adozona.hu
61/B/2004. AB határozat
61/B/2004. AB határozat
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 19. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 19. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 19. § (2) bekezdése nemzet...
61/B/2004. AB határozat
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 19. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következőhatározatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 19. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.2. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 19. § (2) bekezdése nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványokat visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban több indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az indítványok egy részét egymástól elkülönítette, a tárgyuk szerint azonos indítványi elemeket pedig egyesítette.Az Mt. 19. § (2) bekezdése alkotmányellenességét kifogásoló és a rendelkezés megsemmisítését kezdeményező indítványokat az Alkotmánybíróság egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az indítványozók szerint az Mt. támadott rendelkezése azért ütközik az Alkotmány 4. §-ába, mert ezen alkotmányi rendelkezéshez képest a szakszervezetek képviseleti jogát "szűkösen rendezi". Az alkotmányellenesség okai körében hivatkoztak továbbá arra is, hogy az Mt. Második részének I. fejezete országos szinten, a III. fejezete és az Mt. 199. § (1) bekezdése pedig - a kollektív szerződések létrehozása és végrehajtása tekintetében - a munkahelyeken, vagy egy-egy szakmában, ágazatban általában nyújt lehetőséget a szakszervezeti képviseletre. Ezzel ellentétben az Mt. 19. § (2) bekezdése "csak azt biztosítja a szakszervezet számára, hogy a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő körben saját tagjait képviselhessék a munkáltatók és az állami szervek irányába". Ez az érdekegyeztetésre és a kollektív szerződésre vonatkozó rendelkezések alkalmazását is akadályozza, "egymással ütköző szabályokként" pedig az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét és a jogbiztonság követelményét is sérti.
Az indítványok az Mt. 19. § (2) bekezdésével összefüggésben - az alkotmányellenesség okainak kifejtése nélkül - az Alkotmány 7. §-ának sérelmét is állították.
Az Alkotmánybíróság az eljárás során - az indítvánnyal kapcsolatos észrevételei megtétele érdekében - megkereste a gazdasági, valamint az igazságügy-minisztert.
II.
Az indítványban megjelölt és az elbírálásnál figyelembe vett jogszabályok: Az Alkotmány rendelkezései:"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"4. § A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit."
"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."
Az Mt. vizsgált rendelkezései:
"19. § (1) A munkavállalók jogosultak a munkaszervezeten belül is szakszervezet létrehozására. A szakszervezet joga, hogy a munkaszervezeten belül szerveket működtessen, s ezek működésébe tagjait bevonja.
(2) A szakszervezet joga, hogy a munkavállalókat anyagi, szociális és kulturális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikról és kötelezettségeikről tájékoztassa, továbbá a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő körben tagjait a munkáltatóval szemben, illetőleg az állami szervek előtt képviselje.
(3) A szakszervezet jogosult a tagját - meghatalmazás alapján -, annak élet-és munkakörülményeit érintő kérdésekben bíróság, más hatóság, illetve egyéb szervek előtt képviselni."
"199. § (1) A munkavállaló a munkaviszonyból származó igényének érvényesítése, valamint a szakszervezet, illetve az üzemi tanács (üzemi megbízott) e törvényből, illetőleg kollektív szerződésből vagy üzemi megállapodásból származó igényének érvényesítése érdekében e törvény rendelkezései szerint munkaügyi jogvitát kezdeményezhet."
III.
Az indítványok nem megalapozottak.1. Az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálása során abból indult ki, hogy a szakszervezetek az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében és a 70/C. § (1) bekezdésében deklarált egyesülési szabadság és az érdekvédelmi célú szervezetek alakításához való alkotmányos alapjogok alapján, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) szabályai szerint létrehozott társadalmi szervezetek.
Az Alkotmánybíróság a 24/1990. (XI. 8.) AB határozatában a munkavállalói érdekképviseletet ellátó különböző szervezetek alkotmányos feladatáról fejtette ki álláspontját: "A szakszervezetek (...) az Alkotmány 70/C. §-ában foglalt gazdasági érdekek védelme, valamint a sztrájkjog gyakorlása terén kitüntetett szerepet játszanak. E funkciójuk közvetlenül kapcsolódik az Alkotmány preambulumában szereplő szociális piacgazdaság megvalósításához. Ennyiben a szakszervezetek léte és működése a tagok magánérdekein túlmutató közérdeket is szolgál " (ABH 1990 115, 118.)
Az Alkotmány általános rendelkezései között szereplő 4. §-a a szakszervezetek és más érdekképviseletek feladatát határozza meg: védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit.
A munkavállalók érdek-képviseleti célú szervezkedése szabadságának érvényesüléséhez, a szakszervezetek Alkotmányban meghatározott feladatai ellátásához szükséges jogi eszközöket túlnyomórészt az Mt. rendelkezései (az Mt. Második rész "A szakszervezetek" című II. fejezete, továbbá - a törvényben szabályozott jogintézményekhez kötődően - Mt. más fejezeteiben foglalt rendelkezések) határozzák meg. Az Mt. II. fejezete tartalmazza a 19. § (2) bekezdésének indítvánnyal érintett szabályát is, amely a szakszervezetek általános érdek-képviseleti jogát fogalmazza meg: a szakszervezetek munkaszervezeten belüli működéséhez egyrészt tájékoztatási, másrészt képviseleti jogosultságot biztosít. A munkavállalók anyagi, szociális, és kulturális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogokról és kötelezettségekről való tájékoztatási jog a szakszervezeteket valamennyi munkavállaló tekintetében megilleti. A munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő körben biztosított, a munkáltatóval szembeni, illetve az állami szervek előtti eljárásokra vonatkozó képviseleti jogosultság viszont a szakszervezeteket csak saját tagjaik tekintetében illeti meg, azaz a képviseleti jog e szabály értelmében nem terjed ki a nem szervezett munkavállalókra, valamint más szakszervezet tagjára. [A szakszervezetek szűkebb értelemben vett képviseleti jogkörére, a jogi képviselet ellátására vonatkozó rendelkezést tartalmaz továbbá a 19. § (3) bekezdése, amely szerint a szakszervezet meghatalmazás alapján jogosult a tagját annak élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben bíróság, más hatóság, illetve egyéb szervek előtt képviselni.]
Az indítványozók az Alkotmány 4. §-ának sérelmét az Mt. 19. § (2) bekezdésének második fordulatában szabályozott, törvényen alapuló érdek-képviseleti jogosultság terjedelme alapján, konkrétan azért állították, mert a szakszervezetek a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő körben kizárólag tagjaikat képviselhetik a munkáltatóval szemben, illetve az állami szervek előtt.
Az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta a szakszervezetek érdekképviselete alkotmányosságát. Ennek során - állandó gyakorlatának megfelelően - következetesen úgy foglalt állást, hogy a szakszervezeti érdekvédelmi és képviseleti tevékenység tartalmára vonatkozó előírás sem az Alkotmány 4. §-ából, sem az Alkotmány más rendelkezéseiből nem vezethető le. (8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44.; 50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387, 397.; 488/B/1999. AB határozat, 2003 június-július, 470, 473.; 32/2002. (VII. 4.) AB határozat, ABH 2002, 153, 164.]
A 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában a szakszervezeteknek a munkaviszonyt érintő kérdésekben "minden dolgozó" ügyeiben adott meghatalmazás nélküli, lényegében törvényi képviseleti jogosultságát szabályozó rendelkezést az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, az emberi méltósághoz való jogból levezetett önrendelkezési jog sérelme miatt ítélte alkotmányellenesnek. "Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenessége sem az Alkotmány 4. §-a, sem pedig a 70/C. §-ának (1) bekezdéséhez viszonyítva nem állapítható meg. A 4. § ugyanis a szakszervezeteknek a korábbi alkotmányszövegben is szereplő érdekvédelmi és képviseleti jogát terjeszti ki más érdek-képviseleti szervekre. Ugyanakkor sem ez a szabály, sem a 70/C. § (1) bekezdésének a szakszervezet és egyéb érdekképviselet alapításának szabadságát tartalmazó rendelkezése nem foglal magában előírást az érdekvédelmi és képviseleti tevékenység tartalmára vonatkozóan." (ABH 1990, 42, 44.)
A 11/1996. (III. 13.) AB határozatában (ABH 1996, 238, 240.) az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az 5/1990. (I. 18.) MT rendelet azon szabályát, amely a dolgozó korkedvezményes nyugdíjazásáról való megállapodáshoz a munkavállalók helyi érdek-képviseleti szervének egyetértését írta elő. Az alkotmányellenesség megállapítására azonban nem az Alkotmány 4. §-ába, hanem az 54. § (1) bekezdésébe ütközés - a munkavállaló önrendelkezési jogának sérelme - miatt látott okot.
Az Alkotmánybíróság fenti határozatainak megállapításai jelen ügyben is irányadók.
Az indítványozók álláspontjával ellentétben az Alkotmány 4. §-a semmilyen követelményt nem fogalmaz meg a szakszervezetek képviseleti jogának terjedelmével kapcsolatban. Így a szakszervezetek és más érdekképviseletek feladatait meghatározó alkotmányos szabályból nem következik a szakszervezet törvényen alapuló képviseleti jogának "általános jellegű", minden munkavállalóra kiterjedő szabályozása sem.
A szakszervezeti jogok gyakorlását biztosító szabályok megalkotása során a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg, így - az Alkotmány rendelkezéseinek tiszteletben tartásával - szabadon dönthet arról is, hogy a szakszervezeti érdekvédelem és képviselet ellátását milyen jogintézményeken keresztül teszi lehetővé.
Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság utal a fent idézett 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában kifejtettekre, nevezetesen arra a megállapításra, hogy a szakszervezeti törvényi képviseletére vonatkozó szabály alkalmazása során a munkavállaló rendelkezési joga megsértésének veszélye az adott szakszervezethez nem tartozó dolgozó egyéni ügyeiben a legnagyobb. A határozatban kimondta továbbá azt is: mivel a megsemmisítés folytán a szakszervezeti képviseletnek kizárólag a meghatalmazásos módja maradt a törvényben, a szakszervezetek meghatalmazás nélküli képviseleti jogát tagjai ügyeiben, illetve olyan jogosultságok esetében, amelyről a dolgozó érvényesen egyáltalán nem mondhat le - indokolt esetben - új jogalkotással kell rendezni. (ABH 1990, 42-44.)
Ennek megfelelően a jogalkotónak a szakszervezeti törvényi képviselet szabályozása során fokozottan kell ügyelnie az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével való összhang megteremtésére, arra, hogy a képviseltek önrendelkezési joga, cselekvési szabadsága ne szenvedjen sérelmet.
Ezzel összefüggésben azonban az Alkotmánybíróság nem folytatott vizsgálatot, az Mt. 19. § (2) bekezdésének alkotmányosságát az indítvány keretei között, az Alkotmány 4. §-ába ütközés szempontjából bírálta el. Az Alkotmánybíróság - a fent kifejtettekre tekintettel - állapította meg, hogy a támadott szabály nem áll ellentétben az Alkotmány 4. §-ával, ezért az indítványokat elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy megállapítható-e a vitatott szabály alkotmányellenessége az indítványozók által állított, az Mt. 19. § (2) bekezdése és az Mt. megjelölt rendelkezései közötti ellentmondás folytán.
Az indítványok az Mt. 19. § (2) bekezdését az Mt. Második részének I. és III. fejezete rendelkezéseivel, valamint az Mt. 199. § (1) bekezdésével való ellentét - azaz normakollízió - miatt tartják az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelményébe ütközőnek.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalt állást az azonos szintű jogszabályok ellentétes tartalmú rendelkezései alkotmányossága kérdésében. Az Alkotmánybíróság elsőként a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában mutatott rá arra, hogy: "meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet (...). Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának. A törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő hibáját általában jogalkalmazói jogszabály-értelmezéssel kell feloldani, mert a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni. (...) Törvényi rendelkezések összeütközése miatt az alkotmányellenesség pusztán az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján tehát nem állapítható meg akkor sem, ha ez a kollízió nem kívánatos és a törvényhozónak ennek elkerülésére kell törekednie." (ABH 1991, 175, 176.)
"Az ugyanazon törvényen belüli ellentétes szabályozás - különösen ha az a címzettek, az érintettek, a kötelezettek eltérő körére vonatkozik - már olyan fokú jogbizonytalanságot jelent, amely alkotmányellenes. Az anyagi alkotmánysértés, az alapjogi jogsértés itt ugyanis önmagában annak következtében megállapítható, hogy az érintett állampolgároknál olyan fokú jogbizonytalanságot eredményezhet, amely kötelezettségeik teljesítését kiszámíthatatlanná, félreérthetővé és bizonytalanná teszi." [21/1993. (IV. 2.) AB határozat, ABH 1993, 172, 180.]
Az Mt. Második részének "Az országos érdekegyeztetés" címet viselő I. fejezete (16. §-17. §) a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő országos jelentőségű kérdésekben való egyeztetés szabályait tartalmazza. E szabályok - a törvény által meghatározott körben - a Kormánynak a munkavállalók és a munkáltatók országos érdek-képviseleti szervei irányában fennálló egyeztetési kötelezettségét írják elő. A szakszervezetek munkaszervezeten belüli jogait, így az Mt. 19. § (2) bekezdésében foglalt képviseleti jogosultságát - a szabályozási tárgykörök eltérő voltára tekintettel - e rendelkezések nem érintik, következésképp azzal ellentétben sem állhatnak.
Az Mt. Második rész "A kollektív szerződés" címet viselő fejezetének rendelkezései a szakszervezeti képviseleti jogának terjedelmét illetően nem tartalmaznak az Mt. 19. § (2) bekezdésében foglaltakhoz képest eltérő szabályokat. A képviseleti jogkör terjedelmét sem a munkaszervezeti szintű, sem az ágazati (alágazati) kollektív szerződésre vonatkozó szabályozás nem érinti: nem ad felhatalmazást a támadott szabályhoz képest sem tágabb, sem szűkebb körű képviseletre.
Az Mt. 199. § (1) bekezdése a munkavállaló, a szakszervezet és az üzemi tanács munkaügyi jogvita kezdeményezési jogosultságát és annak körét rögzíti. E szabály a szakszervezet számára a törvény, illetve szerződés által védett jogaival, azok gyakorlásával kapcsolatos jogsérelmek orvoslása céljából önálló jogvita kezdeményezésére - nem pedig a tagok törvényen alapuló közvetlen képviseletére - biztosít jogot. Ebből következően az Mt. és a kollektív szerződés rendelkezésein alapuló szakszervezeti jogok gyakorlásával összefüggő igényérvényesítés szabálya sem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a szakszervezetek általános érdekképviseletét megfogalmazó szabállyal ellentétben állna.
A fentiekre figyelemmel az Mt. 19. § (2) bekezdése alkotmányellenességét a hivatkozott törvényi rendelkezésekkel való összhang hiányára tekintettel nem lehetett megállapítani, ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.
3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 21. § (3) bekezdése meghatározza, hogy mely szervezet, illetve személyi kör jogosult a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatának kezdeményezésére. Mivel az indítványozók nem tartoznak a törvényben felsoroltak közé, az Alkotmánybíróság az erre irányuló indítványi részeket az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § c) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2004. február 23.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró