16/1980. (XII. 30.) EüM rendelet

az orvostudományi egyetemeken végzett pályakezdő szakemberek munkába lépéséről

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A Minisztertanács 1051/1980. (XII. 12.) határozatának 6. b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a munkaügyi miniszterrel, az érdekelt miniszterekkel, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, valamint az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben a következőket rendelem:
A munkáltató a hazai orvostudományi egyetemen végző és végzett pályakezdő általános orvossal, fogorvossal és gyógyszerésszel - orvosi, fogorvosi, illetőleg gyó...

16/1980. (XII. 30.) EüM rendelet
az orvostudományi egyetemeken végzett pályakezdő szakemberek munkába lépéséről
A Minisztertanács 1051/1980. (XII. 12.) határozatának 6. b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a munkaügyi miniszterrel, az érdekelt miniszterekkel, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, valamint az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben a következőket rendelem:
Általános rendelkezések
1. §
(1) A munkáltató a hazai orvostudományi egyetemen végző és végzett pályakezdő általános orvossal, fogorvossal és gyógyszerésszel - orvosi, fogorvosi, illetőleg gyógyszerészi oklevélhez kötött munkakörben - első ízben munkaviszonyt csak az e rendeletben szabályozott pályázati rendszer keretében létesíthet.
(2) A munkáltató e rendelet szerint létesíthet első munkaviszonyt a Magyarországon végző, és állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező külföldi állampolgárral is.
(3) E rendelet hatálya nem terjed ki a Magyarországon végző, társadalmi szerv által adományozott ösztöndíjjal tanuló külföldi állampolgárral létesítendő első munkaviszonyra.
(4) E rendelet nem érinti a hazai és külföldi orvostudományi egyetemen tanulmányi szerződés alapján végző általános orvossal, fogorvossal és gyógyszerésszel létesítendő munkaviszonyt, a társadalmi szervezettel létesítendő munkaviszonyt, valamint a hivatásos szolgálati viszonyt.
Pályázati eljárás
2. §
(1) Az Egészségügyi Minisztérium az általános orvosok esetében a végzést megelőző év utolsó negyedévében meghatározza és közzéteszi az egyes szakmákban pályakezdőkkel betölteni kívánt állások szakmai összetételét szám szerint.
(2) Az Egészségügyi Minisztérium közvetlen felügyelete alatt álló intézmények, a tanácsok által fenntartott valamennyi egészségügyi és szociális intézmény és szolgálat, valamint a minisztériumok és országos hatáskörű szervek irányítása alá tartozó munkáltatók (a továbbiakban: munkáltató) az (1) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel, szolgálati úton közlik a felügyeleti szervükkel, hogy az adott évfolyamon végző pályakezdő szakemberek részére hány állásra kívánnak pályázati felhívást kiírni, általános orvosok esetében megjelölve a szakmai összetételt is.
(3) A fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsága egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatásig szerve, a felügyeletet gyakorló minisztérium és országos hatáskörű szerv (a továbbiakban: felügyeleti szerv) - mérlegelés után - az igényelt álláskeretszámot általános orvosok esetében - szakmai bontásban -, valamint fogorvosok esetében a végzés évében január hó l-ig, gyógyszerészek esetében a végzést megelőző évben augusztus hó l-ig. közli az Egészségügyi Minisztériummal.
(4) Az egészségügyi miniszter évente meghatározza a pályakezdő általános orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek részére meghirdethető állások keretszámát a felügyeleti szervek szerinti bontásban, és erről a felügyeleti szerveket, valamint az orvostudományi egyetemek rektorait általános orvosokra nézve - szakmai bontásban is -, valamint fogorvosokra nézve a -végzés évében január hó 20-ig, gyógyszerészekre nézve a végzést megelőző évben augusztus hó 20-ig értesíti.
(5) A felügyeleti szerv - az egészségügyi miniszter által meghatározott kereten belül (általános orvosok esetében a szakmai összetételre is figyelemmel) - haladéktalanul értesíti a munkáltatókat a pályázati felhívás kiírásának engedélyezéséről
(6) A munkáltatók - a felügyeleti szerv engedélye alapján - a végzők foglalkoztatására irányuló pályázati felhívásukat általános orvosok és fogorvosok esetében a végzés évében február hó 10-ig, gyógyszerészek esetében a végzést megelőző évben szeptember hó 10-ig. megküldik valamennyi orvostudományi egyetem rektorának kifüggesztésre alkalmas formában.
(7) Amennyiben a megállapított keretszám és a meghirdetésre küldött pályázati felhívások számában - általános orvosok esetében a szakmai összetételben is - eltérés van, az orvostudományi egyetemek rektorai értesítik az intézkedésre jogosult felügyeleti szervet.
(8) Az orvostudományi egyetemek rektorai a munkáltatók pályázati felhívásait - a (7) bekezdésben megjelölt esetben a felügyeleti szerv intézkedését is figyelembe véve - legkésőbb általános orvosok és fogorvosok részére a végzés évében február 20-án, gyógyszerészek részére a végzést megelőző évben, szeptember 20-án kifüggesztik.
3. §
(1) A munkáltató a pályakezdő általános orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek részére szakképesítést nem igénylő munkakörre írhat ki pályázati felhívást. Az első ízben munkába lépő pályakezdők részére helyettesítésre pályázati felhívás nem írható ki.
(2) A munkáltató által kiirt pályázati felhívásnak a következőket kell tartalmaznia:
a) a munkáltató megnevezését és pontos címét,
b) a munkahely megnevezését és címét,
c) a munkakör részletes megjelölését és a fontosabb munkaköri feladatok felsorolását,
d) a munkakörre megállapított bértételen belül a pályakezdő részére biztosítható személyi alapbér összegszerű megjelölését és az alkalmazáshoz kapcsolódó bérpótlékokat,
e) a munkáltató által felajánlott juttatásokat (lakás, a beköltözés időpontjával; férőhely; letelepedési segély; étkezési lehetőség; berendezési kölcsön lehetősége; a költözködési költség megtérítése stb.), valamint
f) a munkába lépés időpontját.
4. §
Pályázatot - az 1. § (3) és (4) bekezdésében megjelöltek kivételével -
a) az utolsó tanulmányi évre beiratkozott általános orvostanhallgatók,
b) az utolsó tanulmányi félévre beiratkozott fogorvostanhallgatók, valamint
c) a kötelező szakmai gyakorlatukat megkezdő gyógyszerésztanhallgatók
nyújthatnak be.
5. §
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó
- fontosabb személyi adatait (név, állandó és ideiglenes lakóhely pontos címe),
- lezárt tanévei átlageredményeit,
- szakmai érdeklődési körét, tudományos diákköri tevékenységét,
- végzett társadalmi munkáját,
- igényét a munkáltató pályázati felhívásában megjelölt juttatásokra,
és csatolni kell a pályázó részletes önéletrajzát, valamint az orvostudományi egyetem által a pályázóról készített - kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatóknál ajánlást is magában foglaló -jellemzést.
6. §
(1) A munkáltató a pályázatról - a pályázatok összevetése alapján, az egyetemi jellemzés, ajánlás és a tanulmányi eredmény figyelembevételével, továbbá a munkahelyi társadalmi szervezetek meghallgatásával - a benyújtástól számított egy hónapon belül dönt és arról a pályázót (pályázókat) - elutasítás esetén a benyújtott iratok egyidejű visszaküldésével - haladéktalanul értesíti.
(2) A munkaszerződést írásban kell megkötni A munkába lépés időpontját úgy kell meghatározni, hogy az a tanév befejezését, továbbá az azt közvetlenül követő államvizsga letételét lehetővé tegye. A munkaszerződés megkötésére egyebekben az általános szabályokat kell alkalmazni.
(3) A munkáltató a munkaszerződés megkötése alapján - a pályázat visszavonása céljából - haladéktalanul értesiti a munkahely betöltéséről az orvostudományi egyetemek rektorait; a név feltüntetésével kell értesíteni azt az egyetemet, ahol a pályakezdő végez.
7. §
A betöltetlenül maradt állásokra
a) általános orvosok és fogorvosok a végzés évében november 30-ig,
b) gyógyszerészek a végzés évében június 30-ig pályázhatnak a 4-6. § alkalmazásával.
8. §
Ha a pályakezdő általános orvos, fogorvos vagy gyógyszerész a 4-7. §-ban meghatározott módon nem tudott első munkaviszonyt létesíteni, a következő évben végzők számára meghirdetett állások megpályázásával létesíthet munkaviszonyt.
9. §
A felügyeleti szervek a melléklet szerinti kimutatás megküldésével évente kötelesek tájékoztatni az Egészségiagyi Minisztériumot az irányításuk alá tartozó munkáltatóknál alkalmazott pályakezdő
a) általános orvosokról és fogorvosokról a végzés évében december 15-ig,
b) gyógyszerészekről pedig a végzés évében július 15-ig.
Munkahely változtatás
10. §
(1) Az első ízben munkaviszonyt létesített általános orvost, fogorvost vagy gyógyszerészt a munkába lépéstől számított
a) egy éven belül más munkáltató egészségügyi képesítéshez kötött munkakörben nem alkalmazhatja;
b) egy év eltelté után más munkáltató csak a tárgyévben végzők számára meg nem hirdetett állásokban alkalmashatja - egy évig szakmaváltoztatás nélkül - az általános pályázati eljárás,* illetőleg a vonatkozó külön jogszabályok** szerint
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott szakmaváltoztatási tilalom alól egészségi okon alapuló szakmai alkalmatlanság esetén vagy kivételes méltánylást érdemlő más rendkívüli esetben - a munkáltató véleményét is figyelembe véve -a felügyeleti szerv [2. § (3) bek.] felmentést adhat.
Záró rendelkezések
11. §
(1) Ez a rendelet 1981. január 1-én lép hatályba; rendelkezéseit az általános orvostanhallgatók és fogorvostanhallgatók esetében az 1980/81-es tanévben végzőknél, gyógyszerésztanhallgatók vonatkozásában pedig az 1981/82. tanévben végzőknél kell alkalmazni, az általános orvostanhallgatók tekintetében azzal az eltéréssel, hogy a pályázati keretszám igényeket 1981. január 20-ig kell a felügyeleti szerveknek továbbítaniuk az Egészségügyi Minisztériumhoz. Az engedélyezett keretszámról a felügyeleti szervek 1981. február 5-ig kapnak tájékoztatást és a munkáltatóknak pályázati felhívásaikat 1981. március 5-ig kell az orvostudományi egyetemek rektorai részére megküldeniük.
(2) E rendelet 10. §-át kell alkalmazni az orvostudományi egyetemeken
a) az 1978/79-es, vagy az 1979/80-as tanévben végzett azon általános orvos és fogorvos,
b) az 1979/80-as, vagy az 1980/81-es tanévben végzett azon gyógyszerész
munkahelyváltoztatására, aki végzése után legalább egy ízben már munkaviszonyt létesített
(3) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán végzett pályakezdő szakemberek pályázati rendszeréről szóló 21/1980. (XII. 12.) MüM rendeletet kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy orvosi, fogorvosi, illetőleg gyógyszerészi oklevélhez kötött munkakörben pályázat nélkül munkaviszony nem létesíthető.
(4) A rendeletet hatálybalépésével egyidejűleg az orvostudományi egyetemeken végzett pályakezdő szakemberek munkába lépéséről szóló 1/1977. (II. 9.) EüM rendelet és az azt módosító 2/1978. (III. 5.) EüM rendelet hatályát veszti.
Dr. Hutás Imre s. k.,
egészségügyi miniszterhelyettes
Melléklet a 16/1980. (XII. 30.) EüM rendelethez
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.