adozona.hu
AVI 2014.7.62
AVI 2014.7.62
Az adó alapjába nem tartozik bele az árleszállítás engedmény címén elengedett összeg [1992. évi LXXIV. tv. 22. § (4) bek. a) pont]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság 2006. június 22-től december 31-ig terjedő időszakra, valamint 2007 évre vonatkozóan általános forgalmi adó bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, amelynek során a felperes terhére 18 026 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2009. március 18-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az adóhatóság megállapításának alapjául három történeti tény...
AVI 2014.7.62 Az adó alapjába nem tartozik bele az árleszállítás engedmény címén elengedett összeg [1992. évi LXXIV. tv. 22. § (4) bek. a) pont]
Az adóhatóság 2006. június 22-től december 31-ig terjedő időszakra, valamint 2007 évre vonatkozóan általános forgalmi adó bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, amelynek során a felperes terhére 18 026 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2009. március 18-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az adóhatóság megállapításának alapjául három történeti tényállás szolgált. A felperes, mint megrendelő szállítási keretszerződést kötött az R. Kft.-vel, mint szállítóval és vevőivel is. A keretszerződések tartalmukban megegyeztek. A felperes a beszerzési áron számlázott vevőinek is; haszna különféle, a szerződések alapján a forgalom nagyságához kapcsolódó, illetve a vételár hitelezésével összefüggő bónuszokból és skontós kifizetésekből adódott, amelyeket negyedévente utólagosan számoltak el.
Az első tényállás szerint:
Az adóhatóság álláspontja szerint a felperesnek az R. Kft.-től piacszerzési, illetve marketing bónuszként utólagos jóváírás formájában kapott engedménye nem áfa-mentes egyéb bevétel, ahogy azt a felperes könyvelésében szerepeltette, hanem a felperes által végzett termékreklám és közvetett reklámtevékenység ellenértéke, ezért áfa-köteles. A felperes az R. Kft.-vel kötött szerződés alapján bónuszra vált jogosulttá, amelynek ellenértéke az adóhatóság álláspontja szerint a felperes által az R. Kft. részére végzett piacfejlesztési és marketing tevékenység volt. A felperes álláspontja szerint semmilyen szolgáltatást nem nyújtott az R. Kft. részére, a bónusz semmilyen összefüggésben nem áll a tényleges marketingköltségekkel.
A második tényállás szerint:
Az adóhatóság azt állapította meg, hogy a felperes az R. Kft.-től beszerzett termékeket változatlan áron adta tovább vevőinek. A felperes által végzett tevékenységről, mint szolgáltatásról számlát nem állított ki. Haszna a bónuszból visszatartott meghatározott százalékból származott. Ennek egyik módja volt az, hogy a rövid fizetési határidő esetén százalékos mértékű skontót engedett, amely alacsonyabb mértékű volt, mint az R. Kft. által a felperesnek engedett hasonló skontó mértéke. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ezt az eljárást "negatív árrésnek" nevezte. A felperes a vevői részére reklám-marketing koordinációs, ügyviteli és üzletviteli tevékenységet végez, amelynek ellenértéke az R. Kft.-től kapott bónuszból visszatartott rész, különbözet. E körben a felperes a tényállás tisztázatlanságára hivatkozott. Az alperes által szolgáltatásnak tekintett különféle többletszolgáltatások a nagykereskedelmi tevékenységgel szokványosan együtt járó kikötések voltak, azt az áru adásvételétől elválasztani nem lehet. A bónusz különbözet képzése és visszatartása a felperes eredményképzésének meghatározási módja.
A harmadik tényállás szerint:
Az adóhatóság álláspontja szerint nem tartozik az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 22. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott utólagos árengedmény kategóriájába a felperes és az R. Kft. által kötött szerződésben meghatározott növekedési forgalmi bónusz sávos értékhatárának legalsó értéke, mert arra a felperes mindenképp jogosulttá vált. Ugyancsak mindenképpen megillette a felperest a nettó forgalom 0,5%-os összegével megegyező hitelezési veszteség. Az adóhatóság rámutatott arra, hogy a felperes csak a fenti engedmények összegével csökkentett ellenértékre jutó általános forgalmi adót vonhatja le. Utalt a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 85. § (2) bekezdés g) pontjára, amely csak az utólag adott engedmény elszámolására vonatkozóan ad szabályt, az előre adott engedményt már az eredeti számlában fel kell tüntetni. Az adóhatóság álláspontja szerint a felperesnek észlelnie kellett volna, hogy az R. Kft. számláiban olyan tételt tüntetett fel, ami az adó alapjába nem tartozik bele. A felperes az R. Kft.-vel kötött szerződés alapján növekedési forgalmi bónuszra és rendszerértékesítési bónuszra vált jogosulttá, amely sávosan került meghatározásra, amely az adott negyedévben elért forgalomtól függően vált megállapíthatóvá. Az adóhatóság álláspontja szerint a legalsó sávba tartozó engedményre a felperes mindenképp jogosulttá vált, ezért ebben a részében előre meghatározott engedménynek kell a bónuszt minősíteni, amit a számlákban eleve fel kellett volna tüntetni.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint az adóhatóság jogszerűen állapította meg, hogy a felperes az R. Kft. szállító részére olyan szolgáltatásokat végzett, amelyeknek ellenértékeként bónuszra vált jogosulttá, ezért e szolgáltatások áfa-kötelesek (1. történeti tényállás).
A megyei bíróság osztotta az alperes álláspontját a tekintetben is, hogy a felperes a bónuszból visszatartott meghatározott százalék, mint ellenérték fejében vevői számára szolgáltatásokat nyújtott, amely után általános forgalmi adót kell fizetni (2. történeti tényállás).
A megyei bíróság egyetértett az adóhatóság határozatában kifejtettekkel a tekintetben is, hogy a felperes mindenképp jogosulttá vált meghatározott bónuszok sávos értékhatárának legalsó értékére, ezért ezek az összegek már a számlák kiállításakor ismertek voltak. E bónuszokra eső tételeket tehát már az eredeti számlában sem lehetett volna - mint az áfa alapjába tartozó tételt - feltüntetni. Ezek az összegek előre meghatározott engedménynek minősülnek, utólagos engedményként nem számolhatók el (3. történeti tényállás).
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. A Pp. 3. § (2) bekezdésébe ütköző eljárási szabálysértésként hivatkozott arra, hogy a megyei bíróság a felperes keresetlevelében, illetve a tárgyaláson előadott nyilatkozatával érdemben nem foglalkozott, azokat figyelmen kívül hagyta, nem bírálta el. Ezzel összefüggésben hivatkozott a Pp. 141. § (2) bekezdés, 206. § (1) bekezdésére. Sérelmezte, hogy a bíróság nem adta ítéletében indokát annak, hogy a felperes által előadottakat miért nem fogadta el. Álláspontja szerint a megyei bíróság ítélete ebből a szempontból okszerűtlen mérlegelést tartalmaz. Az anyagi jogi jogszabálysértések körében az 1. és 2. történeti tényállás vonatkozásában arra hivatkozott, hogy az adóhatóság a tényállást nem tisztázta megfelelően, ugyanis a felperes sem a szállító R. Kft.-nek, sem vevőinek semmilyen szolgáltatást nem nyújtott.
A kereskedelmi tevékenységével összefüggésben végzett marketing és egyéb tevékenység a felperes saját forgalomnövelését szolgálta, annak eredménye is elsősorban a felperesnél jelentkezett. Vitatta azt az alperesi felfogást, hogy a felperes olyan gazdasági társaság, amely beszerzési közösséget valósít meg és valójában haszonszerzésre nem törekszik. Ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a felperes nagykereskedelmi tevékenységet végez, amelynek a szerződésben rögzített tevékenységek szokványos velejárói, és e tevékenységéből jelentős nyeresége származott. Vitatta továbbá a jogerős ítéletben kifejtetteket a tekintetben, hogy az egyes engedmények előre meghatározott engedménynek minősíthetők. Hangsúlyozta, hogy minden bónusz és skontó az előző negyedévben elért forgalomtól, illetve a vásárolt mennyiségtől függött, ezek csak az elszámolási időszak elteltével, utólagosan voltak megállapíthatók. Hivatkozott továbbá arra, hogy az utólag adott engedmények vonatkozásában az Áfa. tv. 22. § (5) bekezdése értelmében a számlakiállító mérlegelésén múlik, hogy csökkenti-e az adó alapját az árcsökkentés engedmény címén visszatérített összeggel. Helyesbítő számlát kiállítani nem kötelező. Előadta továbbá, hogy az adóhatóság eljárása során a tényállás megfelelő tisztázása elmaradt, amelynek pótlására a Pp. 336/A. § (2) bekezdése alapján a közigazgatási perben az alperest kellett volna kötelezni. A felperes egyúttal indítványozta előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését annak tisztázására, hogy nem számlázott árengedmény esetén mi minősül az áfa alapjának, illetve, hogy az adóhatóság jogfelfogása nem korlátozza-e meg nem engedett módon a felperes adólevonási jogát.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte kifejtve, hogy a felperes a kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódóan többletszolgáltatásokat nyújtott, amelynek ellenértéke a bónusz és skontó összegek meghatározott százaléka volt. Fenntartotta azon álláspontját is, hogy a szállítótól kapott növekedési forgalmi bónusz és hitelezési veszteség címén juttatott engedmény, valamint a rendszerértékesítési bónusz alsó sávja az Áfa. tv. 22. § (4) bekezdés a) pontja szerinti előre megállapított engedmény, amely az adó alapjába nem tartozik bele. Előadta továbbá, hogy a Pp. 3. § (2), (3) és (6) bekezdésében foglaltak sérelme nem állapítható meg. Rámutatott továbbá arra, hogy az együttműködési megállapodásokból kitűnően a szállítók részére a felperes marketingszolgáltatást nyújtott. Ugyanígy szolgáltatásokat végzett saját vevői számára (reklám, marketingszolgáltatás, koordinációs, ügyviteli és üzletviteli tevékenység). A megállapodásokból kiemelte a felperes által nyújtandó további szolgáltatásokat, így ügyviteli tevékenység végzését, beszállítói akciók és kedvezmények folyamatos figyelemmel kísérését, szállítói keretszerződés megkötését, a beszerzési szerződések folyamatos karbantartását és összehangolását, a fizetési engedmények nyomon követését, mint mellékszolgáltatásokat.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét és az alperes 2899428819 számú határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.
Az Art. 97. § (4) bekezdése értelmében az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Az Art. 97. § (6) bekezdése értelmében az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. A nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető.
Az 1. és 2. történeti tényállás vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal összhangban azt állapította meg, hogy az adóhatóság az adókötelezettség alapjául szolgáló tényállást nem tárta fel megfelelően. A felperes képviselőjének nyilatkozatából kiindulva ugyanis kizárólag a felperes által kötött keretszerződések és megállapodások szövegéből indult ki, és logikai úton vezette le azt a megállapítását, hogy a felperes a kereskedelmi tevékenységen túlmenően meghatározott szolgáltatásokat nyújtott. E megállapítását azonban tényekkel nem támasztotta alá.
Az adóhatóság megállapításával szemben ugyanakkor rendelkezésre állt az R. Kft. szállító, értékesítési és marketingvezetőjének 2008. augusztus 21-i nyilatkozata, miszerint az R. Kft. és a felperes között létrejött együttműködési megállapodásokban foglalt bónusz utólag adott engedményrendszer egységes egészet képez, tartalmát tekintve a termékek értékesítési forgalmának növekedését szolgálja. A rendszer valamennyi eleme forgalomarányosan a fizetési feltételek betartása mellett jár a forgalmazó részére, a forgalmazótól a bónusz igénybevételéhez a termékkör forgalmazásán kívül egyéb szolgáltatást az R. Kft. nem vár el. A bónuszrendszert az ösztönzési rendszer optimalizálása céljából bontották alcsoportokra. Az egyes alcsoportok bónusz kategóriáinak igénybevételéhez az R. Kft. semmilyen egyéb szolgáltatás nyújtását nem igényelte és nem igényli a forgalmazótól. A felperes helyesen mutatott rá arra is, hogy a felperes vevői részére teljesített állítólagos szolgáltatások körében a vevők nyilatkozata nem került beszerzésre. Az adóhatóság által figyelembe vett és értékelt felperesi "szolgáltatások" körében - amint arra a felperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan mutatott rá - olyan tevékenységek is szerepelnek, mint a belistázás vagy a raktárkészlet fenntartása, amely más részére végzett szolgáltatásnak önmagában sem tekinthető.
Az adóhatósági megállapítások nem alapozzák meg azt a felfogást sem, hogy a visszatartott bónuszkülönbség (a R. Kft. szállítótól kapott és a felperes vevőinek továbbadott bónusz összegének különbsége) valamely, a felperes által nyújtott szolgáltatással kapcsolható össze. Az adóhatóság megállapításai nem cáfolják azt a felperesi előadást, hogy az elszámolás ezen módja csupán technikai módja a felperes nyereségének elszámolására.
Az Áfa. tv. 22. § (1) bekezdése értelmében az adó alapja a termékértékesítésnél és szolgáltatásnyújtásnál az e §-ban, valamint a 23-25. §-okban meghatározott eltérésekkel a teljesítés ellenértéke. A 22. § (4) bekezdés a) pontja szerint az adó alapjába nem tartoznak bele az árleszállítás engedmény címén elengedett összegek. A 22. § (5) bekezdése kimondja, hogy az adó alapját csökkentheti az árcsökkentés-engedmény címén visszatérített összeg. A fent idézett törvényi szabályokkal összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a 3. történeti tényállásban meghatározott növekedési forgalmi bónusz, illetve hitelezési veszteség vonatkozásában előre nem volt megállapítható az engedmény címén elengedett összeg, miután az a negyedéves elszámolásokat követően a forgalom nagyságához igazodott. Az Áfa. tv. 22. § (5) bekezdés a) pontja pedig nem teszi kötelezővé a számlakibocsátó számára, hogy az adó alapját az utólagosan adott árengedmény címén visszatérített összeggel csökkentse, ez az adózó döntésétől függ.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a jogszabályoknak megfelelő határozatként az alperes határozatát hatályon kívül helyezte [Pp. 339. § (1) bekezdése].
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.181/2010.)