adozona.hu
BH 2013.11.315
BH 2013.11.315
I. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által hozott jogerős közigazgatási határozatot jogszabálysértés esetén az ügyfél terhére csak egy ízben és a határozat közlésétől számított öt éven belül lehet módosítani, vagy visszavonni [1997. évi LXXXI. tv. (továbbiakban: Tny.) 95. § (5) bekezdés b) pont]. II. A korkedvezményre jogosító munkaköröket a jogszabályban lévő jegyzék alapján kell megállapítani. A jegyzéktől eltérő szűkebb megjelölésű, vagy tartalmában azonos munkakör is minősülhet korkedvezményre jogos
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
F. I. biztosított 1983. április 14-től a M.-i É Vállalat É. Ü. területén adminisztrátorként, anyaggazdálkodóként, anyagkönyvelőként végzett munkát, később a jogutód A. Rt.-nél állt alkalmazásban. Esetenként targoncavezetői feladatokat is ellátott, ezen túl pénztáros is volt.
A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jogerős határozatával 2002. december 2-án megállapította, hogy a kérelmező biztosított 1978. július 3. és 2002. június 30. napja között 23 év és 351 nap szolgálati időt, ezen belül...
BH 2013.11.315 I. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által hozott jogerős közigazgatási határozatot jogszabálysértés esetén az ügyfél terhére csak egy ízben és a határozat közlésétől számított öt éven belül lehet módosítani, vagy visszavonni [1997. évi LXXXI. tv. (továbbiakban: Tny.) 95. § (5) bekezdés b) pont].
II. A korkedvezményre jogosító munkaköröket a jogszabályban lévő jegyzék alapján kell megállapítani. A jegyzéktől eltérő szűkebb megjelölésű, vagy tartalmában azonos munkakör is minősülhet korkedvezményre jogosítóként [Tny. 8/B. §; 168/1997. (X. 6.) Korm. r. 2. § (1) és (5) bekezdés].
F. I. biztosított 1983. április 14-től a M.-i É Vállalat É. Ü. területén adminisztrátorként, anyaggazdálkodóként, anyagkönyvelőként végzett munkát, később a jogutód A. Rt.-nél állt alkalmazásban. Esetenként targoncavezetői feladatokat is ellátott, ezen túl pénztáros is volt.A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jogerős határozatával 2002. december 2-án megállapította, hogy a kérelmező biztosított 1978. július 3. és 2002. június 30. napja között 23 év és 351 nap szolgálati időt, ezen belül 16 év és 174 nap korkedvezményre jogosító időt szerzett, ekként az öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest négy év korkedvezményre jogosult.
Az igénylő biztosított, 2011. január 18-án előterjesztett kérelme alapján a Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága határozatával az 1978. július 3-tól 2009. december 31-ig eltelt időt vizsgálva akként döntött, hogy a szolgálati idő mértéke 31 év és 172 nap, ezen belül a korkedvezményre jogosító idő 4 év és 355 nap, és így az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárhoz képest az igénylő korkedvezményre nem jogosult.
Ezen határozatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság másodfokon helybenhagyta azon indokkal, hogy az M. K. Zrt. igazolása szerint 1984-től 1987-ig az igénylő nem dolgozott korkedvezményre jogosító munkakörben, de 1991. január 1-jétől az A. Rt.-nél betöltött munkakörei sem szerepelnek a korkedvezményre jogosító jegyzékben. Megállapítást nyert az is, hogy az utóbbi munkáltató a munkabérek után nem vallott be és nem is fizetett ún. korkedvezmény biztosítási járulékot. Egyebekben a napi három órán át ionizációnak kitett munkavégzés sem nyert bizonyítást.
A felperes keresetében az alperesi határozatok megváltoztatásával annak megállapítását kérte, hogy 1984. július 1-jétől 1987. március 31-ig és 1991. január 1-jétől 2011. május 18-ig korkedvezményre jogosító szolgálati időt szerzett, mert ionizációs sugárzás hatása alatt végezte munkáját.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével mindkét fokú társadalombiztosítási határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában a munkaügyi bíróság hivatkozott a volt munkáltatók igazolásaira, munkakönyvi bejegyzésekre, az alperes korábbi jogerős határozatában foglaltakra, arra, hogy az üzem ionizációs zónáján belül végezte a felperes a munkáját. Hivatkozott a munkaügyi bíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 95. § (8) bekezdésében írtakra, amiből az következik, hogy a 2002. évben alperes által jogerős határozattal megállapított 16 év 174 nap korkedvezményre jogosító szolgálati idő tárgyában utóbb módosító, egyben kedvezőtlen határozat a biztosítottra nézve nem hozható.
A további korkedvezményes időket illetően a felperes munkavégzésére vonatkozóan csatolt igazolások alapján azt állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes 2006. december 3-ig figyelembe vehetően a Tny. végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (R.) 1. számú melléklet 10. pontjában megjelölt ionizációs sugárzás hatása alatt végzett korkedvezményre jogosító munkakörökben tevékenykedett. Ezért a munkaügyi bíróság a Pp. 339. § (1) bekezdése és a Pp. 340. § e) pontja alapján döntött a társadalombiztosítási határozatok hatályon kívül helyezéséről.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet törvénysértésre hivatkozva, ezért annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte [Pp. 275. § (4) bekezdés]. Felülvizsgálati kérelmének indokai szerint egyrészt tévesen alkalmazta és értelmezte a munkaügyi bíróság a Tny. 95. § (8) bekezdésében írt rendelkezést, másrészt a további korkedvezmények vizsgálatánál tévesen értékelte a bizonyítékokat a felperes által betöltött munkaköröket illetően, figyelemmel a munkáltató 2002. szeptember 13-án kelt igazolásában írtakra. A napi három órán át ionizációs sugárzásnak kitett - adott, jegyzékben megjelölt munkakörben - tevékenység nem nyert bizonyítást. Nemcsak a munkahely, hanem a munkakör is meghatározó jelentőséggel bír a kedvezmény meghatározásakor.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.
A Kúria elsődlegesen vizsgálta a Tny. 95. § (8) bekezdésében, illetve (5) bekezdés b) pontjában írt rendelkezéssel kapcsolatos értelmezést, az alperes által hivatkozott jogsértést. Megállapította a Kúria, hogy az alperes részben tévesen idézte és nem helytállóan értelmezte ezen rendelkezéseket, azonban a munkaügyi bíróság jogértelmezését sem fogadta el.
Az igény elbírálásakor hatályos Tny. 95. § (8) bekezdése szerint a jogerős határozattal megállapított szolgálati időt, valamint a korkedvezményre és egyéb, jogszabályban meghatározott foglalkozáshoz kapcsoló kedvezményre jogosító idő tartamát a nyugellátás megállapítása során - az (5) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az ügyfél terhére nem módosíthatja. A Tny. 95. § (5) bekezdés b) pontja szerint pedig, ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre vagy hivatalból megállapítja, hogy a fellebbezési vagy felügyeleti eljárás keretében, illetve a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését az ügyfél terhére egy ízben, a határozat közlésétől számított öt éven belül módosítja vagy visszavonja.
A kifejtettekre tekintettel - annyiban módosítja a Kúria a munkaügyi bíróság döntésének indokolását - a nyugellátás megállapítása során nincs módja sem a korkedvezményre, sem egyéb kedvezményekre, sem a szolgálati idő tartamára nézve a korábbi határozatát az ügyfél terhére módosítania a közigazgatási szervnek, sem időkorláttal, sem anélkül. Helyesen hivatkozott az alperes arra, hogy a Tny. 95. § (8) bekezdés a jelen esetben nem alkalmazható, mert nem nyugellátás megállapítása történt.
A Tny. 95. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt szabályt azonban alkalmazni kell. Ezen rendelkezés általában a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által hozott jogerős közigazgatási határozatok lehetséges módosításáról, illetve visszavonásáról szól, függetlenül attól, hogy kérelemre vagy hivatalból indult eljárás eredményeképp került sor annak meghozatalára. Ha a döntés jogszabálysértő volt, az ügyfél terhére csak egy ízben és a határozat közlésétől számított öt éven belül lehet a határozatot módosítani vagy visszavonni. Ez a rendelkezés a jogbiztonságot szolgálja, ezért az alperesnek a korábbi, mintegy kilenc évvel előbb hozott jogerős határozatának a felperes terhére való módosítására nem kerülhetett sor oly módon - mindenféle időbeli korlát nélkül -, ahogy azt az alperes tette, ezért az alperesi és a másodfokú társadalombiztosítási határozatnak a korábban 16 év és 174 nap korkedvezmény jogosultságát megvonó döntése jogszabálysértő, tehát az alperes által korábban hozott jogerős határozat ezen új eljárásban már nem módosítható.
Egyebekben a további korkedvezményre jogosító szolgálati idővel kapcsolatos bírósági döntés a következő indokok szerint téves.
A felperes nyugellátás iránti igényének előterjesztésekor hatályos Tny. 8. §-a szerint aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, az korkedvezményben részesül.
A korkedvezményre jogosító munkakörben töltött idő igazolására elsősorban a társadalombiztosítási nyilvántartások szolgálnak alapul. Ennek hiányában az egyéb korabeli okirattal, továbbá a munkáltató, illetőleg a jogutódja által az eredeti nyilvántartások alapján kiállított igazolással bizonyítható. A kellőképpen így sem tisztázott tényállást a nyugdíjmegállapító szerv a helyszínen is vizsgálja. Ilyen esetben beszerzi a rendelkezésre álló nyilvántartási adatokat, valamint az esetleges belső vizsgálatra vonatkozó egyéb iratanyagot.
A társadalombiztosítási határozat meghozatalakor hatályos Tny. 8/B. §-a rendelkezik a munkahely és a munkakör összefüggésében a részlet-szabályokról, utalva a munkaköri jegyzékre és az abban megjelölt munkakörökre, a Nyugdíjbiztosítási Alap szerepére. A beszámítani kért időben túlnyomórészt hatályos R. 2. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza, az (5) bekezdés pedig kimondja - és ezen rendelkezésen több legfelsőbb bírósági iránymutató eseti döntés is alapul -, hogy a munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkaköri meghatározásokat kiterjesztően értelmezni nem lehet. Az abban használt meghatározástól eltérő megjelölésű munkakört csak akkor lehet korkedvezményre jogosító munkakörnek tekinteni, ha az
a) eltérő megjelölés a jegyzékben felsorolt munkakörnek szűkített meghatározása, vagy
b) az eltérés csak az elnevezésben mutatkozik, maga a munkakör - a munkaköri leírásból megállapíthatóan - a jegyzékben felsorolt munkakörrel azonos.
A kialakult gyakorlat szerint olyan esetben, amikor az azonosítás kérdése felmerül, nem elegendő az, hogy a tevékenység összefüggésben legyen valamelyik korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében feltüntetett munkakörrel, hanem szükséges a tartalmában azonos tevékenység folytatása.
A jelen ügy elbírálása szempontjából irányadó 1. számú melléklet 10. pontja határozza meg az ionizációs sugárzás hatása alatt végzett munkaköröket, amely felsorolásban a felperes által betöltött és az igazolásban szereplő - figyelemmel a jogerős munkaügyi bírósági ítéletre is - munkakörök nem kerültek felsorolásra. Ugyan arra adat volt, hogy esetenként a felperes targoncásként tevékenykedett, azonban ezen munkakörnek olyan mindennapos, a melléklet szerinti óraszámban történő ellátása nem nyert igazolást, ami a korkedvezményre való jogosultságot megalapozta volna.
Alapvetően két pilléren nyugszik a korkedvezményre jogosultság; egyrészt a munkahely, másrészt a veszéllyel, ártalommal közvetlen kapcsolatban álló melléklet szerinti munkakör betöltés. A felperes esetében ez utóbbi nem nyert igazolást a törvénynek megfelelő módon, ezért a beszámítani kért további korkedvezmény megállapítása iránti igény nem megalapozott.
Az alperesnek a megismételt eljárásban tehát a korábbi jogerős határozatának figyelembevételével kell a korkedvezményre jogosító idő tárgyában döntenie.
Mindezen indokokra figyelemmel a Kúria a rendelkező részében helyes, egyebekben az érdemi döntést illetően részben helytálló munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta a fent részletezett indokolásbeli módosítással.
(Kúria Mfv. III. 10.520/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Körmendi Gabriella ügyvéd által képviselt F. I. felperesnek a Czinkné dr. Arató Zita jogtanácsos által képviselt Baranya Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága (7601 Pécs, Mártírok útja 12.) alperes ellen társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Pécsi Munkaügyi Bíróságon 5.M.1346/2011. szám alatt indított és a Pécsi Munkaügyi Bíróság 2012. május 16-án kelt 5.M.1346/2011/12. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes részéről előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Pécsi Munkaügyi Bíróság 5.M.1346/2011/12. számú ítéletét hatályában fenntartja.A felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét mindegyik fél maga viseli.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült illetéket a magyar állam viseli.
I n d o k o l á s
F. I. biztosított 1983. április 14-től a Mecseki Ércbányászati Vállalat Ércdúsító Üzemének területén adminisztrátorként, anyaggazdálkodóként, anyagkönyvelőként végzett munkát, később a jogutód A. Rt-nél állt alkalmazásban. Esetenként targoncavezetői feladatokat is ellátott, ezen túl pénztáros is volt.A Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jogerős határozatával 2002. december 2-án megállapította, hogy a kérelmező biztosított 1978. július 3. és 2002. június 30. napja között 23 év és 351 nap szolgálati időt, ezen belül 16 év és 174 nap korkedvezményre jogosító időt szerzett, ekként az öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest négy év korkedvezményre jogosult.
Az igénylő biztosított, 2011. január 18-án előterjesztett kérelme alapján a Baranya Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága határozatával az 1978. július 3-tól 2009. december 31-ig eltelt időt vizsgálva akként döntött, hogy a szolgálati idő mértéke 31 év és 172 nap, ezen belül a korkedvezményre jogosító idő 4 év és 355 nap, és így az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárhoz képest az igénylő korkedvezményre nem jogosult.
Ezen határozatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság másodfokon helybenhagyta azon indokkal, hogy a M. K. Zrt. igazolása szerint 1984-től 1987-ig az igénylő nem dolgozott korkedvezményre jogosító munkakörben, de 1991. január 1-től az A. A. Rt.-nél betöltött munkakörei sem szerepelnek a korkedvezményre jogosító jegyzékben. Megállapítást nyert az is, hogy az utóbbi munkáltató a munkabérek után nem vallott be és nem is fizetett ún. korkedvezmény biztosítási járulékot. Egyebekben a napi három órán át ionizációnak kitett munkavégzés sem nyert bizonyítást.
A felperes keresetében az alperesi határozatok megváltoztatásával annak megállapítását kérte, hogy 1984. július 1-jétől 1987. március 31-ig és 1991. január 1-jétől 2011. május 18-ig korkedvezményre jogosító szolgálati időt szerzett, mert ionizációs sugárzás hatása alatt végezte munkáját.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A Pécsi Munkaügyi Bíróság ítéletével mindkét fokú társadalombiztosítási határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában a munkaügyi bíróság hivatkozott a volt munkáltatók igazolásaira, munkakönyvi bejegyzésekre, az alperes korábbi jogerős határozatában foglaltakra, arra, hogy az ércdúsító üzem ionizációs zónáján belül végezte a felperes a munkáját. Hivatkozott a munkaügyi bíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 95. § (8) bekezdésében írtakra, amiből az következik, hogy a 2002. évben alperes által jogerős határozattal megállapított 16 év 174 nap korkedvezményre jogosító szolgálati idő tárgyában utóbb módosító, egyben kedvezőtlen határozat a biztosítottra nézve nem hozható.
A további korkedvezményes időket illetően a felperes munkavégzésére vonatkozóan csatolt igazolások alapján azt állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes 2006. december 3-ig figyelembe vehetően a Tny. végrehajtására kiadott 168/1997.(X.6.) Korm. rendelet (R.) 1. számú melléklet 10. pontjában megjelölt ionizációs sugárzás hatása alatt végzett korkedvezményre jogosító munkakörökben tevékenykedett. Ezért a munkaügyi bíróság a Pp. 339. § (1) bekezdése és a Pp. 340. § e) pontja alapján döntött a társadalombiztosítási határozatok hatályon kívül helyezéséről.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet törvénysértésre hivatkozva, ezért annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte [Pp. 275. § (4) bekezdés]. Felülvizsgálati kérelmének indokai szerint egyrészt tévesen alkalmazta és értelmezte a munkaügyi bíróság a Tny. 95. § (8) bekezdésében írt rendelkezést, másrészt a további korkedvezmények vizsgálatánál tévesen értékelte a bizonyítékokat a felperes által betöltött munkaköröket illetően, figyelemmel a munkáltató 2002. szeptember 13-án kelt igazolásában írtakra. A napi három órán át ionizációs sugárzásnak kitett - adott, jegyzékben megjelölt munkakörben - tevékenység nem nyert bizonyítást. Nemcsak a munkahely, hanem a munkakör is meghatározó jelentőséggel bír a kedvezmény meghatározásakor.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte, annak helyes indokaira tekintettel. Kiemelte a korkedvezményre jogosító szolgálati időt megállapító alperesi korábbi határozatot, utalt a munkáltatójával szemben folytatott peres eljárás anyagában tett jogerős megállapításra.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.
A Kúriának a felülvizsgálati kérelem elbírálása során abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perben eljárt munkaügyi bíróság az eljárása és érdemi határozata meghozatala során követett-e el törvénysértést. Ennek körében vizsgálta a Kúria a munkaügyi bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás anyagát, a bizonyítás módját, a megállapított tényállás helyességét, és az azon alapuló döntés jogszabályoknak való megfelelőségét. Ennek során a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a munkaügyi bíróság által megállapított tényállás részben helytálló, ezért az érdemi döntés is részben helyes.
A Kúria elsődlegesen vizsgálta a Tny. 95. § (8) bekezdésében, illetve (5) bekezdés b) pontjában írt rendelkezéssel kapcsolatos értelmezést, az alperes által hivatkozott jogsértést. Megállapította a Kúria, hogy az alperes részben tévesen idézte és nem helytállóan értelmezte ezen rendelkezéseket, azonban a munkaügyi bíróság jogértelmezését sem fogadta el.
Az igény elbírálásakor hatályos Tny. 95. § (8) bekezdése szerint a jogerős határozattal megállapított szolgálati időt, valamint a korkedvezményre és egyéb, jogszabályban meghatározott foglalkozáshoz kapcsoló kedvezményre jogosító idő tartamát a nyugellátás megállapítása során - az (5) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az ügyfél terhére nem módosíthatja. A Tny. 95. § (5) bekezdés b) pontja szerint pedig, ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre vagy hivatalból megállapítja, hogy a fellebbezési vagy felügyeleti eljárás keretében, illetve a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését az ügyfél terhére egy ízben, a határozat közlésétől számított öt éven belül módosítja vagy visszavonja.
A kifejtettekre tekintettel - annyiban módosítja a Kúria a munkaügyi bíróság döntésének indokolását - a nyugellátás megállapítása során nincs módja sem a korkedvezményre, sem egyéb kedvezményekre, sem a szolgálati idő tartamára nézve a korábbi határozatát az ügyfél terhére módosítania a közigazgatási szervnek, sem időkorláttal, sem anélkül. Helyesen hivatkozott az alperes arra, hogy a Tny. 95. § (8) bekezdés a jelen esetben nem alkalmazható, mert nem nyugellátás megállapítása történt.
A Tny. 95. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt szabályt azonban alkalmazni kell. Ezen rendelkezés általában a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által hozott jogerős közigazgatási határozatok lehetséges módosításáról, illetve visszavonásáról szól, függetlenül attól, hogy kérelemre vagy hivatalból indult eljárás eredményeképp került sor annak meghozatalára. Ha a döntés jogszabálysértő volt, az ügyfél terhére csak egy ízben és a határozat közlésétől számított öt éven belül lehet a határozatot módosítani vagy visszavonni. Ez a rendelkezés a jogbiztonságot szolgálja, ezért az alperesnek a korábbi, mintegy kilenc évvel előbb hozott jogerős határozatának a felperes terhére való módosítására nem kerülhetett sor oly módon - mindenféle időbeli korlát nélkül -, ahogy azt az alperes tette, ezért az alperesi és a másodfokú társadalombiztosítási határozatnak a korábban 16 év és 174 nap korkedvezmény jogosultságát megvonó döntése jogszabálysértő, tehát az alperes által korábban hozott jogerős határozat ezen új eljárásban már nem módosítható.
Egyebekben a további korkedvezményre jogosító szolgálati idővel kapcsolatos bírósági döntés a következő indokok szerint téves.
A felperes nyugellátás iránti igényének előterjesztésekor hatályos Tny. 8. §-a szerint aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, az korkedvezményben részesül.
Vagyis a korkedvezmény alkalmazásának egyik alapkövetelménye, hogy a szervezetet fokozottan igénybe vevő, illetve egészségre különösen ártalmas munkavégzést igazoljanak az ezen kedvezmény jogosultjai.
A korkedvezményre jogosító munkakörben töltött idő igazolására elsősorban a társadalombiztosítási nyilvántartások szolgálnak alapul. Ennek hiányában az egyéb korabeli okirattal, továbbá a munkáltató, illetőleg a jogutódja által az eredeti nyilvántartások alapján kiállított igazolással bizonyítható. A kellőképpen így sem tisztázott tényállást a nyugdíjmegállapító szerv a helyszínen is vizsgálja. Ilyen esetben beszerzi a rendelkezésre álló nyilvántartási adatokat, valamint az esetleges belső vizsgálatra vonatkozó egyéb iratanyagot.
A társadalombiztosítási határozat meghozatalakor hatályos Tny. 8/B. §-a rendelkezik a munkahely és a munkakör összefüggésében a részlet-szabályokról, utalva a munkaköri jegyzékre és az abban megjelölt munkakörökre, a Nyugdíjbiztosítási Alap szerepére. A beszámítani kért időben túlnyomórészt hatályos R. 2. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza, az (5) bekezdés pedig kimondja - és ezen rendelkezésen több legfelsőbb bírósági iránymutató eseti döntés is alapul -, hogy a munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkaköri meghatározásokat kiterjesztően értelmezni nem lehet. Az abban használt meghatározástól eltérő megjelölésű munkakört csak akkor lehet korkedvezményre jogosító munkakörnek tekinteni, ha az
a) eltérő megjelölés a jegyzékben felsorolt munkakörnek szűkített meghatározása, vagy
b) az eltérés csak az elnevezésben mutatkozik, maga a munkakör - a munkaköri leírásból megállapíthatóan - a jegyzékben felsorolt munkakörrel azonos.
A kialakult gyakorlat szerint olyan esetben, amikor az azonosítás kérdése felmerül, nem elegendő az, hogy a tevékenység összefüggésben legyen valamelyik korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében feltüntetett munkakörrel, hanem szükséges a tartalmában azonos tevékenység folytatása.
A jelen ügy elbírálása szempontjából irányadó 1. számú melléklet 10. pontja határozza meg az ionizációs sugárzás hatása alatt végzett munkaköröket, amely felsorolásban a felperes által betöltött és az igazolásban szereplő - figyelemmel a jogerős munkaügyi bírósági ítéletre is - munkakörök nem kerültek felsorolásra. Ugyan arra adat volt, hogy esetenként a felperes targoncásként tevékenykedett, azonban ezen munkakörnek olyan mindennapos, a melléklet szerinti óraszámban történő ellátása nem nyert igazolást, ami a korkedvezményre való jogosultságot megalapozta volna.
Alapvetően két pilléren nyugszik a korkedvezményre jogosultság; egyrészt a munkahely, másrészt a veszéllyel, ártalommal közvetlen kapcsolatban álló melléklet szerinti munkakör betöltés. A felperes esetében ez utóbbi nem nyert igazolást a törvénynek megfelelő módon, ezért a beszámítani kért további korkedvezmény megállapítása iránti igény nem megalapozott.
Az alperesnek a megismételt eljárásban tehát a korábbi jogerős határozatának figyelembevételével kell a korkedvezményre jogosító idő tárgyában döntenie.
Mindezen indokokra figyelemmel a Kúria a rendelkező részében helyes, egyebekben az érdemi döntést illetően részben helytálló munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta a fent részletezett indokolásbeli módosítással.
A peres felek perköltségével kapcsolatos igényét a Kúria a Pp. 81. § (1) bekezdésének alkalmazásával akként bírálta el, hogy a felülvizsgálati eljárásban mindegyik fél viseli a maga költségét.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült illetéket a per tárgyi illeték és költségmentessége folytán a magyar állam viseli (Tny. 81. §).
Budapest, 2013. május 2.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Patassyné dr. Dualszky Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró
(Kúria, Mfv. III. 10.520/2012.)