BH 2014.2.45

A fordító által fordítási díjként kiszámlázott végösszeg tételét képező postai költség járulékos költség, ezáltal áfaköteles, az áfa a fordítás megrendelőjére áthárítható [2007. évi CXXVII. tv. 70. § (1) bek., 85. § (1) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az ítélőtábla a 2013. július 2-án meghozott végzésével a fordító részére - ennyiben a benyújtott számlával egyezően - 7824 forint 22 fillér fordítási díjat, annak 27 százalékát képező 1663 forint 42 fillér általános forgalmi adót, valamint 390 forint postázási költséget, mindösszesen 8214 forintot állapított meg.
Az igényelttel szemben azonban a 390 forint postázási költség után nem állapította meg a 105 forint 30 fillér általános forgalmi adót.
Álláspontja szerint az általános forgalmi adó...

BH 2014.2.45 A fordító által fordítási díjként kiszámlázott végösszeg tételét képező postai költség járulékos költség, ezáltal áfaköteles, az áfa a fordítás megrendelőjére áthárítható [2007. évi CXXVII. tv. 70. § (1) bek., 85. § (1) bek.].
Az ítélőtábla a 2013. július 2-án meghozott végzésével a fordító részére - ennyiben a benyújtott számlával egyezően - 7824 forint 22 fillér fordítási díjat, annak 27 százalékát képező 1663 forint 42 fillér általános forgalmi adót, valamint 390 forint postázási költséget, mindösszesen 8214 forintot állapított meg.
Az igényelttel szemben azonban a 390 forint postázási költség után nem állapította meg a 105 forint 30 fillér általános forgalmi adót.
Álláspontja szerint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. törvény) 85. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása adómentes, azt általános forgalmi adó nem terheli.
A díj megállapítása során ezért a postaköltség 27% általános forgalmi adójának megfelelő 105 forint 30 fillért figyelmen kívül hagyta.
A végzés ellen a fordító fellebbezett.
Álláspontja szerint a postaköltség járulékos költségnek minősül, és mint ilyen, felveszi a kiszámlázott fő szolgáltatás, vagyis a fordítás általános forgalmi adójának mértékét (azaz a 27%-ot).
Hivatkozott az Áfa. törvény 70. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába beletartoznak azok a felmerült járulékos költségek - így különösen a fuvarozással összefüggő díjak és költségek -, amelyeket a szolgáltatás nyújtója hárít át a szolgáltatás igénybe vevőjére.
A postai szolgáltatás ellenértékének számlázása önmagában nem történne meg a megrendelő és a fordító között, arra kifejezetten azért kerül sor, mert egyéb szolgáltatás-teljesítés történik közöttük, melynek kapcsán a termék eljuttatásáról az eladó, azaz a fordító gondoskodik, ezért a postaköltség a termékértékesítés járulékos költsége. Éppen ezért a postaköltség a továbbszámlázáskor nem tartja meg adómentességét, hanem a kifejtettek alapján felveszi az értékesített termék/szolgáltatás adómértékét.
A Legfőbb Ügyészség a fellebbezést alaposnak találta és a támadott végzés megváltoztatását, a postázási költség után az általános forgalmi adó megállapítását, a fordító részére így összességében 8320 forint fordítói díj meghatározását indítványozta.
A fellebbezés alapos.
A fordító a fellebbviteli főügyészség - nem jogerős elsőfokú ítéletre vonatkozó - indítványának lefordítását a megbízásnak megfelelően elvégezte, az ennek kapcsán felmerült díja és költsége tekintetében a számlát benyújtotta.
A fordítási díj és annak általános forgalmi adója, valamint a postázási költség megállapítására helyesen került sor az ítélőtábla részéről.
A postázási költség kapcsán felszámítandó általános forgalmi adó tekintetében a Kúria - amint korábban is (Bkf. II. 1.115/2013/2., Bkf. II. 1.263/2013/2.) - az alábbi álláspontra helyezkedett:
Az Áfa. törvény 85. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint valóban mentes az adó alól az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása. Azonban - amint arra fellebbezésében a fordító helyesen hivatkozott - az Áfa. törvény 70. § (1) bekezdésének b) pontja szerint termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába beletartoznak a felmerült járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, a szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybe vevőjére. A törvény értelmében ilyen járulékos költségnek tekinthetők különösen a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással összefüggő díjak és költségek.
A fordító a megrendelt szolgáltatást teljesítette, melynek járulékos költsége a szolgáltatásnak a megrendelőhöz történő posta útján való eljuttatása, s mivel a postázási költség járulékos költségnek minősül, következésképpen az általános forgalmi adó alapjába beszámít.
A postázási költség ekként a továbbszámlázáskor nem tartja meg adómentességét, hanem felveszi az értékesített szolgáltatás adójának mértékét.
Az Áfa. törvény 85. §-a a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel állapít meg az általános forgalmi adó alóli mentességet.
Amint azt a törvényhez kapcsolódó előterjesztői indokolás rögzíti: az Áfa. törvény taxatív felsorolást adva egyes közérdekű - alapvetően társadalmi közös fogyasztásként megvalósuló - tevékenységeket adómentességben részesít. A törvény értelmében azonban csak a rendelkezés szerinti konkrét ismérvekkel meghatározott személy, szervezet által végzett ilyen tevékenység minősül adómentesnek. A közszolgáltató személyére adott definíció egyrészt nevesíti a tevékenységet folytató szervezeteket. Másrészt szervezeti formától függetlenül a törvény értelmében közszolgáltatónak minősülnek azok a személyek, szervezetek, amelyek a tevékenységüket társadalombiztosítási, vagy egyéb kötelező biztosítási jogviszony alapján végzik, illetőleg a törvényben foglalt feltételekkel az egyéb non-profit jellegű szervezetek is.
Ehhez képest nyer helyes értelmezést az Áfa. törvény 85. § (1) bekezdésének a) pontja, amely szerint az egyetemes postai tevékenység nyújtása mentes az adó alól.
E rendelkezés tehát nem érinti azt, hogy a postázási költség az Áfa. törvény 70. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti járulékos költség. Ha az adóalany, jelen esetben a fordító visszterhes szolgáltatást nyújt a vevő részére, a postázási költség nem tartja meg adómentességét, hanem felveszi az értékesített termék (szolgáltatás) adótartalmát. A postai szolgáltatás ellenértékének számlázására kifejezetten azért kerül sor, mert termékértékesítés (szolgáltatás) teljesül az eladó (szolgáltatást nyújtó) és a vevő (szolgáltatást igénybe vevő) között, melynek során a termék (szolgáltatás) eljuttatásáról a vevőhöz az eladó gondoskodik. Az eljuttatás költsége pedig az Áfa. törvény 70. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a szolgáltatás adóalapjába beszámítandó.
Ekként a Kúria a támadott határozatot - a Be. 383. §-a szerint eljárva - a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen a Be. 372. §-ának (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a postázási költség után 105 forint 30 fillér általános forgalmi adót, s ezáltal a fordító részére összesen 8320 forint fordítási díjat állapított meg.
(Kúria Bkf. III. 1.148/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria Budapesten, a 2013. év október hó 25. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő
v é g z é s t:
A jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.232/2013/9. számú - fordítási díjat megállapító - végzését megváltoztatja, és az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. részére a fordítási díj összegét 8.320 (nyolcezer-háromszázhúsz) forintban állapítja meg.
I n d o k o l á s
A Fővárosi Ítélőtábla a 2013. július 2-án meghozott 1.Bf.232/2013/9. számú végzésével az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. (OFFI) részére - ennyiben a benyújtott számlával egyezően - 7.824 forint 22 fillér fordítási díjat, annak 27 százalékát képező 1.663 forint 42 fillér általános forgalmi adót, valamint 390 forint postázási költséget, mindösszesen 8.214 forintot állapított meg.
Az igényelttel szemben azonban a 390 forint postázási költség után nem állapította meg a 105 forint 30 fillér általános forgalmi adót.
Álláspontja szerint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa törvény) 85. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása adómentes, azt általános forgalmi adó nem terheli.
A díj megállapítása során ezért a postaköltség 27 % általános forgalmi adójának megfelelő 105 forint 30 fillért figyelmen kívül hagyta.
A végzés ellen az OFFI fellebbezett.
Álláspontja szerint a postaköltség járulékos költségnek minősül, és mint ilyen, felveszi a kiszámlázott fő szolgáltatás, vagyis a fordítás általános forgalmi adójának mértékét (azaz a 27 %-ot).
Hivatkozott az Áfa törvény 70. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába beletartoznak azok a felmerült járulékos költségek - így különösen a fuvarozással összefüggő díjak és költségek -, amelyeket a szolgáltatás nyújtója hárít át a szolgáltatás igénybe vevőjére.
A postai szolgáltatás ellenértékének számlázása önmagában nem történne meg a megrendelő és az OFFI között, arra kifejezetten azért kerül sor, mert egyéb szolgáltatás-teljesítés történik közöttük, melynek kapcsán a termék eljuttatásáról az eladó, azaz az OFFI gondoskodik, ezért a postaköltség a termékértékesítés járulékos költsége. Éppen ezért a postaköltség a továbbszámlázáskor nem tartja meg adómentességét, hanem a kifejtettek alapján felveszi az értékesített termék/szolgáltatás adómértékét.
A Legfőbb Ügyészség a BF.1654/2013. számú átiratában a fellebbezést alaposnak találta és a támadott végzés megváltoztatását, a postázási költség után az általános forgalmi adó megállapítását, az OFFI részére így összességében 8.320 forint fordítói díj meghatározását indítványozta.
A fellebbezés alapos.
Az OFFI a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség - a nem jogerős elsőfokú ítéletre vonatkozó - indítványának lefordítását a megbízásnak megfelelően elvégezte, az ennek kapcsán felmerült díja és költsége tekintetében a számlát benyújtotta.
A fordítási díj és annak általános forgalmi adója, valamint a postázási költség megállapítása helyesen történt a Fővárosi Ítélőtábla részéről.
A postázási költség kapcsán felszámítandó általános forgalmi adó tekintetében a Kúria - amint azt korábban is már tette (Bkf.II.1.115/2013/2., Bkf.II.1.263/2013/2.) - az alábbi álláspontra helyezkedett.
Az Áfa törvény 85. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint valóban mentes az adó alól az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása. Azonban - amint arra fellebbezésében az OFFI helyesen hivatkozott - az Áfa törvény 70. § (1) bekezdésének b) pontja szerint termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába beletartoznak a felmerült járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, a szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybe vevőjére. A törvény értelmében ilyen járulékos költségnek tekinthetők különösen a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással összefüggő díjak és költségek.
Az OFFI a megrendelt szolgáltatást teljesítette, melynek járulékos költsége a szolgáltatásnak a megrendelőhöz történő posta útján való eljuttatása, s mivel a postázási költség járulékos költségnek minősül, következésképpen az általános forgalmi adó alapjába beszámít.
A postázási költség ekként a továbbszámlázáskor nem tartja meg adómentességét, hanem felveszi az értékesített szolgáltatás adójának mértékét.
Az Áfa törvény 85. §-a a törvénynek az adó alóli mentességeket szabályozó VI. fejezetében helyezkedik el, helyes értelmezése szerint a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel állapít meg az általános forgalmi adó alóli mentességet.
Amint azt a törvényjavaslathoz benyújtott előterjesztői indokolás rögzíti: az Áfa törvény taxatív felsorolást adva egyes közérdekű - alapvetően társadalmi közös fogyasztásként megvalósuló - tevékenységeket adómentességben részesít. A törvény értelmében azonban csak a rendelkezés szerinti konkrét ismérvekkel meghatározott személy, szervezet által végzett ilyen tevékenység minősül adómentesnek. A közszolgáltató személyére adott definíció egyrészt nevesíti a tevékenységet folytató szervezeteket. Másrészt szervezeti formától függetlenül a törvény értelmében közszolgáltatónak minősülnek azok a személyek, szervezetek, amelyek a tevékenységüket társadalombiztosítási, vagy egyéb kötelező biztosítási jogviszony alapján végzik, illetőleg a törvényben foglalt feltételekkel az egyéb non-profit jellegű szervezetek is.
Ehhez képest nyer helyes értelmezést az Áfa törvény 85. § (1) bekezdésének a) pontja, amely szerint az egyetemes postai tevékenység nyújtása mentes az adó alól.
E rendelkezés nem érinti azt, hogy a postázási költség az Áfa törvény 70. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti járulékos költség. Ha tehát az adóalany, jelen esetben az OFFI szolgáltatást nyújt a vevő részére, annak költségére, a postázási költség nem tartja meg adómentességét, hanem felveszi az értékesített termék (szolgáltatás) adótartalmát. A postai szolgáltatás ellenértékének számlázására kifejezetten azért kerül sor, mert termékértékesítés (szolgáltatás) teljesül az eladó (szolgáltatást nyújtó) és a vevő (szolgáltatást igénybe vevő) között, melynek során a termék (szolgáltatás) eljuttatásáról a vevőhöz az eladó gondoskodik. Az eljuttatás költsége pedig az Áfa törvény 70. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a szolgáltatás adóalapjába beszámítandó.
Ekként a Kúria a támadott határozatot - a Be. 383. §-a szerint eljárva - a Be. 382. §-a értelmében, a Be.</a> 384. §-a szerint tanácsülésen a Be. 372. §-ának (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a postázási költség után 105 forint 30 fillér általános forgalmi adót, s ezáltal az OFFI részére összesen 8.320 forint fordítási díjat állapított meg.
Budapest, 2013. október 25.
Dr. Belegi József s.k. a tanács elnöke, Dr. Székely Ákos s.k. előadó bíró, Dr. Márki Zoltán s.k. bíró.
(Kúria Bkf. III. 1.148/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.