adozona.hu
AVI 2014.1.7
AVI 2014.1.7
A számlabefogadó adóalanynak ismernie kell az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit (2003. évi XCII. tv. 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2002-2006. években benyújtott áfa-bevallásaiban levonható adóként számolta el az Sz. Bt., a W. Kft., F. Zoltán egyéni vállalkozó, az Ú. Kkt., a Magyar A. Szolgáltató Kft., K. György egyéni vállalkozó, a T. Bt., a H. Bt. vállalkozók, illetve alvállalkozók által kiállított számlák áfa-tartalmát.
Az adóhatóság a fenti évekre vonatkozóan általános forgalmi adó bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek során az Sz. Bt.-vel összefüggésben megállapította, hogy a szám...
AVI 2014.1.7 A számlabefogadó adóalanynak ismernie kell az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit (2003. évi XCII. tv. 109. §)
A felperes 2002-2006. években benyújtott áfa-bevallásaiban levonható adóként számolta el az Sz. Bt., a W. Kft., F. Zoltán egyéni vállalkozó, az Ú. Kkt., a Magyar A. Szolgáltató Kft., K. György egyéni vállalkozó, a T. Bt., a H. Bt. vállalkozók, illetve alvállalkozók által kiállított számlák áfa-tartalmát.Az adóhatóság a fenti évekre vonatkozóan általános forgalmi adó bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, melynek során az Sz. Bt.-vel összefüggésben megállapította, hogy a számlával érintett évben áfát nem fizetett, egy főalkalmazottal rendelkezett, alvállalkozó igénybevétele részéről nem bizonyított.
A W. Kft. építőmesteri munka elvégzéséhez bejelentett munkaerővel nem rendelkezett, szerződése alvállalkozó igénybevételére nem tért ki. A vizsgált időszakban bevallást nem nyújtott be, ügyvezetőjét nyilatkoztatni nem lehetett, mert a felszámoló biztossal nem vette fel a kapcsolatot. Időközben a Cégbíróság mindkét gazdasági társaságot törölte a cégjegyzékből.
F. Zoltán szerződéseit a felperes nem írta alá. Adóbevallási és fizetési kötelezettségének nem tett eleget, berendelt munkavállalóval nem rendelkezett. Nyilatkozatában a számlák kibocsátását elismerte, azonban általa végzett tevékenységet igazoló dokumentumokat nem mutatott be.
Az Ú. Kkt. bevallást benyújtott, adót azonban nem fizetett.
A Magyar A. Szolgáltató Kft. bevallási kötelezettségét csak részben teljesítette, adófolyószámlája a vizsgált időszakban hátralékot mutatott. Áfa-fizetési kötelezettségét nem teljesítette, bejelentett munkavállalóval nem rendelkezett. A számlák alapjául szolgáló dokumentációt nem mutatott be.
K. György egyéni vállalkozó áfát nem vallott és nem fizetett be, a számlák alapjául szolgáló iratanyagot nem mutatott be.
A T. Bt. bevallási kötelezettségének részben tett eleget, áfa-befizetési kötelezettségét nem teljesítette, munkavállalóval nem rendelkezett, iratanyagot nem bocsátott az ellenőrzés rendelkezésére.
A H. Bt., amelynek üzletvezetője F. Zoltán volt, a készpénzfizetési számlákhoz kapcsolódó szerződést nem mutatott be, csak egy teljesítési igazolást; 0-s bevallást tett, adót nem fizetett.
Az adóhatóság a vizsgálat fenti megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a számlákban feltüntetett gazdasági események nem a felperes és a vállalkozók között ment végbe. A felperes nem járt el kellő körültekintéssel, mert nem vizsgálta, üzleti partnerei rendelkeznek-e a munka elvégzéséhez szükséges munkaerővel, eszközökkel, alkalmazott-e alvállalkozót. A megállapítások alapján az elsőfokú adóhatóság a felperest 17 258 000 Ft áfa-adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék fizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2009. május 27-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 44. § (5) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 165. § (2) bekezdésére, 166. § (2) bekezdésére alapozta. Megállapította, hogy a kifogásolt számlák alapjául szolgáló gazdasági esemény nem valós, a számlák nem hitelesek, mert a gazdasági események nem a számlán szereplő felek között, a számlán szereplő módon történtek. A számlakibocsátó társaságok, illetve egyéni vállalkozók nem tettek eleget áfa-fizetési kötelezettségüknek, ezért az adó áthárítása bizonyíthatóan nem történt meg. Az ellenőrzés időpontjában a felperes üzleti partnereinek többségét már felszámolták, iratanyaggal nem rendelkeztek, képviselőik a felszámolóval nem vették fel a kapcsolatot. A számlakibocsátók alkalmazottat nem foglalkoztattak, alvállalkozót nem vettek igénybe, a munka elvégzéséhez szükséges eszközökkel nem rendelkeztek. A felek közötti tényleges pénzmozgás nem bizonyított a készpénzes számlák kiállítása ellenére. A számlakibocsátók egyetlen esetben sem fizették meg az áfát, ezért a felperes áfa-levonási igénye alaptalan.
Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésével összefüggésben hangsúlyozta, hogy a felperes üzleti partnereiről az adóhatóságtól nem kért írásos tájékoztatást, illetve igazolások bemutatására szerződő partnereit sem hívta fel. A számla hitelességének tisztázása érdekében nem járt el megfelelően. Hangsúlyozta, hogy a számla - mint számviteli alapbizonylat - hiányosságai tanúvallomással nem pótolhatók. A teljesítési igazolások hiányosságai körében a Ptké. 38. § (1) bekezdésének előírása a felperesre kedvezőbb elbírálást nem eredményezhet, miután a számlák hiteltelenségének alapját a bevallási és befizetési kötelezettség elmulasztása alapozta meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdésébe, az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésébe ütközött. Hivatkozott arra, hogy a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Megbizonyosodott a cégnyilvántartásból arról, hogy létező, bejegyzett cégekkel állt üzleti kapcsolatban. Kifogásolta, hogy a bíróság a felperes terhére olyan körülményeket értékelt, amelyek a számla kibocsátójának róható fel, amelyre a felperes ráhatással nem bírt. Hangsúlyozta, hogy a felperestől, mint vevőtől csak a szokásos gondosság várható el, amelynek eleget tett. így adólevonási jogosultsága nem vitatható el. Kiemelte, hogy nem volt lehetősége arra, hogy az alvállalkozók esetleges jogszabálysértő működését felderítse. A számlák a gazdasági események megtörténtét teljes hitelességgel igazolták. Ezzel szemben nem nyert bizonyítást, hogy a gazdasági esemény nem a számlán szereplő felek között valósult meg. Az alvállalkozók a rájuk bízott munkát elvégezték, a számlát kiállították, azt könyvelésükben szerepeltették, és az áfával növelt ellenértéket a felperes részükre megfizette.
Hivatkozva a Ptké. 38. § (1) bekezdésére hangsúlyozta, hogy valamely okirat érvényes akkor is, ha mindegyik fél csak a másiknak szánt példányt írja alá. Kifogásolta, hogy e jogszabályhelyre történő hivatkozását a megyei bíróság nem bírálta el, illetve nem fejtette ki a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütköző módon a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében foglaltak megsértésére való felperesi hivatkozást. Idézte a hivatkozott eseti döntésben kifejtett azon álláspontot, hogy nem várható el a számla befogadójától annak ismerete, hogy a számlakibocsátó adott-e, és ha igen, milyen bevallást, illetve eleget tett-e adófizetési kötelezettségének vagy sem. Álláspontja szerint erre is figyelemmel a felperes részéről a körültekintő magatartás megállapítható.
Álláspontja szerint a felperestől nem várható el, hogy üzleti partnereitől arról érdeklődjön, hogy a munkát kivel végeztette el. Az adóhatóság nem tett eleget az Art. 97. § (4)-(6) bekezdésében foglalt tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének és ennek ellenkezőjét a bíróság tévesen állapította meg. Előadta, hogy az adóhatóságnak tanúként kellett volna meghallgatni az egyes számlakibocsátó cégek cégjegyzékbe bejegyzett vezető tisztségviselőit, amely a felperes javára szolgáló tények feltárását eredményezte volna. Rámutatott továbbá arra, hogy nem bizonyított tény, körülmény a felperes terhére nem értékelhető.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Előadta, hogy a felperes nem járt el kellően körültekintő módon, hiszen tájékozódása arra terjedt ki, hogy üzleti partnerei ténylegesen létező cégek-e, bár írásos dokumentum erről sem állt rendelkezésre. Hangsúlyozta, hogy az alperesi megállapítás nem a Ptké. 38. § (1) bekezdésén nyugodott. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésével összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kellő körültekintés hiánya a felperes terhére megállapítható. Hivatkozott továbbá arra, hogy - amint azt a megyei bíróság helyesen fejtette ki - a számla, mint számviteli bizonylat hiányossága tanúvallomással nem pótolható.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 1. § (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése szerint az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Sztv. 166. § (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. Az Sztv. 15. § (3) bekezdésében rögzített valódiság elve alapján a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata következetes a tekintetben, hogy a valóságban végbement gazdasági eseményekkel nem azonos tartalmú számlára adólevonási jog nem alapítható (Kfv.I.35.371/2008/6.). A Legfelsőbb Bíróság több alkalommal hangsúlyozta, hogy adólevonási jog csak tartalmilag hiteles számla alapján gyakorolható (Kfv.I.35.240/2008/7.).
A Legfelsőbb Bíróság következetes gyakorlata szerint a számlabefogadónak kellő körültekintést kell tanúsítania. Nem lehet kellő körültekintésre hivatkozni abban az esetben, ha a gazdasági esemény nem a számla szerinti felek között jött létre, vagy ha az adózó úgy köt megállapodást, hogy a cég képviseletéről, székhelyének valódiságáról, tényleges gazdasági tevékenységéről nem győződött meg, azokról adatokkal nem rendelkezik (Kfv. I.35.158/2005/5.). A számlabefogadó adóalanynak tudnia és ismernie kell az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit. Az a magatartás, amely a kellő körültekintés elmulasztásában a "puszta bizakodásban" nyilvánul meg, csak gondatlanságként és nem kellő körültekintésként minősíthető (Kfv.I.35.189/2004/4.). Kellő körültekintés megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következik be, amelyről a számlabefogadónak nem volt tudomása, azt nem ismerhette fel, arra ráhatása nem volt, illetve nem is lehetett (Kfv.I.35.122/2004/5.).
A számlakibocsátók által kiállított számla tartalmi hitelességével összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint önmagában az a körülmény, hogy a szerződéses kötelezettségek teljesítésre kerültek, illetve az ellenértéket megfizették, nem igazolja, hogy a felperes által vásárolt faanyagot valóban a számlákat kiállító társaságok értékesítették. A felperes felülvizsgálati kérelmében helyesen mutatott rá arra, hogy az adóhatóságot tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettség terheli. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az adóhatóság által lefolytatott bizonyítás és a határozati megállapítások összességükben megalapozták azt az álláspontot, hogy a számlakibocsátók által kiállított számla tartalmilag nem hiteles. A Legfelsőbb Bíróság e körben utal az alperesi határozat részletes indokolására, amely 3-12. oldalán részletes megállapításokat tett az egyes számlakibocsátók tevékenységéről, a beszerzett nyilatkozatokról, amelyek összességében megalapozzák azt az adóhatósági megállapítást, hogy a termékértékesítésre nem a számlák szerint került sor, illetve nem lehetett meggyőződni a gazdasági esemény megtörténtéről. Ezzel szemben a felperes a számlák hitelességét egyértelmű bizonyítékkal nem tudta alátámasztani.
Az alperes ellenkérelmében helyállóan mutatott rá arra, hogy - a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal ellentétben - a megyei bíróság ítéletének indokolásában kitért a Ptké. 38. § (1) bekezdésének szabályára. E szerint, ha az okiratot több példányban állítják ki, a szerződés akkor is érvényes, ha mindegyik fél csak a másik félnek szánt példányt írja alá. A megyei bíróság e felperesi hivatkozással összefüggésben arra mutatott rá, hogy az adóhatósági megállapítások alapját nem a szerződési példányokon található aláírások hiánya okozta. A felperes által hivatkozott KGD 2006/54. számú eseti döntés indokolásából a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a mindennapi gazdasági életben elvárható az üzleti partnertől olyan tájékozódás, amelyre az adóköteles tényállás során lehetőség van. Az adózónak is érdeke, hogy az ügylet kapcsán tevékenysége ne csak egy formailag megfelelő számla befogadására korlátozódjon. Amennyiben a számlabefogadó üzleti partnereit illetően kellő körültekintéssel járt el, akkor ennek igazolására alkalmas bizonyítékokkal is rendelkezik. A formailag szabályos számla befogadása nem jelenti egyben a kellő körültekintés megállapíthatóságát. Ezen indokolási elemek mellett kell értékelni a hivatkozott eseti döntés azon megállapítását, hogy nem várható el az adózótól annak ismerete, hogy a számlakibocsátó adott-e és ha igen, milyen bevallást, illetve adófizetési kötelezettségének eleget tett-e vagy sem. Ennek megfelelően a jogerős ítélet 5. oldala utolsó előtti bekezdésének azon megállapítását, amely a bevallási-befizetési kötelezettség elmulasztásának jelentőségére hivatkozik, csak az 5. oldal első bekezdésének összegző megállapításaival együttesen lehet elfogadni, amelyek a számlákban feltüntetett gazdasági esemény bizonyított megtörténtét nem teszik megállapíthatóvá.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az adóhatóság határozatainak részletes indokolására figyelemmel nem mulasztotta el az Art. 97. § (4)-(6) bekezdése alapján őt terhelő tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettséget. Megállapításait a lefolytatott bizonyítás és a beszerzett adatok megfelelően alátámasztják. Ezen bizonyítékok értékelése körében a megyei bíróság nem lépte túl a Pp. 206. § (1) bekezdésében előírt kereteket, és indokolási kötelezettségének a Pp. 221. § (1) bekezdése alapján a szükséges mértékben eleget tett.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.061/2010.)