adozona.hu
AVI 2014.11.101
AVI 2014.11.101
Kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következik be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35., 44. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes különböző épületek, kerítések, fóliasátrak javítási munkálatainak elvégzését rendelte meg a V. Kft.-től (továbbiakban: Kft.), amelyről összesen 23 számla került kiállításra 13 000 204 Ft általános forgalmi adó feltüntetésével, amelyet a felperes levonható adóként kívánt elszámolni. A Kft. a munkálatok elvégzésére alvállalkozói szerződést kötött az É. Kft.-vel, amely szintén alvállalkozókat fogadott: M. Kft.-t és az F. Kft.-t. A felperes 2007. évi negyedévi bevallásaiban feltüntetet...
AVI 2014.11.101 Kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következik be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35., 44. §)
A felperes különböző épületek, kerítések, fóliasátrak javítási munkálatainak elvégzését rendelte meg a V. Kft.-től (továbbiakban: Kft.), amelyről összesen 23 számla került kiállításra 13 000 204 Ft általános forgalmi adó feltüntetésével, amelyet a felperes levonható adóként kívánt elszámolni. A Kft. a munkálatok elvégzésére alvállalkozói szerződést kötött az É. Kft.-vel, amely szintén alvállalkozókat fogadott: M. Kft.-t és az F. Kft.-t. A felperes 2007. évi negyedévi bevallásaiban feltüntetett általános forgalmi adó vonatkozásában az adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek során a felperes terhére 13 204 000 Ft adószámlán könyvelendő, valamint 900 000 Ft adószámlán nem könyvelendő adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot állapított meg.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot 2010. február 22-én kelt határozatával helybenhagyta.
A felperes fellebbezésében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletét a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) bekezdése, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése, 44. § (5) bekezdésére alapozta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes által indítványozott szakértői bizonyítás lefolytatása a perben szükségtelen volt, mert az alvállalkozók közreműködését illetően a szakértői bizonyítástól újabb tény nem várható. A Kft. képviselője ugyanis az adóeljárásban úgy nyilatkozott, hogy a teljesítésben alvállalkozók vettek részt. Hangsúlyozta, hogy gazdasági események számlán feltüntetett felek közötti megtörténtét teljesítési láncolat esetében a láncolat korábbi tagjainál is vizsgálni lehet, és amennyiben a vizsgálat eredményeként a láncolat korábbi tagjánál megállapítást nyert, hogy teljesítés nem történt, az ebből eredő adójogi konzekvenciák a vizsgált adózó által befogadott számla tekintetében is levonható.
A megyei bíróság kiemelte, hogy az adóhatóság megalapozott megállapítása szerint a Kft. részére alvállalkozói teljesítés nem történt, így a Kft. által kibocsátott számlákon szereplő gazdasági esemény sem történhetett meg akként, ahogy az a számlákon feltüntetésre került. A Kft. számlái nem hitelesek, így adólevonásra sem jogosítanak. Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésének alkalmazása körében rámutatott arra, hogy a felperes akkor járt volna el kellő körültekintéssel, ha legalább a jelenléti íveken feltüntetett munkavállalók és a munkaterületen ténylegesen megjelent munkások számát összeveti, és az eltérés okát a vállalkozóval tisztázza. A megyei bíróság értékelte, hogy a Kft.-nél lefolytatott ellenőrzés megállapításait a jegyzőkönyv 8. számú mellékleteként a felperessel közölte, illetve tájékoztatta a Kft. alvállalkozóinál lefolytatott ellenőrzésekről és azok megállapításairól is. Miután a Kft.-nél és alvállalkozóinál nem kapcsolódó vizsgálatot folytatott az adóhatóság, az Art. 100. § (4) bekezdése nem volt alkalmazható. A jogerős ítélet indokolása rögzíti azt is, hogy az adóhatóság a Kft.-nél, illetve az alvállalkozóknál végzett ellenőrzés keretében az alvállalkozói számlákat nem minősítette hitelesnek, illetve azt állapította meg, hogy a Kft. és az É. Kft. közötti ügyletek nem valósak. Az ítélet kitért a felperes keresetleveléhez csatolt, a Kft. munkavállalóinak nevét tartalmazó listára megállapítva, hogy az egyszerű iratnak minősül és az eljárás egyéb adataival egybevetve nem alkalmas a Kft. teljesítésének igazolására, miután ellentétben áll az adóellenőrzés során beszerzett adatokkal. A bíróság utalt arra, hogy a fenti adatszolgáltatás csupán 5 személy vonatkozásában személyenként néhány munkanap tekintetében igazolt alkalmi foglalkoztatást.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Hangsúlyozta, hogy az adóhatóság a Kft.-nél végzett ellenőrzés során a számlákat alakilag és tartalmilag helyesnek találta, és a befizetendő áfa vonatkozásában nem tett megállapítást. Álláspontja szerint az Art. 130. §-a alapján az adóhatóság nem minősítheti ugyanazt a jogviszonyt adózónként eltérően. Hangsúlyozta, hogy amennyiben az adóhatóság a szolgáltató oldalán nem tesz megállapítást, úgy az ügyletet a vevői (felperesi) oldalon sem vonhatja kétségbe. E körben az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését és 221. § (1) bekezdését, mert a Kft. vizsgálati anyagának ezen részét nem tette a tényállás részévé, és e körben indokolási kötelezettségének nem tett eleget. Sérült a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. §-a is, mert nem került megállapításra, hogy az adóhatóság e körben a tényállás tisztázását elmulasztotta. A felperes kiemelte, hogy a szolgáltatás ellenértékét a felperes átutalással teljesítette a Kft. felé. A Kft. által végzett munkát alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatott személyek végezték. Az adóhatóság által tanúként meghallgatott Kft. alkalmazottak vallomása a Kft. teljesítését alátámasztotta. A kellő körültekintést illetően a felperes hangsúlyozta, hogy annak hiánya nem állapítható meg azon az alapon, hogy a felperes a munkavállalókat nem ellenőrizte. Ilyen jellegű kötelezettség ugyanis a vállalkozói jogviszonyban a megrendelőt nem terheli. Előadta, hogy a felperes képviseletében a munkavégzés helyszínén eljáró személy a munkát végzőket alkalomszerűen megkérdezték és azt a választ kapták, hogy a Kft. alkalmazottai. Azt is látták, hogy a Kft. képviselője péntekenként a helyszínen e dolgozók bérével elszámolt. Ezért a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben szakértői bizonyítás útján tisztázható lett volna, hogy ezen munkavállalók közreműködésével el lehetett-e végezni a számlák alapjául szolgáló munkát. Ily módon a jogerős ítélet sérti a Pp. 177. § (1) bekezdésében foglaltakat is. Utalva az Európai Bíróság eseti döntésére (C-354/03.) hangsúlyozta, hogy a felperest nem vezette adókijátszási szándék, az ügylet esetleges csalárd jellegéről nem tudott és nem is tudhatott.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme lényegében a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amelyre a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. A jogerős ítélet a tényállás minden elemét, körülményét, bizonyítékát jogszerűen értékelte. Kiemelte, hogy a felperes által kért szakértői bizonyítástól újabb tény megállapítása nem várható. A felperes terhére róható az a mulasztás, hogy nem győződött meg a munkafolyamatot elvégző személyek státuszáról, milyen jogviszony alapján végeztek munkát a munkaterületen és kinek az alkalmazásában álltak. A munkát végző személyek ellenőrzésével elkerülhető lett volna a befogadott számla hiteltelensége. Az alperes utalt arra, hogy a lefolytatott ellenőrzések alapján megállapításra került, hogy a Kft. és az É. Kft. közötti ügyletek nem valósak, miután az É. Kft. részére alvállalkozói nem teljesítettek, tehát a Kft. sem a számlán feltüntetett módon valósított meg gazdasági eseményt, ezért a számlákra adólevonási jog nem alapozható. Utalt arra, hogy a felperes által hivatkozott munkavállalói lista az ügy megítélését nem befolyásolja, mert az adatszolgáltatás csak 5 személy vonatkozásában személyenként néhány munkanap tekintetében igazolt alkalmi foglalkoztatást.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany - ideértve átalakulás esetén annak jogelődjét is -, valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóalany rá áthárított. Az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése szerint az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Az Sztv. 15. § (3) bekezdésében rögzített valódiság elve alapján a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata következetes a tekintetben, hogy a valóságban végbement gazdasági eseményekkel nem azonos tartalmú számlára adólevonási jog nem alapítható (Kfv.I.35.371/2008/6.). A Legfelsőbb Bíróság több alkalommal hangsúlyozta, hogy adólevonási jog csak tartalmilag hiteles számla alapján gyakorolható (Kfv.I.35.240/2008/7.).
A Legfelsőbb Bíróság osztotta a megyei bíróság azon álláspontját, hogy a felperes nem bizonyította, miszerint a gazdasági esemény a számlában feltüntetett felek között jött létre.
A Legfelsőbb Bíróság következetes gyakorlata szerint a számlabefogadónak kellő körültekintést kell tanúsítania. Nem lehet kellő körültekintésre hivatkozni abban az esetben, ha a gazdasági esemény nem a számla szerinti felek között jött létre, vagy ha az adózó úgy köt megállapodást, hogy a cég képviseletéről, székhelyének valódiságáról, tényleges gazdasági tevékenységéről nem győződött meg, azokról adatokkal nem rendelkezik (Kfv.I.35.158/2005/5.). A számlabefogadó adóalanynak tudnia és ismernie kell az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit. Az a magatartás, amely a kellő körültekintés elmulasztásában a "puszta bizakodásban" nyilvánul meg, csak gondatlanságként és nem kellő körültekintésként minősíthető (Kfv.I.35.189/2004/4.). Kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következik be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása, azt nem ismerhette fel, arra ráhatása nem volt, illetve nem is lehetett (Kfv.I.35.122/2004/5.).
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy önmagában az a körülmény, hogy a munkák elvégzésre kerültek és ezért a felperes az ellenértéket megfizette, nem igazolják, hogy a munkák a számlák szerinti felek között teljesültek. Az alperesi határozatban rögzített körülmények összességükben megalapozták azt az adóhatósági megállapítást, hogy a felperes által befogadott számlák tartalmilag nem hitelesek. Ezekkel a bizonyítékokkal szemben a felperes semmivel nem tudta igazolni, hogy a számlákban feltüntetett gazdasági tevékenységet a felperes részére valóban a megjelölt alvállalkozók végezték. A számlák hitelességét bármilyen módon alátámasztó további bizonyíték hiányában az adóhatóság jogszerűen tagadta meg az adólevonási jog érvényesítését.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése értelmében a számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el.
Az Európai Bíróság C-439-440/04. számú ítéletében kifejtett jogi álláspontjának megfelelően az adóhatóságnak, illetve az adóhatározat felülvizsgálatát végző bíróságnak objektív körülmények alapján kellett megállapítania, hogy a felperes tudta-e, vagy tudnia kellett volna, hogy beszerzésével áfa-kijátszást megvalósító ügyletben vesz részt. Az adóhatóság a felperes terhére rótta, hogy soha nem győződött meg arról, hogy az általa átadott munkaterületen ki dolgozik.
A Legfelsőbb Bíróság az ellenőrzési lehetőségnek ezt az elmulasztását olyan objektív körülménynek minősítette, amely alapul szolgálhatott annak megállapítására, hogy a felperesnek tudnia kellett volna - figyelemmel a többszintű alvállalkozói megbízásra is -, hogy a tényleges munkát mely szerződő féllel jogviszonyban álló munkavállalók végzik. Ezen egyszerű ellenőrzés ugyanis azonnal nyilvánvalóvá tette volna, hogy a felperes áfa kijátszását megvalósító ügylet részesévé vált. Erre figyelemmel a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy kellő gondosság tanúsítása mellett sem kellett tudnia, hogy a tényleges munkát kik végzik. A felperes kellő gondosság tanúsítása mellett a munkát végző személyek egyszerű kikérdezésével tájékozódhatott volna arról, hogy a gazdasági esemény törvényes keretek között kerül-e teljesítésre.
A fenti körülményeket nem befolyásolja az a felperes által hangsúlyozott körülmény, hogy a gazdasági esemény szerződésszerűen megtörtént és a teljesítés tényszerűen ellenőrizhető.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta azt a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontot, hogy az adóhatósági határozatnak a Kft. számláinak hiteltelenségére vonatkozó megállapításait az Art. 130. § -a akadályozta. A következetes bírói gyakorlat szerint az Art. 130. § -a szerinti ugyanazon jogviszony eltérő minősítése akkor valósul meg, ha az adóhatóság a jogviszonyt illetően kifejezett megállapítást tesz. Az iratokból megállapíthatóan azonban az adóhatóság a Kft.-nél, illetve az alvállalkozóknál végzett ellenőrzés során nem tett olyan megállapítást, hogy az alvállalkozók a szerződésben vállalt munkát a Kft. részére elvégezték. Ezzel ellentétben a jegyzőkönyvek olyan megállapításokat tartalmaznak, miszerint az alvállalkozók nem rendelkeztek a munkák elvégzéséhez szükséges személyi feltételekkel, eszközökkel. Azon túl tehát, hogy az adóhatóság a felperesnél a Kft.-nél és az alvállalkozóknál ugyanazon időszakra vonatkozóan végzett ellenőrzést, nincs az azonos számlákra vonatkozóan kifejezett ellentétes adóhatósági megállapítás.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet indokolása mindenben megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, és a felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölt meg olyan körülményt, amely az adólevonás jogszerűsége tekintetében a tényállás feltárásának elmulasztását tenné megállapíthatóvá. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a felperes által a felülvizsgálati kérelem 4. oldal utolsó előtti bekezdésében említett példák nem vethetők össze a perbeli ügyben megállapított tényállással. Az étterembe betérő vendég, vagy az autóját javíttató autós ugyanis nem tekinthető olyan gazdasági tevékenység üzletszerű végzésére létrejött szervezetnek, mint a felperes, végfelhasználóként adólevonási jog sem illeti meg őket.
A megyei bíróság nem sértett jogszabályt, amikor a felperes által felajánlott szakértői bizonyítást mellőzte. Az öt személy vonatkozásában igazolt néhány munkanap ugyanis nem áll arányban a számlák alapjául szolgáló tevékenység volumenével, ezért a Kft. munkavállalói útján történt teljesítést nem igazolhatja. A megyei bíróság helytállóan mutatott rá arra is, hogy a lista ellentétben áll azzal a Kft. ügyvezetője által adott nyilatkozattal, miszerint a munkákat alvállalkozók teljesítették.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.283/2010.)