adozona.hu
BH 2014.2.57
BH 2014.2.57
Az indokolt külföldi gyógykezelés támogatására a biztosított akkor válhat jogosulttá, ha a külföldi gyógykezelés szükségességét az illetékes szakmai szervezet ilyennek minősíti [227/2003. (XII. 13.) Korm. r. 2. § (2) és (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
P. J. 2009. szeptember 3-án benyújtott, a külföldi gyógykezelés költségeihez szükséges támogatás iránti kérelmét elbírálva azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nemzetközi és Európai Uniós Főosztálya határozatával elutasította. A határozat indokolása a külföldi gyógykezelésekkel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 227/2003. (XII. 13.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdésére hivatkozott, utalva az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ (OSZMK),...
BH 2014.2.57 Az indokolt külföldi gyógykezelés támogatására a biztosított akkor válhat jogosulttá, ha a külföldi gyógykezelés szükségességét az illetékes szakmai szervezet ilyennek minősíti [227/2003. (XII. 13.) Korm. r. 2. § (2) és (3) bek.].
P. J. 2009. szeptember 3-án benyújtott, a külföldi gyógykezelés költségeihez szükséges támogatás iránti kérelmét elbírálva azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nemzetközi és Európai Uniós Főosztálya határozatával elutasította. A határozat indokolása a külföldi gyógykezelésekkel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 227/2003. (XII. 13.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdésére hivatkozott, utalva az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ (OSZMK), valamint az Egészségügyi Tudományi Tanács (ETT) nemleges javaslatára. A külföldi gyógykezelés költségeihez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár abban az esetben tud támogatást nyújtani, amennyiben a rendelet által meghatározott szervek szakmai támogató javaslata áll rendelkezésre, azonban a hivatkozott szakmai testületek a felperest illetően nem támogatták a külföldi gyógykezelést, ezért a kérelmet el kellett utasítani.A kérelmező fellebbezése folytán eljárt Egészségbiztosítási Felügyelet határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntése indokolásában utalt az elsőfokú határozatban írtakra, illetőleg az OSZMK-tól és az ETT-től beszerzett szakmai állásfoglalásokra.
P. J. keresetében a társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálatát kérte jogszabálysértésre, a Kr. 2. § (2) és (3) bekezdéseinek megsértésére hivatkozva. A szakvélemények megalapozatlansága körében egyebek mellett arra is hivatkozott, hogy a kérelme beadása óta eltelt időben javaslat történt az általa Németországban igénybe vett műtéti eljárás Magyarországon történő bevezetésére, amely azt támasztja alá, hogy szakmailag mindenképpen indokolt és helyes döntés volt a Magyarországon el nem érhető műtéti eljárás Németországban történő igénybevétele.
A felperes hátrányos megkülönböztetésre is hivatkozott azzal összefüggésben, hogy tudomása szerint az alperes más biztosított esetében engedélyezte a németországi műtétet. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az általa beszerzett ETT szakvéleményben foglaltakra, miszerint kétségtelen, hogy a robotasszisztált sebészi technológia a szakvélemény elkészítésekor Magyarországon nem volt elérhető eljárás, azonban más műtéti módszerek elérhetőek.
Idézte a munkaügyi bíróság ítélete indokolásában a Kr. 2. § (1) és (5) bekezdésében, valamint 3. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket, továbbá megállapította, hogy mind az OSZMK, mind az ETT által készített szakvéleményeknek a szakkérdésben kifejtett álláspontja, érdemi javaslata egybehangzóan - aggálymentesen - nemleges volt. A Kr. 2. § (5) bekezdésében írtakat illetően utalt arra, hogy a felperes betegségének gyógyítása többféle műtéti technológiával is elérhető Magyarországon. Nem eredményezi a Kr. szerinti támogatáshoz szükséges feltételek fennállását, hogy a felperest az általa kevésbé jónak minősített hazai intézményekben alkalmazott műtéti technológiák helyett, saját anyagi kockázatára a Németországban igénybe vehető műtéti eljárást vette igénybe. Önmagában azt a körülményt, hogy a Kr. 3. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben a felperes személyes vizsgálatára nem került sor a kérelem elbírálását megelőzően az ETT részéről, nem minősül a döntés érdemére kiható súlyú hiányosságnak, hiszen a kérelem beadását követő 3 hét elteltével már Németországban elvégezték a műtétet. Az OSZMK szakvéleménye a műtét időpontját megelőzően készült, az ezt követően készített és részletes indokolást tartalmazó ETT szakmai állásfoglalás azonban már a műtéti beavatkozás után keletkezett. A perben beszerzett ETT szakvélemény sem tartalmazott arra vonatkozó hivatkozást, hogy a felperes állapotát a személyes vizsgálat hiányában nem volt mód kellően alaposan értékelni, illetve a műtét elvégzése és személyes vizsgálat hiánya akadályozta volna a kérdéses állásfoglalást. Abból a tényből, hogy a hazai orvosok a németországi eljárást még nem alkalmazták, nem következik, hogy a felperest illetően elfogultak lettek volna és ne szakmai alapon alakították volna ki véleményüket.
Rámutatott a munkaügyi bíróság arra is, hogy a jogszabály a "támogatást nyújthat" kifejezést tartalmazza, amely szóhasználatból az következik, hogy támogató javaslat esetében se köteles a társadalombiztosítási szerv vállalni a műtét finanszírozását.
A bíróság nem találta alaposnak a kereseti hivatkozást a hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben sem. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből nem következik, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén az érintett állampolgárnak vagy a gyógykezelést kérő személynek alanyi jogosultsága lenne a támogatásra. Az a körülmény, hogy adott esetben bárkinek valamely uniós tagállamban a hasonló műtéti eljárást esetlegesen támogatta az alperes, jelen ügy érdemi elbírálását nem befolyásolhatta, illetve önmagában ezen tény alapján az alperes nem köteles minden egyes hasonló műtéti technika igénybevételének a finanszírozására.
Az ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel törvénysértésre, a Kr. 2. § (5) bekezdésében, 3. § (1) bekezdésében, a Pp. 339. §-ában írt rendelkezések megsértésére, illetve ezen jogszabályok helytelen jogi értelmezésére hivatkozással. Ezért elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete szerint a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát, míg másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte.
Felülvizsgálati kérelmének indokolásában idézte a Kr. 2. § (5) bekezdésében írt rendelkezést, mert - álláspontja szerint - ezen rendelkezés helyes értelmezését mulasztotta el a munkaügyi bíróság. Eszerint a külföldön már alkalmazott gyógymód hazai alkalmazása feltételeinek hiányát tekinti a külföldi gyógykezelés indokoltsága feltételének, nem pedig azt, hogy általában az adott betegség gyógyításával kapcsolatos bármilyen egyéb eljárás, gyógymód ne legyen biztosítva hazai egészségügyi intézményben, így külföldi szakember meghívásával sem alkalmazható. Azt pedig az eljárás során beszerzett szakvélemények is egyértelműen alátámasztották, hogy a felperes által igénybe vett ún. robotasszisztált laparoszkópos műtéti technika alkalmazásának feltételei hazai egészségügyi intézményben nem voltak biztosítottak. A felperes esetében a Kr. 2. § (5) bekezdésében megszabott minden feltétel teljesült.
Idézte a felperes a felülvizsgálati kérelmében a Kr. 3. § (1) bekezdését is, és e körben jogsértésnek minősítette azt, hogy az eljáró szakmai bizottság a felperes személyes vizsgálatát elmulasztotta. A hivatkozott rendelkezés egyértelműen és kötelezően előírja, hogy a szakmai bizottságnak a döntését megelőzően meg kell vizsgálnia a gyógykezelésre jogosult személyt. A felperes határozott álláspontja szerint személyes vizsgálat nélkül megalapozott orvosi döntést nem is hozhattak volna.
A Pp. 339. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásával a személyes vizsgálat elmaradása alapvető eljárási szabálysértés, ami a társadalombiztosítási határozat hatályon kívül helyezését kellett volna hogy maga után vonja.
Idézte felülvizsgálati kérelmében a felperes a Kr. 3. § (1) bekezdés b) pontját is, miszerint az elutasítást a szakmai bizottságnak írásban indokolnia kell, illetve javaslatot kell tennie a további gyógykezelést végző hazai egészségügyi intézményre és terápiás módokra. Ezt a rendelkezést sem tartották be, ezért is törvénysértő a határozat. A javaslattétel elmulasztása az ügy érdemét érintő lényeges jogszabálysértésnek minősül.
A kérelem benyújtásának időpontjában a felperes betegségéből eredően már életveszélyben volt. Az orvosi vizsgálatok elvégzése a javaslat elkészítése, az ezzel kapcsolatos eljárás késedelmes volt, ez életveszélyes helyzetet teremtett. Hivatkozott a felperes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 6. §-ában írt azon rendelkezésre is, miszerint minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos, vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátásához, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság e vonatkozásban is elmulasztotta annak megállapítását, hogy a szakmai bizottság a döntést jogszabálysértő módon hozta-e meg és nem alkalmazta ez okból sem a Pp. 339. § (1) bekezdésében írt rendelkezést.
A felperes álláspontja szerint a Kr. 2. § (1) bekezdésében írtak megfogalmazásakor a jogalkotó azért alkalmazott feltételes módot, mert a támogatást az ott meghatározott feltételekhez kötötte, nem pedig azért, mert a támogatás nyújtása OEP mérlegelési, illetve méltányossági jogkörbe tartozna. Ezt az értelmezést támasztja alá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (1) bekezdésének rendelkezése is, amely szerint a közigazgatási hatóság mérlegelési és méltányossági jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A Kr. ugyanis a 2. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeken kívül egyéb mérlegelési, illetőleg méltányossági szempontot nem határozott meg, következésképpen az ítélet értelmezése szerinti mérlegelési, illetve méltányossági jogkör nem illeti meg e körben az egészségbiztosítási pénztárt.
A fentieket meghaladóan az élethez és egészséghez való jog alanyi jog, Magyarország Alaptörvénye és az egészségügyről szóló törvény alapján, így amennyiben a magyar egészségügyben alkalmazott eljárások a konkrét esetben nem feltétlenül alkalmasak az élet megmentésére, illetve a megbetegedés előtti életminőséget a lehető legnagyobb mértékben megközelítő felgyógyulásra, a Kr. 2. § (1) bekezdésének rendelkezése éppen ennek az alanyi jognak az érvényesülését hivatott biztosítani és nyilvánvaló célja, hogy olyan esetben, amikor az életmentés s az egészség megőrzése Magyarországon nem lehetséges, biztosítva legyen a külföldi gyógykezelésnek a társadalombiztosítás terhére történő finanszírozása.
A felperes a C-173/09. számú eseti döntésre, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 3. fejezet 56. cikkére és az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU általános irányelvében foglaltakra is hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmét elsődlegesen a Kr. 2. § (1) és (5) bekezdésében írt rendelkezésekre alapította. A perbeli időben hatályos Kr. 2. § (1) bekezdés szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár e rendelet alapján a külföldi gyógykezelésre jogosult személy külföldi gyógykezeléseinek költségeihez támogatást nyújthat, ha a külföldi gyógykezelésre jogosult személy rendelkezik az OSZMK támogató javaslatával. Az (5) bekezdés pedig kimondja, hogy a külföldi gyógykezelés akkor indokolt, ha a külföldön már alkalmazott gyógymód a gyakorlatban is eredményesnek bizonyult és esélye van a beavatkozás sikerességének, továbbá hazai egészségügyi intézményben a gyógymód alkalmazásának nincsenek meg a feltételei és azok külföldi szakember meghívásos közreműködésével sem teremthetőek meg.
Nem fogadta el a Kúria a felperes által kifejtett, ezen két rendelkezésre vonatkozó jogszabály-értelmezést, jogi okfejtést, különös tekintettel a felperes által hivatkozott - bár az eljárás indulásakor még nem hatályos - Alaptörvényben, Egészségügyi törvényben és az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU Irányelvében (Irányelv) írtakkal egybevetve.
Elsődlegesen azt emeli ki a Kúria, hogy sem az Alaptörvényből - amely az eljárás kezdetekor még nem volt hatályban -, sem az Irányelvből nem vezethető le a felperes által kért támogatásra való alanyi jogosultság. Az Alaptörvény a korábbi Alkotmányhoz hasonlóan deklarálja a testi és lelki egészséghez való jogot, amelynek érvényesülését - egyebek mellett - az egészségügyi ellátás igénybevételének a feltételrendszerét meghatározó egészségbiztosítási jogszabályok biztosítják.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/D. § (1)-(2) bekezdése értelmezése során az 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában kimondta, hogy a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosítása olyan alkotmányos feladatot jelent, amelyet az állam a központi szervei és a helyi önkormányzati - továbbá egyéb - szervek rendszere révén valósít meg. Ennek keretében az állam - egyebek között - egészségügyi intézményhálózat működtetésére és az orvosi ellátás megszervezésére köteles. Az egészségügyi intézményhálózat és az orvosi ellátás körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet.
Mindebből az következik, hogy alanyi jogon nem tarthat igényt egyetlen egy állampolgár, biztosított sem az Európai Unió bármelyik tagországában alkalmazott lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátásra.
A hivatkozott Irányelv (18) bekezdése szerint a betegjogok biztosítása mellett továbbra is a tagállamok határozzák meg nemzeti jogszabályaikban, hogy közegészségügyi rendszerük és szociális biztonsággal kapcsolatos jogszabályaik alkalmazásában ki tekintendő biztosított személynek. A (40) bekezdés pedig kimondja, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a tagállamok előzetes engedélyhez köthetik a más tagállamban nyújtott kórházi ellátás költségeinek a nemzeti rendszer általi átvállalását. A (44) bekezdés utal a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára, miszerint az előzetes engedély megadásának vagy megtagadásának kritériumait a közérdeken alapuló kényszerítő okokra figyelemmel szükséges és arányos mértékre kell korlátozni, és lényegében ez is a tagállam nemzeti jogszabályait hatalmazza fel ennek eldöntésére, a feltételek meghatározására.
Ezen Irányelvben foglaltaknak megfelelően alkotta meg a Kormány a hivatkozott rendeletét és tette engedélyezhetővé - a rendelet által megkövetelt feltételek megléte esetén - a külföldi gyógykezelés költségeinek támogatását. A feltétel az adott szakmai szervezetek javaslata lett volna, ami a felperes esetében nem teljesült, mert betegségét a magyarországi lehetséges gyógymódokat értékelve a szakmai szervezet úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a külföldön történő gyógykezelés. A gyógymód lényegében az az orvosi eljárás, terápia, amelyet valamely betegség gyógykezelése során valakinél alkalmaznak. Ettől különbözik a műtéti technika, és a jelen esetben tulajdonképpen a felperes egy más műtéti technikát választott, nem pedig gyógymódot.
A szakvélemények szerint a felperes betegségének gyógyítására többféle, Magyarországon is alkalmazott gyógymódot alkalmazhattak volna. Ehhez képest a felperes egy Németországban alkalmazott műtéti technikát kiválasztva kérte a támogatást, amit a szakmai szervezet nem javasolt és nem talált elfogadhatónak. Az OSZMK, mint szakmai testület véleményét a felperes személyes vizsgálata alapján alakította ki. Mivel a felperesen ezt követően Németországban a műtétet végrehajtották, nem minősülhet alapvető eljárási szabálysértésnek - mint ahogy arra a munkaügyi bíróság is rámutatott - az, hogy az ETT ezt követően már csak iratok és leletek alapján alakította ki saját szakvéleményét. Egy műtét utáni állapot vizsgálata nem lehet releváns a műtét előtti gyógymód megválasztásának megítélésében.
A felperesnek a szakmai testületek késedelmes véleményadását illető kifogásai sem helytállóak, mivel saját előadása szerint is a műtétet megelőzően három héttel korábban terjesztette elő igényét. Ugyanakkor a Kr. 3. § (2) bekezdése szerint az ETT a felülvizsgálat során a hozzá benyújtott kérelemtől számított 60 napon belül hoz döntést.
Ami a szakmai bizottság elutasításának érdemét illeti, ez olyan szakkérdés, amit a Pp. 177. §-a szerint a bírósági eljárásban szakértő kirendelésével volt mód tisztázni. A rendelet már eleve a közigazgatási eljárásban is a legmagasabb szintű szakmai testület véleményét, javaslatát rendelte beszerezni és ezen testület erősítette meg a bírósági eljárásban is a korábban kialakított szakmai álláspontját. A közigazgatási eljárásban, illetve bírósági eljárásban egybehangzó orvosi szakmai testületi vélemények álltak rendelkezésre, amelyek nem voltak aggályosak, így mind a közigazgatási eljárásban hozott döntést, mind a bírósági döntést ezekre alapítottan helytállóan hozták meg a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek, illetve a munkaügyi bíróság.
Az, hogy a Kr. 3. § (1) bekezdés b) pontjában írt, a további gyógykezelést végző hazai egészségügyi intézményre és terápiás módokra vonatkozó javaslattételt elmulasztották a kérelem elutasításával egyidejűleg, nem minősül az adott tényállás mellett alapvető eljárási szabályszegésnek. Egy, már külföldön elvégzett műtét után - amely műtéti technikát Magyarországon nem alkalmazzák - egy magyarországi gyógyintézményre és terápiára vonatkozó javaslattétel irreleváns lett volna.
Mindezen indokokra figyelemmel, mivel a Kr. 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti javaslattal a felperes nem rendelkezett, így a Kr. által meghatározott feltétel beállta hiányában nem is volt mód a támogatás nyújtásának kérdése eldöntését mérlegelni. Engedély hiányában nincs jelentősége a mérlegelés, méltányosság körében kifejtett felülvizsgálati kérelemben írt érvelésnek, azonban rámutat a Kúria arra, hogy a Kr. nem írja elő kötelezően a külföldi gyógykezelés támogatását még arra az esetre sem, ha a biztosított támogatói javaslattal rendelkezik. E körben is helyesen értelmezte a munkaügyi bíróság a Korm. rendeletben foglaltakat.
A felperes által hivatkozott 1408/71/EGK-rendeletet a 2004. április 29-én kelt 883/2004/EK-rendelet 90. cikke hatályon kívül helyezte. Ezen hatályos EK-rendelet 20. cikk (2) bekezdése tartalmaz rendelkezést az egyes tagállami intézmények által nyújtható természetbeni ellátásokról, azonban visszautalás történik a nemzeti intézmény által kiadott engedélyhez kötöttségre.
A Kr. 10. § (5) bekezdésében írtak szintén nem vehetők figyelembe, mert a meg nem tagadható hozzájárulások esetére tartalmaz előírást, a felperes esetében pedig - a fent kifejtett indokok szerint is - nem követett el jogszabálysértést az alperes, amikor nem nyújtott a külföldi gyógykezelés költségéhez támogatást.
Önmagában az a hivatkozás, hogy más személy részére hasonló támogatást nyújtottak, nem teremt alanyi jogosultságot a támogatáshoz, különösen ennek feltételei ismerete nélkül, és ez nem minősül a diszkrimináció tilalmába ütközőnek sem.
Mindezen indokokra figyelemmel a Kúria a munkaügyi bíróság indokainál fogva helytálló ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. III. 10.846/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Kovács, Barborják és társa Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Kovács Gábor Viktor ügyvéd által képviselt P. J. felperesnek a dr. Szenteleki Judit Ügyvédi Iroda által képviselt Országos Egészségbiztosítási Pénztár alperes ellen társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon 3.M.3412/2011. szám alatt indított és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 2012. augusztus 29-én kelt 3.M.3412/2011/23. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes részéről előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a 2013. szeptember 16. napján tartott tárgyaláson meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 3.M.3412/2011/23. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 10 000 (tízezer) forint + ÁFA felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült illetéket a magyar állam viseli.
I n d o k o l á s
P. J. 2009. szeptember 3-án benyújtott, a külföldi gyógykezelés költségeihez szükséges támogatás iránti kérelmét elbírálva azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nemzetközi és Európai Uniós Főosztálya 2010. január 21-én kelt határozatával elutasította. A határozat indokolása a külföldi gyógykezelésekkel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 227/2003.(XII.13.) Korm. rendelet (Kr.) 2. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdésére hivatkozott, utalva az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ (OSZMK), valamint az Egészségügyi Tudományi Tanács (ETT) nemleges javaslatára. A külföldi gyógykezelés költségeihez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár abban az esetben tud támogatást nyújtani, amennyiben a rendelet által meghatározott szervek szakmai támogató javaslata áll rendelkezésre, azonban a hivatkozott szakmai testületek a felperest illetően nem támogatták a külföldi gyógykezelést, ezért a kérelmet el kellett utasítani.A kérelmező fellebbezése folytán eljárt Egészségbiztosítási Felügyelet 2010. április 20-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntése indokolásában utalt az elsőfokú határozatban írtakra, illetőleg az OSZMK-tól és az ETT-től beszerzett szakmai állásfoglalásokra. Az OSZMK és az ETT szakmai véleménye alapján megállapította, hogy a kérelmező esetében nem volt olyan különleges momentum, amely indokolta volna sok száz hasonló állapotú beteghez képest az eltérő kivételes eljárás támogatását, mivel a kérelmező által támogatni kért kezelés nem rendelkezik lényeges előnnyel a Magyarországon is elérhető ún. radikális prostatatectomia laparoszkópos technikájával szemben. A szakmai szervek egybehangzó véleménye alapján a másodfokú társadalombiztosítási szerv úgy értékelte, hogy az elsőfokú társadalombiztosítási hatóság a jogszabályok és a rendelkezésre álló szakmai állásfoglalások alapján hozott határozata helytálló.
P. J. keresetében a társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálatát kérte jogszabálysértésre, a Kr. 2. § (2) és (3) bekezdéseinek megsértésére hivatkozva. Álláspontja szerint a közigazgatási eljárásban részt vett szakértői szervek megalapozatlan, szakszerűtlen és terhére elfogult szakvéleményt terjesztettek elő, így az alperes ezen alapuló határozatai megalapozatlanok és jogszabálysértőek. A szakvélemények megalapozatlansága körében egyebek mellett arra is hivatkozott, hogy a kérelme beadása óta eltelt időben javaslat történt az általa Németországban igénybe vett műtéti eljárás Magyarországon történő bevezetésére, amely azt támasztja alá, hogy szakmailag mindenképpen indokolt és helyes döntés volt a Magyarországon el nem érhető műtéti eljárás Németországban történő igénybe vétele. Több helyen tévesen hivatkoztak a műtétet megelőző orvosi leletek tartalmára. A szeptember 28-i műtétet megelőzően három héttel adta be a kérelmét, tehát lett volna lehetőség arra, hogy a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a személyes vizsgálata alapján kerüljön sor a szakvélemények elkészítésére. A Kr. 2. § (5) bekezdésében felsorolt feltételek vizsgálata nem történt meg. Az általa igénybe vett robotasszisztált műtéti eljárás sikere sokkal nagyobb valószínűségű, mint a Magyarországon is alkalmazott laparoszkópos műtéti technikáé, ezért megfelelt a törvényi feltételeknek, így a támogatás megtagadása jogszerűtlen volt. A felperes hivatkozott a két műtéti technikát követő gyógyulási időtartam eltérőségére, a maradandó károsodások és a műtéttel járó kockázatok lényegesen csekélyebb voltára.
A felperes hátrányos megkülönböztetésre is hivatkozott azzal összefüggésben, hogy tudomása szerint az alperes más biztosított esetében engedélyezte a németországi műtétet. Utóbb a felperes kiegészítette keresetét azzal, hogy vagylagosan azon költségek megtérítésére kérte kötelezni az alperest, amely költségek akkor merültek volna fel, ha a műtétet Magyarországon végzik, figyelemmel a műtétet megelőző vizsgálatokra és az azt követő utógondozás, illetőleg keresőképtelenség időszakára is. Hivatkozott az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkében foglaltakra. A felperes sérelmezte, hogy az eljárás során semmilyen módon nem került értékelésre az, hogy a Németországban igénybe vett robotasszisztált műtéti technika alkalmazásával lényegesen rövidebb ideig volt a műtétet követően keresőképtelen állományban, ezen kívül sokkal kisebb eséllyel kellett műtéti szövődményekkel számolnia, mint amennyiben a Magyarországon alkalmazott más műtéti eljárást vett volna igénybe. Álláspontja szerint nem méltányossági kategóriába kell sorolni a rajta végrehajtott életmentő műtét költségeinek kifizetését; a jogszabály rendelkezéséből az következik, hogy szakmailag támogató javaslat esetén az egészségbiztosítási pénztár köteles a kért támogatást megadni. Mivel esetében a szakmai vélemények megalapozatlanok, elfogultak és felületesek voltak, ily módon nem került teljes körűen vizsgálatra a Kr. 2. § és 3. §-ban foglalt feltételek fennállása, ezért jogsértők a határozatok.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A közigazgatási eljárás során beszerzett egybehangzó szakmai állásfoglalásokra hivatkozott és arra, hogy azokra tekintettel az alperesnek nem volt lehetősége a külföldi kezelés támogatására irányuló döntést hozni. Hivatkozott arra, hogy határozata a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban áll. Érvelése szerint méltányosságból megítélhető támogatás esetében nincs jelentősége annak, hogy más betegeknél mikor és milyen műtéti eljárást támogatott a társadalombiztosítás. A kiegészített keresetet illetően az alperes arra hivatkozott, hogy a jelen perben kizárólag az első- és másodfokú társadalombiztosítási határozatok jogszerűségét bírálhatta el a bíróság, tehát nincs lehetőség ezen peres eljárásban arra, hogy az egyéb más költségek megtérítésére kötelezze esetlegesen az alperest. Az Európai Unió Alapjogi Chartája a szolgáltatások szabad nyújtása tekintetében olyan irányelv, amelyre közvetlenül bírósági eljárásban nem lehet hivatkozni, ezen túlmenően azonban álláspontja szerint a szolgáltatások szabad áramlása nem azonos azzal, hogy a beteg melyik országban, vagy milyen egészségügyi intézmény által nyújtott egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, kötelezte a felperest 10 000 forint perköltség megfizetésére, egyebekben megállapította, hogy az eljárás során felmerült 165 735 forint szakértői díjat az állam viseli. Ítéletének indokolásában hivatkozott a munkaügyi bíróság az általa beszerzett ETT szakvéleményben foglaltakra, miszerint kétségtelen, hogy a robotasszisztált sebészi technológia sem prosztata, sem egyéb szervek megbetegedése esetén a szakvélemény elkészítésekor Magyarországon nem volt elérhető eljárás, azonban a prosztatakarcinóma teljes gyógyításához szükséges más műtéti módszerek elérhetőek. Összefoglalásul a szakvélemény azt tartalmazta, hogy a szervre lokalizált prosztatakarcinóma műtéti kezelésének lehetőségei adottak, tehát a betegség gyógyítható hazánkban, ezért egy más technikával végzett műtét külföldi extrém finanszírozása és a járulékos költségek vállalása nem indokolt. A felperes támogatás iránti kérelme más technikával elérhető gyógymód külföldön történő elvégzésével állt összefüggésben, azt pedig nem lehetett megállapítani a perbeli időszakra vonatkozóan, hogy ne lettek volna meg a gyógymód alkalmazásának magyarországi feltételei, ezért orvosszakmai szempontból helytálló volt az alperesi határozat. A szakértő rögzítette, hogy a prosztata eltávolítás különböző technikái között a jelenleg rendelkezésre álló orvosi adatok alapján az onkológiai eredmények tekintetében elsősorban a műtétet követő időszak lefolyása szempontjából van különbség.
Idézte a munkaügyi bíróság ítélete indokolásában a Kr. 2. § (1) és (5) bekezdésében, valamint 3. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket, továbbá megállapította, hogy mind az OSZMK, mind az ETT által készített szakvéleményeknek a szakkérdésben kifejtett álláspontja, érdemi javaslata egybehangzóan - aggálymentesen - nemleges volt. A Kr. 2. § (5) bekezdésében írtakat illetően utalt arra, hogy a felperes betegségének gyógyítása többféle műtéti technológiával is elérhető Magyarországon. Nem eredményezi a Kr. szerinti támogatáshoz szükséges feltételek fennállását, hogy a felperest az általa kevésbé jónak minősített hazai intézményekben alkalmazott műtéti technológiák helyett, saját anyagi kockázatára a Németországban igénybe vehető műtéti eljárást vette igénybe. Önmagában azt a körülményt, hogy a Kr. 3. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben a felperes személyes vizsgálatára nem került sor a kérelem elbírálását megelőzően az ETT részéről, nem minősül a döntés érdemére kiható súlyú hiányosságnak, hiszen a kérelem beadását követő 3 hét elteltével már Németországban elvégezték a műtétet. Az OSZMK szakvéleménye a műtét időpontját megelőzően készült, az ezt követően készített és részletes indokolást tartalmazó ETT szakmai állásfoglalás azonban már a műtéti beavatkozás után keletkezett. A perben beszerzett ETT szakvélemény sem tartalmazott arra vonatkozó hivatkozást, hogy a felperes állapotát a személyes vizsgálat hiányában nem volt mód kellően alaposan értékelni, illetve a műtét elvégzése és személyes vizsgálat hiánya akadályozta volna a kérdéses állásfoglalást. Abból a tényből, hogy a hazai orvosok a németországi eljárást még nem alkalmazták, nem következik, hogy a felperest illetően elfogultak lettek volna és ne szakmai alapon alakították volna ki véleményüket.
A felperes sérelmezte, hogy a szakmai bizottság nem tett javaslatot a további gyógykezelést végző hazai egészségügyi intézményre és a terápiás módra sem, azonban az ETT véleménye elkészítésekor a felperes már túl volt a műtéti beavatkozáson, az utógondozásra való tájékoztatás hiánya pedig nem befolyásolja, hogy a felperes esetében nem álltak fenn a Kr. 2. §-ában meghatározott feltételek.
Rámutatott a munkaügyi bíróság arra is, hogy a jogszabály a "támogatást nyújthat" kifejezést tartalmazza, amely szóhasználatból az következik, hogy támogató javaslat esetében se köteles a társadalombiztosítási szerv vállalni a műtét finanszírozását.
A bíróság nem találta alaposnak a kereseti hivatkozást a hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben sem. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből nem következik, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén az érintett állampolgárnak vagy a gyógykezelést kérő személynek alanyi jogosultsága lenne a támogatásra. Az a körülmény, hogy adott esetben bárkinek valamely uniós tagállamban a hasonló műtéti eljárást esetlegesen támogatta az alperes, jelen ügy érdemi elbírálását nem befolyásolhatta, illetve önmagában ezen tény alapján az alperes nem köteles minden egyes hasonló műtéti technika igénybevételének a finanszírozására.
A munkaügyi bíróság a felperesnek a keresetkiegészítéssel - a költségek megtérítésével - kapcsolatos elutasító rendelkezését is indokolta, ez azonban nem tárgya a felülvizsgálati eljárásnak a továbbiakban.
Az ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel törvénysértésre, a Kr. 2. § (5) bekezdésében, 3. § (1) bekezdésében, a Pp. 339. §-ában írt rendelkezések megsértésére, illetve ezen jogszabályok helytelen jogi értelmezésére hivatkozással. Ezért elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete szerint a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát, míg másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte.
Felülvizsgálati kérelmének indokolásában idézte a Kr. 2. § (5) bekezdésében írt rendelkezést, mert - álláspontja szerint - ezen rendelkezés helyes értelmezését mulasztotta el a munkaügyi bíróság. Eszerint a külföldön már alkalmazott gyógymód hazai alkalmazása feltételeinek hiányát tekinti a külföldi gyógykezelés indokoltsága feltételének, nem pedig azt, hogy általában az adott betegség gyógyításával kapcsolatos bármilyen egyéb eljárás, gyógymód ne legyen biztosítva hazai egészségügyi intézményben, így külföldi szakember meghívásával sem alkalmazható. Azt pedig az eljárás során beszerzett szakvélemények is egyértelműen alátámasztották, hogy a felperes által igénybe vett ún. robotasszisztált laparoszkópos műtéti technika alkalmazásának feltételei hazai egészségügyi intézményben nem voltak biztosítottak. A felperes esetében a Kr. 2. § (5) bekezdésében megszabott minden feltétel teljesült.
Idézte a felperes a felülvizsgálati kérelmében a Kr. 3. § (1) bekezdését is, és e körben jogsértésnek minősítette azt, hogy az eljáró szakmai bizottság a felperes személyes vizsgálatát elmulasztotta. A hivatkozott rendelkezés egyértelműen és kötelezően előírja, hogy a szakmai bizottságnak a döntését megelőzően meg kell vizsgálnia a gyógykezelésre jogosult személyt. A felperes határozott álláspontja szerint személyes vizsgálat nélkül megalapozott orvosi döntést nem is hozhattak volna.
A Pp. 339. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásával a személyes vizsgálat elmaradása alapvető eljárási szabálysértés, ami a társadalombiztosítási határozat hatályon kívül helyezését kellett volna hogy maga után vonja.
Idézte felülvizsgálati kérelmében a felperes a Kr. 3. § (1) bekezdés b) pontját is, miszerint az elutasítást a szakmai bizottságnak írásban indokolnia kell, illetve javaslatot kell tennie a további gyógykezelést végző hazai egészségügyi intézményre és terápiás módokra. Ezt a rendelkezést sem tartották be, ezért is törvénysértő a határozat. A javaslattétel elmulasztása az ügy érdemét érintő lényeges jogszabálysértésnek minősül.
A kérelem benyújtásának időpontjában a felperes betegségéből eredően már életveszélyben volt. Az orvosi vizsgálatok elvégzése a javaslat elkészítése, az ezzel kapcsolatos eljárás késedelmes volt, ez életveszélyes helyzetet teremtett. Hivatkozott a felperes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 6. §-ában írt azon rendelkezésre is, miszerint minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos, vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátásához, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság e vonatkozásban is elmulasztotta annak megállapítását, hogy a szakmai bizottság a döntést jogszabálysértő módon hozta-e meg és nem alkalmazta ez okból sem a Pp. 339. § (1) bekezdésében írt rendelkezést.
A felperes álláspontja szerint a Kr. 2. § (1) bekezdésében írtak megfogalmazásakor a jogalkotó azért alkalmazott feltételes módot, mert a támogatást az ott meghatározott feltételekhez kötötte, nem pedig azért, mert a támogatás nyújtása OEP mérlegelési, illetve méltányossági jogkörbe tartozna. Ezt az értelmezést támasztja alá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (1) bekezdésének rendelkezése is, amely szerint a közigazgatási hatóság mérlegelési és méltányossági jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A Kr. ugyanis a 2. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeken kívül egyéb mérlegelési, illetőleg méltányossági szempontot nem határozott meg, következésképpen az ítélet értelmezése szerinti mérlegelési, illetve méltányossági jogkör nem illeti meg e körben az egészségbiztosítási pénztárt.
A fentieket meghaladóan az élethez és egészséghez való jog alanyi jog, Magyarország Alaptörvénye és az egészségügyről szóló törvény alapján, így amennyiben a magyar egészségügyben alkalmazott eljárások a konkrét esetben nem feltétlenül alkalmasak az élet megmentésére, illetve a megbetegedés előtti életminőséget a lehető legnagyobb mértékben megközelítő felgyógyulásra, a Kr. 2. § (1) bekezdésének rendelkezése éppen ennek az alanyi jognak az érvényesülését hivatott biztosítani és nyilvánvaló célja, hogy olyan esetben, amikor az életmentés s az egészség megőrzése Magyarországon nem lehetséges, biztosítva legyen a külföldi gyógykezelésnek a társadalombiztosítás terhére történő finanszírozása.
A felperes hivatkozott továbbá arra, hogy tudomása szerint az alperes korábban már finanszírozott Németországban végzett radikális prosztata műtétet, ezt maga az alperes sem tagadta és e körben a munkaügyi bíróság elmulasztotta a bizonyítási eljárást lefolytatni, ezért eljárása sérti a fent is hivatkozott eljárási szabályokat is.
A Kr. 10. § (1) bekezdése értelmében a rendelet előírásait a külföldi gyógykezelésre jogosult személyek részére nyújtandó gyógykezelések tekintetében a vonatkozó EU-s rendeletek szabályai szerint kell alkalmazni. A 10. § (5) bekezdése szerint amennyiben az EU-s rendeletek szabályai szerint nem tagadható meg a hozzájárulás a külföldi gyógykezelés az Európai Unió tagállamában, akkor e rendelet 2. § (5) bekezdését nem kell alkalmazni, azaz nem a kormányrendelet szerinti feltételrendszer alkalmazandó, hanem az 1408/71/EGK rendeletben írtak. A felperes a C-173/09. számú eseti döntésre, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 3. fejezet 56. cikkére és az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU általános irányelvében foglaltakra is hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálásakor a felperes által hivatkozott eljárásjogi és anyagi jogi szabályok keretei között bírálta felül a munkaügyi bíróság ítéletét és arra a megállapításra jutott, hogy az nem jogszabálysértő, érdemben a jogszabályok helyes értelmezésével hozta meg döntését a munkaügyi bíróság.
A felperes felülvizsgálati kérelmét elsődlegesen a Kr. 2. § (1) és (5) bekezdésében írt rendelkezésekre alapította. A perbeli időben hatályos Kr. 2. § (1) bekezdés szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár e rendelet alapján a külföldi gyógykezelésre jogosult személy külföldi gyógykezeléseinek költségeihez támogatást nyújthat, ha a külföldi gyógykezelésre jogosult személy rendelkezik az OSZMK támogató javaslatával. Az (5) bekezdés pedig kimondja, hogy a külföldi gyógykezelés akkor indokolt, ha a külföldön már alkalmazott gyógymód a gyakorlatban is eredményesnek bizonyult és esélye van a beavatkozás sikerességének, továbbá hazai egészségügyi intézményben a gyógymód alkalmazásának nincsenek meg a feltételei és azok külföldi szakember meghívásos közreműködésével sem teremthetőek meg.
Nem fogadta el a Kúria a felperes által kifejtett, ezen két rendelkezésre vonatkozó jogszabály-értelmezést, jogi okfejtést, különös tekintettel a felperes által hivatkozott - bár az eljárás indulásakor még nem hatályos - Alaptörvényben, Egészségügyi törvényben és az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU Irányelvében (Irányelv) írtakkal egybevetve.
Elsődlegesen azt emeli ki a Kúria, hogy sem az Alaptörvényből - amely az eljárás kezdetekor még nem volt hatályban -, sem az Irányelvből nem vezethető le a felperes által kért támogatásra való alanyi jogosultság. Az Alaptörvény a korábbi Alkotmányhoz hasonlóan deklarálja a testi és lelki egészséghez való jogot, amelynek érvényesülését - egyebek mellett - az egészségügyi ellátás igénybevételének a feltételrendszerét meghatározó egészségbiztosítási jogszabályok biztosítják.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/D. § (1)-(2) bekezdése értelmezése során az 54/1996.(XI.30.) AB határozatában kimondta, hogy a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosítása olyan alkotmányos feladatot jelent, amelyet az állam a központi szervei és a helyi önkormányzati - továbbá egyéb - szervek rendszere révén valósít meg. Ennek keretében az állam - egyebek között - egészségügyi intézményhálózat működtetésére és az orvosi ellátás megszervezésére köteles. Az egészségügyi intézményhálózat és az orvosi ellátás körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. Ilyennek lenne minősíthető például, ha az ország egyes területein az egészségügyi intézményrendszer és az orvosi ellátás teljesen hiányozna. Az ilyen szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ában meghatározott állami kötelezettségnek nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg.
Mindebből az következik, hogy alanyi jogon nem tarthat igényt egyetlen egy állampolgár, biztosított sem az Európai Unió bármelyik tagországában alkalmazott lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátásra.
A hivatkozott Irányelv (18) bekezdése szerint a betegjogok biztosítása mellett továbbra is a tagállamok határozzák meg nemzeti jogszabályaikban, hogy közegészségügyi rendszerük és szociális biztonsággal kapcsolatos jogszabályaik alkalmazásában ki tekintendő biztosított személynek. A (40) bekezdés pedig kimondja, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a tagállamok előzetes engedélyhez köthetik a más tagállamban nyújtott kórházi ellátás költségeinek a nemzeti rendszer általi átvállalását. A (44) bekezdés utal a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára, miszerint az előzetes engedély megadásának vagy megtagadásának kritériumait a közérdeken alapuló kényszerítő okokra figyelemmel szükséges és arányos mértékre kell korlátozni, és lényegében ez is a tagállam nemzeti jogszabályait hatalmazza fel ennek eldöntésére, a feltételek meghatározására.
Ezen Irányelvben foglaltaknak megfelelően alkotta meg a Kormány a hivatkozott rendeletét és tette engedélyezhetővé - a rendelet által megkövetelt feltételek megléte esetén - a külföldi gyógykezelés költségeinek támogatását. A feltétel az adott szakmai szervezetek javaslata lett volna, ami a felperes esetében nem teljesült, mert betegségét a magyarországi lehetséges gyógymódokat értékelve a szakmai szervezet úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a külföldön történő gyógykezelés. A gyógymód lényegében az az orvosi eljárás, terápia, amelyet valamely betegség gyógykezelése során valakinél alkalmaznak. Ettől különbözik a műtéti technika, és a jelen esetben tulajdonképpen a felperes egy más műtéti technikát választott, nem pedig gyógymódot.
A szakvélemények szerint a felperes betegségének gyógyítására többféle, Magyarországon is alkalmazott gyógymódot alkalmazhattak volna. Ehhez képest a felperes egy Németországban alkalmazott műtéti technikát kiválasztva kérte a támogatást, amit a szakmai szervezet nem javasolt és nem talált elfogadhatónak. Az OSZMK, mint szakmai testület véleményét a felperes személyes vizsgálata alapján alakította ki. Mivel a felperesen ezt követően Németországban a műtétet végrehajtották, nem minősülhet alapvető eljárási szabálysértésnek - mint ahogy arra a munkaügyi bíróság is rámutatott - az, hogy az ETT ezt követően már csak iratok és leletek alapján alakította ki saját szakvéleményét. Egy műtét utáni állapot vizsgálata nem lehet releváns a műtét előtti gyógymód megválasztásának megítélésében.
A felperesnek a szakmai testületek késedelmes véleményadását illető kifogásai sem helytállóak, mivel saját előadása szerint is a műtétet megelőzően három héttel korábban terjesztette elő igényét. Ugyanakkor a Kr. 3. § (2) bekezdése szerint az ETT a felülvizsgálat során a hozzá benyújtott kérelemtől számított 60 napon belül hoz döntést.
Ami a szakmai bizottság elutasításának érdemét illeti, ez olyan szakkérdés, amit a Pp. 177. §-a szerint a bírósági eljárásban szakértő kirendelésével volt mód tisztázni. A rendelet már eleve a közigazgatási eljárásban is a legmagasabb szintű szakmai testület véleményét, javaslatát rendelte beszerezni és ezen testület erősítette meg a bírósági eljárásban is a korábban kialakított szakmai álláspontját. A közigazgatási eljárásban, illetve bírósági eljárásban egybehangzó orvosi szakmai testületi vélemények álltak rendelkezésre, amelyek nem voltak aggályosak, így mind a közigazgatási eljárásban hozott döntést, mind a bírósági döntést ezekre alapítottan helytállóan hozták meg a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek, illetve a munkaügyi bíróság.
Az, hogy a Kr. 3. § (1) bekezdés b) pontjában írt, a további gyógykezelést végző hazai egészségügyi intézményre és terápiás módokra vonatkozó javaslattételt elmulasztották a kérelem elutasításával egyidejűleg, nem minősül az adott tényállás mellett alapvető eljárási szabályszegésnek. Egy, már külföldön elvégzett műtét után - amely műtéti technikát Magyarországon nem alkalmazzák - egy magyarországi gyógyintézményre és terápiára vonatkozó javaslattétel irreleváns lett volna.
Mindezen indokokra figyelemmel, mivel a Kr. 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti javaslattal a felperes nem rendelkezett, így a Kr. által meghatározott feltétel beállta hiányában nem is volt mód a támogatás nyújtásának kérdése eldöntését mérlegelni. Engedély hiányában nincs jelentősége a mérlegelés, méltányosság körében kifejtett felülvizsgálati kérelemben írt érvelésnek, azonban rámutat a Kúria arra, hogy a Kr. nem írja elő kötelezően a külföldi gyógykezelés támogatását még arra az esetre sem, ha a biztosított támogatói javaslattal rendelkezik. E körben is helyesen értelmezte a munkaügyi bíróság a Korm. rendeletben foglaltakat.
A felperes által hivatkozott 1408/71/EGK rendeletet a 2004. április 29-én kelt 883/2004/EK rendelet 90. cikke hatályon kívül helyezte. Ezen hatályos EK rendelet 20. cikk (2) bekezdése tartalmaz rendelkezést az egyes tagállami intézmények által nyújtható természetbeni ellátásokról, azonban visszautalás történik a nemzeti intézmény által kiadott engedélyhez kötöttségre.
A Kr. 10. § (5) bekezdésében írtak szintén nem vehetők figyelembe, mert a meg nem tagadható hozzájárulások esetére tartalmaz előírást, a felperes esetében pedig - a fent kifejtett indokok szerint is - nem követett el jogszabálysértést az alperes, amikor nem nyújtott a külföldi gyógykezelés költségéhez támogatást.
Önmagában az a hivatkozás, hogy más személy részére hasonló támogatást nyújtottak, nem teremt alanyi jogosultságot a támogatáshoz, különösen ennek feltételei ismerete nélkül, és ez nem minősül a diszkrimináció tilalmába ütközőnek sem.
Mindezen indokokra figyelemmel a Kúria a munkaügyi bíróság indokainál fogva helytálló ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felperes perköltségre vonatkozó fizetése a Pp. 78. § (1) bekezdésén alapul.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült illetéket a magyar állam viseli figyelemmel a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 75/A. §-a szerint, mert az egészségbiztosítási biztosított általi igénybevétellel kapcsolatos eljárások illeték- és költségmentesek.
Budapest, 2013. szeptember 16.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Patassyné dr. Dualszky Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró
(Kúria Mfv. III. 10.846/2012.)