adozona.hu
AVI 2013.10.111
AVI 2013.10.111
A kétséget kizáróan nem bizonyított tényt, körülményt az adózó terhére értékelni nem lehet [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság az egyéni vállalkozó felperesnél 2004. június 14-től december 31-ig, 2005. áprilistól decemberig tartó időszakra, és 2006. évre általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság kötelezte a felperest 9 476 000 Ft adóhiánynak minősülő áfa adókülönbözet megfizetésére, adóbírsággal sújtotta, és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezé...
AVI 2013.10.111 A kétséget kizáróan nem bizonyított tényt, körülményt az adózó terhére értékelni nem lehet [2003. évi XCII. tv. 97. § (6) bek.]
Az adóhatóság az egyéni vállalkozó felperesnél 2004. június 14-től december 31-ig, 2005. áprilistól decemberig tartó időszakra, és 2006. évre általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság kötelezte a felperest 9 476 000 Ft adóhiánynak minősülő áfa adókülönbözet megfizetésére, adóbírsággal sújtotta, és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 4. § (1) bekezdésére, 35. § (1) bekezdésére, 43. § (1) bekezdésére, 44. § (5) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (1) és (2) bekezdéseire, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. §-ában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes által befogadott, R. J. egyéni vállalkozó (továbbiakban: egyéni vállalkozó), a H. és Társa Bt. (továbbiakban: Bt.) és a B. Kft. (továbbiakban: Kft.) által kibocsátott bizonylatok tartalmilag hiteltelen dokumentumok, azokra adólevonási jog nem alapítható. A bizonylatok szerinti gazdasági események a számla szerinti felek között nem történhettek meg. Az eljárás során feltárt tények egyenként és összességükben sem támasztják alá a számlakibocsátók teljesítését, gazdasági tevékenységét, és a felperes nem járt el kellő körültekintéssel az adóköteles ügyletek, illetve a számlák befogadása kapcsán. A felperes gazdasági események megtörténtét a bizonylatokon kívül mással nem tudta bizonyítani, a számlakibocsátók pedig elérhetetlennek bizonyultak, bevallást sem nyújtottak be, bejelentett munkaerővel, eszközökkel nem rendelkeztek, és nem bocsátottak iratokat az adóhatóság rendelkezésére, az egyéni vállalkozó pedig 2004. december 23-ával megszüntette vállalkozói tevékenységét.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatta azok jogalapját. Azzal érvelt, hogy adólevonási jogát hiteles számlák alapján jogszerűen gyakorolta, és az ügyletek során kellő körültekintést tanúsított. Hivatkozott arra is, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, a rendelkezésére álló adatokat, tényeket, bizonyítékokat pedig tévesen, okszerűtlenül mérlegelte.
A megyei bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra, továbbá 300 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Jogi álláspontja a következő volt:
A felperest az adólevonási jog - az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése szerinti szabályozásból következően - nem illette meg az egyéni vállalkozó által 2004. december 23-a után kibocsátott számlák tekintetében, és a 398751-398298 sorszámú számlák vonatkozásában sem. Az egyéni vállalkozó ugyanis tevékenységének megszüntetése után nem minősült adóalanynak, és a szigorú számadású nyilvántartásában nem szerepeltek az általa kibocsátott 398751-398298 sorszámú számlák.
A felperes tevékenységét az L. Kft. megbízásából végezte, és ehhez vette igénybe alvállalkozóként a Bt.-t és a Kft.-t. A felperes az L. Kft. irányába szerződéses kötelezettségét teljesítette, ez a gazdasági társaság a felperes részére a megbízási díjat megfizette, a felperes pedig e körben eleget tett áfa-bevallási és befizetési kötelezettségének. A Bt. és a Kft. jelenleg is működő gazdasági társaságként szerepel a cégnyilvántartásban, ami azt igazolja, hogy valós gazdasági tevékenységet végeznek. Nem merült fel adat arra nézve e gazdasági társaságok kapcsán, hogy az ellenőrzéssel érintett valamelyik számla esetén tényleges tevékenység ellátására nem került sor, ezért az alperes jogszabálysértően állapította meg, hogy a Bt. és a Kft. számlái nem valós gazdasági események alapján kerültek kibocsátásra. Nem róható a felperes terhére, hogy alvállalkozóinak képviselői elérhetetlenek voltak az adóhatóság számára, továbbá az sem, hogy az alvállalkozók adófizetési és bevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget. Az új eljárás során ezért az alperes adókülönbözetet kizárólag az egyéni vállalkozó vállalkozásának, illetve adóalanyiságának megszűnését követő időszakra kiállított számlák áfa-tartalma, illetve a nyilvántartásban nem szereplő szigorú számadású nyomtatványokon kiállított számlák adótartalma kapcsán írhat elő.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének teljes körű elutasítását, vitatta a terhére előírt perköltség összegszerűségét is. Azzal érvelt, hogy eljárása megfelelt az Art. 97. §-ában és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 50. § (5) és (6) bekezdéseiben, az Áfa. tv. rendelkezéseiben foglaltaknak, a jogerős ítélet "megalapozatlan". A megyei bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a felek között a számlák szerinti gazdasági események nem történhettek meg, ezért a számlák fiktív bizonylatnak minősülnek, ami kizárja levonási jog gyakorlását. Hivatkozott arra is, hogy a kellő körültekintés tanúsítása a bizonylatok hiteltelenségének felismerésével járt volna.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte azzal, hogy az megfelel a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek, és a megyei bíróság eljárási jogszabálysértés nélkül hozta meg határozatát. Hangsúlyozta, hogy az alperes álláspontja szerint nem tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem pedig a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a per fő tárgya és a kereseti illeték tekintetében hatályában fenntartotta, perköltségre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte.
A felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §, BH 2002/29.).
A Pp. 275. § (2) bekezdése szerinti szabályból következően, erre irányuló felülvizsgálati kérelem hiányában, nem volt tárgya a felülvizsgálati eljárásnak a felperes keresetét részben elutasító ítéleti döntés, amely az egyéni vállalkozó jogerős ítéletben megjelölt számláit érintette. A Legfelsőbb Bíróságnak kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a megyei bíróság az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges eljárási jogszabálysértés nélkül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő döntést hozott-e vagy sem a Bt., illetve a Kft. számláit érintő adólevonási jog kapcsán, illetve az egyéni vállalkozó egyéb számlái tekintetében.
A Legfelsőbb Bíróság - a rendelkezésére álló iratok alapján - az alperes érvelésével ellentétben azt állapította meg, a jogerős ítéleti tényállás hiánytalan és iratszerű, okszerű, a logika szabályainak is megfelelő bizonyíték-értékelést tartalmaz. A megyei bíróság eleget tett a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében írt kötelezettségének.
A megyei bíróság helytállóan rögzítette a felperes és az L. Kft., továbbá a felperes és az alvállalkozók között létrejött szerződéses kapcsolatokat, és azt is, hogy a Bt. és a Kft. a nyilvántartás adatai szerint jelenleg is működő gazdasági társaságként szerepel. Iratszerűen utalt arra is, hogy nem írható a felperes terhére az Art. 97. § (6) bekezdése szerinti szabályzásból következően az a tény, hogy az adóhatóság nem tudta elérni a Bt., illetve a Kft. képviselőit, továbbá az sem, hogy e társaságok adófizetési és bevallási kötelezettségüknek nem, illetve csak utóbb tettek eleget. E gazdasági társaságok ellen felszámolási eljárás nem indult, és velük szemben az adóhatóság végrehajtási eljárást sem foganatosított. Az L. Kft. és az alvállalkozók képviselői nyilatkozatban ismerték el a számlák szerinti teljesítést, az ellenérték megfizetését. Az alperes tévesen hivatkozott arra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel megkísérelte az ügy eldöntése szempontjából releváns tényállás felderítését. A felperes által szolgáltatott adatokkal, tényekkel, bizonyítékokkal szemben ugyanis az alperes nem bizonyította kétséget kizáró módon a számlakibocsátók teljesítésének hiányát, és azt az érvelését sem, hogy a számlakibocsátók - adottságaik miatt - nem is voltak képesek a szerződések, illetve a számlák szerinti munkavégzésekre. Az alperes csupán állította, hogy a szerződések munkaerő kölcsönzésről jöttek létre, és a számlakibocsátók nem rendelkeztek az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, az ezt alátámasztó tények, adatatok, bizonyítékok azonban az alperesi határozatban nem kerültek nevesítésre, és erre vonatkozó konkrét adatok az iratokban sem lelhetők fel. A kétséget kizáróan nem bizonyított tény, körülmény pedig az adózó terhére - az Art. 97. § (6) bekezdése értelmében - nem értékelhető. Kiemeli e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a felperes keresetében - a hivatalból indult eljárás tekintetében - vitatta a tényállás valóságát, az alperes azonban a perben sem ajánlott fel bizonyítást, bizonyítékot sem csatolt be, és a felülvizsgálati kérelmében is - konkrét bizonyítékok megjelölése nélkül - hivatkozott a számlakibocsátók teljesítésének hiányára. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az állapította meg, hogy a megyei bíróság kereseti kérelemnek helyt adó döntése megalapozott és jogszerű, a bizonyítékok felülmérlegelésére irányuló alperesi kérelem pedig nem fogadható el.
A megyei bíróság ítéletében a felperes keresetét részben találta alaposnak, ezt azonban a perköltség megállapításánál figyelmen kívül hagyta. Az alperes alappal hivatkozott a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről rendelkező 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdésének a) pontjára, és arra, hogy a perben egy tárgyalásra került sor, és az ügy ellátására vonatkozó díjmegállapítást a felperes nem csatolt be. Ezért e körülményekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felperest elsőfokú eljárásban megillető perköltség összegét 150 000 Ft-ra leszállította.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján ítéletének rendelkező részében foglaltak szerint határozott.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.004/2010.)