adozona.hu
AVI 2014.6.54
AVI 2014.6.54
Az Art.-ben nincs előírás arra nézve, hogy az adóhatóság a vagyonmérleget az eljárás melyik szakaszában készítse el. Alkalmazott jogszabályok: 2003. évi XCII. tv. 108. §
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó (szja) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. február 28. napján kelt 1525565311 számú határozatával a felperest adóhiánynak minősülő adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte, 2001. év vonatkozásában elévülés miatt a felperes terhére adókülönbözetet nem állapított meg.
...
AVI 2014.6.54 Az Art.-ben nincs előírás arra nézve, hogy az adóhatóság a vagyonmérleget az eljárás melyik szakaszában készítse el.
Alkalmazott jogszabályok: 2003. évi XCII. tv. 108. §
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó (szja) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. február 28. napján kelt 1525565311 számú határozatával a felperest adóhiánynak minősülő adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte, 2001. év vonatkozásában elévülés miatt a felperes terhére adókülönbözetet nem állapított meg.A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2008. július 18. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a felperest 32 134 014 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 16 067 007 Ft adóbírság és 9 510 330 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2006. évre vonatkozóan szja és százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) adónemekben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. február 28. napján meghozott határozatával a felperest adóhiánynak minősülő adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2008. július 22. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a felperest 2 994 998 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 1 497 499 Ft adóbírság és 287 176 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Az alperes indoklása szerint az elsőfokú hatóság megállapította, hogy 2002-2005., és 2006. években a felperes vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, ezért helytállóan, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ának (1)-(3) bekezdései alkalmazásával az adó alapját becsléssel állapította meg, és a fedezetlen kiadásokat a személyi adóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 4. §-ának (1) bekezdése, 28. §-ának (1) bekezdése alapján egyéb jövedelemként vette figyelembe.
A felperes az adóhatározatok felülvizsgálatára irányuló keresetében vitatta a becslés jogalapját és annak összegszerűségét. Álláspontja szerint az adóhatóság a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, a bizonyítékokat hiányosan és okszerűtlenül értékelte, téves ténybeli és jogi alapokon nyugvó határozatai jogsértők. Állította, hogy kiadásaira megfelelő fedezetekkel rendelkezett, amelyeket bizonyított is.
Az elsőfokú bíróság a 2002-2005. évekre, továbbá a 2006. évre vonatkozó közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránt a felperes által kezdeményezett pereket egyesítette, majd a szülőjének vagyonosodási ügyében meghozott adóhatározatok felülvizsgálata iránti per jogerős befejeződéséig a per tárgyalását felfüggesztette. A Megyei Bíróság 2009. október 8. napján kelt 9. K. 27.037/2008/32. számú ítéletével felperes apja keresetét elutasította, amely ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a 2010. október 7. napján kelt Kfv. I. 35.563/2009/6. számú ítéletével hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként meghozott jogerős ítéletével a kereseteket elutasította. Indokolása szerint eljárási jogszabálysértést az adóhatóság a közigazgatási eljárásban nem követett el. Tájékoztatta a felperest arról, hogy vagyonosodási vizsgálat lefolytatására kerül sor, a felperes az ellenőrzésről szóló értesítéssel egyidejűleg megküldött nyilatkozat kitöltését megtagadta, együttműködési kötelezettségét nem teljesítette, nem kívánt az adóhatóság előtt megjelenni. Jogai gyakorlásában akadályozva nem volt, kifogásai az adóhatóság eljárási jogszabálysértéseire vonatkozóan alaptalanok.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy felperes a vizsgált időszakban három ingatlant, négy személygépkocsit, egy motorkerékpárt vásárolt, készpénzbefizetések történtek a bankszámlájára, bevallott jövedelme azonban a kiadásait nem fedezte, ezért az adóhatóság az adó alapját az Art. 109. § (1) bekezdése alapján jogszerűen állapította meg becsléssel.
A felperes azon hivatkozását, hogy nagyszüleitől a halálukat megelőzően nagy összegű készpénzt kapott ajándékba, az elsőfokú bíróság szerint hitelesen igazolni nem tudta. A tárgyalás során becsatolt hagyatékátadó végzésben foglaltak sem bizonyítják azt, hogy a nagyszülők a vizsgált időszakban több milliós nagyságrendű ajándék adására képesek lettek volna. E körben az elsőfokú bíróság a bejelentett tanúk meghallgatását mellőzte, mert álláspontja szerint a felperesnek nem azt kellet igazolnia, hogy nagyszülei jómódban éltek, hanem azt, hogy őt ténylegesen mikor, milyen összegű juttatásban részesítették, és azt miből tudták megfizetni.
A Honda motorkerékpár felperesi tulajdonjogát az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a közhiteles nyilvántartás egyértelműen bizonyítja. A felperesnek testvérével a motorkerékpár használatára vonatkozó megállapodása a bejegyzett tulajdonjogot nem érinti.
Az adóhatóság továbbá helytállóan állapította meg azt is, miszerint a felperes hitelt érdemlően nem bizonyította, hogy részére K. G. 10 000 000 Ft kölcsönt adott volna. Az adózó és K. G. előadásai, a kölcsönszerződés tartalma ellentmondásosak, K. G. maga nyilatkozott akként, hogy az összeg valójában nem állt a rendelkezésére, a szerződést csupán kérésre és a jó kapcsolatukra való tekintettel írta alá, pénzátadás nem történt.
Az elsőfokú bíróság rögzítette ítéletében, hogy K. E. és K. L. által a felperes részére adott 9 000 000 Ft kölcsön összegét az adóhatóság a 2006. évben figyelembe vette. A források között ugyanakkor jogszerűen nem számolt az USA-ban élő Sz. Zs. részéről - felperesi állítás szerint - nyújtott 30 000 000 Ft kölcsönnel, mert a felperes sem az összeg átadását, sem annak a rendelkezésére állását nem bizonyította. Az a tény, hogy a magánszemélynek módjában állott a kölcsönadás, a kölcsönszerződés teljesedésbe menését nem igazolta.
A felperes továbbá azon állítását sem bizonyította, hogy a banknál vezetett folyószámlájára történt befizetéseket nem maga teljesítette. A befizető személyét pedig nem az adóhatóságnak kellett volna tisztáznia.
Az elsőfokú bíróság nem tartotta alaposnak az adóhatóság által megállapított, a Gy., 158. szám alatti lakóház 2004-2006. évi építésének költségeit vitató felperesi álláspontot sem. Kiemelte, hogy a bekerülési költségre vonatkozóan a felperes semmiféle számlát, bizonylatot, iratot az adóhatóság rendelkezésére nem bocsátott, az ellenőrzés során kirendelt igazságügyi adószakértővel nem működött együtt, az ingatlan belső megtekintését sem tette lehetővé. A szakértő a rendelkezésére bocsátott engedélyezési tervek alapján, külső méréseket végezve készítette el szakvéleményét, figyelemmel volt a felperes által hivatkozott házilagos kivitelezésre, bontott anyag beépítésre és kedvezményes betonárra is. A 2006-os építőipari költségbecslési segédlet alapján a használatbavétel időpontjában volt bekerülési értéket határozott meg, az épület nettó építési költségét 64 536 436 Ft-ban, a kerti szerszámtárolóét pedig nettó 5 400 000 Ft-ban. Az eljárás során a felperes másik építész szakértő kirendelését nem kérte, egy értékbecslőt bízott meg az ingatlan forgalmi értékének meghatározására, illetve benyújtotta az önkormányzat által kiadott adó- és értékbizonyítványt. Miután nem a forgalmi, hanem a bekerülési érték meghatározása volt az adóhatóság és így a szakértő feladata is, az alperes a forgalmi érték adatokat helytállóan nem fogadta el a bekerülési érték meghatározására. Felperes továbbá nem kérte, hogy a szakértő a beleegyezésével belül is nézze meg a házat, ott végezzen méréseket, ezért nem eshet az adóhatóság terhére, hogy az ingatlan belső vizsgálata elmaradt. Építési naplót a felperes a szakértőnek nem adott át, szülei úgy nyilatkoztak a helyszíni szemlén, hogy az nem készült.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy tájékoztatta a felperest a perbeli bizonyítási kötelezettségről és annak következményeiről. A felperes magánszakértői véleménnyel kívánta bizonyítani az adóhatóság által meghatározott bekerülési értéknek nem a valóságos értékekkel azonos voltát. Az elsőfokú bíróság a magánszakértői véleményt, mint határidőn túl becsatolt bizonyítékot nem vonta vizsgálódási körbe, és azt állapította meg összegezve, hogy mind anyagi jogilag, mind eljárási jogilag az adóhatóság határozatai a keresettel érintett körben jogszerűek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan a keresete teljesítését kérte. Kérelmét A és B. pontokban és alpontokban foglalta össze.
A/I. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdése, az Art. 108. § (1)-(3) bekezdései, 109. § (1)-(3) bekezdései megsértésével állapította meg, hogy az adóhatóság jogszerűen folytatta volna le a becslési eljárást, mert előzetes kioktatása az Art. 1. § (5) bekezdésébe, 97. § (3) bekezdése megsértésével elmaradt a jogairól, a bizonyítási eljárásról, a becslés alkalmazásáról.
A/II. Az elsőfokú bíróság tévesen minősítette jogszerűnek a közigazgatási eljárást, ugyanis az adóhatóság részéről - megsértve az Art. 1. § (5) bekezdését, 95. § (4) bekezdését - az iratrendezésre és pótlásra történő felhívása elmaradt.
A/III. Nem értékelte megfelelően továbbá azt, hogy a becslés előfeltételeként az adóhatóság nem készített vagyonmérleget.
B/I. Az elsőfokú bíróság az Art. 97. § (3) bekezdését, 1. § (5) bekezdését, 95. § (4) bekezdését, 108. § (2) bekezdését megsértve állapította meg a becslés alkalmazásának jogszerűségét.
B/II. Az elsőfokú bíróság tévesen értékelte azt az adóhatósági jogszabálysértést, hogy az Art. 108. § módosított (8) bekezdését az adóhatóság visszamenőleges hatállyal alkalmazta. A szabad bizonyítási rendszert kellett alkalmazni az elévülési időn túli megtakarításaira, és nem az új kötött bizonyítási rendet.
B/III. Az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat és jogsértően állapította meg azt, hogy a közölt adóalappal szemben az ellenbizonyítása nem volt hitelt érdemlő, és nem volt sikeres. A felperes részletezte fenntartott álláspontját a Sz. Zs. által a részére nyújtott (1. pont) 30 000 000 Ft, a K. G.-tól kapott 10 000 000 Ft összegű kölcsönre vonatkozóan (2. pont). A Gy., 158. szám alatti ingatlan bekerülési költségével kapcsolatos (3. pont) álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok közötti ellentmondásokat az elsőfokú bíróságnak tisztáznia kellett volna. A nagyszülői ajándékok (4. pont), a motorkerékpár tulajdonjoga (5. pont), és a bankszámlára vonatkozó befizetések (6. pont) körében is vitatta az ítéleti megállapítások helyességét, a bizonyítékok értékelését.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adóhatóság rendszeresen ellenőrzi az adózókat és az adózásban részt vevő más személyeket. Az ellenőrzés célja az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének vagy megsértésének megállapítása [Art. 86. § (1) bekezdés]. Az adóhatóság az ellenőrzés célját az Art. 87. §-ának (1) bekezdés a)-f) pontjaiban meghatározott fajtájú ellenőrzésekkel valósítja meg. A felperesnél a revízió az a) pont szerinti bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott.
A bevallás utólagos ellenőrzése során az Art. 106. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóhatóság az adózó adó-megállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését vizsgálhatja adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is. Az ellenőrzés az erről szóló előzetes értesítés kézbesítésétől kezdődik. Ha az adóhatóság az adózó előzetes értesítését mellőzi, az ellenőrzés a megbízólevél egy példányának átadásával vagy az általános megbízólevél bemutatásával kezdődik. A megbízólevél tartalmazza az ellenőrzést végző adóellenőr nevét, illetőleg, hogy mely adózónál, mely adókötelezettségek, milyen időszakok tekintetében, milyen ellenőrzési típus keretében vizsgálhatók [Art. 93. § (1), (6) bekezdés].
Ellenőrzési fajta (típus) tehát a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés, amelynek során kerülhet sor vagyonosodási vizsgálat lefolytatására. Az Art. alapelve [1. § (5) bekezdés], hogy az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. Az adóellenőr az ellenőrzés során köteles a tényeket, körülményeket, adatokat értékelni, az adózót, képviselőjét, meghatalmazottját, alkalmazottját az ellenőrzés során tett megállapításairól tájékoztatni [Art. 97. § (3) bekezdés].
A felperesnél végzett ellenőrzés bizonyítási eljárási szakaszában az adóhatóság becslést alkalmazott. Az Art. 108. §-ának (1) bekezdésében foglalt meghatározás szerint a becslés bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az adóhatóságnak az ellenőrzés során alkalmazott bizonyítási módszereiről külön értesítési kötelezettsége nincs. A revízió az Art. 107. §-ának (4) bekezdését megfelelően alkalmazva, megállapításai alapján jegyzőkönyvet készített, amely - jogsérelem nélkül - tartalmazta alkalmazott bizonyítási módszerként a becslési eljárást, és annak következményeit.
A felperes a 2007. február 9-én kézbesített értesítésből tudomást szerzett - jogszabályhelyekkel megjelölten - a reá vonatkozó vagyonosodási vizsgálatról, 2007. február 19-től a közigazgatási eljárásban jogi képviselő képviselte, a 2007. március 12-én aláírt megbízólevél részletes tájékoztatást tartalmazott az ellenőrzésről, 2007. április 18-án nyilatkozott arról, hogy a bizonyítás reá vonatkozó szabályait ismeri, illetve, hogy mikor és minek függvényében fog bizonyítani.
Helytállóan állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy az adózó tájékoztatása jogaira, kötelezettségeire az Art.-ben foglaltaknak megfelelően megtörtént, a felperes eltérő álláspontja téves.
Az Art. 95. § (4) bekezdése szerin, ha az adózó iratai hiányosak vagy rendezetlenek, illetve nyilvántartásai pontatlanok vagy hiányosak és így az adókötelezettség megállapítására alkalmatlanok, az adóhatóság megfelelő határidő tűzésével engedélyezi, hogy az adózó iratait, nyilvántartásait a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően rendezze, pótolja, illetőleg javítsa.
E jogszabályhely a "ha" szóval kezdődik, és feltételez az adóhatóság által megismert adózói iratokat, nyilvántartást. Az ellenőrzés során a felperes iratot, nyilvántartást az adóhatóságnak nem adott át, így azokra megállapítás sem volt tehető. A felperes meg sem jelölte, és nem részletezte, hogy melyek voltak azok az iratai, amelyeket ha rendezetten illetve hiányok nélkül benyújtott volna, az adóhatóság számolással és nem becsléssel határozta volna meg az adóalapot.
Az Art. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
A becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az adóhatóság köteles bizonyítani, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak [Art. 108. §-ának (1)-(2) bekezdései]. Nincs az Art.-ben az adóhatóság kötelezettségei között olyan szabályozás, hogy vagyonmérleget mikor, a bizonyítási eljárás melyik szakaszában kellene készítenie. A felperes azon állításának, hogy vonatkozásában a "becslés előfeltételeként a vagyonmérleg készítés elmaradt" jogszabályi alapja nincsen.
A közigazgatási eljárásban az Art. 108. §-ának (2) bekezdése alapján az adóhatóság bizonyítani köteles, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, a valós adó alapját pedig valószínűsítenie kell, mivel az alkalmazott módszer csak a valószínűsítést teszi lehetővé. Az Art.-ben ugyanakkor a 109. § (3) bekezdés lehetőséget szabályoz az adózónak ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja. Az adóhatóság részéről a bizonyítási eljárás során visszaható hatályú jogalkalmazást a felperes nem bizonyított.
A közigazgatási perben a [Pp. 324. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó] Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az elsőfokú bíróság a közigazgatási eljárásban az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettség és a felperesnek biztosított igazolási lehetőség alapján lefolytatott bizonyítási eljárást, és az eredményeként meghozott alperesi döntést a kereseti kérelem keretei között, a perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként jogszerűnek minősítette, és a keresetet elutasította.
A bíróság a bizonyítási indítványhoz, illetve a bizonyítást elrendelő határozatához nincs kötve. A bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását (kiegészítését, megismétlését), ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen [Pp. 3. § (4) bekezdés]. Az elsőfokú bíróság e jogszabályhely alkalmazásával mellőzte a felperes által kért tanúk meghallgatását, mely döntését a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megindokolta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság nem állapított meg.
A jogerős ítélet tényállása nem iratellenes, pontos és precíz. Az elsőfokú bíróság a perben biztosította a feleknek jogaik teljes körű gyakorlását. Vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat, a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint bírálva állapította meg, hogy a felperes keresete nem alapos. Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint ítéletében logikusan és részletesen megindokolta - az Art. 109. §-ának (3) bekezdésére, a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésére alapított - a keresetet bizonyítottság hiánya okából elutasító döntését a magánszemélyektől származó kölcsönök, az épített ingatlan bekerülési költsége, a nagyszülői ajándék, a motorkerékpár tulajdonjoga, a bankszámla befizetések körében, amelyet a Legfelsőbb Bíróság aggálytalanul elfogadott.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyeket nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság, Kfv. V. 35.044/2011/10.)