adozona.hu
BH+ 2014.7.318
BH+ 2014.7.318
I. A vagyonrendezési eljárásban a Cégközlönybben való közzététellel induló 30 napos bejelentési határidő nem jogvesztő, az igény késedelmes bejelentésére a Ctv. szankciót nem állapít meg, a vagyonfelosztási javaslat benyújtásáig a hitelezői igény bejelenthető [2006. évi V. tv. (a továbbiakban: Ctv.) 121. § (2) bek.]. II. A vagyonrendezési eljárásban bejelentett igények fennállósága tekintetében a vagyonrendezőnek - hasonlóan a felszámolóhoz - a rendelkezésre álló iratokat meg kell vizsgálnia, és ennek alapj
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1997. december 16-án hivatalból törölt B. Bt. vagyona volt a Z., zártkert, 1102. hrsz.-ú, Ö. 36. szám alatti ingatlan.
A kérelmező 2012. április 4-én érkezett bejelentésében kérte a bíróságtól az ingatlanra vonatkozóan a vagyonrendezési eljárás hivatalból történő megindítását. Előadta, hogy 1994. november 4-től kezdődően sajátjaként birtokolja az ingatlant. A hivatalból történő eljárás lefolytatása keretében kérte az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás címén a kérelmező tulajdonába adni és...
BH+ 2014.7.318 I. A vagyonrendezési eljárásban a Cégközlönybben való közzététellel induló 30 napos bejelentési határidő nem jogvesztő, az igény késedelmes bejelentésére a Ctv. szankciót nem állapít meg, a vagyonfelosztási javaslat benyújtásáig a hitelezői igény bejelenthető [2006. évi V. tv. (a továbbiakban: Ctv.) 121. § (2) bek.].
II. A vagyonrendezési eljárásban bejelentett igények fennállósága tekintetében a vagyonrendezőnek - hasonlóan a felszámolóhoz - a rendelkezésre álló iratokat meg kell vizsgálnia, és ennek alapján kell megállapítani, hogy elfogadja-e a követelést, vagy sem. Ha az iratokat hiányosnak találja, akkor fel kell szólítania az igény bejelentőjét a hiányok pótlására, s amennyiben ez nem történik meg, közölnie kell az igényt bejelentővel, hogy a követelést nem fogadja el. Ez ellen fordulhat a kérelmező 8 napon belül bírósághoz, ahol a bíróságnak le kell folytatnia a bizonyítási eljárást, és ennek alapján kell meghoznia a határozatát [2006. évi V. tv. (a továbbiakban: Ctv.) 121. § (4) és (5) bek.].
Az 1997. december 16-án hivatalból törölt B. Bt. vagyona volt a Z., zártkert, 1102. hrsz.-ú, Ö. 36. szám alatti ingatlan.A kérelmező 2012. április 4-én érkezett bejelentésében kérte a bíróságtól az ingatlanra vonatkozóan a vagyonrendezési eljárás hivatalból történő megindítását. Előadta, hogy 1994. november 4-től kezdődően sajátjaként birtokolja az ingatlant. A hivatalból történő eljárás lefolytatása keretében kérte az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás címén a kérelmező tulajdonába adni és azt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.
A bíróság a vagyonrendezési eljárást a 2012. május 22-én közzétett végzésével hivatalból megindította, vagyonrendezőként az A. Kft.-t jelölve ki.
A kérelmező 2012. július 20-án írt levelében tájékoztatta a vagyonrendezőt, hogy az ingatlant elbirtokolta, s miután a vagyonrendezési eljárásban nem történt hitelezői igény bejelentés, és nem jelentkeztek a tulajdonosok sem, ezért - figyelemmel a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 122. § (2) bekezdésére - kérte az ingatlan értékesítésének a mellőzését azzal, hogy a költségeinek és a díjának a mértékét jelezze a vagyonrendező, mert ezt ki akarja fizetni.
A vagyonrendező tájékoztatta a kérelmezőt, hogy csak akkor tekinthet el az értékesítéstől, ha jogerős bírósági ítélet támasztja alá a kérelmező igényét. Ennek alapján a kérelmező pert indított az elbirtoklás megállapítása iránt, de a peres bíróság az eljárást megszüntette arra hivatkozva, hogy az ingatlan jogi sorsának a rendezése kizárólag a vagyonrendezési eljárásra tartozik.
Az eljárást megszüntető végzést követően a kérelmező 2012. szeptember 27-én bejelentette a hitelezői igényét, mely azon alapult, hogy évek óta gondozta az ingatlant.
2013. február 14-én kelt levelében a vagyonrendező elkésettségre hivatkozva a hitelezői igénybejelentést nem vette figyelembe, mert úgy ítélte meg, hogy a közzétételtől számított 30 napos határidő eltelt, és a kérelmező a hitelezői igényt megalapozó okiratokat sem csatolta.
A kérelmező kifogást terjesztett elő a vagyonrendező nyilatkozatával szemben, melyben kérte annak megállapítását, hogy az ingatlannal kapcsolatos bejelentési igénye szabályszerűen, határidőben megtörtént, és kérte a vagyonrendező intézkedésének a megsemmisítését, valamint annak előírását, hogy a bejelentett vagyoni igényt elfogadva tegye meg a további intézkedéseket a vagyonrendezési eljárásban.
Kifejtette, hogy a kérelmére indult a vagyonrendezési eljárás, a vagyonrendező tájékoztatására nyújtotta be a keresetet, és a vagyonrendező csak 2013. február 14-én közölte az igény késedelmes bejelentését.
A vagyonrendező kérte a kifogás elutasítását. A kérelmező a 30 napos határidőn belül nem jelentette be az igényét, és amit 2012. szeptember 27-én bejelentett - 5 000 000 Ft - nem igazolta, mert sem az elbirtoklás tényére vonatkozó bírósági ítéletet, sem pedig az általa állított ráfordítás vonatkozásában számlát, bizonylatot, okiratot nem csatolt. Tájékoztatta a bíróságot, hogy megkezdi az értékesítési eljárást.
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a vagyonrendezőt, hogy a kérelmező hitelezői igényét vegye nyilvántartásba és érdemben vizsgálja meg. Egyúttal az értékesítési eljárást felfüggesztette. A végzés indokolásában megállapította, a kérelmező szándéka mindvégig arra irányult, hogy az eljárásban részt vegyen, ezért is kezdeményezte annak megindítását, s miután nyilvánvalóvá vált, hogy a peres eljárás nem vezet eredményre, ezt követően jelentette be a hitelezői igényét. Figyelemmel volt arra is, hogy a vagyonrendező a hitelezői igény elkésettségéről annak benyújtását követő több mint 6 hónap elteltével értesítette a kérelmezőt.
A vagyonrendező fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, a kifogást elutasította és mellőzte az értékesítési eljárás felfüggesztését.
Álláspontja szerint a tényállást helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, azonban abból téves jogi következtetéssel hozta meg a határozatát. Utalva a Ctv. 119. §-ára és 121. §-ára az volt az álláspontja, hogy a Ctv. 121. § (2) bekezdésében írt 30 napos határidő nem a bíróság előtt teljesítendő eljárási cselekmény határideje, ezért e tekintetben igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A határidő nem jogvesztő, az igény késedelmes bejelentésére a Ctv. szankciót nem állapít meg. Ha mégis eljárási határidőnek tekintenénk, akkor sem lenne helye igazolási kérelemnek, mert szankció hiányában a mulasztás következményei igazolás nélkül is elháríthatóak, illetve a mulasztás bírósági határozatban kifejezésre jutó hátránnyal nem járt, ezért a vagyonrendező a kérelmező hitelezői igényét a határidő elmulasztása miatt nem utasíthatta volna el.
Megállapította azonban, hogy a kérelmezőnek a követelése fennállását a vagyonrendezőhöz benyújtott okiratokkal kell valószínűsítenie. A kérelmező sem a tulajdoni igényét, sem pedig az általa végzett gondozási-karbantartási munkákkal kapcsolatos megtérítési igényét megalapozó okirati bizonyítékokat felhívás ellenére sem tudta csatolni.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vagyonrendezési eljárásban - nemperes jellegénél fogva - korlátozott lehetőség nyílik a bizonyítási eljárás lefolytatására. Az anyagi jogi (tulajdoni jogi) jogvita eldöntésére a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt perben van lehetőség a Ptk. 7. § (1) bekezdése értelmében. A vagyonrendezési eljárás nem helyettesítheti a tulajdoni pert és a vagyonrendezési eljárásban a törölt cég jogképessége még időlegesen sem éled fel, így a vagyonrendezési eljárásban a kérelmező által érvényesíteni kívánt tulajdoni igény érdemben nem vizsgálható.
A kérelmező a megtérítésre irányuló hitelezői igényével kapcsolatban nem csatolta a követelés fennállását valószínűsítő okirati bizonyítékokat. Az általa állított munkálatok elvégzése tényének és azok ellenértékének valószínűsítése hiányában ugyancsak helytállóan utasította el a bejelentett hitelezői igény nyilvántartásba vételét a vagyonrendező, e körben a kérelmező által a fellebbezésre tett észrevételében említett bizonyítási eljárás lefolytatására a vagyonrendezőnek nincs lehetősége. Miután a kérelmezőnek nem volt nyilvántartásba vett hitelezői igénye, ezért a vagyonrendező a Ctv. 122. § (1) bekezdése alapján helyesen intézkedett a fellelt vagyontárgy nyilvános pályázat útján történő értékesítése iránt, helyesen állapítva meg, hogy a vagyontárgy értékesítésének mellőzésére a Ctv. 122. § (2) bekezdése alapján az adott eljárásban nincs lehetőség.
A kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását, vagy az azzal azonos tartalmú határozat meghozatalát, másodlagosan pedig kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését. Kérte a vagyonrendezőt kötelezni az eljárás teljes költségének a viselésére.
Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Ptk. 4. § (1) bekezdését, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság elvét, továbbá a XXIV. cikk (1) bekezdése által rögzített tisztességes eljáráshoz fűződő jogot, valamint - tartalma szerint - a Pp. 206. §-át.
Hivatkozott arra, hogy az eljárást ő kezdeményezte és már abban a kérelemben jelezte az ingatlan megszerzésére irányuló szándékát. Előadta, a bíróság által tartott meghallgatáson értesült arról, hogy a vagyonrendező - annak ellenére, hogy tudott a kérelmező szándékáról és a függőben lévő eljárásról - meghirdette az ingatlant és a pályázatot eredményesnek is minősítette. A felülvizsgálati eljárás során bejelentette, hogy a pályázatot benyújtó K. Kft. vevőkijelölési jogával élve vevőnek dr. B. P. A.-t jelölte ki, anyja neve: Dr. Sz. M., Dr B.-né dr. Sz. M. a vagyonrendező jogi képviselője a jelen eljárásban is. Hivatkozott arra, hogy bár a vagyonrendező tudott arról, a kérelmező az ingatlant meg kívánja szerezni, azt rosszhiszeműen, jóerkölcsbe ütköző és jogszabálysértő módon értékesítette 1 400 000 Ft-ért, amely álláspontja szerint feltűnő értékkülönbözet miatt megkérdőjelezhető.
A vagyonrendező felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a kérelmező eljárási költségekben való marasztalását kérte.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
A kérelmező tulajdonképpen azt sérelmezte, hogy bár egyedüliként jelentett be igényt a vagyonrendezési eljárásban, és a vagyonrendezővel közölte azt, hogy természetben kívánja megszerezni az ingatlant - a vagyonrendező díjának és a költségeinek a kifizetése mellett -, ennek ellenére a vagyonrendező az ingatlant értékesíteni kezdte, és meg is kötötte az adásvételi szerződést.
A Kúria elsődlegesen megállapította, a jelen eljárásban a vagyonrendező értékesítéssel kapcsolatos magatartása nem vizsgálható, a jelen eljárás tárgya kizárólag az, hogy helytállóan utasította-e el a vagyonrendező a hitelezői igénybejelentést.
A Ctv. 121. § (4) és (5) bekezdése alapján, ha a vagyonrendező a bejelentett igényt nem fogadja el, akkor az igénylőnek a bírósághoz kell fordulnia, illetve a vagyonrendező jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen is a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül a bíróságnál kell kifogást bejelentenie a sérelmet szenvedett félnek. A vagyonrendezési eljárásban tehát az igény vagyonrendező által történt vitatása miatt, és a vagyonfelügyelő intézkedése vagy mulasztása elleni kifogás elbírálása érdekében is a beadványt közvetlenül a bírósághoz kell benyújtania az igényt érvényesítőnek, illetve a kifogást előterjesztőnek.
A jelen ügyben a kérelmező által benyújtott kifogás részben a vagyonrendező jogszabálysértő intézkedésének a megváltoztatására, részben a vagyonrendező által vitatott követelés megalapozottságának a megállapítására irányult.
A kifogás alapján az eljárásban eldöntendő első kérdés az volt, hogy jogszabályt sértett-e a vagyonrendező, mert elutasította a közzétételtől számított 30 napon túl bejelentett igényt.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a 30 napos bejelentési határidő nem jogvesztő, az igény késedelmes bejelentésére a Ctv. szankciót nem állapít meg. Ebből következően a vagyonrendezési eljárásban a hitelezői igény a vagyonfelosztási javaslat benyújtásáig bejelenthető. A határidőben és a késedelmesen jelentkezők között a törvény nem tesz különbséget. A bejelentés késedelme azzal a kockázattal jár, hogy esetleg a vagyontárgyat már értékesítették, vagy a vagyonrendező a vagyonfelosztási javaslatot már elkészítette és benyújtotta a bírósághoz, melyet követően már nem érvényesíthető az igény az eljárásban.
Mindebből következően a vagyonrendező tévesen utasította el a kérelmező igényét arra hivatkozva, hogy azt nem a közzétételt követő 30 napon belül jelentette be.
Az eljárásban a Ctv. 121. § (4) bekezdése alapján másodlagosan vizsgálandó kérdés az, hogy a kérelmező igénye fennáll-e. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vagyonrendezőnek nincs lehetősége arra, hogy a kérelmező által előadott munkálatok elvégzése tényének és azok ellenértékének valószínűsítése hiányában elfogadja a bejelentett igényt. Megállapította, hogy a kérelmező az általa végzett gondozási-karbantartási munkákkal kapcsolatos megtérítési igényét megalapozó okirati bizonyítékokat felhívás ellenére nem tudta csatolni.
A Kúria nem ért egyet a másodfokú bíróság által kifejtettekkel. A vagyonrendezési eljárásban bejelentett igények fennállósága tekintetében a vagyonrendezőnek - hasonlóan a felszámolóhoz - a rendelkezésére álló iratokat meg kell vizsgálnia, és ennek alapján kell megállapítania, hogy elfogadja-e a követelést, vagy sem. Ha az iratokat hiányosnak találja, akkor fel kell szólítania az igény bejelentőjét a hiányok pótlására, s amennyiben ez nem történik meg, akkor - a Ctv. 121. § (4) bekezdéséből következően - közölnie kell az igényt bejelentővel, hogy a követelést nem fogadja el. Ez ellen fordulhat a kérelmező 8 napon belül a bírósághoz, ahol a bíróságnak le kell folytatnia a bizonyítási eljárást, és ennek alapján kell meghoznia határozatát.
Az eljárás irataiból következően a vagyonrendező álláspontja az volt, hogy a követelés bejelentése elkésett, ezért nem szólította fel hiánypótlásra a bejelentőt, csak megjegyezte, hogy az igénybejelentéséhez a kérelmező nem csatolta a szükséges iratokat.
Miután a fent leírt eljárást a vagyonrendező nem folytatta le, ezért helytállóan rendelkezett arról az elsőfokú bíróság, hogy a kérelmező hitelezői igényét érdemben vizsgálja meg a vagyonrendező. Csak az ezt követően közölt vagyonrendezői nyilatkozat után lesz abban a helyzetben a kérelmező, hogy - amennyiben nem ért egyet a vagyonrendező nyilatkozatával - a bírósághoz forduljon a Ctv. 121. § (4) bekezdése szerint.
A másodfokú bíróság e körben - a vagyonfelügyelő eljárása vonatkozásában - a tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdésével ellentétesen, tévesen állapította meg, mert a vagyonfelügyelő nem hívta fel iratok becsatolására a kérelmezőt, emiatt az ebből levont következtetése sem helytálló. A Kúria ezért a jogszabálysértő jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
(Kúria Gfv. VII. 30.087/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Kulcsár Péter ügyvéd által képviselt A. K. kérelmező által a Dr. Szabó Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Bankné dr. Szabó Márta ügyvéd által képviselt A. Korlátolt Felelősségű Társaság vagyonrendező ellen a B. Betéti Társaság törölt cég vagyonrendezésének elrendelése iránti eljárásban benyújtott kifogás alapján a Zalaegerszegi Törvényszéken 3.Vpk.20-12-000002 számon folyt eljárásban a Pécsi Ítélőtábla Vpkf.V.30.266/2013/3. számú jogerős végzése ellen a kérelmező 28. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t:
A Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság 23. sorszámú végzését helybenhagyja.
Kötelező a vagyonrendezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg a kérelmezőnek 42.700 (Negyvenkettőezer-hétszáz) Ft másodfokú- és felülvizsgálati eljárási költséget.
Ez ellen a végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Az 1997. december 16-án hivatalból törölt B. Bt. vagyonát képezte a Z., zártkert, 1102. hrsz-ú, Örvényeshegy 36. szám alatti ingatlan.
A kérelmező 2012. április 4-én érkezett bejelentésében kérte a bíróságtól az ingatlanra vonatkozóan a vagyonrendezési eljárás hivatalból történő megindítását. Előadta, hogy 1994. november 4-től kezdődően sajátjaként birtokolja az ingatlant. A hivatalból történő eljárás lefolytatása keretében kérte az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás címén a kérelmező tulajdonába adni és azt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.
A bíróság a vagyonrendezési eljárást a 2012. május 22-én közzétett végzésével hivatalból megindította, vagyonrendezőként az A.Kft-t jelölve ki.
A kérelmező 2012. július 20-án írt levelében tájékoztatta a vagyonrendezőt, hogy az ingatlant elbirtokolta, s miután a vagyonrendezési eljárásban nem történt hitelezői igény bejelentés, és nem jelentkeztek a tulajdonosok sem, ezért - figyelemmel a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 122.§ (2) bekezdésére - kérte az ingatlan értékesítésének a mellőzését azzal, hogy a költségeinek és a díjának a mértékét jelezze a vagyonrendező, mert ezt ki akarja fizetni.
A vagyonrendező tájékoztatta a kérelmezőt, hogy csak akkor tekinthet el az értékesítéstől, ha jogerős bírósági ítélet támasztja alá a kérelmező igényét. Ennek alapján a kérelmező pert indított az elbirtoklás megállapítása iránt, de a peres bíróság az eljárást megszüntette arra hivatkozva, hogy az ingatlan jogi sorsának a rendezése kizárólag a vagyonrendezési eljárásra tartozik.
Az eljárást megszüntető végzést követően a kérelmező 2012. szeptember 27-én bejelentette a hitelezői igényét, mely azon alapult, hogy évek óta gondozta az ingatlant.
2013. február 14-én kelt levelében a vagyonrendező elkésettségre hivatkozva a hitelezői igénybejelentést nem vette figyelembe, mert úgy ítélte meg, hogy a közzétételtől számított 30 napos határidő eltelt, és a kérelmező a hitelezői igényt megalapozó okiratokat sem csatolta.
A kérelmező kifogást terjesztett elő a vagyonrendező nyilatkozatával szemben, melyben kérte annak megállapítását, hogy az ingatlannal kapcsolatos bejelentési igénye szabályszerűen, határidőben megtörtént, és kérte a vagyonrendező intézkedésének a megsemmisítését, valamint annak előírását, hogy a bejelentett vagyoni igényt elfogadva tegye meg a további intézkedéseket a vagyonrendezési eljárásban.
Kifejtette, hogy a kérelmére indult a vagyonrendezési eljárás, a vagyonrendező tájékoztatására nyújtotta be a keresetet, és a vagyonrendező csak 2013. február 14-én közölte az igény késedelmes bejelentését.
A vagyonrendező kérte a kifogás elutasítását. A kérelmező a 30 napos határidőn belül nem jelentette be az igényét, és amit 2012. szeptember 27-én bejelentett - 5.000.000 Ft - nem igazolta, mert sem az elbirtoklás tényére vonatkozó bírósági ítéletet, sem pedig az általa állított ráfordítás vonatkozásában számlát, bizonylatot, okiratot nem csatolt. Tájékoztatta a bíróságot, hogy megkezdi az értékesítési eljárást.
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a vagyonrendezőt, hogy a kérelmező hitelezői igényét vegye nyilvántartásba és érdemben vizsgálja meg. Egyúttal az értékesítési eljárást felfüggesztette. A végzés indokolásában megállapította, a kérelmező szándéka mindvégig arra irányult, hogy az eljárásban részt vegyen, ezért is kezdeményezte annak megindítását, s miután nyilvánvalóvá vált, hogy a peres eljárás nem vezet eredményre, ezt követően jelentette be a hitelezői igényét. Figyelemmel volt arra is, hogy a vagyonrendező a hitelezői igény elkésettségéről annak benyújtását követő több, mint 6 hónap elteltével értesítette a kérelmezőt.
A vagyonrendező fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, a kifogást elutasította és mellőzte az értékesítési eljárás felfüggesztését.
Álláspontja szerint a tényállást helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, azonban abból téves jogi következtetéssel hozta meg a határozatát. Utalva a Ctv. 119. §-ára és 121. §-ára az volt az álláspontja, hogy a Ctv. 121. § (2) bekezdésében írt 30 napos határidő nem a bíróság előtt teljesítendő eljárási cselekmény határideje, ezért e tekintetben igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A határidő nem jogvesztő, az igény késedelmes bejelentésére a Ctv. szankciót nem állapít meg. Ha mégis eljárási határidőnek tekintenénk, akkor sem lenne helye igazolási kérelemnek, mert szankció hiányában a mulasztás következményei igazolás nélkül is elháríthatóak, illetve a mulasztás bírósági határozatban kifejezésre jutó hátránnyal nem járt, ezért a vagyonrendező a kérelmező hitelezői igényét a határidő elmulasztása miatt nem utasíthatta volna el.
Megállapította ugyanakkor, hogy a kérelmezőnek a követelése fennállását a vagyonrendezőhöz benyújtott okiratokkal kell valószínűsítenie. A kérelmező sem a tulajdoni igényét, sem pedig az általa végzett gondozási-karbantartási munkákkal kapcsolatos megtérítési igényét megalapozó okirati bizonyítékokat felhívás ellenére sem tudta csatolni.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vagyonrendezési eljárásban - nemperes jellegénél fogva - korlátozott lehetőség nyílik a bizonyítási eljárás lefolytatására. Az anyagi jogi (tulajdoni jogi) jogvita eldöntésére a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt perben van lehetőség a Ptk. 7. § (1) bekezdése értelmében. A vagyonrendezési eljárás nem helyettesítheti a tulajdoni pert és a vagyonrendezési eljárásban a törölt cég jogképessége még időlegesen sem éled fel, így a vagyonrendezési eljárásban a kérelmező által érvényesíteni kívánt tulajdoni igény érdemben nem vizsgálható.
A kérelmező a megtérítésre irányuló hitelezői igényével kapcsolatban nem csatolta a követelés fennállását valószínűsítő okirati bizonyítékokat. Az általa állított munkálatok elvégzése tényének és azok ellenértékének valószínűsítése hiányában ugyancsak helytállóan utasította el a bejelentett hitelezői igény nyilvántartásba vételét a vagyonrendező, e körben a kérelmező által a fellebbezésre tett észrevételében említett bizonyítási eljárás lefolytatására a vagyonrendezőnek nincs lehetősége. Miután a kérelmezőnek nem volt nyilvántartásba vett hitelezői igénye, ezért a vagyonrendező a Ctv. 122. § (1) bekezdése alapján helyesen intézkedett a fellelt vagyontárgy nyilvános pályázat útján történő értékesítése iránt, helyesen állapítva meg, hogy a vagyontárgy értékesítésének mellőzésére a Ctv. 122. § (2) bekezdése alapján az adott eljárásban nincs lehetőség.
A kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását, vagy az azzal azonos tartalmú határozat meghozatalát, másodlagosan pedig kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését. Kérte a vagyonrendezőt kötelezni az eljárás teljes költségének a viselésére.
Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Ptk. 4. § (1) bekezdését, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság elvét, továbbá a XXIV. cikk (1) bekezdése által rögzített tisztességes eljáráshoz fűződő jogot, valamint - tartalma szerint - a Pp.206.§-át.
Hivatkozott arra, hogy az eljárást ő kezdeményezte és már abban a kérelemben jelezte az ingatlan megszerzésére irányuló szándékát. Előadta, a bíróság által tartott meghallgatáson értesült arról, hogy a vagyonrendező - annak ellenére, hogy tudott a kérelmező szándékáról és a függőben lévő eljárásról - meghirdette az ingatlant és a pályázatot eredményesnek is minősítette. A felülvizsgálati eljárás során bejelentette, hogy a pályázatot benyújtó K. Kft. vevőkijelölési jogával élve vevőnek dr. B. P. A-t jelölte ki, anyja neve: dr. Sz. M. Dr B-né dr. Sz. M. a vagyonrendező jogi képviselője a jelen eljárásban is. Hivatkozott arra, hogy bár a vagyonrendező tudott arról, a kérelmező az ingatlant meg kívánja szerezni, azt rosszhiszeműen, jóerkölcsbe ütköző és jogszabálysértő módon értékesítette 1.400.000 Ft-ért, amely álláspontja szerint feltűnő értékkülönbözet miatt megkérdőjelezhető.
A vagyonrendező felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a kérelmező eljárási költségekben való marasztalását kérte.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
A kérelmező tulajdonképpen azt sérelmezte, hogy bár egyedüliként jelentett be igényt a vagyonrendezési eljárásban, és a vagyonrendezővel közölte azt, hogy természetben kívánja megszerezni az ingatlant - a vagyonrendező díjának és a költségeinek a kifizetése mellett -, ennek ellenére a vagyonrendező az ingatlant értékesíteni kezdte, és meg is kötötte az adásvételi szerződést.
A Kúria elsődlegesen megállapította, a jelen eljárásban a vagyonrendező értékesítéssel kapcsolatos magatartása nem vizsgálható, a jelen eljárás tárgya kizárólag az, hogy helytállóan utasította-e el a vagyonrendező a hitelezői igénybejelentést.
A Ctv. 121. § (4) és (5) bekezdése alapján, ha a vagyonrendező a bejelentett igényt nem fogadja el, akkor az igénylőnek a bírósághoz kell fordulnia, illetve a vagyonrendező jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen is a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül a bíróságnál kell kifogást bejelentenie a sérelmet szenvedett félnek. A vagyonrendezési eljárásban tehát az igény vagyonrendező által történt vitatása miatt, és a vagyonfelügyelő intézkedése vagy mulasztása elleni kifogás elbírálása érdekében is a beadványt közvetlenül a bírósághoz kell benyújtania az igényt érvényesítőnek, illetve a kifogást előterjesztőnek.
A jelen ügyben a kérelmező által benyújtott kifogás részben a vagyonrendező jogszabálysértő intézkedésének a megváltoztatására, részben a vagyonrendező által vitatott követelés megalapozottságának a megállapítására irányult.
A kifogás alapján az eljárásban eldöntendő első kérdés az volt, hogy jogszabályt sértett-e a vagyonrendező, mert elutasította a közzétételtől számított 30 napon túl bejelentett igényt.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a 30 napos bejelentési határidő nem jogvesztő, az igény késedelmes bejelentésére a Ctv. szankciót nem állapít meg. Ebből következően a vagyonrendezési eljárásban a hitelezői igény a vagyonfelosztási javaslat benyújtásáig bejelenthető. A határidőben és a késedelmesen jelentkezők között a törvény nem tesz különbséget. A bejelentés késedelme azzal a kockázattal jár, hogy esetleg a vagyontárgyat már értékesítették, vagy a vagyonrendező a vagyonfelosztási javaslatot már elkészítette és benyújtotta a bírósághoz, melyet követően már nem érvényesíthető az igény az eljárásban.
Mindebből következően a vagyonrendező tévesen utasította el a kérelmező igényét arra hivatkozva, hogy azt nem a közzétételt követő 30 napon belül jelentette be.
Az eljárásban a Ctv. 121. § (4) bekezdése alapján másodlagosan vizsgálandó kérdés az, hogy a kérelmező igénye fennáll-e. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vagyonrendezőnek nincs lehetősége arra, hogy a kérelmező által előadott munkálatok elvégzése tényének és azok ellenértékének valószínűsítése hiányában elfogadja a bejelentett igényt. Megállapította, hogy a kérelmező az általa végzett gondozási-karbantartási munkákkal kapcsolatos megtérítési igényét megalapozó okirati bizonyítékokat felhívás ellenére nem tudta csatolni.
A Kúria nem ért egyet a másodfokú bíróság által kifejtettekkel. A vagyonrendezési eljárásban bejelentett igények fennállósága tekintetében a vagyonrendezőnek - hasonlóan a felszámolóhoz - a rendelkezésére álló iratokat meg kell vizsgálnia, és ennek alapján kell megállapítania, hogy elfogadja-e a követelést, vagy sem. Ha az iratokat hiányosnak találja, akkor fel kell szólítania az igény bejelentőjét a hiányok pótlására, s amennyiben ez nem történik meg, akkor - a Ctv. 121. § (4) bekezdéséből következően - közölnie kell az igényt bejelentővel, hogy a követelést nem fogadja el. Ez ellen fordulhat a kérelmező 8 napon belül a bírósághoz, ahol a bíróságnak le kell folytatnia a bizonyítási eljárást, és ennek alapján kell meghoznia határozatát.
Az eljárás irataiból következően a vagyonrendező álláspontja az volt, hogy a követelés bejelentése elkésett, ezért nem szólította fel hiánypótlásra a bejelentőt, csak megjegyezte, hogy az igénybejelentéséhez a kérelmező nem csatolta a szükséges iratokat.
Miután a fent leírt eljárást a vagyonrendező nem folytatta le, ezért helytállóan rendelkezett arról az elsőfokú bíróság, hogy a kérelmező hitelezői igényét érdemben vizsgálja meg a vagyonrendező. Csak az ezt követően közölt vagyonrendezői nyilatkozat után lesz abban a helyzetben a kérelmező, hogy - amennyiben nem ért egyet a vagyonrendező nyilatkozatával - a bírósághoz forduljon a Ctv. 121. § (4) bekezdése szerint.
A másodfokú bíróság e körben - a vagyonfelügyelő eljárása vonatkozásában - a tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdésével ellentétesen, tévesen állapította meg, mert a vagyonfelügyelő nem hívta fel iratok becsatolására a kérelmezőt, emiatt az ebből levont következtetése sem helytálló. A Kúria ezért a jogszabálysértő jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A kérelmező felülvizsgálati kérelme alapos volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a vagyonrendező köteles megfizetni a kérelmező másodfokú- és felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a kérelmező jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2014. április 29.
Dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.087/2014.)