adozona.hu
BH 2014.10.316
BH 2014.10.316
A törvény célja, hogy az 1997. december 31-ig, quasi szerzett jogok ne vesszenek el a Tny. hatálybalépése, azaz 1998. január 1 -je után. Azonban olyan jogszabályok alapján nem lehet jogosultságot szerezni, amelyek a vitatott időszakban nem voltak még hatályban [1997. évi LXXXI. tv. - Tny. - 37. § (4) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az eljárt nyugdíj-biztosítási főigazgatóság mint másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot a 2012. október 2. napján kelt határozatával hatályában fenntartotta egyetértve annak indokaival.
[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Jogorvoslati Főosztálya másodfokú határozatát - az alperes elsőfokú határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására utasította. Megállapította, hogy a felpere...
[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Jogorvoslati Főosztálya másodfokú határozatát - az alperes elsőfokú határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására utasította. Megállapította, hogy a felperes 1976. április 14. napja és 1989. május 31. napja közötti megbízási jogviszonya szolgálati időnek minősül.
[3] Az ítélet indokolása szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 37. § (4) bekezdése alapján az elismerni kért szolgálati idő tekintetében az 1997. december 31. napján hatályos 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 10. § (3) és (5) bekezdés, valamint a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 8. § (1) bekezdését és a Tny. 38. § (1) bekezdés e) és g) pontját kell alkalmazni. Ezen jogszabályok az 1998. január 1. napját megelőző időre a biztosítottnak minősülő személy biztosítottal járó jogviszonyának szolgálati időként való elismerését nem kötötték az adott időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék levonásához. A felperes egyértelműen bizonyította tanúkkal és okiratokkal szolgálati idejét, személyes munkavégzését.
[4] A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Hivatkozott a Tny. 37. § (4) bekezdésére.
[5] Álláspontja szerint a T. 54. § (1) bekezdés e) pontját és az R. 126. § (1) bekezdését, továbbá a 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet 7. § -át és a 3/1975. (VI. 14.) SZOT szabályzat 234. § -át kell alkalmazni, mivel az elismerni kért időszakban a T. 10. § (3) és (5) bekezdése, valamint az R. 8. § (1) bekezdései nem voltak hatályban.
[6] Előadta, hogy a felperes jogviszonya bejelentési kötelezettséggel nem járt, így nem állapíthatók meg a munkaidőre és a keresetre vonatkozó adatok, tehát felperesre a biztosítási kötelezettség nem terjedt ki.
[7] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az ítélet hatályban tartását kérte.
[8] Álláspontja szerint a bíróság a Tny. 37. § (4) bekezdés helyes értelmezésével hozta meg a határozatát, amely szerint az 1997. december 31-én hatályban volt T. 10. § (3) és (5) bekezdés, valamint az R. 8. § rendelkezését alkalmazni kell, tehát a biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonya szolgálati időként való elismerését a hivatkozott jogszabályok nem kötik a nyugdíjjárulék levonásához.
[9] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[10] A Tny. 37. § (4) bekezdése értelmében a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.
[11] Általános rendelkezés, hogy szolgálati idő az az időszak, amely alatt a nyugdíjigénylő biztosításra kötelezett jogviszonyban állt (biztosított volt) és az előírt nyugdíjjárulékot megfizette, illetve szolgálatiidő-szerzésre kötött külön megállapodás alapján fizetett nyugdíj-biztosítási és nyugdíjjárulékot.
[12] Az elismerni kért időszakban (1972. december 1. - 1989. május 31.) a felperes által végzett felvásárlói tevékenységért kifizetett jutalékot az szja-levonási kötelezettségen felül további járulék- stb. levonási kötelezettség nem terhelte. A megbízási szerződések tartalmazták, hogy a felperes jogviszonyát "SZTK bejelentési kötelezettség nem terheli".
[13] 1997. december 31-én hatályban volt a T. 10. § (3) és (5) bekezdése, valamint az R. 8. § (1) bekezdése. Azonban a Tny. 37. § (4) bekezdés rendelkezés bevezetésének az volt a célja, hogy az 1997. december 31. előtt már megszerzett jogok ne vesszenek el 1998. január 1. után, az 1997. évi LXXXI. törvény hatálybalépésére tekintettel.
[14] Az 1972. december 1. - 1989. május 31-ig terjedő időszakban fennállt felperesi megbízási jogviszonyra a T. 10. § (3) és (5) bekezdés, valamint az R. 8. § (1) bekezdése nem vonatkozhatott, hiszen e jogszabályok ezen időszakban még nem voltak hatályban. A T. 10. § (3) bekezdés 1997. január 1. napjától, a T. 10. § (5) bekezdés 1992. március 1. napjától, az R. 8. § (1) bekezdés pedig 1990. május 1. napjától lépett hatályba. Így tehát a felperes olyan jogszabályok alapján akar jogosultságot szerezni, amelyek a vonatkozó jogszabályhelyek alapján nem illetik meg.
[15] A fent kifejtettek alapján a Tny. 37. § (4) bekezdésénél felperes keresete elbírálásakor a T. 54. § (1) bekezdés e) pontját, az R. 126. § (1) bekezdését, a 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet 7. § -át és a 3/1975. (VI. 14.) SZOT szabályzat 234. § -át kellett alkalmazni.
[16] A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény - a perbeli időszakra irányadó - 10. § -ának (1) bekezdése szerint a törvény alapján biztosított a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végző.
[17] A törvény végrehajtásáról rendelkező 17/1975. (VI. 14.) MT rendeletnek az 56/1987. (XI. 6.) MT rendelet 2. § -ával módosított 7. § -ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy megbízás alapján rendszeresen munkát végzőnek azt kell tekinteni, akinek ugyanannál a munkáltatónál a megállapodás szerinti vagy tényleges munkaideje az azonos vagy hasonló munkakörre megállapított törvényes havi munkaidőnek a felét eléri; ha a munkaidő nem állapítható meg, keresete eléri az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a felét. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben említett feltételek fennállása esetén sem terjed ki a biztosítás arra, akinek ugyanannál a munkáltatónál elért havi átlagkeresete az öregségi nyugdíj legkisebb összege hatszorosát meghaladja.
[18] A 3/1975. (VI. 14.) SZOT szabályzat - az előbb hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket kiegészítve - kimondta a 3/A. § -ában, hogy ha a megbízás nem teljes naptári hónapban áll fenn, a rendelet 7. § -ának alkalmazásánál a teljesítésre fordított időt, illetőleg a díjazás összegét a jogviszony időtartamával arányosan kell figyelembe venni.
[19] A megállapított tényállás szerint a felperes megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végzőnek minősül, munkaideje alapján azonban a biztosítás fennállását nem lehet megállapítani, továbbá a kifizetett jutalék arányos elszámolására sincs lehetőség.
[20] A felperes jogviszonyára a társadalombiztosítási nyilvántartásban az elismerni kért időszak tekintetében semmiféle adat nem volt. A megbízási szerződések tartalmazták, hogy a megállapodás SZTK, illetve bejelentési kötelezettséggel nem járt, a felperes jutalékából csak szja-t vontak, és csak a férje után volt jogosult társadalombiztosítási ellátásra. Mindebből az következik, hogy a felperes vonatkozásában biztosítási jogviszony nem jött létre.
[21] A becsatolt megállapodások alapján sem a keresetre, sem a munkaidőre vonatkozó adatok nem állapíthatók meg, a felperesre a biztosítási kötelezettség ezen okból kifolyólag sem terjedt ki.
[22] A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság az ügy elbírálásához szükséges tényeket feltárta, azonban a felhívott jogszabályok téves jogalkalmazással döntött a felperes kereseti kérelméről, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes kereseti kérelmét elutasította.
(Kúria Mfv. III. 10.336/2013.)
A Kúria a dr. Sebestyén Emil ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Róka Sándor jogtanácsos által képviselt alperes ellen társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 6.M.549/2012. szám alatt indított és az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. február 1. napján kelt 6.M.549/2012/8. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes részéről előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
A Kúria az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.549/2012/8. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a felperes keresetét elutasítja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 30 000 (harmincezer) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
Az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
Az eljárt nyugdíjbiztosítási főigazgatóság, mint másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot a 2012. október 2. napján kelt határozatával hatályában fenntartotta egyetértve annak indokaival.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Jogorvoslati Főosztálya másodfokú határozatát - az alperes elsőfokú határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására utasította. Megállapította, hogy a felperes 1976. április 14. napja és 1989. május 31. napja közötti megbízási jogviszonya szolgálati időnek minősül.
Az ítélet indokolása szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 37. § (4) bekezdése alapján az elismerni kért szolgálati idő tekintetében az 1997. december 31. napján hatályos 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 10. § (3) és (5) bekezdés, valamint a 89/1990.(V.1.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 8. § (1) bekezdését és a Tny. 38. § (1) bekezdés e) és g) pontját kell alkalmazni. Ezen jogszabályok az 1998. január 1. napját megelőző időre a biztosítottnak minősülő személy biztosítottal járó jogviszonyának szolgálati időként való elismerését nem kötötte az adott időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék levonásához. A felperes egyértelműen bizonyította tanúkkal és okiratokkal szolgálati idejét, személyes munkavégzését.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Hivatkozott a Tny. 37. § (4) bekezdésére. Álláspontja szerint a T. 54. § (1) bekezdés e) pontját és az R. 126. § (1) bekezdését, továbbá a 17/1975.(VI.14.) MT rendelet 7. §-át és a 3/1975.(VI.14.) SZOT szabályzat 234. §-át kell alkalmazni, mivel az elismerni kért időszakban a T. 10. § (3) és (5) bekezdése, valamint az R. 8. § (1) bekezdései nem voltak hatályban. Előadta, hogy a felperes jogviszonya bejelentési kötelezettséggel nem járt, így nem állapíthatók meg a munkaidőre és a keresetre vonatkozó adatok, tehát felperesre a biztosítási kötelezettség nem terjedt ki.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint a bíróság a Tny. 37. § (4) bekezdés helyes értelmezésével hozta meg a határozatát, amely szerint az 1997. december 31-én hatályban volt T. 10. § (3) és (5) bekezdés, valamint az R. 8. § rendelkezését alkalmazni kell, tehát a biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonya szolgálati időként való elismerését a hivatkozott jogszabályok nem kötik a nyugdíjjárulék levonásához.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A Tny. 37. § (4) bekezdése értelmében a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.
Általános rendelkezés, hogy szolgálati idő az az időszak, amely alatt a nyugdíjigénylő biztosításra kötelezett jogviszonyban állt (biztosított volt) és az előírt nyugdíjjárulékot megfizette, illetve szolgálati idő szerzésre kötött külön megállapodás alapján fizetett nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot.
Az elismerni kért időszakban (1972. december 1.-1989. május 31.) a felperes által végzett felvásárlói tevékenységért kifizetett jutalékot az Szja. levonási kötelezettségen felül további járulék, stb. levonási kötelezettség nem terhelte. A megbízási szerződések tartalmazták, hogy a felperes jogviszonyát "SZTK bejelentési kötelezettség nem terheli".
Nem vitatottan 1997. december 31-én hatályban volt a T. 10. § (3) és (5) bekezdése, valamint az R. 8. § (1) bekezdése. Azonban a Tny. 37. § (4) bekezdés rendelkezés bevezetésének az volt a célja, hogy az 1997. december 31. előtt már megszerzett jogok ne vesszenek el 1998. január 1. után, az 1997. évi LXXXI. törvény hatályba lépésére tekintettel.
Az 1972. december 1.-1989. május 31-ig terjedő időszakban fennállt felperesi megbízási jogviszonyra a T. 10. § (3) és (5) bekezdés, valamint az R. 8. § (1) bekezdése nem vonatkozhatott, hiszen e jogszabályok ezen időszakban még nem voltak hatályban. A T. 10. § (3) bekezdés 1997. január 1. napjától, a T. 10. § (5) bekezdés 1992. március 1. napjától, az R. 8. § (1) bekezdés pedig 1990. május 1. napjától lépett hatályba. Így tehát a felperes olyan jogszabályok alapján akar jogosultságot szerezni, amely a vonatkozó jogszabályhelyek alapján nem illetik meg.
A fent kifejtettek alapján a Tny. 37. § (4) bekezdésénél felperes keresete elbírálásakor a T. 54. § (1) bekezdés e) pontját, az R. 126. § (1) bekezdését, a 17/1975.(VI.14.) MT rendelet 7. §-át és a 3/1975.(VI.14.) SZOT szabályzat 234. §-át kellett alkalmazni.
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) - a perbeli időszakra irányadó - 10. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény alapján biztosított a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végző.
A törvény végrehajtásáról rendelkező 17/1975.(VI.14.) MT rendeletnek az 56/1987.(XI.6.) MT rendelet 2. §-ával módosított 7. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy megbízás alapján rendszeresen munkát végzőnek azt kell tekinteni, akinek ugyanannál a munkáltatónál a megállapodás szerinti, vagy tényleges munkaideje az azonos, vagy hasonló munkakörre megállapított törvényes havi munkaidőnek a felét eléri; ha a munkaidő nem állapítható meg, keresete eléri az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a felét. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben említett feltételek fennállása esetén sem terjed ki a biztosítás arra, akinek ugyanannál a munkáltatónál elért havi átlagkeresete az öregségi nyugdíj legkisebb összege hatszorosát meghaladja.
A 3/1975.(VI.14.) SZOT szabályzat - az előbb hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket kiegészítve - kimondta a 3/A. §-ában, hogy ha a megbízás nem teljes naptári hónapban áll fenn, a rendelet 7. §-ának alkalmazásánál a teljesítésre fordított időt, illetőleg a díjazás összegét a jogviszony időtartamával arányosan kell figyelembe venni.
A megállapított tényállás szerint a felperes megbízás alapján rendszeresen és személyen munkát végzőnek minősül, munkaideje alapján azonban a biztosítás fennállását nem lehet megállapítani, továbbá a kifizetett jutalék arányos elszámolására sincs lehetőség.
A felperes jogviszonyára a társadalombiztosítási nyilvántartásban az elismerni kért időszak tekintetében semmiféle adat nem volt. A megbízási szerződések tartalmazták, hogy a megállapodás SZTK, illetve bejelentési kötelezettséggel nem járt, a felperes jutalékából csak Szja-t vontak és csak a férje után volt jogosult társadalombiztosítási ellátásra. Mindebből az következik, hogy a felperes vonatkozásában biztosítási jogviszony nem jött létre.
A becsatolt megállapodások alapján sem a keresetre, sem a munkaidőre vonatkozó adatok nem állapíthatók meg, a felperesre a biztosítási kötelezettség ezen okból kifolyólag sem terjedt ki.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság az ügy elbírálásához szükséges tényeket feltárta, azonban a felhívott jogszabályok téves jogalkalmazással döntött a felperes kereseti kérelméről, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes kereseti kérelmét elutasította.
A pervesztes felperest a Kúria a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján kötelezte az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárási költség alperes részére történő megfizetésére.
Az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárás illetékét a Tny. 81. §-ára figyelemmel a magyar állam viseli.