adozona.hu
BH+ 2014.2.82
BH+ 2014.2.82
Vezető tisztségviselő felelőssége fennállásának feltételei a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben tanúsított magatartással összefüggésben bekövetkezett vagyoncsökkenés miatt [1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban: Cstv.) 31/A. § (1) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A perben nem álló G. P. Zrt. egyszemélyes gazdasági társaság (a továbbiakban: adós) felszámolását a bíróság a 2009. február 10-én előterjesztett kérelem alapján 2009. március 17-ei kezdő időponttal rendelte el. Az alperes 2003. február 28-ától a felszámolás elrendeléséig az adós részvénytársaság önálló cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselője volt.
A felperes az adós cég alkalmazásában állt, 2007. augusztus 2-án üzemi balesetet szenvedett. 2008. január 14-én kelt levelével vagyoni és a ...
A felperes az adós cég alkalmazásában állt, 2007. augusztus 2-án üzemi balesetet szenvedett. 2008. január 14-én kelt levelével vagyoni és a maga, illetve felesége nevében előterjesztett összesen 25 000 000 Ft nem vagyoni kárának megtérítésére szólította fel a munkáltatóját. 2009. március 29-én hitelezői igényét a felszámolási eljárás során is előterjesztette. A másodfokú bíróság a 2011. február 15-én kelt részítéletével az adós kártérítési felelősségének mértékét 90%-ra, a nem vagyoni kár összegét 18 000 000 Ft-ra, továbbá a részítéletben részletezettek szerint a vagyoni károk megtérítési összegeit (ideértve a járadékokat is) a részítéletben rögzített mértékben felemelte.
Az alperes, mint az adós cég vezető tisztségviselője az üzemi balesetet nem jelentette be az adós által kötött felelősség biztosítási szerződés alapján előírt egy éven belül a biztosítónak. A biztosító ezért a felperes jogerős részítélet alapján előterjesztett kártérítési igényének kielégítése elől elzárkózott.
A felperes a 2010. november 9-én benyújtott, utóbb módosított, illetve pontosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes az adós részvénytársaság vezető tisztségviselőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, s emiatt a társaság vagyona csökkent. Állította, hogy a 2008. január 14-ei gazdálkodási adatokból kitűnően, az alperesnek számolnia kellett azzal, hogy a társaság vagyona nem fogja fedezni a felperesnek munkajogi jogviszonyból származó 30 000 000 Ft-nyi igénye kielégítését. A felperes utalt arra, hogy az adós részvénytársaság felelősségi biztosítója az alperes mulasztása miatt nem állt helyt, és emiatt az érvényesített kártérítési igény erejéig a hitelezői igények kielégítésére szolgáló vagyon is csökkent.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a 2008. január 14-én bejelentett kártérítési igény érvényesítése időpontjában az adós cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, illetve neki, mint a cég vezető tisztségviselőjének ennek bekövetkezésével számolnia kellett. Utalt arra, hogy a társaság vagyona jelentős mértékben meghaladta a felperes követelésének összegét.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Úgy ítélte, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a jogvita elbírálásához szükséges tényállást, abból helytállóan vonta le jogi következtetését is.
Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes nem bizonyította, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdésében az alperes helytállási kötelezettségét megalapozó együttes jogszabályi feltételek fennállását. Nem nyert igazolást, hogy a felperes által megjelölt időpontban - 2008. január 14-én - az adós cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, ekkor meglévő, utóbb felszámolási vagyonná vált vagyona az alperes kötelezettségszegése, illetve mulasztása miatt csökkent, és ezáltal sérültek a hitelezői érdekek.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal az elsőfokú bírósági állásponttal is, hogy a vezető tisztségviselőnek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján nem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezéséért, illetve az esetlegesen rossz gazdasági döntéseiért kell felelnie. E jogszabály alapján fennálló felelősség megállapítása tekintetében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontja, az ezt követően tanúsított ügyvezetői magatartás, az azzal összefüggésben keletkező vagyoncsökkenés bír jogi jelentőséggel.
A másodfokú bíróság szerint a felperes nem bizonyította, hogy az alperes mulasztása az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezése után történt. Úgy ítélte ugyanis, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet akkor áll be, amikor az adós az esedékes tartozását nem tudja megfizetni. Az alperes által a 9. sorszámú beadványhoz csatolt mellékletekből arra következtetett, hogy a felperes igényének az adóshoz való bejelentése időpontjában és azt követően is, az adós még jelentős likvid vagyonnal rendelkezett. A 2008. december 31-ével készített mérleg szerint a pénzeszközei meghaladták a 87 000 000 Ft-ot. Utalt arra, a likvid pénzeszköz meglétét bizonyították a tőkeemelésről és a kölcsön felvételéről készült okiratok is. Rámutatott, az alperes az adós biztosítójával szemben - a biztosítási szerződés alapján - 2008. augusztus 2-áig léphetett volna fel eredményesen. A másodfokú bíróság a megelőzően említett okiratok által igazolt adatok tükrében úgy ítélte, eddig az időpontig az adós még fizetésképtelenség közeli helyzetben nem volt. Az alperes nem megfelelő, felperes, mint hitelező érdeksérelmével járó eljárása megelőzte a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését. Miután a vezető tisztségviselő felelőssége a fizetésképtelenséghez közeli időpontban meglévő vagyon megőrzésére vonatkozik, az azt megelőzően tanúsított magatartás a jogvita eldöntése során jogi jelentőséggel nem bírt.
Hangsúlyozta azt is, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az aktív vagyon meghatározott mértékű csökkenéséért és nem az igényérvényesítés elmulasztásáért, illetőleg a vagyongyarapodás elmaradásáért felel a vezető tisztségviselő. Így, vagyoncsökkenés hiányában, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésben írt egyéb törvényi feltételek fennállásának bizonyítása esetén sem lenne megállapítható az alperes felelőssége.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperes felelősségének megállapítását. Állította a tényállásnak a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével történt megállapítását, a Pp. 206. § (1) bekezdésének, illetve a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdésének megsértését. Vitatta, hogy a pénzforráshiánnyal küzdő adós 2007. augusztus 2-a és 2008. augusztus 1-je között nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben. Állította, az adós felelősség biztosítójához határidőben történt bejelentés alapján az általa megjelölt kártérítési összeget az adós társaság helyett a biztosító fizette volna meg. Ennek hiányában, az igényének kielégítése alapjául szolgáló pénzösszeg mértékével a társaság vagyona csökken, és a hitelezők kielégítési alapja is azáltal kevesebb lesz.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását kérte.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Megállapította, hogy a jogerős ítélet az alábbiakra tekintettel nem jogszabálysértő.
A felperes - az adós cégnek az ellene, 2009. február 10-én előterjesztett kérelemre indult felszámolási eljárására tekintettel alkalmazandó - Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján, a vezető tisztségviselőket terhelő helytállási kötelezettségre hivatkozással terjesztette elő a keresetét az alperessel szemben. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében ezért az alperes felelősségét megalapozó jogszabályi feltételek együttes - kétséget kizáró - fennállásának bizonyítása őt terhelte.
A felperes az alperes helytállási kötelezettsége alapjául szolgáló magatartását az adós felelősség biztosítójával szemben, 2008. augusztus 2-áig teljesíthető bejelentési kötelezettség elmulasztásában jelölte meg.
Az elsőfokú eljárás során a 9. sorszám alatt becsatolt iratokból következtettek arra az eljárt bíróságok, hogy a felperesnek az adóshoz intézett, 2008. január 14-ei kártérítési igénye bejelentésekor, illetve a biztosító részére teljesíthető bejelentési kötelezettségre 2008. augusztus 2-áig nyitva álló határidő leteltéig terjedő időtartam alatt az adós cég nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben és annak bekövetkezésével sem kellett számolni. A veszteséges működés ugyanis ezt önmagában nem igazolja. Az elsőfokú eljárás során az alperes bizonyította, hogy a bejelentés időpontjában, 2008 januárjában az adós a tartozásait fizetni tudta, több mint 111 millió Ft pénzeszközzel rendelkezett, saját tőkéje is 572 millió Ft volt. A fentieket a 2008. december 31-vel elkészített mérleg, amely tartalmazza a 2007. évi adatokat is, egyértelműen alátámasztja. Nincs adat arra vonatkozóan, hogy mikor haladta meg az adóssal szembeni követelések összértéke az adós vagyonát, amely helyzet bekövetkezése azonban a 2008. december 31-i mérlegből egyértelműen megállapítható, mert, ha ebben az időpontban minden hitelező az esedékes követelését érvényesítette volna a társaság vagyona azt már nem fedezte volna. Az adós nem vitásan 2008 júliusában nagy összegű kölcsönt vett fel, mely nyilvánvalóan fizetőképességére pozitívan hatott, a tőkeemelésre azonban nem a releváns időszakban, hanem 2008 novemberében került sor, így azt a jelen jogvita kapcsán figyelembe venni nem lehet. A Kúria megítélése szerint is - a megelőzően írtakra tekintettel - a felperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a perben, hogy az adós 2008. augusztus 2-a előtt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került.
A bizonyítékok fenti módon történő mérlegelésének azonban azért nincs ügydöntő jelentősége, mert a vezető tisztségviselő felelőssége megállapításának további feltétele, hogy a vezető tisztségviselő magatartása folytán a társaság vagyonában csökkenés következzen be. Az igény bejelentés elmulasztása viszont - ahogy arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott - a társaság vagyonát nem csökkentette, az a fizetendő hitelezői követelések mértékét emelte.
A Kúria hangsúlyozza az eljárt bíróságokkal egyezően azt is, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írtakat akként kell értelmezni, hogy az abban szabályozott helytállási kötelezettség nem egy-egy hitelező ki nem elégített követelése miatti sérelem orvoslásának jogi eszköze, hanem a valamennyi hitelezői követelés kielégítésére fedezetül szolgáló vagyon megóvására (visszapótlására) szolgál.
Ha a vezető tisztségviselő felelősségét a pontosított keresetben megjelölt több mint 25 millió Ft-ban meg tudta volna állapítani a bíróság az sem azt jelentette volna, hogy ez az összeg a felperest illetné meg. Azt ugyanis az arra igényt tartó hitelezők között kellene felosztani egy külön perben a jelen eljárás során irányadó Cstv. 63. § (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - miután az sem a Pp. 206. § (1) bekezdését, sem a Cstv. 33/A. § (1), illetve (2) bekezdését nem sérti - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.086/2013.)
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Dömös Erzsébet ügyvéd által képviselt L. T. felperesnek a dr.Exterde Anikó ügyvéd által képviselt F. T. alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Törvényszéken 9.G.42.007/2010. számon indult és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. november 5-én kelt 12.Gf.40.343/2012/7. számú ítéletével jogerősen befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 12 700 (Tizenkettőezer-hétszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
A felperes teljes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 70 000 (Hetvenezer) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
A perben nem álló G. P. Zrt. egyszemélyes gazdasági társaság (a továbbiakban: adós) felszámolását a bíróság a 2009. február 10-én előterjesztett kérelem alapján 2009. március 17-ei kezdő időponttal rendelte el. Az alperes 2003. február 28-ától a felszámolás elrendeléséig az adós részvénytársaság önálló cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselője volt.
A felperes az adós cég alkalmazásában állt, 2007. augusztus 2-án üzemi balesetet szenvedett. 2008. január 14-én kelt levelével vagyoni és a maga, illetve felesége nevében előterjesztett összesen 25 000 000 Ft nem vagyoni kárának megtérítésére szólította fel a munkáltatóját. 2009. március 29-én hitelezői igényét a felszámolási eljárás során is előterjesztette. A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a 2011. február 15-én kelt 59.Mf.632.577/2010/4. számú részítéletével az adós kártérítési felelősségének mértékét 90 %-ra, a nem vagyoni kár összegét 18 000 000 Ft-ra, továbbá a részítéletben részletezettek szerint a vagyoni károk megtérítési összegeit (ideértve a járadékokat is) a részítéletben rögzített mértékben felemelte.
Az alperes, mint az adós cég vezető tisztségviselője az üzemi balesetet nem jelentette be az adós által kötött felelősség biztosítási szerződés alapján előírt egy éven belül a biztosítónak. A biztosító ezért a felperes jogerős részítélet alapján előterjesztett kártérítési igényének kielégítése elől elzárkózott.
A felperes a 2010. november 9-én benyújtott, utóbb módosított, illetve pontosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes az adós részvénytársaság vezető tisztségviselőjeként a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, s emiatt a társaság vagyona csökkent. Állította, hogy a 2008. január 14-ei gazdálkodási adatokból kitűnően, az alperesnek számolnia kellett azzal, hogy a társaság vagyona nem fogja fedezni a felperesnek munkajogi jogviszonyból származó 30 000 000 Ft-nyi igénye kielégítését. A felperes utalt arra, hogy az adós részvénytársaság felelősségi biztosítója az alperes mulasztása miatt nem állt helyt, és emiatt az érvényesített kártérítési igény erejéig a hitelezői igények kielégítésére szolgáló vagyon is csökkent.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a 2008. január 14-én bejelentett kártérítési igény érvényesítése időpontjában az adós cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, illetve neki, mint a cég vezető tisztségviselőjének ennek bekövetkezésével számolnia kellett. Utalt arra, hogy a társaság vagyona jelentős mértékben meghaladta a felperesi követelés összegét.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Úgy ítélte, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a jogvita elbírálásához szükséges tényállást, abból helytállóan vonta le jogi következtetését is.
Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes nem bizonyította, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdésében az alperes helytállási kötelezettségét megalapozó együttes jogszabályi feltételek fennállását. Nem nyert igazolást, hogy a felperes által megjelölt időpontban - 2008. január 14-én - az adós cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, ekkor meglévő, utóbb felszámolási vagyonná vált vagyona az alperes kötelezettségszegése, illetve mulasztása miatt csökkent, és ezáltal sérültek a hitelezői érdekek.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal az elsőfokú bírósági állásponttal is, hogy a vezető tisztségviselőnek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján nem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezéséért, illetve az esetlegesen rossz gazdasági döntéseiért kell felelnie. E jogszabály alapján fennálló felelősség megállapítása tekintetében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontja, az ezt követően tanúsított ügyvezetői magatartás, az azzal összefüggésben keletkező vagyoncsökkenés bír jogi jelentőséggel.
A másodfokú bíróság szerint a felperes nem bizonyította, hogy az alperes mulasztása az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezése után történt. Úgy ítélte ugyanis, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet akkor áll be, amikor az adós az esedékes tartozását nem tudja megfizetni. Az alperes által a 9. sorszámú beadványhoz csatolt mellékletekből arra következtetett, hogy a felperesi igény adóshoz való bejelentése időpontjában és azt követően is, az adós még jelentős likvid vagyonnal rendelkezett. A 2008. december 31-ével készített mérleg szerint a pénzeszközei meghaladták a 87 000 000 Ft-ot. Utalt arra, a likvid pénzeszköz meglétét bizonyították a tőkeemelésről és a kölcsön felvételéről készült okiratok is. Rámutatott, az alperes az adós biztosítójával szemben - a biztosítási szerződés alapján - 2008. augusztus 2-áig léphetett volna fel eredményesen. A másodfokú bíróság a megelőzően említett okiratok által igazolt adatok tükrében úgy ítélte, ezen időpontig az adós még fizetésképtelenség közeli helyzetben nem volt. Az alperes nem megfelelő, felperes, mint hitelező érdeksérelmével járó eljárása megelőzte a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését. Miután a vezető tisztségviselő felelőssége a fizetésképtelenséghez közeli időpontban meglévő vagyon megőrzésére vonatkozik, az azt megelőzően tanúsított magatartás a jogvita eldöntése során jogi jelentőséggel nem bírt.
Hangsúlyozta azt is, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az aktív vagyon meghatározott mértékű csökkenéséért és nem az igényérvényesítés elmulasztásáért, illetőleg a vagyongyarapodás elmaradásáért felel a vezető tisztségviselő. Így, vagyoncsökkenés hiányában, a Cstv. 33/A.§ (1) bekezdésben írt egyéb törvényi feltételek fennállásának bizonyítása esetén sem lenne megállapítható az alperes felelőssége.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperes felelősségének megállapítását. Állította a tényállásnak a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével történt megállapítását, a Pp. 206. § (1) bekezdésének, illetve a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdésének megsértését. Vitatta, hogy a pénzforráshiánnyal küzdő adós 2007. augusztus 2-a és 2008. augusztus 1-je között nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben. Állította, az adós felelősség biztosítójához határidőben történt bejelentés alapján az általa megjelölt kártérítési összeget az adós társaság helyett a biztosító fizette volna meg. Ennek hiányában, az igényének kielégítése alapjául szolgáló pénzösszeg mértékével a társaság vagyona csökken, és a hitelezők kielégítési alapja is azáltal kevesebb lesz.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását kérte.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Megállapította, hogy a jogerős ítélet az alábbiakra tekintettel nem jogszabálysértő.
A felperes - az adós cégnek az ellene, 2009. február 10-én előterjesztett kérelemre indult felszámolási eljárására tekintettel alkalmazandó - Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján, a vezető tisztségviselőket terhelő helytállási kötelezettségre hivatkozással terjesztette elő a keresetét az alperessel szemben. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében ezért az alperes felelősségét megalapozó jogszabályi feltételek együttes - kétséget kizáró - fennállásának bizonyítása őt terhelte.
A felperes az alperes helytállási kötelezettsége alapjául szolgáló magatartását az adós felelősség biztosítójával szemben, 2008. augusztus 2-áig teljesíthető bejelentési kötelezettség elmulasztásában jelölte meg.
Az elsőfokú eljárás során a 9. sorszám alatt becsatolt iratokból következtettek arra az eljárt bíróságok, hogy a felperesi, az adóshoz intézett, 2008. január 14-ei kártérítési igény bejelentésekor, illetve a biztosító részére teljesíthető bejelentési kötelezettségre 2008. augusztus 2-áig nyitva álló határidő leteltéig terjedő időtartam alatt az adós cég nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben és annak bekövetkezésével sem kellett számolni. A veszteséges működés ugyanis ezt önmagában nem igazolja. Az elsőfokú eljárás során az alperes bizonyította, hogy a bejelentés időpontjában, 2008 januárjában az adós a tartozásait fizetni tudta, több mint 111 millió Ft pénzeszközzel rendelkezett, saját tőkéje is 572 millió Ft volt. A fentieket a 2008. december 31-vel elkészített mérleg, amely tartalmazza a 2007. évi adatokat is, egyértelműen alátámasztja. Nincs adat ugyanakkor arra vonatkozóan, hogy mikor haladta meg az adóssal szembeni követelések összértéke az adós vagyonát, amely helyzet bekövetkezése azonban a 2008. december 31-i mérlegből egyértelműen megállapítható, hiszen, ha ebben az időpontban minden hitelező az esedékes követelését érvényesítette volna a társaság vagyona azt már nem fedezte volna. Az adós nem vitásan 2008 júliusában nagy összegű kölcsönt vett fel, mely nyilvánvalóan fizetőképességére pozitívan hatott, ugyanakkor a tőkeemelésre nem a releváns időszakban, hanem 2008 novemberében került sor, így azt a jelen jogvita kapcsán figyelembe venni nem lehet. A Kúria megítélése szerint is - a megelőzően írtakra tekintettel - a felperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a perben, hogy az adós 2008. augusztus 2-a előtt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került.
A bizonyítékok fenti módon történő mérlegelésének azonban azért nincs ügydöntő jelentősége, mivel a vezető tisztségviselő felelőssége megállapításának további feltétele, hogy a vezető tisztségviselő magatartása folytán a társaság vagyonában csökkenés következzen be. Az igény bejelentés elmulasztása viszont - ahogy arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott - a társaság vagyonát nem csökkentette, az a fizetendő hitelezői követelések mértékét emelte.
A Kúria hangsúlyozza az eljárt bíróságokkal egyezően azt is, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írtakat akként kell értelmezni, hogy az abban szabályozott helytállási kötelezettség nem egy-egy hitelező ki nem elégített követelése miatti sérelem orvoslásának jogi eszköze, hanem a valamennyi hitelezői követelés kielégítésére fedezetül szolgáló vagyon megóvására (visszapótlására) szolgál.
Ha a vezető tisztségviselő felelősségét a pontosított keresetben megjelölt több mint 25 millió Ft-ban megállapítani tudta volna a bíróság az sem azt jelentette volna, hogy ezen összeg a felperest illetné meg. Azt ugyanis az arra igényt tartó hitelezők között kellene felosztani egy külön perben a jelen eljárás során irányadó Cstv. 63.§ (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - mivel az sem a Pp. 206. § (1) bekezdését, sem a Cstv. 33/A. § (1), illetve (2) bekezdését nem sérti - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felperes az eredménytelen felülvizsgálati kérelme miatt köteles az alperes jogi képviselőjének a felülvizsgálati eljárás során felmerült munkadíját megtéríteni, a Pp. 270. § (1) bekezdése és 78. § (1) bekezdése szerint. E munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3) bekezdése, illetve (5) bekezdése alapján állapította meg, általános forgalmi adóval növelt összegben az említett rendelet 4/A. § (1) bekezdése alkalmazásával. Figyelemmel volt az 1/2013. PJE határozatban kifejtettekre is.
A felperes teljes személyes költségmentessége folytán le nem rótt eljárási illetéket az állam viseli, a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján.