adozona.hu
ÍH 2019.145
ÍH 2019.145
ZÁLOGJOGGAL TERHELT VAGYONTÁRGY ÉRTÉKESÍTÉSE
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2013. május 10-én előterjesztett kérelem alapján 2014. március 12-i kezdő időponttal rendelte el az adós felszámolását, az ügyben felszámolóként az A.C. Kft. felszámoló szervezetet jelölte ki.
Az elsőfokú bíróság a 30. sorszámú végzésével kötelezte a felszámolót, hogy a felszámolási eljárás során a volt ügyvezető által megfizetett 2 060 000 forinttal a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdése alapján számolj...
ÍH 2019.145 ZÁLOGJOGGAL TERHELT VAGYONTÁRGY ÉRTÉKESÍTÉSE
A zálogjoggal terhelt vagyontárgy vezető tisztségviselő általi értékesítése esetén a felszámolás alatt e vagyontárgy értékének megtérítéseként befizetett összeget a zálogjogosult hitelezői igénye kielégítésére kell fordítani.
[a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:104. § (1) bekezdése, 1959. évi Ptk. 276. §, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdése.]
Az elsőfokú bíróság a 2013. május 10-én előterjesztett kérelem alapján 2014. március 12-i kezdő időponttal rendelte el az adós felszámolását, az ügyben felszámolóként az A.C. Kft. felszámoló szervezetet jelölte ki.Az elsőfokú bíróság a 30. sorszámú végzésével kötelezte a felszámolót, hogy a felszámolási eljárás során a volt ügyvezető által megfizetett 2 060 000 forinttal a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdése alapján számoljon el a privilegizált hitelezőkkel, továbbá rendelkezett a kifogást tevő által megfizetett 15 000 forint eljárási illeték visszautalásáról.
A fellebbezés elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint a jelen eljárásban félként nem szereplő M. Zrt. 2010. július 1-jén közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés alapján kölcsönt nyújtott az adósnak, melyben a kölcsönfelvevőnek (az adósnak) a bankkal szemben keletkező valamennyi tartozása megfizetésének a biztosítására jelzálogjogot alapítottak az adós, mint zálogkötelezett kizárólagos tulajdonában lévő ingóságain, így többek között egy Toyota Dyna gépjárművön. A kifogást tevő az adóst terhelő kötelezettségek 80%-ának megfizetéséért készfizetői kezességet vállalt. A megállapodás tartalmazza egyebek mellett azt is, hogy amennyiben a készfizető kezes a hitelintézetnek teljesít, akkor a készfizető kezesre átszálló követeléseket a biztosítékokból a hitelintézet hajtja be, és a befolyt összeget a készfizető kezességvállalás arányában átutalja a készfizető kezes részére.
A hitelintézet, az MKK Zrt. és a kifogást tevő 2011. december 20-án szerződést írt alá, melyben rögzítették, hogy amennyiben a kifogást tevő kezesként a hitelintézet részére az adós helyett teljesít, a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal és a végrehajtási joggal együtt reá száll a kielégítés erejéig (törvényi engedményezés). A bank köteles a kifogást tevőt megillető követelésrészt behajtani, melyhez az MKK Zrt.-t, mint közreműködőt veszi igénybe, amihez a kifogást tevő hozzájárult.
Az adós nem tett eleget a kölcsön visszafizetési kötelezettségének, ezért a bank 2014. április 7-én 36 854 186 forint összegben hitelezői igénybejelentéssel élt, melyből a felszámoló 35 384 235 forintot a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti igényként igazolt vissza, míg az MKK Zrt. 2014. május 13-án tájékoztatta a felszámolót, hogy a követelés érvényesítésével a pénzintézet őt bízta meg. Figyelemmel arra, hogy 2014. május 9-én a kifogást tevő a készfizető kezességvállalása folytán 27 319 678 forintot megfizetett a pénzintézet részére, így az adóssal szemben megtérítési igénye keletkezett, és 2014. május 14-én kérte e követelése nyilvántartásba vételét. Az MKK Zrt. 2014. május 21-én tájékoztatta a felszámolót, hogy a kezesi szerződés értelmében a kifogást tevő által a bank felé teljesített összeg behajtásáról a bank köteles gondoskodni, aki megbízta az MKK Zrt.-t, hogy e feladatok ellátása során közvetítőként közreműködjön. Kérte, hogy a kölcsönszerződésből eredő követelés tekintetében az M. Zrt. 8 064 557 forint tőke, illetve a kifogást tevő 27 319 678 forint követelését a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti kategóriában vegye nyilvántartásba és igazolja vissza. A hitelezői igény nem került visszaigazolásra, míg a bank a hitelező igényét a kifogást tevő időközbeni teljesítésére tekintettel módosította és a lejárt tőkekövetelését 6 829 919 forintban, míg a kifogást tevő lejárt tőkekövetelését 27 319 678 forintban jelölte meg. A hitelintézet 2015 szeptemberében tájékoztatta a felszámolót, hogy az adóssal szemben fennálló követelését, melyből 8 064 557 forint a Cstv. 49/D. § szerinti tőkekövetelés, az MKK Zrt.-re engedményezte, azonban a nyilvántartás ezen követelés tekintetében sem került módosításra, az MKK Zrt. továbbra is követeléskezelőként van feltüntetve.
A felszámolási eljárás során a felszámoló két alkalommal terjesztett elő közbenső mérleget, melyeket a bíróság jóváhagyott. A II. számú közbenső mérleghez csatolt hitelezői nyilvántartás szerint az MKK Zrt. kezelő (vagyis az M. Zrt.) követelése 8 064 557 forintban, míg az MKK Zrt. kezelő (a G.H. Zrt.-M.Zrt.). követelése 27 319 678 forint összegben került a Cstv. 49/D. § szerint nyilvántartásba vételre. A közbenső mérleghez csatolt közbenső jelentés szerint az adós volt ügyvezetője az adós tulajdonában álló gépjárművet a felszámolást megelőzően értékesítette, de vállalta a gépjármű ellenértékének megfelelő mértékű kártérítés megfizetését. A felszámoló tájékoztatta a kifogást tevőt, hogy a volt ügyvezető a kártérítési kötelezettségét a büntető eljárást követően teljesítette, azonban mivel a felszámolás kezdő időpontjában a gépjármű már nem képezte az adós tulajdonát, annak vételárával a volt vezető nem tudott elszámolni, így a kártérítésként behajtott összeg nem képezi a Cstv. 49/D. § szerinti elszámolás tárgyát.
A kifogást tevő sérelmezte, hogy a kártérítési követelésként behajtott 2 060 000 forinttal a felszámoló nem számolt el a Cstv. 49/D. §-a szerint, holott a kártérítés jogcímén megfizetett összeg, mint vételár a gépjármű helyébe lépett. Állította, ha a felszámoló olyan vagyontárgy vonatkozásában fennálló követelést érvényesít, amely zálogjoggal terhelt, a befolyt összeg a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében a zálogjoggal biztosított jogosult kielégítésére szolgál. Kérte a megfizetett összeg privilegizált hitelezőkkel történő elszámolását, illetve kifizetését. Előadta, a közokiratba foglalt kölcsönszerződés szerint a felek a megjelölt gépjárművön zálogjogot alapítottak. Mivel a készfizető kezes a kötelezettségét teljesítette, így a követelés az általa teljesített rész erejéig a mellékkötelezettségekkel (így a gépjárművön fennálló jelzálogjoggal) együtt rá átszáll az 1959. évi Ptk. 276. § (1) bekezdése alapján. Hivatkozott a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:104. § (1) bekezdésében foglaltakra is, amely szerint a kártérítési összeg a zálogtárgy helyébe lép, a privilegizált hitelezői igény kielégítési alapját képezi.
A felszámoló a kifogás elutasítását kérte egyrészt arra hivatkozással, hogy a kifogást tevő nem jogosult kifogás benyújtására, mivel nem sérelmet szenvedett fél, de vitatta azt is, hogy a kifogás előterjesztése határidőben történt. A felszámoló ellenkérelmét utóbb annyiban pontosította, hogy mind a kifogást tevő, mint az MKK Zrt. bejelentette ugyanazon hitelezői igényt, így a kifogást tevő hitelezői igénye is a Cstv. 49/D. § szerint került nyilvántartásba vételre. Mivel a követeléskezelőnek adott megbízás megszűnéséről nem érkezett bejelentés, így a kifogás benyújtására is az MKK Zrt. lett volna jogosult. Állította, hogy a volt ügyvezető által megfizetett összeg követelésbehajtásnak minősül, és mivel a jövőben keletkező követeléseken a zálogjog nem áll fenn, ezért ez az összeg nem tartozik a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti elszámolási kötelezettség alá. A kifogást tevő a bíróság felhívására bejelentette, hogy a követeléskezelési szerződés az MKK Zrt.-vel nem szűnt meg, jelenleg is jogosult eljárni. A felszámoló csatolta az aktuális hitelezői listát, melynek alapján a Cstv. 49/D. §-ból a hitelezői igények átsorolásra kerültek, azonban az igénymódosítások külön visszaigazolásra nem kerültek, azok a közbenső mérlegben kerültek átvezetésre. Úgy vélte, a kifogást tevő csak a regisztrációs díj tekintetében rendelkezik hitelezői igénnyel, míg a jogi érdek hiányában nincs lehetősége kifogás benyújtására, arra az MKK Zrt. lett volna jogosult..
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott, és kötelezte a felszámolót a befolyt összeggel való elszámolásra a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján, melynél figyelemmel kell lenni a készfizető kezes kezességvállalásának mértékére.
Elsősorban azt vizsgálta, hogy a kifogást tevő jogosult-e kifogás benyújtására. Megállapította, hogy a kifogást tevő a jogi érdekét valószínűsítette, ugyanis a készfizető kezesi teljesítésre tekintettel az adóssal szemben megtérítési igénye keletkezett, függetlenül attól, hogy azt saját maga vagy megbízási szerződés alapján más érvényesíti. Ezt támasztja alá a II. számú közbenső mérleghez csatolt hitelezői nyilvántartás is. Az aktuális hitelezői nyilvántartásban a Cstv. 49/D. §-ba tartozó követelés már nem szerepel, melynek oka, hogy a felszámoló azt módosította a Cstv. 49/D. § (6) bekezdésére figyelemmel. A kifogás előterjesztésére a jogosulton kívül az MKK Zrt. is jogosult lett volna. Mivel azonban a kifogást tevő arra kérte kötelezni a felszámolót, hogy a Cstv. 49/D. §-a alapján számoljon el a privilegizált hitelezőkkel, így nem volt szükség a Pp. 51. § alapján az elszámolással esetlegesen érintett más hitelezők perben állására. Nem volt vitás, hogy a kifogással élő adóssal szemben fennálló követelése zálogjoggal biztosított követelés az 1959. évi Ptk. 276. § (1) bekezdése alapján a törvényi engedményezés folytán, és a készfizető kezességvállalás mértéke az adós bankkal szembeni tartozásának 80%-ig terjed ki. A zálogjog a teljes követelés biztosítására szolgál, ezért az abból való megtérülés is ilyen arányban illeti meg.
Vizsgálta, hogy a felszámolás kezdő időpontjában meg nem lévő zálogtárgy helyébe lépő összeggel a felszámoló köteles-e a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján elszámolni. A Cstv. 49/D. §, valamint a Ptk. 5:104. § (1) bekezdésének ismertetése után rögzítette, nem volt vitás az eljárás során, hogy a követelést biztosító zálogtárgy a felszámolás kezdő időpontjában már nem állt az adós tulajdonában, azonban annak értéke a korábbi ügyvezető által a felszámolás alatt megfizetésre került, vagyis az értéke megtérült. A Ptk. 5:104. § (1) bekezdésének értelemszerű alkalmazásával úgy kell tekinteni, hogy ez az összeg a meg nem lévő zálogtárgy megtérült értékeként a zálogtárgy helyébe lépett, és ezáltal a Cstv. 49/D. § szerinti elszámolási kötelezettség alá esik. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság alaposnak találta a kifogást.
A végzés ellen a felszámoló terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és a kifogás elutasítását kérte.
A jogorvoslati kérelme indokolásában hangsúlyozta, a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból köteles a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelezőt kielégíteni. hangsúlyozta, hogy ezt a jogszabályi rendelkezést nem lehet kiterjesztően értelmezni, a Ptk. rendelkezéseit, mint általános rendelkezéseket nem lehet alkalmazni a Cstv. speciális jellegéből adódóan. Az adós társaság ügyvezetője a felszámolást megelőzően értékesítette a gépjárművet, a kapott készpénz vagyonelem az adós társaságot illette volna meg, azonban ez pénztárhiányként jelent meg. Az ügyvezető ezt rendezte a kártérítési összeg befizetésével. A végzés a Cstv. rendelkezéseinek kiterjesztő értelmezése, az abból való helytelen következtetés miatt jogszabályellenes, mivel a Cstv. kategorikus, egyértelmű rendelkezését szűken, a nyelvtani szabályok és a szavak jelentése alapján kell értelmezni. Az adós a felszámolási eljárásban zálogjoggal biztosított gépjármű vagyonelemmel nem rendelkezett, így a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti igényt sem kellett volna nyilvántartásba venni.
Megjegyezte, az ügyvezető befizetése követelésbehajtásnak minősül, és nem az értékesítéshez kapcsolódó vételárnak, ezért ezzel az összeggel nem szükséges elszámolni.
A kifogást tevő a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását - annak helyes indokai alapján - kérte.
A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján érdemben helyes döntést hozott, a fellebbezésben írtak nem adnak alapot az elsőfokú végzés megváltoztatására.
Az ítélőtábla egyetért az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, azokat szükségtelennek tartja megismételni, és csupán a fellebbezésre tekintettel emeli ki a következőket.
Az adott ügyben egyebek mellett annak eldöntése képezte az eljárt bíróságok feladatát, hogy a volt ügyvezető által megfizetett, a zálogtárgy helyébe lépett pénzeszköz a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére fordítandó-e.
Mivel a kifogás előterjesztésére 2017. január 20-án került sor, annak elbírálása során a Cstv. 51. §-ának, illetve 49/D. §-ának ezen időpontban hatályos rendelkezései az irányadóak. A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése - egyebek mellett - kimondja, hogy ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeit, illetve a megjelölt mértékű felszámolói díjat vonhatja le, a fennmaradó összeget pedig haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő, zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére köteles fordítani.
Az adott ügyben a zálogjog alapítására 2010. július 1-jén került sor, így a zálogjogra az 1959. évi Ptk. rendelkezései az irányadóak. A 1959. évi Ptk. 251. § (1) bekezdése értelmében a zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott vagy meghatározható követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból - törvény eltérő rendelkezése hiányában - más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít. Mint azt a jogszabályhelyhez fűzött magyarázat is rögzíti, a zálogjog szerződést biztosító korlátolt dologi jog (ún. értékjog), amely kielégítési elsőbbséget biztosít a zálogjogosult számára: ha a kötelezett nem teljesít, a zálogjogosult a zálogtárgyból más hitelezőket megelőzően jogosult a követelését kielégíteni. A kielégítési elsőbbség fizetésképtelenség esetén is preferált pozíciót biztosít, mivel a Cstv. 49/D. §-a lényegében minden hitelezőt megelőzően - a törvényben meghatározott költségek levonását követően - a zálogjogosult számára biztosítja a kielégítési elsőbbséget a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból. Vagyis a zálogjog elsődleges célja, a zálogjogosult követelése kielégítésének a biztosítása, a felszámolási eljárás során is érvényesül.
Főszabályként a zálogjog érvényesítése hatósági úton, bírósági határozat alapján végrehajtás útján, míg ha a zálogtárgy felszámolási eljárás hatálya alatt álló adós tulajdonát képezi, úgy a kielégítés a felszámolás során, a zálogtárgy felszámoló általi értékesítését követően, a felszámolási eljárásra irányadó különleges szabályok szerint történik. Arra a jogszabály nem biztosít lehetőséget, hogy a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat a zálogkötelezett értékesítse, sőt az a hatályos szabályozás szerint bűncselekményt valósít meg, (Btk. 405. §), így a Ptk. a zálogtárgy zálogkötelezett általi értékesítése esetére a zálogjogosult kielégítésére szabályokat nem tartalmaz. A zálogjogosult jogainak védelme érdekében azonban rendelkezést tartalmaz arra az esetre, ha a zálogtárgy elpusztul, vagy az értéke csökken, illetve a zálogtárgy a károsodás elhárítása érdekében kerül értékesítésre (Ptk. 260. §), mely esetekben a pótlásra szolgáló összeg, illetve a vételár a zálogtárgy helyébe lép.
Az adott ügyben az adós volt képviselője a zálogjoggal biztosított gépjárművet még a felszámolást megelőzően - a rendelkezésre álló adatok szerint 2012. évben - értékesítette, mellyel elvonta a zálogjogosult igénye kielégítési alapját. Tény, hogy a felszámolás megindulásakor sem az ingóság, sem annak ellenértéke nem képezte az adós vagyonát ugyanis a volt ügyvezető a vételárat, 2 060 000 forintot csak az eljárás tartama alatt fizette be. Figyelemmel azonban arra, hogy a befizetés a felszámoló előadása szerint a zálogjoggal biztosított gépjármű ellenértéke megtérítéseként történt, így alappal kérte a kifogást tevő az összeg zálogjoggal biztosított hitelezői igénye kielégítésére fordítását.
A felszámolói érveléssel szemben ez nem jelenti a Cstv. 49/D. §-ának kiterjesztő értelmezését. Kétségtelen, hogy a Cstv. 49/D. §-a speciális szabályt tartalmaz a zálogjoggal biztosított hitelezői igények kielégítésére annak rögzítésével, hogy a zálogjogosult kielégítése a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból történik.
A Cstv. e rendelkezése azonban nem írja felül a Ptk. zálogjogra vonatkozó rendelkezéseit, és nem eredményezi (eredményezheti) azok figyelmen kívül hagyását, vagy érvényesülésük akadályát sem, különös figyelemmel a zálogjogi szabályozásnak a zálogjogosult védelmét szolgáló céljára is.
Az adott ügy tényállása szerint a volt vezető a gépjármű értékesítéséből befolyó vételár megtérítéseként fizette be az összeget, vagyis kifejezetten a zálogtárgy ellenértékével számolt el. Ezért a gépjármű ellenértékeként befizetett összeg - az ítélőtábla álláspontja szerint - a zálogjoggal biztosított követelés jogosultját jogszerűen illeti meg. Ez a jogszabályi értelmezés levezethető a Ptk. azon szabályaiból is, amely szerint a zálogtárgy helyébe lépett érték képezi főszabály szerint a kielégítés alapját a zálogtárgy rendelkezésre állása hiányában. Kiemeli az ítélőtábla, indokolatlan, hogy hátrányosabb helyzetbe kerüljenek a zálogjogosultak akkor, ha az ügyvezető értékesíti a zálogtárgyat, mintha az a tulajdonos hibájából elpusztul, vagy csökken az értéke.
Eltérő tényállás mellett, de hasonló álláspontot képviselt a BH 2014.312. szám alatt közzétett eseti döntés is, kimondva, hogy amennyiben a felszámolás megindulása előtt az egyedi végrehajtás során már értékesítésre került a zálogtárgy és helyébe pénzösszeg lépett, akkor a kiutalást megelőzően megindult felszámolásban a zálogjoggal biztosított követelés hitelezője a Cstv. 49/D. §-a alapján jogosult a végrehajtótól átvett összeg tekintetében a felszámolási költségeket megelőző kifizetésre.
A kifejtettek alapján az ítélőtábla az elsőfokú végzést a Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó 1952. évi Pp. 259. §-ára utalással, az 1952. évi Pp. 253. § (2) bekezdése alapján - a fellebbezésben foglaltakra tett kiegészítéssel - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 12.Fpkhf.43.932/2019/2.)