adozona.hu
AVI 2014.9.79
AVI 2014.9.79
Az áfatörvény 40. §-ának (6) bekezdésén alapuló adómegállapítás és adófizetési kötelezettség független az ügylet adójogi megítélésétől [1992. évi LXXIV. tv. 40. § (6) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2007. július hónapi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában levonható adóként szerepeltette N. Julianna egyéni vállalkozó (továbbiakban: egyéni vállalkozó) által vágólovak értékesítéséről kibocsátott készpénzfizetéses számla adótartalmát, 600 000 Ft-ot.
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben 2007. július hónapra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 600 000 Ft áfa-...
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben 2007. július hónapra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 600 000 Ft áfa-adókülönbözetet állapított meg, amit jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, és kötelezte 300 000 Ft adóbírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2898831380 számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 43. § (5) bekezdésére, 44. § (5) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 166. § (2) bekezdésére, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében foglaltakra alapította.
Az alperes határozatát azzal indokolta, hogy az egyéni vállalkozó által kibocsátott számla tartalmilag hiteltelen dokumentum, ezért erre adólevonási jog nem alapítható. A felperes és számlakibocsátó sem mutatott be olyan dokumentumot, amely a számla szerinti tényleges teljesítést igazolhatta volna. A gazdasági esemény a számlán feltüntetettek szerint a felek között nem történhetett meg, és a felperes javára kellően körültekintő eljárás, illetve kivételes méltánylást érdemlő körülmény sem állapítható meg.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás-tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, tévesen jutott arra a ténybeli és jogkövetkeztetésre, hogy az értékesítés a számlakibocsátó és közte nem jött létre, és olyan többletfeltételeket kíván meg, amelyekre nincs törvényi előírás. Kifejtette, hogy olyan számla alapján igényelte vissza az áfát, melyet adóalany bocsátott ki, az értékesítés a számlának megfelelően teljesedésbe ment, az ellenérték és az áfa megfizetésre került, mindezt a számlakibocsátó nyilatkozata is megerősíti, és a számla befogadásakor kellő körültekintéssel járt el.
A megyei bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte, jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes a gazdasági eseményeket nem azonosan értékelte a számlabefogadónál és a számlakibocsátónál, az egyéni vállalkozó ugyanis elismerte a számlában lévő gazdasági tevékenységet, és esetében nem merült fel adat arra nézve, hogy számlája fiktív ügyletet takarna.
Az alperes nem teljeskörűen tett eleget a tényállás-tisztázási kötelezettségének.
A tényleges teljesítést nem a szállító- és menetlevelek, hanem a számla igazolja, és az ügyben további bizonyítás lefolytatása szükséges. Ennek során a lótartás, a kereskedés és az ügyletek lebonyolításának ellenőrzésére a vállalkozás székhelyén és telephelyén helyszíni szemlét kell tartani. A "gazdasági tevékenység életszerűségéről egyértelmű helyszíni szemle megtartásával kell meggyőződni", és "vizsgálni kell az adott ügyletek jellegét, hogy konkrétan milyen módon került sor fizetésre, a szerződés hogyan jött létre, kinek az érdeke, hogy az állat elszállításáról gondoskodjon". L. Loránd és J. Andrea nyilatkozatára utalva elengedhetetlennek minősítette tanúk meghallgatását és annak tisztázását is, hogy konkrétan milyen tevékenységet folytatott az egyéni vállalkozó. Rögzítette, hogy minden bizonyítási eszközt igénybe kell venni, mert csak a teljeskörűen feltárt és alátámasztott tényállás alapján lehet kizárni az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerinti tényállás alkalmazhatóságát.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását.
Az alperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás téves, hiányos, a megyei bíróság nem teljeskörűen tett eleget indokolási kötelezettségének, érdemi döntése a jogvita elbírálására irányadó Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja, 44. § (5) bekezdése, Sztv. 15. § (3) bekezdése, 166. §-a szerinti rendelkezések téves értelmezésén és alkalmazásán alapul. Kifejtette, hogy tényállás-tisztázási és bizonyítási kötelezettségét teljesítette, és a felperes a perben sem bizonyította a számla tartalmi hitelességét, nem csatolt olyan bizonyítékokat, amelyek a számlázott gazdasági esemény számla szerinti megtörténtét alátámasztották volna.
Hivatkozott arra is, hogy az Art. 130. §-ában foglaltakat sem sértette meg.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, fenntartotta korábban tett nyilatkozatait azzal, hogy a megyei bíróság álláspontja szerint megalapozottan és jogszerűen rendelte el az adóhatóság új eljárásra kötelezését. A felülvizsgálati kérelemben előadottak kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az Áfa. tv. az adó levonásba helyezéséhez csak a számla megőrzését írja elő, ezért nem kell bizonyítania, hogy a lószállításokat ki végezte el, a lóútlevelek pedig nem a tulajdonos, hanem a ló azonosítására szolgálnak, és a számlakibocsátó rendelkezett a lókereskedelemhez szükséges feltételekkel, ténylegesen végezte e gazdasági tevékenységét, elismerte, hogy közöttük kapcsolat állt fenn, és a számlát is ő állította ki. A kellő körültekintéssel való eljárás is megállapítható lett volna javára, mert ha az alperes megvizsgálja a magyarországi lókereskedelemmel kapcsolatos tényeket, körülményeket, akkor láthatta volna, hogy az ügyletek során az adott helyzetben elvárható magatartást tanúsította. Hangsúlyozta, hogy az alperes eljárása nem felelt meg az Art. 130. §-ában foglaltaknak, és a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az adólevonási jog az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja értelmében - figyelemmel az Sztv. 15. § (3) bekezdésére, 165., 166. §-ai szerinti rendelkezésekre is - csak alakilag, tartalmilag hiteles, megbízható, helytálló adatokat tartalmazó számla alapján gyakorolható. A számla akkor minősül hiteles bizonylatnak, ha annak valamennyi adata megfelel a valóságnak, tehát a bizonylaton feltüntetett gazdasági esemény a számla szerinti felek között, a számla szerinti módon a valóságban is végbement, és a gazdasági esemény a valóságban is megtalálható, bizonyítható, kívülállók által is megállapítható.
Az előzőekben megjelölt jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel az adólevonási jogot nem a számlakibocsátó vagy a számlabefogadó nyilatkozata, tanúk vallomása, és nem is valamilyen vagy bármely gazdasági tevékenység végzése teremti meg, hanem egy konkrét, valós gazdasági eseményről kibocsátott hiteles számla. Az adózó csak a törvényi követelményeknek megfelelő bizonylat alapján gyakorolhatja az adólevonási jogát, és rendelkeznie kell olyan, az adójogi jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő számviteli bizonylatokkal, amelyek számlái hitelességét alátámasztják, és ezeket az ellenőrzés során az adóhatóság rendelkezésére kell bocsátania [Art. 99. § (1) bekezdése].
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az Áfa. tv. adófizetési kötelezettséget előíró rendelkezései nem azonosak az adólevonási jogra vonatkozó szabályozással. Az Áfa tv. 40. § (6) bekezdésén alapuló adómegállapítás és adófizetési kötelezettség független az ügylet adójogi megítélésétől, az az áfát tartalmazó bizonylat kibocsátásán alapul.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva - a rendelkezésére álló iratok alapján - a következőket állapította meg:
Az adóhatóság a 2007. augusztus 14. és 2008. január 24-i végzésében is felhívta a felperest, hogy a számla szerinti gazdasági eseményekre vonatkozó valamennyi bizonylatát (pl. szállítás dokumentumai, szerződések, mázsajegyek, lovakra vonatkozó nyilvántartás stb.) mutassa be. A felperes úgy nyilatkozott, hogy szóbeli szerződést kötött, készpénzzel fizetett, a menetlevelekről, szállítólevelekről nyilvántartást nem vezetett, beszerzésüket igazoló bizonylatait nem tudja átadni, ezeket nem vonta szigorú számadás alá. Az általa adóhatóságnak átadott 0053438 számú szállítólevél kapcsán tett - szabályszerűséget és hitelességet vitató - adóhatósági megállapításokat megdöntő bizonyítást nem ajánlott fel. Az adólevonási jog - nem vitásan - nem szállítólevél, hanem hiteles számla alapján gyakorolható. A számla hitelességét azonban a szállítás, illetve annak körülményei, bizonylatai alátámaszthatják vagy kizárhatják, ezért jelen ügyben a szállítással kapcsolatos adatok - a későbbiekben részletezettekre is figyelemmel - az ügy eldöntése szempontjából releváns tények körébe tartoznak.
A hatósági bizonyítványnak minősülő lóútlevelek adataiból, amelyek nemcsak az állat azonosítására és forgalomképességének igazolására szolgálnak, hanem a tulajdonos adatait is tartalmazzák, az állapítható meg, hogy a lovak már a perben vitatott számlák kibocsátását megelőző időpontban, jórészt 2006-ban a felperes tulajdonában álltak. Ennélfogva ezek sem alkalmasak a számlák szerinti gazdasági esemény hitelességének alátámasztására, és nem igazolják a birtokba adást, továbbá a vételár kifizetését sem.
Az adóhatóság a számlakibocsátó egyéni vállalkozónál 2006-tól 2007. október 8-ig terjedő időszakra valamennyi adónemre kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes a 4007127246 számú határozatában - az indokolási rész megváltoztatásával - helybenhagyta. Ebben az eljárásban az egyéni vállalkozó úgy nyilatkozott, hogy a számlákat előre aláírta azért, hogy volt élettársa nélküle is végezhesse a tevékenységet, élettársa azonban időközben eltűnt, és nagy valószínűséggel a neve sem volt valódi. Előadta azt is, hogy csak az adóhivatal értesítéséből szerzett tudomást arról, hogy milyen tevékenységet végzett. Az egyéni vállalkozó az adóhatóság részére ellenőrzése során bizonylatot nem adott át, tevékenységével kapcsolatban ellentmondóan nyilatkozott, és adóbevallást 2006., 2007. évben nem nyújtott be. Az alperes másodfokú jogerős határozatában az egyéni vállalkozó terhére az áfa-adókülönbözetet az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdésére alapítottan írta elő, és ez ellen az egyéni vállalkozó bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nem nyújtott be.
Az alperes tehát - a megyei bíróság által elfogadott felperesi érveléssel ellentétben - másodfokú jogerős határozatában nem tett olyan megállapítást, mely szerint az egyéni vállalkozó által felperes felé kibocsátott számlákon szereplő gazdasági események a számlák szerinti módon ténylegesen megtörténtek volna, nem minősítette a gazdasági eseményeket felenként eltérően, nem sértette meg az Art. 130. §-át, és nem a számlák hitelességét megállapítva írta elő a számlakibocsátó egyéni vállalkozó adófizetési kötelezettségét.
Alperes az előzőekben részletezettekre figyelemmel - keresettel támadott határozatában és felülvizsgálati kérelmében is - alappal hivatkozott arra, hogy a számlakibocsátó és a felperes sem mutatott be olyan számviteli bizonylatot, és nem tárt fel olyan tényt, körülményt, illetve bizonyítékot, amely a perben vitatott számla szerinti tényleges teljesítés megtörténtét, a készpénzfizetéses számla tartalmi hitelességét bizonyította volna, azaz azt alátámasztotta volna, hogy a gazdasági esemény a számla szerinti felek között a számla szerinti helyen, módon és időben a valóságban is megtörtént volna.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy mivel a közigazgatási eljárásban a számlakibocsátó és számlabefogadó - felhívás ellenére - az ügy szempontjából releváns adatokat tartalmazó számviteli bizonylatokat nem bocsátott rendelkezésére, a lehetséges bizonyítást lefolytatta, a számla szerinti felek képviselőit és más személyeket is meghallgatta, és a bizonyítékok értékelését okszerűen végezte el. L. Loránd és J. Andrea által tett nyilatkozatok pedig konkrét adatok nélkül azt tartalmazzák, hogy az egyéni vállalkozó foglalkozott lovakkal, a vitatott számlával kapcsolatban azonban a felperesre nézve értékelhető adatot nem szolgáltatnak. A felperes által befogadott, jelen perben vitatott számla kapcsán pedig az alperes nem tett olyan megállapítást, hogy a felperes, illetve a számlakibocsátó egyáltalán nem végzett gazdasági tevékenységet, határozata kizárólag egy konkrét számlára vonatkozik. Egy évekkel későbbi helyszíni szemle lefolytatása tehát ezért és azért is szükségtelen, mert nem a hazai lókereskedési gyakorlatról, hanem egy meghatározott, 2007. júliusi gazdasági esemény valós vagy valótlan voltáról, egy konkrét számla hitelességéről kellett dönteni, és nem az "életszerűség", hanem a törvényi feltételek teljesítése ad alapot az adólevonási jog gyakorlására. Tekintettel arra is, hogy a felperes a peres eljárás során - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva - nem ajánlott fel bizonyítást a számla tartalmi hitelességének alátámasztására, nincs olyan, az ügy eldöntése szempontjából jelentős adat, tény, körülmény, amely további tisztázásra vagy bizonyításra szorulna.
Az alperes a felperes terhére az adókülönbözetet nem azért írta elő, mert a számlakibocsátó nem tett eleget bevallási, illetve adóbefizetési kötelezettségének, és nem állapított meg a felperes terhére olyan tényt, adatot, körülményt sem, amelyre nem lehetett ráhatása vagy befolyása. Önmagában a számla befogadása, könyvelése, bevallásba történő beállítása nem tekinthető kellően körültekintő eljárásnak. A felperes nem igazolt olyan körülményt, amely alapot adhatna az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerinti törvényhely alkalmazására, vagy kivételes méltánylást érdemlő körülmény megállapítására.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az alperes eleget tett az Art. 97. § (4) és (6) bekezdései szerinti tényállás-tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, határozata a kereset által vitatott körben megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.234/2010.)