág)
vagy gépész-, közlekedés-,
mechatronikai mérnöki (képzési ág)
vagy villamos- és energetikai mérnöki
(képzési ág) vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika
vagy informatika és távközlés vagy
épületgépészet vagy gépészet vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Berendezés felelős -
irányítástechnika

68.

Atomerőművi blokkok technológiai rendszerei,
rendszerelemei műszaki
háttértevékenységeinek végzése
(szakterületenként meghatározott)
Berendezés felelős -
épületgépész

érettségi és építészet
(szakmacsoport) vagy gépészet
(szakmacsoport) felsőfokú műszaki
(képzési terület), építészeti (képzési
ág), épületgépészeti (képzési ág) vagy
gépész (képzési ág) vagy a
Szakmajegyzék szerinti építőipar vagy
épületgépészet, vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás
ágazat szerinti végzettség

Berendezés felelős - épületgépész

69.

Atomerőművi blokkok irányítástechnikai
rendszereinek karbantartása (szakterületenként
meghatározott)
Műszerész

szakmunkás: elektrotechnika-
elektronika (szakmacsoport) vagy
gépészet (szakmacsoport) vagy
közlekedés (szakmacsoport) vagy
vegyipar (szakmacsoport) vagy
villamos és energetikai mérnöki
(képzési ág) vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika
vagy informatika és távközlés vagy
épületgépészet, vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Műszerész (szakterületenként
meghatározott)

70.

Atomerőművi blokkok villamos rendszereinek,
rendszerelemeinek karbantartása
(szakterületenként meghatározott)
Villamos karbantartó

szakmunkás: elektrotechnika-
elektronika (szakmacsoport) gépészet
(szakmacsoport) vagy informatika
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés vagy épületgépészet, vagy
gépészet, vagy mezőgazdaság és
erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy közlekedés és
szállítmányozás vagy vegyipar ágazat
szerinti végzettség

Villamos karbantartó
(szakterületenként meghatározott)

71.

A PDA-VERONA rendszer karbantartási
feladatainak ellátása
VERONA karbantartó

felsőfokú számítástechnikai vagy
informatikai végzettség
villamosmérnök

VERONA karbantartó

72.

A Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer
karbantartási feladatainak ellátása
Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszerkarbantartó

szakmunkás: elektrotechnika-
elektronika (szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés ágazat szerinti végzettség

Sugárvédelmi Ellenőrző
Rendszerkarbantartó

73.

Atomerőművi blokkok emelőgépeinek
karbantartása
Darukarbantartó művezető

szakmunkás: gépészet
(szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés vagy épületgépészet, vagy
gépészet, vagy mezőgazdaság és
erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy közlekedés és
szállítmányozás vagy vegyipar ágazat
szerinti végzettség

Darukarbantartó művezető

74.

Atomerőművi blokkok rendszerein,
rendszerelemein végzett tevékenységek
minőségellenőrzése
Rendszerfelügyelő

érettségi és
gépipari minőségellenőr vagy
ellenőrzési és
minőségbiztosítási munkatárs vagy
minőségellenőr

Rendszerfelügyelő

75.

Atomerőművi blokkok rendszerein,
rendszerelemein végzett tevékenységek
minőségellenőrzésének irányítása
Operatív irányító csoportvezető

érettségi és gépipari minőségellenőr
vagy
ellenőrzési és minőségbiztosítási
munkatárs

Operatív irányító csoportvezető

76.

Atomerőművi blokkok rendszerein,
rendszerelemein végzett vizuális ellenőrzési
feladatok, valamint az idegen anyag feltárási és
elhárítási munkálatok elvégzése
Vizuális vizsgáló

érettségi és gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy felsőfokú
műszaki (képzési terület) és
min őségellen őr vagy a
Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Vizuális vizsgáló

77.

Atomerőművi blokkok csővezetéki
rendszerelemeit működtető villamos
végrehajtó szerkezetelemeinek karbantartása
Működtetés karbantartó

szakmunkás/gépészet
(szakmacsoport) vagy közlekedés
(szakmacsoport) vagy vegyipar
(szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika
(szakmacsoport) vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és
távközlés vagy épületgépészet, vagy
gépészet
vagy mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy
vegyipar ágazat szerinti végzettség

Működtetés karbantartó

A B oszlop alkalmazásában
1. felsőfokú végzettség: MSc vagy BSc diploma, vagy műszaki szakirányú főiskolai vagy egyetemi végzettség,
2. szakmunkás végzettség: iskolai rendszerű oktatás keretében megszerzett szakirányú szakképesítés vagy 8 általános iskolai végzettség és államilag elismert szakirányú szakképesítés.
A C oszlopban megjelölt képesítések megszerzése az atomerőmű engedélyese vagy a vele szerződéses viszonyban álló felnőttképző által működtetett képzési rendszerben, az engedélyes képzési programja alapján történhet.
A tevékenység és munkakör megnevezésben szereplő "szakterületenként meghatározott" kategóriákat és azok tartalmát az engedélyes belső szabályozásában határozza meg részletesen.
2. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez Az Oktatóreaktor, a Kutatóreaktor, a KKÁT és a radioaktívhulladék-tárolók munkavállalói részére előírt iskolai végzettség, szakképzettség, nukleáris szakirányú gyakorlat, valamint képesítés
1. Az Oktatóreaktor munkavállalói részére előírt iskolai végzettség, szakképzettség, nukleáris szakirányú gyakorlat, valamint képesítés

A. Tevékenység és
munkakör megnevezése

B. Munkakör
betöltéséhez előírt
iskolai végzettség és
szakképzettség

C. Munkakör betöltéséhez
szükséges nukleáris
szakirányú gyakorlat

D. Munkakör
betöltéséhez
szükséges nukleáris
szakirányú képesítés
(hatósági/intézményi
vizsga)

1.

Az oktatóreaktor
üzemeltetése, a beosztott
ügyeletes személyzet
munkájának irányítás
Ügyeletes operátor

felsőfokú (BSc, MSc, 5 éves
képzés) gépészmérnök vagy
villamosmérnök vagy
mérnök-fizikus vagy
fizikus vagy energetikai mérnök
végzettség

12 hónap szakmai
gyakorlat, amelynek
legalább 50%-át a
Budapesti Műszaki
Egyetem Nukleáris
Technikai Intézet
oktatóreaktoránál (a
továbbiakban:
Oktatóreaktor) kell
eltölteni. A szakmai
gyakorlat ideje alatt a
munkavállaló a munkáját
felügyelet alatt végzi

Ügyeletes operátori nukleáris
biztonsági hatósági jogosító
vizsga.

2.

Az oktatóreaktor
üzemeltetése, az ügyeletes
operátor munkájának
segítése
Ügyeletes másodoperátor

gépész vagy villamos szakon
szerzett üzemmérnöki (BSc)
végzettség, vagy
technikusi végzettség, vagy
fizikus végzettség

6 hónap szakmai
gyakorlat, amelynek
legalább 50%-át az
Oktatóreaktornál kell
eltölteni. A szakmai
gyakorlat ideje alatt a
munkavállaló a munkáját
felügyelet alatt végzi

Ügyeletes másodoperátori
nukleáris biztonsági hatósági
jogosító vizsga.

3.

Az oktatóreaktorban folyó
tevékenységek dozimetriai
felügyelete
Ügyeletes dozimetrikus

szakirányú technikusi végzettség
vagy ezzel egyenértékű műszaki
vagy
természettudományos
végzettség vagy érettségi

Ügyeletes dozimetrikusi
feladat ellátása felügyelet
mellett, legalább 20
napon (műszakon) át
folyamatosan az
Oktatóreaktornál

Ügyeletes dozimetrikusi
nukleáris biztonsági hatósági
jogosító vizsga.

4.

Az oktatóreaktor
elektronikai rendszereinek
felügyelete
Ügyeletes elektronikus

szakirányú technikusi oklevél
vagy ezzel egyenértékű műszaki
végzettség

Ügyeletes elektronikusi
feladat ellátása felügyelet
mellett, legalább 20
napon (műszakon) át
folyamatosan az
Oktatóreaktornál

Ügyeletes elektrikusi minősítő
intézményi vizsga.

5.

Az oktatóreaktor gépészeti
rendszerelemeinek
felügyelete és a daru
kezelése
Ügyeletes mechanikus

szakmunkás bizonyítvány vagy
érettségi és darukezelői vizsga

Ügyeletes mechanikusi
feladat ellátása felügyelet
mellett, legalább 20
napon (műszakon) át
folyamatosan az
Oktatóreaktornál

Ügyeletes mechanikusi minősítő
intézményi vizsga.

2. A Kutatóreaktor munkavállalói részére előírt iskolai végzettség, szakképzettség, nukleáris szakirányú gyakorlat, valamint képesítés

A. Tevékenység és munkakör
megnevezése

B. Munkakör
betöltéséhez előírt
iskolai végzettség és
szakképzettség

C. Munkakör
betöltéséhez szükséges
nukleáris szakirányú
gyakorlat

D. Munkakör
betöltéséhez szükséges
nukleáris szakirányú
képesítés (hatósági vagy
intézményivizsga)

1.

A kutatóreaktor üzemeltetése,
a beosztott ügyeletes
személyzet munkájának
irányítása
Főoperátor

felsőfokú műszaki vagy
mérnökfizikus szakon
szerzett diploma

Legalább 3 év, melyből
hasonló létesítményben
szerzett gyakorlat esetén
1 év elengedhető

Főoperátor nukleáris biztonsági
hatósági jogosító vizsga.

2.

A kutatóreaktor üzemeltetése,
a beosztott ügyeletes
személyzet munkájának
irányítás
Operátor

felsőfokú műszaki vagy
mérnökfizikus szakon
szerzett diploma, vagy
technikusi végzettség és
10 év másodoperátori
gyakorlat

Legalább 3 év, melyből
hasonló létesítményben
szerzett gyakorlat esetén
1 év elengedhető

Operátor nukleáris biztonsági
hatósági jogosító vizsga.

3.

A kutatóreaktor üzemeltetése,
az ügyeletes operátor
munkájának segítése
Másodoperátor

műszaki vagy
mérnökfizikus szakon
szerzett diploma, vagy
technikusi végzettség
vagy érettségi és műszaki
irányú végzettséget
igazoló szakmunkás
bizonyítvány

Legalább 1 év, melyből
hasonló létesítményben
szerzett gyakorlat esetén
0,5 év elengedhető

Másodoperátor nukleáris biztonsági
hatósági jogosító vizsga.

4.

A kutatóreaktorban folyó
tevékenységek dozimetriai
felügyelete
Ügyeletes dozimetrikus

érettségi bizonyítvány
vagy
műszaki képzési
területen szerzett
technikusi bizonyítvány

Legalább 1 év

Ügyeletes dozimetrikus intézményi
vizsga.

5.

A kutatóreaktor elektromos
rendszereinek felügyelete
Ügyeletes elektrikus

technikus vagy villamos-
és energetikai
végzettséget igazoló
szakmunkás bizonyítvány

Legalább 0,5 év

Ügyeletes elektrikus intézményi
vizsga.

6.

A kutatóreaktor gépészeti
rendszerelemeinek felügyelete
Ügyeletes mechanikus

technikus vagy gépész
szakirányú végzettséget
igazoló szakmunkás
bizonyítvány

Legalább 0,5 év

Általános és szakirányú intézeti
vizsga.

3. Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának munkavállalói részére előírt iskolai végzettség, szakképzettség, nukleáris szakirányú gyakorlat, valamint képesítés

A

B

C

1.

Tevékenység és munkakör megnevezése

Munkakör betöltéséhez
előírt iskolai végzettség és
szakképzettség

Munkakör betöltéséhez szükséges
nukleáris szakirányú képesítés és
gyakorlati idő

2.

A nukleáris létesítmény üzemeltetésének
biztosítása, az üzemeltetés és azzal
összefüggő tevékenységek szervezése és
irányítása
KKÁT telephelyvezető

természettudományi vagy
műszaki felsőfokú végzettségi
szint és szakképzettség

Az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a
kapcsolódó engedélyezési, jelentési és
ellenőrzési rendszerről szóló 2/2022. (IV.
29.) OAH rendelet (a továbbiakban: R.)
szerinti átfogó fokozatú sugárvédelmi
képzés és 5 év nukleáris létesítményben
vagy radioaktívhulladék-tárolóban, vagy
sugárveszélyes, a "B" oszlopban
meghatározott végzettséghez és
szakképzettséghez kötött munkakörben
vagy 10 év nukleáris, vagy
radioaktívhulladék-tároló létesítményben
szerzett gyakorlat, valamint
sugárveszélyes munkakörben szerzett
legalább 2 év vezetői gyakorlat.

3.

A nukleáris létesítmény gépész rendszerei
karbantartásának, átalakításának, öregedés
kezelésének, a gépészeti rendszereken a
meghibásodások javításának szervezése,
felügyelete
Gépész felügyeleti mérnök

felsőfokú végzettségi szint és
gépészmérnöki szakképzettség

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris
létesítményben mérnöki
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat.

4.

A nukleáris létesítmény villamos rendszerei
karbantartásának, átalakításának, öregedés
kezelésének, a villamos rendszereken a
meghibásodások javításának szervezése,
felügyelete
Villamos felügyeleti mérnök

felsőfokú végzettségi szint és
villamosmérnöki szakképzettség

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris
létesítményben mérnöki
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat.

5.

A nukleáris létesítmény irányítástechnikai
rendszerei karbantartásának,
átalakításának, öregedés kezelésének, az
irányítástechnikai rendszereken a
meghibásodások javításának szervezése,
felügyelete
Irányítástechnikai felügyeleti mérnök

felsőfokú végzettség és
villamosmérnöki szakképzettség,
automatizálási szakirány

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris
létesítményben mérnöki
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat.

6.

A nukleáris létesítmény környezet-
ellenőrzésének, kibocsátás-ellenőrzésének
és sugárvédelmi tevékenységének a
felügyelete
Sugárvédelmi felügyeleti mérnök

természettudományi vagy
műszaki felsőfokú végzettségi
szint és szakképzettség

Az R. szerinti átfogó fokozatú
sugárvédelmi képzés és sugárveszélyes
létesítmény sugárvédelmi területén
szerzett 1 év gyakorlat.

7.

A nukleáris létesítmény állagmegóvásának,
építészeti rendszerei karbantartásának,
átalakításának, öregedés kezelésének, az
építészeti rendszereken a meghibásodások
javításának szervezése, felügyelete A
létesítmény öregedéskezeléssel
kapcsolatos valamennyi szakági
teendőinek koordinálása és felügyelete
Öregedéskezelési mérnök

műszaki felsőfokú végzettségi
szint és:
a) gépészmérnöki,
b) villamosmérnöki,
c) építészmérnöki vagy
gépész-, villamos-, építész
üzemmérnöki szakképzettség

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés és 1 év nukleáris
létesítményben mérnöki
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat.

8.

A nukleáris létesítmény üzemeltetésével
kapcsolatos feladatok felügyelete,
elvégzése, szervezése, koordinálása
a) Üzemeltetés-biztonsági mérnök,
b) Üzemeltetési mérnök

természettudományi vagy
műszaki felsőfokú végzettségi
szint és szakképzettség

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés és 1 év mérnöki
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat.

9.

A kiégett üzemanyag kazettákkal
kapcsolatos manipulációk végzése
a)Átrakógép operátor
b) Vezető átrakógép operátor

érettségi

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés, valamint Átrakógép
operátor nukleáris biztonsági hatósági
jogosító vizsga.

10.

A nukleáris létesítmény dozimetriai
rendszereit üzemeltető személyzet
műszakos adminisztratív irányítása
Sugárvédelmi laborvezető

természettudományi vagy
műszaki felsőfokú végzettségi
szint és szakképzettség

Sugárveszélyes létesítmény sugárvédelmi
területén szerzett 1 év gyakorlat, az R.
szerinti átfogó fokozatú sugárvédelmi
képzés, valamint nukleáris biztonsági
hatósági jogosító vizsga.

11.

A nukleáris létesítmény dozimetriai
rendszerének üzemeltetése
Dozimetrikus

érettségi

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés, valamint nukleáris
biztonsági hatósági jogosító vizsga.

4. A radioaktívhulladék-tárolók munkavállalói részére előírt iskolai végzettség, szakképzettség, szakirányú gyakorlat, valamint képesíts

A

B

C

1.

Tevékenység és munkakör megnevezése

Munkakör betöltéséhez előírt
iskolai végzettség és
szakképzettség

Munkakör betöltéséhez szükséges
nukleáris szakirányú képesítés és
gyakorlati idő

2.

A radioaktívhulladék-tároló
üzemeltetésének biztosítása, az
üzemeltetés és azzal összefüggő
tevékenységek szervezése és irányítása
NRHT, RHFT telephelyvezető

természettudományi vagy
műszaki felsőfokú végzettségi
szint és szakképzettség

Az R. szerinti átfogó fokozatú
sugárvédelmi képzés és 5 év nukleáris
létesítményben, radioaktívhulladék-
tárolóban vagy ipari létesítményben, a "B"
oszlopban meghatározott
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat, valamint sugárveszélyes
munkakörben szerzett legalább 2 év
vezetői gyakorlat.

3.

A radioaktívhulladék-tároló
technológiáinak, sugár- és
környezetvédelmének szervezése,
felügyelete
a) Sugárvédelmi vezető
b) Technológiai vezető
c) Üzemvitel-biztonsági vezető

természettudományi vagy
műszaki felsőfokú végzettségi
szint és szakképzettség

Az R. szerinti átfogó fokozatú
sugárvédelmi képzés és 3 év nukleáris
létesítményben, radioaktívhulladék-
tárolóban vagy sugárveszélyes, a "B"
oszlopban meghatározott
szakképzettséghez kötött munkakörben
szerzett gyakorlat, valamint a
sugárvédelmi és technológiai vezető
esetén tároló biztonsági hatósági jogosító
vizsga.

4.

A radioaktívhulladék-tároló
állagmegóvásának, építészeti rendszerei
karbantartásának, átalakításának, öregedés
kezelésének, az építészeti rendszereken a
meghibásodások javításának szervezése,
felügyelete
Létesítmény-fenntartási vezető

legalább középfokú, szakirányú
m ű szaki végzettség

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés és 3 év a "B" oszlop
szerinti szakképesítéshez kötött
munkakörben szerzett gyakorlat.

5.

A radioaktívhulladék-tároló dozimetriai
rendszerének üzemeltetése
Dozimetrikus

legalább középfokú végzettség

Az R. szerinti bővített fokozatú
sugárvédelmi képzés, valamint tároló
biztonsági hatósági jogosító vizsga.

A 2. pontban foglalt táblázat B oszlopának alkalmazásában:
1. felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség: mesterfokozat vagy alapfokozat, vagy főiskolai, vagy egyetemi szintű végzettség és szakirányú műszaki végzettség.
A 3. és 4. pontban foglalt táblázat B oszlopában a felsőfokú végzettségi szintek:
- természettudományi felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség: természettudományi képzési területen szerzett mesterfokozat vagy alapfokozat, vagy egyetemi szintű végzettség és szakirányú természettudományi szakképzettség, vagy
- műszaki felsőfokú végzettségi szint és szakképzettség: műszaki képzési területen szerzett mesterfokozat vagy alapfokozat, vagy főiskolai, vagy egyetemi szintű végzettség és szakirányú műszaki szakképzettség.
A 4. pontban foglalt táblázat B oszlopában a középfokú és a szakirányú műszaki végzettség:
- középfokú végzettség: a nemzeti köznevelésről szóló törvény előírásai alapján,
- szakirányú műszaki végzettség: az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló kormányrendelet előírásai alapján.
A 3. és 4. pontban foglalt táblázat C oszlopában megjelölt sugárvédelmi képzettségek, képesítések megszerzése az R. 53. § (1) bekezdés 6. pontja szerinti engedéllyel rendelkező által szervezett képzés keretében, az engedélyes képzési programja alapján történhet.
3. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez Az atomerőművi munkavállalók képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények Az engedélyes feladata, hogy az 1. mellékletben felsorolt munkakörökben a képzési programokat az ismertetett követelményeknek megfelelő, a nemzetközi nukleáris ajánlások, valamint a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről szóló jogszabályban foglalt Nukleáris Biztonsági Szabályzatok előírásai figyelembevételével, a pedagógiai, andragógiai alapelvek és módszertanok alkalmazásával részletesen kidolgozza, és azokat folyamatosan aktualizálva alkalmazza.

Nukleáris képesítés neve

Ügyeletes mérnök

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a paksi
atomerőműben folyó villamosenergia-termelés irányítására normál
üzemi körülmények között, valamint képes lesz üzemzavari állapot alatt
az üzemzavar elhárítási tevékenység irányításra és az üzemzavari
következmények minimalizálására.

1.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások
alkalmazására.

  Képes lesz a blokkok primer, szekunder, külső üzemi valamint
vegyészeti technológiai rendszerei működésének felügyeletét
biztosítani.

  Képes lesz a blokki villamos-, és irányítástechnikai-, sugárvédelmi-, és
dozimetriai rendszerek működésének felügyeletét biztosítani.

  Képes lesz az egyes blokkokat, vagy az erőmű egészét érintő
üzemzavarok elhárítását irányítani.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve beosztottjai esetében
ennek megkövetelésére.

  A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására (reaktorfizika, hőtan, sugárvédelem,
környezetvédelem).

  Képes lesz súlyos üzemzavari körülmények esetén részt venni a Baleset-
elhárítási Szervezet munkájában.

  Munkavégzése során képes lesz kapcsolatot tartani az országos
rendszerirányító diszpécserszolgálatával.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos ügyeletes mérnöki feladatok végrehajtására.

  Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni (jelentési és
értesítési kötelezettség, belépési és ki vagy beszállítási engedélyek
kiadása, operatív napló vezetése, üzemzavar kivizsgálási
jelentéskészítés).

1.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 6 hónap gyakorlat Blokkügyeletes munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: Blokkügyeletes hatósági jogosító vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

1.4.

A képzési program elemei

Ügyeletes mérnöki tematikus gyakorlati betanulás.

  Ügyeletes mérnöki blokküzemeltetési ismeretek vizsga.

  Ügyeletes mérnöki reaktorfizika szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki irányítástechnika szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki primer köri szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki villamos szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki ÁVIT ismeretek vizsga.

  Ügyeletes mérnöki dozimetriai szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki külső technológiai szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki szekunder kör szakterületi vizsga.

  Ügyeletes mérnöki vegyészeti technológiai ismeretek vizsga.

1.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Ügyeletes mérnök" hatósági
jogosító vizsga bizonyítvány.

2.

Nukleáris képesítés neve

Blokkügyeletes

2.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a paksi
atomerőműben az adott energetikai blokkon folyó villamosenergia-
termelés irányítására normál üzemi körülmények között, valamint
képes lesz üzemzavari állapot alatt az üzemzavar elhárítási tevékenység
irányítására. Képes lesz operatív beosztottjainak vezetésével az adott
blokk biztonságos üzemeltetését biztosítani.

2.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások
alkalmazására.

  Képes lesz a blokkok primer köri és szekunder köri technológiai
rendszerek működésének felügyeletét biztosítani.

  Képes lesz a blokki villamos-, és irányítástechnikai rendszerek
működésének felügyeletét biztosítani.

  Képes lesz az egyes szakterületek munkájának az összehangolásával
megbízható üzemmenetet biztosítani.

  Képes lesz az atomreaktorban végbemenő folyamatok ellenőrzésére a
reaktor belső ellenőrző rendszere és a blokkvezénylői mérőműszerek
segítségével.

  Képes lesz az adott blokkot érintő üzemzavarok elhárítási
tevékenységének irányítására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve beosztottjai esetében
ennek megkövetelésére.

  A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására (reaktorfizika, hőtan, sugárvédelem).

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos irányítói feladatok végrehajtására.

  Képes lesz blokkszintű technológiai- és irányítástechnikai próbák
vezetésére, irányítására.

  Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni (operatív
napló vezetése, üzemzavar kivizsgálási jegyzőkönyvkészítés).

2.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 6 hónap gyakorlat Reaktoroperátor munkakörben és
3 hónap gyakorlat Turbinaoperátor munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Reaktoroperátori hatósági jogosító vizsga
és Turbinaoperátori kiemelt társasági jogosító vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

2.4.

A képzési program elemei

Blokkügyeletes primer köri szakterületi vizsga.

  Blokkügyeletes szekunder köri szakterületi vizsga.

  Blokkügyeletes villamos szakterületi vizsga.

  Blokkügyeletes irányítástechnika szakterületi vizsga.

  Blokkügyeletes reaktorfizika szakterületi vizsga.

  Blokküzemeltetési ismeretek szakterületi vizsga.

  Blokkügyeletes szimulátoros képzés.

  Blokkügyeletes tematikus gyakorlati betanító képzés.

2.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Blokkügyeletes" hatósági
jogosító vizsga bizonyítvány.

3.

Nukleáris képesítés neve

Reaktoroperátor

3.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőművi blokk primer köri technológiai rendszerek és
rendszerelemek blokkvezénylői felügyeletének és üzemeltetésének
ellátására. Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek
indítására, leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti gépésztechnológiai
üzemviteli műveletek blokkvezénylői végrehajtására.

3.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások
alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, valamint beosztottjaival ezek
betartatására.

  Képes lesz az alap, és a munkaköri villamos, irányítástechnika,
vegyészeti ismeretek alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a reaktorfizikai alapismeretek
alkalmazására.

  Képes lesz az alap gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének vezénylői ellenőrzésére.

  Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek rendszer-, és
rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli
tevékenységek (ellenőrzés, üzembe vétel, üzemből kivétel, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására (operatív
napló vezetése, üzemzavar kivizsgálási jelentéskészítés, KIU
forgalmazás, hibanaplózás).

  Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek és rendszerelemek
normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos operátori feladatok ellátására.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos operátori feladatainak ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos operátori feladatok végrehajtására.

3.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat:

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: Primer köri főgépész kiemelt társasági
jogosító vizsga vagy KÜV operátor kiemelt társasági jogosító vizsga és
primer köri gépész társasági jogosító vizsga vagy primer köri gépész
társasági jogosító vizsga és turbina főgépész kiemelt társasági jogosító
vizsga betanuló blokkügyeletes esetén.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

3.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi reaktoroperátor tanfolyam és vizsga.

Reaktor operátori villamos szakterületi vizsga.

Reaktor operátori reaktor fizika szakterületi vizsga.

Reaktor operátori irányítástechnikai szakterületi vizsga.

Reaktor operátori primer köri szakterületi vizsga.

Reaktor operátori szimulátor gyakorlat.

Reaktor operátori tematikus gyakorlati betanító képzés.

3.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Reaktoroperátor" hatósági
jogosító vizsga bizonyítvány.

4.

Nukleáris képesítés neve

Primer köri főgépész

4.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk primer köri technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek helyszíni felügyeletét és üzemeltetését a primer köri
személyzet irányításával ellássa. Képes lesz a technológiai rendszerek,
és rendszerelemek indítására, leállítására, technológiai útvonalak
beállítására, ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására, blokkleállás, átrakás és blokk
visszaindulás alatti gépésztechnológiai üzemviteli műveletek
helyszínről történő végrehajtására, a beosztott személyzet irányítására.

4.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

Képes lesz a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

Képes lesz a primer köri gépészeti rendszerelemek (hőcserélők,
tartályok, csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai
rendszerelemek) üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek rendszer-, és
rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az üzemviteli
tevékenységek (ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek, rendszerelemek, és
helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos feladatok
ellátására.

Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek és rendszerelemek
normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos helyszíni feladatok ellátására.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos primer köri főgépészi feladatok ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos primer köri főgépészi feladatok végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

4.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat primer köri gépész munkakörben,
vagy három hónap gyakorlat primer köri gépész munkakörben, ha a
résztvevő turbinaoperátori kiemelt társasági jogosítvánnyal
rendelkezik.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Primer köri gépész társasági jogosító
vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

4.4.

A képzési program elemei

Primer köri főgépész tematikus gyakorlati betanító képzés.

  Primer köri szakterületi vizsga.

4.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Primer köri főgépész" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

5.

Nukleáris képesítés neve

Primer köri gépész

5.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk primer köri technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti gépésztechnológiai
üzemviteli műveletek helyszíni végrehajtására.

5.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz az alap, és a munkaköri villamos, irányítástechnika,
vegyészeti ismeretek alkalmazására.

A munkavégzése során képes lesz a reaktorfizikai alapismeretek
alkalmazására.

Képes lesz az alap gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek rendszer-, és
rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli
tevékenységek (ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek, rendszerelemek, és
helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos gépészi
feladatok ellátására.

Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

Képes lesz a primer köri technológiai rendszerek és rendszerelemek
normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos gépészi feladatok ellátására.

Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos gépészi feladatainak ellátására.

Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos gépészi feladatok végrehajtására.

Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

5.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

5.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga.

Atomerőművi primer köri gépész tanfolyam és vizsga.

Primer köri gépész tematikus gyakorlati betanító képzés.

5.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Primer köri gépész" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

6.

Nukleáris képesítés neve

Közösüzemi vezénylő (KÜV) operátor

6.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőművi blokk adott primer köri- és szekunder köri technológiai
rendszerek és rendszerelemek közösüzemi vezénylői felügyeletének és
üzemeltetésének ellátására. Képes lesz a technológiai rendszerek, és
rendszerelemek indítására, leállítására, technológiai útvonalak
beállítására, ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására, blokkleállás, és blokk visszaindulás
alatti gépésztechnológiai üzemviteli műveletek közösüzemi vezénylői
végrehajtására.

6.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások
alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, valamint beosztottjaival ezek
betartatására.

  Képes lesz az alap, és a munkaköri villamos, irányítástechnika,
vegyészeti ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz az alap gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének vezénylői ellenőrzésére.

  Képes lesz az adott primer köri és szekunder köri technológiai
rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az
alap üzemviteli tevékenységek (ellenőrzés, üzembevétel, üzemből
kivétel, üzemi próbák) szakszerű végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására (operatív
napló vezetése, üzemzavar kivizsgálási jelentéskészítés, hibanaplózás).

  Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a kompetenciájába tartozó primer-, és szekunder köri
technológiai rendszerek és rendszerelemek normál üzemi
paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos KÜV operátori feladatok ellátására.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos KÜV operátori feladatainak ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, és a blokk visszaindulásával kapcsolatos
KÜV operátori feladatok végrehajtására.

6.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat Primer köri gépész munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Primer köri gépész társasági jogosító
vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

6.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi közösüzemi vezénylő operátor tanfolyam és vizsga.

Közösüzemi vezénylő operátor irányítástechnikai szakterületi vizsga.

Közösüzemi vezénylő operátor villamos szakterületi vizsga.

Közösüzemi vezénylő operátor primer köri szakterületi vizsga.

Közösüzemi vezénylő operátor szekunder
köri helyszíni gyakorlat.

Közösüzemi vezénylő operátor külső technológiai helyszíni gyakorlat.

Közösüzemi vezénylő operátor tematikus gyakorlati betanító képzés.

6.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Közösüzemi vezénylő operátor"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

7.

Nukleáris képesítés neve

Átrakógép operátor

7.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőművi nukleáris reaktor kiégett üzemanyag kazettáinak friss
üzemanyag kazettákra történő kicserélésére, az aktív zóna
átrendezésére, az üzemanyag mozgatási műveletek végrehajtására,
valamint a KKÁT-ba történő kiszállításával, és az ott történő tárolással
kapcsolatos operátori feladatok ellátására.

7.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások
alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

Képes lesz a munkaköri primer köri, villamos, és irányítástechnikai,
ismeretek alkalmazására.

Képes lesz az átrakógép üzemeltetésére, valamint üzemének helyszíni
és vezénylői ellenőrzésére.

Képes lesz a friss üzemanyag kazetták felhasználás előtti előkészítési
feladatainak ellátására.

Képes lesz a friss üzemanyag kazetták mozgatásával kapcsolatos
feladatok ellátására.

Képes lesz a kiégett üzemanyag kazetták friss üzemanyag kazettákra
történő kicserélésével kapcsolatos operátori feladatok ellátására.

Képes lesz a kiégett üzemanyag kazetták mozgatásával kapcsolatos
feladatok ellátására.

Képes lesz az aktív zóna átrendezésével kapcsolatos feladatok
ellátására.

Képes lesz a kiégett üzemanyag kazetták KKÁT-ba történő
kiszállításával és ottani mozgatásával kapcsolatos feladatok
végrehajtására.

Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és az
üzemanyag mozgatással kapcsolatos üzemzavari állapotok
elhárításával kapcsolatos átrakógép operátori feladatok ellátására.

Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására (operatív
napló vezetése, üzemzavar kivizsgálási jelentéskészítés, hibanaplózás).

7.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 3 hónap primer köri gyakorlat.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Primer köri gépész szakmai vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

7.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi átrakógép operátor tanfolyam és vizsga.

Átrakógép operátori szakterületi vizsga.

Átrakógép operátori tematikus gyakorlati betanuló képzés.

7.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Átrakógép operátor" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

8.

Nukleáris képesítés neve

Turbina főgépész

8.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk szekunder köri technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek blokkvezénylői, valamint helyszíni felügyeletét és
üzemeltetését a szekunder köri személyzet irányítása mellett ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti gépésztechnológiai
üzemviteli műveletek blokkvezénylőből, illetve helyszínről történő
végrehajtására.

8.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

Képes lesz a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

Képes lesz a szekunder köri gépészeti rendszerelemek (hőcserélők,
tartályok, csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai
rendszerelemek) üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek rendszer-, és
rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az üzemviteli
tevékenységek (ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek, rendszerelemek,
és helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos feladatok
ellátására.

Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek és rendszerelemek
normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos blokkvezénylői, illetve helyszíni
feladatok ellátására.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos turbina főgépészi feladatok ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos turbina főgépészi feladatok végrehajtására.

8.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 4 év szekunderköri gyakorlat, ebből 6 hónap turbinaoperátori gyakorlat.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Turbinaoperátor kiemelt társasági
jogosító vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

8.4.

A képzési program elemei

Turbina főgépész tematikus gyakorlati betanító képzés.

  Szekunder köri szakterületi vizsga.

8.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Turbina főgépész" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

9.

Nukleáris képesítés neve

Turbinaoperátor

9.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk szekunder köri technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek blokkvezénylői felügyeletét és üzemeltetését
ellássa. Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek
indítására, leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti gépésztechnológiai
üzemviteli műveletek blokkvezénylőből történő végrehajtására.

9.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz a szekunder köri gépészeti rendszerelemek (hőcserélők,
tartályok, csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai
rendszerelemek) blokkvezénylői üzemeltetésére, üzemének
ellen őrzésére.

  Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek, rendszer és
rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az üzemviteli
tevékenységek (ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

  Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek és rendszerelemek
normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos turbinaoperátori feladatok
ellátására.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos turbinaoperátori feladatok ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos turbinaoperátori feladatok végrehajtására.

9.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat turbinagépész munkakörben, vagy 3
hónap gyakorlat turbinagépész munkakörben, ha a résztvevő reaktor
operátor hatósági jogosítvánnyal rendelkezik.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Gőzturbina-gépész társasági jogosító
vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

9.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi turbinaoperátor tanfolyam és vizsga.

  Turbinaoperátor szimulátoros alapképzés.

  Turbinaoperátor irányítástechnikai szakterületi vizsga.

  Turbinaoperátor villamos szakterületi vizsga.

  Turbinaoperátor szekunder köri szakterületi vizsga.

  Turbinaoperátor tematikus gyakorlati betanító képzés.

9.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Turbinaoperátor" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

10.

Nukleáris képesítés neve

Gőzturbina-gépész

10.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk szekunder köri technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti gépésztechnológiai
üzemviteli műveletek helyszíni végrehajtására.

10.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz a felügyelete alá tartozó gépészeti rendszerelemek

(hőcserélők, tartályok, csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai
rendszerelemek) üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek rendszer-, és
rendszerelem ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli
tevékenységek (ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek, rendszerelemek,
és helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos gépészi
feladatok ellátására.

Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

Képes lesz a szekunder köri technológiai rendszerek és rendszerelemek
normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos gépészi feladatok ellátására.

Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos gépészi feladatainak ellátására.

Képes lesz a blokkleállással, a főjavítással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos gépészi feladatok végrehajtására.

10.3.

A képzési programban való
részvétel előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

10.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga.

Atomerőművi turbinagépész tanfolyam és vizsga

Turbinagépész tematikus gyakorlati betanító képzés.

10.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Gőzturbina gépész" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

11.

Nukleáris képesítés neve

Villamos művezető

11.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk villamos rendszereinek és rendszerelemeinek
üzemeltetését ellássa. Képes lesz a villamos rendszerek, és
rendszerelemek indítására, leállítására, kapcsolási műveletek, ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti villamos üzemviteli
műveletek végrehajtására. A beosztott személyzet irányítására.

11.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz a villamos rendszerelemek (főelosztók, alállomási elosztó
hálózat, elosztók, és villamos rendszerelemek) üzemeltetésére,
üzemének ellenőrzésére.

  Képes lesz a villamos rendszerelemek (főelosztók, generátorok,
elosztók, és villamos rendszerelemek) blokkvezénylői üzemeltetésére,
üzemének ellenőrzésére, személyzet operatív irányítására.

  Képes lesz a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az üzemviteli tevékenységek (ellenőrzés,
feszültség alá helyezés, feszültségmentesítés, üzemi próbák) szakszerű
végrehajtására.

  Képes lesz a villamos rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

  Képes lesz a generátor és a villamos rendszerelemek segédüzemi
rendszereinek normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén
helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására, a
hozzá tartozó személyzet irányítására.

  Képes lesz a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos feladatok ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos feladatok végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

11.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 2 év gyakorlat Vezető elektrikus munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Vezető elektrikus kiemelt társasági
jogosító vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

11.4.

A képzési program elemei

Villamos művezető elméleti betanító képzés.

  Villamos művezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

  Villamos művezető szekunder köri szakterületi vizsga.

  Villamos művezető primer köri szakterületi vizsga.

11.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Villamos művezető" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

12.

Nukleáris képesítés neve

Vezető elektrikus

12.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk villamos rendszereinek és rendszerelemeinek
üzemeltetését ellássa. Képes lesz a villamos rendszerek, és
rendszerelemek indítására, leállítására, kapcsolási műveletek, ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti villamos üzemviteli
műveletek végrehajtására.

12.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz a munkaköri gépész, irányítástechnika, vegyészeti ismeretek
blokkvezénylői alkalmazására.

  Képes lesz a villamos rendszerelemek (főelosztók, generátorok,
elosztók, és villamos rendszerelemek) blokkvezénylői üzemeltetésére,
üzemének ellen őrzésére.

  Képes lesz a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az üzemviteli tevékenységek (ellenőrzés,
feszültség aláhelyezés, feszültségmentesítés, üzemi próbák) szakszerű
végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

  Képes lesz a villamos rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

  Képes lesz a generátor és a villamos rendszerelemek segédüzemi
rendszereinek normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén
helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására, a
hozzá tartozó személyzet irányítása.

  Képes lesz a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos feladatok ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos feladatok végrehajtására.

12.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 2 év gyakorlat elektrikus munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Elektrikus társasági jogosító vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

12.4.

A képzési program elemei

Vezető elektrikus szekunder köri szakterületi vizsga.

Vezető elektrikus primer köri szakterületi vizsga.

Vezető elektrikus betanító képzési program.

Vezető elektrikus szimulátoros alapképzés.

Vezető elektrikus tematikus gyakorlati betanító képzés.

12.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Vezető elektrikus" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

13.

Nukleáris képesítés neve

Elektrikus

13.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokk villamos rendszereinek és rendszerelemeinek a
helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa. Képes lesz a villamos
rendszerek, és rendszerelemek indítására, leállítására, kapcsolási
műveletek, ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására, blokkleállás, átrakás és blokk
visszaindulás alatti villamos üzemviteli műveletek helyszíni
végrehajtására.

13.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

Képes lesz a munkaköri gépész, irányítástechnikai, vegyészeti ismeretek
alkalmazására.

Képes lesz az alap villamos rendszerelemek (főelosztók, generátorok,
elosztók, és villamos rendszerelemek) üzemeltetésére, üzemének
ellenőrzésére.

Képes lesz a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
(ellenőrzés, feszültség alá helyezés, feszültségmentesítés, üzemi
próbák) szakszerű végrehajtására.

Képes lesz a villamos rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes lesz a generátor és a villamos rendszerelemek segédüzemi
rendszereinek normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén
helyreállítására.

Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

  Képes lesz a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos feladatok ellátására.

  Képes lesz a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos feladatok végrehajtására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

13.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

13.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Villamos helyismereti vizsga.

  Kapcsolási műveletek vizsga.

  Villamos hálózat és alállomás üzemeltető tanfolyam és vizsga.

  Generátor segédüzem kezelő tanfolyam és vizsga.

  Elektrikus tematikus gyakorlati betanító képzés.

13.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Elektrikus" társasági jogosító
vizsga bizonyítvány.

14.

Nukleáris képesítés neve

Irányítástechnikai műszakos művezető

14.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok irányítástechnikai rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
üzemeltetését ellássa. Képes lesz az irányítástechnikai rendszerek, és
rendszerelemek üzembevételére, leállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására. Képes
lesz a fenti műveletek végrehajtása során az alárendelt műszerészek
munkájának irányítására, koordinálására, ellenőrzésére.

14.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes lesz átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

  Képes lesz a munkaköri primer és szekunder köri technológiai
ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz a beosztott műszerészek munkájának irányítására,
koordinálására, ellenőrzésére.

  Képes lesz a szabályozó, vezérlő rendszerelemek, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek műszaki paramétereit szemrevételezéssel
és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és
kézi műszer segítségével.

  Képes lesz a technológiai mérőkörök, távműködtető körök és lehívó
rendszerek működését és műszaki paramétereit szemrevételezéssel és
kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi
műszer segítségével.

  Képes lesz a villamos és pneumatikus végrehajtó szervek működését
szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni
dokumentáció és kézi műszer segítségével.

  Képes lesz az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

biztonságvédelmi rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes lesz a villamos és pneumatikus végrehajtó szervek
irányítástechnikai eszközeinek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes lesz a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a
dokumentációk alapján.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

14.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat Irányítástechnikai műszakos
műszerész munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: Irányítástechnikai műszakos műszerész
társasági jogosító vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

14.4.

A képzési program elemei

Irányítástechnikai műszakos művezető tematikus gyakorlati betanító
képzés.

  Irányítástechnikai műszakos művezető primer köri szakterületi vizsga.

  Irányítástechnikai műszakos művezető szekunder köri szakterületi
vizsga.

14.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Irányítástechnikai műszakos
művezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

15.

Nukleáris képesítés neve

Irányítástechnikai műszakos műszerész

15.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok irányítástechnikai rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
üzemeltetését ellássa. Képes lesz az irányítástechnikai rendszerek, és
rendszerelemek üzembevételére, leállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

15.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

  Képes lesz átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

  Képes lesz kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

  Képes lesz a szabályozó, vezérlő rendszerelemek, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek műszaki paramétereit szemrevételezéssel
és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és
kézi műszer segítségével.

  Képes lesz a technológiai mérőkörök, távműködtető körök és lehívó
rendszerek működését és műszaki paramétereit szemrevételezéssel és
kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi
m ű szer segítségével.

  Képes lesz a villamos és pneumatikus végrehajtó szervek működését
szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni
dokumentáció és kézi műszer segítségével.

  Képes lesz az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

  Képes lesz a szabályozó, vezérlő rendszerelemek, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes lesz a technológiai mérőkörök, távműködtető körök és lehívó
rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes lesz a villamos és pneumatikus végrehajtó szervek
irányítástechnikai eszközeinek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes lesz a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a
dokumentációk alapján.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

15.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

15.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Alkalmazott atomerőművi irányítástechnika tanfolyam és vizsga.

  Irányítástechnikai műszakos műszerész tematikus gyakorlati betanító
képzés.

15.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Irányítástechnikai műszakos
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

16.

Nukleáris képesítés neve

Számítógép ügyeletes

16.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok Technológiai Digitális Rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
üzemeltetését ellássa. Képes lesz a Technológiai Digitális Rendszerek és
rendszerelemek üzembevételére, leállítására, újraindítására, próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

16.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzésre és a hibamegelőző eszközök alkalmazására.

  Képes lesz kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

16.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

16.4.

A képzési program
elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Alkalmazott atomerőművi irányítástechnika tanfolyam és tanfolyami
záróvizsga.

  Számítógép ügyeletes tanfolyam nukleáris szakmai vizsga

  Számítógép ügyeletes tematikus gyakorlati betanító képzés.

16.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Számítógép ügyeletes" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

17.

Nukleáris képesítés neve

Külső üzemi gépész

17.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőmű külső technológiai rendszereinek és rendszerelemeinek
a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa. Képes lesz a
technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására, leállítására,
technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák, programok
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására,
gépésztechnológiai üzemviteli műveletek helyszíni végrehajtására

17.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz a gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek rendszer-, és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
(ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi próbák) szakszerű
végrehajtására

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek, rendszerelemek, és
helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos gépészi
feladatok ellátására.

  Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek és rendszerelemek normál
üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével és
üzemzavar elhárításával kapcsolatos gépészi feladatok ellátására.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos gépészi feladatainak ellátására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

17.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

17.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga.

Atomerőművi külső technológiai gépüzemi gépész tanfolyam és vizsga.

Atomerőművi külső technológiai gázüzemi gépész tanfolyam és vizsga.

Külső technológia gépész tematikus gyakorlati betanító képzés.

17.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Külső üzemi gépész" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

18.

Nukleáris képesítés neve

Külső üzemi műszakos főgépész

18.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi külső technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, vezetésére, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására, gépésztechnológiai üzemviteli műveletek helyszíni
végrehajtására és végrehajtatására.

18.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Képes a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti ismeretek
alkalmazására.

Képes a gépészeti rendszerelemek üzemeltetésére, üzemének
ellenőrzésére.

Képes a külső technológiai rendszerek rendszer- és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
szakszerű végrehajtására

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes a külső technológiai rendszerek, a rendszerelemek, és a
helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos főgépészi
feladatok ellátására.

Képes a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek végrehajtásának
általános szabályai alapján azok elvégzésére.

Képes a külső technológiai rendszerek és rendszerelemek normál üzemi
paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére és vezetésére.

Képes a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és üzemzavar
elhárításával kapcsolatos főgépészi feladatok ellátására, továbbá az
üzemzavar elhárítási döntéshozatalra.

Képes a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos főgépészi feladatainak ellátására.

18.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 3 év gyakorlat külső üzemi gépész munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Külső üzemi gépész társasági jogosító
vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

18.4.

A képzési program elemei

Külső üzemi műszakos főgépész tematikus gyakorlati betanító képzés.

18.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Külső üzemi műszakos főgépész"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

19.

Nukleáris képesítés neve

Külső üzemi állandó délelőttös főgépész

19.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz arra,
hogy az atomerőművi külső technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, vezetésére, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására, gépésztechnológiai üzemviteli műveletek helyszíni
végrehajtására és végrehajtatására.

19.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

Képes lesz a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

Képes lesz a gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

Képes lesz a külső technológiai rendszerek rendszer- és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
(ellenőrzés, üzembe vétel, üzemből kivétel, üzemi próbák) szakszerű
végrehajtására.

Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes lesz a külső technológiai rendszerek, rendszerelemek és
helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos főgépészi
feladatok ellátására.

Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

Képes lesz a külső technológiai rendszerek és rendszerelemek normál
üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére és vezetésére.

Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével és
üzemzavar elhárításával kapcsolatos főgépészi feladatok ellátására,
üzemzavar elhárítási döntéshozatalra.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos főgépészi feladatainak ellátására.

19.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 3 év gyakorlat külső technológiai gépész
munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: Külső üzemi gépész társasági jogosító
vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

19.4.

A képzési program elemei

Külső üzemi állandó délelőttös főgépész tematikus gyakorlati betanító
képzés.

19.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Külső üzemi állandó délelőttös
főgépész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

20.

Nukleáris képesítés neve

Külső üzemi operátor

20.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi külső technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni, illetve vezénylői felügyeletét és
üzemeltetését ellássa. Képes lesz a technológiai rendszerek, és
rendszerelemek indítására, leállítására, technológiai útvonalak
beállítására, ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására, gépésztechnológiai üzemviteli
műveletek helyszíni végrehajtására.

20.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz az alap, és a munkaköri villamos, irányítástechnika,
vegyészeti ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz a gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek rendszer-, és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
(ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi próbák) szakszerű
végrehajtására.

  Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek és rendszerelemek normál
üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével és
üzemzavar elhárításával kapcsolatos operátori feladatok ellátására.

Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos operátori feladatainak ellátására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

20.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Külső üzemi gépész társasági jogosító
vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

20.4.

A képzési program elemei

Külső üzemi operátor tematikus gyakorlati betanító képzés.

20.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Külső üzemi operátor" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

21.

Nukleáris képesítés neve

Külső üzemi szolgálatvezető

21.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi külső technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, vezetésére, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására, gépésztechnológiai üzemviteli műveletek helyszíni
végrehajtására és végrehajtatására. Képes lesz a beosztott személyzet
irányítására.

21.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

  Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

  Képes a munkaköri villamos, irányítástechnika, vegyészeti ismeretek
alkalmazására.

  Képes a gépészeti rendszerelemek üzemeltetésére, üzemének
ellenőrzésére.

  Képes a külső technológiai rendszerek rendszer- és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
szakszerű végrehajtására

  Képes a külső technológiai rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek
üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos szolgálatvezetői
feladatok ellátására.

  Képes a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek végrehajtásának
általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes a külső technológiai rendszerek és rendszerelemek normál üzemi
paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére és vezetésére.

  Képes a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével és üzemzavar-
elhárításával kapcsolatos szolgálatvezetői feladatok ellátására,
üzemzavar elhárítási döntéshozatalra.

  Képes a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos szolgálatvezetői feladatok ellátására.

  Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására

21.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat technológiai műszaki főgépész
munkakörben.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Külső üzemi műszakos főgépész kiemelt
társasági jogosító vizsga.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

21.4.

A képzési program elemei

Külső üzemi szolgálatvezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

21.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Külső üzemi szolgálatvezető"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

22.

Nukleáris képesítés neve

Külső üzemi művezető

22.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi külső technológiai rendszereinek és
rendszerelemeinek a helyszíni felügyeletét és üzemeltetését ellássa.
Képes lesz a technológiai rendszerek, és rendszerelemek indítására,
leállítására, technológiai útvonalak beállítására, ciklikus próbák,
programok végrehajtására, vezetésére, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására, gépésztechnológiai üzemviteli műveletek helyszíni
végrehajtására és végrehajtatására.

22.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes lesz a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

  Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására.

  Képes lesz az alap, és a munkaköri villamos, irányítástechnika,
vegyészeti ismeretek alkalmazására.

  Képes lesz a gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek)
üzemeltetésére, üzemének ellenőrzésére.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek rendszer-, és rendszerelem
ismereteinek alkalmazásával az alap üzemviteli tevékenységek
(ellenőrzés, üzembevétel, üzemből kivétel, üzemi próbák) szakszerű
végrehajtására.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek, rendszerelemek, és
helyiségek üzemi állapotának ellenőrzésével kapcsolatos művezetői
feladatok ellátására.

  Képes lesz a közegmanipulációs üzemviteli tevékenységek
végrehajtásának általános szabályai alapján azok elvégzésére.

  Képes lesz a külső technológiai rendszerek és rendszerelemek normál
üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén helyreállítására.

  Képes lesz az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére és vezetésére.

  Képes lesz a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével és
üzemzavar elhárításával kapcsolatos művezetői feladatok ellátására,
üzemzavar elhárítási döntéshozatalra.

  Képes lesz a technológiai rendszerek és rendszerelemeik főjavításával
kapcsolatos művezetői feladatok ellátására.

  Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

22.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat külső technológiai főgépész -
műszakos vagy külső technológiai főgépész munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: Külső üzemi műszakos főgépész kiemelt
társasági jogosító vizsga vagy Külső üzemi állandó délelőttös főgépész
társasági jogosító vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

22.4.

A képzési program elemei

Külső üzemi művezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

22.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Külső üzemi művezető" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

23.

Nukleáris képesítés neve

Dozimetriai szolgálatvezető

23.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
dozimetriai szolgálat személyzetének irányítása mellett, az atomerőmű
és a KKÁT sugárzási viszonyainak (munkahelyi, technológiai, valamint a
kibocsátás- és a környezet-ellenőrzés) felügyeletére, a műszakos
sugárvédelmi tevékenység irányítására, a sugárvédelmi eszközök
helyes üzemeltetésére. Képes lesz az ellenőrzött zónában végzett
munkák sugárvédelmi szempontból történő ellenőrzésére, a vonatkozó
sugárvédelmi és technológiai előírások betartatására, az ellenőrzött
zónában végzett munkák sugárveszélyességének megítélésére, a
szükséges sugárvédelmi kivizsgálások levezénylésére. Megfelelően
meg tudja ítélni az esetleges üzemzavari helyzeteket és azok esetén
teendő sugárvédelmi intézkedéseket.

23.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során betartja és betartatja munkavédelmi és
tűzvédelmi szabályok, előírásait.

A munkavégzése során betartja és betartatja a sugárvédelmi
előírásokat, egyéni védőeszközök használatát.

A munkavégzése során betartja a környezetirányítási, hulladékkezelési
követelményeket.

Képes lesz a sugárvédelmi alapismeretek alkalmazására.

Ismerni fogja az ionizáló sugárzások biológiai hatásait.

Képes lesz a radiokémiai alapismeretek alkalmazására.

Képes lesz a nukleáris biztonság figyelembevételével a munkavégzésre.

Munkavégzése során az ellenőrzött zónán belüli helyismeretre tesz
szert.

Képes lesz sugárvédelmi mérések elvégzésére.

Képes lesz a sugárvédelmi műszereket megfelelően alkalmazni.

Képes lesz a sugárvédelmi ellenőrző rendszert üzemeltetni.

Képes lesz a rektorfizikai alapfogalmak alkalmazására.

Képes lesz az alap és a munkaköri gépész, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

Képes lesz az atomerőmű fő technológiai folyamatait ismerve,
megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a sugárvédelmi rendszerek feladatát, felépítését,
paramétereit ismerve, szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a primer köri rendszerelemek feladatát, működési elvét,
üzemi állapotát, paramétereit ismerve megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a technológiai rendszerelemek sugárvédelmi ellenőrző
rendszerének feladatát, felépítését, paramétereit ismerve szakszerűen
üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a próbák végrehajtási szabályait betartani.

Képes lesz az eltéréskezelés szabályait betartani.

Képes lesz az üzemzavar elhárítása során rá háruló feladatokat
elvégezni.

Képes lesz az üzemzavar-kivizsgálás előírásait betartani, azok alapján
eljárni.

Képes lesz a sugárvédelmi szabályzat alkalmazására.

Képes lesz a dozimetriai engedélyen alapuló munkavégzés
engedélyezésére.

Képes lesz a dóziskorlátok betartatására.

Képes lesz a dozimetriai ellenőrzés végrehajtására.

Képes lesz az ellenőrzött zóna anyag- és eszközforgalmának
felügyeletére.

Képes lesz a dózisfogalmak, dózisszámítások alkalmazására.

Képes lesz a dózis- és dózisteljesítmény-mérésre.

Képes lesz a víz- és levegőaktivitás-mérésére.

Képes lesz a felületi szennyezettség mérésére.

A munkavégzése során betartja a műszak átadás és átvétel előírásait,
követelményeit.

Képes lesz specifikus adatbázisokat, alkalmazásokat kezelni.

Képes lesz munkautasítást dokumentálni, forgalmazni.

Képes lesz a KKÁT sugárzási viszonyainak (munkahelyi, technológiai,
valamint a kibocsátás- és a környezet-ellenőrzés) felügyeletére.

Képes lesz terjedésszámítást végezni és védelmi intézkedéssel
kapcsolatos ajánlást tenni.

23.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 2 év gyakorlat dozimetrikus munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Dozimetrikus társasági jogosító vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

23.4.

A képzési program elemei

Dozimetriai szolgálatvezető metrológiai szakterületi vizsga.

Dozimetriai szolgálatvezető villamos szakterületi vizsga.

Dozimetriai szolgálatvezető gépész szakterületi vizsga.

Dozimetriai szolgálatvezető sugárvédelmi szakterületi vizsga.

Dozimetriai szolgálatvezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

23.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Dozimetriai szolgálatvezető"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

24.

Nukleáris képesítés neve

Dozimetrikus

24.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőmű munkahelyi, technológiai, valamint a kibocsátás- és a
környezet-ellenőrzés sugárvédelmi rendszereinek kezelését és
felügyeletét ellássa. Képes lesz az ellenőrzött zónában végzett munkák
sugárvédelmi szempontból történő ellenőrzésére, a vonatkozó
sugárvédelmi szabályok betartatására, az ellenőrzött zónában végzett
munkák sugárveszélyességének megítélésére, joghatályos mérések
elvégzésére. Megfelelően el tudja látni a zónahatárokon történő
anyagforgalom dozimetriai kontrollját, az ellenőrzött zóna
helyiségeinek, munkahelyeknek helyszíni ellenőrzését.

24.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során betartja és betartatja munkavédelmi és
tűzvédelmi szabályokat, előírásokat.

A munkavégzése során betartja és betartatja a sugárvédelmi
előírásokat, egyéni védőeszközök használatát.

A munkavégzése során betartja a környezetirányítási, hulladékkezelési
követelményeket.

Képes lesz a sugárvédelmi alapfogalmak alkalmazására.

Ismerni fogja az ionizáló sugárzások biológiai hatásait.

Képes lesz a radiokémiai alapismeretek alkalmazására.

Képes lesz a nukleáris biztonság figyelembevételével a munkavégzésre.

Munkavégzése során az ellenőrzött zónán belüli helyismeretre tesz
szert.

Képes lesz sugárvédelmi mérések elvégzésére.

Képes lesz a sugárvédelmi műszereket megfelelően alkalmazni.

Képes lesz a sugárvédelmi ellenőrző rendszert üzemeltetni.

Képes lesz a rektorfizikai alapfogalmak alkalmazására.

Képes lesz az alap és a munkaköri gépész, irányítástechnika, vegyészeti
ismeretek alkalmazására.

Képes lesz az atomerőmű fő technológiai folyamatait ismerve
megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a sugárvédelmi rendszerek feladatát, felépítését,
paramétereit ismerve, szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a primer köri rendszerelemek feladatát, működési elvét,
üzemi állapotát, paramétereit ismerve megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a technológiai rendszerelemek sugárvédelmi ellenőrző
rendszerének feladatát, felépítését, paramétereit ismerve szakszerűen
üzemeltetni, ellenőrizni.

  Képes lesz a próbák végrehajtási szabályait betartani.

  Képes lesz az eltéréskezelés szabályait betartani.

  Képes lesz az üzemzavar elhárítása során rá háruló feladatokat
elvégezni.

  Képes lesz az üzemzavar-kivizsgálás előírásait betartani, azok alapján
eljárni.

  Képes lesz a sugárvédelmi szabályzat alkalmazására.

  Képes lesz a dozimetriai engedélyen alapuló munkavégzés
engedélyezésére.

  Képes lesz a dóziskorlátok betartatására.

  Képes lesz a dozimetriai ellenőrzés végrehajtására.

  Képes lesz az ellenőrzött zóna anyag- és eszközforgalmának
felügyeletére.

  Képes lesz a dózisfogalmak, dózisszámítások alkalmazására.

  Képes lesz a dózis- és dózisteljesítmény-mérésre.

  Képes lesz a víz- és levegő aktivitás-mérésére.

  Képes lesz a felületi szennyezettség mérésére.

  A munkavégzése során betartja a műszak átadás-átvétel előírásait,
követelményeit.

  Képes lesz, specifikus adatbázisokat, alkalmazásokat kezelni.

24.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nincs szükség.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nincs szükség.

24.4.

A képzési program elemei

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

  Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga.

  Atomerőművi primer köri gépész tanfolyam és vizsga.

  Atomerőművi dozimetrikus tanfolyam és vizsga.

  Dozimetrikus tematikus gyakorlati betanító képzés.

24.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Dozimetrikus" társasági jogosító
vizsga bizonyítvány.

25.

Nukleáris képesítés neve

VEFO szolgálatvezető

25.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
vegyészeti szakterülethez tartozó technológiai rendszerek
üzemeltetésének, az erőmű technológiai rendszereinek vegyi és
radiokémiai üzemellenőrzésének felügyeletére, a vízüzem irányítási
feladatok ellátására, a szakterületen történő munkavégzés
szerevezésére.

25.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz a pótvíz-előkészítőhöz kapcsolódó feladatok ellátására.

Képes lesz a kondenz kezelői ismeretek alkalmazására.

Képes lesz a primer és szekunder köri vegyszerrendszerekkel
kapcsolatos feladatok ellátására.

Képes lesz a vegyi és radiokémiai üzemellenőrzésre, vízüzem-
irányításra.

Képes lesz a dekontamináló tevékenységek felügyeletére.

Képes lesz a primer köri víztisztítók üzemeltetésével kapcsolatos
feladatok ellátására.

Képes lesz a radioaktív hulladékkezeléssel kapcsolatos feladatok
ellátására.

Képes lesz a társasági és egyéb szabályozásokban foglaltak
alkalmazására.

25.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 3 év gyakorlat a vegyészeti szakterület valamely
munkakörében.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

25.4.

A képzési program elemei

VEFO szolgálatvezető tematikus gyakorlati betanító képzés

25.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "VEFO szolgálatvezető" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

26.

Nukleáris képesítés neve

Dekontamináló művezető

26.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
radioaktív izotópokkal szennyezett atomerőművi rendszerelemek és
eszközök dekontaminálására és dekontaminálási munkálatai
irányítására. Megszerzi a radioaktív szennyezettség csökkentésére,
megszüntetésére irányuló biztonságos munkavégzés irányításához és
szervezéséhez, valamint a személyi és tárgyi feltételeinek
biztosításához szükséges kompetenciákat.

26.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz a dekontamináló rendszereket, rendszerelemeket
előkészíteni munkavégzéshez, üzemeltetéshez.

Képes lesz üzemeltetni a dekontamináló rendszereket,
rendszerelemeket.

Képes lesz a dekontamináló oldatok előkészítését irányítani.

Képes lesz ellenőrizni és figyelemmel kísérni a dekontamináló
rendszerek, kádak és rendszerelemek üzemét, működésének
technológiai paramétereit.

Képes lesz felismerni és beazonosítani a dekontamináló rendszerek
működésének hibáit.

Képes lesz rendellenesség, meghibásodás esetén minősíteni azokat, és
az elhárítás érdekében önállóan beavatkozni.

Képes lesz a dekontaminálási munkák adminisztrálására.

Képes lesz a munkaterületet dekontaminálásra történő átadására és
átvételére.

Képes lesz az elektrokémiai mintavételek során szükséges feladatok
elvégzésére és irányítására.

Képes lesz a munkafolyamat során keletkezett radioaktív hulladékok
elhelyezésére és a munkálatok irányítására.

Képes lesz a dekontamináló rendszerek és rendszerelemek
karbantartásra történő előkészítésére, illetve karbantartás utáni
üzembevételére.

Képes lesz a dekontamináló rendszerek és rendszerelemek ciklikus
tesztelésén és próbáin a szükséges teendők ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrizni az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

Képes lesz a műszak tevékenységeinek adminisztrálására.

Képes lesz a társszervezetekkel történő kapcsolattartásra.

Képes lesz a műszakok munkájának megszervezésére, a
műszakbeosztások elkészítésére.

Képes lesz a dekontaminálási munkálatok műszaki hátterének saját
kompetenciájába tartozó mértékű biztosítására.

Képes lesz az időszakos oktatási tevékenységek elvégzésére.

Képes lesz a munkavégzéshez kapcsolódó zavarok kivizsgálásához
szükséges információk biztosítására.

26.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat dekontamináló műszakvezető
munkakörben és minimum 2 főjavítás alatt, legalább 10 nap
munkavégzés a reaktor-berendezésen.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Dekontamináló műszakvezető társasági
jogosító vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

26.4.

A képzési program elemei

Dekontamináló művezető elméleti képzés tanfolyam és vizsga.

Dekontamináló művezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

26.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Dekontamináló művezető"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

27.

Nukleáris képesítés neve

Dekontamináló

27.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőművi blokkok radioaktív izotópokkal szennyezett
rendszerelemeinek és eszközeinek dekontaminálására. Megszerzi a
biztonságos munkavégzéshez, a radioaktív szennyezettség
csökkentéséhez, megszüntetéséhez szükséges kompetenciákat.

27.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes a dekontamináló rendszerek, rendszerelemek üzemeltetéshez
történő előkészítése során a kompetenciájába tartozó teendők
ellátására.

Képes a dekontamináló rendszerek, rendszerelemek üzemeltetése
során a feladatainak ellátására

Képes a dekontamináló oldatok előkészítése során a feladatainak
ellátására.

Képes ellenőrizni és figyelemmel kísérni a dekontamináló rendszerek,
kádak és rendszerelemek üzemét, működésének technológiai
paramétereit.

Képes felismerni és beazonosítani a dekontamináló rendszerek
működésének hibáit.

Képes rendellenesség, meghibásodás esetén minősíteni azokat, a
kompetenciájába tartozó paraméterek esetén önállóan beavatkozni.

Képes a munkaterületet dekontaminálásra történő átadására és
átvételére.

Képes az elektrokémiai mintavételek során szükséges feladatok
elvégzésére.

Képes a munkafolyamat során keletkezett radioaktív hulladékok
elhelyezésére.

Képes a dekontamináló rendszerek és rendszerelemek karbantartásra
történő előkészítése, illetve karbantartás utáni üzembevétele során a
kompetenciájába tartozó feladatok ellátására.

Képes a dekontamináló rendszerek és rendszerelemek ciklikus
tesztelésén és próbáin a kompetenciájába tartozó teendők ellátására.

27.3.

A képzési programban való
részvétel előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

27.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga

Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga

Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész tanfolyam és vizsga

Dekontamináló tematikus gyakorlati betanító képzés

27.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Dekontamináló" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

28.

Nukleáris képesítés neve

Dekontamináló műszakvezető

28.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
radioaktív izotópokkal szennyezett atomerőművi rendszerelemek és
eszközök dekontaminálására és dekontaminálási munkálatai
irányítására. Megszerzi a radioaktív szennyezettség csökkentésére,
megszüntetésére irányuló biztonságos munkavégzéshez és a
tevékenységek irányításához szükséges kompetenciákat.

28.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz a dekontamináló rendszereket, rendszerelemeket
előkészíteni munkavégzéshez, üzemeltetéshez.

Képes lesz üzemeltetni a dekontamináló rendszereket,
rendszerelemeket.

Képes lesz a dekontamináló oldatok előkészítését irányítani.

Képes lesz ellenőrizni és figyelemmel kísérni a dekontamináló
rendszerek, kádak és rendszerelemek üzemét, működésének
technológiai paramétereit.

Képes lesz felismerni és beazonosítani a dekontamináló rendszerek
működésének hibáit.

Képes lesz rendellenesség, meghibásodás esetén minősíteni azokat, és
az elhárítás érdekében önállóan beavatkozni.

Képes lesz a dekontaminálási munkák adminisztrálására.

Képes lesz a munkaterület dekontaminálásra történő átadására és
átvételére.

Képes lesz az elektrokémiai mintavételek során szükséges feladatok
elvégzésére és irányítására.

Képes lesz a munkafolyamat során keletkezett radioaktív hulladékok
elhelyezésére és a munkálatok irányítására.

Képes lesz a dekontamináló rendszerek és rendszerelemek
karbantartásra történő előkészítésére, illetve karbantartás utáni
üzembevételére.

Képes lesz a dekontamináló rendszerek és rendszerelemek ciklikus
tesztelésén és próbáin a szükséges teendők ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrzi az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

Képes lesz a műszak tevékenységeinek adminisztrálására.

Képes lesz a társszervezetekkel történő kapcsolattartásra.

28.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat dekontamináló munkakörben és
minimum 2 főjavítás alatt, legalább 10 nap munkavégzés a reaktor-
berendezésen.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Dekontamináló társasági jogosító vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

28.4.

A képzési program elemei

Dekontamináló műszakvezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

28.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Dekontamináló műszakvezető"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

29.

Nukleáris képesítés neve

Víztisztító kezelő I.

29.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőmű primer és szekunder köri víz-gőz rendszereinek
működtetéséhez szükséges vízelőkészítő rendszerelemek és
rendszerek, a speciális vegyszer előkészítő rendszer, valamint az ipari
hulladékvíz rendszer üzemeltetésére és kiszolgálására. Megszerzi a
biztonságos munkavégzéshez szükséges kompetenciákat.

29.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz ellenőrizni, és figyelemmel kísérni a vízelőkészítő rendszerek
és rendszerelemek, valamint az ipari hulladékvíz rendszer üzemét.

A vegyészeti paraméterek alapján képes lesz elvégezni a szükséges
korrekciókat.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez és a vízelőkészítő
rendszerelemek műszaki kiszolgálásához kapcsolódó
gyantaműveleteket.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez kapcsolódó vegyszeres
műveleteket.

Képes lesz előkészíteni karbantartásra a vízelőkészítő
rendszerelemeket, az ipari hulladékvíz rendszer rendszerelemeit,
valamint a vegyszer rendszereket és rendszerelemeket.

Képes lesz előkészíteni és üzembe venni a vízelőkészítő és az ipari
hulladékvíz rendszer rendszerelemeit, valamint a vegyszer rendszereket
és rendszerelemeket karbantartás után.

Képes lesz a munkaterület átadására és átvételére.

Képes lesz felismerni és beazonosítani az üzemzavari jelenségeket,
végrehajtani az üzemzavar elhárításához szükséges helyszíni
tevékenységeket.

Képes lesz az adminisztratív feladatok ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrizni az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

29.3.

A képzési programban való
részvétel előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

29.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga.

Atomerőművi vízelőkészítő gépész tanfolyam és vizsga.

Víztisztító kezelő I. tematikus gyakorlati betanító képzés.

29.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Víztisztító kezelő I." társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

30.

Nukleáris képesítés neve

Víztisztító kezelő II.

30.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőmű primer és szekunder köri víz-gőz rendszereinek
működtetéséhez szükséges víztisztító és vegyszer rendszerek
üzemeltetésére és kiszolgálására. Megszerzi a biztonságos
munkavégzéshez szükséges kompetenciákat.

30.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz ellenőrizni, és figyelemmel kísérni a primer és szekunder köri
víztisztító rendszerek, technológiák üzemét.

A vegyészeti paraméterek alapján képes lesz elvégezni a szükséges
korrekciókat.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez és a víztisztítók műszaki
kiszolgálásához kapcsolódó gyantaműveleteket.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez kapcsolódó vegyszeres
műveleteket.

Képes lesz előkészíteni karbantartásra a szekunder köri víztisztító
rendszerelemeket, valamint a primer és szekunder köri vegyszer
rendszereket és rendszerelemeket.

Képes lesz előkészíteni és üzembe venni a szekunder köri víztisztító

rendszereket és rendszerelemeket karbantartás után.

Képes lesz a munkaterület átadására és átvételére.

Képes lesz a felismerni és beazonosítani az üzemzavari jelenségeket,
végrehajtani az üzemzavar elhárításához szükséges helyszíni
tevékenységeket.

A munkaterületén előírt retesz-, védelmi és funkciópróbák
végrehajtásában képes lesz közreműködni.

Képes lesz az adminisztratív feladatok ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrizni az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

30.3.

A képzési programban való
részvétel előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

30.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Erőművi gépek üzemeltetésének feltételei tanfolyam és vizsga.

Atomerőművi vízelőkészítő gépész tanfolyam és vizsga.

Víztisztító kezelő II. tematikus gyakorlati betanító képzés.

30.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Víztisztító kezelő II." társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

31.

Nukleáris képesítés neve

Víztisztító műszakvezető

31.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőmű primer és szekunder köri víz-gőz rendszereinek
működtetéséhez szükséges vízelőkészítő rendszerelemek és
rendszerek, a speciális vegyszer előkészítő rendszer, valamint az ipari
hulladékvíz rendszer üzemeltetésére és kiszolgálására. Megszerzi a
biztonságos munkavégzéshez szükséges kompetenciákat.

31.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz ellenőrizni, és figyelemmel kísérni a vízelőkészítő rendszerek
és rendszerelemek, valamint az ipari hulladékvíz rendszer üzemét.

A vegyészeti paraméterek alapján képes lesz elvégezni a szükséges
korrekciókat.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez és a vízelőkészítő
rendszerelemek műszaki kiszolgálásához kapcsolódó
gyantaműveleteket.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez kapcsolódó vegyszeres
műveleteket.

Képes lesz előkészíteni karbantartásra a vízelőkészítő
rendszerelemeket, az ipari hulladékvíz rendszer rendszerelemeit,
valamint a vegyszer rendszereket és rendszerelemeket.

Képes lesz előkészíteni és üzembe venni a vízelőkészítő

valamint a vegyszer rendszereket és rendszerelemeket karbantartás
után.

Képes lesz a munkaterület átadására és átvételére.

Képes lesz a felismerni és beazonosítani az üzemzavari jelenségeket,
végrehajtani az üzemzavar elhárításához szükséges helyszíni
tevékenységeket.

A munkaterületén előírt retesz-, védelmi- és funkciópróbák
végrehajtásában képes lesz közreműködni.

Képes lesz az adminisztratív feladatok ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrizni az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

31.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat víztisztító kezelő I munkakörben, és
minimum 2 főjavítás alatt, legalább 10 nap munkavégzés a vonatkozó
technológiai rendszereken.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Víztisztító kezelő I. társasági jogosító
vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

31.4.

A képzési program elemei

Víztisztító műszakvezető tematikus gyakorlati betanító képzés.

31.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Víztisztító műszakvezető"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

32.

Nukleáris képesítés neve

Kémiai technológiai művezető I.

32.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőmű primer és szekunder köri víz-gőz rendszereinek
működtetéséhez szükséges vízelőkészítő rendszerelemek és
rendszerek, a speciális vegyszer előkészítő rendszer, valamint az ipari
hulladékvíz rendszer üzemeltetésére és kiszolgálására. Megszerzi a
biztonságos munkavégzéshez szükséges kompetenciákat.

32.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Képes lesz ellenőrizni, és figyelemmel kísérni a vízelőkészítő rendszerek
és rendszerelemek, valamint az ipari hulladékvíz rendszer üzemét.

A vegyészeti paraméterek alapján képes lesz elvégezni a szükséges
korrekciókat.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez és a vízelőkészítő
rendszerelemek műszaki kiszolgálásához kapcsolódó
gyantaműveleteket.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez kapcsolódó vegyszeres
műveleteket.

Képes lesz előkészíteni karbantartásra a vízelőkészítő
rendszerelemeket, az ipari hulladékvíz rendszer rendszerelemeit,
valamint a vegyszer rendszereket és rendszerelemeket.

Képes lesz előkészíteni és üzembe venni a vízelőkészítő
rendszerelemeket, az ipari hulladékvíz rendszer rendszerelemeit,
valamint a vegyszer rendszereket és rendszerelemeket karbantartás
után.

Képes lesz a munkaterület átadására és átvételére.

Képes lesz a felismerni és beazonosítani az üzemzavari jelenségeket,
végrehajtani az üzemzavar elhárításához szükséges helyszíni
tevékenységeket.

A munkaterületén előírt retesz-, védelmi- és funkciópróbák
végrehajtásában képes lesz közreműködni.

A társszervezetekkel együttműködve képes lesz koordinálni a
biztonságos üzemmenethez szükséges karbantartói, logisztikai és
szervezési feladatokat.

Képes lesz az adminisztratív feladatok ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrizni az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

32.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat víztisztító műszakvezető vagy
technológus munkakörben, és minimum 2 főjavítás alatt, legalább 10
nap munkavégzés a vonatkozó technológiai rendszereken.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Víztisztító műszakvezető társasági
jogosító vizsga, vagy technológusi gyakorlat.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

32.4.

A képzési program elemei

Kémiai technológiai művezető I. tematikus gyakorlati betanító képzés.

32.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Kémiai technológiai művezető I."
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

33.

Nukleáris képesítés neve

Kémiai technológiai művezető II.

33.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
atomerőmű primer és szekunder köri víz-gőz rendszereinek
működtetéséhez szükséges víztisztító és vegyszer rendszerek
üzemeltetésére és kiszolgálására. Megszerzi a biztonságos
munkavégzéshez szükséges kompetenciákat.

33.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A vegyészeti paraméterek alapján képes lesz elvégezni a szükséges
korrekciókat.

Képes lesz ellenőrizni, és figyelemmel kísérni a primer és szekunder köri
víztisztító rendszerek, technológiák üzemét.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez és a víztisztítók műszaki
kiszolgálásához kapcsolódó gyantaműveleteket.

Képes lesz elvégezni az üzemeltetéshez kapcsolódó vegyszeres
műveleteket.

Képes lesz előkészíteni karbantartásra a szekunder köri víztisztító
rendszerelemeket, valamint a primer és szekunder köri vegyszer
rendszereket és rendszerelemeket.

Képes lesz előkészíteni és üzembe venni a szekunder köri víztisztító
rendszerelemeket, valamint a primer és szekunder köri vegyszer
rendszereket és rendszerelemeket karbantartás után.

Képes lesz a munkaterület átadására és átvételére.

Képes lesz a felismerni és beazonosítani az üzemzavari jelenségeket,
végrehajtani az üzemzavar elhárításához szükséges helyszíni
tevékenységeket.

A munkaterületén előírt retesz-, védelmi és funkciópróbák
végrehajtásában képes lesz közreműködni.

A társszervezetekkel együttműködve képes lesz koordinálni a
biztonságos üzemmenethez szükséges karbantartói, logisztikai és
szervezési feladatokat.

Képes lesz az adminisztratív feladatok ellátására.

Képes lesz a hatásköréhez tartozó területeken ellenőrizni az üzemi
rendet, valamint a tűz- és biztonságvédelmi rendszerelemeket.

33.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 1 év gyakorlat víztisztító kezelő II. vagy technológus
munkakörben, és minimum 2 főjavítás alatt, legalább 10 nap
munkavégzés a vonatkozó technológiai rendszereken.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): Víztisztító kezelő II. társasági jogosító
vizsga vagy technológusi gyakorlat.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

33.4.

A képzési program elemei

Kémiai technológiai művezető II. tematikus gyakorlati betanító képzés.

33.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Kémiai technológiai művezető II."
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

34.

Nukleáris képesítés neve

Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépész

34.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő képes az ultraszűrő
berendezések és a folyékony radioaktív hulladékkezelő rendszerek
üzembe vételére, üzemeltetésére és üzemből kivételére. Megismeri és
hatékonyan használja a technológiákhoz tartozó kezelési utasításokat,
szállítási és emelési technológiákat, valamint a kapcsolási sémákat.

34.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, a tűzvédelmi és a sugárvédelmi szabályok, valamint
előírások alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására

Képes az alap, a munkaköri primer köri, villamos és irányítástechnikai
ismeretek alkalmazására.

  Képes az ultraszűrő berendezések és a folyékony radioaktív
hulladékkezelőrendszerek üzembe vételére, üzemeltetésére, üzemből kivételére

  Képes végrehajtani a Co-60 eltávolító, komplex-bontó technológia,
valamint a Folyékony Radioaktív Hulladék Feldolgozó Technológia
(FHFT) üzemeltetésével az atomerőműben keletkezett folyékony
radioaktív hulladékok feldolgozását.

  Képes hatékonyan használni a technológiákhoz tartozó kezelési
utasításokat, szállítási és emelési technológiákat, valamint kapcsolási
sémákat.

  Képes végrehajtani a folyékony radioaktív hulladéktároló tartálypark
évenkénti mintavételezési programját.

  Képes önállóan vagy operatív felettese irányításával végrehajtani az
üzemzavar elhárításához szükséges helyszíni tevékenységeket.

  Képes a tapasztalt paraméter eltérések esetén önállóan beavatkozni, az
eltéréseket jelenteni operatív feletteseinek.

  Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

34.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások.

  Előzetesen elvárt ismeret: Nem szükséges.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

34.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Atomerőművi radioaktív hulladékkezelő gépész tanfolyam és vizsga.

  Folyékony radioaktív hulladékkezelő gépész tematikus gyakorlati
betanító képzés.

34.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Folyékony radioaktív
hulladékkezelő gépész" társasági jogosító vizsga jogosítvány.

35.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti primer köri armatúrakarbantartó

35.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer köri armatúráinak karbantartásával
összefüggő feladatokat "önálló primer köri armatúrakarbantartó"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

35.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a csővezetéki szerelvények alapvető szerkezeti
ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető csővezetéki szerelvény
típusokat.

Ismeri a csővezetéki szerelvények működtetésének módjait.

Ismeri a túlnyomás-határolás elvi alapjait, rendszerelemeit.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Ismeri az atomerőmű primer körébe beépített csővezetéki szerelvények
feladatát, felépítését és működését.

Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer körébe
beépített csővezetéki szerelvények karbantartásának komplex
műveleteit a vonatkozó szabályok és előírások szerint.

35.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

35.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti primer köri armatúrakarbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti primer köri armatúrakarbantartó munkahelyi
gyakorlati betanulás.

35.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti primer
köri armatúrakarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

36.

Nukleáris képesítés neve

Primer köri armatúrakarbantartó

36.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer köri armatúráinak karbantartásával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt"
dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

36.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
csővezetéki szerelvények karbantartását önállóan, a vonatkozó
szabályok és előírások betartásával végrehajtani.

Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
csővezetéki szerelvények helyszíni karbantartási munkáit irányítani, a
vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és a minősített
segédanyagok használatát (a továbbiakban: MSH), korrózió védelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat, és tudja a saját szerepét azokban.

36.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk átrakásán felügyelet alatti primer
köri armatúrakarbantartó munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret: felügyelet alatti.
primer köri armatúrakarbantartói kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti primer
köri armatúrakarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

36.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Primer köri armatúrakarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

36.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Nukleáris karbantartó lakatos -
armatúrakarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

37.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti szekunder köri armatúrakarbantartó

37.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű szekunder köri armatúráinak karbantartásával
összefüggő feladatokat "önálló szekunder köri armatúrakarbantartó"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

37.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a csővezetéki szerelvények alapvető szerkezeti
ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető csővezetéki szerelvény
típusokat.

Ismeri a csővezetéki szerelvények működtetésének módjait.

Ismeri a túlnyomás-határolás elvi alapjait, rendszerelemeit.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű szekunder körébe beépített csővezetéki
szerelvények feladatát, felépítését és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű szekunder körébe
beépített csővezetéki szerelvények karbantartásának komplex
műveleteit a vonatkozó szabályok és előírások szerint.

37.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

37.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti szekunder köri armatúrakarbantartó tanfolyam és
vizsga.

  Felügyelet alatti szekunder köri armatúrakarbantartó munkahelyi
gyakorlati betanulás.

37.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
szekunder köri armatúrakarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

38.

Nukleáris képesítés neve

Szekunder köri armatúrakarbantartó

38.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű szekunder köri armatúráinak karbantartásával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt"
dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

38.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények karbantartását önállóan, a
vonatkozó szabályok és előírások betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények helyszíni karbantartási munkáit
irányítani, a vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

  Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

38.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk átrakásán felügyelet alatti
szekunder köri armatúrakarbantartó munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret: felügyelet alatti
szekunder köri armatúrakarbantartói kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
szekunder köri armatúrakarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

38.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Szekunder köri armatúrakarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

38.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos -
armatúrakarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

39.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti armatúra hajtómű karbantartó

39.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények hajtóműveinek karbantartásával
összefüggő feladatokat "önálló armatúra hajtómű karbantartó"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

39.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai és tűzvédelmi szabályokat, előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Rendelkezik a csővezetéki szerelvények alapvető szerkezeti
ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető csővezetéki szerelvény
típusokat.

Ismeri a csővezetéki szerelvények működtetésének módjait.

Ismeri a túlnyomás-határolás elvi alapjait, rendszerelemeit.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe beépített csővezetéki
szerelvények hajtóműveinek feladatát, felépítését és működését.

Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe beépített csővezetéki szerelvények hajtóműveinek
karbantartásának komplex műveleteit a vonatkozó szabályok és
előírások szerint.

39.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet (szakmacsoport) vagy
közlekedés (szakmacsoport) vagy vegyipar (szakmacsoport) vagy
elektrotechnika - elektronika szakmacsoportra meghatározott
kompetenciák vagy szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy
gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép és
járműgyártás vagy közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar, vagy
elektrotechnika - elektronika ágazat szerinti végzettség.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

39.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti armatúra hajtómű karbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti armatúra hajtómű karbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

39.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
armatúra hajtómű karbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

40.

Nukleáris képesítés neve

Armatúra hajtómű karbantartó

40.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények hajtóműveinek karbantartásával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt"
dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

40.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetéki szerelvények hajtóműveinek
karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával végrehajtani.

helyszíni karbantartási munkáit irányítani a vonatkozó szabályok és
előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

40.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti armatúra hajtómű
karbantartó munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti armatúra hajtómű karbantartói
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
armatúra hajtómű karbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

40.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Armatúra hajtómű karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

40.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Nukleáris karbantartó lakatos -
armatúra hajtómű karbantartó" vagy "Karbantartó lakatos - armatúra
hajtómű karbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

41.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti biztonsági szelepkarbantartó

41.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített biztonsági szelepek karbantartásával összefüggő feladatokat
"önálló biztonsági szelepkarbantartó" végzettséggel rendelkező
személy felügyelete alatt ellássa.

41.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Rendelkezik a csővezetéki szerelvények alapvető szerkezeti
ismereteivel.

  Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető csővezetéki szerelvény
típusokat.

  Ismeri a csővezetéki szerelvények működtetésének módjait.

  Ismeri a túlnyomás-határolás elvi alapjait.

  Ismeri a túlnyomás-határoló rendszerelemeket és azok típusait.

  Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

  Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

  Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe beépített túlnyomás-
határolók feladatát, felépítését és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe beépített túlnyomás-határolók karbantartásának komplex
műveleteit a vonatkozó szabályok és előírások szerint.

41.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

41.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti biztonsági szelepkarbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti biztonsági szelepkarbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

41.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
biztonsági szelepkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

42.

Nukleáris képesítés neve

Biztonsági szelepkarbantartó

42.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített biztonsági szelepek karbantartásával összefüggő feladatokat
önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat
munkavezetőként irányítsa.

42.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített biztonsági szelepek karbantartását önállóan, a
vonatkozó szabályok és előírások betartásával végrehajtani

Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített biztonsági szelepek helyszíni karbantartási
munkáit irányítani, a vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

42.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti biztonsági szelep
karbantartó munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet alatti biztonsági szelep
karbantartói kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
biztonsági szelepkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

42.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

  Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

  Biztonsági szelepkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

42.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos - biztonsági
szelepkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

43.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti forgógépkarbantartó

43.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri, valamint külső
technológiai rendszereibe beépített forgógépek karbantartásával
összefüggő feladatokat "önálló forgógépkarbantartó" végzettséggel
rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

43.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Rendelkezik a forgógépek alapvető szerkezeti ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető forgógép típusokat.

  Ismeri a forgógépek üzemi és szabályozási módjait.

  Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

  Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

  Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe, valamint külső
technológiai rendszereibe beépített forgógépek feladatát, felépítését
és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe, valamint a külső technológiai rendszereibe beépített
forgógépek karbantartásának komplex műveleteit a vonatkozó
szabályok és előírások szerint.

43.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

43.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti forgógépkarbantartó tanfolyam és vizsga.

  Felügyelet alatti forgógépkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

43.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
forgógépkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

44.

Nukleáris képesítés neve

Forgógépkarbantartó

44.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri, valamint külső
technológiai rendszereibe beépített forgógépek karbantartásával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt"
dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

44.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű primer és szekunder köri, valamint külső
technológiai rendszereibe beépített forgógépek karbantartását
önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű primer és szekunder köri, valamint külső
technológiai rendszereibe beépített forgógépek helyszíni karbantartási
munkáit irányítani, a vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

  Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

44.3.

A képzésiprogramban való részvétel előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti forgógép
karbantartó munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti forgógépkarbantartói kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
forgógépkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

44.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Forgógépkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

44.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Nukleáris karbantartó lakatos -
forgógépkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

45.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti gáztechnikai berendezés karbantartó

45.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gáztechnikai
berendezések karbantartásával összefüggő feladatokat "önálló
gáztechnikai berendezés karbantartó" végzettséggel rendelkező
személy felügyelete alatt ellássa.

45.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a kalorikus gépek alapvető szerkezeti ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető kalorikus géptípusokat.

Ismeri a kalorikus gépek működésének alapjait.

Ismeri a kalorikus gépek üzemi és szabályozási módjait.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Ismeri az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gáztechnikai
berendezések feladatát, felépítését és működését.

Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű technológiai
rendszereibe beépített gáztechnikai berendezések karbantartásának
komplex műveleteit a vonatkozó szabályok és előírások szerint.

45.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

45.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti gáztechnikai berendezés karbantartó tanfolyam és
vizsga.

  Felügyelet alatti gáztechnikai berendezés karbantartó munkahelyi
gyakorlati betanulás.

45.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
gáztechnikai karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

46.

Nukleáris képesítés neve

Gáztechnikai berendezés karbantartó

46.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gáztechnikai
berendezések karbantartásával összefüggő feladatokat önállóan
ellássa, a beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként
irányítsa.

46.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gáztechnikai
berendezések karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és
előírások betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gáztechnikai
berendezések helyszíni karbantartási munkáit irányítani a vonatkozó
szabályok és előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

46.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti gáztechnikai
berendezés karbantartó munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti gáztechnikai berendezés karbantartói
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
gáztechnikai berendezés karbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

46.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Gáztechnikai berendezés karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

46.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos -
gáztechnikai berendezés karbantartó" társasági jogosító vizsga
bizonyítvány.

47.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti gőzturbina karbantartó

47.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
karbantartásával összefüggő feladatokat "önálló gőzturbina
karbantartó" végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt
ellássa.

47.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a turbinák alapvető szerkezeti ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető turbina típusokat.

Ismeri a turbinák működésének alapjait.

Ismeri a turbinák üzemi és szabályozási módjait.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Ismeri az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
feladatát, felépítését és működését.

Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű technológiai
rendszereibe beépített gőzturbinák karbantartásának komplex
műveleteit a vonatkozó szabályok és előírások szerint.

47.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

47.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti gőzturbina karbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti gőzturbina karbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

47.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
gőzturbina karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

48.

Nukleáris képesítés neve

Gőzturbina karbantartó

48.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
karbantartásával összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott
"felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

48.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
helyszíni karbantartási munkáit irányítani a vonatkozó szabályok és
előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

  Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

48.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti gőzturbina
karbantartó munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti gőzturbina karbantartói kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
gőzturbina karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

48.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Gőzturbina karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

48.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos - gőzturbina
karbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

49.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti légtechnikai berendezés karbantartó

49.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a
paksi atomerőmű primer és szekunder köri, valamint külső technológiai
rendszereibe beépített légtechnikai berendezések karbantartásával
összefüggő feladatokat "önálló légtechnikai berendezés karbantartó"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

49.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a légtechnikai berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

Ismeri a légtechnikai berendezések működésének alapjait.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető légtechnikai berendezés
típusokat.

Ismeri a légtechnikai berendezések üzemi és szabályozási módjait.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

  Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe, valamint külső
technológiai rendszereibe beépített légtechnikai berendezések
feladatát, felépítését és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe, valamint a külső technológiai rendszereibe beépített
légtechnikai berendezések karbantartásának komplex műveleteit a
vonatkozó szabályok és előírások szerint.

49.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

49.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti légtechnikai berendezés karbantartó tanfolyam és
vizsga.

  Felügyelet alatti légtechnikai berendezés karbantartó munkahelyi
gyakorlati betanulás.

49.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
légtechnikai berendezés karbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

50.

Nukleáris képesítés neve

Légtechnikai berendezés karbantartó

50.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a
paksi atomerőmű légtechnikai berendezéseinek karbantartásával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatti
Légtechnikai berendezés karbantartó" dolgozókat felelős
munkavezetőként irányítsa.

50.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával végrehajtani.

Képes az atomerőmű technológiai rendszereibe beépített gőzturbinák
helyszíni karbantartási munkáit irányítani a vonatkozó szabályok és
előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

50.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti légtechnikai
berendezés karbantartó munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret: felügyelet alatti
légtechnikai berendezés karbantartói
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
légtechnikai berendezés karbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

50.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga

Légtechnikai berendezés karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

50.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos - légtechnikai
berendezés karbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

51.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti fővízköri készülékkarbantartó

51.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
fővízköri és főbb biztonsági készülékeinek karbantartásával összefüggő
feladatokat "önálló fővízköri készülékkarbantartó" végzettséggel
rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

51.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Rendelkezik a hőcserélők, szűrők szerkezeti ismereteivel.

  Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető hőcserélő, szűrő
típusokat.

  Ismerje és tudja alkalmazni a fővízköri készülékeken végrehajtott
ellenőrzések szabályait.

  Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

  Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

  Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer körébe beépített fővízköri készülékek
feladatát, felépítését és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer körébe
beépített fővízköri készülékek karbantartásának komplex műveleteit a
vonatkozó szabályok és előírások szerint.

51.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

51.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti fővízköri készülékkarbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti fővízköri készülékkarbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

51.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
fővízköri készülékkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

52.

Nukleáris képesítés neve

Fővízköri készülékkarbantartó

52.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
fővízköri készülékek karbantartásával összefüggő feladatokat önállóan
ellássa, a beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként
irányítsa.

52.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
fővízköri készülékek karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és
előírások betartásával végrehajtani.

Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
fővízköri készülékek helyszíni karbantartási munkáit irányítani a
vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat,

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik,

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja,

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert,

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait,

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait,

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait,

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait,

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát,

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait,

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat,

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint,

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban,

52.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti fővízköri készülék
karbantartó munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti fővízköri készülékkarbantartói
kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
fővízköri készülékkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány,

52.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga,

  Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga,

  Fővízköri készülékkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás,

52.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Nukleáris karbantartó lakatos -
fővízköri készülékkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

53.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti primer köri készülékkarbantartó

53.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
primer köri és főbb biztonsági készülékeinek karbantartásával
összefüggő feladatokat "önálló primer köri készülékkarbantartó"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

53.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat,

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat,

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket,

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat,

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket,

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat,

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit,

  Rendelkezik a hőcserélők, szűrők szerkezeti ismereteivel,

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető hőcserélő, szűrő
típusokat,

  Ismerje és tudja alkalmazni a primer köri készülékeken végrehajtott
ellenőrzések, szabályait,

  Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására,

  Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait,

  Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait,

  Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat,

  Ismeri az atomerőmű primer körébe beépített primer köri készülékek
feladatát, felépítését és működését,

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer körébe
beépített primer köri készülékek karbantartásának komplex műveleteit
a vonatkozó szabályok és előírások szerint,

53.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

53.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti primer köri készülékkarbantartó tanfolyam és vizsga.

  Felügyelet alatti primer köri készülékkarbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

53.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti primer
köri készülékkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

54.

Nukleáris képesítés neve

Primer köri készülékkarbantartó

54.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
primer köri készülékek karbantartásával összefüggő feladatokat
önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat
munkavezetőként irányítsa.

54.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
primer köri készülékek karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok
és előírások betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
primer köri készülékek helyszíni karbantartási munkáit irányítani a
vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

  Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

54.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti primer köri
készülékkarbantartó munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti primer köri készülékkarbantartói
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti primer
köri készülékkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

54.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Primer köri készülékkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

54.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Nukleáris karbantartó lakatos -
Primer köri készülékkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

55.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti szekunder köri készülékkarbantartó

55.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű szekunder köri technológiai rendszereibe beépített
készülékeinek karbantartásával összefüggő feladatokat "önálló
szekunder köri készülékkarbantartó" végzettséggel rendelkező személy
felügyelete alatt ellássa.

55.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a hőcserélők, szűrők szerkezeti ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető hőcserélő, szűrő
típusokat.

Ismerje és tudja alkalmazni a szekunder köri készülékeken végrehajtott
ellenőrzések szabályait.

Ismeri a kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Ismeri az atomerőmű szekunder körébe beépített készülékek feladatát,
felépítését és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű szekunder körébe
beépített készülékek karbantartásának komplex műveleteit a
munkavégzésre vonatkozó szabályok és előírások szerint.

55.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

55.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti szekunder köri készülékkarbantartó tanfolyam és
vizsga.

  Felügyelet alatti szekunder köri készülékkarbantartó munkahelyi
gyakorlati betanulás.

55.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
szekunder köri készülékkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

56.

Nukleáris képesítés neve

Szekunder köri készülékkarbantartó

56.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű szekunder köri technológiai rendszereibe beépített
készülékek karbantartásával összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a
beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

56.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, és magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket és eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített készülékek karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és
előírások betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített készülékek helyszíni karbantartási munkáit irányítani, a
munkavégzésre vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

56.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti készülék
munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet alatti szekunder köri
készülékkarbantartói kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
szekunder köri készülékkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

56.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Szekunder köri készülékkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

56.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos - Szekunder
köri készülékkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

57.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti reaktorkarbantartó

57.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű technológiai rendszereibe beépített atomreaktor
karbantartásával összefüggő feladatokat "önálló reaktorkarbantartó"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

57.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és a dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, és magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Rendelkezik a VVER-440 típusú reaktor felépítésének szerkezeti
ismereteivel.

Ismeri VVER-440 típusú reaktor felépítését és feladatát.

Ismeri a VVER-440 típusú reaktor belső rész konstrukciók felépítését és
feladatát.

Ismeri, és végre tudja hajtani a reaktor osztósíkok közötti tömítések
menetét.

Ismeri a karimás kötések és tömítések fajtáit és képes azok szerelésére,
alkalmazására.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket és eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Felügyelet alatt végre tudja hajtani a VVER-440 típusú reaktor
karbantartásának komplex műveleteit a vonatkozó szabályok és
előírások szerint.

57.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar szakmacsoportokra meghatározott kompetenciák, vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

57.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti reaktorkarbantartó tanfolyam és vizsga

Felügyelet alatti reaktorkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás

57.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
reaktorkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

58.

Nukleáris képesítés neve

Reaktorkarbantartó

58.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőműbe beépített VVER-440-es reaktor karbantartásával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott felügyelet alatti
munkavállalókat munkavezetőként irányítsa.

58.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket és eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőműbe beépített VVER-440 típusú reaktor
karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával végrehajtani.

Képes az atomerőmű rendszereibe beépített VVER-440 típusú reaktor
helyszíni karbantartási munkáit irányítani a munkavégzésre vonatkozó
szabályok és előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

58.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti reaktor
karbantartó munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti reaktorkarbantartói kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
reaktorkarbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

58.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Reakorkarbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

58.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Nukleáris karbantartó lakatos -
reaktorkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

59.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti karbantartó műszerész

59.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények villamos és pneumatikus végrehajtó
szerveinek karbantartásával összefüggő feladatokat "önálló karbantartó
műszerész" végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

59.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és a dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési és magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a csővezetéki szerelvények villamos és pneumatikus
végrehajtó szerveinek alapvető szerkezeti ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető villamos és pneumatikus
végrehajtó szerveket.

Ismeri, és végre tudja hajtani a csővezetéki szerelvények villamos és
pneumatikus végrehajtó szerveinek karbantartási feladatait.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe beépített csővezetéki
szerelvények villamos és pneumatikus végrehajtó szerveinek feladatát,
felépítését és működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe beépített csővezetéki szerelvények villamos és pneumatikus
végrehajtó szervei karbantartásának komplex műveleteit a vonatkozó
szabályok és előírások szerint.

59.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet (szakmacsoport) vagy
közlekedés (szakmacsoport) vagy vegyipar (szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott
kompetenciák vagy a Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy
gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar, vagy
elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés ágazat
szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

59.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti karbantartó műszerész tanfolyam és vizsga.

  Felügyelet alatti karbantartó műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

59.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
karbantartó műszerész" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

60.

Nukleáris képesítés neve

Karbantartó műszerész

60.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények villamos és pneumatikus végrehajtó
szerveinek karbantartásával összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a
beosztott felügyelet alatti munkavállalókat munkavezetőként irányítsa.

60.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, és a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és a dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, és magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket és eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetéki szerelvények villamos és
pneumatikus végrehajtó szerveinek karbantartását önállóan, a
vonatkozó szabályok és előírások betartásával végrehajtani.

Képes az atomerőmű primer- és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetéki szerelvények villamos és
pneumatikus végrehajtó szerveinek helyszíni karbantartási munkáit
irányítani a vonatkozó szabályok és előírások betartásával

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

  Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

60.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti karbantartó
műszerész munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet
alatti karbantartó műszerész kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
karbantartó műszerész" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

60.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

  Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

  Karbantartó műszerész munkahelyi gyakorlati betanulás.

60.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó műszerész" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

61.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti csővezeték karbantartó

61.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetékek és csőtartók karbantartásával és vizsgálatával
összefüggő feladatokat "önálló csővezeték karbantartó" végzettséggel
rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

61.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, és a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Rendelkezik az atomerőműbe beépített csővezetékek és csőtartók
szerkezeti ismereteivel.

  Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető csővezetékek és
csőtartók típusait, szerkezeti anyagait.

  Ismeri, és végre tudja hajtani a csővezetékek és csőtartók
karbantartásának és vizsgálatának szabályait és feladatait.

  Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

  Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe beépített
csővezetékek és csőtartók karbantartásának és vizsgálati módszereinek
szakterületére háruló feladatait, az egyes vizsgálatok végrehajtásának
szabályait.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe beépített csővezetékek és csőtartók karbantartásának és
vizsgálatának komplex műveleteit a vonatkozó szabályok és előírások
szerint.

61.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar, vagy építészet szakmacsoportokra meghatározott
kompetenciák vagy a Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy
gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar, vagy
építőipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

61.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti csővezeték karbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti csővezeték karbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

61.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
csővezeték karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

62.

Nukleáris képesítés neve

Csővezeték karbantartó

62.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetékek és csőtartók karbantartásával és vizsgálatával
összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt"
dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

62.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és a dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket és eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetékek és csőtartók karbantartását és
vizsgálatát önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások betartásával
végre-hajtani.

Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetékek és csőtartók karbantartási és
vizsgálati munkáit irányítani a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

62.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk átrakásán felügyelet alatti
csővezeték karbantartó munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): felügyelet alatti csővezeték karbantartói
kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
csővezeték karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány

62.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

  Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

  Csővezeték karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

62.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos - csővezeték
karbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

63.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti működtetés karbantartó

63.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy
paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített cső-vezetéki szerelvények villamos végrehajtó szerveinek
karbantartásával összefüggő feladatokat "önálló működtetés
karbantartó" végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt
ellássa.

63.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Rendelkezik a csővezetéki szerelvények villamos végrehajtó szerveinek
alapvető szerkezeti ismereteivel.

  Ismeri és meg tudja különböztetni az alapvető villamos végrehajtó
szerveket.

Ismeri, és végre tudja hajtani a csővezetéki szerelvények villamos
végrehajtó szerveinek karbantartási feladatait.

  Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

  Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

  Ismerje és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

  Ismeri az atomerőmű primer és szekunder körébe beépített csővezetéki
szerelvények villamos végrehajtó szerveinek feladatát, felépítését és
működését.

  Felügyelet alatt végre tudja hajtani az atomerőmű primer és szekunder
körébe beépített csővezetéki szerelvények villamos végrehajtó
szerveinek karbantartásának komplex műveleteit a vonatkozó
szabályok és előírások szerint.

63.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet (szakmacsoport) vagy
közlekedés (szakmacsoport) vagy vegyipar (szakmacsoport) vagy
elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott
kompetenciák vagy a Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy
gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és
járműgyártás vagy közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar, vagy
elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés ágazat
szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

63.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti működtetés karbantartó tanfolyam és vizsga.

  Felügyelet alatti működtetés karbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

63.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
működtetés karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

64.

Nukleáris képesítés neve

Működtetés karbantartó

64.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a
paksi atomerőmű primer és szekunder köri technológiai rendszereibe
beépített csővezetéki szerelvények villamos végrehajtó szerveinek
karbantartásával összefüggő feladatokat önállóan ellássa, a beosztott
"felügyelet alatti működtetés karbantartó" dolgozókat felelős
munkavezetőként irányítsa.

64.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetéki szerelvények villamos végrehajtó
szerveinek karbantartását önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával végrehajtani.

  Képes az atomerőmű primer és szekunder köri technológiai
rendszereibe beépített csővezetéki szerelvények villamos végrehajtó
szerveinek helyszíni karbantartási munkáit irányítani a vonatkozó
szabályok és előírások betartásával.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

  Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Alkalmazni tudja a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

64.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti működtetés
karbantartó munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
működtetés karbantartói kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
működtetés karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

64.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Működtetés karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

64.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos - működtetés
karbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

65.

Nukleáris képesítés neve

Tömörtelenség elhárító

65.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
a paksi atomerőmű gépészeti technológiai rendszereinek
tömörtelensége esetén nyomás alatt üzemelő rendszer hibaelhárítással
kapcsolatos feladatokat önállóan ellássa.

65.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű gépészeti technológiai rendszereinek
tömörtelensége esetén az üzem alatti tömörtelenség-elhárítás
hibafeltárási-, adatrögzítési, előkészítési-, végrehajtási feladatait
önállóan, a vonatkozó szabályok és előírások betartásával végrehajtani.

Képes az atomerőmű gépészeti technológiai rendszereinek
tömörtelensége esetén az üzem alatti tömörtelenség elhárítás
hibafeltárási-, adatrögzítési, előkészítési-, végrehajtási munkáit
irányítani a vonatkozó szabályok és előírások betartásával.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózió védelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Alkalmazni tudja a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

65.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): OKJ gépészet vagy építész
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet
vagy specializált gép- és járműgyártás vagy építőipar ágazat szerinti
végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

65.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

  Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

  Tömörtelenség elhárító tanfolyam és vizsga.

  Tömörtelenség elhárító munkahelyi gyakorlati betanulás.

65.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó lakatos -
tömörtelenség elhárító" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

66.

Nukleáris képesítés neve

Karbantartó műszakvezető (szakterületenként meghatározott)

66.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőmű karbantartási munkáit a saját szakterületének
megfelelően a vonatkozó szabályok szerint végrehajtsa, az irányítása
alá tartozó dolgozók munkáját irányítsa, ellenőrizze.

66.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű karbantartási munkáit a saját szakterületére
vonatkoztatva az érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és
végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját és a beosztottjai munkáját
ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek megfelelően.

  Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

  Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

  Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

  Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

  Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

  Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

  Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni.

  Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

  Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

  Képes a beosztott dolgozói munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

66.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 év munkavégzés szakterülete megelőző
szintjén.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret(ek): OKJ gépészet szakmacsoportra vagy
közlekedés szakmacsoportra vagy vegyipar szakmacsoportra vagy
elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott
kompetenciák, valamint szakterületére előírt megelőző szakmai
társasági jogosító vizsga és minőségellenőr képesítés vagy a
Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar, vagy elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és távközlés ágazat szerinti
végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

66.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói)
képzés és vizsga.

  Karbantartó műszakvezető munkahelyi gyakorlati betanulás
(szakterületenként meghatározott).

66.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó műszakvezető -
szakterület" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

67.

Nukleáris képesítés neve

Karbantartási műszaki ellenőr (szakterületenként meghatározott)

67.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőmű karbantartási munkáit szerződéssel végző beszállítók
tevékenységét a saját szakterületére vonatkozóan koordinálói
jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és ellenőrizze.

67.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű karbantartási munkáit a saját szakterületére
vonatkoztatva az érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és
végrehajtatni.

  Képes a munkavégzése során a saját és a beszállító munkavállalói
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

  Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

  Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

  Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

  Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beszállító dolgozóival a szabályokat
betartatni.

  Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

  Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

  Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

  Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

  Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

  Képes a beszállító dolgozóinak munkáját a lehető legoptimálisabb
módon megszervezni

67.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább 2 év munkavégzés szakterülete megelőző
szintjén.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar, vagy elektrotechnika-elektronika, vagy építészet
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák, valamint
szakterületére előírt megelőző szakmai társasági jogosító vizsga,
továbbá Minőségellenőr képzés és vizsga vagy a Szakmajegyzék
szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet
vagy specializált gép- és járműgyártás vagy közlekedés és
szállítmányozás vagy vegyipar, vagy elektronika és elektrotechnika
vagy informatika és távközlés vagy építőipar ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

67.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

67.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartási műszaki ellenőr -
szakterület" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

68.

Nukleáris képesítés neve

Karbantartás művezető (szakterületenként meghatározott)

68.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok rendszereinek, rendszerelemeinek
karbantartási munkáit a saját szakterületére vonatkozóan koordinálói
jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és ellenőrizze.

68.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes az atomerőmű karbantartási munkáit a saját szakterületére
vonatkoztatva az érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és
végrehajtatni.

  Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

  Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

  Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

  Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

  Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

68.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 1 év munkavégzés karbantartási műszaki
ellenőr (szakterületenként meghatározott), vagy legalább 4 év
munkavégzés szakterülete megelőző szintjén.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ gépészet
vagy közlekedés, vagy vegyipar vagy
elektrotechnika-elektronika vagy építészet
szakmacsoportra meghatározott
kompetenciák, valamint szakterületére előírt
megelőző szakmai társasági jogosító vizsga,
továbbá Minőségellenőr képzés és vizsga
vagy a Szakmajegyzék szerinti
épületgépészet vagy gépészet vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált
gép- és járműgyártás vagy közlekedés és
szállítmányozás vagy vegyipar vagy
elektronika és elektrotechnika vagy
informatika és távközlés vagy építőipar
ágazat szerinti végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

68.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

68.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartás művezető -
szakterület" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

69.

Nukleáris képesítés neve

Armatúrakarbantartó művezető

69.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok primer köri rendszereibe beépített
csővezetéki szerelvények karbantartási munkáit a saját szakterületére
vonatkozóan koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja
és ellenőrizze.

69.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályokat, előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Képes az atomerőmű primer köri rendszereibe beépített csővezetéki
szerelvények karbantartási munkáit az érvényes szabályok, tervek
szerint végrehajtani és végrehajtatni.

    Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

    Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

    Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

    Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

    Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

    Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

69.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 1 év munkavégzés karbantartási műszaki
ellenőr - primer köri armatúrakarbantartó munkakörben vagy 4 év
munkavégzés nukleáris karbantartó lakatos - primer köri
armatúrakarbantartó munkakörben.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret: karbantartási műszaki ellenőr - primer köri
armatúrakarbantartó társasági jogosító vizsga vagy nukleáris
karbantartó lakatos - primer köri armatúrakarbantartó társasági
jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

69.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

69.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Armatúrakarbantartó művezető"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

70.

Nukleáris képesítés neve

Forgógépkarbantartó művezető

70.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok primer köri rendszereibe beépített
forgógépek karbantartási munkáit a saját szakterületére vonatkozóan
koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és
ellenőrizze.

70.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű primer köri rendszereibe beépített forgógépek
karbantartási munkáit az érvényes szabályok, tervek szerint
végrehajtani és végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

70.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 1 év munkavégzés karbantartási műszaki
ellenőr - forgógépkarbantartó munkakörben vagy legalább 4 év
munkavégzés nukleáris karbantartó lakatos - forgógépkarbantartó
munkakörben.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret: karbantartási műszaki ellenőr -
forgógépkarbantartó vagy nukleáris karbantartó lakatos -
forgógépkarbantartó társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

70.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

70.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Forgógépkarbantartó művezető"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

71.

Nukleáris képesítés neve

Fővízköri készülékkarbantartó művezető

71.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok primer köri technológiai rendszereibe
beépített fővízköri és főbb biztonsági készülékeinek karbantartási
munkáit koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és
ellenőrizze.

71.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes az atomerőmű primer köri technológiai rendszereibe beépített
fővízköri és főbb biztonsági készülékeinek karbantartási munkáit az
érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és végrehajtatni.

    Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

    Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

    Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

    Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

    Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

71.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 1 év munkavégzés karbantartási műszaki
ellenőr - primer köri készülékkarbantartó munkakörben vagy legalább
4 év munkavégzés nukleáris karbantartó lakatos - fővízköri
készülékkarbantartó munkakörben vagy 4 év munkavégzés nukleáris
karbantartó lakatos - primer köri készülékkarbantartó munkakörben.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: karbantartási műszaki ellenőr - primer köri
készülékkarbantartó, vagy nukleáris karbantartó lakatos - fővízköri
készülékkarbantartó, vagy nukleáris karbantartó lakatos - primer köri
készülékkarbantartó társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

71.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

71.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Fővízköri készülékkarbantartó
művezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

72.

Nukleáris képesítés neve

Biztonsági szelepkarbantartó művezető

72.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
túlnyomás-határoló rendszerelemek karbantartási munkáit koordinálói
jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és ellenőrizze.

72.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű blokkok technológiai rendszereibe beépített
túlnyomás-határoló rendszerelemeinek karbantartási munkáit az
érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és végrehajtatni.

    Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

    Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

    Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

    Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

    Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

    Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

72.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 4 év munkavégzés karbantartó lakatos -
biztonsági szelep karbantartó munkakörben.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret(ek): karbantartó lakatos - biztonsági
szelepkarbantartó társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

72.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

72.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Biztonsági szelepkarbantartó
művezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

73.

Nukleáris képesítés neve

Reaktorkarbantartó műszakvezető

73.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőműbe beépített VVER-440-es reaktor karbantartási munkáit
koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és
ellenőrizze.

73.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőműbe beépített VVER-440 típusú reaktor
karbantartási munkáit az érvényes szabályok, tervek szerint
végrehajtani és végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

73.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 4 év munkavégzés nukleáris karbantartó
lakatos - reaktorkarbantartó munkakörben, vagy legalább 2 év
munkavégzés szerelés irányító mérnök - reaktorkarbantartó szakterület
munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: nukleáris
karbantartó lakatos - reaktorkarbantartó
társasági jogosító vizsga, továbbá
min őségellen őr képesítés és vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

73.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

73.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Reaktorkarbantartó
műszakvezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

74.

Nukleáris képesítés neve

Reaktorszerelés vezető

74.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőműbe beépített VVER-440-es reaktor karbantartási munkáit,
valamint a reaktorkarbantartó művezetők munkáit szerelés vezetői
jogosultsággal irányítsa és ellenőrizze.

74.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőműbe beépített VVER-440 típusú reaktor
karbantartási munkáit az érvényes szabályok, tervek szerint
végrehajtani és végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját, és a reaktorkarbantartó
művezetők munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési
szinteknek megfelelően.

Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

    Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

74.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 év munkavégzés reaktorkarbantartó
műszakvezető munkakörben.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret(ek): reaktorkarbantartó műszakvezető kiemelt
társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

74.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

74.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Reaktorszerelés vezető" kiemelt
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

75.

Nukleáris képesítés neve

Technológiai és biztonsági művezető

75.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
technológiai és biztonsági rendszerelemek karbantartási munkáit
koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és
ellenőrizze.

75.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi, és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes az atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
technológiai és biztonsági rendszerelemek karbantartási munkáit az
érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

    Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

    Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

    Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

    Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

    Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

75.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 1 év munkavégzés karbantartási műszaki
ellenőr - szakterületére előírt megelőző szakmai társasági jogosító
vizsga, vagy csoportvezető - szakterületére előírt megelőző szakmai
társasági jogosító vizsga, vagy rendszermérnök - szakterületére előírt
megelőző szakmai társasági jogosító vizsga; vagy legalább 4 év
munkavégzés műszerész - villamos teljesítményelektronika és
biztonsági energiaellátás karbantartó, vagy műszerész technológiai
vezérlések és elosztó rendszerkarbantartó, vagy műszerész - villamos
főberendezések, védelmek és mérések karbantartó munkakörben.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret: karbantartási műszaki ellenőr vagy
csoportvezető, vagy műszerész - villamos teljesítményelektronika és
biztonsági energiaellátás karbantartó, vagy műszerész - technológiai
vezérlések és elosztó rendszerkarbantartó, vagy műszerész - villamos
főberendezések, védelmek és mérések karbantartó társasági jogosító
vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

75.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

75.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Technológiai és biztonsági
művezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

76.

Nukleáris képesítés neve

Technológiai védelmek művezető

76.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
technológiai védelmi rendszerelemek karbantartási munkáit
koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és
ellenőrizze.

76.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes az atomerőművi blokkok beépített technológiai védelmi
rendszerelemek karbantartási munkáit az érvényes szabályok, tervek
szerint végrehajtani és végrehajtatni.

    Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

    Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

    Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

    Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

    Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

    Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

    Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

    Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

    Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

    Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

    Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

76.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 1 év csoportvezető - Reaktor védelmi
rendszer (a továbbiakban: RVR) karbantartó munkakörben vagy
legalább 4 év műszerész - RVR karbantartó műszerész munkakörben
vagy legalább 4 év Szabályzó és Biztonság Védelmi Rendszer (a
továbbiakban: SZBVR) rendszerfelelős műszerész munkakörben vagy 1
év csoportvezető - műszerész - SZBVR rendszerfelelős műszerész
munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret: RVR karbantartó műszerész társasági jogosító
vizsga vagy műszerész - SZBVR rendszerfelelős, műszerész társasági
jogosító vizsga

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

76.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

76.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Technológiai védelmek
művezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

77.

Nukleáris képesítés neve

Elektromechanikai karbantartó művezető

77.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
elektromechanikai rendszerelemek karbantartási munkáit koordinálói
jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és ellenőrizze.

77.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőművi blokkok beépített elektromechanikai
rendszerelemek karbantartási munkáit az érvényes szabályok, tervek
szerint végrehajtani és végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési
feladatait koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az
előírások szerint kommunikálni, együttműködni.

Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket.

Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni.

77.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 1 év
csoportvezető - SZBV hajtás szerelő
munkakörben vagy legalább 1 év
csoportvezető - Reaktoron belüli mérések
munkakörben vagy legalább 4 év műszerész -
SZBV hajtás szerelő műszerész vagy legalább
4 év műszerész - reaktoron belüli mérések
műszerész munkakörben.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret: Műszerész - SZBV hajtás szerelő társasági
jogosító vizsga vagy műszerész- reaktoron belüli mérések társasági
jogosító vizsga.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga

77.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés és vizsga.

77.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Elektromechanikai karbantartó
művezető" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

78.

Nukleáris képesítés neve

Rendszertechnológus - primer köri

78.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereinek a hosszú távú
biztonságos működtetéséhez szükséges a Szervezeti és Működési
Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) szerinti rendszertechnológusi
tevékenységet önállóan ellássa.

78.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
vegyészeti ismereteket.

    Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

    Ismeri az alap szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek
üzemeltetésének és karbantartásának alapjait.

    Ismeri az atomerőmű szakterületéhez tartozó gépészeti, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

    Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű szakterületéhez tartozó
üzemviteli rendszerét, üzemeltetési stratégiáját, az üzemeltetés
folyamatát, az üzemeltetésre vonatkozó szabályozási rendszert és az
üzemviteli dokumentációk követelményeit.

    Képes a szakterületéhez tartozó rendszertechnológusi feladatait
önállóan ellátni.

    Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszertechnológusi
tevékenységek meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek
biztosítására.

    Képes a szakterületéhez tartozó gépész műszaki háttértevékenység
ellátásához szükséges dokumentumokat biztosítani.

    Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszer, rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére.

    Képes a szakterületéhez tartozó rendszertechnológusi műszaki
elemzések és értékelések elvégzésre, beleértve a megbízhatósági
információk képzését.

    Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

    Képes a szakterületéhez tartozó rendszerelemek besorolásának (ABOS,
FBOS) végrehajtáshoz kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

    Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

    Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek feladatát,
felépítését, a kapcsolódó vizsgálatokat, a rendszerelemek
karbantartásának kritikus pontjait.

    Rendelkezik a gépészeti rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

    Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó üzemviteli
programokat, azok üzemviteli feltételeit, ismeri a berendezések
tesztelési követelményeit, a vonatkozó szabványrendszert (MSZ 27020),
az elektronikus tesztelési utasítások kezelését.

    Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek életrajzát,
azok dokumentációit.

78.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 éves atomerőműves szakterületi műszaki
tevékenység.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: Primer köri gépész társasági jogosító
vizsga és Atomerőművi reaktoroperátor tanfolyami záróvizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat vizsga.

78.4.

A képzési program elemei

Primer köri rendszertechnológus tematikus gyakorlati betanulás.

78.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Rendszertechnológus - primer
köri" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

79.

Nukleáris képesítés neve

Rendszertechnológus - szekunder köri

79.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereinek a hosszú távú
biztonságos működtetéséhez szükséges SZMSZ szerinti
rendszertechnológusi tevékenységet önállóan ellássa.

79.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti és
vegyészeti ismereteket.

Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

Ismeri az alap szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek
üzemeltetésének és karbantartásának alapjait.

Ismeri az atomerőmű szakterületéhez tartozó gépészeti, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű szakterületéhez tartozó
üzemviteli rendszerét, üzemeltetési stratégiáját, az üzemeltetés
folyamatát, az üzemeltetésre vonatkozó szabályozási rendszert és az
üzemviteli dokumentációk követelményeit.

Képes a szakterületéhez tartozó rendszertechnológusi feladatait
önállóan ellátni.

Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszertechnológusi
tevékenységek meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek
biztosítására.

Képes a szakterületéhez tartozó gépész műszaki háttértevékenység
ellátásához szükséges dokumentumokat biztosítani.

Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszer, rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére.

Képes a szakterületéhez tartozó rendszertechnológusi műszaki
elemzések és értékelések elvégzésre, beleértve a megbízhatósági
információk képzését

Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

Képes a szakterületéhez tartozó rendszerelemek besorolásának (ABOS,
FBOS) végrehajtáshoz kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek feladatát,
felépítését, a kapcsolódó vizsgálatokat, a rendszerelemek
karbantartásának kritikus pontjait.

Rendelkezik a gépészeti rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

    Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó üzemviteli
programokat, azok üzemviteli feltételeit, ismeri a berendezések
tesztelési követelményeit, a vonatkozó szabványrendszert (MSZ 27020),
az elektronikus tesztelési utasítások kezelését

    Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek életrajzát,
azok dokumentációit.

79.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 éves atomerőműves szakterületi műszaki
tevékenység.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret: Gőzturbina - gépész társasági jogosító vizsga
és Atomerőművi turbinaoperátor tanfolyam tanfolyami záróvizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat vizsga.

79.4.

A képzési program elemei

Szekunder köri rendszertechnológus tematikus gyakorlati betanulás.

79.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Rendszertechnológus -
szekunder köri" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

80.

Nukleáris képesítés neve

Rendszertechnológus - külső üzemi

80.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereinek a hosszú távú
biztonságos működtetéséhez szükséges SZMSZ szerinti
rendszertechnológusi tevékenységet önállóan ellássa.

80.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
vegyészeti ismereteket.

    Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

    Ismeri az alap szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek
üzemeltetésének és karbantartásának alapjait.

    Ismeri az atomerőmű szakterületéhez tartozó gépészeti, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

    Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű szakterületéhez tartozó
üzemviteli rendszerét, üzemeltetési stratégiáját, az üzemeltetés
folyamatát, az üzemeltetésre vonatkozó szabályozási rendszert és az
üzemviteli dokumentációk követelményeit.

    Képes a szakterületéhez tartozó rendszertechnológusi feladatait
önállóan ellátni.

Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszertechnológusi
tevékenységek meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek
biztosítására.

    Képes a szakterületéhez tartozó gépész műszaki háttértevékenység
ellátásához szükséges dokumentumokat biztosítani.

    Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszer, rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére.

    Képes a szakterületéhez tartozó rendszertechnológusi műszaki
elemzések és értékelések elvégzésre, beleértve a megbízhatósági
információk képzését.

    Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

    Képes a szakterületéhez tartozó rendszerelemek besorolásának (ABOS,
FBOS) végrehajtáshoz kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

    Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

    Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek feladatát,
felépítését, a kapcsolódó vizsgálatokat, a rendszerelemek
karbantartásának kritikus pontjait.

    Rendelkezik a gépészeti rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

    Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó üzemviteli
programokat, azok üzemviteli feltételeit, ismeri a berendezések
tesztelési követelményeit, a vonatkozó szabványrendszert (MSZ 27020),
az elektronikus tesztelési utasítások kezelését.

    Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek életrajzát,
azok dokumentációit.

80.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 éves atomerőműves szakterületi műszaki
tevékenység.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: Külső üzemi gépész társasági jogosító
vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat vizsga.

80.4.

A képzési program elemei

Külső technológiai rendszertechnológus tematikus gyakorlati
betanulás.

80.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Rendszertechnológus - külső
üzemi" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

81.

Nukleáris képesítés neve

Rendszertechnológus - villamos

81.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után alkalmas arra, hogy az atomerőművi blokkok
technológiai rendszereinek a hosszú távú biztonságos
működtetéséhez, illetve a műszaki háttér tevékenységekhez szükséges
SZMSZ szerinti rendszerfelelősi tevékenységet önállóan ellássa.

81.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Ismeri a szakterületéhez tartozó Nukleáris Biztonsági Szabályzat
köteteit és útmutatóit.

Ismeri a vállalati stratégia dokumentumokat.

Ismeri a munkaköréhez tartozó folyamat dokumentumokat.

Képes a biztonsági jelentések és az üzemeltetési szabályzatok
felhasználására.

Ismeri a normál üzemi és tartalék, valamint biztonsági létfontosságú és
szünetmentes villamos rendszerek, rendszerelemek általános
felépítését, a hozzájuk tartozó adatok, dokumentációk elérését.

Ismeri a szakterületéhez tartozó rendszerek, rendszerelemek funkcióját
és értékelni tudja a meghibásodásukból adódó következményeket.

Rendelkezik a szakterületéhez tartozó helyismerettel.

Ismeri a vállalatirányítási rendszer általános felépítését, a műszaki
adatok és adatkapcsolatok struktúráját. A szakterületéhez tartozó
rendszerek, rendszerelemek tervezési és életrajzi alapadatainak és
dokumentációinak elérését.

Ismeri az atomerőművi biztonsági osztályba és a földrengésvédelmi
biztonsági osztályba sorolás követelményeit és képes a szakterületéhez
tartozó rendszerek, rendszerelemek besorolására.

Ismeri a biztonsági osztályoknak megfelelő tervezési követelményeket.

Ismeri a tervek zsűrizésével kapcsolatos előírásokat és önállóan
alkalmazni tudja a felkészülés, illetve véleményezés során.

Ismeri az üzemviteli programok felépítését, követelményeit és képes
üzemviteli program írására a szükséges egyeztetések megtételével.

Képes szakértői egyeztetések kezdeményezésére, megszervezésére,
lebonyolítására.

Ismeri a műszaki változások kezelési folyamatát és képes a folyamathoz
tartozó, eljárásrendben meghatározott feladatainak ellátására.

Képes a szakterületéhez tartozó műszaki háttértevékenység ellátásához
szükséges elemzések, értékelések és adatszolgáltatások elvégzésére.

Képes a rendszertechnikai szervezet szakmai véleményének kifejtésére,
és a szakterületi kompetencia határokon belüli, nyilatkozat tételre.

Ismeri haladó szinten az alkalmazott szövegszerkesztő, táblázatkezelő,
prezentációkészítő és alapszinten az adatbázis kezelő programokat.

Képes a szakterületéhez tartozó hazai és nemzetközi műszaki
tapasztalatok felhasználására.

Alapvető ismeretekkel rendelkezik a valószínűségi biztonsági
elemzések módszertanáról.

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

81.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 éves atomerőműves szakterületi műszaki
tevékenység.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: Elektrikus társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat vizsga.

81.4.

A képzési program elemei

Villamos rendszertechnológus tematikus gyakorlati betanulás.

81.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Rendszertechnológus - villamos"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

82.

Nukleáris képesítés neve

Rendszertechnológus - irányítástechnikai

82.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereinek a hosszú távú
biztonságos működtetéséhez szükséges SZMSZ szerinti rendszerfelelősi
tevékenységet önállóan ellássa.

82.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Ismeri a szakterületéhez tartozó Nukleáris Biztonsági Szabályzat
köteteit és útmutatóit.

    Ismeri a vállalati stratégia dokumentumokat.

    Ismeri a munkaköréhez tartozó folyamat-dokumentumokat.

    Képes a biztonsági jelentések és az üzemeltetési szabályzatok
felhasználására.

    Ismeri a szakterületéhez tartozó rendszerek, rendszerelemek általános
felépítését, a hozzájuk tartozó adatok, dokumentációk elérését.

    Ismeri a szakterületéhez tartozó rendszerek, rendszerelemek funkcióját
és értékelni tudja a meghibásodásukból adódó következményeket.

    Rendelkezik a szakterületéhez tartozó helyismerettel.

    Ismeri a vállalatirányítási rendszer általános felépítését, a műszaki
adatok és adatkapcsolatok struktúráját. A szakterületéhez tartozó
rendszerek, rendszerelemek tervezési és életrajzi alapadatainak és
dokumentációinak elérését.

    Ismeri az atomerőművi biztonsági osztályba és a földrengésvédelmi
biztonsági osztályba sorolás követelményeit és képes a szakterületéhez
tartozó rendszerek, rendszerelemek besorolására.

    Ismeri a biztonsági osztályoknak megfelelő tervezési követelményeket.

    Ismeri a tervzsűrikkel kapcsolatos előírásokat és önállóan alkalmazni
tudja a tervzsűrikre való felkészülés során.

    Ismeri az üzemviteli programok felépítését, követelményeit és képes
üzemviteli program írására a szükséges egyeztetések megtételével.

    Képes szakértői egyeztetések kezdeményezésére, megszervezésére,
lebonyolítására.

    Ismeri a műszaki változások kezelési folyamatát és képes a folyamathoz
tartozó, eljárásrendben meghatározott feladatainak ellátására.

    Képes a szakterületéhez tartozó műszaki háttértevékenység ellátásához
szükséges elemzések, értékelések és adatszolgáltatások elvégzésére.

Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

    Képes a rendszertechnikai feladatokat ellátó szervezeti egység szakmai
véleményének kifejtésére, és a szakterületi kompetencia határokon
belüli, nyilatkozat tételre.

    Ismeri haladó szinten az alkalmazott szövegszerkesztő, táblázatkezelő,
prezentációkészítő és alapszinten az adatbázis kezelő programokat.

    Képes a szakterületéhez tartozó hazai és nemzetközi műszaki
tapasztalatok felhasználására

    Alapvető ismeretekkel rendelkezik a valószínűségi biztonsági
elemzések módszertanáról.

    A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza és
betartja a sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

82.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 éves atomerőműves szakterületi műszaki
tevékenység

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: Irányítástechnikai műszakos műszerész
társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat vizsga.

82.4.

A képzési program elemei

Irányítástechnikai rendszertechnológus tematikus gyakorlati betanulás.

82.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Rendszertechnológus -
irányítástechnikai" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

83.

Nukleáris képesítés neve

Karbantartás Hatékonyság Monitorozó koordinátor

83.1.

A képzési program célja

A képzés célja, hogy a képzésben résztvevő képes legyen az
atomerőmű biztonsági rendszereinek és rendszerelemeinek folyamatos
teljesítmény monitorozására, az eredmények értékelésére, és azok
karbantartásba történő vissza-csatolására. Képes legyen a Karbantartás
Hatékonyság Monitorozó (a továbbiakban: KHM) ciklikus jelentések
elkészítésére.

83.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

Ismeri a szakterületéhez tartozó Nukleáris Biztonsági Szabályzat
köteteit és útmutatóit.

    Ismeri a vállalati stratégia dokumentumokat.

    Ismeri a munkaköréhez tartozó folyamat-dokumentumokat.

    Képes a biztonsági jelentések és az üzemeltetési szabályzatok
felhasználására.

    Ismeri a monitorozás terjedelmébe tartozó rendszerek, rendszerelemek
általános felépítését, a hozzájuk tartozó adatok, dokumentációk
elérését.

Ismeri az atomerőművi biztonsági osztályba és a földrengésvédelmi
biztonsági osztályba sorolás követelményeit.

Képes a rendszertechnikai feladatokat ellátó szervezeti egység szakmai
véleményének kifejtésére, és a szakterületi kompetencia határokon
belüli, nyilatkozat tételre.

Képes a szakterületéhez tartozó hazai és nemzetközi műszaki
tapasztalatok felhasználására.

Képes a hatósági beadványok kezelésére, készítésére.

Ismeri a KHM terjedelem meghatározásának módszerét és képes a
rendszerek, rendszerelemek monitorozási terjedelmének
meghatározására, felülvizsgálatára.

Alapvető ismeretekkel rendelkezik a valószínűségi biztonsági
elemzések módszertanáról. Részletesen ismeri a KHM specifikus
valószínűségi biztonsági elemzéseket, amelyeket képes felhasználni a
valószínűségi adatok képzésénél.

Ismeri az MSZ 27020 szabványcsoport szerinti berendezés teljesítmény
monitorozás módszertanát, valamint képes a szabvány gyakorlati
alkalmazására.

Ismeri a monitorozás terjedelmébe tartozó rendszerek, rendszerelemek
funkcióját és képes a determinisztikus, megbízhatósági és
üzemképtelenségi mutatók képzésére, kiértékelésére.

Képes a KHM rendszeres jelentések elkészítésére, dokumentumok
szerkesztésére, kezelésére.

Ismeri a vállalatirányítási rendszer általános felépítését, a műszaki
adatok és adatkapcsolatok struktúráját.

Rendelkezik atomerőművi általános helyismerettel.

Képes a műszaki szerződések kezelésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos
feladatok ellátására.

Ismeri haladó szinten az alkalmazott szövegszerkesztő, táblázatkezelő,
prezentáció készítő és alapszinten az adatbázis kezelő programokat.

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályokat, előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

83.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Szakmai gyakorlat: legalább 1 éves gyakorlat az alábbi munkakörök
valamelyikében:
Rendszertechnológus - primer köri;
Rendszertechnológus - szekunder köri;
Rendszertechnológus - külső üzemi;
Rendszertechnológus - villamos;
Rendszertechnológus - irányítástechnikai.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: Nem szükséges.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

83.4.

A képzési program elemei

Karbantartás Hatékonyság Monitorozó koordinátor képzés és vizsga.

  Karbantartás Hatékonyság Monitorozó koordinátor - tematikus
gyakorlati betanulás.

83.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartás Hatékonyság
Monitorozó koordinátor" kiemelt társasági jogosító vizsga
bizonyítvány.

84.

Nukleáris képesítés neve

Berendezés felelős - építész (szakterületenként meghatározott)

84.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített építészeti
rendszerelemeinek karbantartási műszaki háttértevékenységeit
önállóan ellássa.

84.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza és
betartja a sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

  Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

  Ismeri az alap gépészeti rendszerelemei üzemeltetésének és
karbantartásának alapjait.

  Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

  Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű karbantartási rendszerét,
karbantartási stratégiáját, a karbantartás folyamatát, a karbantartásra
vonatkozó szabályozási rendszert és a karbantartás dokumentálási
követelményeit.

Képes a szakterületéhez tartozó berendezés felelősi feladatait önállóan
ellátni.

  Képes a szakterületéhez tartozó építészeti karbantartási tevékenységek
meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek biztosítására.

  Képes a szakterületéhez tartozó építészeti karbantartáshoz szükséges
dokumentumokat biztosítani.

  Képes a szakterületéhez tartozó építészeti rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási elemzések és értékelések
elvégzésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartás végrehajtáshoz
kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

  Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó építészeti rendszerelemek feladatát,
felépítését, karbantartásának lépéseit, a kapcsolódó vizsgálatokat, a
rendszerelemek karbantartásának kritikus pontjait, valamint a
hibaelhárítás módjait.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó építészeti rendszerelemek
technológiában betöltött szerepét, az építészetei rendszerelemekre
vonatkozó nukleáris biztonsági, üzemeltetés biztonsági előírásokat,
korlátozásokat.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó építészeti rendszerelemek karbantartás
hatékonyság monitorozásával kapcsolatos tevékenységet, a KHM-mel
összefüggő adatszolgáltatási és adat felhasználási feladatokat.

  Rendelkezik az építészeti rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével

  Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó hibafeltárási és
elhárítási módokat, azok üzemviteli feltételeit.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó építészeti rendszerelemek karbantartó
eszközeit, mérőeszközeit, emelő berendezéseit.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó építészeti rendszerelemek
karbantartási utasításait, és a rendszerelemek életrajzát, azok
dokumentációit.

84.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: érettségi és OKJ építészet szakmacsoportra
meghatározott kompetenciák, vagy felsőfokú műszaki képzési terület
építészeti képzési ág, vagy épületgépészeti képzési ág kompetenciák
vagy a Szakmajegyzék szerinti építőipar vagy épületgépészet (ágazat).

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

84.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Berendezés felelős képzés - építész tanfolyam és vizsga.

  Berendezés felelős - építész tematikus gyakorlati betanulás.

84.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Berendezés felelős - építész"
kiemelt társasági jogosító vizsgabizonyítvány.

85.

Nukleáris képesítés neve

Berendezés felelős - gépész (szakterületenként meghatározott)

85.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített gépész
rendszerelemek karbantartási műszaki háttértevékenységeit önállóan
ellássa.

85.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

  Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

  Ismeri az alap gépészeti rendszerelemek (üzemeltetésének és
karbantartásának alapjait.

  Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

  Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű karbantartási rendszerét,
karbantartási stratégiáját, a karbantartás folyamatát, a karbantartásra
vonatkozó szabályozási rendszert és a karbantartás dokumentálási
követelményeit.

  Képes a szakterületéhez tartozó berendezés felelősi feladatait önállóan
ellátni

  Képes a szakterületéhez tartozó gépész karbantartási tevékenységek
meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek biztosítására.

  Képes a szakterületéhez tartozó gépész karbantartáshoz szükséges
dokumentumokat biztosítani.

  Képes a szakterületéhez tartozó gépész rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási elemzések és értékelések
elvégzésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartás végrehajtáshoz
kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek feladatát,
felépítését, karbantartásának lépéseit, a kapcsolódó vizsgálatokat, a
rendszerelemek karbantartásának kritikus pontjait, valamint a
hibaelhárítás módjait.

Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek
technológiában betöltött szerepét, a gépészetei rendszerelemekre
vonatkozó nukleáris biztonsági, üzemeltetés biztonsági előírásokat,
korlátozásokat.

Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek karbantartás
hatékonyság monitorozásával kapcsolatos tevékenységet, a KHM-mel
összefüggő adatszolgáltatási és adat felhasználási feladatokat.

Rendelkezik a gépészeti rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó hibafeltárási és
elhárítási módokat, azok üzemviteli feltételeit.

Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek karbantartó
eszközeit, mérőeszközeit, emelő berendezéseit.

Ismeri a szakterületéhez tartozó gépészeti rendszerelemek
karbantartási utasításait, és a rendszerelemek életrajzát, azok
dokumentációit.

85.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret: érettségi és OKJ gépészet szakmacsoport
vagy közlekedés szakmacsoport vagy vegyipar szakmacsoport
kompetenciái vagy felsőfokú műszaki képzési terület kompetenciái
vagy a Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás
ágazat szerinti végzettség.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

85.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Berendezés felelős képzés - gépész tanfolyam és vizsga.

Berendezés felelős - gépész tematikus gyakorlati betanulás.

85.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Berendezés felelős - gépész"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

86.

Nukleáris képesítés neve

Berendezés felelős - villamos (szakterületenként meghatározott)

86.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített villamos
rendszerelemek karbantartási műszaki háttértevékenységeit önállóan
ellássa.

86.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

  Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

  Ismeri az alap gépészeti rendszerelemek üzemeltetésének és
karbantartásának alapjait.

  Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

  Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű karbantartási rendszerét,
karbantartási stratégiáját, a karbantartás folyamatát, a karbantartásra
vonatkozó szabályozási rendszert és a karbantartás dokumentálási
követelményeit.

  Képes a szakterületéhez tartozó berendezés felelősi feladatait önállóan
ellátni.

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási tevékenységek
meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek biztosítására.

  Képes a szakterületéhez tartozó villamos karbantartáshoz szükséges
dokumentumokat biztosítani.

  Képes a szakterületéhez tartozó villamos rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási elemzések és értékelések
elvégzésre.

  Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó villamos karbantartás végrehajtáshoz
kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

  Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó villamos rendszerelemek feladatát,
felépítését, karbantartásának lépéseit, a kapcsolódó vizsgálatokat, a
rendszerelemek karbantartásának kritikus pontjait, valamint a
hibaelhárítás módjait.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó villamos rendszerelemek
technológiában betöltött szerepét, az villamos rendszerelemekre
vonatkozó nukleáris biztonsági, üzemeltetés biztonsági előírásokat,
korlátozásokat.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó villamos rendszerelemek KHM-mel
kapcsolatos tevékenységet, a KHM-mel összefüggő adatszolgáltatási és
adat felhasználási feladatokat.

Rendelkezik a villamos rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

  Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó hibafeltárási és
elhárítási módokat, azok üzemviteli feltételeit.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó villamos rendszerelemek karbantartó
eszközeit, mérőeszközeit, emelő berendezéseit.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó villamos rendszerelemek karbantartási
utasításait, és a rendszerelemek életrajzát, azok dokumentációit.

86.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeret: érettségi és elektrotechnika-elektronika
szakmacsoport vagy gépész szakmacsoport vagy informatika
szakmacsoport vagy közlekedés szakmacsoport vagy vegyipar
szakmacsoport kompetenciái vagy felsőfokú, vagy műszaki képzési
terület informatikai képzési ág vagy villamos- és energetikai mérnöki
képzési ág vagy gépész képzési ág kompetenciái.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

86.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Berendezés felelős képzés - villamos tanfolyam és vizsga.

  Berendezés felelős - villamos tematikus munkahelyi gyakorlati
betanulás.

86.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Berendezés felelős - villamos"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

87.

Nukleáris képesítés neve

Berendezés felelős - irányítástechnika (szakterületenként
meghatározott)

87.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
irányítástechnikai rendszerelemek karbantartási műszaki
háttértevékenységeit önállóan ellássa.

87.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza és
betartja a sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

Ismeri az alap gépészeti rendszerelemek üzemeltetésének és
karbantartásának alapjait.

Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű karbantartási rendszerét,
karbantartási stratégiáját, a karbantartás folyamatát, a karbantartásra
vonatkozó szabályozási rendszert és a karbantartás dokumentálási
követelményeit.

Képes a szakterületéhez tartozó berendezés felelősi feladatait önállóan
ellátni.

Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási tevékenységek
meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek biztosítására.

Képes a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai karbantartáshoz
szükséges dokumentumokat biztosítani.

Képes a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére.

Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási elemzések és értékelések
elvégzésére.

Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

Képes a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai karbantartás
végrehajtáshoz kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

Ismeri a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai rendszerelemek
feladatát, felépítését, karbantartásának lépéseit, a kapcsolódó
vizsgálatokat, a rendszerelemek karbantartásának kritikus pontjait,
valamint a hibaelhárítás módjait.

technológiában betöltött szerepét, az irányítástechnikai
rendszerelemekre vonatkozó nukleáris biztonsági, üzemeltetés
biztonsági előírásokat, korlátozásokat.

Ismeri a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai rendszerelemek
KHM-mel kapcsolatos tevékenységet, a KHM-mel összefüggő
adatszolgáltatási és adat felhasználási feladatokat.

Rendelkezik a villamos rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó hibafeltárási és
elhárítási módokat, azok üzemviteli feltételeit.

Ismeri a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai rendszerelemek
karbantartó eszközeit, mérőeszközeit, emelő berendezéseit.

Ismeri a szakterületéhez tartozó irányítástechnikai rendszerelemek
karbantartási utasításait, és a rendszerelemek életrajzát, azok
dokumentációit.

87.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: érettségi és elektrotechnika-elektronika
szakmacsoport vagy gépész szakmacsoport vagy informatika
szakmacsoport vagy közlekedés szakmacsoport vagy vegyipar
szakmacsoport kompetenciái vagy felsőfokú, vagy műszaki képzési
terület informatikai képzési ág vagy villamos- és energetikai mérnöki
képzési ág vagy gépész-, közlekedés-, mechatronikai mérnök képzési
ág kompetenciái.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

87.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

  Berendezés felelős képzés - irányítástechnika tanfolyam és vizsga.

  Berendezés felelős - irányítástechnika tematikus gyakorlati betanulás.

87.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Berendezés felelős -
irányítástechnika" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

88.

Nukleáris képesítés neve

Berendezés felelős - épületgépész (szakterületenként
meghatározott)

88.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai rendszereibe beépített
épületgépész rendszerelemek karbantartási műszaki
háttértevékenységeit önállóan ellássa.

88.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza és
betartja a sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

  A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

  Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

  Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

  Ismeri az alap gépészeti rendszerelemek üzemeltetésének és
karbantartásának alapjait

  Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

  Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőmű karbantartási rendszerét,
karbantartási stratégiáját, a karbantartás folyamatát, a karbantartásra
vonatkozó szabályozási rendszert és a karbantartás dokumentálási
követelményeit.

Képes a szakterületéhez tartozó berendezés felelősi feladatait önállóan
ellátni

  Képes a szakterületéhez tartozó épületgépész karbantartási
tevékenységek meghatározására, az azokhoz szükséges feltételek
biztosítására.

  Képes a szakterületéhez tartozó épületgépész karbantartáshoz
szükséges dokumentumokat biztosítani.

  Képes a szakterületéhez tartozó épületgépész rendszerelem szintű
átalakítások kezelésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartási elemzések és értékelések
elvégzésre.

  Képes a szakterületéhez tartozó adminisztrációs tevékenységek
elvégzésére.

  Képes a szakterületéhez tartozó karbantartás végrehajtáshoz
kapcsolódó tevékenységek elvégzésére.

  Képes a műszaki szerződések kezelésére, a rekonstrukciók, átalakítások
kezdeményezésére, a kivizsgálásokkal kapcsolatos feladatok ellátására.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó épületgépész rendszerelemek
feladatát, felépítését, karbantartásának lépéseit, a kapcsolódó
vizsgálatokat, a rendszerelemek karbantartásának kritikus pontjait,
valamint a hibaelhárítás módjait.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó épületgépészeti rendszerelemek
technológiában betöltött szerepét, az épületgépészeti
rendszerelemekre vonatkozó nukleáris biztonsági, üzemeltetés
biztonsági előírásokat, korlátozásokat.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó épületgépészeti rendszerelemek KHM-
mel kapcsolatos tevékenységet, a KHM-mel összefüggő
adatszolgáltatási és adat felhasználási feladatokat.

  Rendelkezik az épületgépész rendszerelemek beépítési helyeinek
helyismeretével.

  Ismeri és tudja alkalmazni a szakterületéhez tartozó hibafeltárási és
elhárítási módokat, azok üzemviteli feltételeit.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó épületgépész rendszerelemek
karbantartó eszközeit, mérőeszközeit, emelő berendezéseit.

  Ismeri a szakterületéhez tartozó épületgépész rendszerelemek
karbantartási utasításait, és a rendszerelemek életrajzát, azok
dokumentációit.

88.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: érettségi és OKJ építészet szakmacsoport
vagy gépészet szakmacsoport kompetenciái vagy felsőfokú, vagy
műszaki képzési területépítészeti vagy épületgépészeti képzési ág
kompetenciái vagy a Szakmajegyzék szerinti építőipar vagy
épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás ágazat szerinti végzettség.

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

88.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Berendezés felelős képzés - épületgépész tanfolyam és vizsga.

Berendezés felelős - épületgépész tematikus gyakorlati betanulás.

88.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Berendezés felelős -
épületgépész" kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

89.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - RVR karbantartó

89.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok reaktorvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes az RVR rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet alatti
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

89.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes atomerőművi blokkok reaktorvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek működését szemrevételezéssel és
kézi műszerrel ellenőrizni, valamint dokumentáció és kézi műszer
segítségével hibafeltárást végezni.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes atomerőművi blokkok reaktorvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni hibajavítását elvégezni.

Képes a védelmi és reteszköröket bénítani vagy élesíteni a
dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Felügyelet alatt végre tudja hajtani az RVR rendszerek, és
rendszerelemek, ciklikus próbák, programok komplex műveleteit a
vonatkozó szabályok és előírások szerint.

89.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeret: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

89.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti Műszerész - RVR karbantartó tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti műszerész - RVR karbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

89.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - RVR karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

90.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - RVR karbantartó

90.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok reaktorvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes az RVR rendszerek, és rendszerelemek
ciklikus próbák, programok végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

90.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására
és betartására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására és betartására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

  Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

  Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

  Képes atomerőművi blokkok reaktorvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek működését szemrevételezéssel és
kéziműszerrel ellenőrizni, valamint dokumentáció és kézi műszer
segítségével hibafeltárást végezni.

  Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni

  Képes atomerőművi blokkok reaktorvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

  Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

  Végre tudja hajtani az RVR rendszerek, és rendszerelemek, ciklikus
próbák, programok komplex műveleteit a vonatkozó szabályok és
előírások szerint.

90.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- RVR karbantartó munkakörben
munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - RVR karbantartói kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - RVR karbantartó" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

90.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - RVR karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás

90.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - RVR karbantartó"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

91.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - SZBVR rendszerfelelős, műszerész

91.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok szabályzó-biztonságvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes az SZBVR rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet alatti
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

91.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására és betartására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes atomerőművi blokkok szabályzó-biztonságvédelmi
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek működését
szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni
dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes atomerőművi blokkok szabályozó, vezérlő rendszerelemek,
rendszerek, biztonságvédelmi rendszerek helyszíni hibajavítását
elvégezni.

Képes a védelmi és reteszköröket bénítani vagy élesíteni a
dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes az SZBVR rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

91.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

  Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

91.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - SZBVR rendszerfelelős, műszerész
tanfolyam és vizsga.

munkahelyi gyakorlati betanulás.

91.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - SZBVR rendszerfelelős műszerész" karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

92.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - SZBVR rendszerfelelős, műszerész

92.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok szabályzó-biztonságvédelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes az SZBVR rendszerek, és rendszerelemek
ciklikus próbák, programok végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

92.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására és betartására.

  A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

  Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

  Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

  Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

  Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

  Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

  Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

  Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

  Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

  Képes a szabályozó, vezérlő rendszerelemek, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek műszaki paramétereit szemrevételezéssel
és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és
kézi műszer segítségével.

  Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

  Képes a szabályozó, vezérlő rendszerelemek, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes a védelmi és reteszköröket bénítani vagy élesíteni a
dokumentációk alapján.

  Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

  Képes az SZBVR rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

92.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

  Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- SZBVR rendszerfelelős, műszerész
munkakörben munkavégzés.

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

  Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - SZBVRrendszerfelelős, műszerész kompetenciák.

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - SZBVR rendszerfelelős műszerész" karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

92.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - SZBVR rendszerfelelős, műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

92.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - SZBVR
rendszerfelelős, műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

93.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - védelmes műszerész

93.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok védelmi rendszereinek és rendszerelemeinek,
készülékeinek a helyszíni felügyeletét és karbantartását felügyelet alatt
ellássa. Képes a védelmi rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

93.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes atomerőművi blokkok védelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek működését szemrevételezéssel és
kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi
műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes atomerőművi blokkok védelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni hibajavítását elvégezni.

Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes a védelmi rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

93.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

93.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - védelmes műszerész tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti Műszerész - Védelmes műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

93.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - Védelmes műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

94.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - védelmes műszerész

94.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok védelmi rendszereinek és rendszerelemeinek,
készülékeinek a helyszíni felügyeletét és karbantartását ellássa. Képes a
védelmi rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

94.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

  Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

  Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

  Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

  Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

  Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

  Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket.

  Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

  Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

  Képes a szabályozó, vezérlő rendszerelemek, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek műszaki paramétereit szemrevételezéssel
és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és
kézi műszer segítségével.

  Képes a technológiai mérőkörök, távműködtető körök és lehívó
rendszerek működését és műszaki paramétereit szemrevételezéssel és
kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi
műszer segítségével.

  Képes atomerőművi blokkok védelmi rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek működését szemrevételezéssel és
kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi
műszer segítségével.

  Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni

  Képes a szabályozó, vezérlő berendezések, rendszerek,
biztonságvédelmi rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes a technológiai mérőkörök, távműködtető körök és lehívó
rendszerek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes atomerőművi blokkok védelmi rendszereinek és
berendezéseinek, készülékeinek helyszíni hibajavítását elvégezni.

  Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

  Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

  Képes a védelmi rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

94.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint

  Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- védelmes műszerész munkakörben
munkavégzés

  Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - védelmes műszerész
kompetenciák

  Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga

  Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - védelmes műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

94.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

  Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

  Műszerész - védelmes műszerész munkahelyi gyakorlati betanulás.

94.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - védelmes műszerész"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

95.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész

95.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok reaktoron belüli mérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a reaktoron belüli mérési
rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet
alatti végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

95.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

  Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

  A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

  Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

  Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

  Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

  Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

  Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

  Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

  Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

  Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

  Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

  Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

  Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek, rendszer elemek
beállításait, kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

95.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
vagy épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet
vagy specializált gép- és járműgyártás ágazat szerinti végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

95.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész
tanfolyam és vizsga

    Felügyelet alatti műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész
munkahelyi gyakorlati betanulás.

95.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész" karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

96.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész

96.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok reaktoron belüli mérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

96.2.

A program során megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek, rendszer elemek
beállításait, kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a reaktoron belüli mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

96.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- reaktoron belüli mérések műszerész
munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - reaktoron belüli mérések
műszerész kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész" karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

96.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - reaktoron belüli mérések műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

96.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - reaktoron belüli
mérések műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

97.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - SZBV hajtás szerelő

97.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok SZBV hajtások rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes az SZBV hajtás rendszerek,
és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet alatti
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

97.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni az SZBV hajtás hibás alkatrészeit.

Képes az SZBV hajtás rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes az SZBV hajtás rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes az SZBV hajtás rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

97.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika vagy
gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika
és távközlés vagy épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság
és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás ágazat szerinti
végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

97.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - SZBV hajtás szerelő tanfolyam és vizsga

    Felügyelet alatti Műszerész - SZBV hajtás szerelő munkahelyi gyakorlati
betanulás.

97.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti műszerész - SZBV hajtás szerelő" karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

98.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - SZBV hajtás szerelő

98.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok SZBV hajtások rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes az SZBV hajtás rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

98.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni az SZBV hajtás hibás alkatrészeit.

    Képes az SZBV hajtás rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes az SZBV hajtás rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes az SZBV hajtás rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

98.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokki átrakás
felügyelet alatti műszerész - SZBV hajtás
szerelő munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - SZBV hajtás szerelő kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - SZBV hajtás szerelő" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

98.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - SZBV hajtás szerelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

98.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - SZBV hajtás szerelő"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

99.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - Szabályozástechnikai műszerész

99.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok szabályozó-köreinek, szabályozó rendszereinek
és rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a szabályozókörök,
szabályozó rendszerek és rendszerelemek ciklikus próbák, programok
felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

99.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes atomerőművi blokkok szabályozóköreinek, szabályozó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek működését
szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni
dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes atomerőművi blokkok szabályozóköreinek, szabályozó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a szabályozókörök, szabályozó rendszerek és rendszerelemek
ciklikus próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

99.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

99.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - Szabályozástechnikai műszerész
tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti Műszerész - Szabályozástechnikai műszerész
munkahelyi gyakorlati betanulás.

99.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti műszerész - Szabályozástechnikai műszerész" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

100.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - Szabályozástechnikai műszerész

100.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok szabályozóköreinek, szabályozó rendszereinek
és rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a szabályozókörök, szabályozó rendszerek
és rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - Szabályozástechnikai műszerész"
dolgozókat felelős munkavezetőként irányítsa.

100.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott
szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági
kultúra javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózió védelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk
alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási
stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes atomerőművi blokkok szabályozóköreinek, szabályozó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek működését
szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni
dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes atomerőművi blokkok szabályozóköreinek, szabályozó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a szabályozókörök, szabályozó rendszerek és rendszerelemek
ciklikus próbák, programok végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

100.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk.
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- Szabályozástechnikai műszerész
munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - Szabályozástechnikai műszerész
kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - Szabályozástechnikai műszerész karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

100.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Műszerész - Szabályozástechnikai műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

100.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - Szabályozástechnikai
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

101.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - Vezérlés-technikai műszerész

101.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok vezérlő és retesz köreinek, lehívó és kiválasztó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni
felügyeletét és karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a vezérlő és
retesz körök, lehívó és kiválasztó rendszerek és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

101.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások
és követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes atomerőművi vezérlő és retesz köreinek, lehívó és kiválasztó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek működését
szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást végezni
dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes atomerőművi blokkok vezérlő és retesz köreinek, lehívó és
kiválasztó rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni

hibajavítását elvégezni.

    Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

101.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

101.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - Vezérlés-technikai műszerész tanfolyam és
vizsga.

    Felügyelet alatti Műszerész - Vezérlés-technikai műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

101.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti műszerész - Vezérlés-technikai műszerész" karbantartás
utasítás vizsga bizonyítvány.

102.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - Vezérléstechnikai műszerész

102.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok vezérlő és retesz köreinek, lehívó és kiválasztó
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni
felügyeletét és karbantartását ellássa. Képes a vezérlő és retesz körök,
lehívó és kiválasztó rendszerek és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.
Alkalmas arra, hogy a beosztott "felügyelet alatti műszerész -
Vezérléstechnikai műszerész" dolgozókat felelős munkavezetőként
irányítsa.

102.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására és betartására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes az atomerőművi blokkok vezérlő és retesz köreinek, lehívó és
kiválasztó rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek
működését szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, hibafeltárást
végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes az atomerőművi blokkok vezérlő és retesz köreinek, lehívó és
kiválasztó rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes a védelmi és reteszköröket bénítani és élesíteni a dokumentációk
alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes a vezérlő és retesz körök, lehívó és kiválasztó rendszerek és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

102.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - Szabályozástechnikai műszerész karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk átrakásán felügyelet alatti
műszerész - Vezérléstechnikai műszerész munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti műszerész -
Vezérléstechnikai műszerész kompetenciák

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

102.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Műszerész - Vezérléstechnikai műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

102.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - Vezérléstechnikai
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

103.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - hőfok-mérés műszerész

103.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok hőfokmérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a hőfokmérési rendszerek,
és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet alatti
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

103.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a hőfokmérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a hőfokmérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a hőfokmérési rendszerek, rendszer elemek beállításait, kezelését,
javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a hőfokmérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

103.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat)

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

103.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész -hőfokmérés műszerész tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti Műszerész - hőfokmérés műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

103.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - hőfokmérés műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

104.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - hőfokmérés műszerész

104.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok hőfokmérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a hőfokmérési rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - hagyományos mérések műszerész"
dolgozókat felelős munkavezetőként irányítsa.

104.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a hőfokmérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni, kalibrálni,
üzembe venni, hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer
segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a hőfokmérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a hőfokmérési rendszerek, rendszer elemek beállításait, kezelését,
javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a hőfokmérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

104.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- hőfokmérés műszerész munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - hőfokmérés műszerész
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész -hőfokmérés műszerész "karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

104.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - hőfokmérés műszerész munkahelyi gyakorlati betanulás.

104.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - hőfokmérés
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

105.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - hagyományos mérések műszerész

105.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok hagyományos mérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a hagyományos mérési
rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet
alatti végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

105.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes a hagyományos mérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes a hagyományos mérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a hagyományos mérési rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a hagyományos mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

105.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

105.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - hagyományos mérések műszerész
tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti Műszerész - hagyományos mérések műszerész
munkahelyi gyakorlati betanulás.

105.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
Műszerész - hagyományos mérések műszerész" karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

106.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - hagyományos mérések műszerész

106.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok hagyományos mérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a hagyományos mérési rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - hagyományos mérések műszerész"
dolgozókat felelős munkavezetőként irányítsa.

106.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a hagyományos mérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a hagyományos mérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a hagyományos mérési rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a hagyományos mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

106.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- hagyományos mérések műszerész
munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - hagyományos mérések műszerész
kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
Műszerész" - hagyományos mérések műszerész karbantartás utasítás
vizsga bizonyítvány.

106.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Műszerész - hagyományos mérések műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

106.5.

A program elvégzését igazoló irat

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

107.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - speciális mérések műszerész

107.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok speciális mérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a speciális mérési
rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet
alatti végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

107.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a speciális mérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a speciális mérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a speciális mérési rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a speciális mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

107.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

107.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - speciális mérések műszerész tanfolyam és
vizsga.

    Felügyelet alatti műszerész - speciális mérések műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

107.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - speciális mérések műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

108.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - speciális mérések műszerész

108.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok speciális mérések rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a speciális mérési rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - speciális mérések műszerész" dolgozókat
felelős munkavezetőként irányítsa.

108.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes a speciális mérési rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítás-technikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes a speciális mérési rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes a speciális mérési rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes a speciális mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

108.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész - speciális mérések műszerész
munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - speciális mérések műszerész
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - speciális mérések műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

108.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - speciális mérések műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

108.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - speciális mérések
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

109.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - folyamat-irányító rendszerek
műszerész

109.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok folyamatirányító rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a folyamatirányító
rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet
alatti végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, valamint üzemzavari helyzetek elhárítására.

109.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes lesz a munkahelyi hulladékkezelési
előírások és követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes a folyamatirányító rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítás-technikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a folyamatirányító rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes a folyamatirányító rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a folyamatirányító rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

109.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat)

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

109.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész
tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész
munkahelyi gyakorlati betanulás.

109.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész" karbantartás
utasítás vizsga bizonyítvány.

110.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész

110.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok folyamatirányító rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a folyamatirányító rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész"
dolgozókat felelős munkavezetőként irányítsa.

110.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes a folyamatirányító rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes a folyamatirányító rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes a folyamatirányító rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes a folyamatirányító rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

110.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész -
folyamatirányító rendszerek műszerész
munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - folyamatirányító rendszerek
műszerész kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész" karbantartás
utasítás vizsga bizonyítvány.

110.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - folyamatirányító rendszerek műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

110.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - folyamatirányító
rendszerek műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

111.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - elektromechanikai műszerész

111.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok elektromechanikai rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes az elektromechanikai
rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok felügyelet
alatti végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

111.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes az elektromechanikai rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes az elektromechanikai rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes az elektromechanikai rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes az elektromechanikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

111.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika vagy
gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika
és távközlés vagy épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és
erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás ágazat szerinti
végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

111.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - elektromechanikai műszerész tanfolyam és
vizsga.

    Felügyelet alatti műszerész - elektromechanikai műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

111.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - elektromechanikai műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

112.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - elektromechanikai műszerész

112.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok elektromechanikai rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes az elektromechanikai rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - elektromechanikai műszerész" dolgozókat
felelős munkavezetőként irányítsa.

112.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes az elektromechanikai rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítás-technikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes az elektromechanikai rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes az elektromechanikai rendszerek, rendszer elemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes az elektromechanikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

112.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész -
elektromechanikai műszerész munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - elektromechanikai műszerész
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - elektromechanikai műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

112.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - elektromechanikai műszerész munkahelyi gyakorlati
betanulás.

112.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - elektromechanikai
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

113.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - elektronikai műszerész

113.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok elektronikai rendszereinek és rendszerelemeinek,
készülékeinek a helyszíni felügyeletét és karbantartását felügyelet alatt
ellássa. Képes az elektronikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus
próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

113.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes az elektronikai rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes az elektronikai rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

    Képes az elektronikai rendszerek, rendszer elemek beállításait, kezelését,
javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes az elektronikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

113.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

113.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - elektronikai műszerész tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti műszerész - elektronikai műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

113.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - elektronikai műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

114.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - elektronikai műszerész

114.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok elektronikai rendszereinek és rendszerelemeinek,
készülékeinek a helyszíni felügyeletét és karbantartását ellássa. Képes az
elektronikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy
a beosztott "felügyelet alatti műszerész - elektronikai műszerész"
dolgozókat felelős munkavezetőként irányítsa.

114.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

Képes az elektronikai rendszerek és rendszerelemek műszaki
paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

Képes az elektronikai rendszerek és rendszerelemek helyszíni
hibajavítását elvégezni.

Képes lesz az elektronikai rendszerek, rendszerelemek beállításait,
kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

Képes az elektronikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

114.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- elektronikai műszerész munkakörben
munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - elektronikai műszerész
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - elektronikai műszerész" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

114.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Műszerész - elektronikai műszerész munkahelyi gyakorlati betanulás.

114.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - elektronikai
műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

115.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti műszerész - külső üzemi irányítástechnikai
műszerész

115.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok külső üzemi irányítástechnikai rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását felügyelet alatt ellássa. Képes a külső üzemi
irányítástechnikai rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok felügyelet alatti végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

115.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes lesz átadni, átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek és rendszerelemek
műszaki paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek és rendszerelemek
helyszíni hibajavítását elvégezni.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek, rendszer elemek
beállításait, kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek, és rendszerelemek
ciklikus próbák, programok felügyelet alatti végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

115.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika, vagy
gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a
Szakmajegyzék szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika
és távközlés vagy épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és
erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás ágazat szerinti
végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

115.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész
tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész
munkahelyi gyakorlati betanulás.

115.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész" karbantartás
utasítás vizsga bizonyítvány.

116.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész

116.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok külső üzemi irányítástechnikai rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni felügyeletét és
karbantartását ellássa. Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek,
és rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására. Alkalmas arra, hogy a beosztott
"felügyelet alatti műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész"
dolgozókat felelős munkavezetőként irányítsa.

116.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri az atomerőművi vegyészeti alapjait és az MSH, korrózióvédelmi
munkák során felhasznált anyagok kezelésének szabályait.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kicserélni a készülékek hibás alkatrészeit.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek és rendszerelemek
műszaki paramétereit szemrevételezéssel és kézi műszerrel ellenőrizni,
hibafeltárást végezni dokumentáció és kézi műszer segítségével.

    Képes az atomerőmű irányítástechnikai rendszereinek,
rendszerelemeinek ciklikus próbáit a tesztelési utasítások szerint
elvégezni.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek és rendszerelemek
helyszíni hibajavítását elvégezni.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek, rendszer elemek
beállításait, kezelését, javítását végrehajtani a dokumentációk alapján.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

    Képes a külső üzemi irányítástechnikai rendszerek, és rendszerelemek
ciklikus próbák, programok végrehajtására, rendellenességek,
meghibásodások feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek
elhárítására.

116.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti műszerész
- külső üzemi irányítástechnikai műszerész
munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
műszerész - külső üzemi irányítástechnikai
műszerész kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész" karbantartás
utasítás vizsga bizonyítvány.

116.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Műszerész - külső üzemi irányítástechnikai műszerész munkahelyi
gyakorlati betanulás.

116.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - külső üzemi
irányítástechnikai műszerész" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

117.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti akkumulátorkezelő

117.1.

A képzési program célja

A felügyelet alatti akkumulátorkezelő szakképesítés munkaterületéhez
tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez
szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell
sajátíttatni az akkumulátorkezelő munkakörben elvégzendő feladatokat,
ki kell alakítani az azok elvégzéséhez szükséges kompetenciákat. A
képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a paksi
atomerőmű területén üzemelő akkumulátor telepek létesítésével és
karbantartásával összefüggő feladatokat önálló "Akkumulátorkezelő"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt ellássa.

117.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik az erősáramú villamos berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

    Ismeri és meg tudja különböztetni a paksi atomerőműben alkalmazott
kábelszerelvény típusokat.

    Ismeri a különböző villamos berendezések karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos készülékek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri a villamos gépek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

117.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi
Szabályzat Vizsga.

117.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti akkumulátorkezelő tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti akkumulátorkezelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

117.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
akkumulátorkezelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

118.

Nukleáris képesítés neve

Akkumulátorkezelő

118.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokk akkumulátorainak a helyszíni felügyeletét és
karbantartását, az akkumulátorok kezelését, kapcsolási műveleteket,
ciklikus próbákat, programok végrehajtását, rendellenességek,
meghibásodások feltárását, megszüntetését, üzemzavari helyzetek
elhárítását, blokkleállását, átrakás és blokk visszaindulás alatti villamos
karbantartási műveletek helyszíni végrehajtását, "felügyelet alatt"
dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

118.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, és munkahelyi
biztonságtechnikai, és tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Képes a munkaköri gépész, irányítástechnikai, vegyészeti ismeretek
alkalmazására.

Képes az alap villamos rendszerelemek (főelosztók, generátorok,
elosztók, és villamos rendszerelemek) karbantartására, üzemének
ellenőrzésére.

Képes a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek
alkalmazásával az alap karbantartói tevékenységek (ellenőrzés,
feszültség aláhelyezés, feszültségmentesítés, üzemi próbák,
karbantartás) szakszerű végrehajtására.

Képes a villamos rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes az akkumulátorok rendszereinek normál üzemi paramétereinek
tartására, eltérés esetén helyreállítására

Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes az akkumulátorok főjavításával kapcsolatos feladatok ellátására.

    Képes a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos karbantartási feladatok végrehajtására.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

118.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti akkumulátorkezelő
munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás.
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti akkumulátorkezelő kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
akkumulátorkezelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

118.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Akkumulátorkezelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

118.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Akkumulátorkezelő" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

119.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti kábelhálózat karbantartó szakmunkás

119.1.

A képzési program célja

A felügyelet alatti kábelhálózat karbantartó szakmunkás szakképesítés
munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások
betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése
érdekében el kell sajátíttatni a Kábelhálózat karbantartó szakmunkás
munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azok
elvégzéséhez szükséges kompetenciákat. A képzés elvégzése után a
képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a paksi atomerőmű területén
üzemelő kábel-hálózatok, hermetikus átvezető berendezések
létesítésével és karbantartásával összefüggő feladatokat önálló
"Kábelhálózat karbantartó" végzettséggel rendelkező személy
felügyelete alatt ellássa.

119.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik az erősáramú villamos berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

    Ismeri és meg tudja különböztetni a paksi atomerőműben alkalmazott
kábelszerelvény típusokat.

    Ismeri a különböző villamos berendezések karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos készülékek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri a villamos gépek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

119.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

119.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti kábelhálózat karbantartó szakmunkás tanfolyam és
vizsga.

    Felügyelet alatti kábelhálózat karbantartó szakmunkás munkahelyi
gyakorlati betanulás.

119.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
kábelhálózat karbantartó szakmunkás" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

120.

Nukleáris képesítés neve

Kábelhálózat karbantartó szakmunkás

120.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokk villamos kábelhálózatainak a helyszíni felügyeletét
és karbantartását, a villamos rendszerek, és rendszerelemek indítását,
leállítását, kapcsolási műveletét, ciklikus próbáit, programok
végrehajtását, rendellenességek, meghibásodások feltárását,
megszüntetését, üzemzavari helyzetek elhárítását, blokkleállás, átrakás
és blokk visszaindulás alatti villamos karbantartási műveletek helyszíni
végrehajtását önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat
munkavezetőként irányítsa.

120.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az alap villamos rendszerelemek karbantartására, üzemének
ellenőrzésére.

Képes a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek
alkalmazásával az alap karbantartói tevékenységek szakszerű
végrehajtására.

Képes a villamos kábelhálózatok, és helyiségek üzemi állapotának
ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes a villamos kábelhálózat normál üzemi paramétereinek tartására,
eltérés esetén helyreállítására.

Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes a villamos kábelhálózat meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes a villamos kábelhálózat főjavításával kapcsolatos feladatok
ellátására.

Képes a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos karbantartási feladatok végrehajtására.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

120.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti kábelhálózat
karbantartó szakmunkás munkakörben
munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
kábelhálózat karbantartó szakmunkás
kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
kábelhálózat karbantartó szakmunkás" karbantartás utasítás vizsga
bizonyítvány.

120.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Kábelhálózat karbantartó szakmunkás munkahelyi gyakorlati betanulás.

120.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Kábelhálózat karbantartó
szakmunkás" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

121.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti kábelmérő szakmunkás

121.1.

A képzési program célja

A felügyelet alatti kábelmérő szakmunkás szakképesítés
munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások
betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése
érdekében el kell sajátíttatni a kábelmérő szakmunkás munkakörben
elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azok elvégzéséhez szükséges
kompetenciákat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek,
képességek, személyes-, társas-, és módszerkompetenciák). A képzés
elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a paksi
atomerőműben a karbantartott villamos berendezések mérési utasítások
szerinti villamos mérését, kis és közép feszültségű kábelek diagnosztikai
vizsgálatát és kábelek hibafeltáráshoz kapcsolódó feladatokat önálló
"Kábelmérő szakmunkás" végzettséggel rendelkező személy felügyelete
alatt ellássa.

121.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik az erősáramú villamos berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

Ismeri és meg tudja különböztetni a paksi atomerőműben alkalmazott
kábelszerelvény típusokat.

Ismeri a különböző villamos berendezések karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos készülékek funkcióját, működésük elvi alapjait.

Ismeri a villamos gépek funkcióját, működésük elvi alapjait.

Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Felügyelet alatt képes a karbantartott villamos berendezések mérési
utasítások szerinti villamos mérését, kis és közép feszültségű kábelek
diagnosztikai vizsgálatát, és kábelek hibafeltáráshoz kapcsolódó
feladatokat végrehajtani

121.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

121.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti kábelmérő szakmunkás tanfolyam és vizsga.

Felügyelet alatti kábelmérő szakmunkás munkahelyi gyakorlati
betanulás.

121.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
kábelmérő szakmunkás" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

122.

Nukleáris képesítés neve

Kábelmérő szakmunkás

122.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokk villamos rendszereinek és rendszerelemeinek a
helyszíni méréseit és karbantartását, a villamos rendszerek és
rendszerelemek indítását, leállítását, kapcsolási műveletek, ciklikus
próbák, programok végrehajtását, rendellenességek, meghibásodások
feltárását,

megszüntetését, üzemzavari helyzetek elhárítását, blokk-leállás, átrakás
és blokk visszaindulás alatti villamos karbantartási műveletek helyszíni
végrehajtását önállóan ellássa, a beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat
munkavezetőként irányítsa.

122.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az alap villamos rendszerelemek karbantartására, üzemének
ellenőrzésére.

Képes a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek
alkalmazásával az alap karbantartási tevékenységek szakszerű
végrehajtására.

Képes a villamos rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével, mérésével kapcsolatos villamos feladatok
ellátására.

Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes a villamos méréseket a vonatkozó szabályok és előírások
betartásával elvégezni.

Képes a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával kapcsolatos
feladatok ellátására.

Képes a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos karbantartási feladatok végrehajtására.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

122.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
kábelmérő szakmunkás" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk átrakásán felügyelet alatti
kábelmérő szakmunkás munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti kábelmérő szakmunkás
kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

122.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Kábelmérő szakmunkás munkahelyi gyakorlati betanulás.

122.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Kábelmérő szakmunkás" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

123.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti karbantartó villanyszerelő.

123.1.

A képzési program célja

A felügyelet alatti karbantartó villanyszerelő szakképesítés
munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások
betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése
érdekében el kell sajátíttatni a Karbantartó villanyszerelő munkakörben
elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azok elvégzéséhez szükséges
kompetenciákat. A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő
alkalmas arra, hogy a paksi atomerőmű technológiai villamos
fűtőtesteinek, hermetikus ajtó működtetéseinek, fan-coil készülékeinek
karbantartásával összefüggő feladatokat önálló "Karbantartó
villanyszerelő" végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt
ellássa.

123.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik az erősáramú villamos berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

    Ismeri és meg tudja különböztetni a paksi atomerőműben alkalmazott
kábelszerelvény típusokat.

    Ismeri a különböző villamos berendezések karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos készülékek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri a villamos gépek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

    Felügyelet alatt végre tudja hajtani a paksi atomerőmű technológiai
villamos fűtőtesteinek, hermetikus ajtó működtetéseinek, fan-col
készülékeinek karbantartását a vonatkozó szabályok és előírások szerint.

123.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

123.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti karbantartó villanyszerelő tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti karbantartó villanyszerelő munkahelyi gyakorlati
betanulás.

123.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
karbantartó villanyszerelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

124.

Nukleáris képesítés neve

Karbantartó villanyszerelő

124.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokk villamos rendszereinek és rendszerelemeinek a
helyszíni felügyeletét és karbantartását, a villamos rendszerek, és
rendszerelemek indítását, leállítását, kapcsolási műveletek, ciklikus
próbák, programok végrehajtását, rendellenességek, meghibásodások
feltárását, megszüntetését, üzemzavari helyzetek elhárítását,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti villamos karbantartási
műveletek helyszíni végrehajtását önállóan ellássa, a beosztott
"felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

124.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes az alap villamos rendszerelemek karbantartására, üzemének
ellenőrzésére.

    Képes a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek
alkalmazásával az alap karbantartási tevékenységek szakszerű
végrehajtására.

    Képes a villamos rendszerek, rendszerelemek, és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

    Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

    Képes a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

    Képes a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával kapcsolatos
feladatok ellátására.

    Képes a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos karbantartási feladatok végrehajtására.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

124.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk
átrakásán felügyelet alatti karbantartó
villanyszerelő munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
karbantartó villanyszerelő
kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti
karbantartó villanyszerelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

124.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Karbantartó villanyszerelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

124.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Karbantartó villanyszerelő"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

125.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti villamos gépszerelő

125.1.

A képzési program célja

A felügyelet alatti villamos gépszerelő szakképesítés munkaterületéhez
tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez
szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell
sajátíttatni a villamos gépszerelő munkakörben elvégzendő feladatokat,
ki kell alakítani az azok elvégzéséhez szükséges kompetenciákat. A
képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy a paksi
atomerőműben a villamos forgógépek karbantartását a karbantartási
utasítás szerint ellássa és a villamos forgógépek hibafeltárásához
kapcsolódó feladatokat elvégezze önálló "Villamos gépszerelő"
végzettséggel rendelkező személy felügyelete alatt.

125.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik az erősáramú villamos berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

    Felügyelet alatt képes a karbantartott villamos forgógépek karbantartási
utasítások szerinti karbantartását, és az erőműben alkalmazott villamos
forgógépek hibafeltáráshoz kapcsolódó feladatokat végrehajtani.

125.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika vagy
gépészet, vagy informatika, vagy közlekedés, vagy vegyipar
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés vagy
épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy közlekedés és szállítmányozás
vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

125.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti villamos gépszerelő tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti villamos gépszerelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

125.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti villamos
gépszerelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

126.

Nukleáris képesítés neve

Villamos gépszerelő

126.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokk generátorainak a helyszíni felügyeletét és
karbantartását, a generátor indítását, leállítását, kapcsolási műveletek,
ciklikus próbák, programok végrehajtását, rendellenességek,
meghibásodások feltárását, megszüntetését, üzemzavari helyzetek
elhárítását, blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti villamos
karbantartási műveletek helyszíni végrehajtását önállóan ellássa, a
beosztott "felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

126.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az alap villamos rendszerelemek üzemeltetésére, üzemének
ellenőrzésére.

Képes a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek
alkalmazásával az alap karbantartási tevékenységek szakszerű
végrehajtására.

Képes a generátor és a villamos rendszerelemek segédüzemi
rendszereinek normál üzemi paramétereinek tartására, eltérés esetén
helyreállítására.

Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

Képes a generátor meghibásodásának kezelésével, és a blokk üzemzavar
elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

Képes a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával kapcsolatos
feladatok ellátására.

Képes a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos karbantartási feladatok végrehajtására.

Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

126.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti villamos
gépszerelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

    Szakmai gyakorlat: legalább két blokk átrakásán felügyelet alatti villamos
gépszerelő munkakörben munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti villamos gépszerelő
kompetenciák.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

126.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Villamos gépszerelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

126.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Villamos gépszerelő" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

127.

Nukleáris képesítés neve

Felügyelet alatti villamos készülékszerelő

127.1.

A képzési program célja

A felügyelet alatti villamos készülékszerelő szakképesítés
munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások
betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése
érdekében el kell sajátíttatni az Villamos készülékszerelő munkakörben
elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azok elvégzéséhez szükséges
kompetenciákat. A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő
alkalmas arra, hogy a paksi atomerőmű területén üzemelő kis- és
középfeszültségű villamos megszakító, kapcsoló, elosztó és szakaszoló
berendezések, sínhidak létesítésével és karbantartásával összefüggő
feladatokat önálló "Villamos készülékszerelő" végzettséggel rendelkező
személy felügyelete alatt ellássa.

127.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik az erősáramú villamos berendezések alapvető szerkezeti
ismereteivel.

    Ismeri és meg tudja különböztetni a paksi atomerőműben alkalmazott
kábelszerelvény típusokat.

    Ismeri a különböző villamos berendezések karbantartásának alapjait.

Ismeri a villamos készülékek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri a villamos gépek funkcióját, működésük elvi alapjait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

127.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika vagy
gépészet, vagy informatika, vagy közlekedés, vagy vegyipar
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés vagy
épületgépészet, vagy gépészet, vagy mezőgazdaság és erdészet vagy
specializált gép- és járműgyártás vagy közlekedés és szállítmányozás
vagy vegyipar ágazat szerinti végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

127.4.

A képzési program elemei

Felügyelet alatti villamos készülékszerelő tanfolyam és vizsga.

    Felügyelet alatti villamos készülékszerelő munkahelyi gyakorlati
betanulás.

127.5.

A program elvégzését igazoló irat

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti villamos
készülékszerelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

128.

Nukleáris képesítés neve

Villamos készülékszerelő

128.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokk villamos készülékeinek, kapcsoló berendezéseinek a
helyszíni felügyeletét és karbantartását, a villamos rendszerek, és
rendszerelemek indítását, leállítását, kapcsolási műveletek, ciklikus
próbák, programok végrehajtását, rendellenességek, meghibásodások
feltárását, megszüntetését, üzemzavari helyzetek elhárítását,
blokkleállás, átrakás és blokk visszaindulás alatti villamos karbantartási
műveletek helyszíni végrehajtását önállóan ellássa, a beosztott
"felügyelet alatt" dolgozókat munkavezetőként irányítsa.

128.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az alap villamos rendszerelemek karbantartására, üzemének
ellenőrzésére.

    Képes a villamos rendszerek rendszer-, és rendszerelem ismereteinek
alkalmazásával az alap karbantartási tevékenységek szakszerű
végrehajtására.

    Képes a villamos készülékek, kapcsoló berendezések és helyiségek üzemi
állapotának ellenőrzésével kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

    Képes az ütemterv szerinti fogyasztói átkapcsolások, és a ciklikus
tesztelési próbák végrehajtásának általános szabályai alapján azok
elvégzésére.

    Képes a rendszerelemek meghibásodásának kezelésével, és a blokk
üzemzavar elhárításával kapcsolatos villamos feladatok ellátására.

    Képes a villamos rendszerek és rendszerelemeik főjavításával kapcsolatos
feladatok ellátására.

    Képes a blokkleállással, zónaátrakással és a blokk visszaindulásával
kapcsolatos villamos karbantartási feladatok végrehajtására.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri a gépészeti rendszerelemeket és azok karbantartásának alapjait.

    Ismeri a villamos rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri az irányítástechnikai rendszerelemeket és karbantartásuk alapjait.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Ismeri a munkavégzési programokat és tudja a saját szerepét azokban.

    Képes lesz az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

128.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: legalább 2 blokk átrakásán
felügyelet alatti villamos készülékszerelő
munkakörben munkavégzés.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: felügyelet alatti
villamos készülékszerelő
kompetenciák.

Speciális atomerőműves ismeretek:
Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat Vizsga.

Felügyelet alatti munkavégzésre felhatalmazó "Felügyelet alatti villamos
készülékszerelő" karbantartás utasítás vizsga bizonyítvány.

128.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Villamos készülékszerelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

128.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Villamos készülékszerelő" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

129.

Nukleáris képesítés neve

VERONA karbantartó

129.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok PDA-VERONA rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek üzemeltetési, karbantartási és javítási
feladatait ellássa. Képes a rendszerek, és rendszerelemek üzem-
bevételére, leállítására, ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

129.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

Képes a PDA-VERONA rendszer üzemeltetői feladatainak ellátására.

Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

Képes a PDA-VERONA rendszeren hibafeltárást végezni.

Képes cserélni és megjavítani a hibás eszközöket.

Képes ellenőrizni a PDA rendszer mérőkörein, dokumentáció és kézi
műszer segítségével.

Képes a VERONA rendszer input és számított paramétereinek
ellenőrzésére.

    Képes a VERONA rendszer paramétereinek engedélyezett szintű
módosításainak elvégzésére.

    Képes a PDA-VERONA rendszer mentési és helyreállítási feladatainak
ellátására.

    Képes a PDA-VERONA rendszer adatbázisainak betöltésére, mentésére.

    Képes a PDA-VERONA rendszer külső kapcsolatainak ellenőrzésére, hibák
felderítésére, elhárítására.

    Képes a PDA-VERONA rendszer karbantartási utasításaiban felsorolt
tevékenységek végrehajtására.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

129.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: felsőfokú műszaki képzési terület
informatika képzési ág vagy villamos képzési ág kompetenciái.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

129.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    A VERONA rendszer üzemeltetési és karbantartási feladatai tanfolyam és
vizsga.

    VERONA karbantartó munkahelyi gyakorlati betanulás.

129.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "VERONA karbantartó" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

130.

Nukleáris képesítés neve

Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszerkarbantartó

130.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszereinek és
rendszerelemeinek, készülékeinek üzemeltetési, karbantartási és javítási
feladatait ellássa. Képes a rendszerek, és rendszerelemek
üzembevételére, leállítására, ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

130.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, valamint előírások
alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Képes átadni vagy átvenni a munkaterületet az eljárásrend szerint.

    Képes kiválasztani és előkészíteni a tevékenységhez szükséges
eszközöket (szerszámok, anyagok).

    Képes a Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszeren hibafeltárást végezni.

    Képes cserélni és megjavítani a hibás eszközöket.

    Képes ellenőrizni a Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer mérőkörein,
dokumentáció és műszer segítségével.

    Képes a Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer paramétereinek engedélyezett
szintű módosításainak elvégzésére.

    Képes a Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer adatgyűjtőinek mentési és
helyreállítási feladatainak ellátására.

    Képes a Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer intelligens készülékeinek
paraméterfájljainak betöltésére, mentésére.

    Képes a Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer karbantartási utasításaiban
felsorolt tevékenységek végrehajtására.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

130.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes
munkavégzésre vonatkozó foglalkozás
egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ
elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék szerinti elektronika
és elektrotechnika vagy informatika és távközlés (ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
vizsga.

130.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi karbantartási alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    A Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer karbantartási feladatai tanfolyam és
vizsga.

    Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszerkarbantartó munkahelyi gyakorlati
betanulás.

130.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Sugárvédelmi Ellenőrző
Rendszerkarbantartó" társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

131.

Nukleáris képesítés neve

Darukarbantartó művezető

131.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőműbe beépített emelő és felvonó berendezések karbantartási
munkáit koordinálói jogosultsággal önállóan irányítsa, koordinálja és
ellenőrizze.

131.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Képes az atomerőmű emelő és felvonó berendezéseinek karbantartási
munkáit az érvényes szabályok, tervek szerint végrehajtani és
végrehajtatni.

Képes a munkavégzése során a saját, és a beosztott munkavállalók
munkáját ellenőrizni a meghatározott ellenőrzési szinteknek
megfelelően.

Alkalmazni tudja a hibafeltárási és hibaelhárítási technológiákat.

Ismeri és tudja alkalmazni a döntéshozatal szabályait, valamint képes a
munkavégzés során felmerülő döntési helyzetben a szabályokban előírt
döntéseket meghozni.

Ismeri és tudja alkalmazni az előírt adminisztrációs előírásokat, azokat
betartja és betartatja.

Ismeri és tudja alkalmazni a karbantartás végrehajtására vonatkozó
munkavégzési előírásokat.

Képes a munkautasításos karbantartási rendszer előírásai szerint a
munkavégzést végrehajtani, a beosztott dolgozókkal a szabályokat
betartatni.

Képes a munkavégzés előtti eligazítás megtartására.

Képes a munka tervezése, előkészítése folyamatában jogosultságainak
megfelelően feladatait ellátni.

Képes a karbantartás végrehajtási munka operatív előkészítési feladatait
koordinálni, a feltétel biztosítás feladatait ellátni.

Képes a szakterületével kapcsolatban lévő társszervezetekkel az előírások
szerint kommunikálni, együttműködni.

Ismeri és tudja alkalmazni a zavartalan és biztonságos munkavégzéshez
szükséges koordinálói tevékenységeket

Képes a beosztott dolgozók munkáját a lehető legoptimálisabb módon
megszervezni

131.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeret(ek): OKJ gépészet vagy közlekedés, vagy
vegyipar, vagy elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra
meghatározott kompetenciák, továbbá minőségellenőr képzés és vizsga
vagy a Szakmajegyzék szerinti épületgépészet vagy gépészet, vagy
mezőgazdaság és erdészet vagy specializált gép- és járműgyártás vagy
közlekedés és szállítmányozás vagy vegyipar, vagy elektronika és
elektrotechnika vagy informatika és távközlés ágazat szerinti végzettség.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

131.4.

A képzési program elemei

Munkavezetési, -irányítási (koordinálói) képzés.

131.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Darukarbantartó művezető"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

132.

Nukleáris képesítés neve

Rendszerfelügyelő

132.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok rendszerein, rendszerelemein végzett
tevékenységek minőségellenőrzését az operatív irányító csoportvezető
felügyeletével önállóan végrehajtsa.

132.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

    Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

    Ismeri az alap gépészeti rendszerelemek üzemeltetésének és
karbantartásának alapjait.

    Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

    Ismeri az atomerőmű szabályozási rendszerét, a minőségirányítás
rendszerét.

    Ismeri és tudja alkalmazni a minőségellenőrzés módszereit, az ellenőrzés
folyamatát.

    Ismeri és tudja alkalmazni a különböző vizsgálati módszereket
[különösen szerkezeti, nyomáspróba, Időszakos ellenőrzési program (a
továbbiakban: IEP), Ellenőrzési Terv (ET)].

    Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzéshez alkalmazott nyilvántartó
eszközöket.

Ismeri az atomerőműbe beépített rendszerelemekkel szemben
támasztott követelményeket, a karbantartás szabályait.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

132.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: minőségellenőr képzés és vizsga.

132.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

    Rendszerfelügyelő munkahelyi gyakorlati betanulás.

132.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Rendszerfelügyelő" társasági
jogosító vizsga bizonyítvány.

133.

Nukleáris képesítés neve

Operatív irányító csoportvezető

133.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz arra, hogy
az atomerőművi blokkok rendszerein, rendszerelemein végzett
tevékenységek minőségellenőrzését önállóan végrehajtsa.

133.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályok, előírások alkalmazására.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során képes a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályok alkalmazására.

    A munkavégzése során képes a munkahelyi hulladékkezelési előírások és
követelmények alkalmazására.

    Képes a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő munkavégzési
magatartás tanúsítására.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzése során az alap gépészeti,
villamos, irányítástechnikai, vegyészeti ismereteket.

    Munkavégzése során tudja alkalmazni a reaktorfizikai alapismereteket.

    Ismeri az alap gépészeti rendszerelemek (hőcserélők, tartályok,
csővezetéki elemek, hidraulikus és légtechnikai rendszerelemek
üzemeltetésének és karbantartásának alapjait.

    Ismeri az atomerőmű gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vegyészeti
rendszereinek felépítését, működését.

    Ismeri az atomerőmű szabályozási rendszerét, a minőségirányítás
rendszerét.

    Ismeri és tudja alkalmazni a minőségellenőrzés módszereit, az ellenőrzés
folyamatát.

    Ismeri és tudja alkalmazni a különböző vizsgálati módszereket
(különösen szerkezeti, nyomáspróba, IEP, ET).

    Ismeri és tudja alkalmazni a munkavégzéshez alkalmazott nyilvántartó
eszközöket.

Ismeri a rendszerelemek feladatát, felépítését, működését, a karbantartás
folyamatát, a karbantartás dokumentációit.

    Ismeri és tudja alkalmazni az atomerőműbe beépített rendszerelemekkel
szemben támasztott követelményeket, a karbantartás szabályait.

    Ismeri és tudja alkalmazni az engedélyeztetési folyamatokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a rendszerelemek beszerzésének, átvételének
minőségügyi követelményeit.

    Képes az adminisztrációs feladatainak végrehajtására.

133.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: legalább 2 év rendszerfelügyelő munkakörben
munkavégzés.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: minőségellenőr képzés és vizsga és
rendszerfelügyelő társasági jogosító vizsga.

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

133.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

    Operatív irányító csoportvezető munkahelyi gyakorlati betanulás.

133.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Operatív irányító csoportvezető"
kiemelt társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

134.

Nukleáris képesítés neve

Vizuális vizsgáló

134.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőmű üzeme és karbantartása során felmerülő speciális vizuális
ellenőrzési feladatokat, valamint az idegentest keresési és idegentest
eltávolítási munkálatokat elvégezze.

134.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri a VVER-440 típusú reaktor felépítését és feladatát.

    Ismeri gőzfejlesztő felépítését és feladatát.

    Ismeri a térfogat kompenzátor felépítését és feladatát.

    Ismeri a hidroakkumulátor felépítését és feladatát.

    Ismeri az üzemanyag kazetták felépítését és feladatát.

    Ismeri az I-es és a II-es akna, valamint a pihentető medence felépítését és
feladatát.

Ismeri az I-es akna, valamint a pihentető medence hűtőköreinek
felépítését és feladatát.

Ismeri az FKSZ felépítését feladatát.

Ismeri a turbina kondenzátor felépítését és feladatát

Ismeri a FET felépítését és feladatát.

Ismeri a Balduf szűrő felépítését és feladatát kezelését és telepítésének
lépéseit.

Ismeri a folyékony radioaktív hulladéktároló tartályok felépítését és
feladatát.

Ismeri a lokális (Pintér) szivattyú felépítését és feladatát kezelését és
telepítésének lépéseit.

Ismeri az Na. 500-as hurokvezetékek felépítését és feladatát.

Ismeri a technológiai lehűtő kondenzátor felépítését és feladatát

Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

Ismeri az atomerőművi hibamegelőző technikákat és alkalmazza is
azokat.

Ismeri az idegen test eltávolításhoz szükséges speciális eszközök
felépítését és használatát és alkalmazza is azokat.

Ismeri az idegen test bekerülés elleni védekezési szabályokat és
eszközöket és alkalmazza is azokat.

134.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

Előzetesen elvárt ismeretek: Nem szükséges.

Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

134.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

Primer köri és szekunder köri szerkezeti ismeretek tanfolyam és vizsga.

Speciális eszközök és szerszámok felépítése és használata tanfolyam és
vizsga.

Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

Vizuális vizsgáló munkahelyi gyakorlati betanulás.

134.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Vizuális vizsgáló" társasági jogosító
vizsga bizonyítvány.

135.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - villamos teljesítményelektronika és biztonsági
energiaellátás karbantartó

135.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok villamos teljesítményelektronikai és biztonsági
energiaellátási rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek a
helyszíni felügyeletét és karbantartását ellássa. Képes a villamos
teljesítményelektronikai és biztonsági energiaellátási rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

135.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános és munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik a területen fellelhető villamos teljesítményelektronikai és
biztonsági energiaellátási rendszerek és berendezések működésének
ismereteivel.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Ismeri a villamos teljesítményelektronikai és biztonsági energiaellátás
berendezéseinek alapvető működési elvét.

berendezéseihez kapcsolódó elosztói rendszerek kapcsolási rajzait.

    Ismeri az alapvető villamos teljesítményelektronikai és biztonsági
energiaellátás elektronikai elemek működési elvét.

    Ismeri a karbantartási utasítások előírásait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

Képes a villamos teljesítményelektronikai és a biztonsági energiaellátási
rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok önálló
végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

135.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat)

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

135.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Villamos helyismeret vizsga.

    Villamos hálózat és alállomás üzemeltető tanfolyam és vizsga.

    Villamos teljesítményelektronika és a biztonsági energiaellátás
rendszerei és karbantartása tanfolyam és vizsga.

    Villamos teljesítményelektronika és a biztonsági energiaellátás
karbantartó műszerész munkahelyi gyakorlati betanulás.

135.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - Villamos
teljesítményelektronika és biztonsági energiaellátás karbantartó"
társasági jogosító vizsga bizonyítvány.

136.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - villamos technológiai vezérlések és elosztói rendszerek
karbantartó

136.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok technológiai vezérléseinek és elosztói
rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni
felügyeletét és karbantartását ellássa. Képes a technológiai vezérlések és
elosztói rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák, programok
önálló végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások feltárására,
megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

136.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

Rendelkezik a területen fellelhető technológiai vezérlések és elosztói
rendszerek és berendezések működésének ismereteivel.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik.

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Ismeri a technológiai vezérlések és elosztói berendezések alapvető
működési elvét.

    Ismeri a technológiai vezérlések és elosztói rendszerek berendezéseihez
kapcsolódó rendszerek kapcsolási rajzait.

    Ismeri az alapvető technológiai vezérlések és elosztói elektronikai
rendszerelemek működési elvét.

    Ismeri a karbantartási utasítások előírásait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

    Képes a technológiai vezérlések és elosztói rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok önálló végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

136.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés (ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga.

136.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga.

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Villamos hálózat és alállomás üzemeltető tanfolyam és vizsga.

Technológiai vezérlések és elosztó rendszerek működése és
karbantartása tanfolyam és vizsga.

    Villamos helyismeret vizsga.

    Technológiai vezérlések és elosztó rendszerkarbantartó műszerész
munkahelyi gyakorlati betanulás.

136.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - Technológiai
vezérlések és elosztói rendszerek karbantartó" társasági jogosító vizsga
bizonyítvány.

137.

Nukleáris képesítés neve

Műszerész - villamos főberendezések, védelmek és mérések
karbantartó

137.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas arra, hogy az
atomerőművi blokkok villamos főberendezéseinek, védelmeinek és
mérési rendszereinek és rendszerelemeinek, készülékeinek a helyszíni
felügyeletét és karbantartását ellássa. Képes a villamos főberendezések,
védelmek és mérési rendszerek, és rendszerelemek ciklikus próbák,
programok önálló végrehajtására, rendellenességek, meghibásodások
feltárására, megszüntetésére, üzemzavari helyzetek elhárítására.

137.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során alkalmazza az általános, a munkahelyi
biztonságtechnikai, és a tűzvédelmi szabályokat, valamint előírásokat.

    Az ellenőrzött zónában történő munkavégzése során alkalmazza a
sugárvédelmi és dozimetriai szabályokat.

    A munkavégzése során alkalmazza a munkahelyi hulladékkezelési
előírásokat és követelményeket.

    Alkalmazza a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési, magatartási szabályokat.

    Ismeri és tudja alkalmazni a vészhelyzeti teendőket.

    Ismeri az atomerőműben alkalmazott személyi hibamegelőző
eszközöket, eljárásokat.

    Ismeri és alkalmazza az idegenanyag bekerülés megakadályozásának
szabályait és eszközeit.

    Rendelkezik a területen fellelhető villamos főberendezések, védelmek és
mérési rendszerek és berendezések működésének ismereteivel.

    Munkavégzése során ismeri és betartja, betartatja az atomerőmű
technológiai rendszereinek karbantartására meghatározott szabályokat.

    Munkáját a biztonság iránti elkötelezettség jellemzi, a biztonsági kultúra
javítására törekszik

    Munkavégzése során a minőségirányítási és minőségellenőrzési
előírásokat betartja, betartatja.

    Tudja alkalmazni a munkautasításos karbantartási rendszert.

    Ismeri a karbantartás szabályait és az alkalmazott karbantartási stratégiát.

    Ismeri a környezet központú irányítás és környezetvédelem szabályait.

    Tudja alkalmazni a munkavezetési szabályokat.

    Képes a hibafeltárási és elhárítási tevékenységek önálló elvégzésére a
vonatkozó szabályok szerint.

    Ismeri a villamos főberendezések, védelmek és mérési rendszerek
berendezéseinek alapvető működési elvét.

    Ismeri a villamos főberendezések, védelmek és mérési rendszerek
berendezéseihez kapcsolódó rendszerek kapcsolási rajzait.

Ismeri az alapvető villamos főberendezések, védelmek és mérési
rendszerelemek működési elvét.

    Ismeri a karbantartási utasítások előírásait.

    Ismeri az alkalmazott segédanyagokat és azok használatának szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületének munkavégzési szabályait.

    Ismeri és alkalmazni tudja a szakterületéhez tartozó speciális
készülékeket és szerszámokat.

    Képes a villamos főberendezések, védelmek és mérési rendszerek, és
rendszerelemek ciklikus próbák, programok önálló végrehajtására,
rendellenességek, meghibásodások feltárására, megszüntetésére,
üzemzavari helyzetek elhárítására.

137.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 1. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó
foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

    Előzetesen elvárt ismeretek: OKJ elektrotechnika-elektronika
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák vagy a Szakmajegyzék
szerinti elektronika és elektrotechnika vagy informatika és távközlés
(ágazat).

    Speciális atomerőműves ismeretek: Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
Vizsga

137.4.

A képzési program elemei

Atomerőművi üzemeltetési alapok tanfolyam és vizsga

    Munkavezetői képzés tanfolyam és vizsga.

    Villamos hálózat és alállomás üzemeltető tanfolyam és vizsga.

    Villamos főberendezések, védelmek és mérési rendszerek működése és
karbantartása tanfolyam és vizsga.

    Villamos helyismeret vizsga.

    Villamos főberendezések, védelmek és mérési rendszerek karbantartó
műszerész munkahelyi gyakorlati betanulás.

137.5.

A program elvégzését igazoló irat

Önálló munkavégzésre felhatalmazó "Műszerész - Villamos
főberendezések, védelmek és mérések karbantartó" társasági jogosító
vizsga bizonyítvány.

A 3. mellékletben szereplő "Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat" vizsga az R. szerint előírt alapfokozatú sugárvédelmi képzés után tehető, az engedélyes Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzatában előírt feltételek szerint.
4. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez Az Oktatóreaktor munkavállalóinak képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények

1.

Nukleáris szakirányú képesítés neve

Ügyeletes operátor

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz az
Oktatóreaktorban ügyeletesi feladatok ellátására.

1.2.

A program során
megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

    Képes lesz az Oktatóreaktor munkaköréhez tartozó rendszereinek
üzemi, üzemzavari és baleseti működtetésére.

    Képes lesz az ügyeletes szolgálat munkájának irányítására.

    Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
reaktorban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

    A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására (mag- és reaktorfizika,
reaktortechnika, sugárvédelem).

    Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

    Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

1.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 2. melléklet szerint.

    Szakmai gyakorlat: 2. melléklet szerint.

    Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre
vonatkozó foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

1.4.

A képzési program elemei

Mag- és reaktorfizika.

    Reaktortechnika.

    Sugárvédelem.

    Az Oktatóreaktor üzemvitele és gépészete.

    Az Oktatóreaktor biztonsága.

    Az Oktatóreaktor szabályzatai.

    Gyakorlati ismeretek.

1.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

Intézményi jogosító vizsga bizonyítvány.

5. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez A Kutatóreaktor munkavállalóinak képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények

1.

Nukleáris szakirányú képesítés neve

Főoperátor

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont
Kutatóreaktorában (a továbbiakban: Kutatóreaktor) ügyeletesi
feladatok ellátására, az operátori csoport irányítására.

1.2.

A program során
megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a Kutatóreaktor munkaköréhez tartozó rendszereinek
üzemi, üzemzavari és baleseti működtetésére.

Képes lesz az ügyeletes szolgálat munkájának irányítására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
reaktorban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására az 1.4. pont alapján.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

1.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre
vonatkozó foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

1.4.

A képzési program elemei

Nukleáris alapismeretek.

Sugárvédelem és dozimetria.

Reaktor irányítástechnika.

Erősáramú ismeretek a létesítményen belül.

Reaktor gépészeti berendezéseinek ismerete.

Az üzemvitel szabályzatai.

Biztonsági Jelentés.

Baleset Elhárítási Intézkedési Terv (a továbbiakban: BEIT).

A Kutatóreaktor minőségbiztosítási rendszere.

Gyakorlati ismeretek.

1.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

2.

Nukleáris szakirányú képesítés neve

Operátor

2.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
Kutatóreaktorban ügyeletesi feladatok ellátására.

    BEIT

    A Kutatóreaktor minőségbiztosítási rendszere.

    Gyakorlati ismeretek.

2.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

3.

Nukleáris szakirányú képesítés neve

Ügyeletes másodoperátor

3.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
Kutatóreaktorban az ügyeleti szolgálatba osztott dolgozók
munkájának koordinálására.

3.2.

A program során
megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a Kutatóreaktor munkaköréhez tartozó üzemi, üzemzavari
és baleseti rendszerei által szolgáltatott információk továbbítására.

Képes lesz az ügyeletes szolgálat munkájának irányítására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
reaktorban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására az 1.4. pont alapján.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

3.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre
vonatkozó foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

3.4.

A képzési program elemei

Nukleáris alapismeretek.

Sugárvédelem és dozimetria.

Reaktor irányítástechnika.

Erősáramú ismeretek a létesítményen belül.

Reaktor gépészeti berendezéseinek ismerete.

Az üzemvitel szabályzatai.

Biztonsági Jelentés.

BEIT.

A Kutatóreaktor minőségbiztosítási rendszere.

Gyakorlati ismeretek.

3.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

4.

Nukleáris szakirányú képesítés neve

Ügyeletes dozimetrikus

4.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
Kutatóreaktorban ügyeletesi feladatok ellátására.

4.2.

A program során
megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a Kutatóreaktor munkaköréhez tartozó rendszereinek
üzemi, üzemzavari és baleseti működtetésére.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
reaktorban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására (Nukleáris alapismeretek,
Sugárvédelem és dozimetria).

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

4.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre
vonatkozó foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

4.4.

A képzési program elemei

Nukleáris alapismeretek.

Sugárvédelem és dozimetria.

Az üzemvitel szabályzatai.

A létesítmény gépészeti és villamos rendszereinek alapfokú ismerete.

A Biztonsági Jelentés szakterületéhez kapcsolódó mélységű ismerete.

A BEIT szakterületéhez kapcsolódó mélységű ismerete.

A Kutatóreaktor minőségbiztosítási rendszere.

Gyakorlati ismeretek.

4.5.

A program elvégzését igazoló irat

Intézményi jogosító vizsga bizonyítvány.

5.

Nukleáris szakirányú képesítés neve

Ügyeletes elektrikus

5.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben résztvevő alkalmas lesz a
Kutatóreaktorban ügyeletesi feladatok ellátására.

5.2.

A program során
megszerezhető kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a Kutatóreaktor munkaköréhez tartozó rendszereinek
üzemi, üzemzavari és baleseti működtetésére.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
reaktorban tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására (Nukleáris alapismeretek,
Sugárvédelem és dozimetria).

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

5.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság: a sugárveszélyes munkavégzésre
vonatkozó foglalkozás egészségügyi előírások az R. szerint.

5.4.

A képzési program elemei

Nukleáris alapismeretek.

A létesítményen villamos energetikai rendszereinek teljes körű
ismerete.

Sugárvédelmi és dozimetriai alapok.

A létesítmény gépészeti rendszereinek alapfokú ismerete.

Az üzemvitel szabályzatai.

A Biztonsági Jelentés szakterületéhez kapcsolódó mélységű ismerete.

BEIT szakterületéhez kapcsolódó mélységű ismerete.

A létesítményen gépészeti rendszereinek teljes körű ismerete.

Sugárvédelmi és dozimetriai alapok.

A létesítmény villamos rendszereinek alapfokú ismerete.

Az üzemvitel szabályzatai.

A Biztonsági Jelentés szakterületéhez kapcsolódó mélységű ismerete.

    BEIT szakterületéhez kapcsolódó mélységű ismerete.

    A Kutatóreaktor minőségbiztosítási rendszere.

    Gyakorlati ismeretek.

6.5.

A program elvégzését igazoló irat

Intézményi jogosító vizsga bizonyítvány.

6. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez A KKÁT munkavállalóinak képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények

A

B

C

1.

1.

A beosztás megnevezése

KKÁT telephelyvezető

2.

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban a létesítmény biztonságos üzemeltetésének szervezésére,
irányítására annak minden üzemállapotában. Képes lesz a műszaki
és nukleáris balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

3.

1.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez
kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a KKÁT telephelyen a nukleáris létesítmény
üzemeltetésének és karbantartásának irányítására valamennyi
üzemállapotban.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
telephelyen tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

4.

1.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

5.

1.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

A Nukleáris Biztonsági Szabályzat, a Biztonsági Jelentés és Időszakos
Biztonsági Felülvizsgálat ismerete.

Az RHK Kft. minőség- és környezetirányítási rendszerének ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

6.

1.5.

A program elvégzését igazoló irat

Átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

7.

2.

A beosztás megnevezése

Gépész felügyeleti mérnök

8.

2.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban a gépész technológiai rendszerek üzemeltetése és
karbantartása folyamatos felügyeletére, a bekövetkező események
okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és
nukleárisbaleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

9.

2.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez
kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére
és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

10.

2.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

11.

2.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

12.

2.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

13.

3.

A beosztás megnevezése

Villamos felügyeleti mérnök

14.

3.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban a villamos technológiai rendszerek üzemeltetése és
karbantartása folyamatos felügyeletére, a bekövetkező események
okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és
nukleárisbaleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására és a
nukleáris baleset-elhárítási tevékenységek szervezésére.

15.

3.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, nukleáris biztosítéki, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.
Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére
és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

16.

3.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

17.

3.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

18.

3.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

19.

4.

A beosztás megnevezése

Irányítástechnikai felügyeleti mérnök

20.

4.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban lévő irányítástechnikai rendszerek üzemeltetése és
karbantartása folyamatos felügyeletére, a bekövetkező események
okainak feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és Nukleáris
Baleset-elhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

21.

4.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, nukleáris biztosítéki, sugárvédelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.
Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére
és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

22.

4.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

23.

4.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

24.

4.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

25.

5.

A beosztás megnevezése

Sugárvédelmi felügyeleti mérnök

26.

5.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban lévő környezetellenőrzés, kibocsátás ellenőrzés és
sugárvédelem felügyeletére, a bekövetkező események okainak
feltárására. Képes lesz továbbá a műszaki és nukleáris
balesetelhárítási ügyeletesi feladatok ellátására.

27.

5.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, nukleáris biztosítéki, sugárvédelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására és a létesítményben
tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismeretek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.
Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére
és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

28.

5.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

29.

5.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

30.

5.5.

A program elvégzését igazoló irat

Átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

31.

6.

A beosztás megnevezése

Öregedéskezelési mérnök

32.

6.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban az egyes technológiai rendszerek állapotának folyamatos
felügyeletére és felmérésére, az üzemeltetés és karbantartás
tapasztalatainak gyakorlatba történő visszacsatolására. Képes lesz
továbbá a műszaki és nukleáris baleset-elhárítási ügyeletesi
feladatok ellátására.

33.

6.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.
Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére
és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

34.

6.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

35.

6.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

36.

6.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

37.

7.

A beosztás megnevezése

Üzemeltetés biztonsági mérnök, üzemeltetési mérnök

38.

7.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT üzemeltetésének folyamatos felügyeletére és a szükséges
feladatok felmérésére, az üzemeltetés és karbantartás
tapasztalatainak a gyakorlatba történő visszacsatolására. Képes lesz
továbbá a műszaki és nukleáris balesetelhárítási ügyeletesi feladatok
ellátására.

39.

7.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.
Képes lesz a szakterületén a hatósági jelentések önálló elkészítésére
és megtételére.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

40.

7.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

41.

7.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavar elhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete. A KKÁT-ra vonatkozó belső
szabályozó dokumentumok ismerete.

42.

7.5.

A program elvégzését igazoló irat

Bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a KKÁT Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját tanúsító
jegyzőkönyv, alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek eredményes
vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

43.

8.

A beosztás megnevezése (Nukleáris
képesítés neve)

Átrakógép operátor a 3. melléklet 7. pontja szerint.

44.

9.

A beosztás megnevezése

Sugárvédelmi laboratóriumvezető

45.

9.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
KKÁT-ban a sugárveszélyes tevékenységek felügyeletének és a
létesítmény kibocsátásai sugárvédelmi ellenőrzésének szakmai
irányítására.

46.

9.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi és sugárvédelmi szabályok, előírások
alkalmazására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
létesítményben tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

47.

9.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

48.

9.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

Nukleáris Biztonsági Szabályzat ismerete.

A KKÁT-ra vonatkozó belső szabályozó dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

49.

9.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

50.

10.

A beosztás megnevezése (Nukleáris
képesítés neve)

KKÁT dozimetrikus

51.

10.1.

A képzési program célja

A dozimetrikus a képzés elvégzése után alkalmas lesz arra, hogy a
KKÁT munkahelyi, technológiai, valamint a kibocsátás- és a
környezetellenőrzés sugárvédelmi rendszereinek kezelését és
felügyeletét ellássa.

Képes lesz a KKÁT ellenőrzött zónájában végzett munkák
sugárvédelmi ellenőrzésére, a vonatkozó sugárvédelmi szabályok
betartatására, az ellenőrzött zónában végzett munkák
sugárveszélyességének megítélésére, joghatályos mérések
elvégzésére. Megfelelően el tudja látni a zónahatárokon történő
anyagforgalom dozimetriai kontrollját, a KKÁT ellenőrzött zónája
helyiségeinek, munkahelyeinek helyszíni ellenőrzését.

52.

10.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során betartja, betartatja munkavédelmi és
tűzvédelmi szabályok előírásait.

A munkavégzése során betartja, betartatja a sugárvédelmi
előírásokat, az egyéni védőeszközök használatát.

A munkavégzése során betartja a környezetirányítási,
hulladékkezelési követelményeket.

Képes lesz a sugárvédelmi alapfogalmak alkalmazására.

Ismerni fogja az ionizáló sugárzások biológiai hatásait.

Képes lesz a radiokémiai alapismeretek alkalmazására.

Képes lesz a nukleáris biztonság figyelembevételével a
munkavégzésre.

Munkavégzése során az ellenőrzött zónán belüli helyismeretre tesz
szert.

Képes lesz sugárvédelmi mérések elvégzésére.

Képes lesz a sugárvédelmi műszereket megfelelően alkalmazni.

Képes lesz a sugárvédelmi ellenőrző rendszert üzemeltetni.

Képes lesz a létesítmény fő technológiai folyamatait ismerve
megfelelő döntéseket hozni.

Képes lesz a sugárvédelmi rendszerek feladatát, felépítését,
paramétereit ismerve azokat szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a technológiai rendszerelemek sugárvédelmi ellenőrző
rendszerének feladatát, felépítését, paramétereit ismerve azokat
szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

Képes lesz a próbák végrehajtási szabályait betartani.

Képes lesz az eltéréskezelés szabályait betartani.

Képes lesz az üzemzavar elhárítása során rá háruló feladatokat
elvégezni.

Képes lesz az üzemzavar-kivizsgálás előírásait betartani, azok alapján
eljárni.

Képes lesz a sugárvédelmi szabályzat alkalmazására.

Képes lesz a dozimetriai engedélyen alapuló munkavégzés
engedélyezésére.

Képes lesz a dóziskorlátok betartatására.

Képes lesz a dozimetriai ellenőrzés végrehajtására.

Képes lesz az ellenőrzött zóna anyag- és eszközforgalmának
felügyeletére.

Képes lesz a dózisfogalmak, dózisszámítások alkalmazására.

Képes lesz a dózis- és dózisteljesítmény mérésére.

Képes lesz a víz- és levegőaktivitás mérésére.

Képes lesz a felületi szennyezettség mérésére.

A munkavégzése során betartja a műszak átadás-átvétel előírásait,
követelményeit.

Képes lesz specifikus adatbázisokat, alkalmazásokat kezelni.

Képes lesz a KKÁT specifikus rendszereket, rendszerelemeket
kezelni.

Képes lesz a KKÁT laboratóriumi eszközeinek kezelésére,
alkalmazására.

Képes lesz a KKÁT mintavételi rendszereken a különböző minták
kezelésére, cseréjére.

53.

10.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: Nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

54.

10.4.

A képzési program elemei

Dozimetrikus feladatok.

Dozimetrikus tematikus betanító képzés, KKÁT dozimetrikus
gyakorlati betanító képzés.

KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat ismerete.

KKÁT BEIT ismerete.

KKÁT ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

55.

10.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány.

7. melléklet a 10/2022. (XII. 29.) OAH rendelethez A radioaktívhulladék-tárolók munkavállalóinak képzési programjaira vonatkozó részletes követelmények

A

B

C

1.

1.

A beosztás megnevezése

Telephely-vezető

2.

1.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
radioaktívhulladék-tárolóban a létesítmény biztonságos
üzemeltetésének szervezésére, irányítására annak minden
üzemállapotában. Képes lesz a műszaki és balesetelhárítási
ügyeletesi feladatok ellátására.

3.

1.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez
kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló üzemeltetésének és
karbantartásának irányítására valamennyi üzemállapotban.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
telephelyen tartózkodók esetében ennek megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

4.

1.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

5.

1.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Átfogó sugárvédelmi képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

A Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzat, a Biztonsági
Jelentés és az Időszakos BF ismerete.

Az RHK Kft. minőség- és környezetirányítási rendszerének ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

6.

1.5.

A program elvégzését igazoló irat

Átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi
Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és
tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

7.

2.

A beosztás megnevezése

Sugárvédelmi vezető, technológiai vezető, üzemvitel-
biztonsági vezető

8.

2.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
radioaktívhulladék-tárolóban az üzemeltetés és karbantartás
folyamatos felügyeletére, a sugárvédelmi feladatok irányítására, a
bekövetkező események okainak önálló feltárására. Képes lesz
továbbá a műszaki és balesetelhárítási ügyeletesi feladatok
ellátására.

9.

2.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi és az üzemeltetéshez,
karbantartáshoz kapcsolódó szabályok, előírások alkalmazására.

Képes lesz a meghibásodások okainak feltárására, a javítások és
meghibásodásokat megelőző tevékenységek módjának
megállapítására.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
radioaktívhulladék-tárolóban tartózkodók esetében ennek
megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

10.

2.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

11.

2.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

A sugárvédelmi vezető, az üzemvitel-biztonsági vezető, valamint a
technológiai vezető esetében átfogó sugárvédelmi képzés

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
ismerete

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavar elhárítási utasítás ismerete.

A Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzat ismerete.

A radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó belső szabályozó
dokumentumok ismerete.

Gyakorlati ismeretek.

12.

2.5.

A program elvégzését igazoló irat

Az átfogó sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi
Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyző könyv, alapfokú munka- és
tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv,
valamint a sugárvédelmi és technológiai vezető esetén hatósági
jogosító vizsga bizonyítvány.

13.

3.

A beosztás megnevezése

Létesítményfenntartási vezető

14.

3.1.

A képzési program célja

A képzés elvégzése után a képzésben részt vevő alkalmas lesz a
radioaktívhulladék-tároló üzemeltetésének folyamatos
felügyeletére és a szükséges feladatok felmérésére, az üzemeltetés
és karbantartás tapasztalatainak a gyakorlatba történő
visszacsatolására.

15.

3.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során képes lesz az általános és munkahelyi
munkavédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi, fizikai védelmi és az
üzemeltetéshez, karbantartáshoz kapcsolódó szabályok, előírások
alkalmazására, a rendszerek, rendszerelemek üzemeltetésének,
karbantartásának felügyeletére.

Képes lesz a biztonsági kultúra követelményeinek megfelelő
munkavégzési magatartás tanúsítására, illetve munkatársai és a
radioaktívhulladék-tárolóban tartózkodók esetében ennek
megkövetelésére.

A munkavégzése és döntéshozatala során képes lesz az elméleti
alapismereteinek alkalmazására.

Képes lesz részt venni a Baleset-elhárítási Szervezet munkájában.

Képes lesz adminisztrációs kötelezettségeinek eleget tenni.

16.

3.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: a 2. melléklet szerint.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

17.

3.4.

A képzési program elemei

Alapfokú munka- és tűzvédelmi ismeretek, a létesítmény ismerete.

Bővített sugárvédelmi képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

A Radioaktívhulladék-tároló Biztonsági Szabályzat ismerete.

A radioaktívhulladék-tárolóra vonatkozó belső szabályozó
dokumentumok ismerete.

18.

3.5.

A program elvégzését igazoló irat

A bővített sugárvédelmi képesítés megszerzéséről kiállított
bizonyítvány, a Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi
Szabályzata vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és
tűzvédelmi ismeretek eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

19.

4.

Nukleáris képesítés neve

Radioaktívhulladék-tároló dozimetrikus

20.

4.1.

A képzési program célja

A dozimetrikus a képzés elvégzése után alkalmas lesz arra, hogy a
radioaktívhulladék-tároló munkahelyi, technológiai, valamint a
kibocsátás- és a környezetellenőrzés sugárvédelmi rendszereinek
kezelését és felügyeletét ellássa.

      Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló ellenőrzött zónájában
végzett munkák sugárvédelmi ellenőrzésére, a vonatkozó
sugárvédelmi szabályok betartatására, az ellenőrzött zónában
végzett munkák sugárveszélyességének megítélésére, joghatályos
mérések elvégzésére. Megfelelően el tudja látni a zónahatárokon
történő anyagforgalom dozimetriai kontrollját, a
radioaktívhulladék-tároló ellenőrzött zónája helyiségeinek,
munkahelyeinek helyszíni ellenőrzését.

21.

4.2.

A program során megszerezhető
kompetenciák

A munkavégzése során betartja, betartatja munkavédelmi és
tűzvédelmi szabályok előírásait.

      A munkavégzése során betartja, betartatja a sugárvédelmi
előírásokat, az egyéni védőeszközök használatát.

      A munkavégzése során betartja a környezetirányítási,
hulladékkezelési követelményeket.

      Képes lesz a sugárvédelmi alapfogalmak alkalmazására.

      Ismerni fogja az ionizáló sugárzások biológiai hatásait.

      Képes lesz a radiokémiai alapismeretek alkalmazására.

      Képes lesz a nukleáris biztonság figyelembevételével a
munkavégzésre.

      Munkavégzése során az ellenőrzött zónán belüli helyismeretre tesz
szert.

      Képes lesz sugárvédelmi mérések elvégzésére.

      Képes lesz a sugárvédelmi műszereket megfelelően alkalmazni.

      Képes lesz a sugárvédelmi ellenőrző rendszert üzemeltetni.

      Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló fő technológiai folyamatait
ismerve megfelelő döntéseket hozni.

      Képes lesz a sugárvédelmi rendszerek feladatát, felépítését,
paramétereit ismerve szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

      Képes lesz a technológiai rendszerelemek sugárvédelmi ellenőrző
rendszerének feladatát, felépítését, paramétereit ismerve
szakszerűen üzemeltetni, ellenőrizni.

      Képes lesz a próbák végrehajtási szabályait betartani.

      Képes lesz az eltéréskezelés szabályait betartani.

      Képes lesz az üzemzavar elhárítása során rá háruló feladatokat
elvégezni.

      Képes lesz az üzemzavar-kivizsgálás előírásait betartani, azok
alapján eljárni.

      Képes lesz a sugárvédelmi szabályzat alkalmazására.

      Képes lesz a dozimetriai engedélyen alapuló munkavégzés
engedélyezésére.

Képes lesz a dóziskorlátok betartatására.

Képes lesz a dozimetriai ellenőrzés végrehajtására.

Képes lesz az ellenőrzött zóna anyag- és eszközforgalmának
felügyeletére.

Képes lesz a dózisfogalmak, dózisszámítások alkalmazására.

Képes lesz a dózis- és dózisteljesítmény mérésére.

Képes lesz a víz- és levegőaktivitás mérésére.

Képes lesz a felületi szennyezettség mérésére.

A munkavégzése során betartja a műszak átadás-átvétel előírásait,
követelményeit.

Képes lesz specifikus adatbázisokat, alkalmazásokat kezelni.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló specifikus rendszereket,
rendszerelemeket kezelni.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló laboratóriumi eszközeinek
kezelésére, alkalmazására.

Képes lesz a radioaktívhulladék-tároló mintavételi rendszereiben a
különböző minták kezelésére, cseréjére.

22.

4.3.

A képzési programban való részvétel
előfeltételei

Végzettség: a 2. melléklet szerint.

Szakmai gyakorlat: nem szükséges.

Egészségügyi alkalmasság sugárveszélyes tevékenység végzéséhez.

23.

4.4.

A képzési program elemei

Dozimetrikus feladatok.

Dozimetrikus tematikus betanító képzés, radioaktívhulladék-tároló
dozimetrikus gyakorlati betanító képzés.

A radioaktívhulladék-tároló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat
ismerete.

Radioaktívhulladék-tároló BEIT ismerete.

ÜFK szabályzat és Üzemzavarelhárítási utasítás ismerete.

24.

4.5.

A program elvégzését igazoló irat

Hatósági jogosító vizsga bizonyítvány. A bővített sugárvédelmi
képesítés megszerzéséről kiállított bizonyítvány, a
Radioaktívhulladék-tároló Sugárvédelmi Szabályzata vizsgáját
tanúsító jegyzőkönyv, alapfokú munka- és a tűzvédelmi ismeretek
eredményes vizsgáját tanúsító jegyzőkönyv.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.