adozona.hu
BH+ 2013.10.429
BH+ 2013.10.429
A társaság képviselője mint magánszemély és az általa képviselt társaság között létrejött szerződésre az álképviselő által kötött szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 221. § (3) bek., 2/2010. (VI. 27.) PK vélemény 4/a. pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A 2005. május 25-én előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a megyei bíróság 2005. szeptember 7-én kelt végzésével rendelte el főeljárásként az adós felszámolását, felszámolóként a P. Kft.-t jelölve ki. A felszámolás kezdő időpontja 2005. november 21., a felszámolás elrendelésének közzétételére 2006. január 5-én került sor. A felszámolási eljárásra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 2005. május 25-én hatá...
BH+ 2013.10.429 A társaság képviselője mint magánszemély és az általa képviselt társaság között létrejött szerződésre az álképviselő által kötött szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 221. § (3) bek., 2/2010. (VI. 27.) PK vélemény 4/a. pontja].
A 2005. május 25-én előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a megyei bíróság 2005. szeptember 7-én kelt végzésével rendelte el főeljárásként az adós felszámolását, felszámolóként a P. Kft.-t jelölve ki. A felszámolás kezdő időpontja 2005. november 21., a felszámolás elrendelésének közzétételére 2006. január 5-én került sor. A felszámolási eljárásra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 2005. május 25-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.A kérelmező 2006. február 13-án benyújtotta tagi kölcsön jogcímre hivatkozással 835 000 000 Ft összegű hitelezői igényét, melyet a felszámoló nem vett nyilvántartásba. A kérelmező 2009. március 9-én a felszámoló ellen, a nyilvántartásba vétel elmulasztása miatt, kifogást nyújtott be a bírósághoz, melyet az elsőfokú bíróság … számon 2009. június 15-én hozott végzésével elkésettség miatt elutasított.
A kérelmező 2009. november 4-én keresetet nyújtott be az adóssal szemben annak megállapítása iránt, hogy az adóssal szemben 835 000 000 Ft követelése áll fenn. A megyei bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A kérelmező fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla végzésével a pert megszüntette és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, rámutatva, hogy a vitatott hitelezői igényt a felszámolási eljárás során kell elbírálni.
A kérelmező 2010. február 3-án kifogást terjesztett elő a felszámoló sérelmes intézkedése ellen, mely szerint a 835 000 000 Ft összegre bejelentett hitelezői igényét elutasította azzal az indokkal, hogy az nem szerepel a társaság könyveiben. Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. A kérelmező fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla a vitatott hitelezői igény tárgyában az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a bíróságot e körben új eljárás lefolytatására utasította azzal, hogy érdemben bírálja el a bejelentett hitelezői igényt.
A kérelmező az így megindult eljárásban előadta, hogy 2003. december 16-án a B. Kft. az adósnak a kérelmezővel szemben fennálló 835 000 000 Ft tartozását átvállalta, melyet a kérelmező tudomásul vett és ehhez hozzájárult. Rögzítették, hogy a megállapodást legkésőbb 2004. március 15-ig közjegyzői okiratba foglalják, ez azonban nem történt meg.
Állította, hogy 2004. január 29-én a felek a "Megállapodás Sz. H. részvényes által biztosított kölcsön visszafizetéséről" megnevezésű iratban a tartozásátvállalási szerződést megszüntették, szerződéses kapcsolatukat "noválták" és nem csak abban állapodtak meg egyértelműen, hogy a továbbiakban az adós társaság tartozik, hanem abban is, hogy meddig és milyen részletekben kell teljesítenie.
A felszámoló a hitelezői igény elutasítását elsősorban arra hivatkozva kérte, hogy a kérelmező kifogása ítélt dolog. Érdemben arra hivatkozott, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 822 492 121 Ft összegű kölcsön nyújtására került sor, azonban azok jelentős része nem a kérelmező nevéhez fűződik. A kérelmező részéről legfeljebb 412 497 145 Ft kölcsön állapítható meg. Ha mégis nyújtott volna a kérelmező kölcsönt az általa megjelölt összegben az adósnak, a tartozást a B. Kft. átvállalta, s az adós e szerződés alapján elengedett kötelezettségként a 835 000 000 Ft-ot a könyveiből kivezette. Ezt követően nincs az éves beszámolókban nyoma annak, hogy a tartozást az adós 2004 januárjában a B. Kft.-től átvállalta, holott ez csak így kerülhetett volna vissza az adóshoz. Hivatkozott arra is, hogy a kérelmező a hitelezői igényének megfelelő nyilvántartásba vételi díjat nem fizette be a bíróság gazdasági hivatalához, ezért nem is lehetett volna nyilvántartásba venni a követelését.
Az elsőfokú bíróság a hitelezői igényt elutasította. Tényként állapította meg, hogy a 2003. évi mérleg szerint a kérelmező 835 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az adósnak. A 2003. december 16-án kelt tartozásátvállaló nyilatkozatban a szerződő felek megállapították, hogy az adósnak tartozása áll fenn Sz. H.-val szemben 835 000 000 Ft összegben. A szerződéssel az adós fizetési kötelezettsége megszűnt, helyette a B. Kft. került adósi pozícióba.
A 2004. január 29-én kelt megállapodást úgy kötötték meg, mintha a 2003. december 16-i tartozásátvállaló szerződés létre sem jött volna. Ez a megállapodás nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a tartozásátvállalás után a 835 000 000 Ft adósává ismét az adós gazdálkodó szervezet vált. Az eljárás során becsatolt, a kérelmező és a B. Kft. ügyvezetője között a jogi képviselő jelenlétében 2006. február 2-án tartott egyeztetésen készített jegyzőkönyv is azt támasztja alá, hogy a követelés jogosultja ekkor a B. Kft. volt, mert abban állapodtak meg, hogy ő jelenti be az igényét a felszámolóhoz. Ez 2006. február 10-én meg is történt, és ezt a követelést engedményezte a B. Kft. Sz. H.-nak.
A kérelmező fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, s kötelezte a kérelmezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg az adósnak 12 700 Ft másodfokú eljárási költséget. A végzés indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a vitatott hitelezői igény elbírálása körében a tényállást helyesen állapította meg és abból helytálló jogi következtetésre jutott.
Úgy ítélte meg, hogy a felszámoló állításával szemben, a kérelmező hitelezői igénye nem ítélt dolog. A kérelmező, illetve a felszámoló által indított peres eljárások során a hitelezői igényt nem bírálták el. Érdemben helytállónak találta azt a megállapítást, hogy a kérelmező 835 000 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott az adósnak. A 2003. december 16-án kötött szerződés szerint azonban a B. Kft. tartozásátvállalása, és a jogosult hozzájárulása folytán az adós fizetési kötelezettsége megszűnt. A kérelmező követelése nem szűnt meg, csak a helytállási kötelezettség alanya változott meg, a kérelmező felé a B. Kft. tartozik helytállni. Jóllehet a tartozásátvállalás közokiratba foglalása elmaradt, ezt azonban a felek nem tartották érvényességi kelléknek, csak az okirat bizonyító ereje miatt kívánták a közokiratba foglalást.
A kérelmező szerint a felek között 2004. január 29-én megállapodás jött létre, s ezen alapul az adóssal szembeni követelése. E szerződést félként a kérelmező, illetve a H. Rt. írták alá, s az Rt. képviseletében is a kérelmező járt el. Ezt a nyilatkozatot a B. Kft. tudomásul vette. A másodfokú bíróság - hivatkozva a 2/2010. VI. 27.) PK vélemény 4/a. pontjában és a Ptk. 221. § (3) bekezdésében foglaltakra - megállapította, hogy a társaság törvényes képviselője, mint magánszemély és az általa képviselt társaság között létrejött szerződésre az álképviselő által kötött szerződés szabályait kell alkalmazni. A kérelmező jelen ügyben nem hivatkozott arra, hogy az adós utólag az eljárását, jognyilatkozatát jóváhagyta volna. Ennek hiányában a bíróság megállapította, hogy a megállapodás az adós és a kérelmező között nem jött létre. Ezt támasztják alá a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok - tanúvallomások és okiratok -, s különösen az, hogy az adós ellen indult felszámolási eljárásban a B. Kft. jelentette be a 835 000 000 Ft összegű hitelezői igényt, amit utóbb a kérelmezőre engedményezett.
A "tartozáselvállalás" jogintézményével kapcsolatban - melyre a kérelmező a fellebbezésében a 2004. január 29-én kötött szerződés minősítése kapcsán hivatkozott - az ítélőtábla kifejtette, hogy a felek a szerződési szabadság elve alapján szabadon létrehozhatják a szerződést, meghatározhatják annak tartalmát. A tartozáselvállalásnál a régi kötelezett nem szabadul a kötelemből, nem következik be alanycsere, hanem az új kötelezett a régi kötelezett mellé (és nem a helyébe) lép be. Mivel hatályos jogunk a tartozáselvállalás intézményét nem ismeri, ennek az atipikus megállapodásnak a lényeges szerződési elemeit a felek megállapodásának tükröznie kell. Tételesen fel kell sorolni a feleknek azt, hogy mely kötelezettnek, mely jogosulttal szemben fennálló, milyen jogviszonyból eredő, milyen összegű tartozása tárgyában kíván az új kötelezett a kötelembe lépni.
A 2004. január 29-i megállapodás nem utal a 2003. december 16-i szerződésre, és semmilyen módon nem jelenik meg az, hogy az adós kötelezettként a régi kötelezett mellé lépne. Nem határozza meg, hogy mely kötelezettnek, mely jogosulttal szemben fennálló, milyen összegű tartozása vonatkozásában történik a tartozás elvállalása. Ezen lényeges tartalmi hiányosságok miatt a szerződéses megállapodás nem minősülhet tartozáselvállalásnak. A 2004. január 29-én kelt tartozáselismerő nyilatkozat megtételekor a kérelmezőnek már nem állt fenn követelése az adóssal szemben, az a 2003. december 16-i B. Kft. által tett tartozásátvállaló nyilatkozat megtételekor megszűnt.
A kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a felszámoló utasítását arra, hogy követelését 835 000 000 Ft és járulékai összegben vegye hitelezői igényként nyilvántartásba. Másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását azzal, hogy hitelezői igényének nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, illetve nem mellőzhető. Harmadlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság végzésére kiterjedően és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását azzal a kötelező utasítással, hogy hitelezői igénye fennáll, annak nyilvántartásba vétele a felszámoló által nem tagadható meg.
Állította a Pp. 253. §-ának a megsértését. Kifejtette, hogy az már önmagában jogszabálysértő, hogy az első- és másodfokú bíróság eltérő indokolással utasította el hitelezői igényét.
A jogerős végzésből kiemelte, a másodfokú bíróság csak azért nem látta megalapozottnak a kérelmet, mert a 2004. január 29-én létrejött megállapodás tekintetében megállapította, hogy törvényes képviselő nem járhat el a gazdasági társaság képviseletében, ha ő mint magánszemély is - mint szemben álló, vagy ellentétesen érdekelt - szerződő fél. Leszögezte, hogy az utólagos jóváhagyás igazolására nem hívta fel sem az első-, sem a másodfokú bíróság, így a kérelmező "elvesztett" egy fokot az eljárásból. Hivatkozott a Pp. 253. §-ára, mely alapján a másodfokú bíróságnak a felek megfelelő tájékoztatásával fel kellett volna hívnia a feleket arra, hogy ebben a körben a tényállításaikat megtegyék, bizonyítékaikat terjesszék elő.
Kifejtette, hogy ugyanilyen formában jött létre a 2003. december 16-i szerződés is, ezért érthetetlen, hogy azt érvényesnek és hatályosnak, azonban a 2004. január 29-i szerződést nem létezőnek minősítette a másodfokú bíróság. Vagy nem jött létre egyik szerződés sem, és emiatt fennáll a követelése az adóssal szemben, vagy pedig mind a két szerződés érvényes és hatályos. Ez utóbbi esetben pedig vagy tartozáselvállalásnak minősül a megállapodás, vagy pedig tartozásátvállalás történt és az adós lépett ismét adósi pozícióba a kérelmezővel szemben.
Az adós nevében eljáró felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a kérelmező határidőn túl nyújtotta be a felülvizsgálati kérelmét, mert az ügy kiemelt jelentőségűnek minősül, ezért rövidebb határidő áll rendelkezésre a felülvizsgálati kérelem benyújtására. Hivatkozott továbbá a res iudicata tilalmára, mert a felülvizsgálati kérelemben felvetett kérdések tárgyában a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében már határozatot hozott.
Felhívta a figyelmet arra, a 2004. január 29-i megállapodásban nincs utalás arra, hogy a H. Rt. már nem adós, s ez a megállapodás nem jelenik meg a számviteli nyilvántartásokban sem. Kiemelte, hogy a 2004. január 29-i megállapodásnak több változata került becsatolásra a különböző eljárásokban, azok szövege, illetve a rajtuk szereplő bélyegzőnyomat nem azonos a társaság bélyegzőjével. Hivatkozott arra - egyebek mellett - hogy a kérelmező nyilvántartásba vételi díjat sem fizetett be a hitelezői igénye után.
Állította, hogy nem felel meg a valóságnak az a kérelmezői állítás, mely szerint a 2003. december 16-i és 2004. január 29-i megállapodás azonos módon jött volna létre. 2003. december 16-án ugyanis az egyik szerződő fél a H. Rt. (képviseletében Sz. H.), a másik szerződő fél a B. Kft. volt, míg 2004. január 29-én mindkét szerződő fél nevében Sz. H. írt alá. Ezen felül a tartozásátvállalást az adós könyveiben átvezették, a 2004. január 29-i megállapodást viszont nem.
A Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelem tartalmára vonatkozóan elsőként megjegyzi, az új eljárásra és új határozat hozatalára utasító rendelkezés során a hatályon kívül helyező bíróság nem utasíthatja érdemben az ismételten eljáró bíróságot arra, hogy milyen tartalmú határozatot hozzon. A Pp. 275. § (5) bekezdése szerint a Kúria csak az eljárás lefolytatására vonatkozóan adhat kötelező utasításokat, az előírt eljárási cselekmények teljesítése alapján azonban az eljáró bíróság meggyőződése alapján hozhatja meg határozatát.
A felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős határozat. A Kúria ezért nem foglalkozott a felülvizsgálati kérelemnek az elsőfokú bíróság végzését részletesen vitató részével.
A felülvizsgálati ellenkérelemben előadott eljárási kifogással kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy téved a felszámoló akkor, amikor a felszámolási eljárásban is alkalmazhatónak tartja a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó Pp. XXVI. fejezetét. Az e fejezetben meghatározott eljárási rend - így az abban szabályozott, a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére megállapított 30 napos határidő - csak a Pp. 386/A. §-ában meghatározott perek esetén alkalmazható, a felszámolási eljárások esetében nem.
A felülvizsgálati ellenkérelemben felhozott másik kifogás körében a Kúria helytállónak találta a jogerős végzésben foglalt azt a jogi következtetést, hogy a res iudicata nem állapítható meg az ügyben. A jelen eljárásbeli kérelmező hitelezői igénye tárgyában ugyanis még nem született jogerős határozat.
A Kúria a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértések megvalósulását sem találta megállapíthatónak.
Az elsőfokú eljárás során a felszámoló hivatkozott arra, hogy a 2004. január 29-i "Megállapodás" Sz. H. saját nyilatkozata a tartozás fennállásáról, ezért joghatás kiváltására nem alkalmas (lásd a 2011. július 26-án benyújtott, a kérelmező részére átadott, a 19. sorszámú jegyzőkönyv mellékletét képező "összefoglaló nyilatkozat" 4.1. pontját). Az elsőfokú eljárásban tehát felmerült annak szükségessége, hogy a jogi képviselővel eljáró kérelmező igazolja - ismervén a Ptk. 221. §-át -, a társaság a képviselő nyilatkozatát utólagosan jóváhagyta. Erre vonatkozóan a bíróságnak ezért nem állt fenn tájékoztatási kötelezettsége.
Nem jogszabálysértő tehát a jogerős végzés azért, mert a rendelkezésre álló bizonyítékokat a jogszabályok alapján értékelte, s nem lépte át a Pp. 253. §-ában írt korlátokat sem.
Nem találta helytállónak a Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglalt azt az állítást sem, hogy mind a két szerződés - a 2003. december 16-án kötött tartozásátvállalásról szóló, valamint a 2004. január 29-én létrejött megállapodás - azonos formában jött létre. A tartozásátvállalásról szóló megállapodásban a két szerződő fél az adós, akinek a képviseletében Sz. H. járt el és a B. Kft. voltak, tehát két különböző jogi személy, két különböző képviselővel kötött szerződést. A jogosult Sz. H. volt, azonban a Ptk. 332. §-a szerint a szerződés érvényességét az nem érintette volna, ha ő nem járul hozzá a tartozásátvállaláshoz, tehát jogosultként nem állt fenn érdekellentéte a szerződést kötő felek egyikével sem. A szerződés teljesedésbe is ment, ezt a számviteli okiratok bizonyítják.
Az elsőfokú eljárás során becsatolt, 2004. január 29-én kötött megállapodás nem az átvállalt tartozás "visszavállalásáról" szólt, hanem arról, hogy az adós a tartozását milyen módon fogja visszafizetni Sz. H. részére és ezt csak "tudomásul vette" a B. Kft. A kérelmező tévesen állította, hogy ebben a megállapodásban a felek elismerték a tartozás adósra történt visszaszállását, vagy legalábbis azt, hogy ezzel az adós is kötelezetté vált (tartozáselvállalás). A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg azt, hogy a szerződés nem jött létre a felek között az adós társaság jóváhagyásának hiányában [Ptk. 221. §, 205. § (1) bekezdés]. A becsatolt társasági szerződés és a cégnyilvántartási iratok szerint a kérdéses időszakban a kérelmező is igazgatósági tag volt az adósnál, tehát kezdeményezhette volna a szerződéses nyilatkozat jóváhagyását. A szerződés létre nem jöttét igazolja egyebekben az is, hogy ez az összeg 2004-től nem jelent meg az adós beszámolójában, és a később keletkezett, az eljárás során becsatolt jegyzőkönyvekből is az tűnik ki, hogy a felek továbbra is a B. Kft. tartozásaként tartották számon a kérdéses összeget.
Az eljárás során előadottak szerint a B. Kft. úgy vásárolta meg az adós részvényeit a kérelmezőtől, hogy - egyebek mellett - átvállalta az adós tartozását a kérelmező felé. A kérelmező által becsatolt iratok azt bizonyítják, hogy a vevő nem teljesítette az általa vállalt kötelezettségeket. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a rendelkezésre álló iratokból az a következtetés vonható le, a tartozás kötelezettje nem az adós, ezért nem jogszabálysértő a jogerős végzés.
Megjegyzi a Kúria, hogy amennyiben az adós tartozásának minősülne a kérelmező követelése, akkor a Cstv. 46.§ (7) bekezdése alapján kellett volna a hitelezői igény nyilvántartásba vételét elutasítani, mert a nyilvántartásba vétel feltétele az, hogy a nyilvántartásba vételi díjat a hitelező a bíróság gazdasági hivatala részére befizesse.
Mindezek alapján a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Gfv.VII.30.301/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Fpkh.03-10-000117 számon folyt eljárásban, a Szegedi Ítélőtábla Fpkhf.I.30.588/2011/8. számú végzése ellen a kérelmező által 39. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán meghozta a következő
v é g z é s t :
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.Kötelezi a kérelmezőt, hogy fizessen meg az adós részére 15 napon belül 12 700 (Tizenkettőezer-hétszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A 2005. május 25-én előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Fpk.03-05-000286/3. számú, 2005. szeptember 7-én kelt végzésével rendelte el főeljárásként az adós felszámolását, felszámolóként a P. Kft.-t jelölve ki. A felszámolás kezdő időpontja 2005. november 21., a felszámolás elrendelésének közzétételére 2006. január 5-én került sor. A felszámolási eljárásra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 2005. május 25-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.A kérelmező 2006. február 13-án benyújtotta tagi kölcsön jogcímre hivatkozással 835 000 000 Ft összegű hitelezői igényét, melyet a felszámoló nem vett nyilvántartásba. A kérelmező 2009. március 9-én a felszámoló ellen, a nyilvántartásba vétel elmulasztása miatt, kifogást nyújtott be a bírósághoz, melyet az elsőfokú bíróság Fpkh.03-09-000027/4. számon 2009. június 15-én hozott végzésével elkésettség miatt elutasított.
A kérelmező 2009. november 4-én keresetet nyújtott be az adóssal szemben annak megállapítása iránt, hogy az adóssal szemben áll fenn a 835 000 000 Ft követelése. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 9.G.40.295/2009/18. számú ítéletével a keresetet elutasította. A kérelmező fellebbezése folytán eljárt Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.487/2010/5. számú végzésével a pert megszüntette és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, rámutatva, hogy a vitatott hitelezői igényt a felszámolási eljárás során kell elbírálni.
A kérelmező 2010. február 3-án kifogást terjesztett elő a felszámoló azon sérelmes intézkedése ellen, melyben a 835 000 000 Ft összegre bejelentett hitelezői igényét elutasította azzal az indokkal, hogy az nem szerepel a társaság könyveiben. Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította, a kérelmező fellebbezése folytán eljárt Szegedi Ítélőtábla a vitatott hitelezői igény tárgyában az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a bíróságot e körben új eljárás lefolytatására utasította azzal, hogy érdemben bírálja el a bejelentett hitelezői igényt.
A kérelmező az így megindult eljárásban előadta, hogy 2003. december 16-án a B. Kft. az adósnak a kérelmezővel szemben fennálló 835 000 000 Ft tartozását átvállalta, melyet a kérelmező tudomásul vett és ehhez hozzájárult. Rögzítették, hogy a megállapodást legkésőbb 2004. március 15-ig közjegyzői okiratba foglalják, ez azonban nem történt meg.
Állította, hogy 2004. január 29-én a felek a "Megállapodás Sz.H. részvényes által biztosított kölcsön visszafizetéséről" megnevezésű iratban a tartozásátvállalási szerződést megszüntették, szerződéses kapcsolatukat "noválták" és nem csak abban állapodtak meg egyértelműen, hogy a továbbiakban az adós társaság tartozik, hanem abban is, hogy meddig és milyen részletekben kell teljesítenie.
A felszámoló a hitelezői igény elutasítását elsősorban arra hivatkozva kérte, hogy a kérelmező kifogása ítélt dolog. Érdemben arra hivatkozott, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 822 492 121 Ft összegű kölcsön nyújtására került sor, azonban azok jelentős része nem a kérelmező nevéhez fűződik. A kérelmező részéről legfeljebb 412 497 145 Ft kölcsön állapítható meg. Ha mégis nyújtott volna a kérelmező kölcsönt az általa megjelölt összegben az adósnak, a tartozást a B. Kft. átvállalta, s az adós e szerződés alapján elengedett kötelezettségként a 835 000 000 Ft-ot a könyveiből kivezette. Ezt követően nincs az éves beszámolókban nyoma annak, hogy a tartozást az adós 2004. januárjában a B. Kft-től átvállalta, holott ez csak így kerülhetett volna vissza az adóshoz. Hivatkozott arra is, hogy a kérelmező a hitelezői igényének megfelelő nyilvántartásba vételi díjat nem fizette be a bíróság gazdasági hivatalához, ezért nem is lehetett volna nyilvántartásba venni a követelését.
Az elsőfokú bíróság a hitelezői igényt elutasította. Tényként állapította meg, hogy a 2003. évi mérleg szerint a kérelmező 835 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az adósnak. A 2003. december 16-án kelt tartozásátvállaló nyilatkozatban a szerződő felek megállapították, hogy az adósnak tartozása áll fenn Sz. H-val szemben 835 000 000 Ft összegben. A szerződéssel az adós fizetési kötelezettsége megszűnt, helyette a B. Kft. került adósi pozícióba.
A 2004. január 29-én kelt megállapodást úgy kötötték meg, mintha a 2003. december 16-i tartozásátvállaló szerződés létre sem jött volna. Ez a megállapodás nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a tartozásátvállalás után a 835 000 000 Ft adósává ismét az adós gazdálkodó szervezet vált. Az eljárás során becsatolt, a kérelmező és a B. Kft. ügyvezetője között a jogi képviselő jelenlétében 2006. február 2-án tartott egyeztetésen készített jegyzőkönyv is azt támasztja alá, hogy a követelés jogosultja ekkor a B. Kft. volt, mert abban állapodtak meg, hogy ő jelenti be az igényét a felszámolóhoz. Ez 2006. február 10-én meg is történt, és ezt a követelést engedményezte a B. Kft. Sz. H.-nak.
A kérelmező fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, s kötelezte a kérelmezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg az adósnak 12 700 Ft másodfokú eljárási költséget.
A végzés indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a vitatott hitelezői igény elbírálása körében a tényállást helyesen állapította meg és abból helytálló jogi következtetésre jutott.
Úgy ítélte meg, hogy a felszámoló állításával szemben, a kérelmező hitelezői igénye nem ítélt dolog. A kérelmező, illetve a felszámoló által indított peres eljárások során a hitelezői igényt nem bírálták el.
Érdemben helytállónak találta azt a megállapítást, hogy a kérelmező 835 000 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott az adósnak. A 2003. december 16-án kötött szerződés szerint azonban a B. Kft. tartozásátvállalása, és a jogosult hozzájárulása folytán az adós fizetési kötelezettsége megszűnt. A kérelmező követelése nem szűnt meg, csak a helytállási kötelezettség alanya változott meg, a kérelmező felé a B. Kft. tartozik helytállni. Jóllehet a tartozásátvállalás közokiratba foglalása elmaradt, ezt azonban a felek nem tartották érvényességi kelléknek, csak az okirat bizonyító ereje miatt kívánták a közokiratba foglalást.
A kérelmező szerint a felek között 2004. január 29-én megállapodás jött létre, s ezen alapul az adóssal szembeni követelése. E szerződést félként a kérelmező, illetve a H. Rt. írták alá, s az Rt. képviseletében is a kérelmező járt el. Ezt a nyilatkozatot a B. Kft. tudomásul vette. A másodfokú bíróság - hivatkozva a 2/2010. (VI. 27.) PK vélemény 4/a. pontjában és a Ptk. 221. § (3) bekezdésében foglaltakra - megállapította, hogy a társaság törvényes képviselője, mint magánszemély és az általa képviselt társaság között létrejött szerződésre az álképviselő által kötött szerződés szabályait kell alkalmazni. A kérelmező jelen ügyben nem hivatkozott arra, hogy az adós utólag az eljárását, jognyilatkozatát jóváhagyta volna. Ennek hiányában a bíróság megállapította, hogy a megállapodás az adós és a kérelmező között nem jött létre. Ezt támasztják alá a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok - tanúvallomások és okiratok -, s különösen az, hogy az adós ellen indult felszámolási eljárásban a B. Kft. jelentette be a 835 000 000 Ft összegű hitelezői igényt, amit utóbb a kérelmezőre engedményezett.
A "tartozáselvállalás" jogintézményével kapcsolatban - melyre a kérelmező a fellebbezésében a 2004. január 29-én kötött szerződés minősítése kapcsán hivatkozott - az ítélőtábla kifejtette, hogy a felek a szerződési szabadság elve alapján szabadon létrehozhatják a szerződést, meghatározhatják annak tartalmát. A tartozáselvállalásnál a régi kötelezett nem szabadul a kötelemből, nem következik be alanycsere, hanem az új kötelezett a régi kötelezett mellé (és nem a helyébe) lép be. Mivel hatályos jogunk a tartozáselvállalás intézményét nem ismeri, ennek az atipikus megállapodásnak a lényeges szerződési elemeit a felek megállapodásának tükröznie kell. Tételesen fel kell sorolni a feleknek azt, hogy mely kötelezettnek, mely jogosulttal szemben fennálló, milyen jogviszonyból eredő, milyen összegű tartozása tárgyában kíván az új kötelezett a kötelembe lépni.
A 2004. január 29-i megállapodás nem utal a 2003. december 16-i szerződésre, és semmilyen módon nem jelenik meg az, hogy az adós kötelezettként a régi kötelezett mellé lépne. Nem határozza meg, hogy mely kötelezettnek, mely jogosulttal szemben fennálló, milyen összegű tartozása vonatkozásában történik a tartozás elvállalása. Ezen lényeges tartalmi hiányosságok miatt a szerződéses megállapodás nem minősülhet tartozáselvállalásnak.
A 2004. január 29-én kelt tartozáselismerő nyilatkozat megtételekor a kérelmezőnek már nem állt fenn követelése az adóssal szemben, az a 2003. december 16-i B. Kft. által tett tartozásátvállaló nyilatkozat megtételekor megszűnt.
A kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a felszámoló utasítását arra, hogy követelését 835 000 000 Ft és járulékai összegben vegye hitelezői igényként nyilvántartásba. Másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását azzal, hogy hitelezői igényének nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, illetve nem mellőzhető. Harmadlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság végzésére kiterjedően és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását azzal a kötelező utasítással, hogy hitelezői igénye fennáll, annak nyilvántartásba vétele a felszámoló által nem tagadható meg.
Állította a Pp. 253. §-ának a megsértését. Kifejtette, hogy az már önmagában jogszabálysértő, hogy az első- és másodfokú bíróság eltérő indokolással utasította el hitelezői igényét.
A jogerős végzésből kiemelte, a másodfokú bíróság csak azért nem látta megalapozottnak a kérelmet, mert a 2004. január 29-én létrejött megállapodás tekintetében megállapította, hogy törvényes képviselő nem járhat el a gazdasági társaság képviseletében, ha ő mint magánszemély is - mint szemben álló, vagy ellentétesen érdekelt - szerződő fél. Leszögezte, hogy az utólagos jóváhagyás igazolására nem hívta fel sem az első-, sem a másodfokú bíróság, így a kérelmező "elvesztett" egy fokot az eljárásból. Hivatkozott a Pp. 253. §-ára, mely alapján a másodfokú bíróságnak a felek megfelelő tájékoztatásával fel kellett volna hívnia a feleket arra, hogy ebben a körben a tényállításaikat megtegyék, bizonyítékaikat terjesszék elő.
Kifejtette, hogy ugyanilyen formában jött létre a 2003. december 16-i szerződés is, ezért érthetetlen, hogy azt érvényesnek és hatályosnak, azonban a 2004. január 29-i szerződést nem létezőnek minősítette a másodfokú bíróság. Vagy nem jött létre egyik szerződés sem, és emiatt fennáll a követelése az adóssal szemben, vagy pedig mind a két szerződés érvényes és hatályos. Ez utóbbi esetben pedig vagy tartozáselvállalásnak minősül a megállapodás, vagy pedig tartozásátvállalás történt és az adós lépett ismét adósi pozícióba a kérelmezővel szemben.
Az adós nevében eljáró felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a kérelmező határidőn túl nyújtotta be a felülvizsgálati kérelmét, mert az ügy kiemelt jelentőségűnek minősül, ezért rövidebb határidő áll rendelkezésre a felülvizsgálati kérelem benyújtására. Hivatkozott továbbá a res iudicata tilalmára, mert a felülvizsgálati kérelemben felvetett kérdések tárgyában a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.278/2010/8. számú ítéletében már határozatot hozott.
Felhívta a figyelmet arra, a 2004. január 29-i megállapodásban nincs utalás arra, hogy a H. Rt. már nem adós, s ez a megállapodás nem jelenik meg a számviteli nyilvántartásokban sem. Kiemelte, hogy a 2004. január 29-i megállapodásnak több változata került becsatolásra a különböző eljárásokban, azok szövege, illetve a rajtuk szereplő bélyegzőnyomat nem azonos a társaság bélyegzőjével. Hivatkozott arra - egyebek mellett - hogy a kérelmező nyilvántartásba vételi díjat sem fizetett be a hitelezői igénye után.
Állította, hogy nem felel meg a valóságnak az a kérelmezői állítás, mely szerint a 2003. december 16-i és 2004. január 29-i megállapodás azonos módon jött volna létre. 2003. december 16-án ugyanis az egyik szerződő fél a H. Rt. (képviseletében Sz. H.), a másik szerződő fél a B. Kft. volt, míg 2004. január 29-én mindkét szerződő fél nevében Sz. H. írt alá. Ezen felül a tartozásátvállalást az adós könyveiben átvezették, a 2004. január 29-i megállapodást viszont nem.
A Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelem tartalmára vonatkozóan elsőként megjegyzi, az új eljárásra és új határozat hozatalára utasító rendelkezés során a hatályon kívül helyező bíróság nem utasíthatja érdemben az ismételten eljáró bíróságot arra, hogy milyen tartalmú határozatot hozzon. A Pp. 275. § (5) bekezdése szerint a Kúria csak az eljárás lefolytatására vonatkozóan adhat kötelező utasításokat, az előírt eljárási cselekmények teljesítése alapján azonban az eljáró bíróság meggyőződése alapján hozhatja meg határozatát.
A felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős határozat. A Kúria ezért nem foglalkozott a felülvizsgálati kérelemnek az elsőfokú bíróság végzését részletesen vitató részével.
A felülvizsgálati ellenkérelemben előadott eljárási kifogással kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy téved a felszámoló akkor, amikor a felszámolási eljárásban is alkalmazhatónak tartja a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó Pp.XXVI. fejezetét. Az e fejezetben meghatározott eljárási rend - így az abban szabályozott, a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére megállapított 30 napos határidő - csak a Pp. 386/A. §-ában meghatározott perek esetén alkalmazható, a felszámolási eljárások esetében nem.
A felülvizsgálati ellenkérelemben felhozott másik kifogás körében a Kúria helytállónak találta a jogerős végzésben foglalt azt a jogi következtetést, hogy a res iudicata nem állapítható meg az ügyben. A jelen eljárásbeli kérelmező hitelezői igénye tárgyában ugyanis még nem született jogerős határozat.
A Kúria a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértések megvalósulását sem találta megállapíthatónak.
Az elsőfokú eljárás során a felszámoló hivatkozott arra, hogy a 2004. január 29-i "Megállapodás" Sz. H. saját nyilatkozata a tartozás fennállásáról, ezért joghatás kiváltására nem alkalmas (lásd a 2011. július 26-án benyújtott, a kérelmező részére átadott, a 19. sorszámú jegyzőkönyv mellékletét képező "összefoglaló nyilatkozat" 4.1. pontját). Az elsőfokú eljárásban tehát felmerült annak szükségessége, hogy a jogi képviselővel eljáró kérelmező igazolja - ismervén a Ptk. 221. §-át -, a társaság a képviselő nyilatkozatát utólagosan jóváhagyta. Erre vonatkozóan a bíróságnak ezért nem állt fenn tájékoztatási kötelezettsége.
Nem jogszabálysértő tehát a jogerős végzés azért, mert a rendelkezésre álló bizonyítékokat a jogszabályok alapján értékelte, s nem lépte át a Pp. 253. §-ában írt korlátokat sem.
Nem találta helytállónak a Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglalt azt az állítást sem, hogy mind a két szerződés - a 2003. december 16-án kötött tartozásátvállalásról szóló, valamint a 2004. január 29-én létrejött megállapodás - azonos formában jött létre. A tartozásátvállalásról szóló megállapodásban a két szerződő fél az adós, akinek a képviseletében Sz. H. járt el és a B. Kft. voltak, tehát két különböző jogi személy, két különböző képviselővel kötött szerződést. A jogosult Sz. H. volt, azonban a Ptk. 332.§-a szerint a szerződés érvényességét az nem érintette volna, ha ő nem járul hozzá a tartozásátvállaláshoz, tehát jogosultként nem állt fenn érdekellentéte a szerződést kötő felek egyikével sem. A szerződés teljesedésbe is ment, ezt a számviteli okiratok bizonyítják.
Az elsőfokú eljárás során becsatolt, 2004. január 29-én kötött megállapodás nem az átvállalt tartozás "visszavállalásáról" szólt, hanem arról, hogy az adós a tartozását milyen módon fogja visszafizetni Sz. H. részére és ezt csak "tudomásul vette" a B. Kft. A kérelmező tévesen állította, hogy ebben a megállapodásban a felek elismerték a tartozás adósra történt visszaszállását, vagy legalábbis azt, hogy ezzel az adós is kötelezetté vált (tartozáselvállalás). A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg azt, hogy a szerződés nem jött létre a felek között az adós társaság jóváhagyásának hiányában [Ptk. 221. §, 205. § (1) bekezdés]. A becsatolt társasági szerződés és a cégnyilvántartási iratok szerint a kérdéses időszakban a kérelmező is igazgatósági tag volt az adósnál, tehát kezdeményezhette volna a szerződéses nyilatkozat jóváhagyását. A szerződés létre nem jöttét igazolja egyebekben az is, hogy ez az összeg 2004-től nem jelent meg az adós beszámolójában, és a később keletkezett, az eljárás során becsatolt jegyzőkönyvekből is az tűnik ki, hogy a felek továbbra is a B. Kft. tartozásaként tartották számon a kérdéses összeget.
Az eljárás során előadottak szerint a B. Kft. úgy vásárolta meg az adós részvényeit a kérelmezőtől, hogy - egyebek mellett - átvállalta az adós tartozását a kérelmező felé. A kérelmező által becsatolt iratok azt bizonyítják, hogy a vevő nem teljesítette az általa vállalt kötelezettségeket. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a rendelkezésre álló iratokból az a következtetés vonható le, a tartozás kötelezettje nem az adós, ezért nem jogszabálysértő a jogerős végzés.
Megjegyzi a Kúria, hogy amennyiben az adós tartozásának minősülne a kérelmező követelése, akkor a Cstv. 46. § (7) bekezdése alapján kellett volna a hitelezői igény nyilvántartásba vételét elutasítani, mert a nyilvántartásba vétel feltétele az, hogy a nyilvántartásba vételi díjat a hitelező a bíróság gazdasági hivatala részére befizesse.
Mindezek alapján a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A kérelmező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely az adós jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2013. május 16.
Dr.Török Judit s.k. a tanács elnöke, Dr.Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.301/2012.)