adozona.hu
AVI 2014.5.44
AVI 2014.5.44
Az adózót mindaddig adófizetési kötelezettség terheli, amíg a valótlan tartalmú, áthárított adót tartalmazó számláit nem korrigálja (1992. évi LXXIV. tv. 45., 55. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2007. január 2-án adásvételi szerződést kötött M. S. magánszeméllyel, amelyben használt üvegárukat, poharakat vásárolt 38 millió Ft vételárért. Az adásvételi szerződés szerint a vételárat 90 napos fizetési halasztással fizetik meg. A felperes ugyanaznap kristály- és üvegpoharakat adott el a K. Kft.-nek 39 600 000 Ft + áfa (összesen 47 520 000 Ft) összegben. Az adásvételről 2007. január 2-án kiállított számla 2007. február 2-i határidővel átutalással történt fizetést rögzít. Az utób...
AVI 2014.5.44 Az adózót mindaddig adófizetési kötelezettség terheli, amíg a valótlan tartalmú, áthárított adót tartalmazó számláit nem korrigálja (1992. évi LXXIV. tv. 45., 55. §)
A felperes 2007. január 2-án adásvételi szerződést kötött M. S. magánszeméllyel, amelyben használt üvegárukat, poharakat vásárolt 38 millió Ft vételárért. Az adásvételi szerződés szerint a vételárat 90 napos fizetési halasztással fizetik meg. A felperes ugyanaznap kristály- és üvegpoharakat adott el a K. Kft.-nek 39 600 000 Ft + áfa (összesen 47 520 000 Ft) összegben. Az adásvételről 2007. január 2-án kiállított számla 2007. február 2-i határidővel átutalással történt fizetést rögzít. Az utóbbi ügylettel kapcsolatban egy későbbi sorszámú számla is kiállításra került, amely 47 520 000 Ft áfa nélküli végösszeget tartalmaz. Az adóhatóság 2006 és 2007 első három negyedévére vonatkozóan végezte bevallások utólagos vizsgálatát a felperesnél általános forgalmi adó adónemben, melynek során határozatában a felperes terhére 2007. I. negyedévére 6 344 000 Ft, 2007. II. negyedévére 156 000 Ft, összesen 6 500 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely után 1 981 000 Ft adóbírságot szabott ki és 821 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel.Az adóhatóság határozatában megállapította, hogy a felperesnek a bevallott 1 576 000 Ft helyett 7 920 000 Ft fizetendő általános forgalmi adót kellett volna bevallásában szerepeltetnie. Az adóbírság 30%-os csökkentett mértékét az adóhatóság arra tekintettel állapította meg, hogy a felperes által kibocsátott helyesbítő számla későbbi időszakban módosíthatja a felperes áfa-elszámolását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2008. augusztus 11-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a felperes által kibocsátott helyesbítő számla téves keltezésű, illetve azt a vevőnek nem adták át.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetének a fenti jogügyletet érintően helyt adott, egyebekben kisebb részében elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy más ügyben hozott megyei bírósági ítélet szerint M. S. magánszemély nem rendelkezett azzal az üvegáruval, amelyet a felperes 2007. január 2-án a K. Kft. részére továbbértékesített. Az adásvételi szerződés M. S. és a felperes között nem jött létre, a számla fiktív termékértékesítést tartalmaz. A megyei bíróság hangsúlyozta, a jelen perben abban kellett állást foglalni, hogy a felperesnek fennáll-e az áfa-fizetési kötelezettsége az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 40. § (6) bekezdése alapján azért, mert áfát tartalmazó számlát állított ki annak ellenére, hogy a számla fiktívnek bizonyult. A megyei bíróság ítéleti döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére és 130. §-ára alapozta. Hangsúlyozta, hogy ha a gazdasági esemény a valóságban nem ment végbe, a számla nem valós adattartalmú, és a K. Kft. adólevonási jogát nem gyakorolhatta, abból a jogviszony másik alanyára, a felperesre az a következtetés vonható le, hogy mint a számla kiállítóját sem terheli adófizetési kötelezettség. A megyei bíróság álláspontja szerint az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdésének szabálya nem a gazdasági esemény hiányában fiktíven kiállított számla esetére vonatkozik. Az ügyleti jogviszonyt ugyanis mind az eladó, mind a vevő vonatkozásában egyformán kell minősíteni.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Tényként állapította meg, hogy a kérdéses adásvétel a valóságban nem történt meg, ezért a felperesnek az Áfa. tv. 45/A. §-ában szabályozott stornó számlát kellett volna kibocsátania. Hangsúlyozta, hogy a szabálytalan helyesbítő számla alapján a felperes 7 920 000 Ft-os fizetendő általános forgalmi adóját nem csökkenthette. Álláspontja szerint a megyei bíróság téves jogi álláspontra helyezkedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperest nem terhelheti adófizetési kötelezettség a nem valós adattartalmú számlában felszámított általános forgalmi adó után. Hangsúlyozta, hogy a felperes az általa kibocsátott számla áfa-tartalmát a gazdasági esemény megtörténtétől függetlenül köteles bevallásában szerepeltetni. Kifejtette, hogy az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján keletkező adófizetési kötelezettséget nem érinti az ügylet adójogi minősítése, az az adóösszeget tartalmazó bizonylat kibocsátásán, mint jogi tényen alapul. Utalt arra, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: új Áfa. tv.) 55. § (2) bekezdése hasonló jogi szabályozást tartalmaz. Az alperes álláspontja szerint az Art. 1. § (7) bekezdésének minősítési szabálya nem zárja ki, hogy a felperest az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján adófizetési kötelezettség terhelje. Hangsúlyozta, hogy a felperest az adófizetési kötelezettség alól csak stornó vagy érvénytelenítő számla kibocsátása esetén lehetne mentesíteni, ilyen számlát azonban a felperes nem bocsátott ki.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, hangsúlyozva, hogy az adóhatóságnak minden ügyben megkülönböztetés nélkül kell eljárnia. Amennyiben adójogi értelemben a felek között a szerződés nem jöhetett létre, ennek adójogi következménye sem lehet. Hangsúlyozta, hogy az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdésének az a célja, hogy jogtalan adólevonások következtében az államot ne érje kár. Miután azonban a K. Kft. az ügylet alapján adólevonási jogával nem élt, a felperessel szemben sem lehet adókötelezettséget megállapítani az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján. Kiemelte, hogy az Art. 130. §-a alapján az adóhatóság ugyanazt a jogviszonyt nem értékelheti adózónként eltérően. Az azonos elbírálásból pedig az következik, hogy a nem létező ügylet után a felperesnek sem kell adót fizetnie. Előadta továbbá, hogy a felperes időközben a stornó számlát elkészítette és a K. Kft. vevő részére megküldte.
Az alperes előkészítő iratában korábbi álláspontját fenntartotta, hangsúlyozva, hogy az új áfa-szabályozás is csak a számla érvénytelenítése esetén mentesíti a számlakibocsátót az áfa-fizetési kötelezettség alól. A felperes által 2010. február 17-én kiállított stornó számla pedig a felperes 2007. I. negyedévi adófizetési kötelezettségét nem érinti.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése értelmében azonban "az adó megfizetésére kötelezett az is, aki (amely) adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot bocsát ki. A bizonylatban szereplő, vagy az annak adataiból kiszámítható adó összegét az adóbevallás készítésére kötelezett kibocsátó önadózás keretében vallja be, az adóbevallás készítésére nem kötelezett kibocsátó esetében az adó összegét az állami adóhatóság határozattal állapítja meg."
Az ismertetett szabályozásból következik, hogy az adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot kibocsátó személy az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján keletkező adófizetési kötelezettségét nem érinthette az ügylet adójogi minősítése. Az adófizetési kötelezettség ilyen esetben a bizonylat kibocsátásán mint jogi tényen alapult.
Az Áfa. tv. 45. §-ának (1) és (2) bekezdései, valamint 45/A. §-ának (1) és (2) bekezdései rögzítik azt is, hogy az áthárított adó összegének a meghatározásához szükséges tételek módosításának, vagy a teljesítés meghiúsulásának esetén a számlakibocsátó köteles a számlát megfelelő bizonylat kiállításával helyesbíteni, illetve sztornírozni az e törvényhelyekben rögzített kógens törvényi előírásoknak megfelelően. A perben vitatott számlák kapcsán az adott időszakban e törvényi rendelkezéseknek megfelelő helyesbítésre vagy sztornírozásra nem került sor. Ezért a felperesnek fennállt az adófizetési kötelezettsége, mivel olyan számlát bocsátott ki, amelyben áfát számított fel.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jelenleg hatályos új Áfa. tv. 55. §-ának (2) bekezdése is akként rendelkezik, hogy fizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik. Az adófizetési kötelezettség a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személyre, szervezetre vonatkozik, kivéve, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a számlakibocsátás ellenére teljesítés nem történt, vagy teljesítés történt ugyan, de azt más teljesítette, és ezzel egyidejűleg a kibocsátott számla érvénytelenítéséről is haladéktalanul gondoskodik, illetőleg - nevében, de más által kiállított számla esetében - az e törvényhelyben meghatározottak fennállásáról haladéktalanul értesíti a számlán a termék beszerzőjeként vagy szolgáltatás igénybe vevőjeként szereplő személyt vagy szervezetet.
Magyarország európai uniós csatlakozását követően alkalmazandó a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - közös hozzáadott-érték-adó rendszer, egységes adóalap megállapításáról szóló 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 21. Cikk 1. pontjának c) alpontja úgy rendelkezik, hogy belföldi forgalomban HÉA fizetésére kötelezett bármely személy, aki HÉA-t tüntet fel számlán, vagy számlát helyettesítő bizonylaton. Az Európai Bíróság többek között a C-566/07 számú ítéletében is úgy foglalt állást, hogy nem ellentétes az adósemlegesség elvével, ha valamely tagállam, az ebben a tagállamban kizárólag a megküldött számlán való téves feltüntetés miatt fizetendő hozzáadottérték-adó helyesbítését ahhoz a feltételhez köti, hogy az adóalany a nyújtott szolgáltatások igénybevevője részére olyan módosított számlát küld, amely nem tünteti fel az említett adót, ha ez az adóalany nem hárította el időben és teljes mértékben az adóbevétel-kiesés veszélyét. Kimondta továbbá azt is, hogy ha a számlán tévesen feltüntetett HÉA helyesbítésének feltételéül a számla módosítását szabják, az főszabály szerint nem haladja meg az adóbevétel-kiesés veszélyének teljes mértékű elhárítására irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket.
Az ismertetettekből következik, hogy az Áfa. tv. és az új Áfa. tv. szabályozása is - a közösségi joggal egyezően - egységes abban, hogy az áthárított adóösszeget tartalmazó számla kibocsátása adófizetési kötelezettséget keletkeztet akkor is, ha egyébként a szolgáltatásnyújtásra ténylegesen nem került sor. Az adózót tehát mindaddig adófizetési kötelezettség terheli, amíg a valótlan tartalmú, áthárított adót tartalmazó számláit nem korrigálja. Az adófizetési kötelezettség alól a számlakibocsátóként feltüntetett adóalany csak akkor mentesülhet, ha az előzőekben nevesített törvényi rendelkezéseknek megfelelően jár el. A perbeli esetben pedig a felperes a vizsgált időszakban az áthárított adóösszeget tartalmazó számláit nem érvénytelenítette, stornó számlát nem bocsátott ki, ezért az e körben javára hozott ítéleti döntés nem felel meg a jogvita eldöntésére irányadó kógens rendelkezéseknek.
Az Áfa. tv. külön szabályokat állapít meg a levonható és a fizetendő áfára vonatkozóan, ezért ebben az összefüggésben nem alkalmazható az Art. 130. §-ának szabálya sem.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes körűen elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.151/2010.)