adozona.hu
ÍH 2013.120
ÍH 2013.120
A HITELEZŐT ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ SZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGE - A SZERZŐDÉS HATÁLYOSSÁ NYILVÁNÍTÁSA AZ ÉRTÉKEGYENSÚLY SZEM ELŐTT TARTÁSÁVAL I. Megvalósul a hitelező előnyben részesítése azzal a megállapodással, amelynek eredményeként a fizetésképtelenség-közeli helyzetben lévő adós aktív vagyona jelentős mértékben csökken, a hitelezőnek az adóssal szembeni követelése pedig beszámítással teljes mértékben kielégítést nyer. II. Ha a szerződéskötés előtti helyzet visszaállítása természetben nem lehetséges, a bíróság
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az ítéletben rendszám szerint, tételesen megjelölt 10 db vontató gépjármű korábban a felperes tulajdonát képezte. A gépjárműveket a felperes a II. r. alperessel 2008. évben megkötött kölcsönszerződésekkel felvett hitelekből vásárolta meg, amely kölcsönszerződésekben a szerződő felek a II. r. alperes javára vételi jogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat kötöttek ki.
A kölcsönszerződésekben meghatározott futamidő lejárta elő...
ÍH 2013.120 A HITELEZŐT ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ SZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGE - A SZERZŐDÉS HATÁLYOSSÁ NYILVÁNÍTÁSA AZ ÉRTÉKEGYENSÚLY SZEM ELŐTT TARTÁSÁVAL
I. Megvalósul a hitelező előnyben részesítése azzal a megállapodással, amelynek eredményeként a fizetésképtelenség-közeli helyzetben lévő adós aktív vagyona jelentős mértékben csökken, a hitelezőnek az adóssal szembeni követelése pedig beszámítással teljes mértékben kielégítést nyer.
II. Ha a szerződéskötés előtti helyzet visszaállítása természetben nem lehetséges, a bíróság a szerződést az ítélet meghozataláig hatályossá nyilvánítja, és a hitelezőt az érvénytelen szerződés folytán hozzá került szolgáltatás ellenértékének megfizetésére kötelezi, melynek megállapítása során tekintettel kell lenni arra, hogy a hatályossá nyilvánítás következtében egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha érvényes szerződést kötött volna.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az ítéletben rendszám szerint, tételesen megjelölt 10 db vontató gépjármű korábban a felperes tulajdonát képezte. A gépjárműveket a felperes a II. r. alperessel 2008. évben megkötött kölcsönszerződésekkel felvett hitelekből vásárolta meg, amely kölcsönszerződésekben a szerződő felek a II. r. alperes javára vételi jogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat kötöttek ki.
A kölcsönszerződésekben meghatározott futamidő lejárta előtt, 2010. január 21-én a felperes 10 db, önálló okiratba foglalt kompenzációs megállapodást kötött az I. r. és II. r. alperesekkel, amelyekben egyrészt abban állapodtak meg, hogy a felperes és a II. r. alperes között korábban létrejött kölcsönszerződéseket lezárják, a II. r. alperes pedig a tulajdonába került vontatókra lízingszerződéseket köt az I. r. alperessel. A megállapodásokról készült okiratokban a felperes vállalta, hogy összesen 170 442,6 eurót megfizet az I. r. alperesnek. Az okiratok tartalmával ellentétben azonban a felek tényleges megállapodása az volt, hogy a fenti összeget az I. r. alperes fizeti meg a felperesnek, amely teljesítést a II. r. alperes az I. r. alperessel megkötött lízingszerződések önrészeként elfogadott. A kompenzációs megállapodások megkötésének időpontjában a vontatók értéke összesen 184 494 308 Ft volt.
Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy valójában ezzel az összeggel az I. r. alperes tartozott a II. r. alperesnek, akinek ugyanilyen összegű tartozása állt fenn a felperessel szemben. Ezért a megállapodással lényegében a II. r. alperes engedményezte az I. r. alperessel szembeni követelését a felperesre.
A bíróság 2010. március 23-i kezdő időponttal elrendelte a felperes felszámolását. A felszámolási eljárásban 2011. június 16-án előterjesztett közbenső mérleg és jelentés szerint a felperes vagyona az "A", illetve a "B" kielégítési kategóriába sorolt hitelezői igények teljes kielégítésére sem nyújt fedezetet, az egyéb kielégítési kategóriákba sorolt hitelezői igények kielégítésére pedig fedezet nem áll rendelkezésre.
Az eljárás során az alperesek bejelentették, hogy a II. r. alperes az I. r. alperessel kötött lízingszerződéseket felmondta, a gépjárműveket az I. r. alperestől visszavette és azokat harmadik személy részére értékesítette.
A felperes módosított keresetében a vontatók szerződéskötéskori értékének, vagyis 184 494 308 Ft-nak és járulékainak megfizetésére kérte a II. r. alperest kötelezni, elsődlegesen a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja, másodlagosan pedig a Csődtv. 40. §-ának (2) bekezdése alapján.
Arra az esetre, ha a bíróság az eredeti állapot helyreállítására nem látna lehetőséget és a kompenzációs megállapodásokat a határozathozatal időpontjáig hatályossá nyilvánítaná, a felperes az előterjesztett kérelmében azt kérte, hogy a bíróság a II. r. alpereshez a gépjárművek eladásából befolyt 87 581 964 Ft, valamint az I. r. alperestől beszedett 285 000 euró lízingdíjnak a megfizetésére kötelezze a II. r. alperest, az utóbbit jogalap nélküli gazdagodás jogcímén.
Az alperesek a felperes módosított kereseti kérelmének is a teljes mértékben történő elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetét részben találta alaposnak.
Megállapította, hogy a felperes, valamint az I. r. és II. r. alperesek által 2010. január 21-én megkötött 10 db kompenzációs megállapodás érvénytelen, azokat a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította, és a II. r. alperest arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 87 581 964 Ft-ot és annak 2010. január 21-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát, az I. r. alperest pedig a fentiek tűrésére kötelezte. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Megállapította, hogy a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott, az egyik hitelező előnyben részesítése a kompenzációs megállapodásokkal összefüggésben megállapítható. A II. r. alperes mint hitelező előnyben részesítése azzal valósult meg, hogy a kompenzációs megállapodások alapján egyrészt megszerezte a gépjárművek tulajdonjogát, másrészt a követelése a többi hitelezőt megelőzően - beszámítással - kielégítést nyert. A kompenzációs megállapodások hiányában a II. r. alperes követelését a felszámolási eljárásban "F" kielégítési kategóriába tartozó követelésként kellett volna nyilvántartásba venni, amelynek kielégítésére a felperes vagyona várhatóan nem nyújt fedezetet, tehát a II. r. alperes követelése a felszámolási eljárásban nem került volna kiegyenlítésre.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a kompenzációs megállapodások érvénytelenek. Annak következtében azonban, hogy a II. r. alperes a gépjárműveket időközben értékesítette, az érvénytelenség jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítására nem kerülhetett sor.
Ezért a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a kompenzációs megállapodásokat a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította, és a II. r. alperest a járművek helyébe lépett érték, azaz 87 581 964 Ft és annak a megállapodások megkötésének időpontjától számított törvényes mértékű késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezte.
Az I. r. alperes részéről a II. r. alperesnek megfizetett lízingdíjaknak a - jogalap nélküli gazdagodás jogcímén történő - megtérítésére irányuló kereseti kérelmet az elsőfokú bíróság alaptalannak találta, amely döntését azzal indokolta, hogy az alperesek között létrejött lízingszerződésekhez kapcsolódó elszámolás nem képezi a jelen per tárgyát, azt az alpereseknek külön perben kell elvégezniük.
Rámutatott arra is, hogy a bíróság valamely szerződés érvénytelenségének megállapítása esetén a felek jogviszonyát csak erre irányuló kereseti-, illetve viszontkereseti kérelem alapján rendezheti, hivatalból azonban nem.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. r. alperes fellebbezést, a felperes pedig csatlakozó fellebbezést terjesztettek elő.
A II. r. alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a felperes teljes keresetének az elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság téves jogértelmezés alapján állapította meg, hogy a kompenzációs megállapodások a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján érvénytelenek. A megállapodások megkötésének egyetlen célja volt, mégpedig a felperes szerződéses pozíciójának átruházása az I. r. alperesre. A felperes vagyona nem csökkent, minthogy a szerződésekből eredő jogait és kötelezettségeit egységesen, vagyis a teljes szerződéses pozícióját ruházta át az I. r. alperesre. A teljes szerződéses pozíció átruházásával pedig a II. r. alperes mint hitelező előnyben részesítése nem valósult meg, mivel a felperes részéről a II. r. alperes felé sem teljesítés nem történt, sem új biztosíték nyújtására nem került sor, ellenkezőleg: a megállapodások alapján az I. r. alperes fizetett a felperesnek egy meghatározott összeget, annak eredményeként tehát a felperes vagyona gyarapodott.
Az a körülmény, hogy a szerződéses pozíció átruházását követően az alperesek a kölcsönszerződéseket lízingszerződésekké alakították át, kizárólag az alperesek jogviszonyára tartozó kérdés, mivel azokban a felperes szerződő félként már nem vett részt. Az pedig már a lízingszerződések sajátosságából fakadt, hogy a gépjárművek tulajdonjoga csak a futamidő végén, a teljes lízingdíj kifizetése után került volna a lízingbe vevő, vagyis az I. r. alperes tulajdonába.
Hivatkozott arra is, hogy a gépjárműveken fennálló vételi jogát a járművek tényleges értékesítéséig a felszámolási eljárásban is jogszerűen gyakorolhatta volna, ezért a kompenzációs megállapodások megkötésével nem került kedvezőbb helyzetbe, mint amilyen a felszámolási eljárásban megillette volna.
A felperes a csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelmében foglaltak szerinti megváltoztatását, vagyis a II. r. alperes marasztalásának 184 494 308 Ft-ra történő felemelését kérte. E kérelmét pedig azzal indokolta, hogy a kompenzációs megállapodások érvénytelenségére tekintettel a II. r. alperes az eredeti állapot helyreállítása körében a gépjárműveknek a megállapodások megkötésekori értékét köteles részére megfizetni.
A másodlagosan előterjesztett csatlakozó fellebbezési kérelmében pedig a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének az akkénti megváltoztatását kérte, hogy a másodfokú bíróság a gépjárművek helyébe lépett érték mellett az I. r. alperes részéről a II. r. alperesnek megfizetett 285 000 euró lízingdíjnak a felperes javára történő megfizetésére is kötelezze a II. r. alperest, jogalap nélküli gazdagodás jogcímén.
Az ítélőtábla a felek nyilatkozatai, valamint a csatolt okiratok alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészíti, illetve pontosítja a következők szerint:
A kompenzációs megállapodások megkötésekor a II. r. alperesnek 680 489,53 euró összegű követelése állt fenn a felperessel szemben. A kompenzációs megállapodások alapján a II. r. alperes tulajdonába került 10 db gépjármű nettó vételárát a felek a felperesnek a II. r. alperessel szemben fennálló kölcsöntartozásával azonos összegben határozták meg. A nettó vételárak után fizetendő általános forgalmi adók összege helyesen 170 122,4 euró volt, amelyet a II. r. alperes helyett, az I. r. alperes vállalt megfizetni a felperesnek.
A kompenzációs megállapodások alapján a felperes a gépjárművek vételáráról számlákat állított ki a II. r. alperes felé, amelyekben a járművek nettó vételárát mindösszesen 680 489,53 euróban tüntette fel. A saját könyveiben ugyanakkor a felperes a gépjárművek eladási árának forint ellenértékét mutatta ki, nettó 184 494 308 Ft összegben.
Az így kiegészített és pontosított tényállásra is figyelemmel az ítélőtábla a II. r. alperes fellebbezését alaptalannak, a felperes csatlakozó fellebbezését pedig túlnyomó részében alaposnak találta.
Az ítélőtábla mindenekelőtt megállapítja, hogy az alperesek között fennálló egységes pertársaságra [Pp. 51. §-a a) pont] tekintettel a II. r. alperes fellebbezése a Pp. 52. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján az I. r. alperesre is kihatott, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelmében felülbírálta.
Ennek eredményeként pedig az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt bizonyítékok okszerű értékelése alapján, helyesen állapította meg, hogy a felek között létrejött kompenzációs megállapodások a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján érvénytelenek, az érvénytelenség jogkövetkezményeként pedig helyesen alkalmazta a szerződések hatályossá nyilvánításának lehetőségét, azonban az ennek alapján elvégzett elszámolásával az ítélőtábla nem mindenben értett egyet.
A kompenzációs megállapodások érvénytelenségével összefüggésben alaptalanul hivatkozott a II. r. alperes a fellebbezésében arra, hogy a megállapodások azért nem érvénytelenek, mert azok eredményeként a felperes vagyona ténylegesen nem csökkent, hiszen a tulajdonából kikerült tárgyi eszközök értékével azonos mértékben csökkentek a kötelezettségei (tartozásai) is. A felperes módosított keresetében az érvénytelenség elsődleges jogcímeként megjelölt Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a tudomásszerzéstől számított 90 napon, de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított egy éves jogvesztő határidőn belül a hitelező - vagy az adós nevében a felszámoló - a bíróság előtt keresettel megtámadhatja az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül és azt követően kötött szerződését, vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése, különösen egy fennálló szerződésnek a hitelező javára történő módosítása, vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelező számára biztosíték nyújtása. A jogügyletek eredményes megtámadása esetén a Ptk. érvénytelen szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
A fentiek szerint meghatározott megtámadási oknak a Csődtv.-be történt beiktatásával a jogalkotó a fizetésképtelen-közeli helyzetbe került adós hitelezői közötti egyensúly megbontására, valamely hitelezőnek - a többi hitelező helyzetéhez képest történő - előnyben részesítésére irányuló ügyletek megtámadását, annak eredményeként pedig a jogügyleteknek a hitelezőkkel szembeni érvénytelensége megállapítását kívánta lehetővé tenni.
A törvény szövegéből következően az eredményes megtámadáshoz nem szükséges, hogy a támadott ügyletet kötő felek magatartása célzatos legyen, tehát az akaratuk a többi hitelező kijátszására irányuljon. Ezért az erre a jogcímre alapított megtámadási kereset elbírálása során a bíróságnak nem a felek jó-, vagy rosszhiszeműségét, hanem az ügylet objektív eredményét kell vizsgálnia, tehát azt, hogy annak következtében valamely hitelező a felszámolási eljárást megelőzően, a felszámolási eljárásban érvényesülő kielégítési sorrendet figyelmen kívül hagyva, a követelésének nagyobb hányadához jutott-e hozzá, mint amihez a felszámolási eljárásban a vele egy rangsorban álló hitelezők hozzájutnak (Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.331/2008/8.).
Ennek az objektív eredménynek a vizsgálata során pedig a felszámolási vagyon változását nem csupán a számviteli szabályok szerinti szigorú mérleg-elv alapján kell megítélni, hanem annak tükrében, hogy a támadott ügylet eredményeként a hitelezők kielégítését szolgáló felszámolási vagyon összetétele hogyan változott. Lehetséges ugyanis, hogy a támadott ügyletekhez kapcsolódóan az adós eszközei és tartozásai is ugyanolyan mértékben csökkentek, azonban az aktív vagyonelemek összességének csökkenésével a hitelezők helyzete, a követeléseik megtérülésének esélye számottevően romlott.
A jelen esetben a felek olyan tartalmú szerződéseket kötöttek, amelyek eredményeként egyrészt a felperes aktív vagyona jelentős mértékben csökkent, másrészt a II. r. alperesnek a felperessel szembeni követelése - beszámítással - teljes mértékben kielégítésre került. Ezzel pedig a II. r. alperes - a többi hitelezőtől eltérően - mentesült a követelésének a felszámolási eljárásban történő érvényesítésének és az azzal járó kockázat viselésének kényszerűsége alól.
Szükséges kiemelni azt is, hogy önmagában az a tény, hogy a gépjárművek értékesítésére közvetlenül a felszámolási eljárás megindulása előtt került sor, még nem eredményezte volna a szerződések érvénytelenségét. Ez a jogi tény azáltal vált megállapíthatóvá, hogy a II. r. alperes a gépjárművek vételárát nem pénzben egyenlítette ki, hanem beszámítással, amelynek következtében a felperessel szemben fennálló követeléséhez nagyobb arányban jutott hozzá, mint amihez a vele egy kielégítési osztályba tartozó hitelezők a felszámolási eljárásban hozzájutnak.
Ez a jogi helyzet akkor sem lenne lényegesen más, ha a II. r. alperes a vételi jogát gyakorolta volna és annak során élt volna beszámítással. A vételi jog gyakorlásának eredményeként létrejött adásvételi szerződés ugyanis ugyancsak érvénytelen akkor, ha a vevő a vételárat a fizetésképtelenség-közeli helyzetben lévő adóssal szemben fennálló követelésének beszámításával egyenlíti ki (Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.045/2009/4. számú eseti határozat).
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a kompenzációs megállapodások megkötésével a II. r. alperesnek, mint hitelezőnek az előnyben részesítése megtörtént, ezáltal a szerződések a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján érvénytelenek. A felperes részéről elsődlegesen megjelölt jogcím megalapozottságának megállapítására tekintettel pedig a módosított keresetben másodlagos jogcímként megjelölt Csődtv. 40. §-ának (2) bekezdésére alapított igény érdemi vizsgálatát az elsőfokú bíróság jogszerűen mellőzte.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy mivel a II. r. alperes a gépjárműveket időközben értékesítette, az érvénytelenség jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítására a jelen esetben nem volt lehetőség. Ezzel összefüggésben alaptalanul hivatkozott a felperes a csatlakozó fellebbezésében arra, hogy az eredeti állapot a gépjárművek szerződéskötéskori értékének visszatérítésével is helyreállítható.
A Legfelsőbb Bíróság részéről "Az érvénytelenség jogkövetkezményeiről" szóló 1/2010. (VI. 28.) PK véleménye (a továbbiakban: PK vélemény) 3. pontjában kifejtett jogi iránymutatás szerint ugyanis az eredeti állapot helyreállítása csak természetben történhet. Ezért nem minősül az eredeti állapot helyreállításának, ha valamelyik fél a kapott dolog-szolgáltatást csak annak pénzbeli egyenértéke megfizetésével tudná visszaszolgáltatni.
A PK vélemény e pontjához fűzött indokolás szerint, ha valamelyik fél a kapott dolog-szolgáltatást csak annak pénzbeli egyenértéke megfizetésével tudja visszaszolgáltatni, akkor az érvénytelenség jogkövetkezménye a felek jogviszonyában nem a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, hanem a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése szerinti határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítás és az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítése útján vonható le. Az érvénytelen szerződésnek a határozathozatalig történő hatályossá nyilvánításával a bíróság lényegében elismeri a bekövetkezett tényhelyzetet és a jövőre nézve rendezi a felek jogviszonyát, amikor rendelkezik az esetleg ellenszolgáltatás nélkül álló szolgáltatás ellenértékének az elszámolásáról.
A hatályossá nyilvánítás során is érvényesülnie kell az egyenértékűség elvének, amelynek következtében a bíróságnak figyelemmel kell lennie arra, hogy a hatályossá nyilvánítás következtében egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha eleve érvényes szerződést kötött volna.
Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság azt helytállóan állapította meg, hogy az adott esetben a szerződés hatályossá nyilvánításához kapcsolódó elszámolást a gépjárművek II. r. alperes általi eladásakori értékének alapulvételével kellett elvégezni. Az elszámolás során azonban a bíróságnak értékelnie kellett azt a körülményt is, hogy az érvénytelen szerződések megkötése és a gépjárműveknek a II. r. alperes részéről történt értékesítése közötti időszakban a járművek értéke jelentősen csökkent, továbbá, hogy az érvénytelen szerződésekkel a gépjárművek a II. r. alperes tulajdonába és birtokába kerültek, anélkül azonban, hogy azok vételárát a II. r. alperes a felperesnek ténylegesen megfizette volna. Az adott esetben tehát az érvénytelen szerződések alapján a II. r. alperes teljes egészében hozzájutott a szerződés alapján neki járó dolog-szolgáltatáshoz, a felperes azonban a neki járó ellenszolgáltatást nem kapta meg.
A nyújtott és a kapott szolgáltatások értékében mutatkozó értékaránytalanság kiküszöbölését az ítélőtábla az adott esetben akként találta megvalósíthatónak, hogy a II. r. alperest nemcsak az általa eladott gépjárművek vételárának a megfizetésére, hanem a kompenzációs megállapodásokban kikötött vételáraknak az azok esedékessé válásától a határozathozatalig terjedő időre járó törvényes mértékű késedelmi kamatainak a megfizetésére is kötelezte. Az ítélőtábla megállapítása szerint ugyanis ezáltal került kompenzálásra az az értékkülönbség, amely abból származott, hogy az érvénytelen szerződés alapján a II. r. alperes teljes egészében hozzájutott a felperes szolgáltatásához, a felperes azonban a II. r. alperes ellenszolgáltatásából semmit nem kapott meg.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben, akként változtatta meg, hogy a II. r. alperest a gépjárművek értékesítéséből hozzá befolyt 87 581 964 Ft-on felül a kompenzációs megállapodásokban kikötött nettó 184 494 308 Ft után 2010. január 22-től - 2013. június 26-ig (a másodfokú ítélet meghozataláig) járó, a Ptk. 301/A. §-ának (2) bekezdése szerint számított késedelmi kamatának (83 100 785 Ft) a megfizetésére is kötelezte akként, hogy a II. r. alperes marasztalásának tőkeösszegét - a fenti összeggel megnövelve - 170 682 749 Ft-ra felemelte, ezzel összhangban pedig az elsőfokú bíróság által megítélt 87 581 964 Ft után járó késedelmi kamat fizetésének kezdő időpontját a másodfokú ítélet meghozatalát követő naptól kezdődően állapította meg.
Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a II. r. alperes a felperessel szemben a kölcsönszerződések alapján fennálló követelését - ahogyan arra az elsőfokú bíróság is helyesen utalt az ítéletében - a felszámolási eljárásban érvényesítheti, a Csődtv. 37. §-ának (2) és (3) bekezdéseiben megállapított határidőn belül.
(Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.097/2013/8.)