adozona.hu
AVI 2013.12.127
AVI 2013.12.127
Az adózónak ellenőriznie kell a számlakibocsátó gazdasági tevékenységét. Vizsgálni kell, hogy a számla szerinti szolgáltatást ténylegesen ki teljesíti [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2005., 2006. évekre megtartott átfogó, valamennyi adó- és járuléknemet érintő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. november 5. napján kelt határozatával a felperes terhére 7 606 000 Ft folyószámlát érintő adókülönbözetet állapított meg, amelynek a megfizetésére kötelezte 3 803 000 Ft adóbírsággal és 1 784 000 Ft késedelmi pótlékkal együtt.
A ...
AVI 2013.12.127 Az adózónak ellenőriznie kell a számlakibocsátó gazdasági tevékenységét. Vizsgálni kell, hogy a számla szerinti szolgáltatást ténylegesen ki teljesíti [1992. évi LXXIV. tv. 44. § (5) bek.]
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2005., 2006. évekre megtartott átfogó, valamennyi adó- és járuléknemet érintő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. november 5. napján kelt határozatával a felperes terhére 7 606 000 Ft folyószámlát érintő adókülönbözetet állapított meg, amelynek a megfizetésére kötelezte 3 803 000 Ft adóbírsággal és 1 784 000 Ft késedelmi pótlékkal együtt.A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2009. február 23. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint a vegyes gazdálkodású, elsősorban vetőmagtermesztéssel foglalkozó felperes az adóellenőrzéssel érintett időszakban több alkalommal mezőgazdasági szolgáltatásokat (kapálás, idegenelés, címerezés, vetőmag feldolgozás) vett igénybe, és számlákat fogadott be az E. Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.-től, a D. Bútoráru Kereskedelmi Kft.-től, és a Z. Kft.-től. A revízió e cégek számlái vonatkozásában széles körű bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a gazdasági események megtörténtek, a mezőgazdasági munkát elvégezték, de nem bizonyított, hogy a szolgáltatások a számlákon feltüntetett felek között valósultak meg. Az elsőfokú hatóság ezért az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja, 35. §-ának (1) bekezdése, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. §-ának (3) bekezdése, 165. §-ának (1) bekezdése, 166. §-ának (2) bekezdése alapján helytállóan állapította meg, hogy felperes a számlákra adólevonási jogot nem alapíthat. A kibocsátott számlák ugyanis tartalmilag nem hiteles bizonylatok, nem felelnek meg a Sztv.-ben szabályozott valódiság elvének, mert nem bizonyítható, kívülálló számára nem megállapítható, hogy a számlákon szereplő munkát ténylegesen kik végezték el. A felperesnél meglévő számlák, elszámolások, banki átutalások nem igazolják, hogy az adott szolgáltatást valóban a számlakibocsátó cégek végezték volna el.
Az alperes álláspontja szerint a felperes az Áfa. tv. 44. §-ának (5) bekezdésében szabályozott kellő körültekintéssel sem járt el. A kellő gondosság tanúsításának megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a számla hiteltelensége olyan okból következik be, amelyről a számla-befogadónak nemcsak, hogy tudomása sem volt, arról tudomást sem szerezhetett volna, azt nem ismerhette fel, arra ráhatása nem volt, illetve nem is lehetett. A rendelkezésre álló tények azonban mindezzel ellentétesek, a fiktív számlák vonatkozásában a felperes kellő körültekintésre nem hivatkozhat.
A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint mindhárom cég számlája alakilag és tartalmilag hiteles bizonylat. A számlakibocsátók körülményeire vonatkozó, az ellenőrzés időszakában tett adóhatósági megállapítások nem igazolhatják, hogy a számlák kiállítása időpontjában, a bennük szereplő adatok nem lennének hitelesek. A felperes az egyes számlakibocsátókra részletesen kimunkálta álláspontját a vonatkozásban, hogy az adóhatóság megállapításai nem cáfolták a bizonylatok kibocsátásának időszakában ténylegesen megtörtént gazdasági eseményeket.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint az adóhatóság a tényállást megfelelően feltárta, helyes jogszabályokat alkalmazott, a bizonyítékokat megfelelően értékelte és döntése jogszerű. Az adóhatóság sem eljárási jogi, sem anyagi jogi jogszabálysértést nem követett el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen keresete teljesítését, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság és az adóhatóság is az Áfa. tv. és az Sztv. alkalmazott jogszabályhelyeit tévesen értelmezte és alkalmazta. Megsértette a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-át, 213. § (1) bekezdését, 221. §-át, ítélete ellentétes az Európai Bíróság C-354/03, C-355/03, és C-484/03 egyesített ügyekben hozott ítéletével.
Az alperes az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Áfa. tv. 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatás-nyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. A 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla, és számlát helyettesítő okmány. Az Sztv. 166. §-ának (2) bekezdése alapján a számviteli bizonylat adatainak alakilag, és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie.
Az adóhatóság széles körű bizonyítási eljárás során megkísérelte feltárni azt, hogy a számlákban feltüntetett munkálatokat ki, vagy kik végezték el, azonban ez nem volt megállapítható. Az adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben is a [Pp. 324. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó] Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A felperesnek kellett tehát azt igazolnia az alperes (bizonyítékokon alapuló) megállapításával szemben, hogy az általa befogadott számlák tartalmilag hitelesek, helytállóak.
A tartalmi helytállóság egyik követelménye, hogy a gazdasági esemény ténylegesen a számlában feltüntetett személyek között valósuljon meg.
Az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett a Pp. 163. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával bizonyítási eljárást folytatott. A felperes azonban az általa befogadott számlák tartalmilag hiteltelen, megbízhatatlan voltát nem cáfolta meg, nem tudta bizonyítani, hogy a munkálatokat ténylegesen kik végezték, így az elsőfokú bíróság által a per során sem volt megállapítható a számlákban feltüntetett szolgáltatást elvégzők személye.
Az Áfa. tv. 44. §-ának (5) bekezdése szerint a számlában, az egyszerűsített számlában feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó a felelős. A bizonylatban vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán az a termékértékesítés, illetve szolgáltatás-nyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el.
A felperesnek ellenőriznie kellett volna a számlakibocsátók gazdasági tevékenységét, hogy a munkákat ők végzik-e, vagy mással végeztetik el, rendelkeznek-e vagy sem a munkavégzéshez szükséges személyi- és tárgyi feltételekkel, azaz a számlák szerinti szolgáltatást ténylegesen ki teljesíti. A munkavégzők tényleges személyét a felperes a per során sem tudta igazolni, alaptalanul hivatkozott arra, hogy az Áfa. tv. 44. §-ának (5) bekezdésében foglalt kellő körültekintés vonatkozásában megállapítható lenne. A felperes saját mulasztása, és a számlák hiteltelensége miatt alaptalanul hivatkozott európai joggyakorlat megsértésére.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében részletes és nem iratellenes tényállást rögzített, megfelelő jogszabályhelyek alkalmazásával és a lefolytatott bizonyítási eljárást követően a bizonyítékok okszerű értékelésével helytállóan állapította meg az adóhatározatok jogszerűségét. Az elsőfokú bíróságnak a számlákkal kapcsolatos jogi indokolása a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, pontos, precíz és alapos volt. A valós tényállás alapján nem volt ügydöntő jelentősége a Bt. számláit kibocsátó személy meghatalmazása alakiságának, ezért az ítélet hatályon kívül helyezését nem alapozta meg, hogy ezzel a kérdéssel az elsőfokú bíróság csak az ítélete tényállási és pertörténeti részében foglalkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Az elsőfokú bíróság értékelte a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat, ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján a maguk összességében értékelte, és meggyőződése szerint bírálva állapította meg, hogy az alperes határozata jogszerű.
Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a felülvizsgálati kérelem alapján, az ítélettel és a határozatokkal való tételes vizsgálatot követően, annak eredményeként a Legfelsőbb Bíróság nem állapított meg.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.046/2010.)