adozona.hu
AVI 2014.5.45
AVI 2014.5.45
Fizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik [2007. évi CXXVII. tv. 55. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi gazdasági társaság és a V. Bt. (továbbiakban: Bt.) D., T. út 78. szám alatti székhellyel bejegyzett gazdasági társaság, a tulajdonosi körük azonos. A két cég közül a Bt. a korábbi alapítású, amely különböző kiállítások szervezésével, lebonyolításával is foglalkozik, e kiállítások ismert és védjegyoltalom alatt álló névhasználat mellett kerültek megrendezésre. A felperes fő tevékenységi köre 7487 TEÁOR számmal jelzett máshová nem sorolt egyéb gazdasági szolgáltatás.
A felperes és ...
AVI 2014.5.45 Fizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik [2007. évi CXXVII. tv. 55. § (2) bek.]
A felperesi gazdasági társaság és a V. Bt. (továbbiakban: Bt.) D., T. út 78. szám alatti székhellyel bejegyzett gazdasági társaság, a tulajdonosi körük azonos. A két cég közül a Bt. a korábbi alapítású, amely különböző kiállítások szervezésével, lebonyolításával is foglalkozik, e kiállítások ismert és védjegyoltalom alatt álló névhasználat mellett kerültek megrendezésre. A felperes fő tevékenységi köre 7487 TEÁOR számmal jelzett máshová nem sorolt egyéb gazdasági szolgáltatás.A felperes és a Bt. 1999. március 23-án védjegyhasználati szerződést, majd 2003., illetve 2004. évben védjegyhasználati díj elszámolásával kapcsolatos megállapodásokat kötött. Ezekre alapítottan a Bt. a felperes felé 2003. augusztus 28-án, november 25-én, december 19-én, 2004. november 22-én és 2005. szeptember 29-én számlákat bocsátott ki 2003001, L1087853-L1087858 számokon. A bizonylatok "H. kiállítás védjegyhasználati díj" "E. kiállítás védjegyhasználati díj", "F.-expo kiállítás védjegyhasználati díj" és "névjegyhasználati díj" elnevezéssel kerültek kibocsátásra 1 400 000, 800 000, 2 600 000, 6 000 000, 1 500 000 és 6 500 000 Ft általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) tartalommal. A felperes a bizonylatok alapján adólevonási jogot gyakorolt. Az L1087858 sorszámú számlán 3 (H., F., E.) névjegyhasználat került kiszámlázásra.
Az adóhatóság a felperesnél 2003. január 1-jétől 2005. december 31-ig terjedő időszakra valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
A revízió eredményeként hozott első fokú határozatot az alperes határozatában helybenhagyta, és kötelezte a felperest összesen 5 941 000 Ft társasági adó, 15 482 000 Ft áfa, 2005. december hónapra 403 000 Ft egészségügyi hozzájárulás (továbbiakban: eho) megfizetésére, adóbírsággal sújtotta és késedelmi pótlékot is felszámított.
Az alperes határozatában azt állapította meg, hogy a felperes jogosulatlanul csökkentette az általa fizetendő adó összegét a Bt. védjegyhasználati díjról kiállított, tartalmilag hiteltelen számlái birtokában. A valóságban ugyanis a számlák szerinti gazdasági esemény, a H. és az E. szóvédjegy használatának ellenérték fejében történő átengedése nem mehetett végbe, mivel a szóvédjegyek használatának jogával nem rendelkező Bt. nem volt jogosult a szóvédjegyek kizárólagos használatára jogosult felperes felé a védjegyhasználatról számlát kibocsátani. Tekintettel azonban arra, hogy a felperes a számlák ellenértékét kifizette, ez a ráfordítás az adózás előtti eredmény megállapításánál, mint véglegesen átadott pénzeszköz csak rendkívüli ráfordításként számolható el, és ez az összeg a társasági adó alapját növelő tétel.
Az alperes megállapította azt is, hogy a felperes főpénztár főkönyvi számlája 2003 januárjában 499 000 Ft, 2003 áprilisában 4 239 000 Ft, 2005 decemberében pedig 3 664 000 Ft negatív pénztáregyenleget tartalmazott. Ebből következően a felperesnek a ténylegesen teljesített kiadásai fedezetére 2003-ban összesen 3 790 000 Ft, 2005-ben 2 931 000 Ft eltitkolt bevétellel kellett rendelkeznie. Az alperes ezért a felperes valós adóalapját becsléssel határozta meg. Mivel a becsült árbevétel a felperes adóév végi záró pénztárkészletében nem szerepelt, a becsült bevétellel azonos összegű készpénz tekintetében az alperes azt rögzítette, hogy a felperes pénztárát kizárólagosan kezelő V. László 2003-ban 4 738 000 Ft, 2005. évben pedig 3 664 000 Ft önálló tevékenységből származó jövedelemre tett szert, amellyel összefüggésben a felperes nem tett eleget személyi jövedelemadóelőleg-levonási kötelezettségének, és amely után nem vallott és fizetett ehót sem.
Az alperes érdemi döntését a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 86. § (2) és (7) bekezdésére, az általános forgalmi adóról szóló, többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, a 35. § (1) bekezdés a) pontjára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108., 109. §-aira, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. § (1), (2) bekezdéseire, 10. § (1) bekezdésére, 16. § (1) és (2) bekezdéseire, 29-30 §-aira, 47. §-ára, az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 2-4. §-aiban, 11. § (2) bekezdésében, és a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés n) pontjában foglaltakra alapította.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta azok jogalapját, összegszerűségét. Azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás-tisztázási és bizonyítási kötelezettségének. Kifejtette, hogy a kiállítások szervezője és a védjegyoltalomban részesült megnevezések megalkotója a Bt. volt, a szerződések továbbá rögzítik azt is, hogy ellenértéket nemcsak a védjegyhasználatáért, hanem azokért a szervezési ismeretekért is köteles volt fizetni, amelyeket részére a Bt. átadott. Kifejtette, hogy pénztáregyenlege nem volt negatív, mert volt le nem könyvelt tagi kölcsöne, és a határozatok szerinti időpontban nem szervezett semmilyen kiállítást, így bevétele sem lehetett, ezért eltitkolt jövedelme sem keletkezhetett. Hivatkozott az Art. 1. § (7) bekezdésében, 130. §-ában foglaltakra, továbbá a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 7. § (1) bekezdésének megsértésére is.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az iratok alapján megállapította, hogy a H. és az E. védjegyek tekintetében a Bt.-nek nem volt bejegyzett védjegyoltalma, a H. ábrás védjegy vonatkozásában bejegyzett joga a felperesnek volt, az E. vonatkozásában pedig a számlakibocsátás körüli időpontban nem a Bt., hanem a felperes kezdeményezte a védjegyoltalmat, amit a Magyar Szabadalmi Hivatal 2004. június 11-i határozatával elutasított. A számlák tehát hiteltelenek, mert nem a valóságban megtörtént gazdasági eseményre vonatkoznak. A védjegyoltalmat nem birtokló Bt. a két ábrás, illetve szóvédjegy vonatkozásában védjegyhasználati jogot nem adhatott át. Tekintettel arra, hogy egy számlát nem lehet csak részben hitelesnek tekinteni, a felperes nem gyakorolhatott jogszerűen adólevonási jogot a L1087858 számú számla alapján sem. Nem osztotta a felperes jogi álláspontját a tekintetben sem, mely szerint a számlákon szereplő "szerződés szerinti szolgáltatás" megnevezés, elszámolás arra utalna, hogy a rendezés joga is átadásra került volna.
Rögzítette azt is, hogy fennállt a becslés jogalapja, mivel a felperes iratai nem voltak alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a negatív pénztáregyenleg mögött le nem könyvelt tagi kölcsön állt volna, ezt a peres eljárás során sem tudta bizonyítani, sőt a felperes ügyvezetőjének és a cég könyvelési teendőit ellátó személyeknek a tanúkénti meghallgatása is azt támasztotta alá, hogy a felperesnek nem volt olyan tagi kölcsöne, amit elfelejtett volna könyvelni, ezért az alperes a kereset által vitatott körben megalapozott és törvényes döntést hozott.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (7) bekezdésében, 130. §-ában és az Sztv. 14. § (8) bekezdésében foglaltaknak. Kifejtette, hogy számlák nemcsak a védjegyhasználatot, hanem a szervezési ismeretek átadásának ellenértékét is tartalmazzák, és azt is, hogy mivel az adóhatóság a Bt.-nél végzett vizsgálat során a számlákat nem kifogásolta, ezt a felperesnél sem teheti meg. Hivatkozott arra is, hogy nem állt fenn napi pénztárkészítési kötelezettsége, mivel az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezés csak 2007. január 1. napjától volt hatályos. Előadta, hogy téves az az ítéleti megállapítás, mely szerint a pénztáregyenlegek mindig hó végén mutattak nulla egyenleget.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése értelmében az adó megfizetésére kötelezett az is, aki (amely) adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot bocsát ki. A bizonylatban szereplő vagy az annak adataiból kiszámítható adó összegét az adóbevallás készítésére kötelezett kibocsátó önadózás keretében vallja be, az adóbevallás készítésére nem kötelezett kibocsátó esetében az adó összegét az állami adóhatóság határozattal állapítja meg. E szabályozásból következik, hogy az adóösszeget, az adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot kibocsátó személy az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján keletkező adófizetési kötelezettségét az ügylet adójogi minősítése nem érinti. Az adófizetési kötelezettség ilyen esetben a bizonylat kibocsátásán mint jogi tényen alapul és független az ügylet adójogi megítélésétől.
Az Áfa. tv. 45. § (1) és (2) bekezdései, valamint 45/A. §-ának (1) és (2) bekezdései rögzítik azt is, hogy az áthárított adó összegének, illetve az ezt meghatározó szükséges tételek módosításának vagy a teljesítésnek a meghiúsulása esetén a számlakibocsátó a számlát megfelelő bizonylat kiállításával helyesbíteni, illetve sztornírozni köteles a törvényekben rögzített konkrét szabályoknak megfelelően. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a jelenleg hatályos általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: új Áfa. tv.) 55. §-ának (2) bekezdése is akként rendelkezik, hogy fizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik, ez a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személyre, szervezetre áll be, kivéve, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a számlakibocsátás ellenére teljesítés nem történt, vagy teljesítés történt ugyan, de azt más teljesítette, és ezzel egyidejűleg a kibocsátott számla érvénytelenítéséről is haladéktalanul gondoskodik, illetőleg - nevében, de más által kiállított számla esetében - a törvényekben meghatározottak fennállásáról haladéktalanul értesíti a számlán a termék beszerzőjeként vagy szolgáltatás igénybevevőjeként szereplőt.
Utal egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a 388/EGK Hatodik Tanácsi Irányelv 21. Cikk 1. pontjának c) alpontja is úgy rendelkezik, hogy belföldi forgalomban HÉA fizetésére kötelezett bármely személy, aki HÉA-t tüntet fel a számlán vagy számlát helyettesítő bizonylaton. Az Európai Bíróság többek között a C-566/07 számú ítéletében is úgy foglalt állást, hogy nem ellentétes az adósemlegesség elvével, ha bármely tagállam ebben a tagállamban kizárólag a számlán való téves feltüntetés miatt fizetendő adó helyesbítését ahhoz feltételhez köti, hogy az adóalany a nyújtott szolgáltatások igénybevevője részére olyan módosított számlát ír, amely nem tünteti fel a HÉA-t.
Az ismertetettekből következik, hogy az Áfa. tv. és az új Áfa. tv. szabályozása is - a közösségi joggal egyezően - következetes és egységes abban, hogy az áthárított adó összegét tartalmazó számla kibocsátása adófizetési kötelezettséget keletkeztet akkor is, ha egyébként a szolgáltatás nyújtására ténylegesen nem került sor. Adófizetési kötelezettség alól a számlakibocsátóként feltüntetett adóalany csak akkor mentesülhet, ha az előzőekben részletezett törvényi rendelkezéseknek megfelelően jár el. Utal egyben a Legfelsőbb Bíróság arra is, amit már korábban több ítéletében is kifejtett, hogy az Áfa. tv. külön-külön szabályokat állapít meg az áfa levonhatóságára és az áfa-fizetési kötelezettségre vonatkozóan, tehát az e körben előadott - a Bt. ellenőrzésére és az Art. 130. §-ára alapított - felperesi érvelés téves.
A Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva, az iratok alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, a jogerős ítéleti tényállás hiánytalan, iratszerű, kizárólag okszerű, a logika szabályainak is megfelelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít.
A felperes által a felülvizsgálati kérelemben előadott érvelésre figyelemmel rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a szóvédjegyek használatának jogával nem rendelkező Bt. nem volt jogosult a szóvédjegyek kizárólagos használatára jogosult felperes felé védjegyhasználatról, védjegyről számlát kiállítani. A "védjegyhasználat" gazdasági esemény megnevezéssel kibocsátott számla tehát nem felel meg az Sztv. 15. § (3) bekezdése szerinti valódiság alapelvének, ezért ezekre a bizonylatokra adólevonási jog az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja értelmében nem alapítható. Hangsúlyozza továbbá a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy amennyiben a Bt. bármilyen más egyéb szolgáltatást ellenérték fejében nyújtott a felperesnek, akkor a számlát - a valódiság alapelvének megfelelően - erről a nyújtott szolgáltatásról kellett volna kiállítania. Az alperes kellően alátámasztotta, kétséget kizáróan bizonyította a védjegyhasználati díjakról szóló, erről kiállított számlák hiteltelenségét, és azt nem kellett vizsgálnia, hogy történt-e vagy sem olyan gazdasági esemény, amelyről a Bt. esetleg állíthatott volna ki a felperes felé bizonylatot. A megyei bíróság pedig helytállóan utalt arra, hogy a felperes - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva - a perben sem bizonyította, hogy a védjegyhasználaton felül még más is átadásra került volna a Bt. részéről. Iratszerűen rögzítette, hogy a védjegyhasználati szerződésnek nevezett megállapodás nem bontja meg külön a szervezési jog átadásának és a védjegyhasználati jog ellenértékének összegszerűségeit, és a védjegyhasználati díj elszámolása megnevezésű megállapodásokat sem lehet másként értelmezni, mint kizárólagosan védjegyhasználat utáni díjazásra vonatkozó megállapodást.
Az alperes, továbbá a megyei bíróság a becslés kapcsán érdemi döntését nem a felperes által hivatkozott 2007. január 1. napjától alkalmazandó Sztv. 14. § (8) bekezdésére alapította, hanem a következőkre:
A 3811 főpénztár főkönyvi számla pénzforgalmi egyenlegéről készített kimutatás szerint a felperes bevételeinek és kiadásainak egyenlege 2003. és 2005. évben többször is negatív volt. A felperes az ügyvezető közreműködésével több alkalommal is olyan pénzeszközből fizette ki a működése során felmerült kiadásait, amelyek nyilvántartásai szerint nem álltak rendelkezésére. Mivel a társaság tevékenységét irányító tag adóhatóság előtt tett nyilatkozata szerint a kiadási számlákat a felperes a nyilvántartásaiban szereplő időpontokban ténylegesen mindig kifizette, okszerűen vonható le az a következtetés, hogy erre csak abban az esetben volt lehetőség, ha a felperesnek bevallani elmulasztott jövedelmei voltak, amelyek a házipénztárba beérkeztek, de azokat a felperes a nyilvántartásaiban már nem szerepeltette. A főkönyvi számlák negatív egyenlege, az adózó képviselőjének nyilatkozata olyan jelentős tények, körülmények, amelyek az Art. 108. §-a szerinti becslés alkalmazását megalapozták. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig a felperes - mint ahogyan azt a megyei bíróság is helytállóan megállapította - a peres eljárás során sem igazolta hitelt érdemlő adatokkal, mivel nem bizonyította, hogy az adóhatóság részéről megállapított eltitkolt jövedelem valójában le nem könyvelt tagi kölcsön lett volna. Nincs tehát ügydöntő jelentősége annak, hogy a pénzkezelési szabályzat szerint a felperesnek milyen időponttal kell zárni a pénztárát, vagy ennek megfelelően járt-e el vagy sem.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.158/2010.)