adozona.hu
AVI 2014.4.35
AVI 2014.4.35
A becslési eljárás során a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem az adózó javára, hanem a terhére kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bek., 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban - 2001-2005. évekre - a felperes terhére mindösszesen 5 023 208 Ft adókülönbözetet írt elő, amiből 5 022 745 Ft-ot adóhiánynak minősített, és kötelezte a felperest az adóhiány, adóbírság, késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése alapján eljárt a...
AVI 2014.4.35 A becslési eljárás során a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem az adózó javára, hanem a terhére kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bek., 109. § (3) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban - 2001-2005. évekre - a felperes terhére mindösszesen 5 023 208 Ft adókülönbözetet írt elő, amiből 5 022 745 Ft-ot adóhiánynak minősített, és kötelezte a felperest az adóhiány, adóbírság, késedelmi pótlék megfizetésére.A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes határozatában megállapította, hogy a felperes a vizsgált időszakban munkaviszonyból szerzett rendszeres jövedelmet, ezenkívül esetenként osztalékból volt kisebb összegű bevétele. A felperes a V. Vendéglátóipari és Kereskedelmi Bt. (továbbiakban: Bt.) beltagjaként több alkalommal nyújtott kölcsönt cégének, gépkocsikat vásárolt illetve adott el, nagyobb értékű nyaralásokon vett részt, és olyan életbiztosítással rendelkezett, amelyre éves szinten több mint 100 000 Ft-ot fizetett be.
Az volt az alperes jogi álláspontja, hogy a vizsgált időszakokban a felperes jövedelme nem állt arányban vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. §-ára alapítottan becslést alkalmazott. Nem fogadta el, hogy a felperes vizsgált időszaki kiadásait a 2001. évet megelőző 8-9 millió Ft-os megtakarításából, kincstári takarékjegyek vásárlásából és visszaváltásából, valamint V. Róbert részére nyújtott kölcsön visszafizetéséből biztosította volna, ezért a 2001. illetve 2002. évekre megállapított fedezethiány összegét egyéb jövedelemnek tekintette, és ehhez képest határozta meg a felperes adóalapját a személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi CXVII. törvény 1. § (3) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, 28. § (1) bekezdése alapján.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, másodlagosan az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését. Azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, alaptalanul utasította el bizonyítási indítványait, okszerűtlen következtetéseket vont le, ezzel megsértette az Art. 97. § (4)-(6) bekezdésében, 109. § (3) bekezdésében, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CLX. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdésében foglaltakat. Előadása szerint hitelt érdemlően igazolta, hogy a vizsgált időszakot megelőző megtakarításaiból rendelkezett 8-9 millió Ft-tal, és azt is, hogy 4 millió Ft kölcsönt nyújtott V. Róbert részére, aki ezt visszafizette. Hivatkozott kincstári takarékjegyeinek beváltására, illetve az így kapott összegből újabb takarékjegy vásárlásokra. Ez utóbbi kapcsán előadta, hogy a fordulónapon vásárolt értékpapírok sorszáma szerepel a következő évi fordulónap körüli időszakban beváltott értékpapírok között, ami bizonyítja a keresetében foglaltakat, és tanúbizonyítás foganatosítását kérte.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította, jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes teljes körűen feltárta és bizonyította a határozata szerinti tényállást, a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, jogszerűen alkalmazott becslést, és helytálló indokokkal nem fogadta el a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő igazolására a felperes által előadottakat, illetve az általa szolgáltatott bizonyítékokat. A felperes a közigazgatási és a peres eljárás során sem tudta a vizsgált időszakot megelőző megtakarításait kétséget kizáró módon bizonyítani. A felperes által állított - üzemanyag csempészésből eredő jövedelem - nem fogadható el a megtakarítás forrásaként, "mert ha a felperes 1994. évben bűncselekménnyel szerzett is ugyan nagyobb összeget, annak 2001. évi rendelkezésre állását igazolni nem tudta". A bemutatóra szóló kincstári takarékjegyek nem alkalmasak a felperes tulajdonjogának igazolására, a két fordulónapon fellelhető sorszámazonosság sem bizonyítja kétséget kizáróan, hogy az értékpapírok a felperes tulajdonában álltak volna. A felperes és V. Róbert közötti kölcsönszerződés nem az azon feltüntetett időpontban készült, csak papíron létezett, mivel az összeget a felperes közös vállalkozásba fektette be, V. Róbert részeként. A felperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy V. Róbert a kölcsönt a Bt. javára visszatérített általános forgalmi adóból adta volna meg, mivel a visszatérítés nem a tagnak, hanem a Bt.-nek jár, és a Bt. könyvelésében ezzel kapcsolatos dokumentumok nem lelhetők fel, illetve ilyeneket a felperes nem igazolt. A felperes házastársa a megtakarításra nézve csak általánosságokat nyilatkozott, konkrét adatokat nem tudott közölni. T. Ferenc és B. József tanúk vallomása sem bizonyítja kétséget kizáróan a felperes által előadottakat. Az egyik tanú ugyanis csak egy alkalommal látta a felperest a postán, és csak egy takarékjegyre emlékezett, a másik tanú előadása pedig egy pontosan meg nem határozható időtartamra (9-10 év) vonatkozó kölcsönkérést érintett, de ezt a felperes visszautasította, és e tanú nyilatkozata egyébként is olyan általános tartalmú, és nem értékelhető konkrét bizonyítékként arra nézve, hogy a felperesnek mikor, milyen összegű megtakarítása lehetett.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Ket. 50. § (1) bekezdésében, Art. 97. § (4) és (6) bekezdésében, 109. § (3) bekezdésében, továbbá a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A keresetében is előadott indokokat megismételve hangsúlyozta, hogy hitelt érdemlően bizonyította a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 97. § (4) és (6) bekezdései értelmében az adóhatóság köteles a tényállás tisztázására és bizonyítására. Ehhez az általános szabályhoz képest a becslésre az Art. speciális szabályokat rögzít. Az 109. § (1)-(3) bekezdései értelmében az adóhatóság köteles bizonyítani, hogy fennállt a becslés jogalapja és annak módszere is jogszerű volt, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. Az Art. 97. § (6) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető.
A perben a felülvizsgálati eljárás során az már nem volt vitatott, hogy fennállt a becslés jogalapja és annak módszere is jogszerű volt.
A Legfelsőbb Bíróságnak kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, az előzőekben ismertetett törvényi szabályozásra figyelemmel, hogy a megyei bíróság törvényesen állapította-e meg, hogy a felperes által felajánlott bizonyítás nem alkalmas a felperes által sem vitatott kiadások fedezetének, forrásának kétséget kizáró bizonyítására, azaz a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő igazolására.
A megyei bíróság - az iratokból megállapíthatóan is a felperes által sem vitatottan - a felperes által kért valamennyi bizonyítást foganatosította. A megyei bíróság minden elé tárt bizonyítékot, így a közigazgatási és a peres eljárás során feltártakat is egyenként, és összességében is értékelési körébe vonta. A bizonyítékok értékelése teljes körű, okszerű, megfelel a logika szabályainak, ennél fogva - a felperes érvelésével ellentétben - nem ütközik a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésbe. A megyei bíróság ítéletében - a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti szabálynak is eleget téve - indokolási kötelezettségét is teljesítette. A bizonyítékok helytálló, és az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti szabálynak megfelelő értékelését igazolja az is, hogy a kincstári takarékjegyeket forgalmazó Magyar Posta tájékoztatásából is az derül ki, hogy nem lehet igazolni a tulajdonjogot a takarékjegyek bemutató jellege miatt, és azért sem, mert 2006. december 1. napjáig a pénzfelvételt az ügyfélnek nem kellett aláírásával igazolnia. V. Róbertnek történő kölcsönnyújtás kapcsán pedig a tárgyaláson a felperes maga ismerte el, hogy a kölcsönszerződés és a visszafizetésről szóló dokumentum nem az okiratokon feltüntetett időpontban, hanem utólag készült, egyébként is csak papíron létezett, mégpedig azért, hogy V. Róbertnek is meglegyen az 50%-os tulajdoni hányada a közös cégben. Iratszerűen rögzítette, és nyilvánvalóan nem hagyhatta figyelmen kívül a megyei bíróság a bizonyítékok értékelésénél azt a tényt sem, hogy az adó-visszatérítés egyébként is a Bt.-t illeti, és a Bt. könyvelésében nincs arra utaló adat, hogy bármelyik tag kölcsönként felvette volna az adó visszatérítés összegét. Nem áll továbbá rendelkezésre egyetlen olyan konkrét adat, tény, körülmény, bizonyíték, amely alkalmas lett volna annak hitelt érdemlő igazolására, hogy a felperes 1994. évtől kezdve az általa állított módon az általa közölt összegű jövedelemre tett volna szert, és arra sem, hogy ezzel 2001. év elején is rendelkezett volna. Hitelt érdemlő adatnak ugyanis az az adat minősül, amely ellenőrizhető és önmagában illetve egyéb adatokkal is egybevetve alkalmas a bizonyítani kívánt tény valóságtartalmának kétséget kizáró bizonyítására. A becslési eljárás során pedig a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem az adózó javára, hanem a terhére kell értékelni [Art. 97. § (6) bekezdése, 109. § (3) bekezdése.].
A felperes felülvizsgálati kérelme tartalmát tekintve a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul. A Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében azonban a rendkívüli jogorvoslat során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, mivel a Legfelsőbb Bíróságnak a rendelkezésére álló iratok alapján kell döntenie (BH 2002/29.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés pedig csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy nyilvánvalóan okszerűtlen, a logika szabályával ellentétes bizonyíték értékelésen alapul. A perbeli esetben pedig a jogerős ítélet kapcsán ilyen hiányosságok az előzőekben részletezettekre figyelemmel nem állapíthatók meg.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság továbbá azt is, hogy nem állapítható meg jogszabálysértés akkor sem, ha a felek valamelyikének jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.134/2010.)