adozona.hu
AVI 2013.12.132
AVI 2013.12.132
A készpénzes hitelfelvétel igazolásának terhe az adózóra hárul [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben 2005-2006. évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére összesen 16 314 109 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, amely után 8 157 054 Ft adóbírság és
4 908 227 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is kötelezte.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozat helybenhagyta....
AVI 2013.12.132 A készpénzes hitelfelvétel igazolásának terhe az adózóra hárul [2003. évi XCII. tv. 109. § (3) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben 2005-2006. évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le a felperesnél. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére összesen 16 314 109 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, amely után 8 157 054 Ft adóbírság és4 908 227 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is kötelezte.
Az alperes határozatával az elsőfokú határozat helybenhagyta. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. § (1) és (2) bekezdései, 109. § (1) és (3) bekezdései alapján az elsőfokú adóhatóság helyesen becslést alkalmazott a felperes személyi jövedelemadó alapjának megállapítására.
A felperes keresetet nyújtott be a jogerős alperesi határozat ellen, arra hivatkozott, hogy az alperes nem bizonyította a becslés alkalmazása feltételeinek fennállását. Érdemben vitatta az alperesi megállapításokat.
A perben négy elkülönült tényállás volt vitatott:
1. Az adóhatóság a felperes, mint egyéni vállalkozó terhére megállapított általános forgalmi adókülönbet, adóbírság, késedelmi pótlék megfizetését kiadásként vette figyelembe a felperes pénzforgalmi mérlegében.
2. Az adóhatóság a felperes által 2005-ben felvett 150 000 eurós hitelből csak a felperes OTP folyószámlájára átutalt 27 422,55 eurót vette figyelembe felperes bevételeként, nem a teljes hitelösszeget.
3. Az alperes nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes 2005-ben 38 millió Ft-ot kapott kölcsön P. Zoltán g.-i lakostól.
4. A felperes élettársa, B. Erika 2005 augusztusában 3 100 000 Ft befizetést teljesített a felperes bankszámlájára, de ezt az adóhatóság felperesi befizetésként (kiadásként) értékelte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben alaposnak találta, és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. A felperest a kereseti illeték felének megfizetésére kötelezte, a peres felek felmerült költségeik viselése mellett.
Az elsőfokú bíróság az 1. tényállással kapcsolatban részben találta megalapozottnak a felperes keresetét. E körben elfogadta a perben kirendelt J. János igazságügyi könyvszakértő szakvéleményében foglaltakat azzal, hogy a vállalkozói kivétre jutó és a tárgyévben megfizetett személyi jövedelemadó, nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék összege a felperes, mint magánszemély kiadásai közé sorolandó. Ugyanakkor a pénzforgalmi mérlegben 2006. évi felperesi kiadásként feltüntetett, korábbi adóhatósági határozattal megállapított áfa, késedelmi pótlék, adóbírság, mulasztási bírság körében az adóhatósági megállapítás megalapozatlan. E körben az adóhatóság nem tisztázta, hogy a felperes a vállalkozói vagyonából fedezte-e a kérdéses befizetéseket, vagy mint természetes személy nyújtotta a befizetéseket. Ezen körülmény tisztázása nélkül ezen összegek a felperes, mint magánszemély kiadásaiként nem vehetők figyelembe.
A felperes által hivatkozott 150 000 eurós hitel vonatkozásában sem tárta fel az alperes teljes körű a tényállást. E körben az ausztriai banki igazolás alapján nem állapítható meg a ténylegesen kifizetett összeg és hogy mi lett a felperes OTP számlájára átutalt hitelrészleten felüli hitelrész sorsa. A felperes e körben több részletbeli pénzfelvételt állított, melyet bizonylatai hiányára hivatkozva egyebekben nem igazolt. Az alperesnek módjában áll az Art. 70. § (1) bekezdésének megfelelően az illetékes osztrák hatóság megkeresése.
Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes keresetét az általa hivatkozott P. Zoltántól kapott kölcsön vonatkozásában. E körben az Art. 109. § (3) bekezdésére utalással kifejtette, hogy a felperesi magánokirat (kölcsönszerződés) akkor lenne elfogadható, ha a kapcsolódó adatok, körülmények alátámasztanák e kölcsönszerződés nyilvánvaló tényleges, a szerződéskötés időpontjában való megtörténtét. Önmagában az a tény, hogy a kölcsönadónak volt kellő forrása a kölcsön nyújtására, még nem elegendő bizonyíték. E kölcsön nem jelent meg a felperes bankszámláján és közvetlenül felperesi vállalkozói tőkebetét sem követte. Az elsőfokú bíróság utalt még az alperesi határozatban megállapított egyéb olyan ellentmondásokra, amelyek az adóhatóság helyes álláspontját alátámasztották.
A 4. tényállási elem vonatkozásában szintén azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a tényállás feltáratlan. A B. Erikánál lefolytatandó kapcsolódó vizsgálat hiányában a felperes hivatkozásának alperes által történő elutasítása megalapozatlan.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az alperesi határozat részbeni megalapozatlanságára figyelemmel helyezte hatályon kívül a támadott határozatot - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásra vonatkozóan rögzítette, hogy a P. Zoltántól kapott 38 millió Ft-os kölcsön, mint bevétel elvetése mellett az adóhatóságnak a másik három tényállás körében milyen további eljárást kell lefolytatnia. E körben az osztrák hitelhez kapcsolódóan kifejtette, hogy az adóhatóság megkeresésének eredménytelensége esetén lehet csak a készpénzes hitelfelvételek igazolásának terhét az Art. 109. § (3) bekezdésének megfelelően a felperesre hárítani.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak indokolásának megváltoztatását, valamint a rendelkező rész perköltségre és kereseti illeték megfizetésére való marasztalásának mellőzését, és az alperes elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezését. Továbbra is fenntartotta jogi álláspontját, hogy az adóhatóság nem igazolta az Art. 108-109. §-aira figyelemmel a becslés alkalmazhatóságának fennállását. A P. Zoltántól kapott kölcsönnel kapcsolatban az elsőfokú bíróság ítélete jogszabálysértő, kérte annak elfogadását és bevételei közötti figyelembevételét. Az ausztriai hitelfelvétellel kapcsolatban a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatás körében kérte az ítélet 10. oldala utolsó bekezdésének mellőzését. Az elsőfokú bíróság a felperes teljes pernyertessége ellenére kötelezte a felperest kereseti illeték megfizetésére, illetve úgy rendelkezett, hogy a felek egyéb költségeiket maguk viselik. Az adóhatóság határozatainak hatályon kívül helyezésével és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra utasításával a felperes pernyertes lett.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az alperes sem felülvizsgálati kérelmet, sem csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be, ezért a Legfelsőbb Bíróság az 1., 2., 4. tényállással kapcsolatos ítéleti döntést nem vizsgálta. A Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmének keretei között vizsgálta felül a jogerős ítéletet.
A felperes felülvizsgálati kérelmében vitatta a becslés jogalapját is. E körben a Legfelsőbb Bíróság utal az Art. 109. § (1) bekezdésére, melynek értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ebben az esetben - figyelemmel az ismert az adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szükség. E körben az adóhatóság helyesen állapította meg, hogy a felperes kifizetéseire (életvitel, vállalkozói tőkebetét, pénzügyi befizetések stb.) nem nyújthattak fedezetet az ugyanazon időszakban benyújtott bevallásaiban szereplő jövedelmek, így a becslés alapja fennállt.
Az Art. 108. § (1) bekezdésére figyelemmel a becslési eljárás olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A személyi jövedelemadó vizsgálata körében az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítania a becslési eljárás alkalmazásának fennállását, ezt követően az Art. 109. § (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. E körben a bizonyítás lényege, hogy most már az adózó érdekkörébe áll, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést; ennek elmaradása, vagy sikertelensége az adózó hátrányára esik.
A fenti jogszabályhelyek alapján vizsgálta az elsőfokú bíróság a felperesnek a P. Zoltán által nyújtott kölcsönre való hivatkozását. E körben a Pp. 221. § (1) bekezdésére figyelemmel részletes indokát adta annak, hogy miért nem fogadta el ezen felperesi hivatkozást.
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás vitatására, módosítására, vagy a bizonyítékok újraértékelésére, felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás hiányos, illetve iratellenes megállapításokat tartalmaz, továbbá, ha a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az elsőfokú bíróság a kölcsönnel kapcsolatban a fenti hibáktól mentesen állapította meg az ügy alapját képező tényállást, és a bizonyítékok mérlegelése során nem volt tapasztalható kirívóan okszerűtlen mérlegelés, így nem volt lehetőség annak újraértékelésére, felülmérlegelésre. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adózó e körben hitelt érdemlő adatokkal nem igazolta az adóalaptól való eltérést.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az általa felvett ausztriai hitellel kapcsolatban kérte az új eljárásra vonatkozó iránymutatás mellőzését, melyet a Legfelsőbb Bíróság nem tartott alaposnak. Az elsőfokú bíróság e körben kifejtette, hogy a konkrét banki folyósítási (kifizetési) adatok hiányában az alperes hiányos, hézagos következtetéseket vont le. Az alperesnek eljárásában az Art. 70. § (1) bekezdésére figyelemmel módjában állt volna az Európai Közösségbe tartozó ausztriai illetékes hatóság megkeresése. Az elsőfokú bíróság tehát arra a megállapításra jutott, hogy az adóhatóság nem tett meg minden - rendelkezésre álló - eljárási cselekményt a tényállás teljes körű tisztázása érdekében.
Ugyanakkor az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel továbbra is fennáll az az alaptétel, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen jutott arra a következtetésre - és ezt rögzítette az új eljárásra vonatkozó iránymutatásában -, hogy ha az alperesi megkeresés eredménytelenül végződik, úgy a felperes által hivatkozott készpénzes hitelfelvételek igazolásának terhe az Art. 109. § (3) bekezdése alapján az adózóra hárul. A felperesi adózó állítja ugyanis, hogy a hitel részben átutalással, részben készpénzes felvétellel valósult meg. E körben az átutalás igazolt, a készpénzes felvétel viszont még nem. A kifizető megkeresésének eredménye lehet a készpénzes felvétel igazolása, bizonyítottsága, de ezzel kapcsolatban, ha az alperes nem jut megfelelő, megalapozott adatokhoz, az az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel az adózó hátrányára esik.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság ítéletének perköltségre és illetékfizetésre vonatkozó rendelkezései is megalapozottak. A Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében, ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a bíróság a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi és - szükség esetén - a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi. A közigazgatási per sajátossága, hogy az alperes határozata vonatkozhat több adónemre, és/vagy egy adónemen belül több önálló tényállásra is. Ezek a külön adónemek vagy külön tényállások önálló vizsgálatot igényelnek, és a bíróság döntése teljes vagy részleges felperesi pernyertességet vagy teljes kereset elutasítást is eredményezhet. A Pp. 339. § (1) bekezdésére figyelemmel előfordulhat, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részében a teljes közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi és a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi, ugyanakkor az ítélet indokolásából megállapítható, hogy a felperes csak részben vált pernyertessé, mivel nem valamennyi adónemben, vagy tényállási elemben tartotta a bíróság megalapozottnak keresetét.
Jelen perben az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező része nem tartalmazta ugyan, hogy a felperes keresetét részben elutasította, de indokolásából egyértelműen megállapítható volt.
A felperes négy tényállási elem körében vitatta az alperes megállapításait, melyből az elsőfokú bíróság a P. Zoltán-féle kölcsönre hivatkozást megalapozatlannak ítélte, a többi 3 körében az alperes tényállás megállapítási hiányosságaira utalt. Mivel azonban mind a négy tényállás azonos adónemekhez kötődött, az alperes határozatát teljes egészében hatályon kívül kellett helyezni. Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes másodlagos keresete formálisan eredményre vezetett, de érdemben csak fele részben volt eredményes. Az új eljárásban az adóhatóság továbbra sem veheti figyelembe a forráshiány igazolásánál a P. Zoltán-féle kölcsönt.
Mivel a felperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.030/2010.)