adozona.hu
AVI 2014.1.8
AVI 2014.1.8
Az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság 2002-2005. évek vonatkozásában bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felpereseknél személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben. Az eljárás során a felperesek a 2001. december 6-án 8 millió Ft és december 18-án felvett 12 millió Ft összeget forrásként kérték figyelembe venni, amely takarékszövetkezetnél megszüntetett jeligés betétkönyvekből származott. Ennek igazolására csatolták a takarékszövetkezet által kiadott tájékoztatást. Az adóhatóság a h...
AVI 2014.1.8 Az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az adóhatóság 2002-2005. évek vonatkozásában bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felpereseknél személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben. Az eljárás során a felperesek a 2001. december 6-án 8 millió Ft és december 18-án felvett 12 millió Ft összeget forrásként kérték figyelembe venni, amely takarékszövetkezetnél megszüntetett jeligés betétkönyvekből származott. Ennek igazolására csatolták a takarékszövetkezet által kiadott tájékoztatást. Az adóhatóság a hivatkozott összegeket forrásként nem fogadta el, és az I. r. felperes terhére 4 366 009 Ft személyi jövedelemadó, 1 420 617 Ft százalékos egészségügyi hozzájárulás különbözetet állapított meg, míg a II. r. felperest 4 341 267 Ft személyi jövedelemadó és 1 336 304 Ft százalékos egészségügyi hozzájárulás különbözet megfizetésére kötelezte, mindkét felperessel szemben adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Határozatának indokolásában utalt arra, hogy a felperesek adóalapját becsléssel állapította meg.A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes 2008. december 1-jén kelt másodfokú határozataival az elsőfokú határozatokat módosította az I. r. felperes terhére megállapított összes adókülönbözetet 5 019 424 Ft-ban, a II. r. felperest terhelő összes adókülönbözetet 4 912 571 Ft-ra csökkentette, és ehhez igazította a kiszabott adóbírság és a felszámított késedelmi pótlék összegét. Határozatainak indokolásában kifejtette, hogy a takarékszövetkezet tájékoztatása csak a jeligés takarékbetétkönyvek megszüntetését igazolja, a betétkönyvek anonimitásából fakadóan azt nem igazolta, hogy a jelzett pénzösszegek felvételére a felperesek részéről került sor. Utalt a takarékszövetkezet fiókvezetőjének nyilatkozatára hangsúlyozva, hogy a tanúvallomás bizonyító ereje nem értékelhető ugyanolyan súllyal, mint egy hivatalosan kiállított bizonylaton nyugvó igazolás.
A felperesek keresetükben az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérték.
A megyei bíróság eljárása során személyesen hallgatta meg a felpereseket, illetve tanúként hallgatta meg a takarékszövetkezet kirendeltségének vezetőjét, valamint a 22 millió Ft rendelkezésre állása körében az I. r. felperes testvérét. A lefolytatott bizonyítás és a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a felperes a jeligés takarékbetétkönyvek jellegére figyelemmel hitelt érdemlően tanúvallomásokkal nem tudta igazolni a felvett 22 millió Ft meglétét. A megyei bíróság kiemelte, hogy a pénzösszeg felvétele kifizetési bizonylattal lett volna igazolható. A kifizetési bizonylatokat azonban a takarékszövetkezet időközben selejtezte. A megyei bíróság kifejtette, hogy a felperesi nyilatkozatokban, illetve a tanúvallomásokban előadottakat a felperesek ellenőrizhető adattal nem tudták alátámasztani.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és a felperesek keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérték. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert okirati és tárgyi bizonyítékokat hagyott figyelmen kívül, illetve nem értékelte megfelelően a takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjének vallomását. Hivatkozott arra, hogy a látra szóló betétkönyv megszüntetésekor hatályban volt szabályok szerint jártak el, a betétkönyv felmutatásakor a kifizetést igénylő személy személyazonosságát, illetve a betétkönyv eredetét nem kellett igazolni. A felperesek álláspontja szerint a takarékszövetkezeti kirendeltség vezetője tanúvallomásában egyértelműen igazolta, hogy a 22 millió Ft összeget az I. r. felperes vette fel, ezért azt forrásként el kellett volna fogadni.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a takarékszövetkezet csak vélelmezte, hogy a 22 millió Ft összeget tartalmazó 4 látra szóló betét a felperesek tulajdonát képezte. Írásos dokumentum nem igazolja, hogy a betétkönyveket a felperesek szüntették meg, illetve a pénzösszeget ők vették fel. Az alperes álláspontja szerint a jeligés betétkönyvek jellegüknél fogva nem alkalmasak annak igazolására, hogy egy konkrét személy tulajdonát képezték. Előadta továbbá, hogy a takarékszövetkezetnek a 2001. évi kifizetés tényéről számviteli bizonylatot kellett kiállítania, és dokumentálnia kellett, amit 8 évig meg kellett volna őriznie. A bizonylatnak még az adóellenőrzés időszakában is rendelkezésre kellett volna állnia. A bizonylat selejtezése miatt azonban a takarékszövetkezet a pénzt felvevő személy kilétéről hivatalos igazolást nem adhatott. A nem ellenőrizhető adat miatt csak vélelem, hogy a 22 millió Ft-os pénzösszeget a felperesek vették fel. Az alperes álláspontja szerint a pénzösszeg rendelkezésre állására az I. r. felperes testvérének tanúvallomása önmagában nem alkalmas. Utalt továbbá arra, hogy a kérdéses 22 millió Ft a felhasználás időszakában sem jelent meg ellenőrizhető formában.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét, és az alperes határozatait hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az Art. 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A 108. § (2) bekezdés értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az Art. 109. § (1) bekezdése szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg.
A (3) bekezdés értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra a VII. fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
Az Art. 97. § (4) bekezdése szerint az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. A (6) bekezdés értelmében az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. A nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető.
A felperes felülvizsgálati kérelmében azt sérelmezte, hogy az adóhatóság megyei bíróság által elfogadott becslése - amely figyelmen kívül hagyta a felperes jeligés betétkönyv megszüntetéséből származó forrását - nem a valós adóalapot valószínűsíti.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalakor rendelkezésre álltak a kérdéses jeligés takarékbetétkönyvek előlapjai, amelyeket a tanúként meghallgatott takarékszövetkezeti kirendeltség-vezető csatolt. A megyei bíróság által meghallgatott takarékszövetkezeti kirendeltség vezetője előadta, hogy az I. r. felperest a '90-es végétől ismerte, betétesként volt a kirendeltség ügyfele. 2002 előtt jeligés betétkönyveket nyitott, amelyeket 2001. december 6-án és 18-án szüntetett meg. Ebben az időszakban a tanú előadása szerint a felperes olyan nagyobb összeget vitt el a takarékszövetkezetből, amely az év végi jutalék megvonását eredményezte, ezért győzködte, hogy a betétkönyveket ne szüntesse meg, csak a következő évben. A tanú elmondta továbbá, hogy a takarékszövetkezeti igazolásban szereplő adatokat az iktatókönyvből másolta, amelyből megállapítható, hogy mikor és milyen összeggel szüntették meg a betéteket. Előadta továbbá, hogy az I. r. felperes írásbeli megkeresése tartalmazta a betétkönyvek számát, jeligéjét, valamint az azokban elhelyezett összeget is. Ezért az iktatókönyvből az I. r. felperes adatai alapján kereste ki a megszüntetés időpontját. A tanú elmondta továbbá, hogy megtalálta az említett betétkönyvek névlapjait, amelyekből megállapítható azok száma és jeligéje, hátoldalán pedig kézírással az I. r. felperes személyi adatai szerepelnek. Az adatokat a betétkönyvek megszűnése előtt rögzítették, mert 2002. február 1-jétől vált kötelező a nevesítés, ezért már az előző évben elkezdték a betétkönyvek tulajdonosainak beazonosítását. A tanú elmondása szerint a névlapokon szereplő adatokat az ő kézírásával rögzítették, és ő tüntette fel ceruzával a névlapok előlapján a megszüntetés időpontját és a felvett összeget.
Az elsőfokú bíróság által meghallgatott K. László tanú (a felperesek hozzátartozója) elmondta, hogy az I. r. felperes 2001. év végéig 22 millió Ft-ot vett fel a takarékszövetkezetben, amelyet ugyanabban a páncélszekrényben tartott, amiben a tanú saját megtakarítását.
A Legfelsőbb Bíróság a fenti tanúvallomások alapján úgy ítélte meg, hogy a felperesek a 22 millió Ft felvételével és rendelkezésre állásával kapcsolatos körülményeket az Art. 109. § (3) bekezdésének megfelelően hitelt érdemlően igazolták. A jogerős ítélet indokolása nem tartalmaz érdemi kifogást az általa lefolytatott tanúbizonyítás eredményét illetően. A takarékszövetkezet kirendeltség vezetőjének és az I. r. felperes testvérének tanúvallomása annak tartalma alapján részletes körülményeket és meggyőző előadást tartalmaz a tekintetben, hogy az I. r. felperes 2001. év végén 22 millió Ft pénzösszeghez jutott látra szóló takarékbetét megszüntetése folytán, amit a becslés, mint bizonyítási módszer alkalmazása körében nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében előadott azon körülményt illetően, hogy a takarékszövetkezet kifizetési bizonylatát az adóellenőrzés időszakában is meg kellett volna őrizni, a Legfelsőbb Bíróság utal a takarékszövetkezet kirendeltség vezetőjének azon előadására, hogy 2006-ban a pénztári bizonylatokat még 5 éves intervallumban selejtezték, és csak ezt követően őrizték meg 8 évig.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerűtlen értékelésén alapuló jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperesek felülvizsgálati kérelmének megfelelően azt az alperes határozataira kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Az alperesnek a megismételt eljárásokban 2002. évi nyitó tételként és forrásként az általuk felvett 22 millió Ft pénzösszeget figyelembe kell vennie, és a felperesek 2002-2005. évi adókötelezettségét ennek megfelelően kell megállapítania.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.051/2010.)