adozona.hu
ÍH 2014.81
ÍH 2014.81
CSŐDEGYEZSÉG ÉS A FELSZÁMOLÁSI EGYEZSÉG ELTÉRÉSE - A CSŐDEGYEZSÉG JÓVÁHAGYÁSÁNÁL A BÍRÓSÁG VIZSGÁLATI KÖRÉNEK TERJEDELME I. A csődeljárás a felszámolási eljárástól elkülönülten nyert törvényi szabályozást, melynél a felszámolás szabályai nem alkalmazhatóak. A jogalkotó a csődegyezség bírósági vizsgálatával kapcsolatos teendőket és a vizsgálat szempontjait is a felszámolási egyezségtől eltérően szabályozza. A csődegyezség jóváhagyása körében az egyezség jogszabálynak megfelelő voltát, azt a körülményt kell e
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A B. Kft. adós 2013. június 17-én benyújtott kérelmére a bíróság végzésével elrendelte a csődeljárást. Vagyonfelügyelőként az A. Pénzügyi Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelölte ki. A csődeljárásban a vagyonfelügyelő nyolc hitelező igényét vette nyilvántartásba, összesen 255 152 127 forint összegben. Közülük a G.SA hitelező követelését biztosított kategóriában 176 019 736 forint összeggel 913 szavazattal, a nem biztosított kategóriában a C. Kft. 12 562 767 forint...
ÍH 2014.81 CSŐDEGYEZSÉG ÉS A FELSZÁMOLÁSI EGYEZSÉG ELTÉRÉSE - A CSŐDEGYEZSÉG JÓVÁHAGYÁSÁNÁL A BÍRÓSÁG VIZSGÁLATI KÖRÉNEK TERJEDELME
I. A csődeljárás a felszámolási eljárástól elkülönülten nyert törvényi szabályozást, melynél a felszámolás szabályai nem alkalmazhatóak. A jogalkotó a csődegyezség bírósági vizsgálatával kapcsolatos teendőket és a vizsgálat szempontjait is a felszámolási egyezségtől eltérően szabályozza. A csődegyezség jóváhagyása körében az egyezség jogszabálynak megfelelő voltát, azt a körülményt kell ellenőriznie a bíróságnak, hogy az egyezség megfelel-e a jogszabályban foglaltaknak, a Cstv.-ben meghatározott eljárási rend és alakisági követelmények betartásával jött-e létre.
II. A csődegyezség vizsgálatánál a bíróság csak a nyilvánvaló (további bizonyítást nem igénylő, az iratok alapján kétségtelenül megállapítható) jogszabálysértés esetén állapíthatja meg a rosszhiszemű joggyakorlást és akadályozhatja meg azt. Az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába a bíróság nem avatkozik bele. A visszaélések kizárása érdekében a csődeljárás megindítását követően a hitelezőknek joguk van arra, hogy a vagyonfelügyelő által elfogadott, besorolt követelések tekintetében kifogást terjesszenek elő.
[Cstv. 19-21. §, 21/A. § (3) bek.]
A B. Kft. adós 2013. június 17-én benyújtott kérelmére a bíróság végzésével elrendelte a csődeljárást. Vagyonfelügyelőként az A. Pénzügyi Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelölte ki. A csődeljárásban a vagyonfelügyelő nyolc hitelező igényét vette nyilvántartásba, összesen 255 152 127 forint összegben. Közülük a G.SA hitelező követelését biztosított kategóriában 176 019 736 forint összeggel 913 szavazattal, a nem biztosított kategóriában a C. Kft. 12 562 767 forint igényét 253, az L. Kft. 11 218 081 forint igényét 226, a K. Zrt. 6 302 583 forint összegű igényét 127, H. István 13 076 753 forint követelését 66, a G. Társasház 16 886 904 forint összegű igényét 332, a NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága 2 373 462 forint összegű igényét 47, a B. Önkormányzat 3 309 490 forint hitelezői igényét 66 szavazattal sorolta be. A G. Társasház további 6 218 898 forint összegű hitelezői igényét vitatottként igazolta vissza. Az adós képviselője a kényszeregyezség jóváhagyásának esetére a vitatott hitelezői igény jogosultja részére ügyvédi letétbe helyezett 186 567 forintot.Az adós igazolta, hogy a 2013. augusztus 22. napján megtartott csődegyezségi tárgyaláson megállapodást kötött a hitelezőkkel, mert a biztosított kategóriába tartozó G. SA, valamint a tárgyaláson megjelent C. Kft., az L. Kft., a K. Zrt., és H. István hitelező igennel szavazott a csődegyezségi ajánlatára. Számítása szerint így a biztosított kategóriában a szavazásra jogosultak 100%-a, a nem biztosított kategóriában pedig a szavazásra jogosultak 67,5%-a 869 szavazattal fogadta el az adós által előterjesztett reorganizációs tervet és egyezségi javaslatot, melynek tartalma szerint az adós a biztosított hitelezői követelés tőkeösszegének 80%-át, a nem biztosított hitelezők követeléseinek tőkeösszege 3%-át vállalta megfizetni - kamat, késedelmi kamat és további költség nélkül - banki átutalással. A biztosított kategóriában a teljesítést hét év alatt részletekben, míg a nem biztosított kategóriában a teljes összeget 180 napos fizetési határidővel vállalta teljesíteni.
A G. Társasház hitelező az elsőfokú eljárásban az egyezség jóváhagyását ellenezte. A fizetőképesség helyreállítását célzó programot "komolytalannak" ítélte. Véleménye szerint az egyezséget megszavazó hitelezők és az adós társaság közötti tulajdonosi összefonódás folytán az egyezség csalárd módon jött létre. A csődegyezségi javaslat ezen kívül törvénybe ütköző, hiszen az adós a biztosított hitelezőnek 80%-os, míg a többi hitelezőnek csupán 3%-os mértékű kiegyenlítést ajánlott fel, mely aránytalanság megítélése szerint ellentétes a jóhiszemű joggyakorlásnak a Cstv. 44. § (1b) bekezdésében rögzített kógens rendelkezésével.
Az adós és a vagyonfelügyelő az egyezség jóváhagyását indítványozták.
Az elsőfokú bíróság határozatának jogi indokolásában rámutatott arra, hogy a Cstv. 20. § (1) bekezdése szerint egyezség a csődeljárásban akkor köthető, ha az adós az egyezséghez szavazati joggal rendelkező hitelezőktől a biztosított és nem biztosított hitelezői osztályokban egyaránt a szavazatok többségét külön-külön megkapta.
A csődeljárás során kizárólag az minősül hitelezőnek, aki az igényét határidőn belül bejelentette és a regisztrációs díjat is határidőn belül megfizette, továbbá a vagyonfelügyelő a követelését nyilvántartásba vette. A Cstv. 12. § (2) bekezdés bc) pontja rögzíti, hogy azok a követelések, amelyek jogosultja olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az adós legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkezik, vagy olyan természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely az adós kizárólagos vagy többségi befolyással rendelkező tulajdonosa, vagy olyan gazdálkodó szervezet, amely az adóssal együtt a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott elismert, vagy tényleges vállalatcsoport tagja, csak csökkentett arányú szavazattal rendelkeznek.
A csődeljárás során a hitelezőnek a Cstv. 12. § (5), valamint a 15. § (3) bekezdései alapján joga van kifogást előterjeszteni egyrészt a más hitelezői igényét érintő besorolást sérelmezve, másrészt a vagyonfelügyelő egyéb jogszabálysértő, vagy a hitelezők, illetve más személy jogos érdekét sértő tevékenysége vagy mulasztása miatt. Hangsúlyosan értékelte, hogy jelen eljárásban a csődegyezségi tárgyalást megelőzően a G. Társasház egyetlen hitelező igényével kapcsolatosan sem terjesztett elő kifogást és a vagyonfelügyelő intézkedéseit sem sérelmezte. A bíróság jogi álláspontja szerint a 2013. augusztus 22. napján megtartott csődegyezségi tárgyalást követően benyújtott egyezség jóváhagyására irányuló kérelem vizsgálatakor a hitelezői igények megalapozottsága már nem vizsgálható. Kifejtette, hogy az egyezség az adós és a hitelező megállapodásának tárgya, a Ptk. 200. § (1) bekezdésében írtak szerint szabad megállapodás eredménye. A Cstv. 20. § (2) bekezdése értelmében ugyanakkor a megkötött egyezség azokra az egyezségkötésre jogosult hitelezőkre is kiterjed, akik az egyezséghez nem járultak hozzá, vagy szabályszerű értesítésük ellenére az egyezség megkötésében nem vettek részt.
A csődegyezség akkor hagyható jóvá a Cstv. 20. § (1) és 18. § (4)-(5) bekezdései alapján, ha az egyezséghez az adós a hozzájáruló hitelezői szavazatokat megfelelő arányban megkapta.
A fenti jogszabályi rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a vagyonfelügyelőnek azt a hitelezői igényt is nyilvántartásba kell venni (annak igazoltsága esetén) a Cstv. 18. § (5) bekezdésében írt szavazatszámmal, amely hitelezőnek a képviselője az adós képviselőjével megegyezik. A tulajdonosi átfedések csupán a Cstv. 12. § (2) bekezdés bc) pontjában írtak esetén eredményeznek szavazatszám csökkenést.
Rámutatott arra is, hogy a reorganizációs program gazdasági vizsgálata nem a csődügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik. A reorganizációs programot a hitelezőknek kell értékelnie, amikor a csődegyezségi javaslatra igennel vagy nemmel szavaznak.
Az elsőfokú bíróság a csődegyezséget úgy értékelte, hogy az a csődörvény rendelkezéseinek megfelel, ezért azt a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésében írtakra figyelemmel jóváhagyta. A vagyonfelügyelő részére a Cstv. 16. § (2) bekezdése alapján állapított meg költséget és a díját a Cstv. 16. § (3), (4) és (5) bekezdése alapján számította ki.
Az elsőfokú végzés ellen a G. Társasház hitelező nyújtott be fellebbezést, melyben kérte annak megváltoztatását és az egyezség jóváhagyásának megtagadását. Fellebbezésében azzal érvelt, hogy a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése szerint a bíróság csak akkor hagyhatja jóvá a csődegyezséget, ha az megfelel a jogszabályokban foglaltaknak. Ezt a rendelkezést a 2011. évi CXCVII. törvény 21. §-a állapította meg, e törvényi rendelkezéshez fűzött miniszteri indokolás pedig kiemelte, hogy a jogalkotó akarata szerint a "jogszabályok" kitétel alatt itt érteni kell a polgári jogi jogviszonyokra vonatkozó jóhiszemű joggyakorlás követelményeinek betartását is. A törvény a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit ugyan a Cstv. 44. § (1b) bekezdésében fogalmazta meg, azonban mind a csődegyezségnél, mind a felszámolási eljárásnál egyaránt az a cél, hogy a hitelezői követelések valamilyen arányban kielégítést nyerjenek. Ezért a jóhiszemű joggyakorlás elvének a csődeljárásban is érvényesülnie kell. A jóhiszemű joggyakorlás követelményét a törvényhozó a Cstv. 44. § (1b) bekezdésben úgy fogalmazta meg, hogy "az egyezség nem tartalmazhat a hitelezők összességére, vagy egyes hitelezői csoportokra vonatkozóan nyilvánvalóan előnytelen vagy méltánytalan rendelkezéseket. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha valamely hitelezői csoport követelése más hitelezői csoportnál lényegesen alacsonyabb arányban, vagy hosszabb idő elteltével méltánytalanul hátrányos feltételekkel kerül kielégítésre". A fellebbező fél véleménye szerint az a csődegyezségi javaslat, melyben az adós a saját tulajdonában álló másik hitelezőnek 80%-os mértékű kielégítést szavaztat meg, míg a többi hitelezőnek csupán 3%-ot, szembetűnően és nyilvánvalóan ellentétes a jóhiszemű joggyakorlás fent idézett törvényi előírásával.
A fellebbezésében előadottak szerint a társasház 2009 áprilisában indított fizetési meghagyásos eljárást az adós ellen a közös költség fizetési kötelezettségének elmulasztása miatt. A perindítást követően az adós a vagyonának jelentős részét kimentette a cégből oly módon, hogy az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a végelszámolás alatt álló G. Kht. 2,1 millió forint névértékű üzletrészét 75 000 000 forint vételárért megvásárolta.
Miután 2010. március 19-én a társasház közgyűlése megállapította a tárgyévi közös költséget és azt, hogy az adós továbbra sem fizeti a közös költség rá jutó részét, a közgyűlési határozatot az adós a bíróság előtt megtámadta, ezzel egyidejűleg folytatta a vagyon kimentését, és 9,9 millió forint értékű üzletrészt vásárolt 16 000 000 forintért, a J. Kft.-ben, ahol az adós ügyvezetője L. Tamás szintén tulajdonos és egyben ügyvezető is.
2011 szeptemberében az adós 4,9 millió forint értékű üzletrészt vásárolt meg a P. Kft.-ben, melynek tagja az L. Tamás tulajdonában állott és jelen csődügyben külön hitelezőként bejelentkező K. Zrt.
A Fővárosi Törvényszék a 48.Pf.640.086/2012 számú ügyben meghozott ítéletében kötelezte az adóst a 2012. május 31-éig felmerült 13 948 915 forint társasházi közös költség megfizetésére, annak késedelmi kamatával és perköltséggel együtt, ugyanakkor a Pesti Központi Kerületi Bíróság 3.P.50.932/2013 számú ügyben meghozott elsőfokú ítéletével kötelezte az adóst a 2013. május 31-ig terjedő időszakra vonatkozó további 5 887 284 forint társasházi közös költség megfizetésére. A fellebbező hitelező megítélése szerint az adós ezt követően, a végrehajtás meghiúsítása érdekében nyújtotta be a csődeljárás elrendelése iránti kérelmét.
A fenti tények időrendje - véleménye szerint - azt a felvetést támasztja alá, hogy e csődeljárás valódi célja az igazságszolgáltatás megakadályozása, illetőleg a fellebbező hitelező javára történő bírósági ítéletek végrehajtásának megakadályozása volt.
A rosszhiszemű joggyakorlást támasztja alá az a tény is, hogy a biztosított követelések körében az adósnak egyetlen hitelezője volt, aki az adós egyik tulajdonosa, és aki az adósnak nyújtott kölcsöne más cégbe való átmentését éveken át megszavazta. A nem biztosított követelések közül pedig azok a hitelezők szavaztak igennel, akik tulajdonosi összefonódásban állnak az adós társasággal, így például az L. Tamás által tulajdonolt és általa képviselt K. Zrt., továbbá a C. Kft., amely évek óta az adós cég könyvelését végzi.
Megítélése szerint a rosszhiszemű joggyakorlást támasztja alá az a csődegyezségi javaslatban rögzített terv is, hogy az adós az ügyvezetője tulajdonában álló J. Kft. (6 millióért vásárolt) 10 000 000 forint névértékű üzletrészét 5 000 000 forintért kívánja eladni az S. Kft.-nek, mert ezzel 11 000 000 forint erejéig elvonná a hitelezői követelések kielégítésének fedezetét.
Az adós a 30. sorszámú, a G. SA hitelező a 31. sorszámú, a K. Zrt. hitelező a 32. sorszámú fellebbezési észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Észrevételeikben rámutattak arra, hogy a csődeljárásban megkötött egyezség, illetőleg annak bírósági jóváhagyása körében értékelendő körülmények nem azonosak a felszámolási egyezség elbírálása során figyelembe veendő körülményekkel.
Kiemelték, hogy a társasháznak, mint hitelezőnek az eljárás során lett volna lehetősége más hitelezők igényének nyilvántartásba vételét követően a besorolással kapcsolatosan kifogást előterjeszteni, ilyen kifogás előterjesztésére nem került sor.
Hangsúlyozták, hogy az adós a biztosított hitelezői igény tőkeösszegének 80%-a megtérítését meglehetősen hosszú, hét éves teljesítési határidő alatt vállalta. A biztosított hitelező tehát az egyezség-kötéssel elveszít 35 000 000 forint összegű tőkekövetelést, valamint az összes kamat és késedelmi kamatigényét. Az adós a nem biztosított követelések tőke összegének ugyan csupán a 3%-át ajánlotta megtéríteni, ezt azonban hat hónap alatt vállalta teljesíteni.
A törvényhozó a Cstv. 12. § (2) bekezdés bc) pontjában megteremtette annak törvényi alapját, hogy olyan hitelező is részt vehessen a csődegyezség megkötésében, akinek tulajdonosi átfedése van az adóssal. A csődtörvény nem tartalmaz olyan kizáró rendelkezést, hogy olyan hitelező, akinek tisztviselője azonos az adóséval, ne jelenthetne be jogos igényt az adós elleni csődeljárásban és ne dönthetne a csődegyezségi javaslat elfogadásáról.
Tagadta, hogy a csődegyezséget megelőző időszakban lebonyolított üzletrész-vásárlásai vagyonkimentést céloztak volna, ezzel szemben állította, hogy az üzletrész vásárlásokkal többnyire osztalék-jövedelemhez jutott, amelyeket a fizetési kötelezettségei teljesítésére, adósságai csökkentésére fordított.
Irrelevánsnak tartotta azt az állítást, hogy a fellebbező hitelező javára meghozott ítéletet követően az ellen indította el a csődeljárást, hiszen a csődeljárás kezdeményezése az adós törvény által biztosított joga, amellyel lehetősége nyílik arra, hogy átfogó reorganizáció keretében megkísérelje helyreállítani a fizetőképességét.
Alaptalannak minősítette a hitelező azon állítását is, hogy az L. Kft. és H. István magánszemély azért jelentkezett be a csődeljárásba hitelezőként és azért szavazta meg a csődegyezséget, hogy ellensúlyozza a NAV és az önkormányzat hitelezői szavazatát.
Az észrevételezők hangsúlyozták, hogy a hitelezők által megszavazott reorganizációs tervet gazdasági szempontból a bíróság nem vizsgálhatja felül, mert a bíróság csak a jogi előírások betartását ellenőrizheti.
A K. Zrt. hitelező rámutatott arra is, hogy a szavazás során mérlegelte azt a tényt, hogy egy felszámolási eljárásban milyen kielégítésben részesülhetne. Azt a következtetést vonta le, hogy követelése kielégítésére a felszámolási eljárásban egyáltalán nem kerülhetett volna sor, mivel igényének kielégítését a biztosított követelés tulajdonosának hitelezői igénye megelőzte volna. Ennek figyelembevételével a csődegyezségi javaslat részéről történő megszavazása nem nevezhető rosszhiszeműnek, hiszen csupán élt az őt megillető hitelezői jogosultsággal.
A fellebbezés nem alapos.
A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a releváns tényeket helyesen mérlegelte, és azokból helytálló jogkövetkeztetést vont le, ezért az egyezséget jóváhagyó döntését a Pp. 254. § (3) bekezdése szerint az elsőfokú határozatban rögzített részletes indokolásra való hivatkozással a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy mellőzte a rendelkező részben rögzített - az adóst a megnevezett hitelezői javára fizetési kötelezettséget tartalmazó - marasztaló rendelkezéseket.
Ennek indoka a következő: A csődegyezség keretében az adós megállapodik a hitelezőkkel az adósságai rendezésének feltételeiről, így különösen az adósságaira vonatkozó engedményekről és a fizetési könnyítésekről, egyes követelések elengedéséről vagy átvállalásáról, a követelések fejében az adós gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséről, a követelések megfizetéséért való kezességvállalásról és egyéb biztosítékokról, az adós reorganizációs és veszteségcsökkentő programjának elfogadásáról, továbbá mindarról, amit az adós fizetőképességének megőrzése és helyreállítása érdekében szükségesnek tartanak, ideértve az egyezség időtartamát és végrehajtása ellenőrzésének módját is [Cstv. 19.§ (1)-(2) bek.]. A csődeljárásban az adós az összes nem vitatott követeléssel nyilvántartásba vett hitelezővel (azaz a hitelezők közösségével) köt egyezséget, akiknek az akarata a megfelelő arányú támogató szavazattal nyer kifejezést. A csődegyezség tehát azzal jön létre, hogy a hitelezők az adós csődegyezségi ajánlatát a Cstv. 18. § (4)-(5) bekezdése által megkívánt arányú támogató szavazattal elfogadják. A bíróság jóváhagyásával - az egyezség kényszeregyezségi jellege folytán - azok a hitelezők is a csődegyezség hatálya alá kerülnek, akik az egyezségi javaslatot nem támogatták. A jóváhagyó végzés csak az indokolásában tartalmazza a hitelezői igényeknek a követelések összegeire és a teljesítési határidőkre vonatkozó megváltozását. Az egyezségben vállalt fizetési kötelezettséget tehát az adósnak a hitelezői felé a Cstv. 21. § (1) bekezdésének tartalma szerint írásba foglalt egyezségi okirat alapján kell teljesítenie, ezért annak jóváhagyásakor a bíróságnak nem kell ismételten rendelkeznie azokról.
A hitelező fellebbezése kapcsán az ítélőtábla az alábbiakat emeli ki:
Tévesen hivatkozott a hitelező arra, hogy a bíróságnak a csődeljárásban a csődtörvénynek a felszámolási eljárásra vonatkozó 44. § (1b) bekezdése rendelkezését is alkalmaznia kell. A törvényhozó a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) rendelkezései között külön szabályozza a csődeljárást és külön a felszámolási eljárást. A csődeljárásra a törvény II. fejezete tartalmaz rendelkezéseket, a 7. §-tól a 21/C. § -ig, a felszámolási eljárás szabályait pedig a III. fejezet tartalmazza a 22. §-tól a 63. §-ig. Egyik eljárás szabályai között sem található olyan utaló rendelkezés, amely a másik eljárás törvényhelyeinek alkalmazhatóságát engedné, vagy mögöttes szabályként felsorolná. A két eljárás a célját tekintve alapvetően különbözik egymástól, mert a csődeljárás célja az, hogy a társaság a csődegyezség megkötésével megkísérelje a saját reorganizációját, és tovább folytassa tevékenységét, míg a felszámolási eljárás a társaság jogutód nélküli megszüntetését célozza a hitelezőinek a törvényben meghatározott módon történő kielégítésével, ezért ez utóbbi eljárásokban csak kivételesen kerül sor felszámolási egyezség megkötésére, és a társaság jogi létének megtartására. A csődtörvény a csődeljárás lefolytatásának nagyobb részét, gazdasági tartalmának meghatározását a felekre bízza, a vagyonfelügyelő támogató és ellenőrző közreműködésével. Ennek okán a törvényhozó másként szabályozta a csődegyezség bírósági vizsgálatával kapcsolatos körülményeket és másként a felszámolási egyezség vizsgálatának szempontjait is. A csődegyezség jóváhagyása körében a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése csupán annyit ír elő a bíróság részére, hogy azt vizsgálja, az egyezség megfelel-e a jogszabályban foglaltaknak. E körben elsődlegesen a csődtörvényben meghatározott - a törvényesség garanciáit szolgáló - eljárási rend és alakisági követelmények betartását kell ellenőriznie.
A Cstv. 44. § (1b) bekezdésében megfogalmazott "jóhiszemű joggyakorlás" követelménye a 2012. március 1-jén hatályba lépett módosított csődtörvényi rendelkezések során a csődeljárás szabályaiba nem került bele. A felszámolási eljárásra vonatkozó rendelkezések között található, mely a törvényhozó szándéka szerint azt akarta kizárni, hogy az adósok visszaélésszerűen használják a kényszeregyezséget annak érdekében, hogy megszabaduljanak nagy tartozásaiktól vagy ezzel a jogi trükkel szerezzenek meg olyan vagyontárgyakat, amelyeket kölcsönből vagy pénzügyi lízing segítségével vásároltak.
A jogalkalmazás a csődeljárásokban továbbra is figyelembe veszi a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.427/2010/9. számú határozatában kifejtett iránymutatást, mely szerint a bíróság feladata a csődeljárás során a törvényesség ellenőrzése, ezen belül annak biztosítása, hogy a csődtörvény szabályai érvényesültek-e az eljárás során. Az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába a bíróság nem avatkozik be. A visszaélések kizárása érdekében a csődeljárás megindítását követően a hitelezőknek joga van arra, hogy a vagyonfelügyelő által elfogadott, besorolt követelések tekintetében kifogást terjesszenek elő. Ezzel biztosítható, hogy azok a hitelezők - és olyan összegekkel kerüljenek be a biztosított, illetve nem biztosított hitelezői osztályokba, és - szavazzanak a csődegyezség elfogadásáról, akiknek valóban követelésük áll fenn az adóssal szemben. Ezt követően azonban az egyezség létrejötte valójában csak azon múlik, hogy a csődegyezségi javaslat elnyeri-e a hitelezők olyan összességének támogatását, akik az egyes osztályokba sorolt követelésük után járó szavazatok több, mint felét birtokolják. A csődeljárás során tehát az eljárás kezdetén kell kialakítani azt, hogy ki a valódi hitelező, és ezt követően ezek a hitelezők szavazhatják meg tényleges szavazataikkal azt az egyezséget, melynek gazdasági tartalmát a bíróság nem vizsgálhatja.
Egyetért az ítélőtábla azzal a fellebbezési érveléssel, hogy nem hagyható jóvá az olyan csődegyezség, amelyet az adós és egyes hitelezői (a polgári jogviszonyokban kötelező alapelvként érvényesülő) joggal való visszaélés tilalmába ütköző magatartással hoztak létre. A bíróság azonban csak a nyilvánvaló (azaz a további terjedelmes bizonyítást nem igénylő, ezzel szemben az iratok alapján kétségtelenül megállapítható) jogszabálysértés esetén állapíthatja meg a rosszhiszemű joggyakorlást, illetőleg akadályozhatja meg a visszaélésszerű joggyakorlást. Ebben az eljárásban a jogorvoslati kérelemmel élő hitelező fellebbezési hivatkozása konkrét jogszabálysértést nem jelölt meg.
A csődeljárás elrendelését megelőzően az adós társaság által - a hitelező véleménye szerint túl magas áron - eszközölt üzletrész-vásárlások a csődegyezség jóváhagyására irányuló bírósági eljárás keretében nem vizsgálhatóak. Az pedig megállapítható, hogy az eljárásban a csődegyezséget nem csupán az azonos tulajdonosi körrel rendelkező hitelezők, hanem más társaságok is támogatták. A nyilvántartásba vett hitelezők követeléseinek besorolását a fellebbező fél az eljárás megindítását követően kifogással nem támadta, ezért őket a törvényben meghatározott szavazati joggal rendelkező hitelezőknek kell tekinteni.
A Fővárosi Ítélőtábla rámutat arra is, hogy az eljárást megindító kérelemhez csatolt 2013. május 14-i fordulónappal elkészített mérleg szerint az adós 197 271 000 forint összegű befektetett eszközökkel, valamint 2 211 000 forint értékű forgóeszközzel rendelkezett. A befektetett eszközökből 176 271 000 forint értékű volt az adós tárgyi eszköze és 21 000 000 forint értékű a befektetett pénzügyi eszköze. A forgóeszközök közül 804 000 forint követeléssel és 1 407 000 forint pénzeszközzel rendelkezett. Az adósnak az összes aktív vagyona tehát 199 482 000 forint összegű volt, ezzel szemben a biztosított hitelezői igénnyel rendelkező hitelező követelése 176 019 736 forint. Ebből az következik, hogy egy esetleges felszámolási eljárásban lényegében egy optimális értékesítés esetén is csak a biztosított hitelezői igény kielégítésére lett volna fedezet. Ennek okán nem tekinthető a hitelezői csoportok között méltánytalan aránytalanságot tartalmazó kielégítési javaslatnak, hogy a biztosított hitelező követelését, annak tőkeösszege 80%-os mértékében, míg a nem biztosított hitelezők követelésének tőkeösszegét 3%-os mértékben vállalta az adós kifizetni.
(Fővárosi Ítélőtábla 11.Cspkf.44.881/2013/2.)