adozona.hu
AVI 2014.9.80
AVI 2014.9.80
Az adójogi jogvita elbírálására az adójogszabályok irányadóak. Ez a szabály irányadó a munkajogi szerződések minősítése esetén is [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felszámolás alatt álló felperesnél - 2004. április 5-től 2007. március 31-ig terjedő időszakra - valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő ellenőrzést végzett.
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes javára (személyi jövedelemadó, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék, egészségügyi hozzájárulás, munkaadói és munkavállalói járulék, magánnyugdíj-pénztári tagdíj adónemekben) összesen 6 278 000 Ft ad...
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes javára (személyi jövedelemadó, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék, egészségügyi hozzájárulás, munkaadói és munkavállalói járulék, magánnyugdíj-pénztári tagdíj adónemekben) összesen 6 278 000 Ft adókülönbözetet írt elő; terhére általános forgalmi adónemben (továbbiakban: áfa) 848 000 Ft folyószámlát nem érintő adókülönbözetet, továbbá 311 000 Ft folyószámlát érintő, adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és ez utóbbi kapcsán adóbírságot szabott ki, késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2239523387 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes az elsőfokú határozat I/2 pontját érintően azt állapította meg, hogy a vizsgált időszakban két olyan munkavállaló (G.-né C. Ildikó és T. Margit) alkalmazására került sor, akik tevékenysége nem igényelt különös szakértelmet. E személyek munkaköri leírást nem vettek át, a felszámolói tevékenységben vettek részt, foglalkoztatásukra nem a felperesnél került sor. Jelenléti ívek, illetve egyéb nyilvántartások hiányában tényleges munkavégzésük sem bizonyított, noha esetükben egy időszakon belül - ismeretlen jogcímen - kétszeres bérszámfejtésre is sor került. Rögzítette az alperes azt is, hogy a felperes a vizsgált időszakban nem volt társadalombiztosítási kifizetőhely, és a felszámoló nem rendelkezett előzetes bírói engedéllyel teljesítési segéd igénybevételére.
Mindezek alapján az alperes a két magánszemély alkalmazásához kötődő felperes bevallásaiban szereplő közterheket a felperes javára mutatkozó adókülönbözetként írta elő. Érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló többször módosított és kiegészített 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 1. § (3) bekezdésében, 27/A. § (9) bekezdésében foglaltakra alapította.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte, a javára előírt 6 278 000 Ft adókülönbözetet vitatta. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 76. § (1), (2) és (6) bekezdéseire alapítottan azzal érvelt, hogy a bevallások alapjául szolgáló munkaszerződés mindkét személy esetében ténylegesen létrejött.
A magánszemélyek a munkaszerződésekben megjelölt tevékenységüket kizárólag a felperes érdekében végezték, és foglalkoztatásukat az indokolta, hogy több mint 600 dolgozó munkaügyi nyilvántartását kellett folyamatosan kezelni, akik között több mint százan voltak gyesen, illetve gyeden. Hivatkozott arra is, hogy az alperes által alkalmazott jogszabályok irrelevánsak a jogvita eldöntése szempontjából.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte, határozatában foglaltakat fenntartotta.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában részletesen ismertette az ellenőrzés, az adóigazgatási eljárás, az első- illetve másodfokú adóhatósági határozat tartalmát, a felperes által közigazgatási eljárás során előterjesztett fellebbezést és a kereseti kérelmet.
A rendelkezésére álló adatok alapján pedig azt állapította meg, hogy az alperes a tényállást teljeskörűen feltárta, tisztázta, és megvizsgálta azt, hogy a felszámoló költségelszámolása, illetve áfalevonási jog gyakorlása jogszerű volt-e vagy sem. Az alperes - jogszabályi hivatkozással is alátámasztottan - megalapozottan rögzítette, hogy számítógép-konfigurációra, tárolópolcra, CD Jogtárra, Adó- és TB-előfizetésre nem a felszámolás alatt álló gazdasági társaságnak volt szüksége, ezért a felperest e körben nem illette meg az áfalevonási jog.
A gépjárművek javításával kapcsolatos számlák és fenntartással kapcsolatos kiadásokhoz fűződő bizonylatok önmagukban nem igazolják a felperes keresetében előadottakat. A felperes nem bizonyította a közigazgatási és a peres eljárás során sem, hogy az e körben eszközölt kiadások adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez lettek volna szükségesek.
A két munkavállalót érintően is az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes a közigazgatási és a bírósági eljárás során nem bizonyította alkalmazásuk szükségességét, tényleges munkavégzésüket, és a teljesítési segéd igénybevételének indokoltságát sem. Kiemelte, hogy a felszámolás alatt álló gazdasági társaság az érintett időszakban nem volt társadalombiztosítási kifizetőhely, ezért nem volt szüksége társadalombiztosítási jogszabályokban jártas különös szakértelemmel rendelkező munkavállalók alkalmazására.
A megyei bíróság - az előzőekben részletezettekre figyelemmel - azt állapította meg, hogy az alperes határozata nem jogszabálysértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő, kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát.
Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 215. §-ában, az Mt. 76. § (1), (2) és (6) bekezdéseiben foglaltaknak, és arra hivatkozott, hogy a Cstv. 27/A. § (9) bekezdése szerinti szabályozás irreleváns a jogvita eldöntése szempontjából.
Kifejtette, hogy a megyei bíróság túlterjeszkedett a kereseten, mivel bírósági felülvizsgálatot kizárólag a vizsgált időszakban foglalkoztatott két dolgozó munkaviszonyával kapcsolatos alperesi megállapítások, illetve érdemi döntések kapcsán kért.
Fenntartotta azt a keresetben is kifejtett jogi álláspontját, hogy a munkavállalók alkalmazására alappal, szükségszerűen került sor, a munkaszerződések ténylegesen létrejöttek, és az alkalmazások teljes időtartamára megvalósultak.
Az alperes ellenkérelmében fenntartotta a határozatába foglalt jogi álláspontját, és a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Kifejtette, hogy nem tekinthető jogszabályellenesnek, ha a jogerős ítélet indokolása ismerteti a keresettel nem érintett határozati döntéseket és megállapításokat.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a felperes javára előírt 6 278 000 (hatmillió-kettőszázhetvennyolcezer) forint adókülönbözetre vonatkozó részét hatályában fenntartotta, ezt meghaladó részét hatályon kívül helyezte.
A Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva - azt állapította meg, hogy a felperes keresetében a két magánszemély alkalmazása kapcsán adóhatósági határozatokban javára előírt mindösszesen 6 278 000 Ft adókülönbözetet vitatta, kizárólag e körben kért bírósági felülvizsgálatot, és az alperes e keresettel érintett körben terjesztette elő ellenkérelmét.
A Pp. 215. §-a értelmében az ítéleti döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen. A kereseti kérelemhez kötöttség szabálya a közigazgatási perekre is irányadó (KGD 2010.87., 2006.16., 1998./28., KK 34. sz. állásfoglalás).
"Az ítéleti rendelkező rész és indokolás összefüggése és egysége feltétel, az elválaszthatatlan kapcsolatot jelentő egységes anyagi jogerő pedig a rendelkező rész és az indokolása között akkor áll fenn, ha a rendelkező részben szerepel az a döntés, amelyre vonatkozó indokolást tartalmaz a határozat, illetőleg az indokolás olyan rendelkezésről szól, amelyet a határozat rendelkező része tartalmaz. A rendelkező részben foglalt döntés és annak indoka a határozatban egymást feltételezik. A határozatban nem szerepelhet olyan indokolás, amelyről szóló döntést nem tartalmaz a rendelkező rész, és nem lehetséges olyan döntés sem, amelyet a bíróság nem indokol meg." (EBH 2005.1318.)
A felperes felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem felel meg az előzőekben részletezett követelményeknek, mivel olyan adóhatósági döntések kapcsán is tartalmaz rendelkezést és indokolást, amelyek tekintetében a felperes keresetet nem terjesztett elő.
A megyei bíróság ugyanis ítéletéből megállapíthatóan - az alperes érvelésével ellentétben - nem csak ismertette, hanem érdemben is felülbírálta a kereseti kérelem és ellenkérelem körét meghaladó adóhatósági megállapításokat, ezekről érdemi döntést hozott, mégpedig akként, hogy részletesen kifejtette az idevonatkozó jogi álláspontját. (Elsőfokú adóhatósági határozat I/1 pontja szerinti számítógép-konfigurációval, tárolópolccal, CD Jogtárral, Adó- és TB-CD-vel, gépjárművekkel kapcsolatos ítéleti tényállás, és az ezek miatt megállapított áfa adókülönbözet, jogerős ítélet 5. oldala.) A megyei bíróság tehát túlterjeszkedett a kereseti kérelmen. A Pp. 215. §-a szerinti szabály megsértése pedig olyan, az ügy érdemi elbírálására is kiható lényeges eljárási jogszabálysértést jelent, ami kizárólag hatályon kívül helyezéssel orvosolható [Pp. 275. § (3)-(4) bekezdései].
A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt [Pp. 275. § (1) bekezdése, BH 2002.29.].
A rendelkezésre álló iratok alapján (felszámoló által 2005., 2006. és 2007. április 5-i fordulónappal elkészített közbeeső mérlegek, illetve ezek mellékletei, munkavállalók alkalmazásával kapcsolatos okiratok, felszámoló ezzel kapcsolatos nyilatkozatai, illetve nyilatkozatra, adatszolgáltatásra való felhívással kapcsolatos egyéb dokumentumok), amelyekkel szemben a felperes nem élt ellenbizonyítással, a következők állapíthatók meg:
A felszámolás kezdő időpontja: 2004. április 5.
A felperes 674 fő alkalmazottjának munkaviszonya már a felszámolás kezdő időpontja előtt, a végelszámolás időszaka alatt megszüntetésre került. A közbeeső mérlegek készítésének időpontjában csak 79, 49, illetve 59 fő jogi állományú létszáma volt a felperesnek (gyesen, táppénzen lévő személyek).
A felperes az alperesi határozattal érintett időszakban gazdasági tevékenységet már nem végzett, a vizsgált időszakban nem minősült társadalombiztosítási kifizetőhelynek, a járandóságok folyósítására az OEP-en keresztül került sor, a táppénz és egyéb járandóságok számfejtését nem a felperes végezte.
A felperes G.-né C. Ildikóval 2005. június 1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra, heti 40 órában kötött munkaszerződést egyéb gazdasági ügyintézői munkakörre, T. Margittal pedig 2000. augusztus 1. napjával kezdődően határozatlan időtartamú, heti 20 órás foglalkoztatásra, titkárnői munkakörbe. E munkavállalók részére munkaköri leírás nem került átadásra. A felszámolóbiztos - adóhatósági felhívás ellenére - sem nyújtotta be e személyek tényleges foglalkoztatását alátámasztó dokumentumokat, ilyeneket a per során sem csatolt, és nem igazolta az általa felvett alkalmazottak "különleges szakértelmére" vonatkozó állítását sem. A felszámolóbiztos - az adóhatóságnál tett nyilatkozata szerint - e személyek részére szóbeli megbeszélés alapján engedélyezte a bérszámfejtéseket, illetve az egyszeri és többszöri kifizetéseket is, mégpedig akként, hogy nem tudta megjelölni a dupla bérszámfejtések okát.
Az előzőekben ismertetett adatokra figyelemmel az alperes és a megyei bíróság - az Art. 1. § (7) bekezdése alapján eljárva - helytálló ténybeli és jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy két magánszemély foglalkoztatásának szükségessége nem a felperes gazdasági tevékenysége kapcsán merült fel. Az egyébként erre illetékes bíróság a felszámolási eljárás során nem járult hozzá teljesítési segéd alkalmazásához, ezért a felszámoló a vizsgált időszakban nem volt jogosult az adós nevében munkavállalókat alkalmazni [Cstv.27/A. § (9) bekezdése].
A kifejtettekre figyelemmel az alperes és a megyei bíróság is az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazásával helytállóan állapította meg, hogy a munkaszerződések tartalmilag hiteltelenek, a két magánszemély munkavégzésére ha, és amennyiben mégis sor került, akkor az nem a felperes gazdasági tevékenységét szolgálta, a közigazgatási és a peres eljárás során semmivel nem bizonyított feladatok ellátása kizárólag a felszámolói szervezeten belül merülhetett fel és kerülhetett elvégzésre. Ezért az adójogi jogkövetkezményeknek - a jogalap nélkül bevallott járulékoknak és személyi jövedelemadónak - a felszámolás alatt álló felperes javára történő előírása jogszerű döntés volt. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság, a felperesi előadásra figyelemmel, hogy az alperes okiratokkal bizonyította azt a tényállítását is, mely szerint a munkavállalók más gazdasági társaságok javára is tevékenykedtek. (Pl. tértivevények másolataival igazolta, hogy G.-né C. Ildikó és T. Margit több felszámolás alatt álló cég iratait vette át a felszámoló irodájában.)
A felek közötti jogvita adójogi jogviszonyból ered, ennélfogva elbírálására is az adójogi jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság és a bíróság - az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében - jogosult a szerződések és egyéb ügyletek, jogviszonyok adójogi minősítésére, ezért a felperesnek az Mt. szabályaira alapított érvelését az alperes és a megyei bíróság is alappal vetette el (724/B/1994. AB határozat).
A megyei bíróság iratszerűen rögzítette, hogy a felperes a közigazgatási és a peres eljárás során a keresetében előadottak alátámasztására csak önmagukban álló, semmivel alá nem támasztott nyilatkozatokat terjesztett elő, és a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva nem bizonyította az általa vitatott alperesi döntés jogszabálysértő voltát.
A kereset által vitatott körben a bizonyítékok értékelése okszerű és megfelel a logika szabályainak, a megyei bíróság ítélete e tekintetben jogszerű tényállást tartalmaz, és helytállóak az ennek alapján levont következtetések is. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes a 6 278 000 Ft adókülönbözet kapcsán eljárási, illetve anyagi jogszabálysértést követett volna el.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a 6 278 000 Ft felperes javára előírt adókülönbözet tekintetében jogszerű döntést tartalmaz, ezért ezt hatályában fenntartotta, ezt meghaladó részében azonban hatályon kívül helyezte [Pp. 275. § (3)-(4) bekezdései].
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.188/2010.)