adozona.hu
AVI 2014.6.52
AVI 2014.6.52
A számla hiteltelensége esetén fel sem merülhet a számlát befogadó kellő körültekintése. Alkalmazott jogszabály: 1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokú adóhatóság a felperes terhére 2007. évi általános forgalmi adó tekintetében 7 936 000 Ft adókülönbözetet, 3 968 000 Ft adóbírságot és 2 626 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az adóhatóság nem fogadta el hitelt érdemlőnek a felperes által befogadott és a S.-B. Kft. által kiállított 17 számlát, és a Z. Bt. által kiállított 7 számlát. Ezért a felperesnek ezen számlákra alapított adólevonási jog gyakorlását jogszerűtlennek minősítette. Az adóhatóság megállapítása szerint a ne...
AVI 2014.6.52 A számla hiteltelensége esetén fel sem merülhet a számlát befogadó kellő körültekintése.
Alkalmazott jogszabály: 1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.
Az első fokú adóhatóság a felperes terhére 2007. évi általános forgalmi adó tekintetében 7 936 000 Ft adókülönbözetet, 3 968 000 Ft adóbírságot és 2 626 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az adóhatóság nem fogadta el hitelt érdemlőnek a felperes által befogadott és a S.-B. Kft. által kiállított 17 számlát, és a Z. Bt. által kiállított 7 számlát. Ezért a felperesnek ezen számlákra alapított adólevonási jog gyakorlását jogszerűtlennek minősítette. Az adóhatóság megállapítása szerint a nevezett cégek nem nyújtottak be bevallást és több évre adóbevallási kötelezettségüket nem teljesítették; 2008. március 13., illetve 2007. augusztus 9-étől felszámolás alatt álltak, a felszámoló részére iratanyagokat nem adtak át, foglalkoztatottaikról adatot nem közöltek. A számlák egy része a bizonylatok szerint korábban kerültek kiállításra, mint ahogy a számlakibocsátó a számlatömböt megvásárolta. Mindezek alapján az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, illetve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 166. § (2) bekezdésére hivatkozással az általános forgalmi adó levonását az adóhatóság nem engedélyezte. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy az adóhatóságok a tényállást nem tárták fel, a bizonyítékokat nem megfelelően értékelték. Valós gazdasági esemény ment végbe, a továbbértékesítés is megtörtént, de ezt az adóhatóság nem vizsgálta. A számlakiállító hiányosságait nem lehet a felperes terhére értékelni. Az alperes nem használt fel minden törvényes eszközt a bizonyítás felderítése érdekében. A számla hiteltelenségét a felperesre akarta az adóhatóság áthárítani. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 100. § (3), (4) bekezdés ellenére a számlatömbök vételéről nem tájékoztatta az adóhatóság. A számlákat megfelelő határidőben állították ki a negyedévi adóbevallásra is figyelemmel. A felperes adólevonási joga az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésére figyelemmel nem csorbulhat. Az adóhatóság nem hallgatta meg a felperes által indítványozott 3-4 munkavállaló tanút.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja, az Sztv. 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) bekezdésére utalással megállapítható, hogy az adó-visszaigénylés teljesítésének elsődleges feltétele az olyan termékértékesítés, amelyről alakilag és tartalmilag hiteles, megbízható és helytálló adatokat tartalmazó számlát állítanak ki. A számla akkor tekinthető hitelesnek, ha az abban megjelölt gazdasági eseményt a számla kiállítója a számla szerinti időponttal és tartalommal teljesítette.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperesi adóhatóság az Art. 97. § (4) és (6) bekezdésére figyelemmel a tényállást teljes körűen feltárta és megfelelően bizonyította. Az adóhatóság ellenőrzés alá kívánta vonni a számlakibocsátót és a felperes iratait, megkísérelte nyilatkozat beszerzését, illetve kapcsolódó vizsgálat lefolytatását. A két számlakibocsátó felszámolás alatt áll, így azt az adóhatóság ellenőrizni nem tudta.
A két számlakibocsátó a számlakibocsátás időpontjában áfa-, illetve társadalombiztosítási bevallást nem nyújtott be. Az alperes azonban nemcsak ezen bevallások hiányára alapította megállapításait, hanem a beszerzett bizonyítékokat összességükben értékelte. (Pl.: A számlákon feltüntetett időpont több esetben megelőzte a számlatömb beszerzésének időpontját, a számlakibocsátók bejelentett alkalmazottal egyáltalán nem rendelkeztek, iratanyagot az ügyvezető nem adott át és az ellenőrzés során elérhetetlennek bizonyult.)
Az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta meg Z. S. (a két számlakibocsátó volt törvényes képviselőjét) és a felperesi társaság egyik ügyvezetőjét. Ezen beszerzett tanúvallomásokat azonban a bíróság nem tudta elfogadni, mert továbbra sem valósult meg az Sztv. 15. § (3) bekezdése szerinti követelmény, azaz a könyvvitelben rögzített és beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatónak, bizonyíthatónak, kívülállók (alperes és bíróság) által is megállapíthatónak kell lenniük.
A felperes által hangsúlyozott továbbértékesítési oldalnak a levonás szempontjából nincs jelentősége. Nem az volt a kérdés, hogy a felperes mit számlázott tovább, hanem a befogadott számlák alapján jogosult-e áfa levonására vagy sem. Ennek ellenére megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által hivatkozott közvetített szolgáltatás ténye a számlákból nem volt megállapítható.
A felperes által hivatkozott APEH irányelveket az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, a felperes által hivatkozott bírósági ítéletek más tényállás mellett más ügyekben születtek.
A számlatömbökkel kapcsolatban megállapította, hogy az alperes ezek beszerzésénél saját nyilvántartására hagyatkozott, egyéb körülményeket nem vizsgált, a számlatömbök vásárlását a számlakibocsátónál nem tudta ellenőrizni.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével kapcsolatban kifejtette, hogy ennek vizsgálatára csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következett be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása, arról tudomást sem szerezhetett volna. Amennyiben azonban a felperes és a számlakibocsátó között a gazdasági kapcsolat létre sem jött, úgy nem állapítható meg kizárólag a számlakibocsátói oldalon fennálló valamely hiányosság. Fiktív számla esetén az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésére eredményesen nem lehet hivatkozni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, mivel az megsértette a Pp. 3. § (3) bekezdését, 141. § (2) bekezdését, 164. § (1) bekezdését. Másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, mert az ítélet megsértette a Pp. 166. §, 206. §, 221. §, az Áfa. tv. 32. §, 33. §, 34. §, 35. §, 47. §, 97. §, az Sztv. 15. § (3) bekezdését, 166. § (2) bekezdését, 78. §-át, az Art. 1. § (7) bekezdését, 44. §, 46. §, 95. § (1) bekezdését, 97. § (4)-(6) bekezdését, 100. §, 165. §, 170. §, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (6) bekezdését, 72. § (1) bekezdés eb) pontjának rendelkezéseit. Az elsőfokú bíróság megsértette a tájékoztatási kötelezettsége és a kioktatásra vonatkozó szabályokat, a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte, a tanúbizonyítás elutasítását nem indokolta. Nem indokolta továbbá, hogy a felperes mivel tudta volna konkrétan bizonyítani a konkrét gazdasági események (hegesztési munkák) elvégzését. A tényállás megállapítása köréből kirekesztette a tanúvallomásokat, a bizonyítási terhet tévesen értékelte, az alperesnek kellett volna bizonyítani, hogy a számlák szerinti gazdasági események nem valósultak meg. A felperesnek a számlakiállító hiányosságaira ráhatása nem volt, azokat az adózó hátrányára nem lehetett volna értékelni. A számlatömbök vásárlásával kapcsolatban az alperes megsértette az Art. 100. §-át, e kereseti kérelemről a bíróság nem határozott. A felperes az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésére figyelemmel kellő körültekintéssel járt el, ellenőrizte az számlakibocsátókat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a felperes a bíróság által megállapított tényállást, illetve a bizonyítékok mérlegelését az abból levont következtetések helyességét vitatta, amelyre a felülvizsgálati eljárásban nincs mód.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól. A jogszabálysértésre való hivatkozás vonatkozhat mind anyagi, mind eljárási jogszabálysértésre, de utóbbinak a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással kell lennie. A felperes felülvizsgálati kérelmében mind eljárásjogi, mind anyagi jogi jogszabálysértésre hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen az eljárásjogi jogszabálysértésekre való hivatkozásait vizsgálta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bírósági eljárás iratainak áttanulmányozása alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 3. § (3) bekezdését, 141. § (2) bekezdését. A 2010. szeptember 17-én megtartott tárgyalásról készült 7. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldalának 3. bekezdése tartalmazza a bíró előzetes tájékoztatását a bizonyítási teherről, a bizonyítandó tényekről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről. A felperes keresetlevelében tanúként kérte megidézni K. M.-t és N. I.-t, illetve a tárgyalásra előállította Z. S.-t. K. M. kivételével - aki tartósan külföldön dolgozott - az elsőfokú bíróság a tanúkat meghallgatta. A felperesi képviselő a tárgyaláson (9. oldal 6. bekezdés) rövid határidőt kért olyan dolgozók bejelentésére, akik igazolni tudják a munkavégzést. A bíróság ezzel kapcsolatban tájékoztatta a felperest, hogy további bizonyítási indítványait mellőzi, ennek ítéleti indokolását az ítélet 9. oldal 1. bekezdésében adta meg.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint mind az adóhatóságok, mind az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárták és az ügyben keletkező bizonyítékokat egyenként és a maguk összességében helytállóan mérlegelték, logikus indokolását adták döntésüknek. A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás módosítására vagy a bizonyítékok újraértékelésére, felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős ítélet tényállást nem tartalmaz vagy hiányos, illetve iratellenes megállapításokat tartalmaz, vagy a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül, a logika szabályaival ellentétesen értékelte. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság a fenti hibáktól mentesen állapította meg a tényállást, a Pp. 221. § (1) bekezdésére figyelemmel megfelelő terjedelemben indokolta azt és a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése sem volt megállapítható.
Az elsőfokú bíróság az Áfa. tv. és az Sztv. hivatkozott rendelkezései alapján megfelelő kiindulási alapként rögzítette, hogy csak az alakilag és tartalmilag hiteles számlák alapján gyakorolható az általános forgalmi adólevonás joga. A tartalmi vizsgálat körében vizsgálandó, hogy a gazdasági esemény a számlában szereplő felek között, a számlában szereplő tartalommal ment-e teljesedésbe vagy sem. Ennek felderítése érdekében az adóhatóság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, melynek adatai nem igazolták a számla tartalmi valóságát. Az egyes tartalmi hiányosságok olyan zárt láncolatot alkottak, amelyből az alperes joggal vonhatta le azt a következtetést, hogy nem a perben szereplő felek között ment teljesedésbe a gazdasági esemény.
A felperes tévesen hivatkozott a bizonyítási teher kérdésére is. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján egyértelműen a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, hiszen érdekében állt az alperesi határozat jogszerűtlenségének bizonyítása. Ez a bizonyítás kérdése már az adóigazgatási eljárásban is felmerült. Az adóhatóságot az Art. 97. § alapján tényállás feltárási kötelezettség terheli, melynek alperes eleget is tett. Valóban nem írható az adóhatóság terhére, hogy a számlakiállítóknál nem tudott kapcsolódó vizsgálatot lefolytatni, ezért csak a rendelkezésre álló adatokat és bizonyítékokat tudta felhasználni. Már az adóigazgatási eljárásban a felperes érdekkörében áll annak bizonyítása, hogy a számla szerinti tartalommal, a számlában szereplő felek között ment teljesedésbe a gazdasági esemény. Nem az alperesnek kell bizonyítania, hogy más végezte a munkát, hanem az adózónak, hogy a számlát kiállító végezte el. Ennek hiteles bizonyítása alapozhatja meg az adózó áfa levonási jogának jogszerű gyakorlását. Az Sztv. 15. § (3) bekezdése alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatónak, bizonyíthatónak, kívülállók által is megállapíthatónak kell lenniük. A felperes azonban nem tudott olyan hiteles bizonyítékokat nyújtani, amelyek e feltételnek megfeleltek volna.
A felperes arra helyesen utalt, hogy a számlakiállító bizonyos hiányosságai nem róhatók a terhére, ugyanakkor ezek a hiányosságok mégis felperes hátrányára estek, hiszen ezáltal esett el a számla tartalmi valódiságának hiteles bizonyításától.
A felperes felülvizsgálati kérelmében külön is vitatta a számlatömb megvásárlásával kapcsolatos alperesi állításokat. Tény, hogy a közigazgatási iratokban nem szerepel semmilyen bizonyítható adat, hogy a számlakiállítók mikor vásárolták a tömböket, az adóhatóság azt saját nyilvántartása alapján határozta meg. Ennek bizonyítékait a perben 7/A/1. és 2. alatt csatolta, ezt az alperesi mulasztást a Legfelsőbb Bíróság nem tekintette az ügy érdemére kiható eljárásjogi jogszabálysértésnek.
A felperes hivatkozásával szemben a szigorú számadású bizonylatok nyilvántartásának adatai és a vitatott számlák adatai alapján megállapítható volt, az adóhatóság helytállóan utalt arra, hogy egyes számlák korábbi dátummal kerültek kiállításra, mint ahogyan azt a számlakiállítók a számlatömböt megvásárolták. E körben is hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem egyedül erre alapította az alperes határozatát, hanem ez a hiányosság, illetve ellentmondás egy volt a többi hiányosság és ellentmondás körében, amely zárt logikai láncot alkotva vezetett az alperesi döntéshez. Sem az adóhatóság, sem az elsőfokú bíróság nem vitatta, hogy a felperes a számlákat bevallásába beállította, mint negyedéves bevalló, hanem azt állapították meg, hogy a számlakiállítás dátuma nem lehet valós, hiszen a számlatömb még nem volt a számlakibocsátó birtokában.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság már elvi éllel fejtette ki, hogy azokban az esetekben, ahol nem bizonyított, hogy a gazdasági kapcsolat a számlában szereplő felek között jött létre és nem bizonyított, hogy a számlában szereplő módon ment teljesedésbe, azaz a számla hiteltelen, fel sem merülhet a számlát befogadó kellő körültekintése. Így a felperes erre való hivatkozása is megalapozatlan.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság, Kfv. I. 35.023/2011/5.)