adozona.hu
AVI 2014.8.70
AVI 2014.8.70
A fizetendő áfa és a levonható áfa szabályozása és feltételrendszere eltér egymástól (1992. évi LXXIV. tv. 40. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2007. április-június hónapok vonatkozásában általános forgalmi adó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként határozatával 2 000 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melynek teljes összege jogosulatlan visszaigénylésnek minősült. A jogosulatlan visszaigénylés után 1 000 000 Ft adóbírságot is kiszabott.
Az alperes az indokolás módosításával 1941404359 számú határozatával az el...
Az alperes az indokolás módosításával 1941404359 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az adóhatóságok nem fogadták el az S. Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (továbbiakban: Bt.) nevében kibocsátott két számla áfa-tartalmát. Az egyik számla banki hitel lebonyolítására, a másik cégvásárlás bonyolítására vonatkozott. Az adóhatóságok a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapították, hogy a számlák hiteltelenek, a feltüntetett gazdasági események nem a számlákon szereplő gazdasági felek között valósultak meg. A vitatott számlán szereplő gazdasági események tárgyi adómentes szolgáltatásnyújtáshoz közvetlen kapcsolódó beszerzésnek minősülnek, így az áfa-levonás az egyébként alakilag és tartalmilag hiteles számla esetén sem lett volna lehetséges.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a gazdasági események a számlákban szereplő felek között a valóságban megtörténtek, a számla esetleges alaki hibája nem befolyásolja az áfa levonhatóságát. Tárgyi adómentes szolgáltatás ellenére a Bt. az áfa összegét befizette, így az adóhatóság azzal jogalap nélkül gazdagodott. Hivatkozott a Bt.-vel szemben lefolytatott vizsgálatra, amely a számlakibocsátónál eltérést nem állapított meg áfa adónemben.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az általános forgalmi adólevonás jogszerűségének vizsgálata körében hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdésére, 43. § (4) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 166. § (2) bekezdésére, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, 97. § (4) bekezdésére, és a Ptk. 200. § (1) bekezdésére.
A fentiek alapján kifejtette, hogy a szerződés adóhatósági minősítése kizárólag adóügyi szempontból történhet. Az adólevonási jog gyakorlására formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor. A számla akkor tekinthető hitelesnek, ha az abban megjelölt gazdasági eseményt a számla kiállítója a számla szerinti időpontban és tartalommal teljesítette.
Megállapította, hogy az adóhatóságok a tényállást teljes körűen tisztázták, és az okszerűen levezetett indokolásból megállapítható, hogy a vitatott gazdasági esemény bizonyosan nem a számlán szereplő felek között jött létre, így az ügylet hiteltelen. Hivatkozott arra, hogy a felperes által sem vitatottan tárgyi adómentes szolgáltatásnyújtáshoz közvetlenül kapcsolódó beszerzésnek minősülnek, amely alapján az áfa levonásba helyezése alakilag és tartalmilag hiteles számla esetén sem lehetséges.
A tényállást részleteiben vizsgálva kifejtette, hogy a felperes és a Bt. 2006. december 20-án és 2007. január 15-én kötött szerződést. A felperes 2006. december 20-án még nem létezett, mert a társasági szerződés 2007. január 12-én kelt. A 2007. január 15-én keltezett szerződésen pedig nem szerepelhetett volna a felperes adószáma, mert ekkor a felperes cégbejegyzési kérelme még nem került benyújtásra, azaz nem volt adószáma.
A 2006. december 26-án kelt megbízási szerződés nem volt tárgya az elsőfokú közigazgatási eljárásnak, de az Art. 138. § (1) bekezdésére figyelemmel a teljes felülbírálat elve alapján az alperesnek joga volt ezt értékelni.
A Bt. ellenőrzésével kapcsolatos eljárásban az elsőfokú adóhatóság határozatát saját hatáskörében módosította a felperes által hivatkozott súlyosítási tilalom körében. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy jelen per tárgyát nem képezi egy másik adózó ellenőrzése során hozott határozat jogszerűsége. A felperes által hivatkozott jogalap nélküli gazdagodás ugyancsak nem képezheti jelen per tárgyát, a felperes által hivatkozottak polgári peres eljárásban vitathatók.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Másodlagosan az ügyben eljárt elsőfokú bíróság új eljárásra, illetve új határozat hozatalára utasítását kérte. Utalt arra, hogy az adóhatóság a számlakibocsátó Bt. tárgyi időszakra vonatkozó bevallásában eltérést nem állapított meg, így mind az adóhatóság, mind az elsőfokú bíróság megsértette az Art. 130. §-át, mert eltérően minősítette a jogviszonyt annak alanyainál. Ilyen esetben a bíróság nem foglalhat állást a jogviszony minősítése kérdésében, csak azt a tényt hivatott megállapítani, hogy a jogviszony egyik alanyának minősítése eltér-e a korábbi, másik alanyra vonatkozó minősítéstől. Hivatkozott a Bt.-vel kapcsolatban a súlyosítási tilalomra. Érdemben kifejtette, hogy a számlák mind formailag, mind tartalmilag hitelesek, az arra alapított általános forgalmi adó levonása jogszerű volt. A szerződés esetleges alaki hibái sem teszik kétségessé a jogügylet létrejöttét.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 130. §-a alapján az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során. Nem vitásan, a számlakiállító Bt. vonatkozásában lefolytatott eljárás alapján az elsőfokú adóhatóság ún. "nemleges" határozatot hozott. Ugyanakkor ezt a határozatát, annak indokolási részét később saját hatáskörben módosította, és az indokolási részt az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdésének alkalmazását alátámasztó tényállással egészítette ki.
Ebből megállapíthatóan az adóhatóságok nem minősítették eltérően a jogviszonyt, hiszen a Bt. adófizetési kötelezettségét az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdéseire alapította, vagyis a vitatott számlákban szereplő áfát fizetendő adóként mind analitikájában, mind bevallásában szerepeltette, így ennek alapján adófizetésre is köteles.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy eltér a fizetendő áfa és a levonható áfa szabályozása és feltételrendszere. Az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdésére figyelemmel fizetendő adóból nem következik szükségszerűen, hogy a számlabefogadó is jogosult a számla áfa-tartalmának levonására.
A Bt. módosító határozatának súlyosítási tilalmával kapcsolatban helyesen utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy ez meghaladja jelen közigazgatási per keretét és tárgyát, e perben ez a kérdés nem vitatható. Az alperes ellenkérelmében rögzítette, hogy a módosító határozat ellen a Bt. fellebbezéssel élt, mely alapján a másodfokú határozat helybenhagyta az elsőfokú határozatot, és ezen jogerős határozat ellen a Bt. bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nem terjesztett elő.
A számlák alaki és tartalmi megfelelőségével kapcsolatban az elsőfokú bíróság igen részletes, teljes körű tényállást állapított meg, és az abból levont okszerű következtetéseivel a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett. A számla hiteltelensége körében foglalkozott mind a formai, mind a tartalmi elemekkel. E körben részletesen rámutatott arra, hogy a 2006. december 20-án kötött szerződés idején a felperes még nem jött létre. A 2007. január 15-i szerződés pedig olyan elemeket tartalmazott (adószám), amely az adott időpontban még nem állhatott a felperes rendelkezésére. E körben a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a szerződéskötés körében írásbeli kényszer nem volt, így írásbeli megállapodás nélkül is létrejött a szerződés. E tényre a felperes alappal nem hivatkozhat, mivel a perbeli esetben volt írásbeli szerződés, így ennek vizsgálatát kellett elvégezni.
Tartalmi szempontból helyesen mutatott rá arra az elsőfokú bíróság, hogy ugyanazon munkára más gazdasági társasággal is kötött a felperes szerződést; a munkák jelentős mértékben lefedik egymást, amely megkérdőjelezi a Bt.-vel kötött szerződés hitelességét. Ugyancsak helytállóan részletezte a felperes és a Bt. tagjai közötti nagymértékű átfedést, amely alapján a felperes tagjai lényegében önmagukkal kívántak szerződést kötni. Az elsőfokú bíróság e körben hivatkozott az ügyvezető előadására, mely szerint a bank nem finanszírozta a dolgozó ügyvezetők pénzjuttatását csak a külsősöknek a megbízását finanszírozta, ezért volt szükség megbízni egy külsős céget ezen feladatok megvalósításával. A szerződés alapvető célja nem a munka jobb, hatékonyabb elvégzése volt, hanem, hogy a banktól további finanszírozást szerezzenek. Az adóhatóság feltárta a kifizetések és a tagi hitelek befizetése közötti összefüggéseket is.
A számlák hiteltelensége már önmagában jogosulatlanná tette a felperes általános forgalmi adólevonását. Ugyanakkor másodlagosan az elsőfokú bíróság azt is jogszerűen állapította meg, hogy mivel tárgyi adómentes szolgáltatásnyújtáshoz közvetlenül kapcsolódó beszerzésnek minősültek, még alakilag és tartalmilag hiteles számla esetén sem lett volna lehetséges az áfa levonása.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.225/2010.)