adozona.hu
AVI 2014.1.3
AVI 2014.1.3
Adófizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik [2007. évi CXXVII. tv. 55. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2002-től gazdasági kapcsolatban állt a D. Kft.-vel (a továbbiakban: Kft.), amely megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató munkáltató. Az adóhatóság ellenőrzést folytatott a Kft.-nél, és vizsgálta a felperessel fennállott szerződéses kapcsolatát is. Az ellenőrzés eredményeként meghozott első- és másodfokú határozatok felülvizsgálata iránt a megyei bíróságon a Kft. által indított, a korábban folyamatban volt közigazgatási perben meghozott 22. sorszámú jogerős ítéletnek a ...
AVI 2014.1.3 Adófizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha a teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik [2007. évi CXXVII. tv. 55. § (2) bek.]
A felperes 2002-től gazdasági kapcsolatban állt a D. Kft.-vel (a továbbiakban: Kft.), amely megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató munkáltató. Az adóhatóság ellenőrzést folytatott a Kft.-nél, és vizsgálta a felperessel fennállott szerződéses kapcsolatát is. Az ellenőrzés eredményeként meghozott első- és másodfokú határozatok felülvizsgálata iránt a megyei bíróságon a Kft. által indított, a korábban folyamatban volt közigazgatási perben meghozott 22. sorszámú jogerős ítéletnek a felperes és a Kft. közötti szerződéses kapcsolatot és annak adójogi jogkövetkezményeit (adókülönbözet) - az adóhatósággal azonosan - értékelő részét a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.I.35.276/2007/8. számú ítéletében jogszerűnek minősítette.A megyei bíróság jogerős ítélete szerint a felperes megbízásából a Kft. TD-183 típusú alkatrészek öntési sorjáinak eltávolítását végezte akként, hogy a megmunkálandó alkatrészeket kizárólag a felperestől szerezte be, és a megmunkált idomokat is neki szállította vissza. A két cég között a számlázás úgy történt, hogy a felperes termékértékesítésként leszámlázta a Kft. felé a megmunkálásra átadott alkatrészeket, amelyeket a Kft. az elvégzett szolgáltatás értékével növelten szintén termékértékesítésként számlázta vissza a felperesnek. A leszámlázott termékértékesítés ellenértékét ténylegesen nem fizették meg egymásnak a felek, számlakompenzációt végeztek, amelynek eredményeként a felperes a számlák közötti különbözetet: a Kft. által elvégzett munkák díjait fizette meg a Kft.-nek. A megyei bíróság az adóhatósággal azonosan, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdés alapján megállapította, hogy a felperes és a Kft. között termékértékesítés nem valósult meg, a Kft. az alkatrészek tulajdonjogát nem szerezte meg, ténylegesen bérmunkát végzett, a felek valóságos akarata a Kft. nettó árbevételének növelése, és így az általa igényelhető, minél nagyobb összegű támogatás megszerzése volt. A színlelt termékértékesítés számlái nem hiteles bizonylatok, így az adóhatóság normatív támogatás adónemben a Kft.-t jogszerűen kötelezte adókülönbözet megfizetésére.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél is vizsgálta a Kft.-vel folytatott szerződéses kapcsolatot a 2005. évre általános forgalmi adó (áfa) adónemben folytatott bevallások utólagos ellenőrzése során. Az ellenőrzés eredményeként a 2009. február 3. napján kelt határozatával a felperest 26 492 000 Ft adókülönbözet, 13 246 000 Ft adóbírság és 4 283 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2009. május 27-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az elsőfokú hatóság az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alapján - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.276/2007/8. számú ítéletében foglaltakra - helytállóan minősítette a Kft.-vel fennállott gazdasági kapcsolatot termékértékesítés helyett szolgáltatásnyújtásnak. A Kft. által termékértékesítésről kiállított számlák nem a valós gazdasági eseményt tartalmazzák, így az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 35. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes e számlákra adólevonási jogot nem alapozhat. Az alperes kifejtette, hogy az elsőfokú hatóság a szerződéseket és számlákat mindkét félnél azonosan minősítette. A felperest az Áfa. tv. 40. §-ának (6) bekezdése értelmében a Kft. felé történt számla kibocsátások alapján adófizetési kötelezettség terhelte, amelyre vonatkozóan az adóhatóság megállapítást nem tett.
A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság a Kft.-vel fennállott szerződéses kapcsolatát tévesen minősítette szolgáltatásnyújtásnak. Amennyiben azonban az alperes minősítése jogszerű, és nem történt termékértékesítés, úgy a Kft. felé kiállított számláiban feltüntetett, és általa megfizetett áfa megfizetésének sem volt adójogi alapja. Az adóhatóságnak az Art. 97. § (6) bekezdése alapján az adózó javára szolgáló körülményeket is figyelembe kell vennie, amelyből következően az általa megfizetett áfát az adókülönbözet összegébe be kell számítani.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az első- és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Indokolása szerint az adóhatóság - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.276/2007/8. számú ítéletére - helytállóan állapította meg, hogy felperes és a Kft. között termékértékesítés nem történt, ténylegesen szolgáltatásnyújtás valósult meg, ezért a Kft. által termékértékesítésről kiállított számlák nem hiteles bizonylatok, és az Áfa. tv. 35. §-ának (1) bekezdése alapján adólevonási jog alapjául nem szolgálhatnak.
Az Áfa. tv. 40. §-ának (6) bekezdése, az Art. 97. §-ának (6) bekezdése, 130. §-a alkalmazásával az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a jogviszony egységes minősítésének követelménye alapján, az adózó javára szolgáló tényként azt is értékelni kell, hogy a felperes sem végzett termékértékesítést a Kft. felé, ezért helyes eljárás esetén számlát sem állíthatott volna ki, amelyben áfát sem számíthatott volna fel, és azt nem is kellett volna megfizetnie. A megismételt eljárásban ezért az adóhatóságnak a felperes által jogtalanul levont áfa összegébe be kell számítania a felperes által - a téves számlázása miatt - megfizetett adóösszeget.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte és alkalmazta az Áfa. tv. 40. §-ának (6) bekezdését, az Art. 130. §-át.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljes körűen elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Az alperes nem támadta felülvizsgálati kérelemmel - amelyből következően a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálhatta - a jogerős ítélet azon részét, amelyben az elsőfokú bíróság azt állapította meg (az adóhatározatokban foglaltakkal azonosan), hogy a felperes és a Kft. között nem történt termékértékesítés, ezért a Kft. termékértékesítésről kiállított számláira a felperes az Áfa. tv. 35. §-ának (1) bekezdése alapján adólevonási jogot nem gyakorolhat.
Rögzíti a Legfelsőbb Bíróság, hogy a valóságban meg történt termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás kapcsán sem számla kibocsátási, sem áfa fizetési kötelezettség nem keletkezik. Az Áfa. tv. 40. §-ának (6) bekezdése értelmében azonban "az adó megfizetésére kötelezett az is, aki (amely) adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot bocsát ki. A bizonylatban szereplő, vagy az annak adataiból kiszámítható adó összegét az adóbevallás készítésére kötelezett kibocsátó önadózás keretében vallja be, az adóbevallás készítésére nem kötelezett kibocsátó esetében az adó összegét az állami adóhatóság határozattal állapítja meg."
E szabályozásból következően az adóösszeget és/vagy adómértéket, illetve a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tartalmazó bizonylatot kibocsátó személynek az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése alapján keletkező adófizetési kötelezettségét nem érinti, nem befolyásolja az ügylet adójogi minősítése. Az adófizetési kötelezettség ilyen esetben a bizonylat kibocsátásán, mint jogi tényen alapul.
Az Áfa. tv. 45. §-ának (1)-(2) bekezdései, valamint 45/A. §-ának (1)-(2) bekezdései tartalmazzák a számlahelyesbítés, stornírozás szabályait. A felperes nem igazolta, hogy az érintett számlák kapcsán e törvényi rendelkezéseknek megfelelő helyesbítésre vagy sztornírozásra sor került volna. A felperesnek tehát az Áfa. tv. 40. §-ának (6) bekezdése alapján fennállt az adófizetési kötelezettsége, mivel olyan számlákat bocsátott ki, amelyekben áfát számított fel. Az elsőfokú bíróság ellentétes álláspontja téves.
Az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során (Art. 130. §). Az alperes e jogszabályhely helytálló alkalmazásával minősítette a felperes és a Kft. jogviszonyát a külön-külön lefolytatott adóellenőrzésük során azonosan. Az Áfa. tv. eltérő szabályozást tartalmaz a befizetendő, és a levonható adó vonatkozásában, ezért akkor, amikor a felperes az Áfa. tv. 40. §-ának (6) bekezdése alapján adófizetésre volt köteles, nem sérült az Art. 130. §-ában foglalt előírás sem.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jelenleg hatályos általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: új Áfa. tv.) 55. §-ának (2) bekezdése is akként rendelkezik, hogy adófizetési kötelezettséget keletkeztet az is, ha teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik. A joghatás a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személyre, szervezetre áll be, kivéve, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a számlakibocsátás ellenére teljesítés nem történt, vagy teljesítés történt ugyan, de azt más teljesítette, és ezzel egyidejűleg a kibocsátott számla érvénytelenítéséről is haladéktalanul gondoskodik, illetőleg - nevében, de más által kiállított számla esetében - az e törvényhelyben meghatározottak fennállásáról haladéktalanul értesíti a számlán a termék beszerzőjeként, szolgáltatás igénybevevőjeként szereplő személyt, szervezetet.
Az Áfa. tv. és az új Áfa. tv. szabályozása is egységes abban, hogy az áthárított adóösszeget tartalmazó számla kibocsátása adófizetési kötelezettséget keletkeztet akkor is, ha egyébként a szolgáltatás-nyújtásra ténylegesen nem került sor. Az adózót tehát mindaddig adófizetési kötelezettség terheli, amíg a valótlan tartalmú, áthárított adót tartalmazó számláit nem korrigálja. A perbeli esetben pedig ez nem történt meg, ezért a felperes javára hozott ítéleti döntés nem felelt meg a jogvita eldöntésére irányadó kógens törvényi rendelkezéseknek.
A Legfelsőbb Bíróság a perbeli jogkérdés körében egyet ért az azonos tényállás alapján meghozott (az alperes által hivatkozott) korábbi legfelsőbb bírósági ítéletekben foglaltakkal (Kfv.I.35.041/2008/8., Kfv.V.35.398/
2009/4.).
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljes körűen elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.064/2010.)