adozona.hu
AVI 2014.10.93
AVI 2014.10.93
Az arányosítás módszerét alkalmazhatja az adóhatóság, ha az adózónak nem állnak rendelkezésre okirati bizonylatok a kiadások tényleges időpontjára vonatkozóan (2003. évi XCII. tv. 108-109. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2003-2006. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként határozatával 13 918 661 Ft adókülönbözetet állapított meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1559656478 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2004. évre vonatkozó adókülönbözet megállapítását törölte. 2003. évre vonatkozóan 2 716 235 Ft adókülönbözetet, 1 358 117 Ft a...
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 1559656478 számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a 2004. évre vonatkozó adókülönbözet megállapítását törölte. 2003. évre vonatkozóan 2 716 235 Ft adókülönbözetet, 1 358 117 Ft adóbírságot és 1 286 371 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Határozatában hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-aira, mint a becslési eljárás jogalapjára. Továbbra sem fogadta el a felperes hivatkozását, az U. Banknál lévő megtakarítást, mivel abból a felperes készpénzt igazoltan nem vett fel. A felperes saját bankszámlái közötti átutalásokat nem tekintette nem bevallott egyéb jövedelemnek. Ezért került módosításra az elsőfokú határozat.
A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte azzal, hogy nem fogadta el nyitó tételként az általa megjelölt 289 300 dollárt. Sérti a jogbiztonság elvét az első- és másodfokú határozat közötti ellentmondás. A számlái közötti átutalásokat forrásként fel kellett volna tüntetni a pénzforgalmi mérlegben. Jogszerűtlenül számos kiadást egyenlő arányban osztott el a tárgyév vonatkozásában, továbbá olyan hónapok tekintetében is megélhetési költségeket állapított meg, amikor a felperes ténylegesen nem tartózkodott Magyarországon.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Art. 97. § (4) bekezdésére, 108. § (1), (2) és (9) bekezdéseire, 109. § (1) és (3) bekezdéseire, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. § (1) bekezdésére.
Kifejtette, hogy az alperes a tényállást megfelelően tisztázta a felperes bankszámla kivonataival kapcsolatban. Bevételként az alperes a minden hónapban érkező átutalásokat állította be a vagyonmérlegbe. A felperes az általa hivatkozott és igazolt 289 300 dollárral kapcsolatban nem bizonyította, hogy ebből az összegből fedezte a forráshiányként megállapított kiadásait, így ezt nyitó tételként nem lehetett figyelembe venni.
A felperes nem bizonyította, hogy 2003 márciusában érkezett Magyarországra, így azt sem, hogy abban az évben milyen ütemezésben voltak kiadásai, ezért az alperes helyesen alkalmazta az arányosítás módszerét.
A bíróság azt sem látta igazoltnak, hogy ez a módszer miért lenne hátrányosabb a felperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kifejtette, hogy az Art. 108. § (1) bekezdése és 109. § (1) bekezdése csak a bevételi oldalon teremti meg a becslés lehetőségét az adóhatóság részére, a kiadások tekintetében nem. Csak a valóságos és tényleges kiadások mellé állíthatja fel a becsült adóalapot, a kiadások fedezetéül szolgáló jövedelem összegét. Az alperes a 2003. év vonatkozásában a megélhetési költségek kiszámításánál becslést alkalmazott, többek között olyan hónapok tekintetében is elszámolta, amikor a felperes ténylegesen nem tartózkodott Magyarországon. Az alperes a tényállást nem tárta fel teljes körűen, nem tisztázta az adózó javára szolgáló tényeket, nem hívta fel az adózót nyilatkozata alátámasztására szolgáló dokumentumok becsatolására. E körben bizonyítást, kapcsolódó vizsgálatot nem folytatott le.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felperes felülvizsgálati kérelmében már nem hivatkozott a bankszámlán történt megtakarítás, illetve a bankszámlák közötti átutalásokkal kapcsolatos korábbi, keresetlevelében megfogalmazott jogszabálysértésekre, így ezeket a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálta.
Amennyiben az adózó vagyongyarapodásával, az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. A felperes hivatkozásával szemben az Art. nem a bevétel becsléssel való megállapítását írja elő, hanem az adó alapját kell becsléssel megállapítani, ebbe a bevételek és kiadások is szerepelnek [Art. 108. § (1) bekezdése].
A becslési eljárás során az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés jogalapja fennállt, és annak módszere is jogszerű volt. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. A perbeli esetben a felperes hivatkozásával szemben az alperes a kiadások körében nem alkalmazott becslést, hanem a felperes nyilatkozatai és a rendelkezésére álló adatok alapján állapította meg a felperes 2003. évi összkiadását. Mivel a felperesnek nem álltak rendelkezésére megfelelő okirati bizonylatok a kiadások tényleges időbeli felmerülése kapcsán, így az alperes jogszerűen alkalmazta a kiadásoknál az arányosítás módszerét [Art. 108. § (2) bekezdése és 109. § (3) bekezdése].
A felperes már az adóigazgatási eljárás során is hivatkozott arra, hogy 2003 márciusában tért véglegesen vissza Magyarországra, de ezen állítását sem a közigazgatási eljárásban, sem az elsőfokú bíróság előtti eljárásban nem bizonyította, ezzel kapcsolatban semmiféle okiratot, bizonyítékot nem nyújtott be, bizonyítási indítványa e körben nem volt. A felperesnek már a jegyzőkönyvből, illetve az elsőfokú határozatból is ki kellett tűnjön, hogy az adóhatóság ezen állítását nem fogadta el, de az eljárás további szakaszában sem kísérelte meg ennek bizonyítását. A hitelt érdemlő bizonyítás hiányában az elsőfokú bíróság ezen felperesi hivatkozást a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján jogszerűen utasította el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kapcsolódó vizsgálat lefolytatásának elmulasztására is hivatkozott, amelyre azonban keresetlevelében nem hivatkozott, és az sem állapítható meg, hogy a felperes mely társaságra gondol, mint ügyletben érintett társaság.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.255/2010.)