adozona.hu
AVI 2014.5.42
AVI 2014.5.42
A létérdek központjának vizsgálata alapján kell eldönteni, hogy a fél belföldi vagy külföldi illetőségű személy (1995. évi CXVII. tv. 3. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 2007. adóévre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló és kiutalás előtti ellenőrzést folytatott le a felperesnél, melynek eredményeként határozatával adókülönbözetet, adóhiányt és jogosulatlan visszaigénylést állapított meg.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a felperes terhére összesen 482 760 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 406 260 Ft minősült jogosulatlan visszaigénylésnek, 76 ...
AVI 2014.5.42 A létérdek központjának vizsgálata alapján kell eldönteni, hogy a fél belföldi vagy külföldi illetőségű személy (1995. évi CXVII. tv. 3. §)
Az elsőfokú adóhatóság 2007. adóévre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló és kiutalás előtti ellenőrzést folytatott le a felperesnél, melynek eredményeként határozatával adókülönbözetet, adóhiányt és jogosulatlan visszaigénylést állapított meg.Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a felperes terhére összesen 482 760 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 406 260 Ft minősült jogosulatlan visszaigénylésnek, 76 500 Ft adóhiánynak. Az adóhiány után 48 276 Ft adóbírság és 2071 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest.
Az adóhatóságok a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapították, hogy a felperes 2007. adóév tekintetében nem külföldi (németországi), hanem belföldi illetőségűnek minősül, így nem megfelelően teljesítette a 2007. adóévre vonatkozó bevallását. 2007. évben létérdekének központja Magyarország volt, a külföldi munkavégzéséből származó jövedelem az összevont adóalap részét képezi, de Magyarországon adókötelezettség nem terheli, a Magyar Köztársaságban mentesített, de az adó kiszámításánál figyelembe kell venni. A 2007. évi magyarországi munkaviszonyból származó bérjövedelme a bevallással egyezően 1 481 999 Ft, a Magyar Köztársaságban mentesített, de az adó kiszámításánál figyelembe veendő jövedelme 7 729 995 Ft, az összevont adóalapja pedig 9 211 994 Ft.
A felperes keresetében elsődlegesen a határozatok hatályon kívül helyezését, és az adóhatóság új eljárásra történő kötelezését kérte. Álláspontja szerint a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.), a Magyar Népköztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem-, a hozadéki és a vagyonadók területén Budapesten 1977. évi július 18-án aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1979. évi 27. számú törvényerejű rendelet (továbbiakban: Egyezmény) szabályai alapján külföldi illetőségűnek minősül, mert létérdekének központja nem Magyarországon volt. Másodlagosan a kiszabott adóbírság és késedelmi pótlék törlését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta, és a felperes terhére megállapított adóbírságot mellőzte, egyebekben a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint az Szja. tv. 3. § 2. és 3. pontja, valamint az Egyezmény 4. cikk (1)-(2) bekezdései alapján vizsgálta, hogy a felperest külföldi vagy belföldi illetőségű személynek kell-e tekinteni. Kifejtette, hogy a felperes esetében az Szja. tv. 3. § 2. pont db) alpontjában, illetve az Egyezmény 4. cikk (2) bekezdés a) pontjában foglaltakat kellett alkalmazni, azaz az illetőséget a felperes létérdekei központja alapján kellett meghatározni. Kifejtette, hogy helyes az az alperesi érvelés, miszerint a felperest belföldi illetőségűnek kell tekinteni.
A létérdekei központja meghatározásánál vizsgálni kell, hogy a magánszemélynek a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatai a vizsgált adóévben melyik államhoz kötötték. A felperes mindkét államban (Németország, Magyarország) rendelkezett állandó lakóhellyel. Értékelte, hogy a felperes az adott évben mely munkáltatóknál milyen tartalmú munkaviszonnyal rendelkezett, a felperes ténylegesen hol végzett tevékenységet és honnan származott jövedelme. E körben értékelte a felperesnek a 2005. május 6-án határozatlan időtartamra szóló P. Limited indiai székhelyű munkáltatóval kötött munkaszerződését, melyben a munkáltatói jogokat a cég a magyarországi fióktelepén keresztül gyakorolta. Ennek alapján került ki a felperes kétévi határozott időtartamra németországi munkavégzésre, ahol ugyanezen munkáltató németországi telephelye a felperessel két évre, határozott időtartamra szóló munkaszerződést kötött. Ezen munkaszerződés megszűnését követően a felperes a határozatlan időtartamra szóló munkaszerződését felmondta, és 2007. szeptember 24-én tért vissza Magyarországra, 2007. október 1. napján az Olajterv Zrt.-vel kötött munkaszerződést.
Ennek alapján a felperes 2007. évben két határozatlan idejű munkaviszonnyal rendelkezett, mindkettő Magyarországhoz kötötte. Németországi munkavégzése előre meghatározottan két évre szólt, egy adott projekt teljesítéséhez. Bár a felperes és családja Németországban élt, de csak ideiglenesnek kell tekinteni, a Magyarországon kapott bérjövedelem már önmagában is megalapozza a belföldi illetőséget. A felperes személyes, családi és gazdasági kapcsolatai, németországi kötődései ideiglenes jellegűek és átmenetiek voltak, 2007 őszén végleges és letelepedési szándékkal hazatértek Magyarországra.
Erre figyelemmel a 2007. évi összevont adóalapnak részét képezi a magyarországi fióktelepről kifizetett és a németországi munkáltatótól kifizetett jövedelem, amely a Magyar Köztársaságban mentesített, de az adó kiszámításánál figyelembe veendő jövedelem.
Rámutatott, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jövedelem- és vagyonadókra vonatkozó Modellegyezménye és annak kommentárja nem jogszabály, csupán a jogszabályok helyes értelmezését elősegítő dokumentum és az alperesi döntés nem ezeken alapult.
Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos keresetét részben megalapozottnak találta, és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 171. § (1) bekezdésére figyelemmel a felperes terhére előírt adóbírságot mellőzte. A késedelmi pótlék tekintetében az Art. 165. § (3) bekezdése alapján elengedésnek vagy mérséklésnek nem volt helye.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak részbeni hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Továbbra is fenntartotta, hogy egy személy egy adóéven belül csak egy államban bírhat illetőséggel és teljes körű adókötelezettséggel, mely a felperes esetében Németország. Az elsőfokú bíróság nem végezte el az illetőség komplex vizsgálatát, csak a munkaviszony alapján hozta meg döntését. A magyarországi bérjövedelem önmagában nem határozza meg az illetőséget. A jogerős ítélet nem foglalkozott a felperes által becsatolt németországi adóigazolással. A felperes esetében a szokásos tartózkodási hely alapján is vizsgálni kellett volna az illetőséget. A perköltség körében megalapozatlannak ítélte a 15 000 Ft-os egyéb költséget.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét, valamint az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy az Szja. tv. 3. § 2. és 3. pontja, valamint az Egyezmény 4. cikkének (1)-(2) bekezdései alapján a létérdekek központjának vizsgálata alapján kell eldönteni, hogy a felperes belföldi vagy külföldi illetőségű magánszemély, és ennek alapján 2007-ben milyen módon kellett adóznia a külföldön és belföldön megszerzett jövedelmei után.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság az ennek megállapításához szükséges tényállás esetében bizonyos tényeket eltúlzottan vett figyelembe, a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte. Téves az az elsőfokú bírósági megállapítás, hogy a felperesnek Magyarországon kapott bérjövedelme már önmagában is megalapozza a belföldi illetőséget. Az illetőség vizsgálata ugyanis ennél összetettebb. A létérdekek központja az az állam, amelyhez a magánszemélyt a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok fűzik, ennek csak egyik eleme a Magyarországon kapott bérjövedelem.
Mind az elsőfokú bíróság, mind az alperes eltúlozta annak jelentőségét, hogy a felperes a németországi tartózkodása alatt is magyarországi lakcímmel rendelkezett. Ez ugyanis nem vitásan nem a felperes önálló lakhatását biztosító ingatlan volt, hanem a felperes szüleinek lakása, abban felperes évek óta nem lakott.
A létérdekek központjának vizsgálatánál mindig egy adott időszakot kell vizsgálni, és a később bekövetkezett körülmények, tények alapján visszamenőleg nem lehet azt átminősíteni. Mind az elsőfokú bíróság, mind az adóhatóság abból a tényből, hogy a felperes külföldi munkaviszonya 2007. május 15-én megszűnt, visszamenőlegesen ideiglenes jellegűnek tekintették a felperes és családjának kinttartózkodását. Ez nem helytálló, hiszen ideiglenes külföldön való tartózkodás is megalapozhatja adott évben az adózó külföldi illetőségét.
A szokásos tartózkodási hely vizsgálata alapján is megállapítható lett volna, hogy a felperes több mint 183 napot tartózkodott külföldön, és a munkaviszonyban töltött ideje is több volt külföldön, mint belföldön. Az elsőfokú bíróság nem értékelte kellően azt a nem vitatott körülményt, hogy a felperes 2005 májusában - a németországi munkavégzés kezdetekor - családjával költözött Németországba és végig ott laktak a 2007. szeptemberi hazaköltözésig. A felperest a legszorosabb személyes és családi kapcsolatai feleségéhez és gyermekeihez kötötték, akik a 2007-es év túlnyomó részét a felperessel Németországban töltötték. Az alperes sem tudott megjelölni olyan szoros személyes és családi kapcsolatot, amely a felperest ebben az időben Magyarországhoz kötötte volna.
Ugyancsak nem értékelte az elsőfokú bíróság és az alperes sem a felperes által mind a közigazgatási, mind a bírósági eljárásban csatolt német adóhatósági iratokat. Ezekből megállapítható, hogy mind a felperes, mind a német adóhatóság németországi illetőségűnek tekintette a felperest és ennek alapján a 2007-es adóévben a Magyarországon szerzett bérjövedelmet a német adójog szempontjából külföldön szerzett jövedelemnek tekintette, és így került sor a Németországban fizetendő adó megállapítására és megfizetésére.
A fenti tények nem megfelelő értékelése, vagy az értékelés elmaradására figyelemmel az elsőfokú bíróság és az adóhatóság tévesen ítélte meg a felperes 2007. évi illetőségét. A komplex vizsgálat alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes 2007. évben külföldi illetőségűnek minősül, mivel a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok Németországhoz fűzték. E körben a Legfelsőbb Bíróság értékelte a felperes (és családja) kinttartózkodásának idejét, a felperes munkaszerződését, bérjövedelmét, németországi adóbevallását, a magyarországi tényleges lakóhely hiányát.
A fentiekre figyelemmel az adóhatóság tévesen minősítette a felperest belföldi illetőségűnek, így a külföldön szerzett jövedelmének beszámítására is jogellenesen került sor.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. A Legfelsőbb Bíróság az új eljárásra kötelezést mellőzte, mivel a felperes megfelelően nyújtotta be a 2007. évi adóbevallását.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.159/2010.)