adozona.hu
BH 2014.1.22
BH 2014.1.22
I. A jogerősen jóváhagyott csődegyezség ítéleti hatályú. II. A csődegyezségben a hitelezők nem mondhatnak le még nem létező - esetleg a jövőben létrejövő - követelésükről, mert arra a csődeljárás nem terjed ki [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 3. § ca) és cc) pont, 13. § (3)-(4) bek., 21/A. §; Pp. 148. § (4) bek., 235. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós 2011. május 9-én előterjesztett kérelmére a bíróság a csődeljárást 2011. május 11-én közzétett végzésével rendelte el, vagyonfelügyelőként a C. Zrt.-t jelölve ki.
A fizetési haladékot kétszer hosszabbították meg, lejáratának végső időpontja 2012. május 14. volt.
Az adós és a hitelezők között létrejött csődegyezséget az elsőfokú bíróság 64. sorszámú végzésével jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította. Rendelkezett a vagyonfelügyelő díjáról, annak megfizetéséről, és megá...
BH 2014.1.22 I. A jogerősen jóváhagyott csődegyezség ítéleti hatályú.
II. A csődegyezségben a hitelezők nem mondhatnak le még nem létező - esetleg a jövőben létrejövő - követelésükről, mert arra a csődeljárás nem terjed ki [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 3. § ca) és cc) pont, 13. § (3)-(4) bek., 21/A. §; Pp. 148. § (4) bek., 235. § (1) bek.].
Az adós 2011. május 9-én előterjesztett kérelmére a bíróság a csődeljárást 2011. május 11-én közzétett végzésével rendelte el, vagyonfelügyelőként a C. Zrt.-t jelölve ki.A fizetési haladékot kétszer hosszabbították meg, lejáratának végső időpontja 2012. május 14. volt.
Az adós és a hitelezők között létrejött csődegyezséget az elsőfokú bíróság 64. sorszámú végzésével jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította. Rendelkezett a vagyonfelügyelő díjáról, annak megfizetéséről, és megállapította egyenként azt az összeget, amelyre az adós az egyes hitelezők felé fizetési kötelezettséget vállalt.
A végzés indokolása szerint az adós és a hitelezők között 2012. március 26-án jött létre a csődegyezség. A biztosított hitelezői osztályban nyilvántartott hitelezők szavazatuk 80,38%-ával (63 620 szavazatból 51 143), a nem biztosított hitelezői osztályban nyilvántartott hitelezők szavazatuk 69,83%-ával (231 012 szavazatból 161 324 szavazat) a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 20. § (1) bekezdésében meghatározott szavazati arányt meghaladó mértékben az adós által előterjesztett csődegyezségi javaslatot elfogadták.
A vagyonfelügyelő a csődegyezséget ellenjegyezte, és külön íven úgy nyilatkozott, hogy az egyezségi megállapodás megfelel a csődtörvény rendelkezéseinek. Nyilatkozott arról is, hogy az adós csődeljárás iránti kérelméhez mellékelt mérleget megvizsgálta, mely véleménye szerint az adós 2011. március 1-jén fennállt vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmi helyzetéről valós képet adott. Ez alapján kérte vagyonfelügyelői díjának a kiszámítását.
Az elfogadott csődegyezség szerint az adós kötelezettséget vállalt arra, hogy az elismert, nem vitatott követeléssel rendelkező hitelezők részére - a biztosított és nem biztosított hitelezői osztályban egyaránt - követelés-sávonként változó arányban, a tőkekövetelés egyezségben meghatározott százalékos mértékét fizeti meg. Javaslata szerint a hitelezők igényéből
- a 0-500 000 Ft közötti összeg 55%-át,
- az 500 001-750 000 Ft közötti összeg 35%-át,
- a 750 001-2 000 000 Ft közötti összeg 20%-át,
- a 2 000 001-4 000 000 Ft közötti összeg 5%-át,
- a 4 000 001-10 000 000 Ft közötti összeg 0,5%-át
- a 10 000 001-100 000 000 Ft közötti összeg 0,25%-át és
- a 100 000 001 Ft feletti hitelezői követelés 0,1%-át fizeti meg
azzal, hogy az egyes sávokhoz tartozó kielégítési összegek az adott hitelező vonatkozásában összeadódnak. Vállalta, hogy a csődegyezségi megállapodás jogerős bírósági jóváhagyásától számított 90 napon belül a hitelezők által megadott bankszámlára történő átutalással vagy postai úton teljesít.
A fenti kielégítési szabály vonatkozik a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőkre is azzal, hogy részükre az adós akkor köteles kifizetést teljesíteni, ha a csődeljárásba bejelentett követelésük jogalapját és összegét a bíróság jogerősen megítéli. Az adós ilyenkor a jogerős bírósági ítéletben meghatározott teljesítési határidőn belül köteles a csődegyezségben megállapított kielégítési mérték szerint teljesíteni a hitelezők részére, mely vitatott követelésekre képzett tartalékot egy elkülönített banki letéti számlán kezeli.
A csődegyezségi megállapodás 2.4. pontja tartalmazta azt, hogy
"A hitelezők a jelen csődegyezségi megállapodás aláírásával visszavonhatatlanul lemondanak az adóssal szemben fennálló maradék tőkekövetelésükről, valamint a teljes hitelezői követelésükre eső valamennyi járulékról (pl. késedelmi kamat, pótlék, költség, egyéb igény).
A hitelezők jelen csődegyezségi megállapodás aláírásával visszavonhatatlanul kijelentik, hogy az adóst a jelen csődegyezségi megállapodás szerinti fizetési kötelezettségen túl az adóssal szemben semmiféle jogcímen (például, de nem kizárólagosan: számlakövetelés, kamat, pótlék, költség, kötbér, kártérítés, általános kártérítés, kártalanítás stb.) nincs követelésük, további anyagi vagy anyagi kihatású igényt sem peres, sem peren kívüli eljárásban nem támasztanak, felszámolási eljárást, vagy az adós vagyonát érintő bármely más bírósági vagy hatósági eljárást nem kezdeményeznek és jövőben sem fognak kezdeményezni, ilyen igények érvényesítésének jogáról kifejezetten lemondanak. Továbbá a hitelezők kötelezettséget vállalnak arra, hogy az adós teljesítését a folyamatban levő peres és nemperes eljárásokban haladéktalanul bejelentik, és kezdeményezik az eljárások megszüntetését, valamint az eljárások megszüntetéséből eredően a jelen csődegyezségi megállapodásban foglalt egyezségre tekintettel semmilyen költséget nem érvényesítenek az adóssal szemben."
A biztosítékkal rendelkező hitelezők kijelentették és tudomásul vették, hogy a biztosítékok a csődegyezségi megállapodás aláírásával, illetve annak jogerős bírósági jóváhagyásával kizárólag a 2.3. pont szerint lecsökkent tőkekövetelésre terjednek ki, illetve annak adós általi teljesítése esetén megszűnnek. A 2.6. pont alatt rögzítették: "az adós és a hitelezők egyezően megállapítják, hogy jelen csődegyezségi megállapodás megkötésének célja a közöttük fennálló jogviszonyok végleges lezárása, ezért abban az esetben, ha jelen csődegyezségi megállapodás nem rendelkezne kifejezetten valamilyen tényről, eseményről, nyilatkozatról, cselekményről, vagy cselekménytől történő tartózkodásról, szerződésről, megállapodásról, illetve bármely előzményi körülményről, azt nem lehet úgy értelmezni és felhasználni, mint érvet és/vagy jogcímet és/vagy jogalapot bármely további követelés érvényesítésének vonatkozásában."
A 2.7. pontban kijelentették, hogy a Cstv. 20. § (2) bekezdés értelmében a csődegyezségi megállapodás az azt el nem fogadó hitelezőkre is kiterjed (kényszeregyezség). Együttesen kijelentették, "hogy a jelen csődegyezségben foglaltak, így különösen a hitelezői követelések kielégítési hányadának meghatározására és kölcsönös elfogadására arra tekintettel kerül sor, hogy a jelen egyezségi megállapodás egyúttal kényszeregyezség is, továbbá arra, hogy a csődegyezséget követően a csődeljárásba be nem jelentkezett, vagy késedelmesen bejelentkezett, illetve a vagyonfelügyelői regisztráció jogszabályi feltételeinek egyébként meg nem felelő hitelező követelését az adóssal szemben ne tudja érvényesíteni. A jelen egyezségi megállapodást aláíró hitelezők kifejezetten ennek tudatában járultak hozzá az egyezségkötéshez, illetve vállaltak terhet az adós reorganizációjában, továbbá az adós kifejezetten erre tekintettel tudja vállalni a reorganizációs program végrehajtását."
Az Egyéb rendelkezések fejezet 3.4. pontjában rögzítették, hogy a felek aláíró képviselői kijelentése szerint az egyezségi megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásuk mind tartalmi, mind formai szempontból megvan, a megállapodás megkötésének utólagos jóváhagyására egyik fél részéről sincs szükség.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a csődegyezség valamennyi hitelező követelésének kiegyenlítésére vonatkozóan ugyanazokat a feltételeket határozta meg. A becsatolt iratok alapján az egyezséget a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése alapján hagyta jóvá.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen - a csődegyezségben résztvevő mintegy 660 hitelező közül - hat hitelező által előterjesztett fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a csődeljárást megszüntette.
A másodfokú bíróság a fellebbezések alapján két okból is megalapozatlannak tartotta az elsőfokú bíróság határozatát.
Álláspontja szerint az adós és a vagyonfelügyelő által beterjesztett okiratok alapján az elsőfokú bíróság nem állapíthatta meg jogszerűen, hogy a törvény által megkívánt szavazati többséget a hitelezők az adós 3. sorszámú módosított egyezségi javaslatára megadták. Hivatkozva a Ptk. 215. §-ára kifejtette, hogy a csődegyezség megkötéséhez akkor elegendő a hitelezők szervezeti, vagy meghatalmazott jogi képviselőjének az aláírása, ha az eljárás tárgyáról harmadik személy beleegyezése vagy a hatóság jóváhagyása nélkül rendelkezhetnek. Amennyiben a hitelező - aki igen szavazattal kíván az egyezség létrejöttéhez hozzájárulni - csődeljárás alatt áll, törvényes képviselőjének akaratnyilvánítása mellé a Cstv. 13. § (5) bekezdése értelmében szükséges a számára kijelölt vagyonfelügyelő hozzájárulása is. A csődegyezség megkötése során ugyanis a "csődeljárás alatt" álló hitelező a követelésének egy részéről értelemszerűen lemond, ez pedig azt jelenti, kötelezettséget vállal arra, hogy követelésének bizonyos részét az adósával szemben nem érvényesíti.
Miután az elsőfokú eljárásban sem az adós, sem a vagyonfelügyelő nem csatolta azokat a hozzájáruló nyilatkozatokat, amelyeket az igennel szavazó, de csődeljárás alatt álló hitelezők vagyonfelügyelői adtak, az elsőfokú bíróság a szavazattöbbség meglétét sem állapíthatta volna meg és a csődegyezséget sem hagyhatta volna jóvá.
A csődegyezség érdemével kapcsolatban elsőként kiemelte: nem lehet szűken és formálisan értelmezni a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésének rendelkezését annak vizsgálatakor, hogy a csődeljárásban megkötött egyezség tartalma megfelel-e a csődtörvénynek, ugyanis a csődegyezség anyagi jogi egyezség is, amely a bíróság jóváhagyásával válik eljárásjogi egyezséggé. Ebből következően az egyezség ügyleti részének meg kell felelnie a polgári jogi jogviszonyokban elvárt azon alapelveknek is, amelyek a csődeljárás céljával és lefolytatásával összeegyeztethetőek. [A felek jogaikat nem gyakorolhatják visszaélésszerűen - Ptk. 5. § (1)-(2) bekezdés.]
A csődegyezség kényszeregyezség, és tartalmilag nem a szerződésből eredő vitás, vagy bizonytalan kérdések eldöntése, hanem a kielégítési hányad mértéke körül forog, ezért védi a törvény garanciális szabályok bevezetésével a kényszeregyezséges hitelezők érdekeit. Jóllehet a hozzájárulásukat megtagadó hitelezők akaratnyilatkozatát a hozzájáruló hitelezők szavazattöbbsége pótolja, a bírósági jóváhagyás az egyezség ügyleti (szerződési) jellegén nem változtat. A felek akaratnyilvánítását tartalmazó egyezség ezért ugyanúgy, mint a szerződések általában, polgári jogi alapon bíróság előtt keresettel megtámadható.
Álláspontja szerint a csődegyezség tartalmában nem felelt meg a Cstv. rendelkezéseinek, mert a törvény által előírt jogviszonyok rendezésén túlterjeszkedett, amikor a hitelezők igényérvényesítési jogairól történő általános és teljes joglemondást rögzítette.
Miután a részleges érvénytelenség megállapítására az anyagi jogi szempontból szerződésnek minősülő csődegyezség tekintetében nincs mód, s a csődegyezség részleges hibája nem hozható helyre azzal, hogy a másodfokú bíróság a törvénybe (jogszabályba) ütköző részt az egyezségből mellőzni rendelje, ezért az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva a csődeljárást a Cstv. 21/B. §-a szerint megszüntette.
Az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, melyben elsődlegesen kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását; másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítását. Állította a Cstv. 13. § (3) bekezdés c) és e) pontjának, (4) bekezdésének, 18. § (2) bekezdésének, 19. § (1) bekezdésének, 21. § (1)-(2) bekezdésének, a Pp. 235. § (1) bekezdésének, 247. § (2) bekezdésének, 253. § (3) bekezdésének a megsértését.
A Kúria a jogerős végzést a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A Kúria egyetért a másodfokú bíróság által kifejtett azzal az állásponttal, hogy ha a csődegyezség megkötése során a "csődeljárás alatt" álló hitelező a követelésének egy részéről lemond, úgy tulajdonképpen kötelezettséget vállal arra, hogy követelésének bizonyos részét az adósával szemben nem érvényesíti, ezzel gyakorlatilag a saját vagyonát nominálisan csökkenti.
Ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a vagyonfelügyelő hozzájárulása hiányában ez a nyilatkozat külön jogcselekmény nélkül (automatikusan) érvénytelen. Az adós felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy e körben figyelembe kell venni a Cstv. 13. §
- (3) bekezdésének c) pontját - mely a vagyonfelügyelő jóváhagyását írja elő a kötelezettségvállalásokhoz az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével -;
- (3) bekezdés e) pontját, amely a vagyonfelügyelő részére megtámadási jogot biztosít az olyan jognyilatkozatok tekintetében, ahol a megkövetelt jóváhagyás nem volt meg; és
- (4) bekezdést, amely szerint eredményes megtámadás esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
Mindebből csak az a következtetés vonható le, hogy önmagukban a csődeljárás alatt álló hitelezők vezetőinek a nyilatkozatai minden további jogcselekmény kifejtése nélkül (automatikusan) nem érvénytelenek, azok csak a vagyonfelügyelőjük által kezdeményezett megtámadás eredményeképpen válnának azzá. Figyelemmel azonban arra, hogy jelen eljárásban valamennyi érintett vagyonfelügyelő írásban nyilatkozott a hozzájárulás megadásáról, ez a kérdés nem merül fel.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint azért sem hagyható jóvá az egyezség, mert "kizárja az egyezség, mint polgári jogi szerződés megtámadásának lehetőségét, vagy az esetlegesen a hitelezőkkel megkötött kényszeregyezségből származó igény, vagy azzal okozati összefüggésben keletkezett kártérítési követelés érvényesítését".
A Kúria véleménye szerint ez a jogi álláspont téves. A Csődtörvénynek a 2009. évi LI. törvénnyel történt 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett módosítását megelőző csődeljárásokban - amelyekben a bíróság még nem döntött az egyezség jóváhagyásáról - a megkötött csődegyezség valóban egyezséggel történő szerződésmódosításnak minősült. A bíróság az e rendelkezések alapján lefolytatott csődeljárás során létrejött egyezséget nem hagyta jóvá, azt az adós és a hitelezők kötötték meg, és a vagyonfelügyelő jóváhagyása után a bíróság eljárást befejező határozatának jogerőre emelkedésével vált mindenkire kiterjedő hatályú - s így a hozzá nem járuló hitelezők tekintetében is - kényszeregyezséggé. A csődeljárást lefolytató bíróság nem vizsgálhatta, hogy a csődegyezség tartalmában a jogszabályoknak megfelel-e, kizárólag a Cstv. szabályainak való megfelelőség tekintetében ellenőrizhette az egyezséget [Cstv. 21. § (3) bekezdés]. A formailag megfelelő egyezség alapján hozott eljárást befejező határozatot követően a csődegyezség érvénytelenségének megállapítása érdekében keresetet lehetett benyújtani (BH 1997.453; EBH 2000.336). A perben azok a kérdések nem voltak vitássá tehetők, amelyek elbírálására a csődeljárás lehetőséget biztosított. (www.lb./hu/fizeteskeptelensegi ugyek, Pfv. VII.20.199/2012/8)
A 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett módosítással azonban a jogalkotó az adós és a hitelezők által kötött egyezséget bíróság által jóváhagyott egyezséggé minősítette [Cstv. 21/A. § (3) bekezdés]. Külön szabályok hiányában a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 148. § (4) bekezdése szerint a bíróság által jóváhagyott egyezségnek - és így a csődegyezségnek is - ugyanaz a hatálya, mint a bírói ítéletnek. A Pp.</a> rendelkezései szerint jogerősen jóváhagyott egyezségben a bíróság nem különbözteti meg a felek ügyleti akaratát - mint egy szerződést - illetve a bíróság egyezséget jóváhagyó végzését, s az egyezséget jóváhagyó jogerős végzés ítéleti hatálya miatt ellene a Pp. 262. §-a szerint csak perújítással lehet élni.
A jelen eljárásban alkalmazandó szabályok a perújítást az egyezséget jóváhagyó végzés ellen még nem zárták ki. E rendelkezést csak a 2012. március 1-jén hatályba lépett 2011. évi CXCVII. törvény iktatta be a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a felek ügyleti akaratát és a bíróság határozatát egységben kell szemlélni, az nem választható ketté. Nincs tehát arra jogi lehetőség, hogy a jogerősen jóváhagyott csődegyezség alapját képező megállapodást támadja meg a hitelező - valamennyi többi hitelező és az adós perben állásával -, hiszen ezzel gyakorlatilag a csődegyezséget jóváhagyó bíróság végzését bírálná felül egy peres bíróság, mert a bíróság végzésének az alapjául szolgáló egyezséget vizsgálnák meg ismét, és határoznának annak helytállóságáról.
Ahogyan azt a Kúria a már hivatkozott határozatában kifejtette, a perben azok a kérdések nem tehetők vitássá, amelyek elbírálására a csődeljárás lehetőséget biztosított. Ebből következően tehát nem helytálló a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a joglemondó nyilatkozat egyezségbe foglalásával az adós elzárta a hitelezőket az egyezség utóbb történő megtámadásától, mert erre egyébként sincs lehetőség.
A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak a 2.4. pont második bekezdése kapcsán kifejtett értelmezése sem felel meg a Cstv. szabályainak.
A csődeljárás során az adóssal szemben csak a már létező, lejárt és le nem járt követeléseket lehet érvényesíteni [Cstv. 3. § ca) és cc) pont]. Ebből következően a csődegyezségben a hitelezők nem mondhatnak le még nem létező - esetleg a jövőben létrejövő - követeléseikről, mert arra a csődeljárás nem terjed ki. (Így tehát nem mondhattak le az adóssal kötött szerződéseikből származó, a csődeljárás tartama alatt még nem létező követeléseikről sem, hiszen azokra nem terjedt ki az egyezség hatálya.)
A Kúria a 2012. március 26-án tartott egyezségi tárgyalás jegyzőkönyvében és az egyezség 1.7. pontjában foglaltakra figyelemmel azt is vizsgálta, hogy a hitelezők hogyan érthették az egyezség 2.4. és 2.6. pontjában foglaltakat, számukra egyértelmű volt-e a törvény értelmezéséből megállapítható tartalom.
Az iratok szerint a hitelezők tisztában voltak azzal, hogy az egyezség csak a már létező - lejárt és le nem járt - követeléseikre vonatkozik, a jövőben keletkező követeléseik érvényesítésére nem hat ki. Az adós által az egyezségi tárgyaláson tett nyilatkozat ugyanis egyértelművé tette a hitelezők számára, hogy csak a már létező követeléseikről mondanak le, és amennyiben a felek közötti jogviszonyból új követelés keletkezik, arra a csődegyezség hatálya nem terjed ki, azt a hitelezők érvényesíthetik az adóssal szemben, minden rendelkezésre álló jogi eszközzel.
A Kúria utal arra is, hogy a Ptk. 207. § (3) bekezdése szerint a jogról való lemondást nem lehet kiterjesztően értelmezni, annak - a bírói gyakorlat értelmében - kifejezettnek és határozottnak (beazonosíthatónak) kell lennie.
Mindezeket figyelembe véve a Kúria álláspontja szerint az egyezség 2.4. pontjának a második bekezdése csak egyértelművé és hangsúlyossá tette a hitelezőknek, hogy mit jelent számukra az egyezség elfogadása.
Nem minősíthető joggal való visszaélésnek a csődegyezség elfogadása, mert nem az igennel szavazó hitelezők kényszerítették - a fenti értelmű - joglemondásra az azzal egyet nem értő kényszeregyezséges hitelezőket, hanem a Cstv. 20. § (2) bekezdése, amely szerint az egyezség kiterjed rájuk is, amennyiben az adós megkapja a hitelezők szavazatának a Cstv. 20. § (1) bekezdésében meghatározott arányát.
A fent kifejtettek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő, ezért a Pp. 275. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően azt hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
(Kúria Gfv. VII. 30. 171/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a dr. Balázs Péter ügyvéd által képviselt V. Zrt. "csődeljárás alatt" adós ellen a Fővárosi Törvényszéken 9. Cspk.01-11-000024 számon indított csődeljárásban a dr. Hámori Péter ügyvéd által képviselt F. Kft. I. rendű, dr. Gömöri Veronika ügyvéd által képviselt E. Kft. II. rendű, dr. Káldi Dávid ügyvéd által képviselt Z. Kft. III. rendű, dr. Nagy Zsolt ügyvéd által képviselt G. Kft. IV. rendű, a Dr. Dukai Ügyvédi Iroda által képviselt L. Kft. V. rendű és a dr. Ohlendorf Nóra ügyvéd, valamint dr. Pereniczki Péter ügyvéd által képviselt M. Zrt. VI. rendű hitelező fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla 11. Cspkf.43.626/2013/3. számú végzése ellen az adós által 256. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán indult felülvizsgálati eljárásban meghozta a következő
végzést:
A Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság 64. sorszámú végzését helybenhagyja.Kötelezi az I-II. rendű, valamint az V-VI. rendű hitelezőket egyetemlegesen, hogy 15 napon belül fizessenek meg az adósnak 42.700 (Negyvenkettőezer-hétszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget, melyből 30.000 (Harmincezer) Ft a lerótt felülvizsgálati eljárási illeték.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
Az adós 2011. május 9-én előterjesztett kérelmére a bíróság a 9. Cspk.01-11-000024 számú eljárásban a csődeljárást 2011. május 11-én közzétett végzésével rendelte el, vagyonfelügyelőként a C. Zrt-t jelölve ki.A fizetési haladékot kétszer hosszabbították meg, lejáratának végső időpontja 2012. május 14. volt.
Az adós és a hitelezők között létrejött csődegyezséget az elsőfokú bíróság 64. sorszámú végzésével jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította. Rendelkezett a vagyonfelügyelő díjáról, annak megfizetéséről, és megállapította egyenként azt az összeget, amelyre az adós az egyes hitelezők felé fizetési kötelezettséget vállalt.
A végzés indokolása szerint az adós és a hitelezők között 2012. március 26-án jött létre a csődegyezség. A biztosított hitelezői osztályban nyilvántartott hitelezők szavazatuk 80,38%-ával (63.620 szavazatból 51.143), a nem biztosított hitelezői osztályban nyilvántartott hitelezők szavazatuk 69,83%-ával (231.012 szavazatból 161.324 szavazat) a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 20. § (1) bekezdésében meghatározott szavazati arányt meghaladó mértékben az adós által előterjesztett csődegyezségi javaslatot elfogadták.
A vagyonfelügyelő a csődegyezséget ellenjegyezte, és külön íven úgy nyilatkozott, hogy az egyezségi megállapodás megfelel a csődtörvény rendelkezéseinek. Nyilatkozott arról is, hogy az adós csődeljárás iránti kérelméhez mellékelt mérleget megvizsgálta, mely véleménye szerint az adós 2011. március 1-jén fennállt vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmi helyzetéről valós képet adott. Ez alapján kérte vagyonfelügyelői díjának a kiszámítását.
Az elfogadott csődegyezség szerint az adós kötelezettséget vállalt arra, hogy az elismert, nem vitatott követeléssel rendelkező hitelezők részére - a biztosított és nem biztosított hitelezői osztályban egyaránt - követelés-sávonként változó arányban, a tőkekövetelés egyezségben meghatározott százalékos mértékét fizeti meg. Javaslata szerint a hitelezők igényéből
a 0-500.000 Ft közötti összeg 55%-át,
az 500.001-750.000 Ft közötti összeg 35%-át,
a 750.001-2.000.000 Ft közötti összeg 20%-át,
a 2.000.001-4.000.000 Ft közötti összeg 5%-át,
a 4.000.001-10.000.000 Ft közötti összeg 0,5%-át
a 10.000.001-100.000.000 Ft közötti összeg 0,25%-át és
a 100.000.001 Ft feletti hitelezői követelés 0,1%-át fizeti meg
azzal, hogy az egyes sávokhoz tartozó kielégítési összegek az adott hitelező vonatkozásában összeadódnak. Vállalta, hogy a csődegyezségi megállapodás jogerős bírósági jóváhagyásától számított 90 napon belül a hitelezők által megadott bankszámlára történő átutalással vagy postai úton teljesít.
A fenti kielégítési szabály vonatkozik a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőkre is azzal, hogy részükre az adós akkor köteles kifizetést teljesíteni, ha a csődeljárásba bejelentett követelésük jogalapját és összegét a bíróság jogerősen megítéli. Az adós ilyenkor a jogerős bírósági ítéletben meghatározott teljesítési határidőn belül köteles a csődegyezségben megállapított kielégítési mérték szerint teljesíteni a hitelezők részére, mely vitatott követelésekre képzett tartalékot egy elkülönített banki letéti számlán kezeli.
A csődegyezségi megállapodás 2.4. pontja tartalmazta azt, hogy
"A hitelezők a jelen csődegyezségi megállapodás aláírásával visszavonhatatlanul lemondanak az adóssal szemben fennálló maradék tőkekövetelésükről, valamint a teljes hitelezői követelésükre eső valamennyi járulékról (pl. késedelmi kamat, pótlék, költség, egyéb igény).
A hitelezők jelen csődegyezségi megállapodás aláírásával visszavonhatatlanul kijelentik, hogy az adóst a jelen csődegyezségi megállapodás szerinti fizetési kötelezettségen túl az adóssal szemben semmiféle jogcímen (például, de nem kizárólagosan: számlakövetelés, kamat, pótlék, költség, kötbér, kártérítés, általános kártérítés, kártalanítás, stb.) nincs követelésük, további anyagi vagy anyagi kihatású igényt sem peres, sem peren kívüli eljárásban nem támasztanak, felszámolási eljárást, vagy az adós vagyonát érintő bármely más bírósági vagy hatósági eljárást nem kezdeményeznek és jövőben sem fognak kezdeményezni, ilyen igények érvényesítésének jogáról kifejezetten lemondanak. Továbbá a hitelezők kötelezettséget vállalnak arra, hogy az adós teljesítését a folyamatban levő peres és nemperes eljárásokban haladéktalanul bejelentik, és kezdeményezik az eljárások megszüntetését, valamint az eljárások megszüntetéséből eredően a jelen csődegyezségi megállapodásban foglalt egyezségre tekintettel semmilyen költséget nem érvényesítenek az adóssal szemben."
A biztosítékkal rendelkező hitelezők kijelentették és tudomásul vették, hogy a biztosítékok a csődegyezségi megállapodás aláírásával, illetve annak jogerős bírósági jóváhagyásával kizárólag a 2.3. pont szerint lecsökkent tőkekövetelésre terjednek ki, illetve annak adós általi teljesítése esetén megszűnnek. A 2.6. pont alatt rögzítették: "az adós és a hitelezők egyezően megállapítják, hogy jelen csődegyezségi megállapodás megkötésének célja a közöttük fennálló jogviszonyok végleges lezárása, ezért abban az esetben, ha jelen csődegyezségi megállapodás nem rendelkezne kifejezetten valamilyen tényről, eseményről, nyilatkozatról, cselekményről, vagy cselekménytől történő tartózkodásról, szerződésről, megállapodásról, illetve bármely előzményi körülményről, azt nem lehet úgy értelmezni és felhasználni, mint érvet és/vagy jogcímet és/vagy jogalapot bármely további követelés érvényesítésének vonatkozásában."
A 2.7. pontban kijelentették, hogy a Cstv. 20. § (2) bekezdés értelmében a csődegyezségi megállapodás az azt el nem fogadó hitelezőkre is kiterjed (kényszeregyezség). Együttesen kijelentették, "hogy a jelen csődegyezségben foglaltak, így különösen a hitelezői követelések kielégítési hányadának meghatározására és kölcsönös elfogadására arra tekintettel kerül sor, hogy a jelen egyezségi megállapodás egyúttal kényszeregyezség is, továbbá arra, hogy a csődegyezséget követően a csődeljárásba be nem jelentkezett, vagy késedelmesen bejelentkezett, illetve a vagyonfelügyelői regisztráció jogszabályi feltételeinek egyébként meg nem felelő hitelező követelését az adóssal szemben ne tudja érvényesíteni. A jelen egyezségi megállapodást aláíró hitelezők kifejezetten ennek tudatában járultak hozzá az egyezségkötéshez, illetve vállaltak terhet az adós reorganizációjában, továbbá az adós kifejezetten erre tekintettel tudja vállalni a reorganizációs program végrehajtását."
Az Egyéb rendelkezések fejezet 3.4. pontjában rögzítették, hogy a felek aláíró képviselői kijelentése szerint az egyezségi megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásuk mind tartalmi, mind formai szempontból megvan, a megállapodás megkötésének utólagos jóváhagyására egyik fél részéről sincs szükség.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a csődegyezség valamennyi hitelező követelésének kiegyenlítésére vonatkozóan ugyanazokat a feltételeket határozta meg. A becsatolt iratok alapján az egyezséget a Cstv. 21/A. § (3) bekezdése alapján hagyta jóvá.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen - a csődegyezségben résztvevő mintegy 660 hitelező közül - hat hitelező által előterjesztett fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság 64. sorszámú végzését megváltoztatta és a csődeljárást megszüntette. A vagyonfelügyelő díját 220 030 986 Ft-ban, költségét 2 948 549 Ft-ban állapította meg, s ennek megfelelően kötelezte az adóst a nyilvántartásba vételi díjból nem fedezett díj és a vagyonfelügyelő költsége megfizetésére.
Kötelezte az I., III. és IV. rendű hitelezőt, hogy fizessenek meg személyenként az adósnak 20.000 Ft+ÁFA eljárási költséget, illetve az adóst, hogy a II., V. és VI. rendű hitelezőknek fizessen meg személyenként 30 000 Ft fellebbezési illetéket és 20.000 Ft+ÁFA eljárási költséget.
A fellebbezéseket vizsgálva a másodfokú bíróság megállapította:
a) Az elsőfokú bíróságnak fennállt az illetékessége a csődeljárás lefolytatására, figyelemmel arra, hogy a csődkérelem benyújtásakor csaknem 160 felszámolási eljárás volt folyamatban az elsőfokú bíróság előtt, s ez a csődeljárás lefolytatására is megalapozta illetékességét.
b) A vagyonfelügyelő kijelölése tekintetében az adott ügyben hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő döntést hozott az elsőfokú bíróság.
Hangsúlyozta, hogy a csődeljárást befejezetté nyilvánító vagy megszüntető végzés ellen fellebbező hitelező azokat a vagyonfelügyelői intézkedéseket, amelyekre vonatkozó kifogást az elsőfokú bíróság előtt határidőben nem terjesztett elő, a befejező határozat elleni jogorvoslati kérelemben eredménnyel nem támadhatja. Ebből következően a II. rendű hitelezőnek az adós-közeli cégek szavazati arányát sérelmező, valamint az V. rendű hitelezőnek az N. Zrt. "cs.a." hitelező követelésének elfogadásából eredő szavazati jogosultságot sérelmező fellebbezési érvelését nem lehetett vizsgálni.
Ugyanakkor a II. r. hitelező korábbi kifogása (9.Cspkh.01-2011-9/000024) alapján az N. Zrt. "cs.a." közokirattal alátámasztott hitelezői igénye tárgyában hozott elsőfokú határozatot a hitelező fellebbezésében támadhatta.
Az adós az N. Zrt. "cs.a." követelését közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozattal elismerte, ezért ez az okirat ténytanúsító közokiratnak minősül. A vagyonfelügyelő e közokirat alapján sorolta be a követelést, melynek folytán a Zrt. a nem vitatott-nem biztosított hitelezői osztályban csaknem a szavazatok 40%-át megkapta.
A hitelező kifogását az elsőfokú bíróság érdemben elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fellebbezés vizsgálata ilyen esetben csak arra korlátozódhat, hogy valóban létezik-e olyan ténytanúsító közokirat, melynek alapján a vagyonfelügyelő intézkedett az N. Kft."cs.a." hitelezői igényének a besorolásáról.
Rámutatott, hogy ha a kényszeregyezséget elszenvedő hitelezőnek az egyezséget megszavazó más hitelezők közokirattal alátámasztott követeléseivel szemben jogos aggálya merül fel, az adóssal, illetve az érintett hitelezővel szemben lehetősége van pert indítani a szerződés hatálytalanságának megállapítása vagy kártérítés iránt. Ebben a perben kell bizonyítania az adós és a támadott hitelező csalárdságát, nevezetesen azt a tényt, hogy a közokirat tartalma valótlan, az okiratban foglaltak ellenére az adós és a hitelező között kötelem nem jött létre, vagy fedezetelvonás célzatával jött létre, a bejelentett hitelezői igény jogalap nélküli és ezáltal ez a hitelező olyan szavazati joggal élt a csődegyezség megkötése során, mely veszteséggel járó kényszeregyezségbe szorította a perindító felet.
A kifogások és fellebbezések tartalmának összevetése mellett vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott döntést hozott-e akkor, amikor a csődegyezséget jóváhagyta. E körben hivatkozott a Cstv. 18-21/A. §-ban foglaltakra, mely rendelkezések értelmezése során kifejtette, a csődeljárásnak nem az a legfőbb célja, hogy az adós a hitelezőit meghatározott módon, illetőleg a lehető legnagyobb mértékben kielégítse, hanem az, hogy az adós a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében lehetőséget kapjon a hitelezőivel történő megegyezéssel a működésének folytatása érdekében történő megállapodásra. Ebből következően nem alaposak azok a fellebbezési érvelések, amelyek az adósnak a hitelezői igények kielégítésére szánt vagyoni eszközei elégtelenségét sérelmezik. A hitelezők joga az, hogy az adós egyezségi ajánlatát elfogadják, vagy elutasítsák. Az adós ezért a csődeljárás során nem valósít meg fedezetelvonást azzal, hogy meghatározott vagyoni eszközei érintetlenül hagyásával, csupán a likvid pénzeszközei felosztásának felajánlásával tesz csődegyezségi javaslatot. Miután nincs törvényi minimális kielégítési kötelezettség, a kielégítési arány megállapítását a törvény minden korlátozás nélkül az adósra és a szavazattöbbséggel rendelkező hitelezőkre bízza. Ebből következően a hitelezői igények rendkívül alacsony mértékű kielégítését tartalmazó megállapodás ezen okból nem ütközik a törvény rendelkezésébe, a fellebbezések emiatt alaptalanok.
Nem találta törvénybe ütközőnek a sávos kielégítési módot sem, rámutatva arra, hogy az nem helyezi előnyösebb helyzetbe az egyezséghez hozzájáruló hitelezőket az egyezség megkötésében részt nem vevő, vagy vitatott hitelezői igényekkel rendelkező jogosultakkal szemben.
A másodfokú bíróság a fellebbezések alapján két okból is megalapozatlannak tartotta az elsőfokú bíróság határozatát.
Az V. r. hitelező fellebbezését részben megalapozottnak találta, mert álláspontja szerint az adós és a vagyonfelügyelő által beterjesztett okiratok alapján az elsőfokú bíróság nem állapíthatta meg jogszerűen, hogy a törvény által megkívánt szavazati többséget a hitelezők az adós 3. sorszámú módosított egyezségi javaslatára megadták. Hivatkozva a Ptk. 215. §-ára kifejtette, hogy a csődegyezség megkötéséhez akkor elegendő a hitelezők szervezeti, vagy meghatalmazott jogi képviselőjének az aláírása, ha az eljárás tárgyáról harmadik személy beleegyezése vagy a hatóság jóváhagyása nélkül rendelkezhetnek. Amennyiben a hitelező - aki igen szavazattal kíván az egyezség létrejöttéhez hozzájárulni - csődeljárás alatt áll, törvényes képviselőjének akaratnyilvánítása mellé a Cstv. 13. § (5) bekezdése értelmében szükséges a számára kijelölt vagyonfelügyelő hozzájárulása is. A csődegyezség megkötése során ugyanis a "csődeljárás alatt" álló hitelező a követelésének egy részéről értelemszerűen lemond, ez pedig azt jelenti, kötelezettséget vállal arra, hogy követelésének bizonyos részét az adósával szemben nem érvényesíti. A csődeljárás alatt álló hitelező szervezeti képviselőjének vagy meghatalmazottjának aláírása jelen esetben csupán a nyilatkozattételhez elegendő, de a csődegyezség létrejötte csak akkor állapítható meg, ha a vagyonfelügyelője hozzájárulását az érintett mellékeli.
Az elsőfokú bíróságnak tehát vizsgálnia kell, hogy a hitelezők a jognyilatkozataikat hatályosan tették-e meg. Miután az elsőfokú eljárásban sem az adós, sem a vagyonfelügyelő nem csatolta azokat a hozzájáruló nyilatkozatokat, amelyeket az igennel szavazó, de csődeljárás alatt álló hitelezők vagyonfelügyelői adtak, az elsőfokú bíróság a szavazattöbbség meglétét sem állapíthatta volna meg és a csődegyezséget sem hagyhatta volna jóvá.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy bár az egyezség 2012. március 26-án aláírt szövege szerint egyik hitelezőnek sincs szüksége harmadik személytől származó hozzájáruló nyilatkozatra - és ezért aggályosak a fellebbezési észrevételhez csatolt, az érintett társaságok vagyonfelügyelői által 2012. március 22-én és 23-án kelt okiratokba foglalt nyilatkozatok -, egyébként ezek, mint új bizonyítékok a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében nem is vehetők figyelembe. Rámutatott, hogy a csődegyezségi megállapodás jóváhagyásához szükséges okiratok pótlására csak a hiánypótlási időszakban kerülhetett volna sor, a fellebbezési eljárásban annak benyújtásával az érdekelt fél már elkésett.
A csődegyezség érdemével kapcsolatban elsőként kiemelte: nem lehet szűken és formálisan értelmezni a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésének rendelkezését annak vizsgálatakor, hogy a csődeljárásban megkötött egyezség tartalma megfelel-e a csődtörvénynek, ugyanis a csődegyezség anyagi jogi egyezség is, amely a bíróság jóváhagyásával válik eljárásjogi egyezséggé. Ebből következően az egyezség ügyleti részének meg kell felelnie a polgári jogi jogviszonyokban elvárt azon alapelveknek is, amelyek a csődeljárás céljával és lefolytatásával összeegyeztethetőek. [A felek jogaikat nem gyakorolhatják visszaélésszerűen - Ptk. 5. § (1)-(2) bekezdés.]
A csődegyezség kényszeregyezség, és tartalmilag nem a szerződésből eredő vitás, vagy bizonytalan kérdések eldöntése, hanem a kielégítési hányad mértéke körül forog, ezért védi a törvény garanciális szabályok bevezetésével a kényszeregyezséges hitelezők érdekeit. Jóllehet a hozzájárulásukat megtagadó hitelezők akaratnyilatkozatát a hozzájáruló hitelezők szavazattöbbsége pótolja, a bírósági jóváhagyás az egyezség ügyleti (szerződési) jellegén nem változtat. A felek akaratnyilvánítását tartalmazó egyezség ezért ugyanúgy, mint a szerződések általában, polgári jogi alapon bíróság előtt keresettel megtámadható.
Álláspontja szerint a csődegyezség tartalmában nem felelt meg a Cstv. rendelkezéseinek, mert a törvény által előírt jogviszonyok rendezésén túlterjeszkedett, amikor a hitelezők igényérvényesítési jogairól történő általános és teljes joglemondást rögzítette, ezért a II. és VI. r. hitelezők fellebbezései e részükben megalapozottak.
Az egyezség 2.4. pontja első-második bekezdésének értelmezése körében nem fogadta el az adós magyarázatát, mely szerint a második bekezdésben a hitelezők azt erősítették meg, hogy az előző bekezdésben lemondott követelésükkel kapcsolatban további igényt nem fognak előterjeszteni, eljárásokat indítani, illetve a már megindított eljárásokat megszüntetik. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ennek a magyarázatnak nincs értelme, mert a csődeljárásban érvényesített hitelezői igényeknek, mint követeléseknek az egyezségre tekintettel "elengedett" részével kapcsolatos későbbi perindítás - az eredeti jogviszonyra alapozott marasztalási keresettel - eleve alaptalan, ezért csak az elutasítás jogkövetkezményét vonhatja maga után.
A második bekezdés ténylegesen azt rögzíti, hogy a hitelezők a mindenfajta bírósági eljárás megindításának jogosultságáról mondanak le a jövőre nézve, mely joglemondás a 2.7. pont szerint vonatkozik mind a hozzájárulásukat adó, mind a hozzájárulásukat megtagadó hitelezőkre, mind az elismert, mind a vitatott hitelezői igényekkel rendelkezőkre nézve egyaránt.
Álláspontja szerint joggal való visszaélésnek minősül ebben az ügyben az a magatartás, hogy az igennel szavazó hitelezők olyan joglemondásra kényszerítették a hozzájárulásukat nem adó hitelezőket a csődegyezség megkötése során, amely nem tartozik a csődegyezség körébe, nem a reorganizációt segíti elő, csupán az adóst hozza abba az előnyös helyzetbe, hogy kizárja az egyezség, mint polgári jogi szerződés megtámadásának lehetőségét, illetve az esetlegesen a hitelezőkkel megkötött kényszeregyezségből származó igény, vagy azzal okozati összefüggésben keletkezett kártérítési követelés érvényesítését. Rámutatott, hogy a csődegyezségben az adós és a hitelezők abban a körben állapodhatnak meg, amelyek az adósság rendezésére, az adós fizetőképességének megőrzésére vagy gazdálkodásának helyreállítására szükségesek. Arra sem joglemondó nyilatkozattal, sem más úton nem kényszeríthetők a hozzájárulásukat nem adó hitelezők, hogy az Alaptörvényben és a Ptk-ban biztosított jogérvényesítési lehetőségeikről lemondjanak.
Kifejtette, hogy ez a joglemondás a csődtörvény rendelkezéseivel sem áll összhangban, mert ha az adós nem teljesíti a bírósági végzéssel jóváhagyott egyezségben foglaltakat, a bíróság az erre irányuló kérelem alapján ebből az okból is megállapíthatja az adós fizetésképtelenségét és elrendelheti felszámolását [Cstv.27.§ (2) bekezdés d) pont]. Ebből következően az is csődtörvényi rendelkezésbe ütközik, ha ilyen esetekre vonatkozóan az érintett hitelező felszámolási eljárás megindítására irányuló lehetőségét joglemondó nyilatkozattal kizárják.
Miután a részleges érvénytelenség megállapítására az anyagi jogi szempontból szerződésnek minősülő csődegyezség tekintetében nincs mód, s a csődegyezség részleges hibája nem hozható helyre azzal, hogy a másodfokú bíróság a törvénybe (jogszabályba) ütköző részt az egyezségből mellőzni rendelje, ezért az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva a csődeljárást a Cstv. 21/B. §-a szerint megszüntette.
Az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, melyben elsődlegesen kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását; másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítását. Kérte továbbá a II., V. és VI. r. hitelezők felülvizsgálati perköltség viselésére kötelezését. Állította a Cstv. 13. § (3) bekezdés c) és e) pontjának, (4) bekezdésének, 18. § (2) bekezdésének, 19. § (1) bekezdésének, 21. § (1)-(2) bekezdésének, a Pp. 235. § (1) bekezdésének, 247. § (2) bekezdésének, 253. § (3) bekezdésének a megsértését.
A másodfokú bíróság határozatában található azon indokra vonatkozóan, mely szerint a csődeljárás alatt álló hitelezők nem szavazhattak volna a saját vagyonfelügyelőjük jóváhagyása nélkül, illetve jóváhagyás hiányában a csődegyezség nem jött létre, az adós kifejtette, hogy a kérdéses hitelezők rendelkeztek a saját vagyonfelügyelőjük hozzájáruló nyilatkozatával a csődegyezség megkötésekor. Azért nem csatolták be azt az elsőfokú eljárásban, mert részben azt a Cstv. nem írja elő, részben pedig az elsőfokú bíróság azt nem kérte az adóstól. A másodfokú bíróság álláspontját, mely szerint a vagyonfelügyelők hozzájárulását mellékelni kellett volna a csődegyezséghez, semmilyen törvényi hivatkozással nem támasztotta alá.
Kiemelte, hogy téved a másodfokú bíróság akkor, amikor a fellebbezési ellenkérelemhez becsatolt nyilatkozatokat nem vette figyelembe a Pp. 235. § (1) bekezdésére hivatkozással. Az adós nem új bizonyítékot adott elő a másodfokú eljárásban, hanem a fellebbező fél állításának cáfolataként hivatkozott a nyilatkozatokra és csatolta be azokat.
Rámutatott, a másodfokú végzésnek az a megállapítása, hogy a csődegyezség azt tartalmazta, hozzájárulásra egyik hitelezőnek sincs szüksége, iratellenes, mert az egyezség 3.4. pontja kifejezetten az utólagos jóváhagyásról rendelkezik. Ebből az következik, hogy előzetesen születtek meg a vagyonfelügyelői hozzájárulások.
Állította, jogilag is téved a másodfokú bíróság, amikor azt állítja, hogy a vagyonfelügyelői nyilatkozatok hiányában nem jön létre a csődegyezség. A Cstv. 13. § (3) bekezdés c) és e) pontja, valamint (4) bekezdése összevetéséből ugyanis az a következtetés vonható le, hogy a vagyonfelügyelői jóváhagyás nélküli kötelezettségvállalás önmagában nem érvénytelen, hanem csak akkor kell az érvénytelenség jogkövetkezményeit alkalmazni, ha az érintett hitelezők csődeljárásában kirendelt vagyonfelügyelők a kötelezettségvállalást eredményesen megtámadják.
Előadta, hogy a másodfokú bíróság túl is terjeszkedett a hatáskörén, a végzése ezért is jogszabálysértő [Pp.253.§ (3) bekezdés]. Igaz ugyanis, hogy a fenti kérdéssel kapcsolatosan a C. Bank Zrt. fellebbezett, azonban a C. Bank Zrt. a fellebbezését visszavonta. Az V. r. hitelező pedig nem hivatkozott fellebbezésében erre az okra. Csak a V. Zrt. (N. Zrt.) vonatkozásában fejtette ki, hogy nem lehet megvizsgálni, képviselete törvényes-e.
A másodfokú bíróság a csődeljárás megszüntetését tartalmazó végzés másik indokaként (II/B) azt fejtette ki, hogy a csődegyezség 2.4. pontja a Ptk. joggal való visszaélés tilalmába és a Cstv. rendelkezéseibe ütközik, ezért érvénytelen. Részleges érvénytelenség megállapítására nincs lehetőség a csődegyezség elbírálása során, ezért az nem felel meg a Cstv. 19-21. §-ában foglalt feltételeknek.
Az adós álláspontja szerint:
a) A csődegyezség tartalmi része, illetve annak Ptk-ba ütközése (érvénytelenség) nem vizsgálható kérdés. Az eljárásban alkalmazandó Cstv. 21/B. § (helyesen 21/A. §) szerint a bíróság azt vizsgálhatta volna, hogy a csődegyezség a csődtörvénynek megfelel-e, más jogszabályokba való ütközést nem, s így a csődegyezség érvénytelenségét sem állapíthatta volna meg. E körben utalt - egyéb kúriai és ítélőtáblai határozatokon felül - az EBH2011.2332. számú eseti döntésben kifejtett álláspontra, mely szerint az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába a bíróság nem avatkozik be, azt nem vizsgálhatja.
b) A jogerős határozat iratellenes megállapításokat tartalmaz a csődegyezség 2.4. pontja értelmezésével kapcsolatban, mert a kérdéses pont nem tartalmaz általános és teljes joglemondást a hitelezői igények tekintetében. Álláspontja szerint a hitelezők lemondtak az egyezségben szereplő kielégítésen túl a maradék tőkekövetelésükről és valamennyi járulékról, majd ennek alapján kijelentették, hogy további követelésük nincs, a csődegyezség szerint lecsökkent követelésükön kívül más igényt nem fognak előterjeszteni, azzal kapcsolatban igényérvényesítési eljárást nem indítanak. Ez a joglemondás nem vonatkozik az egyezségi megállapodás szerint fizetendő követelésekre és nem vonatkozik a másodfokú bíróság szerinti "jövőre nézve mindenfajta bírósági eljárás megindításának jogáról való lemondásra" sem. Lemondtak ezen kívül a biztosított hitelezők az egyezségben lecsökkent követelések mértékén felüli igényükről. Ez tehát nem a jövőben keletkező követelésekre vonatkozó általános és teljeskörű joglemondás volt, a jövőben keletkező igényekre nem terjedt ki. Utalt arra, hogy az egyezségi tárgyaláson (jegyzőkönyv 15. és 16. oldal) az egyik hitelező kérdésére az adós ezt ki is fejtette, amit a hitelezők elfogadtak. A csődegyezség 2.4. pontja megfelel a Cstv. 19. § (1) bekezdésében foglaltaknak, mert eszerint lehetőség van arra is, hogy olyanról állapodjanak meg, amit az adós fizetőképességének megőrzése és helyreállítása érdekében szükségesnek tartanak.
c) A csődegyezség 2.4. pontja nem ütközik a Cstv. egyik rendelkezésébe sem.
A csődegyezség nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a Cstv. 27. § (2) bekezdés d) pontja szerinti igényérvényesítési eljárást kizárná. A hitelezők a 2.4. pont második bekezdésében csak a csődegyezségi megállapodás szerinti fizetési kötelezettségen túli, az egyezségben lemondott követelések tekintetében mondtak le a felszámolási eljárás megindításáról. Tehát, ha az adós nem teljesítené a csődegyezséget, úgy a csődegyezség szerinti lecsökkent mértékű követelés tekintetében a hitelező minden további nélkül indíthat felszámolási eljárást az adóssal szemben.
Hivatkozott továbbá arra, hogy ezt a szövegezést más csődegyezségekben is használták, melyet az eljáró bíróságok nem találtak jogszabálysértőnek.
Felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be az I. r. hitelező, aki kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Álláspontja szerint joggal való visszaélést valósít meg az adós akkor, amikor olyan csődegyezséget kényszerít a hitelezőre, ahol követelésének csupán 0,0044 részéhez juthat hozzá, míg a kis hitelezők követelésüknek akár 50%-át is megkaphatják. Ez az egyezség abszolút méltánytalan.
A II. rendű hitelező felülvizsgálati ellenkérelmében részletesen kifejtette álláspontját a csődeljárás alatt álló hitelezők szavazatának figyelembevételével kapcsolatban, megalapozottnak állítva a jogerős végzés indokolását. Utalt arra, hogy a Cstv. 13. § (3) bekezdés c) pontja szerint a vagyonfelügyelő nem kizárólag jóváhagyja, hanem egyidejűleg ellenjegyzi a csődeljárás alatt álló társaság vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait. A jogerős végzésnek a joglemondással kapcsolatos rendelkezéseivel minden tekintetben egyetértve reagált az adós felülvizsgálati kérelmére, azt megalapozatlannak állítva.
Az V. rendű hitelező felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását, és az adós eljárási költségben való marasztalását. Megismételte a fellebbezésben kifejtett álláspontját a csődeljárás alatt álló hitelezők képviseletével, valamint az N. Zrt. követelésének közjegyzői okiratba foglalt követelésével kapcsolatban.
A VI. rendű hitelező kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Kiemelte az egyezség 2.4. és 2.7. pontjában található joglemondást, melynek elfogadására a hozzájáruló hitelezők nem voltak jogosultak, hiszen az a csődeljárásba be nem jelentkezett hitelezők, illetve a bejelentkezett hitelezők be nem jelentett követelésével kapcsolatban nem tartalmazhat sem rendelkezést, sem joglemondó nyilatkozatot. Az adós érvelése alapján azon csődeljárásokban, ahol csődegyezség jön létre, a "külső" hitelezők adóssal szemben fennálló minden, csődeljárásba be nem jelentett, illetve jövőbeni igénye is alapját vesztené, miközben az adós csak meglévő vagyona egy részét fordította a csődegyezség megkötésére.
A Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel a tényállást az alábbiakkal egészíti ki:
A 2012. március 26-án tartott egyezségi tárgyaláson - melyen a hitelezők többségi szavazattal elfogadták a csődegyezségi javaslatot - az egyezség 2.4. és 2.6. pontjával kapcsolatban felmerült hitelezői kérdésre az adós képviseletében az alábbi nyilatkozat került jegyzőkönyvezésre (15-16. oldal): "…nyilatkozom akkor a jegyzőkönyvnek és a B. M. hitelezőnek is, olyan igénye, ami ebben a csődeljárásban bejelentésre került, vagy olyan meglévő követelés, amit nem jelentett be, azokra kiterjed a csődegyezség. Azokra, amik a jövőben fognak keletkezni, azokra természetszerűen nem tud kiterjedni, tehát a jogviszony ilyen értelemben természetesen fennáll a B. M. és az adós között továbbra is, és ha keletkezik kárigénye, szavatossági igénye jövőben, akkor azt természetesen nem fogja érinteni ez a csődegyezségi megállapodás. Maga a megállapodás, csak amit bejelentett hitelezői igényekről vagy a csődeljárás alatt vagy előtte keletkezett hitelezői igények rendezésére vonatkozik, a jövőbeni igényekről természetesen nem rendelkezhet a megállapodás, nem is rendelkezik."
Az egyezség 1.7. pontja szerint "jelen csődegyezségi megállapodás az egyezségi tárgyaláson elhangzottak, az egyezségi tárgyalás jegyzőkönyve, a szavazás összesített eredményei alapján hitelt érdemlően tartalmazza a megkötött egyezség feltételeit".
A Kúria a jogerős végzést a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A csődeljárás megszüntetését megalapozó oknál a másodfokú bíróság a Cstv. 13. § (5) bekezdésében foglaltakra hivatkozott, mely szerint a vagyonfelügyelőnek kell jóváhagynia az adós új kötelezettségvállalásait.
A Kúria egyetért a másodfokú bíróság által e körben kifejtett azzal az állásponttal, hogy ha a csődegyezség megkötése során a "csődeljárás alatt" álló hitelező a követelésének egy részéről lemond, úgy tulajdonképpen kötelezettséget vállal arra, hogy követelésének bizonyos részét az adósával szemben nem érvényesíti, ezzel gyakorlatilag a saját vagyonát nominálisan csökkenti.
Ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a vagyonfelügyelő hozzájárulása hiányában ez a nyilatkozat külön jogcselekmény nélkül (automatikusan) érvénytelen. Az adós felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy e körben figyelembe kell venni a Cstv. 13. §
(3) bekezdésének c) pontját - mely a vagyonfelügyelő jóváhagyását írja elő a kötelezettségvállalásokhoz az (5) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével -;
(3) bekezdés e) pontját, amely a vagyonfelügyelő részére megtámadási jogot biztosít az olyan jognyilatkozatok tekintetében, ahol a megkövetelt jóváhagyás nem volt meg; és
(4) bekezdést, amely szerint eredményes megtámadás esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
Mindebből csak az a következtetés vonható le, hogy önmagukban a csődeljárás alatt álló hitelezők vezetőinek a nyilatkozatai minden további jogcselekmény kifejtése nélkül (automatikusan) nem érvénytelenek, azok csak a vagyonfelügyelőjük által kezdeményezett megtámadás eredményeképpen válnának azzá. Figyelemmel azonban arra, hogy jelen eljárásban valamennyi érintett vagyonfelügyelő írásban nyilatkozott a hozzájárulás megadásáról, ez a kérdés nem merül fel.
Megjegyzi a Kúria, hogy nem ért egyet a másodfokú bírósággal abban a kérdésben sem, hogy a vagyonfelügyelői nyilatkozatokat - amennyiben erre szükség lett volna - a másodfokú eljárásban nem értékelhette volna, figyelemmel a Pp. 235. § (1) bekezdésének harmadik mondatára. Eszerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor is sor kerülhet, ha az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul. Jelen esetben az adós az egyezséget jóváhagyó végzés elleni fellebbezésben állított új tény elleni védekezésként csatolta be a vagyonfelügyelői nyilatkozatokat. A Kúria álláspontja szerint, ha a fenti rendelkezések alapján új tény állítására, új bizonyíték előadására a fellebbezésben az egyik fél által sor kerülhet, úgy a másik felet is megilleti az ezzel szembeni védekezés joga.
A csődeljárás megszüntetését eredményező ok tekintetében a Kúria nem ért egyet az adóssal abban, hogy a csődegyezség esetleges érvénytelensége ne lenne vizsgálható az eljárásban alkalmazandó Cstv. szabályai szerint. Nem vitásan a csődkérelem benyújtásakor hatályos Cstv. 21/A. §-a szerint a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az megfelel a törvényben foglaltaknak (azaz a Cstv-ben foglaltaknak), azonban a Cstv. háttérszabályaként - az ott külön nem szabályozott esetekben - eljárási kérdésekben a Pp-t, míg anyagi jogi kérdésekben a Ptk-t kell alkalmazni. A Kúria továbbra is fenntartja az adós által hivatkozott EBH2011.2332. számú elvi döntésében kifejtetteket, mely szerint a bíróság az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába nem avatkozik bele, azt nem vizsgálhatja, kiemeli azonban, hogy ez az állítás csak az egyezség gazdasági tartalmára vonatkozik.
A bíróság feladata ugyanakkor a csődegyezség törvényességének biztosítása, és amennyiben a felek megállapodása alapján az egyezség létrejön, a bíróságnak kell ügyelnie arra is, hogy az egyezség végrehajtható legyen, mert csak olyan egyezség hagyható jóvá, amely végrehajtható. Ebbe a körbe nem kizárólag a bírósági végrehajtás tartozik, hanem az olyan feltételek egyezségbe történő beépítése is, amelyek alapján a hitelezők számon tudják kérni az egyezségben foglalt ígéretek teljesítését.
Mindezek alapján tehát a Kúriának elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, helytálló-e a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a jogerősen jóváhagyott csődegyezség a jelen eljárásban alkalmazandó Cstv. szabályai szerint perben megtámadható, illetve hatálytalanságának megállapítása kérhető, vagy a csődeljárásban elbíráltakra hivatkozással utólag az adóssal (esetleg egy másik hitelezővel szemben) kártérítési igény támasztható. Ennek azért van jelentősége, mert a jogerős végzésben kifejtett álláspont szerint a csődegyezség megfogalmazása miatt a hitelezők el vannak zárva ettől a lehetőségtől.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem hagyható jóvá az egyezség, mert "kizárja az egyezség, mint polgári jogi szerződés megtámadásának lehetőségét, vagy az esetlegesen a hitelezőkkel megkötött kényszeregyezségből származó igény, vagy azzal okozati összefüggésben keletkezett kártérítési követelés érvényesítését" (jogerős végzés 21. oldal első bekezdés).
A másodfokú bíróság határozatában két alkalommal is kitért arra, hogy a csődeljárásban hozott határozatok peres bíróság által felülbírálhatók.
Egyrészt a közokiratba foglalt követelések tekintetében fejtette ki, hogy - tulajdonképpen bármelyik - hitelező az adós és közokiratba foglalt követeléssel rendelkező hitelező közötti szerződés hatálytalanságának megállapítása vagy kártérítés iránt keresetet nyújthat be, az adós és a közokirattal rendelkező hitelező csalárdságára hivatkozással. Abban a perben lehet megállapíttatni, hogy a közokirat tartalma valótlan, az okiratban foglaltak ellenére az adós és a hitelező között kötelem nem jött létre, vagy az fedezetelvonás célzatával jött létre, a bejelentett - közokiratba foglalt - hitelezői igény jogalap nélküli és ezáltal ez a hitelező olyan szavazati joggal élt a csődegyezség megkötése során, mely veszteséggel járó kényszeregyezségbe szorította a perindító felet.
A Kúria álláspontja szerint ilyen tartalmú kereset benyújtása nem kizárt, a kereset megalapozottsága azonban nem eredményezheti a csődegyezség érvénytelenségét, kizárólag a pert indító hitelező és az alperesek közötti viszonyban vizsgálható a kártérítés feltételeinek a fennállása és e körben vonható le a jogkövetkezménye is.
Ugyanakkor a másodfokú bíróság a csődegyezség felülvizsgálatával kapcsolatban is járható útnak tartotta a peres eljárást. A csődegyezséget gyakorlatilag két részre bontotta: anyagi jogi egyezségnek tekintette az adós és hitelezői között létrejött megállapodást, amely a bíróság jóváhagyásával válik eljárásjogi egyezséggé. Álláspontja szerint a bírósági jóváhagyás az egyezség ügyleti (szerződési) jellegén nem változtat, ezért a felek akaratnyilvánítását tartalmazó egyezség - ugyanúgy, mint a szerződések általában - bíróság előtt keresettel megtámadható.
A Kúria véleménye szerint ez a jogi álláspont téves. A Csődtörvénynek a 2009. évi LI. törvénnyel történt 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett módosítását megelőző csődeljárásokban - amelyekben a bíróság még nem döntött az egyezség jóváhagyásáról - a megkötött csődegyezség valóban egyezséggel történő szerződésmódosításnak minősült. A bíróság az e rendelkezések alapján lefolytatott csődeljárás során létrejött egyezséget nem hagyta jóvá, azt az adós és a hitelezők kötötték meg, és a vagyonfelügyelő jóváhagyása után a bíróság eljárást befejező határozatának jogerőre emelkedésével vált mindenkire kiterjedő hatályú - s így a hozzá nem járuló hitelezők tekintetében is - kényszeregyezséggé. A csődeljárást lefolytató bíróság nem vizsgálhatta, hogy a csődegyezség tartalmában a jogszabályoknak megfelel-e, kizárólag a Cstv. szabályainak való megfelelőség tekintetében ellenőrizhette az egyezséget [Cstv.21.§ (3) bekezdés]. A formailag megfelelő egyezség alapján hozott eljárást befejező határozatot követően a csődegyezség érvénytelenségének megállapítása érdekében keresetet lehetett benyújtani (BH 1997. 453; EBH 2000.336). A perben azok a kérdések nem voltak vitássá tehetők, amelyek elbírálására a csődeljárás lehetőséget biztosított. (www.lb./hu/fizetésképtelenségi ügyek, Pfv. VII.20.199/2012/8)
A 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett módosítással azonban a jogalkotó az adós és a hitelezők által kötött egyezséget bíróság által jóváhagyott egyezséggé minősítette [Cstv. 21/A. § (3) bekezdés]. Külön szabályok hiányában a Cstv.6.§ (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 148. § (4) bekezdése szerint a bíróság által jóváhagyott egyezségnek - és így a csődegyezségnek is - ugyanaz a hatálya, mint a bírói ítéletnek. A Pp.</a> rendelkezései szerint jogerősen jóváhagyott egyezségben a bíróság nem különbözteti meg a felek ügyleti akaratát - mint egy szerződést - illetve a bíróság egyezséget jóváhagyó végzését, s az egyezséget jóváhagyó jogerős végzés ítéleti hatálya miatt ellene a Pp. 262. §-a szerint csak perújítással lehet élni.
A jelen eljárásban alkalmazandó szabályok a perújítást az egyezséget jóváhagyó végzés ellen még nem zárták ki. E rendelkezést csak a 2012. március 1-jén hatályba lépett 2011. évi CXCVII. törvény iktatta be a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésébe, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a felek ügyleti akaratát és a bíróság határozatát egységben kell szemlélni, az nem választható ketté. Nincs tehát arra jogi lehetőség, hogy a jogerősen jóváhagyott csődegyezség alapját képező megállapodást támadja meg a hitelező - valamennyi többi hitelező és az adós perben állásával -, hiszen ezzel gyakorlatilag a csődegyezséget jóváhagyó bíróság végzését bírálná felül egy peres bíróság, mert a bíróság végzésének az alapjául szolgáló egyezséget vizsgálnák meg ismét, és határoznának annak helytállóságáról.
Ahogyan azt a Kúria a már hivatkozott határozatában kifejtette, a perben azok a kérdések nem tehetők vitássá, amelyek elbírálására a csődeljárás lehetőséget biztosított. Ebből következően tehát nem helytálló a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a joglemondó nyilatkozat egyezségbe foglalásával az adós elzárta a hitelezőket az egyezség utóbb történő megtámadásától, mert erre egyébként sincs lehetőség.
A továbbiakban a Kúria azt vizsgálta meg, helytálló-e a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, mely szerint a csődegyezség 2.4. pontjának a második bekezdése azt rögzíti, hogy a hitelezők a mindenfajta bírósági eljárás megindításának jogosultságáról mondtak le a jövőre nézve, s ez a joglemondás a 2.7. pont szerint mind a hozzájárulásukat adó, mint az azt megtagadó hitelezőkre, mind az elismert, mind a vitatott igénnyel rendelkezőkre kiterjed.
Megállapítható, hogy a csődegyezség 2.4. pontja három bekezdésből áll. Az első bekezdés a csődegyezség jellegének megfelelően arról rendelkezik, hogy a hitelezők az egyezségre tekintettel lemondanak a maradék tőkekövetelésükről és valamennyi járulékról. A második bekezdés szerint a hitelezők kijelentik, hogy a csődegyezségben vállalt kötelezettségen felül nincs semmilyen követelésük és további igényt nem támasztanak az adóssal szemben, vele szemben eljárást nem kezdeményeznek és a jövőben sem fognak kezdeményezni. A harmadik bekezdés szól a biztosított követelések biztosítékairól és a hitelezők teendőiről.
A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak a 2.4. pont második bekezdése kapcsán kifejtett értelmezése nem felel meg a Cstv. szabályainak.
A csődeljárás során az adóssal szemben csak a már létező, lejárt és le nem járt követeléseket lehet érvényesíteni [Cstv. 3. § ca) és cc) pont]. Ebből következően a csődegyezségben a hitelezők nem mondhatnak le még nem létező - esetleg a jövőben létrejövő - követeléseikről, mert arra a csődeljárás nem terjed ki. (Így tehát nem mondhattak le az adóssal kötött szerződéseikből származó, a csődeljárás tartama alatt még nem létező követeléseikről sem, hiszen azokra nem terjedt ki az egyezség hatálya.)
A Kúria a 2012. március 26-án tartott egyezségi tárgyalás jegyzőkönyvében és az egyezség 1.7. pontjában foglaltakra figyelemmel azt is vizsgálta, hogy a hitelezők hogyan érthették az egyezség 2.4. és 2.6. pontjában foglaltakat, számukra egyértelmű volt-e a törvény értelmezéséből megállapítható tartalom.
Az iratok szerint a hitelezők tisztában voltak azzal, hogy az egyezség csak a már létező - lejárt és le nem járt - követeléseikre vonatkozik, a jövőben keletkező követeléseik érvényesítésére nem hat ki. Az adós által az egyezségi tárgyaláson tett nyilatkozat ugyanis egyértelművé tette a hitelezők számára, hogy csak a már létező követeléseikről mondanak le, és amennyiben a felek közötti jogviszonyból új követelés keletkezik, arra a csődegyezség hatálya nem terjed ki, azt a hitelezők érvényesíthetik az adóssal szemben, minden rendelkezésre álló jogi eszközzel.
A Kúria utal arra is, hogy a Ptk. 207. § (3) bekezdése szerint a jogról való lemondást nem lehet kiterjesztően értelmezni, annak - a bírói gyakorlat értelmében - kifejezettnek és határozottnak (beazonosíthatónak) kell lennie.
Mindezeket figyelembe véve a Kúria álláspontja szerint az egyezség 2.4. pontjának a második bekezdése csak egyértelművé és hangsúlyossá tette a hitelezőknek, hogy mit jelent számukra az egyezség elfogadása.
Nem minősíthető joggal való visszaélésnek a csődegyezség elfogadása, mert nem az igennel szavazó hitelezők kényszerítették - a fenti értelmű - joglemondásra az azzal egyet nem értő kényszeregyezséges hitelezőket, hanem a Cstv. 20.§ (2) bekezdése, amely szerint az egyezség kiterjed rájuk is, amennyiben az adós megkapja a hitelezők szavazatának a Cstv. 20. § (1) bekezdésében meghatározott arányát.
A VI. r. hitelező felülvizsgálati ellenkérelmében kifejtettekre hivatkozással a Kúria megjegyzi, hogy a csődeljárásban be nem jelentett hitelezői igény nem az egyezségben található nyilatkozat, hanem a Cstv. 20. § (3) bekezdése miatt nem érvényesíthető az adóssal szemben, ha a csődeljárásban az abban résztvevő hitelezőkkel jogerősen egyezséget kötött.
Az ítélőtábla által hivatkozott, a Cstv. 27. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt fizetésképtelenségi ok szerint a bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapítja, ha az adós a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette. Nem ütközik tehát a Cstv. 27. § (2) bekezdés d) pontjába sem a felek egyezsége, mert a csődegyezség csak addig köti az adóst és a hitelezőket, ameddig az adós azt teljesíti.
Az egyezség 2.4. pontjának második bekezdése azt tartalmazza, hogy a hitelezők vállalják, a csődegyezségi megállapodás szerinti fizetési kötelezettségen túl nem indítanak az adóssal szemben eljárást, és így felszámolási eljárást sem, ebből következően tehát az egyezség nem teljesítése esetére nem mondtak le (nem is mondhattak volna le) a felszámolás eljárás megindítása iránti jogukról azon követelés tekintetében, amelynek kifizetését az adós az egyezségben vállalta.
A fent kifejtettek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő, ezért a Pp. 275. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően azt hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Az adós felülvizsgálati kérelme alapos volt, ezért a Pp. 270.§ (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban résztvevő hitelezők kötelesek megfizetni az adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely az adós jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból és a lerótt 30.000 Ft felülvizsgálati eljárási illetékből áll.
Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§ (3)- (5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2013. július 16.
Dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr.Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Pethőné dr.Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30. 171/2013.)