adozona.hu
EH 2020.01.P1
EH 2020.01.P1
A baleseti járadék alapja munkavégzésből származó nem adózott jövedelem is lehet [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. §, 346. §, 357. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes magas, erős testalkatú, kb. 120 kilogramm súlyú férfi, aki évtizedeken keresztül fakitermelőként fizikai munkát végzett. 2009. december 18-án otthonába tartva a havas úton megcsúszott, a jobb lába (bokája) maga alá fordult. Segítséggel tudott hazamenni. Az erősen bedagadt és véraláfutásos lábát otthonában pihentette, borogatta. Miután azonban napok után sem javult, orvosi segítséget vett igénybe. Háziorvosa az I. rendű alperes ambuláns rendelésre utalta, ahol megvizsgálták, rön...
EH 2020.01.P1 A baleseti járadék alapja munkavégzésből származó nem adózott jövedelem is lehet [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. §, 346. §, 357. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes magas, erős testalkatú, kb. 120 kilogramm súlyú férfi, aki évtizedeken keresztül fakitermelőként fizikai munkát végzett. 2009. december 18-án otthonába tartva a havas úton megcsúszott, a jobb lába (bokája) maga alá fordult. Segítséggel tudott hazamenni. Az erősen bedagadt és véraláfutásos lábát otthonában pihentette, borogatta. Miután azonban napok után sem javult, orvosi segítséget vett igénybe. Háziorvosa az I. rendű alperes ambuláns rendelésre utalta, ahol megvizsgálták, röntgenfelvételt és ultrahangvizsgálatot végeztek. A kezelőorvos a röntgenfelvételt nem nézte meg. Lelet alapján megállapította, hogy törés nincs, a boka rándulása és húzódása áll fenn, ennek megfelelő kezelést javasolt. A felperes fájdalmai nem csökkentek, terhelhetősége nem javult. 2010. február 17-én a II. rendű alperes vizsgálta meg, amelynek eredményeként az addig alkalmazott terápiát írta elő. A felperes fájdalmai továbbra is fennmaradtak, lábát használni, terhelni nem tudta. Végül a háziorvos 2010. június 21-én ismét az I. rendű alperes traumatológiai szakrendelésére utalta, ahol megállapították, hogy a sípcsont és a szárkapocscsont között nagyfokú rés látható, a sípcsont és a szárkapocscsont szalagos összeköttetése megnyílt. 2010. július 13-án a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházában elvégzett vizsgálatok eredményeként megállapították az ún. Weber C típusú szárkapocscsont törés gyógyult voltát. 2011. március 21-én a II. rendű alperes ízületi merevítő műtétet végzett a felperesen. A felperesnél a baleset következményeként a jobb bokaízület teljes merevségével, a jobb alsó végtag megrövidülésével, csökkent terhelhetőségével járó maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakult ki. Állapota végleges, abban sem jelentős javulás, sem jelentős rosszabbodás nem várható. Ez az állapot korlátozza mindazon tevékenységek ellátásában, melyek nehéz fizikai erőkifejtéssel járnak, hosszan tartó állást, járást igényelnek. Emiatt a felperes korábbi munkáját ellátni nem képes, jövedelemmel nem rendelkezik.A felek kérelmei
[2] A felperes keresetében kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni vagyoni és nem vagyoni kárának megfizetésére. A vagyoni kárigényei körében jövedelemveszteség címén járadékigényt érvényesített. E címen 4 650 000 forint hátralékos és 2015. április 1. napjától kezdődően havi 75 000 forint folyamatosan fizetendő járadék megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Követelése ténybeli alapjaként előadta, hogy a balesetet megelőzően fakitermelési munkával havi 100 000 forint jövedelemre tett szert, amit a naptári évek 9 hónapján keresztül kapott meg, így éves átlagban a jövedelme havonként lebontással 75 000 forint volt.[3] Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A jövedelempótló járadékigénnyel kapcsolatosan vitatták annak ténybeli megalapozottságát. Hivatkoztak arra, hogy ezt a jövedelemszerzést semmi nem támasztja alá, a felperesnek korábbi munkáltató által kiállított bérjegyzékkel, jövedelemigazolással, adóbevallással kellene bizonyítania igényének alapját mind keletkezésében, mind összegszerűségében. Hivatkoztak arra is, hogy a kárenyhítés körében a felperes a megmaradt munkaerejét hasznosítani köteles, állapota csak a nehéz fizikai munkavégzést zárja ki. Az alperesek ellenkérelméhez a pernyertességük előmozdítása érdekében beavatkozó is csatlakozott.
Az első- és másodfokú ítélet
[4] Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 6 923 290 forintot és kamatait, továbbá 2015. április 1. napjától havi 58 800 forint járadékot. Kötelezte továbbá a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1 730 320 forintot és kamatait, valamint ugyanazon időponttól kezdődően havi 14 700 forint járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.[5] A jövedelempótló járadék elbírálása során a bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes a balesetét megelőzően "mindig is" fakitermeléssel foglalkozott, az ehhez szükséges szakképesítéssel rendelkezik. Szakvélemény alapján rögzítette, hogy nehéz fizikai munkát, tartós állással, járással együtt járó tevékenységet a felperes nem képes végezni, a fakitermelés pedig nyilvánvalóan ilyen tevékenység. Tényként rögzítette azt is, hogy a felperes csörlőközelítő gépkezelői vizsgával rendelkezik, illetőleg mindenféle nehézgépet, amely a fakitermeléshez szükséges, kezelni és vezetni képes, viszont e tevékenység részleteinek megismerése után a szakértő úgy nyilatkozott, hogy ezt a tevékenységet sem tudná ellátni a felperes a jelen állapotában. Tényként rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperest az állapota nem korlátozza az ülőmunka elvégzésében, tőle azonban életkorára, iskolai végzettségére és korábbi tapasztalataira tekintettel nem várható el, hogy irodai munkát végezzen, egy ilyen elhelyezkedés az ő esetében nagymértékben valószínűtlen is. Minderre figyelemmel állapította meg azt, hogy a felperes a baleset következtében esett el a korábbi jövedelmétől, ezért a kiesett jövedelem megtérítésére az alperesek kötelesek. A jövedelem összegszerűségének a megállapításánál a következőkre volt figyelemmel.
[6] A felperes a munkabérét sem bérjegyzékkel, sem adóbevallással nem tudta alátámasztani, a bírói gyakorlat azonban a tényleges kártérítés talaján áll, ezért amennyiben egyéb módon bizonyítható a befolyt jövedelem, úgy nem kívánja meg, hogy annak meglétét adóhatósági igazolással támassza alá a károsult. A felperes mindvégig azt állította, hogy havi 100-120 000 forint bevételre tett szert és hasonlóan vallott a házastársa is. A felperest alkalmazó T. J. a periratokhoz csatolt nyilatkozatában igazolta, hogy a felperes 2007. január 1-jétől 2009. december 18-áig nem bejelentett dolgozóként gépkezelő és brigádvezető volt az Y Kft.-nél. Havi nettó munkabére 100-120 000 forint között mozgott, mely munkabért a ledolgozott napok száma, illetőleg ebből következően az időjárás befolyásolta. Figyelembe vette a felperesnek azt a tényállítását, hogy olyan munkákat végzett, amelyek az erdőről és az erdő védelméről szóló 2009. évi XXXVII. törvény 73. § (2) bekezdése alapján az év március 31. és szeptember 1. napja közötti időszakban nem végezhetők, de azt is, hogy nem csak fakitermelést, hanem például kaszálást is végzett. A kaszálási munkára éves szinten 1 hónapot számítva, a jövedelemszerző hónapok számát 1 éven belül 8 hónapban határozta meg. Az évi 800 000 forintos jövedelemből kerekítéssel havi 67 000 forint 12 hónapra elosztott jövedelmet számított, és ennek megtérítésére kötelezte az alpereseket közrehatásuk arányában (az I. rendű alperesre terhesebb 80-20% arányban).
[7] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében megváltoztatta, az I. rendű alperes egyösszegű fizetési kötelezettségét 6 942 664 forintra és kamataira felemelte, míg járadékfizetési kötelezettségét havi 52 253 forintra leszállította, a II. rendű alperes egyösszegű fizetési kötelezettségét 1 735 264 forintra és kamataira felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[8] A jövedelempótló járadék fizetésére vonatkozó rendelkezés tekintetében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti szabad bizonyítás rendszerében a felperes személyes nyilatkozata, a házastársa vallomása, valamint T. J. tanú írásbeli nyilatkozata alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperes a perbeli balesetet megelőzően az év nagy részében fakitermeléssel foglalkozott, és figyelemmel volt az időjárás korlátozó hatására is, amikor a felperes keresetében állított évi 9 hónapos munkavégzéssel szemben évi 8 hónap időtartamban látta megállapíthatónak azt az időszakot, amikor a felperes jövedelemszerző tevékenységet folytatott. Álláspontja szerint a felperes nem szegte meg a kárenyhítési kötelezettségét, mert a szakértő véleménye szerint a felperes a kialakult egészségi állapotában sem a korábban végzett fakitermelői munka, sem - az alperes által ülőmunkának minősített - csörlőkezelői képesítésének megfelelő munka elvégzésére nem képes. Nem találta tévesnek a felperes havi jövedelmének 100 000 forintban való megállapítását sem, tekintetbe véve azt a körülményt is, hogy a jövedelemveszteség alapjául szolgáló jövedelem adózott volta a kártérítési perben jelentőséggel nem bír. Lényegesnek azt minősítette, hogy olyan jövedelem vehető figyelembe, amely a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozik és a munkavégzéssel elért jövedelem ebbe a körbe értendő. Leszögezte, hogy a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség elmulasztása az adójogi szabályokra tartozik. Utalt a BH 2013.15. számú eseti döntésre, amely szerint az a körülmény, hogy a jövedelem után a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget nem teljesítették nem jelenti azt, hogy a munkavégzésből eredő jövedelem a kártérítési perben keresetveszteség alapja nem lehet.
[9] Kifejtette viszont, hogy az 1/2006. (V. 22.) PK vélemény értelmében a járadék kiszámításánál figyelembe kell venni azt a társadalombiztosítási ellátást, amelyre való jogosultság a káreseménnyel összefügg, továbbá a járadék alapjául szolgáló valamennyi összeget bruttósított számítással kell figyelembe venni, másrészt az átlagkereset meghatározásánál a keresetet (jövedelmet) a nyugdíjjárulék mellett a magánnyugdíj pénztári járulékkal és tagdíjjal, az egészségbiztosítási járulékkal és a munkavállalói járulékkal csökkentett összegben kell figyelembe venni. Elfogadva, hogy a felperes évi 8 hónapban havi 100 000 forint jövedelemre tett szert, a mindenkori társadalombiztosítási járulék levonásba helyezésével a felperes javára megítélt jövedelemveszteség hátralékos összegét 3 376 800 forintra, míg a havi járadék összegét 54 605 forintra szállította le, amelyből az I. rendű alperes a közrehatás arányában 2 701 440 forint hátralékot, illetőleg havi 43 684 forint járadékot, míg a II. rendű alperes 675 360 forint hátralékot, valamint 10 921 forint járadékot köteles megfizetni.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélettel szemben az I. rendű alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. § (4) bekezdésére hivatkozással. Kérte a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és a kereset jövedelempótló járadék megfizetésére irányuló részében való elutasítását.[11] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[12] A felülvizsgálati kérelem részlegesen támadta a jogerős ítéletet: az I. rendű alperes által a felperesnek fizetendő jövedelempótló járadék erejéig. Arra helyesen hivatkozott, hogy az alperes vitatása ellenében ennek az igénynek a ténybeli alapját a Pp. 164. § (1) bekezdéséből következően a felperesnek kellett bizonyítani: azt is, hogy a baleset előtt volt olyan rendszeres jövedelme, amelyet a baleset miatt veszített el, és azt is, hogy havi szinten mekkora pénzösszeget tett ki ez a jövedelem. Tévedett viszont az I. rendű alperes abban, hogy a felperes e bizonyítási feladatát ne teljesítette volna, és abban, is, hogy a másodfokú bíróság bizonyító adatok hiányában, a Pp. 206. § (3) bekezdésének alkalmazásával határozta volna meg a vitatott kártérítés összegét. A másodfokú bíróság felsorolta és ismertette azokat a bizonyító adatokat, amelyeket egyenként és összességükben is mérlegelése körébe vont a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával, és amelyek egybehangzó tartalmának ellentmondó, a mérlegelt adatok bizonyító értékét csökkentő vagy megszüntető más peradat, bizonyíték nem állt rendelkezésre.[13] Téves az I. rendű alperesnek az az álláspontja, hogy a jövedelempótló járadék számításának alapjául szolgáló jövedelem létét és összegszerűségét csak a megszerzett jövedelmet terhelő közterhek megfizetését is igazoló okiratokkal lehetne bizonyítani. Helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy a magyar polgári peres eljárásban általános jelleggel (főszabályként) a szabad bizonyítás elve érvényesül. A Pp. 3. § (5) bekezdése szerint ha törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. A jövedelempótló járadék megfizetésére irányuló igény ténybeli alapjának bizonyítására nézve semmilyen törvény nem rendelkezik ettől eltérően.
[14] Kétségtelen, hogy a peres felek közötti kártérítési kötelem keletkezését megelőzően a felperes az általa megszerzett jövedelem után a közterheket nem fizette meg, jövedelme köznapi kifejezéssel fekete-jövedelemnek minősült. A jövedelemnek ez a közjogi jellegű minősítése azonban nem eredményezi sem a károsult kártérítésre való joga elvesztését, sem a károkozó felelősség alóli mentesülését. A Kúria számos eseti döntésében rögzítette azokat az alapvető követelményeket, amelyek a jövedelempótló járadék-igény elbírálása során a pótlás alapjául szolgáló jövedelemmel szemben támaszthatók. Ezek a következők: 1) a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozzon, 2) munkavégzés ellenértéke legyen, 3) ne legyen jogellenesen szerzett jövedelem (BH 2013.15., Kúria Pfv.III.21.192/2011/4.; Pfv.III.20.554/2012/4., Pfv.III.22.006/2015/7.). Ezek a feltételek a felperes esetében fennállnak. Az első kettő feltétel meglétét az I. rendű alperes maga sem vitatta. A harmadik feltétel pedig a jogellenességet a jövedelem szerzésének a módjához kapcsolja. A személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási stb. járulék fizetésének elmaradása jogsértő ugyan, de ez az állammal (az állami költségvetéssel) szemben fennálló jogi kötelezettség megsértésének számít, a jövedelem megszerzését nem teszi jogszerűtlenné, ellenkezőleg: a jogszerűen szerzett jövedelemhez kapcsolódik a közteherviselési kötelezettség.
[15] Alaptalanul hivatkozott az I. rendű alperes arra is, hogy a jogerős ítélet által meghatározott jövedelempótló járadék folyósítása a káronszerzés tilalmába ütközne. A felperes a szociális ellátásokra a korábban jogsértően megtartott jövedelemhányadának jogszerű elvonása következtében válik jogosulttá, összességében vagyoni helyzete nem válik kedvezőbbé a baleset előttihez képest. A táppénzre vagy egyéb baleseti ellátásra való jogosultsága sem lenne kedvezőbb az I. rendű alperes számára. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 68. § (1) bekezdése szerint aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért felelős - kivéve a 67. §-ban meghatározott esetet -, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A törvény 67. §-a nem vonatkoztatható az I. rendű alperesre. Az I. rendű alperes tehát ebben az esetben azt a járadékrészt, amit nem kellene megfizessen a felperesnek, az egészségbiztosítási szolgáltatónak kellene megfizesse. Téved abban is az I. rendű alperes, hogy kedvezőbb helyzetet eredményez a felperes számára a baleset előtti nettó jövedelemmel szemben a baleset utáni bruttó jövedelempótlás. A másodfokú bíróság a baleset előtt megszerzett jövedelmet tekintette bruttó jövedelemnek, és ebből helyezte levonásba a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulékokat. A felperes által felhasználható jövedelem összege így lényegesen alatta marad a balesetet megelőzően felhasznált összegnek.
[16] A felperes jövedelemszerzési képességével kapcsolatos szempontokat helyesen vette számba és értékelte a másodfokú bíróság, a felperes is helyesen hivatkozott ebben a tekintetben a bizonyítás adataira. A felperes jelenleg nem sérti a kárenyhítési kötelezettségét azáltal, hogy meglévő munkaerejét nem hasznosítja, mert rajta kívül álló okból erre nincs lehetősége.
[17] A kifejtettek szerint a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben írt okokból nem találta jogszabálysértőnek, ezért azt a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. III. 21.111/2016.)
***
TELJES HATÁROZAT
A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
ítélete
Az ügy száma: Pfv.III.21.111/2016/8.szám
A tanács tagjai: Dr. Havasi Péter a tanács elnöke
Dr. Döme Attila előadó bíró
Dr. Udvary Katalin bíró
A felperes: S. J.
A felperes képviselője:
Szűcs Péter Ügyvédi Iroda
(1133 Budapest, Ipoly u. 3. I/101.,
ügyintéző: dr. Szűcs Péter ügyvéd)
Az I. rendű alperes:
B. E. K.
Kft.
Az I. rendű alperes képviselője:
Dr. Péchy Kristóf ügyvéd
(1137 Budapest, Katona József u. 23/a.)
A II. rendű alperes:
F. M. Sz. Kórház
A II. rendű alperes képviselője:
Kővári Ügyvédi Iroda
(1137 Budapest, Pozsonyi út 43.,
ügyintéző: dr. Kővári Kálmán ügyvéd)
Az alperesek beavatkozója:
A. H. B. Zrt.
Az alperesek beavatkozójának képviselője:
Dr. Sz.né dr. B. R. jogtanácsos
A per tárgya: kártérítés
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:
I. rendű alperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.343/2015/9.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:
Székesfehérvári Törvényszék 27.P.20.058/2012/85.
Rendelkező rész
A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja.Kötelezi az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 15.000 (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, míg a felülvizsgálati illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes magas, erős testalkatú, kb. 120 kilogramm súlyú férfi, aki évtizedeken keresztül fakitermelőként fizikai munkát végzett. 2009. december 18-án otthonába tartva a havas úton megcsúszott, a jobb lába (bokája) maga alá fordult. Segítséggel tudott hazamenni. Az erősen bedagadt és véraláfutásos lábát otthonában pihentette, borogatta. Miután azonban napok után sem javult, orvosi segítséget vett igénybe. Háziorvosa az I. rendű alperes ambuláns rendelésre utalta, ahol megvizsgálták, röntgenfelvételt és ultrahangvizsgálatot végeztek. A kezelőorvos a röntgenfelvételt nem nézte meg. Lelet alapján megállapította, hogy törés nincs, a boka rándulása és húzódása áll fenn, ennek megfelelő kezelést javasolt. A felperes fájdalmai nem csökkentek, terhelhetősége nem javult. 2010. február 17-én a II. rendű alperes vizsgálta meg, amelynek eredményeként az addig alkalmazott terápiát írta elő. A felperes fájdalmai továbbra is fennmaradtak, lábát használni, terhelni nem tudta. Végül a háziorvos 2010. június 21-én ismét az I. rendű alperes traumatológiai szakrendelésére utalta, ahol megállapították, hogy a sípcsont és a szárkapocscsont között nagyfokú rés látható, a sípcsont és a szárkapocscsont szalagos összeköttetése megnyílt. 2010. július 13-án a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházában elvégzett vizsgálatok eredményeként megállapították az ún. Weber C típusú szárkapocscsont törés gyógyult voltát. 2011. március 21-én a II. rendű alperes ízületi merevítő műtétet végzett a felperesen. A felperesnél a baleset következményeként a jobb bokaízület teljes merevségével, a jobb alsó végtag megrövidülésével, csökkent terhelhetőségével járó maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakult ki. Állapota végleges, abban sem jelentős javulás, sem jelentős rosszabbodás nem várható. Ez az állapot korlátozza mindazon tevékenységek ellátásában, melyek nehéz fizikai erőkifejtéssel járnak, hosszan tartó állást, járást igényelnek. Emiatt a felperes korábbi munkáját ellátni nem képes, jövedelemmel nem rendelkezik.A felek kérelmei
[2] A felperes keresetében kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni vagyoni és nem vagyoni kárának megfizetésére. A vagyoni kárigényei körében jövedelemveszteség címén járadékigényt érvényesített. E címen 4.650.000 forint hátralékos és 2015. április 1. napjától kezdődően havi 75.000 forint folyamatosan fizetendő járadék megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Követelése ténybeli alapjaként előadta, hogy a balesetet megelőzően fakitermelési munkával havi 100.000 forint jövedelemre tett szert, amit a naptári évek 9 hónapján keresztül kapott meg, így éves átlagban a jövedelme havonként lebontással 75.000 forint volt.[3] Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A jövedelempótló járadékigénnyel kapcsolatosan vitatták annak ténybeli megalapozottságát. Hivatkoztak arra, hogy ezt a jövedelemszerzést semmi nem támasztja alá, a felperesnek korábbi munkáltató által kiállított bérjegyzékkel, jövedelemigazolással, adóbevallással kellene bizonyítania igényének alapját mind keletkezésében, mind összegszerűségében. Hivatkoztak arra is, hogy a kárenyhítés körében a felperes a megmaradt munkaerejét hasznosítani köteles, állapota csak a nehéz fizikai munkavégzést zárja ki. Az alperesek ellenkérelméhez a pernyertességük előmozdítása érdekében beavatkozó is csatlakozott.
Az első- és másodfokú ítélet
[4] Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 6.923.290 forintot és kamatait, továbbá 2015. április 1. napjától havi 58.800 forint járadékot. Kötelezte továbbá a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1.730.320 forintot és kamatait, valamint ugyanazon időponttól kezdődően havi 14.700 forint járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.[5] A jövedelempótló járadék elbírálása során a bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes a balesetét megelőzően "mindig is" fakitermeléssel foglalkozott, az ehhez szükséges szakképesítéssel rendelkezik. Szakvélemény alapján rögzítette, hogy nehéz fizikai munkát, tartós állással, járással együtt járó tevékenységet a felperes nem képes végezni, a fakitermelés pedig nyilvánvalóan ilyen tevékenység. Tényként rögzítette azt is, hogy a felperes csörlőközelítő gépkezelői vizsgával rendelkezik, illetőleg mindenféle nehézgépet, amely a fakitermeléshez szükséges, kezelni és vezetni képes, viszont e tevékenység részleteinek megismerése után a szakértő úgy nyilatkozott, hogy ezt a tevékenységet sem tudná ellátni a felperes a jelen állapotában. Tényként rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperest az állapota nem korlátozza az ülőmunka elvégzésében, tőle azonban életkorára, iskolai végzettségére és korábbi tapasztalataira tekintettel nem várható el, hogy irodai munkát végezzen, egy ilyen elhelyezkedés az ő esetében nagymértékben valószínűtlen is. Minderre figyelemmel állapította meg azt, hogy a felperes a baleset következtében esett el a korábbi jövedelmétől, ezért a kiesett jövedelem megtérítésére az alperesek kötelesek. A jövedelem összegszerűségének a megállapításánál a következőkre volt figyelemmel.
[6] A felperes a munkabérét sem bérjegyzékkel, sem adóbevallással nem tudta alátámasztani, a bírói gyakorlat azonban a tényleges kártérítés talaján áll, ezért amennyiben egyéb módon bizonyítható a befolyt jövedelem, úgy nem kívánja meg, hogy annak meglétét adóhatósági igazolással támassza alá a károsult. A felperes mindvégig azt állította, hogy havi 100-120.000 forint bevételre tett szert és hasonlóan vallott a házastársa is. A felperest alkalmazó T. J. a periratokhoz csatolt nyilatkozatában igazolta, hogy a felperes 2007. január 1-jétől 2009. december 18-áig nem bejelentett dolgozóként gépkezelő és brigádvezető volt a Y. Kft.-nél. Havi nettó munkabére 100-120.000 forint között mozgott, mely munkabért a ledolgozott napok száma, illetőleg ebből következően az időjárás befolyásolta. Figyelembe vette a felperesnek azt a tényállítását, hogy olyan munkákat végzett, amelyek az erdőről és az erdő védelméről szóló 2009. évi XXXVII. törvény 73. § (2) bekezdése alapján az év március 31. és szeptember 1. napja közötti időszakban nem végezhetők, de azt is, hogy nem csak fakitermelést, hanem például kaszálást is végzett. A kaszálási munkára éves szinten 1 hónapot számítva, a jövedelemszerző hónapok számát 1 éven belül 8 hónapban határozta meg. Az évi 800.000 forintos jövedelemből kerekítéssel havi 67.000 forint 12 hónapra elosztott jövedelmet számított, és ennek megtérítésére kötelezte az alpereseket közrehatásuk arányában (az I. rendű alperesre terhesebb 80-20% arányban).
[7] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében megváltoztatta, az I. rendű alperes egyösszegű fizetési kötelezettségét 6.942.664 forintra és kamataira felemelte, míg járadékfizetési kötelezettségét havi 52.253 forintra leszállította, a II. rendű alperes egyösszegű fizetési kötelezettségét 1.735.264 forintra és kamataira felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseket részben megváltoztatta és rendelkezett a másodfokú perköltségek viseléséről.
[8] A jövedelempótló járadék fizetésére vonatkozó rendelkezés tekintetében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti szabad bizonyítás rendszerében a felperes személyes nyilatkozata, a házastársa vallomása, valamint T. J. tanú írásbeli nyilatkozata alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperes a perbeli balesetet megelőzően az év nagy részében fakitermeléssel foglalkozott, és figyelemmel volt az időjárás korlátozó hatására is, amikor a felperes keresetében állított évi 9 hónapos munkavégzéssel szemben évi 8 hónap időtartamban látta megállapíthatónak azt az időszakot, amikor a felperes jövedelemszerző tevékenységet folytatott. Álláspontja szerint a felperes nem szegte meg a kárenyhítési kötelezettségét, mert a szakértő véleménye szerint a felperes a kialakult egészségi állapotában sem a korábban végzett fakitermelői munka, sem - az alperes által ülőmunkának minősített - csörlőkezelői képesítésének megfelelő munka elvégzésére nem képes. Nem találta tévesnek a felperes havi jövedelmének 100.000 forintban való megállapítását sem, tekintetbe véve azt a körülményt is, hogy a jövedelemveszteség alapjául szolgáló jövedelem adózott volta a kártérítési perben jelentőséggel nem bír. Lényegesnek azt minősítette, hogy olyan jövedelem vehető figyelembe, amely a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozik és a munkavégzéssel elért jövedelem ebbe a körbe értendő. Leszögezte, hogy a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség elmulasztása az adójogi szabályokra tartozik. Utalt a BH2013. 15. számú eseti döntésre, amely szerint az a körülmény, hogy a jövedelem után a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget nem teljesítették nem jelenti azt, hogy a munkavégzésből eredő jövedelem a kártérítési perben keresetveszteség alapja nem lehet.
[9] Kifejtette viszont, hogy az 1/2006. (V. 22.) PK vélemény értelmében a járadék kiszámításánál figyelembe kell venni azt a társadalombiztosítási ellátást, amelyre való jogosultság a káreseménnyel összefügg, továbbá a járadék alapjául szolgáló valamennyi összeget bruttósított számítással kell figyelembe venni, másrészt az átlagkereset meghatározásánál a keresetet (jövedelmet) a nyugdíjjárulék mellett a magánnyugdíj pénztári járulékkal és tagdíjjal, az egészségbiztosítási járulékkal és a munkavállalói járulékkal csökkentett összegben kell figyelembe venni. Elfogadva, hogy a felperes évi 8 hónapban havi 100.000 forint jövedelemre tett szert, a mindenkori társadalombiztosítási járulék levonásba helyezésével a felperes javára megítélt jövedelemveszteség hátralékos összegét 3.376.800 forintra, míg a havi járadék összegét 54.605 forintra szállította le, amelyből az I. rendű alperes a közrehatás arányában 2.701.440 forint hátralékot, illetőleg havi 43.684 forint járadékot, míg a II. rendű alperes 675.360 forint hátralékot, valamint 10.921 forint járadékot köteles megfizetni.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélettel szemben az I. rendű alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. § (4) bekezdésére hivatkozással. Kérte a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és a kereset jövedelempótló járadék megfizetésére irányuló részében való elutasítását. A másodfokú bíróság által megsértett jogszabályként a Pp. 206. § (3) bekezdését, a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 357. §-át, 355. § (4) bekezdését, és 356. § (2) bekezdését jelölte meg.[11] Álláspontja szerint a jövedelemveszteségi igény megalapozottsága és összegszerűsége annak ellenére került megállapításra, hogy a felperes az erre vonatkozó bizonyítási kötelezettségét nem teljesítette. Jövedelemveszteség esetében ugyanis az alperes álláspontja szerint az okirati bizonyítás nem mellőzhető: mind a munkaviszony baleset előtti fennállását, mind pedig a megszerzett jövedelmet okiratokkal szükséges alátámasztani, a tanúbizonyításnak e jogcím vonatkozásában csak járulékos szerepe lehet. Amennyiben a tanúvallomásokat semmilyen objektív bizonyíték nem támasztja alá, azok megalapozottsága semmilyen módon nem ellenőrizhető, mely aggály fokozottan érvényesül az igény összegszerűségével összefüggésben, az igényérvényesítő és rokonai, illetve általa tanúként bejelentésre kerülő ismerősei belátására van bízva, hogy milyen összegű igényt terjeszt elő, mivel állításait a személyétől független forrásból származó okiratokkal nem kell igazolnia. A Ptk. jövedelemveszteségre vonatkozó 357. §-a elsődlegesen a balesetet megelőző egy évben elért átlagkereset figyelembevételét írja elő, a felperes pedig objektív módon igazolható jövedelemmel a baleset előtt nem rendelkezett.
[12] Utalt arra is, hogy a kártérítési jog egyik alapelve a káronszerzés tilalma, melynek értelmében a károsult nem kerülhet kedvezőbb helyzetbe, mint amilyen helyzetbe a káresemény elmaradása esetén került volna. A felperes a nyilatkozata szerint a perbeli káresemény előtt be nem jelentett jövedelmet szerzett, így semmilyen szociális ellátásra nem szerzett jogosultságot, amennyiben viszont kártérítést kap, jogosulttá válik azokra a szociális ellátásokra, amelyekre a káresemény hiányában nem lenne jogosult. Továbbá, amennyiben a felperes legális jövedelemmel rendelkezett volna, a baleset után táppénzre és esetleg rokkantsági ellátásra vált volna jogosulttá, mely összegek a kártérítés összegéből a Ptk. 356. § (2) bekezdése alapján levonásra kerülnének. Ebben az esetben a károkozó helyzete kedvezőbb lenne. A kedvezőtlenebb helyzet kizárólag a felperesnek róható fel. A káronszerzés tilalmának sérelmét látta abban is, hogy a felperes az ítéleti megállapítás szerint a balesetet megelőzően nettó jövedelemre tett szert, a jogerős ítélet alapján azonban bruttó jövedelemhez jut, ami kedvezőbb helyzetet eredményez számára, mint amilyenben a baleset előtt volt.
[13] Utalt arra is, hogy a közteherviselés alkotmányos kötelezettség, amit a felperes bevallottan nem teljesített és e jogsértő tevékenysége képezi kártérítési igénye jogalapját. A jogerős ítélet e jogsértő magatartást ismeri el, ami Alaptörvény-ellenes. Ezzel összefüggésben utóbb - a felülvizsgálati eljárás folyamán - megsértett jogszabályokként jelölte meg az Alkotmány 70/I. §-át és az Alaptörvény XXX. Cikkét is. Hivatkozott a Kúria Pfv.V.21.303/2015/9. szám alatti ítéletének indokolásából annak kifejtésére, hogy a tisztességes joggyakorlás követelményébe ütközik az olyan jövedelem (kereset) kártérítésként való érvényesítése, aminek a megszerzését az adófizetési kötelezettség elkerülése érdekében a káresemény bekövetkezése előtt maga a károsult tagadta; saját felróható magatartására - jövedelmének eltitkolására - viszont előnyök szerzése végett a károsult nem hivatkozhat eredményesen.
[14] Változatlanul fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a felperes nem tekinthető munkaképtelennek, dolgoznia kellene a kárenyhítési kötelezettsége teljesítése érdekében.
[15] Felülvizsgálati kérelme első kiegészítésében másodlagos felülvizsgálati kérelemként terjesztette elő a jogerős ítélet megváltoztatására irányuló kérelmét, kérve a felperes jövedelemveszteségét nettó összegben megállapítani és az I. rendű alperest a jövedelemveszteségi járadék tekintetében az adó- és járulékfizetési kötelezettség alól mentesíteni.
[16] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Utalt rá, hogy a másodfokú bíróság nem a Pp. 206. § (3) bekezdésének alkalmazásával, hanem az (1) bekezdés alapján, a bizonyítékok összességében való értékelésével állapította meg a felperes jövedelemveszteségének tényét és összegszerűségét. A szabad bizonyítás elvére hivatkozással vitatta az I. rendű alperesnek azt az álláspontját, hogy e tények csak okiratokkal lennének bizonyíthatók. A tanúvallomások alkalmatlanságával összefüggésben kitért arra, hogy a vallomások tételére a hamis tanúzáshoz fűződő büntetőjogi következmények ismeretében került sor, hamis tanúzásra való felhívás és hamis tanúzás elkövetésére utaló peradat ellenben nincs. Kifejtette, hogy a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbt.) 21. §-a értelmében a jövedelmet pótló kártérítés nem képezi a nyugdíjjárulék és az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapját, tehát a felperes nem kerül előnyösebb helyzetbe azáltal, hogy a károkozó szociális ellátásra jogosító járulékot fizet utána, mert a károkozónak ilyen kötelezettsége nincs. Kiemelte a másodfokú ítélet indokolásából, hogy ezeket a járulékokat a másodfokú bíróság levonásba helyezte az I. rendű alperes fizetési kötelezettségéből. Adózási szempontból sem kerül előnyösebb helyzetbe a felperes, mert a balesetet megelőzően a jövedelmének bruttó összege egészében "nála maradt", míg a káreseményt követően jövedelmének csak a nettó összegéhez jut hozzá. A táppénzre és rokkantsági ellátásra való jogosultsággal összefüggő alperesi hivatkozásra reagálva utalt egyfelől arra, hogy a 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet alapján az elmerevített bokának megfelelő össz-szervezeti egészségkárosodás csekély foka rokkantsági ellátásra nem jogosít, a táppénz összegét pedig az azt folyósító munkáltató, valamint egészségbiztosítási pénztár megtérítési igényként érvényesíthetné az I. rendű alperessel, mint károkozóval szemben. A személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség teljesítésének hiányára alapított felülvizsgálati támadással szemben kifejtette azt az álláspontját, hogy a Magyar Állam és a felperes közötti közjogi jogviszony teljesítése vagy annak elmaradása a polgári jogi jellegű kártérítési jogviszonyban nem értékelhető. A felperes munkavégzési képességével összefüggésben utalt arra a perbeli okirati bizonyítékra, amely igazolja, hogy a felperesnek kérelme ellenére az illetékes munkaügyi központ az életkorának, képzettségének, egészségi állapotának megfelelő munkát kínálni nem tudott.
A Kúria döntése és jogi indokai
[17] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt okokból nem jogszabálysértő.[18] A felülvizsgálati kérelem részlegesen támadta a jogerős ítéletet: az I. rendű alperes által a felperesnek fizetendő jövedelempótló járadék erejéig. Arra helyesen hivatkozott, hogy az alperes vitatása ellenében ennek az igénynek a ténybeli alapját a Pp. 164. § (1) bekezdéséből következően a felperesnek kellett bizonyítani: azt is, hogy a baleset előtt volt olyan rendszeres jövedelme, amelyet a baleset miatt veszített el, és azt is, hogy havi szinten mekkora pénzösszeget tett ki ez a jövedelem. Tévedett viszont az I. rendű alperes abban, hogy a felperes e bizonyítási feladatát ne teljesítette volna, és abban, is, hogy a másodfokú bíróság bizonyító adatok hiányában, a Pp. 206. § (3) bekezdésének alkalmazásával határozta volna meg a vitatott kártérítés összegét. A másodfokú bíróság felsorolta és ismertette azokat a bizonyító adatokat, amelyeket egyenként és összességükben is mérlegelése körébe vont a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával, és amelyek egybehangzó tartalmának ellentmondó, a mérlegelt adatok bizonyító értékét csökkentő vagy megszüntető más peradat, bizonyíték nem állt rendelkezésre.
[19] Téves az I. rendű alperesnek az az álláspontja, hogy a jövedelempótló járadék számításának alapjául szolgáló jövedelem létét és összegszerűségét csak a megszerzett jövedelmet terhelő közterhek megfizetését is igazoló okiratokkal lehetne bizonyítani. Helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy a magyar polgári peres eljárásban általános jelleggel (főszabályként) a szabad bizonyítás elve érvényesül. A Pp. 3. § (5) bekezdése szerint ha törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. A jövedelempótló járadék megfizetésére irányuló igény ténybeli alapjának bizonyítására nézve semmilyen törvény nem rendelkezik ettől eltérően.
[20] Kétségtelen, hogy a peres felek közötti kártérítési kötelem keletkezését megelőzően a felperes az általa megszerzett jövedelem után a közterheket nem fizette meg, jövedelme köznapi kifejezéssel fekete-jövedelemnek minősült. A jövedelemnek ez a közjogi jellegű minősítése azonban nem eredményezi sem a károsult kártérítésre való joga elvesztését, sem a károkozó felelősség alóli mentesülését. A Kúria számos eseti döntésében rögzítette azokat az alapvető követelményeket, amelyek a jövedelempótló járadék-igény elbírálása során a pótlás alapjául szolgáló jövedelemmel szemben támaszthatók. Ezek a következők: 1) a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozzon, 2) munkavégzés ellenértéke legyen, 3) ne legyen jogellenesen szerzett jövedelem (BH 2013.15., Kúria Pfv.III.21.192/2011/4., Pfv.III.20.554/2012/4., Pfv.III.22.006/2015/7.). Ezek a feltételek a felperes esetében fennállnak. Az első kettő feltétel meglétét az I. rendű alperes maga sem vitatta. A harmadik feltétel pedig a jogellenességet a jövedelem szerzésének a módjához kapcsolja. A személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási stb. járulék fizetésének elmaradása jogsértő ugyan, de ez az állammal (az állami költségvetéssel) szemben fennálló jogi kötelezettség megsértésének számít, a jövedelem megszerzését nem teszi jogszerűtlenné, ellenkezőleg: a jogszerűen szerzett jövedelemhez kapcsolódik a közteherviselési kötelezettség.
[21] Alaptalanul hivatkozott az I. rendű alperes arra is, hogy a jogerős ítélet által meghatározott jövedelempótló járadék folyósítása a káronszerzés tilalmába ütközne. A felperes a szociális ellátásokra a korábban jogsértően megtartott jövedelemhányadának jogszerű elvonása következtében válik jogosulttá, összességében vagyoni helyzete nem válik kedvezőbbé a baleset előttihez képest. A táppénzre vagy egyéb baleseti ellátásra való jogosultsága sem lenne kedvezőbb az I. rendű alperes számára. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 68. § (1) bekezdése szerint aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért felelős - kivéve a 67. §-ban meghatározott esetet -, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A törvény 67. §-a nem vonatkoztatható az I. rendű alperesre. Az I. rendű alperes tehát ebben az esetben azt a járadékrészt, amit nem kellene megfizessen a felperesnek, az egészségbiztosítási szolgáltatónak kellene megfizesse. Téved abban is az I. rendű alperes, hogy kedvezőbb helyzetet eredményez a felperes számára a baleset előtti nettó jövedelemmel szemben a baleset utáni bruttó jövedelempótlás. A másodfokú bíróság a baleset előtt megszerzett jövedelmet tekintette bruttó jövedelemnek, és ebből helyezte levonásba a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulékokat. A felperes által felhasználható jövedelem összege így lényegesen alatta marad a balesetet megelőzően felhasznált összegnek.
[22] A közteherviselés alkotmányos kötelezettségének a megsértése körében a felülvizsgálati kérelem nem tartalmazta a megsértettnek állított jogszabályhelyek megjelölését [Pp. 272. § (2) bekezdés], azokat az I. rendű alperes csak utóbb, külön beadványba foglalta bele a felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló határidőn túl. Ezért a felülvizsgálati kérelemnek ezt a részét a Kúria a Pp. 273. § (1) bekezdésére és az 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3. pontjában foglaltakra figyelemmel érdemben nem vizsgálta.
[23] A felperes jövedelemszerzési képességével kapcsolatos szempontokat helyesen vette számba és értékelte a másodfokú bíróság, a felperes is helyesen hivatkozott ebben a tekintetben a bizonyítás adataira. A felperes jelenleg nem sérti a kárenyhítési kötelezettségét azáltal, hogy meglévő munkaerejét nem hasznosítja, mert rajta kívül álló okból erre nincs lehetősége.
[24] A másodfokú bíróság a vitássá tett érdemi döntése meghozatala során nem sértette meg sem a Pp. 206. § (3) bekezdését, sem a Ptk. 356. § (2) bekezdését, 357. §-át és 355. § (4) bekezdését, ezért a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdésének alkalmazásával hatályában fenntartotta.
Záró rész
[25] A felülvizsgálati kérelem sikertelen volt, aminek következményeként a felülvizsgálati eljárás költségeit a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az I. rendű alperesnek kell viselnie. A Kúria a felperes jogi képviseletével felmerült munkadíjat a felülvizsgálati kérelemmel vitássá tett követelés Pp. 24. § (2) bekezdés a) pontja szerint számított értéke, 524.208 forint alapulvételével a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése és 4/A. §-a alkalmazásával határozta meg. Az I. rendű alperes személyes illetékmentessége folytán a felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli a Kmr. 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján.Budapest, 2017. április 19.
Dr. Havasi Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Döme Attila s.k. előadó bíró, Dr. Udvary Katalin s.k. bíró
(Kúria Pfv.III.21.111/2016/8.szám)