adozona.hu
AVI 2014.7.60
AVI 2014.7.60
Az Szja. tv. költségként ismeri el a szabályszerűen igazolt kiadást [1995. évi CXVII. tv. 4. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek 1/2-1/2 arányban örökölték meg az elhunyt néhai K. Béláné ingatlanát, amelyet B. Mihály haszonélvezeti joga terhelt. A haszonélvezeti jog a haszonélvező elhalálozásával 1998. évben szűnt meg. 1994. évben az öröklési illeték alapját a haszonélvezeti jog értékével (20%-kal) csökkentett mértékben 24 480 000 Ft-ban határozta meg az illetékhivatal. A felperesek az ingatlanon 1998. és 1999. években értéknövelő beruházásokat végeztek, majd az ingatlant 2001. március 29-én 70 000 000 Ft-...
AVI 2014.7.60 Az Szja. tv. költségként ismeri el a szabályszerűen igazolt kiadást [1995. évi CXVII. tv. 4. § (3) bek.]
A felperesek 1/2-1/2 arányban örökölték meg az elhunyt néhai K. Béláné ingatlanát, amelyet B. Mihály haszonélvezeti joga terhelt. A haszonélvezeti jog a haszonélvező elhalálozásával 1998. évben szűnt meg. 1994. évben az öröklési illeték alapját a haszonélvezeti jog értékével (20%-kal) csökkentett mértékben 24 480 000 Ft-ban határozta meg az illetékhivatal. A felperesek az ingatlanon 1998. és 1999. években értéknövelő beruházásokat végeztek, majd az ingatlant 2001. március 29-én 70 000 000 Ft-ért értékesítették, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelmet nem vallották be. Az adóhatóság a felpereseknél bevallások utólagos ellenőrzését végezte valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedően 2000-2003. évekre vonatkozóan. Ennek során megállapította, hogy az értéknövelő beruházások igazolására benyújtott számlákat hitelesnek számviteli bizonylatként nem lehet elfogadni, illetve a szerzési érték szempontjából figyelmen kívül kell hagyni a haszonélvezeti jog értékét. Ennek alapján a felperesek terhére 1 025 252 Ft, illetve 913 617 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott és késedelmi pótlékot számított fel.A felperesek fellebbezést nyújtottak be a kötelezettséget megállapító határozatok ellen, fellebbezésükhöz szakvéleményt is benyújtottak, amellyel az ingatlanon végzett értéknövelő beruházások költségeit kívánták igazolni.
A fellebbezés folytán eljárt alperes 2006. december 13-i határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Határozatainak indokolásában megállapította, hogy az értéknövelő beruházások költségét szakvéleménnyel nem lehet igazolni.
A felperesek keresetükben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérték.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatait megváltoztatta, az I. r. és a II. r. felperest terhelő adókülönbözet összegét 826 050-826 050 Ft-tal csökkentette. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 62. § (1) és (2) bekezdése, 65. § (1) bekezdése alkalmazásában a felperesek által örökölt ingatlan szerzéskori értékét a haszonélvezeti joggal nem lehet csökkenteni. Az értéknövelő beruházások költségét illetően az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a felperesek az adóhatósági eljárásban is csatoltak szakvéleményt, illetve a felperesek indítványára a bíróság igazságügyi szakértői véleményt is beszerzett. A szakvéleményekben foglaltak azonban a költségek mértékét nem igazolták megfelelően. Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság, hogy a költségeket kizárólag számlákkal lehet hitelesen igazolni. A B. Kft., az A. Kft., illetve az U. Bt. számláit részletesen vizsgálta. A előbbi két számlakibocsátó számlái vonatkozásában megállapította, hogy a Kft.-k a számlán szereplő aláírást, bélyegzőnyomatot nem ismerték el magukénak, azokat a számlakibocsátóként feltüntetett vállalkozások nem állíthatták ki. Ezért a számlák összegét költségként nem lehetett elfogadni. Az U. Bt. számláival kapcsolatban kiemelte, hogy H. László ügyvezető a munkák részbeni teljesítését elismerte és úgy nyilatkozott, hogy a számlákat 2003-ban visszamenőleges dátummal állította ki, azokra tévesen került az U. Bt. bélyegzője. A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint hiteles bizonylatként ezen számlák sem voltak elfogadhatók.
Az elsőfokú bíróság ugyanakkor az értéknövelő beruházások költségeként elismerte a H. László vállalkozó által 2 141 700 Ft összegben kiállított számlát figyelemmel arra, hogy a vállalkozási szerződésben a szerződő felek részletesen rögzítették az elvégzendő munkákat, azok ellenértékét és fizetési ütemezését, a számlakibocsátó a számla vonatkozásában a munkavégzést elismerte. A vállalkozói kifizetésre került, a munka megvalósult. Ezért az ezen költségre jutó adókötelezettséget a Fővárosi Bíróság törölte.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a keresetnek helyt adó ítéleti rendelkezés és indokolás hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes az Szja. tv. 4. § (3) bekezdésében, 62. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal. Hangsúlyozta, hogy öröklés esetén a megszerzésre fordított összeg az, amely az illeték megállapításához figyelembe vettek. Álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 13. § (1) bekezdés, 15. § (1) és (3), (4) bekezdéseinek előírására. Hangsúlyozta, hogy az örökléskor az ingatlan forgalmi értéke megosztott a tulajdonostársak és a haszonélvező között. A tulajdonjog megszerzésére fordított összeg csak a haszonélvezeti jog értékével (6 120 000 Ft-tal) csökkentett 24 480 000 Ft volt. Kifejtette, hogy 1998-ban a felperesek nem örököltek, a haszonélvezeti jog ugyanis a törvény erejénél fogva szűnt meg a haszonélvező halálával.
Az alperes vitatta H. László egyéni vállalkozó által kiállított számlák költségként való elismerését is hangsúlyozva, hogy a kiadás csak az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott számlával igazolható [Szja. tv. 4. § (3) bekezdése].
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Szja. tv. 62. § (1) bekezdése szerint az ingatlan, illetve a vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételből le kell vonni az átruházó magánszemélyt terhelő következő igazolt költségeket, kivéve azokat, amelyeket valamely tevékenységéből származó bevételével szemben költségként elszámolt:
a) a megszerzésre fordított összeget, és az ezzel összefüggő más kiadásokat;
b) az értéknövelő beruházásokat;
c) az átruházással kapcsolatos kiadásokat, ideértve az adott ingatlannal kapcsolatban az állammal szemben vállalt kötelezettség alapján igazoltan megfizetett összeget is. Az Szja. tv. 62. § (2) bekezdése értelmében a megszerzésre fordított összeg az átruházásról szóló szerződés (okirat, bírósági, hatósági határozat) szerinti érték, a cserébe kapott ingatlan, illetve vagyoni értékű jog esetében a csereszerződésben rögzített érték, ezek hiányában az az érték, amelyet az illeték megállapításához figyelembe vettek. Öröklés esetén, vagy ha az átruházott ingatlant, illetve vagyoni értékű jogot a magánszemély ajándékba kapta, a megszerzésre fordított összeg az, amelyet az illeték megállapításához figyelembe vettek. A kárpótlásról szóló törvényekben szabályozott vételi jog gyakorlása során szerzett termőföld, erdőművelési ágú föld esetében a megszerzésre fordított összegnek - ha a jövedelmet nem az Szja. tv. 64. § (1) bekezdés rendelkezése szerint kell megállapítani - a vételi jog gyakorlása során vételárként szereplő összeget kell tekinteni. Ha a helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakást a magánszemély megvásárolja, akkor megszerzésre fordított értéknek a szerződésben szereplő tényleges vételárat kell érteni. Az Szja. tv. 62. § (3) bekezdése kimondja, hogy ha a megszerzésre fordított összeg a (2) bekezdés rendelkezései szerint nem állapítható meg, akkor a bevételt annak 75 százalékával kell csökkenteni.
Az idézett rendelkezések értelmében az ingatlan átruházásából származó bevételből le kell vonni az ingatlan megszerzésére fordított összeget. Az öröklési illeték tárgya a vagyonszerzés, illetve a megszerzett vagyon, azaz az örökség. A perbeli esetben megállapítható, hogy 1994. évben került a felperesek tulajdonába a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan, amely 1998-ban tehermentessé vált. Az általuk megszerzett vagyon tehát a tehermentes ingatlan volt. A Fővárosi Bíróság nem fogalmazott pontosan (hiszen a haszonélvezeti jogot valóban nem lehet megörökölni), azonban helyesen mutatott rá arra, hogy a felperesek az egész ingatlant tehermentes értékben szerezték meg. Miután az öröklés esetében nem jellemző, hogy meghatározzák az örökhagyó, illetve az örökség értékét, ezért az Szja. tv. 62. § (2) bekezdése jelöli meg szerzéskori értékként azt az összeget, amelyet az illeték megállapításánál figyelembe vettek. Az alperes azonban tévesen hivatkozott arra, hogy a haszonélvezeti jog értéke az illeték megállapításánál figyelmen kívül maradt. Az illetékhivatal azt már 1994-ben figyelembe vette akkor, amikor annak értékével az örökösödési illetéket csökkentette. Miután a felperesek tulajdonába került ingatlan forgalmi értékét csökkentő haszonélvezeti jog a haszonélvező halálával elenyészett, annak értéke a megszerzett ingatlanéhoz hozzáadódott, és a 2001. évi értékesítéskor szerzéskori értéknek már a teljes haszonélvezeti joggal nem csökkentett értéket kellett tekinteni.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy nem lehet a felperesek terhére értékelni azt a körülményt, hogy az örökölt ingatlan tulajdonjogát nem az azt terhelő haszonélvezeti jog megszűnésével egyidejűleg szerezték meg. Ezért a Fővárosi Bíróság jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperesek ingatlan megszerzésére fordított összegét a haszonélvezeti jog értékéből tulajdoni hányadukra eső résszel növelni kell.
Az Szja. tv. 62. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az ingatlan átruházásából származó bevételt csökkentik az értéknövelő beruházások, mint igazolt költségek is. Az alperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja szerint értéknövelő beruházás igazolt költségeként nem volt elfogadható a H. László által kiállított 2 141 750 Ft értékű számla. Az Szja. tv. 4. § (3) bekezdése költségként ismeri el a szabályszerűen igazolt kiadást. Kiadás igazolására az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott számlát, egyszerűsített számlát, illetőleg számlát helyettesítő okmányt fogad el.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a költségek igazolását a Fővárosi Bíróság az azt kiállító személy nyilatkozata, az abban foglaltak tényleges megvalósulása és elvégzése, valamint az ellenérték kifizetése alapján állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság korábbi eseti döntésében rögzítette, hogy a kiadás igazolására csak az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott számla, egyszerűsített számla alkalmas. E vonatkozásban azonban vizsgálta, hogy a csatolt számlák mennyiben hiányosak, alkalmasak-e az adott kedvezmény bizonyítására, megállapítható-e, hogy mely ingatlanra vonatkozik, és a számlában szereplő gazdasági esemény összefüggésbe hozható-e az adózóval (Kfv. I. 35.509/2009/7.).
A Legfelsőbb Bíróság más eseti döntésében a számításokon, értékbecslésen alapuló összeget nem tekintette konkrét, ténylegesen felmerült igazolt költségnek, ugyanakkor lehetségesnek ítélt olyan bizonyítást, amely alkalmas az Szja. tv. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételek alátámasztására (Kfv. I. 35.281/2008/7.).
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Fővárosi Bíróság azzal, hogy a számlával igazolt költséget elismerte, nem járt el az Szja. tv. 4. § (3) bekezdésével ellentétes módon, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.177/2010.)