adozona.hu
ÍH 2013.160
ÍH 2013.160
A CÉG VOLT VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐJE MEGBÍZATÁSÁNAK MEGSZŰNÉSE, KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A 2009. május 19-től felszámolás alatt álló felperes a kereseti kérelmében 10 867 225 Ft tőke, annak késedelmi kamata és perköltsége megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A kereseti kérelmében arra hivatkozott, hogy az alperes mint a felperes volt vezető tisztségviselője sem a kényszer-végelszámolás, sem a felszámolási eljárás alatt "A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 31. §-a (1) bekezdésének a), b) pontjai szerinti köte...
ÍH 2013.160 A CÉG VOLT VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐJE MEGBÍZATÁSÁNAK MEGSZŰNÉSE, KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
A végelszámolás (kényszer-végelszámolás) kezdő időpontjában a cég vezető tisztségviselőjének megbízatása megszűnik, és a cég önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselőjének a végelszámoló minősül, ezért ha megindul a felszámolási eljárás, a Csődtv. 31. §-ában előírtak teljesítésére is a végelszámoló köteles. A volt vezető tisztségviselő kártérítési felelőssége az általános szabályok szerint áll fenn. A bíróság ennek megfelelően köteles tájékoztatni a feleket a bizonyítás szabályairól.
[2006. évi V. törvény 98. § (2) bek., 116. § (6) bek., 1991. évi XLIX. törvény 31. §; 1996. évi IV. törvény 30. § (2) bek.]
A 2009. május 19-től felszámolás alatt álló felperes a kereseti kérelmében 10 867 225 Ft tőke, annak késedelmi kamata és perköltsége megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A kereseti kérelmében arra hivatkozott, hogy az alperes mint a felperes volt vezető tisztségviselője sem a kényszer-végelszámolás, sem a felszámolási eljárás alatt "A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 31. §-a (1) bekezdésének a), b) pontjai szerinti kötelezettségének nem tett eleget, mint a főpénztár kezelője a 10 867 225 Ft készpénzvagyonnal nem számolt el, amely tevékenységével a felperesnek kárt okozott, ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján e kár megfizetésére köteles.
Az alperes a felperes keresetének elutasítását és a felperes perköltségében való marasztalását kérte. Vitatta a kereseti kérelem jogalapját és összegszerűségét is. Érdemi ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy károkozás nem történt, mivel a felperes által állított pénztárhiány csak "virtuális", ténylegesen ez az összeg nem hiányzott a pénztárból, az kizárólag csak a könyvelésben került feltüntetésre. Álláspontja szerint a felszámoló által az alperes ellen a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozóhivatalánál tett feljelentés alapján indult büntetőeljárásban - amelyben a M. Városi Ügyészség B.7326/2009/14. számú határozatával megszüntette a nyomozást - megállapításra került, hogy a büntetőeljárásban beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény szerint a rendelkezésre álló iratok alapján pénztárhiányt nem lehet megállapítani.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 10 867 225 Ft tőke, valamint annak 2009. június 20. napjától a kifizetésig járó késedelmi kamata megfizetésére.
Az ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes 2008. október 15. napjától kényszer-végelszámolás alatt állt, majd a megyei bíróság a felszámolását rendelte el. A felszámolás kezdő időpontja 2009. május 19. napja. A felszámolási eljárást megelőzően, 2004. november 4. napjától az alperes volt a felperes vezető tisztségviselője. Az alperes által 2008. december 31. napján készített leltározási jegyzőkönyv szerint a felperes páncélszekrényében, a főpénztárban összesen 10 867 225 Ft volt, amelyet az alperes az őt terhelő jogszabályi kötelezettsége ellenére nem adott át a felszámolónak. A felszámoló ezért a 2009. május 29. napján keltezett levelében 12 582 649 Ft (a felperes pénztárában rendelkezésre állt összeg) megfizetésére szólította fel az alperest, majd annak eredménytelenségét követően terjesztette elő a keresetét 10 867 225 Ft tőke és járulékai tekintetében.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes nem vitatta, hogy 2004. november 4. napjától a felperes vezető tisztségviselője volt, ezért a Csődtv. 31. §-a (1) bekezdésének a), b) pontjai szerinti elszámolási kötelezettség terheli. Mivel ezen kötelezettségének nem tett eleget, és a 2008. december 31. napján kelt leltározási jegyzőkönyv aláírásával, mint a főpénztár kezelője annak tartalmáért felelősséget vállalt, és elismerte az abban foglaltak valódiságát, a Gt. 30. §-ának (2) bekezdése alapján a felperesnek okozott kár megtérítésére köteles. Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes az általa a pénztárhiány "virtuális" jellegével kapcsolatos előadását nem tudta bizonyítani, a kimentés körében a saját számviteli, adózási szabályokat megsértő, illetve figyelmen kívül hagyó eljárása pedig a kártérítési felelősség alóli mentesülésére nem alkalmas, ezért őt a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes vagyonában jogellenesen bekövetkezett vagyoncsökkenés (kár) megtérítésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen a sérelmezett határozat megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását és perköltségében való marasztalását kérte. A másodlagos fellebbezési kérelmében pedig az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte.
Az alperes véleménye szerint az elsőfokú bíróság helytelen és hiányos tényállást állapított meg és abból helytelen jogi következtetéseket vont le. Arra hivatkozott, hogy tévesen került megállapításra, hogy a felszámolás kezdő időpontjában ő volt a felperes törvényes képviselője, mivel 2008. október 15. napjától kezdődően a társaság képviseletében kizárólag L. J. végelszámoló - aki mint felszámolóbiztos jelenleg is a társaság képviseletére jogosult - tehetett jognyilatkozatokat. Ez azt is jelenti, hogy felszámolóként saját magától kell elkérnie az iratanyagot és a társaság birtokában levő pénzeszközt is.
Arra tekintettel, hogy az alperes 2008. december 31. napján nem volt a felperes törvényes képviselője, így cégszerű aláírással - azaz teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban - sem tehetett okirati elismerést, ezért a felperesnek kellett volna azt bizonyítania, hogy a per tárgyát képező pénzeszközzel az adott időpontban a felperes rendelkezett. Az elsőfokú bíróság e tényt nem vette figyelembe és a bizonyítási kötelezettségeikről a feleket nem tájékoztatta, így arra sem folytatott le bizonyítást, hogy a felperes házipénztárában milyen mértékű pénzeszköz volt ténylegesen.
Csatolta az általa 2008. október 15-i mérleg fordulónapra elkészített felperesi tevékenységet záró mérleget, amelyben a pénzeszközök mérlegsoron -31 355 000 Ft szerepelt. Az alperes álláspontja szerint ez az adat is azt támasztja alá, hogy a felperes pénztárában 2008. december 31. napján nem volt 10 000 000 Ft.
A leltározási jegyzőkönyv legfeljebb egyszerű bizonyító erővel rendelkező okiratnak minősül, amely azt eredményezi, hogy a bizonyítási teher nem fordul meg, ezért nem az alperesre hárul annak bizonyítása, hogy nem volt meg a házipénztárban a leltározási jegyzőkönyvben szereplő összeg.
Az alperes fellebbezése annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság ítélete - eljárási szabálysértés okán - érdemben nem volt felülbírálható a következők miatt:
Az ítélőtábla mindenekelőtt - a felperes nyilvános cégadatai alapján - mellőzi az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból, hogy a felperes 2008. október 15. napjától kényszer-végelszámolás alatt állt. A felperesnek a 2008. október 15. napján megtartott legfőbb szervi ülésén a tagok az 1/2008. (X. 15.) számú taggyűlési határozatban határoztak a felperes jogutód nélküli megszűnéséről és az A. Kft. végelszámolóként való kijelöléséről azzal, hogy a végelszámolásért felelős személy L. J. lett.
A megyei bíróság cégbírósága a 2008. október 20. napján előterjesztett változásbejegyzési kérelem alapján az alperest mint vezető tisztségviselőt 2008. október 15-i időponttal törölte a cégjegyzékből, és végelszámolóként az A. Vagyonértékelő és Tanácsadó Kft.-t - L. J. képviseletre jogosult személy - egyidejűleg bejegyezte 2008. október 15-i kezdő időponttal. A végelszámolás kezdetének időpontjaként szintén 2008. október 15. napja került bejegyzésre a cégjegyzékbe.
Az ítélőtábla megállapítása szerint az így kiegészített tényállás alapján sem terhelte az alperest mint vezető tisztségviselőt a felperes kereseti kérelmében jogcímként megjelölt Csődtv. 31. §-ának (1) bekezdése szerinti vagyonátadási kötelezettség, így annak elmulasztására hivatkozással a Gt. 30. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kártérítési kötelezettsége sem állapítható meg.
"A gazdasági társaságokról" szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 31. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint megszűnik a vezető tisztségviselői jogviszony külön törvényben meghatározott esetben. Ilyen külön törvény "A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról" szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 98. §-ának (2) bekezdése, amely szerint a végelszámolás kezdő időpontjában a cég vezető tisztségviselőjének megbízatása megszűnik. A végelszámolás kezdő időpontjától a cég önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselőjének a végelszámoló minősül.
Megjegyzi az ítélőtábla, hogy abban az esetben, ha a végelszámolás elhatározására nem a cég legfőbb szervének határozata alapján került volna sor, hanem a cégbíróság nyilvánította volna hivatalból megszűntnek a céget és rendelte volna el a kényszer-végelszámolását, az alperes vezető tisztségviselői jogviszonya a Ctv. - 2012. február 29. napjáig hatályos - 116. §-ának (6) bekezdése alapján alkalmazandó Ctv. 98. §-ának (2) bekezdése alapján ugyanúgy megszűnt volna.
Annak következtében pedig, hogy a megyei bíróság cégbírósága 2008. október 20. napján meghozott végzésével a felperes cégjegyzéki adataiban a jogutód nélküli megszűnés elhatározásával kapcsolatos adatváltozásokat, így az alperes vezető tisztségviselői jogviszonyának a megszűnését és a felperes végelszámolójának a bejegyzését is elrendelte, az alperest a Ctv. 98. §-ának (3) bekezdése alapján a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal a Számv.tv. alapján a cég tevékenységét lezáró beszámoló-készítési és egyéb, a Ctv.-nek az abban az időpontban hatályban volt 98. §-a (3) bekezdésének b)-d) pontjaiban foglalt kötelezettségek terhelték, míg a felperes végelszámolójának - aki jelenleg azonos a felszámolóval - a Ctv. 101-111. §-ában szabályozott feladatoknak kellett eleget tennie, azzal, hogy utóbbi felelősségére a Ctv. 99. §-ának (4)-(5) bekezdései szerinti rendelkezések irányadóak. Utal arra is az ítélőtábla, hogy a Ctv. 98. §-ának (5) bekezdése alapján, ha a korábbi vezető tisztségviselő a jogszabályban meghatározott feladatait elmulasztja, a végelszámoló, vagy a cég hitelezője kérelmére a cégbíróság - törvényességi felügyeleti eljárás keretében - a korábbi vezető tisztségviselőt pénzbírsággal sújtja. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a végelszámoló a jogszabályi kötelezettségének elmulasztása miatt nem kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást az alperessel szemben.
A végelszámolási eljárás olyan önálló "létszakasza" a cégnek, amely miatt, ha utóbb felszámolási eljárás megindítására kerül sor, a Csődtv. 31. §-a szerinti kötelezettség mint vezető tisztségviselőt, a végelszámolót terheli.
Bár a Ctv. 98. §-a (3) bekezdésének a)-d) pontja eltérően a Csődtv. 31. §-a (1) bekezdésének b) pontjától, a vagyon leltár szerinti átadásáról nem rendelkeznek, azonban a volt vezető tisztségviselő e kötelezettsége a vezető tisztségviselőkre vonatkozó egyéb jogszabályi rendelkezésekből levezethető.
A Ctv. 98. §-ának (5) bekezdése alapján a cég korábbi vezető tisztségviselője a (3) bekezdésben meghatározott feladatok, illetve határidők elmulasztásából, vagy nem megfelelő teljesítéséből eredő károkért a polgári jog általános szabályai szerinti kártérítési felelősséggel tartozik. A polgári jogi általános szabályok szerinti kártérítési felelőssége azonban nem korlátozható kizárólag a Ctv. 98. §-ának (3) bekezdésében meghatározott feladatokra, az adós vagyonával összefüggésben - a Gt. 30. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is figyelembe véve - elszámolási kötelezettség terheli. A Ctv. 98. §-ának (5) bekezdése alapján volt vezető tisztségviselőként a kártérítési felelőssége a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal elkészített tevékenységet záró mérleg szerinti vagyonért (vagy a ténylegesen bizonyíthatóan ettől eltérő mértékben rendelkezésre álló vagyon tekintetében) áll fenn. Amennyiben a végelszámolás során a végelszámoló megbízásából végzett bármilyen tevékenységet az alperes, amellyel a felperesnek kárt okozott, e tevékenységéből eredő kártérítési kötelezettség már nem mint vezető tisztségviselőt terheli, e tevékenységére már nem a vezető tisztségviselő felelősségére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Mivel az elsőfokú eljárás során sem az alperes által a végelszámolónak átadott tevékenységet záró mérleg, sem a végelszámolási nyitómérleg nem került csatolásra, valamint a nyomozást megszüntető határozatban szereplő igazságügyi könyvszakértői vélemény és a nyomozati iratok - amely több tevékenységet záró mérlegre is utalnak - nem kerültek beszerzésre, ezért nem állapítható meg, hogy a keresetben megjelölt jogcím (Ptk. 339. §-a) alapján terheli-e az alperest mint volt vezető tisztségviselőt bármilyen mértékű kártérítési felelősség.
A kifejtettekre tekintettel alaposnak találta az ítélőtábla az alperes fellebbezését abban a részében, amelyben arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság őt, mint vezető tisztségviselőt tévesen kötelezte a 2008. december 31-én felvett leltározási jegyzőkönyvben, szereplő készpénzkészlet megfizetésére a vagyonátadási kötelezettségének elmulasztására hivatkozással.
Az alperesnek a főpénztár kezelőjekénti felelősségével összefüggésben a felperes álláspontja szerint a leltározási jegyzőkönyv tartalmával szembeni bizonyítási kötelezettség az alperest terhelte, és ezzel az elsőfokú bíróság is egyetértett, ezért a a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése alapján arról tájékoztatta az alperest, hogy a perben rá hárul annak bizonyítási terhe, hogy a 2008. december 31-i fordulónapra a pénztárakban található pénztárkészletről készített leltározási jegyzőkönyvben foglaltakkal ellentétben a valóságban a házipénztárban készpénz nem volt.
Arra tekintettel, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során a felperes kereseti kérelmét a jogalap mellett összegszerűségében is vitatta, és az elsőfokú eljárásban csatolt leltározási jegyzőkönyv nem teljes bizonyító erejű, csupán a Pp. 199. §-a szerinti egyszerű magánokiratnak minősül, ugyanis annak felvételére sem a házipénztár kezelőjeként, sem vezető tisztségviselőként az alperes nem volt jogosult, az elsőfokú bíróság a bizonyítatlanság következményét az alperessel szemben nem alkalmazhatta volna. A felperest kellett volna felhívnia annak bizonyítására, hogy az alperes a kereseti kérelmében megjelölt mértékű kárt okozta a számára, azonban a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése szerinti kötelezettsége körében az elsőfokú bíróság az ezzel kapcsolatos bizonyítási kötelezettségre és teherre vonatkozóan a feleket nem megfelelően tájékoztatta.
A Pp. 3. §-ának (3) bekezdése határozza meg, hogy a bizonyításra vonatkozó szabályok érvényesülése körében a polgári perben a jogvita eldöntése érdekében mi a bíróság feladata, amely kötelezettség a jogi képviselővel eljáró fél vonatkozásában is terheli a bíróságot.
A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) ezzel a kérdéssel foglalkozó 1/2009. számú PK véleménye iránymutatást adott, amely szerint a bizonyításra vonatkozó tájékoztatásnak konkrétan kell tartalmaznia, hogy melyik fél milyen tényt (tényeket) köteles bizonyítani a saját előadásához, és a másik fél nyilatkozatához képest, szükség esetén azt is megjelölve, hogy milyen bizonyítási eszköz igénybevételével. Ki kell terjednie a tájékoztatásnak a bizonyítási teher alakulására és a bizonyítás sikertelenségének következményeire is. A tárgyalási jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a bizonyításra vonatkozó tájékoztatás pontos és konkrét tartalmát, továbbá a bizonyítás bejelentésére való (határidőhöz kötött) felhívást, illetve annak elmulasztása következményeként a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésében foglalt szankciók kilátásba helyezését.
Az elsőfokú bíróság által tévesen kiosztott bizonyítási teher és ahhoz kapcsolódóan a megfelelő tájékoztatási kötelezettsége elmulasztásának eredményeként a felperesnek nem nyílt lehetősége annak megfelelő bizonyítására, hogy az alperest a kereseti kérelemben megjelölt mértékű kártérítési felelősség terheli.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése alapján az ítélőtábla által kiegészített tényállásban foglaltakra tekintettel a felperest tájékoztatnia kell arról, hogy az el nem bírált jogvita megalapozott eldöntése érdekében azt kell bizonyítania, hogy az alperest 10 867 225 Ft tekintetében terhelte elszámolási és vagyonátadási kötelezettség mint volt vezető tisztségviselőt a végelszámoló részére, vagy ilyen mértékű kárt okozott a felperesnek a végelszámolási eljárás alatt. Amennyiben szükséges, ezzel összefüggésben a tényállás kiegészítésére is fel kell hívnia a bíróságnak a felperest.
(Debreceni Ítélőtábla Gf. IV. 30.205/2013/7.)