adozona.hu
ÍH 2013.76
ÍH 2013.76
VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE - "ÁRNYÉKVEZETŐ" FELELŐSSÉGE - CSTV. 33/A. § SZERINTI FELELŐSSÉG - FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL FENYEGETŐ HELYZET - BIZONYÍTÁS FELVÉTELÉNEK MELLŐZÉSE - BÜNTETŐELJÁRÁS MIATTI FELFÜGGESZTÉS I. A cégnyilvántartásba bejegyzett vezető tisztségviselő a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdés alapján megállapítható felelőssége alól nem mentheti ki magát arra hivatkozással, hogy csak "névleges ügyvezető" volt. II. Az ügyvezetés az üzletszerű gazdasági tevékenység eredményessége érdekében folyta
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A gazdasági társaság vezető tisztségviselője felelősségének megállapítása iránti per felperese a NAV., I. rendű alperes P.-né B. Tünde, II. rendű alperes V. Zsuzsanna, a P. Kft. tagjai és ügyvezetői, a III. rendű alperes pedig P. István, az I. rendű alperes házastársa, aki a társaságnak sem tagja, sem vezető tisztségviselője nem volt.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a P. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (továbbiakban: Társaság) az I. és a...
ÍH 2013.76 VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE - "ÁRNYÉKVEZETŐ" FELELŐSSÉGE - CSTV. 33/A. § SZERINTI FELELŐSSÉG - FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL FENYEGETŐ HELYZET - BIZONYÍTÁS FELVÉTELÉNEK MELLŐZÉSE - BÜNTETŐELJÁRÁS MIATTI FELFÜGGESZTÉS
I. A cégnyilvántartásba bejegyzett vezető tisztségviselő a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdés alapján megállapítható felelőssége alól nem mentheti ki magát arra hivatkozással, hogy csak "névleges ügyvezető" volt.
II. Az ügyvezetés az üzletszerű gazdasági tevékenység eredményessége érdekében folytatott folyamatos vezetői tevékenység, amely kiterjed a jogszerű működés biztosítására is. Ha a társaság ügyvezetője vezetői tevékenységét nem végzi, a cég működése és anyagi helyzete iránt nem érdeklődik, ezzel felróhatóan megszegi ügyvezetői kötelezettségeit.
III. Nem a hitelezők érdekeinek elsődlegességét tartja szem előtt a vezető tisztségviselő, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő cég pénzeszközeit nem a cég fennálló tartozásainak kiegyenlítésére fordítja, hanem abból - visszafizetési biztosíték nélkül - harmadik személy számára kölcsönt nyújt [Cstv. 33/A. § (1)-(2) bek.].
IV. A Cstv. 33/A. (3) bekezdése értelmében az "árnyékvezető" felelőssége megállapításához nem törvényi feltétel, hogy a felszámolás alá került adós döntéseire ténylegesen meghatározó befolyást gyakorló személy a társaság tagja (részvényese) legyen [Cstv. 33/A. § (3) bek.].
V. Annak eldöntése, hogy a társaság éves mérlege megfelel-e a valódiság alapelvének, az eszköz és forrás oldalon szerepeltetett tételek helytállóak-e, szakkérdésnek minősül. Az igazságügyi könyvszakértő által megállapítottak alapján azonban a bíróságnak kell következtetést vonnia arra nézve, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett-e, a gazdálkodó szervezet vezetői ezt előre látták-e, vagy ésszerűen előre láthatták-e, hogy a gazdálkodó szervezet esedékességkor nem lesz képes kielégíteni a vele szemben támasztott követeléseket [Cstv. 33/A. § (1) bek.].
VI. A bizonyítási eljárás során a bíróság mellőzheti a fél által felajánlott bizonyítást. Lényeges eljárási szabálysértésnek ez csak akkor tekinthető, ha az ügy eldöntése szempontjából releváns bizonyítás lefolytatását tagadja meg a bíróság [Pp. 3. § (4) bek.].
A gazdasági társaság vezető tisztségviselője felelősségének megállapítása iránti per felperese a NAV., I. rendű alperes P.-né B. Tünde, II. rendű alperes V. Zsuzsanna, a P. Kft. tagjai és ügyvezetői, a III. rendű alperes pedig P. István, az I. rendű alperes házastársa, aki a társaságnak sem tagja, sem vezető tisztségviselője nem volt.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a P. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (továbbiakban: Társaság) az I. és a II. rendű alperes a 2005. október 13-án kelt Társasági szerződéssel 3 000 000 forint törzstőkével alapította. A Társaság főtevékenysége villanyszerelés volt, különböző ingatlan-beruházásoknál végzett vállalkozói feladatokat. A Társaságban mind az I. rendű alperes, mind a II. rendű alperes önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezető volt a cégalapítástól a felszámolás elrendeléséig. A II. rendű alperes a Társaság tényleges irányításában, működtetésében nem vett részt. A III. rendű alperes az I. rendű alperes házastársa, aki ténylegesen részt vett a társaság működtetésében, és akinek a kapcsolatai alapozták meg a Társaság megrendeléseit, a III. rendű alperes rendelkezett a kivitelezéssel kapcsolatos szakértelemmel is.
Az I. rendű alperes a Társaság képviseletében 2007. január 10-én 15 000 000 forint összegű kölcsönszerződést kötött egy magánszeméllyel, melynek alapján 2007. január 10-én, február 8-án és március 9-én - alkalmanként - 5 000 000 forint kölcsönösszeg került átadásra. A szerződés szerint a kölcsönt Cs. György Gyula kölcsönvevőnek évi 10%-os ügyleti kamattal, 2008. december 31. és 2011. január 10. között négy részletben kellett volna visszafizetnie. A felek a késedelem esetére az ügyleti kamaton felül további 3%-os késedelmi kamatot kötöttek ki. A kölcsönvevő a szerződésben vállalta, hogy a kölcsönadónak - annak tevékenységi profiljába illeszkedő - megrendeléseket közvetít. A kölcsönadó vállalta, hogy a megvalósuló megrendelés esetén a megrendelés nettó értéke 5%-ának megfelelő összeget elenged a kölcsön tőke-részéből, annak kamataival együtt. A Társaság részéről az ügyletet a III. rendű alperes bonyolította le, aki - állítása szerint - a kölcsön első részletét egy bevásárló központ parkolójában adta át a kölcsön felvevőjének. A kölcsönvevő a szerződést a helyszínen írta alá, az I. rendű alperes ezt követően az okiratot az otthonában látta el az aláírásával. A második részlet átadására - ugyanilyen módon - egy benzinkútnál, a harmadik részlet átadására pedig ismét egy bevásárló központban került sor. Ezt követően a kölcsön felvevőjével egyik alperes sem találkozott, a kölcsön visszafizetésére nem került sor.
A Társaság ellen a T. Kft. mint hitelező 2007. szeptember 17-én felszámolási eljárást kezdeményezett, melynek során a Társaság 2008. február 27-ei kezdő időponttal került felszámolás hatálya alá. A felszámoló az adós nevében megkísérelte a kölcsön jogcímén fennálló követelés behajtását, mely nem vezetett eredményre. Az önkormányzat tájékoztatása szerint Cs. György Gyula 1995-től Budapesten hajléktalanként élt, 2007. április 8-án elhunyt, közköltségen temették el.
A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala csődbűncselekmény bűntette miatt eljárást indított a Társaság által folyósított kölcsön, ügyében, amely mint büntető peres eljárás a PKKB előtt folyamatban van. A nyomozati eljárásban beszerzett írásszakértői vélemény szerint a kölcsönszerződésen található Cs. György Gyula névaláírás hamisított, az nem a névtulajdonos Cs. György Gyulától származik. Az aláírást bizonyíthatóan nem a II. és nem a III. rendű alperes írta alá, de nem volt kizárható aláíróként az I. rendű alperes személye. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet tájékoztatása szerint Cs. György Gyulát a halálát megelőzően 2007. január 24-től 2007. április 4-ig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben kezelték, 2007. március 20-ig annak intenzív osztályán feküdt önellátásra képtelen állapotban.
Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a 2006. évi Társasági adóbevalláshoz készített mérleg szerint a Társaság rövid lejáratú kötelezettségei meghaladták a forgóeszközeinek értékét. Jelentős volt az idegen tőkének a saját tőkéhez viszonyított aránya. A 2006. évi mérleg szerinti eredménye mínusz 6 359 000 forint, a 2007. évi mérleg szerinti eredménye mínusz 5 662 000 forint volt. A 2006. évben a bevételeit jelentősen meghaladták a ráfordítások, az eredménytartalék mínusz 252 000 forintot, 2007-ben 8 741 000 forintot tett ki. A Társaság hitelezője, az S. Bt. 2006 júliusában a Társaság felé fennálló fizetési kötelezettségének nem tett eleget. A 2006. évi mérleg-fordulónapon az adósnak 47 222 000 forint vagyona volt, amely 51 000 forint értékű készletből, 227 000 forint pénzeszközből, továbbá 46 944 000 forint követelésből állt. A Társaság könyvelési rendszere nem felelt meg a folyamatos könyvelés elvének, a nyilvántartások a befektetett eszközök és a követelések tekintetében ellentmondásosak és hiányosak voltak. A büntetőeljárásban beszerzett könyvszakértői vélemény szerint a Társaság fizetésképtelenné válását két tény okozta: egyrészt a pénzkészletét nem a Társaság tartozásai rendezésére fordították, hanem például kölcsönnyújtásra, másrészt a Társaság veszteségesen működött és már 2006-ra felélte a saját tőkéjét.
A felperes keresete a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján annak megállapítására irányult, hogy az I. és II. rendű alperes a felszámolás alá került Társaság ügyvezetőiként a felszámolás kezdő időpontját megelőző három éven belül a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezáltal a Társaság vagyona 15 000 000 forinttal csökkent. Kérte továbbá a III. rendű alperes felelősségének megállapítását a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése alapján. A kereset alapjaként előadta, hogy a Társaság a 2006. évi mérlegadatok szerint a kölcsönszerződés aláírásakor már nehéz pénzügyi helyzetben volt, mivel rövid távú kötelezettségei meghaladták a forgóeszközeit, jelentős volt a saját tőkéhez viszonyítva az idegen tőkének az aránya, a mérleg szerinti eredménye is negatív volt. A ráfordításai jelentősen meghaladták a bevételeit, az eredmény tartalékai mínusz összegeket mutattak, és nem állapítható meg adat arra vonatkozóan, hogy az S. Bt. 2006 júliusában esedékessé vált tartozása vonatkozásában fizetőkészséget tanúsított volna. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az alperesek indokolatlan kockázatot vállaltak azzal, hogy biztosíték kikötése nélkül 15 000 000 forint kölcsönt nyújtottak egy magánszemély részére. Hangsúlyozta, hogy a kölcsönszerződés egyes adatai nyilvánvalóan nem tartalmazhatják a valós tényeket, és Cs. György Gyula az egészségügyi intézményben való tartózkodása alatt a kölcsönrészleteket a III. rendű alperestől nem vehette át. Álláspontja szerint az I. és II. rendű alperesek 2006. év végére előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a Társaság nem lesz képes az esedékességkor kifizetni a tartozásait, mert a tartozások mértéke már ekkor meghaladta a Társaság összes vagyonát. Hivatkozott arra is, hogy az I. és II. rendű alperesek 2006. és 2007. évben nem tettek eleget a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 153. § (1) bekezdésében és 154. § (1) bekezdésében előírt letétbe helyezési és közzétételei kötelezettségüknek, amely alapján a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése értelmében vélelmezni kell, hogy a hitelezői érdekek sérültek. A felperes véleménye szerint az a tény, hogy a II. rendű alperes a Társaság irányításában nem vett részt, a Cstv.-ben rögzített felelőssége megállapítása alól nem mentesítheti. Hangsúlyozta, hogy a III. rendű alperes a cégnyilvántartás adatai szerint nem volt a Társaság tagja, illetőleg ügyvezetője, ennek ellenére több esetben ő írta alá a Társaság által megkötött szerződéseket a cég képviselőjeként. Az I. és II. rendű alperes előadása szerint is általában ő végezte az ügyek lebonyolítását a bejegyzett ügyvezetők helyett. Ebből a felperes azt a következtetést vonta le, hogy a III. rendű alperes olyan személynek minősül, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt, ezért "a Cstv. 33/A. § (3) bekezdésében foglalt törvényi vélelem alapján a gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül".
Az alperesek a kereset elutasítását és a felperes perköltségben történő marasztalását kérték.
Az I. és III. rendű alperesek előadták, hogy a Társaság az S. Bt. részére - vállalkozási szerződés keretében - egy b.-i társasház erősáramú villanyszerelési munkáit végezte el, melyből 46 137 991 forint vállalkozói díj-követelése keletkezett. Amennyiben ezt az összeget a megrendelő a 2006. évben kifizette volna, a Társaság valamennyi fizetési kötelezettségének eleget tudott volna tenni. Hangsúlyozták, hogy a Társaság az adóhatóság felé nem tartozott. Az ügyvezetői számára nem volt nyilvánvaló, hogy a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, mivel az S. Bt. a Társaság teljesítését leigazolta, ennek alapján a Társaság a számláit a megrendelő felé kiállította. Állításuk szerint a Társaság nagy összegű követelésének behajtása érdekében mindent megtettek, így például a T. Kft.-vel együttesen próbáltak fellépni az S. Bt. megrendelője, az R. Kft. ellen. A fenti állítás alátámasztására indítványozták a T. Kft. ügyvezetőjének, Ü. Zsoltnak a tanúkénti meghallgatását. A büntetőeljárásban beszerzett könyvszakértői véleményt nem fogadták el, mert álláspontjuk szerint az csupán a felperes előadásának tekinthető. Indítványozták, hogy az elsőfokú bíróság szerezzen be kiegészítő szakértői véleményt azzal, hogy a szakvéleményt a büntetőeljárásban eljáró szakértő készítse el, és ebben nyilatkozzon arra, hogy amennyiben a Társaság "kintlévőségei" befolytak volna, megállapítható lett volna a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet vagy sem. Ismételt vizsgálatot kértek arra vonatkozóan is, hogy a Társaság gazdasági eredményei a 2006. és 2007. évben negatív eredményűek voltak-e.
A III. rendű alperes a védekezésében előadta még, hogy a Társaság üzleti ügyeiben az I. rendű alperessel, mint házastársával, közös döntéseket hozott, és valóban több ízben meghatalmazással bírt a tényleges munkavégzés során, ebből azonban nem következtethető, hogy a Társaság döntéseinek meghozatalára tényleges befolyást gyakorolt volna.
A II. rendű alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Előadta, hogy valójában a férje kívánt a Társaság alapításában részt venni, azonban összeférhetetlenség miatt nem kerülhetett a Társaságba tagként. A Társaság irányításában nem vett részt, annak ügyvezetésében semmilyen személyes tevékenységet nem végzett. 2007. évben kívánt megválni a Társaságtól, azonban a tagsági jogviszonya megszüntetésének cégjegyzékbe történő átvezetése a felszámolás kezdő időpontjáig elmaradt. Az I. és III. rendű alperessel egyezően vitatta, hogy a kölcsönszerződés létrejöttekor a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lett volna. Állította, hogy tudomása szerint a Társaság nyereséges volt, és nagy összegű követelései megtérülését alappal várhatta.
Az elsőfokú bíróság a keresetet részben megalapozottnak ítélte. Megállapította, hogy az I. és II. rendű alperes a P. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "felszámolás alatt" gazdasági társaság ügyvezetőiként, a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 éven belül, a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezáltal a társaság vagyona 15 000 000 forinttal csökkent. Az elsőfokú bíróság a keresetet ezt meghaladóan elutasította. Határozatában a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) 30. § (3) bekezdését idézte, amely szerint a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenné vált, előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét. A Gt.</a> utaló rendelkezése alapján felhívta a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdésének - az ítélet meghozatalakor hatályos szövegű - szabályait. Figyelembe vette, hogy az előbbi törvényhely (1) bekezdése tartalmazza a vezető tisztségviselők felelősségének megállapíthatósága alapjaként meghatározott, különböző eredmények bekövetkezéséhez kötött törvényi tényállást. A Cstv. 33/A. § (2) bekezdése lehetőséget ad a felelősség alóli kimentésre, de törvényi vélelmet állít fel a hitelezői érdekek sérelme vonatkozásában - többek között - arra az esetre, ha a társaság a felszámolás kezdő időpontját megelőzően elmulasztotta az éves beszámolójának közzétételi kötelezettségét teljesíteni. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a vezető tisztségviselőkre irányadó felelősségi szabályok szigorítása annak érdekében történt, hogy a társaság ügyvezetését a csődközeli helyzetben visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő, indokolatlan mértékű kockázatvállalástól. Az ügyvezetők részére kötelezővé tette, hogy az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondosság mellett a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően már csak hitelezői érdekek elsődlegessége alapján járjanak el.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy 2006. évre a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. A felperes indítványára tárgyalás anyagává tett szakvélemény adatai alátámasztották, hogy a Társaság a 2006. évben csekély értékű készlet és pénzeszköz mellett 46 944 000 forint követeléssel rendelkezett. A mérlegből az is megállapítható, hogy 2006. évben már veszteséges gazdálkodást folytatott és tartozásai már ekkor meghaladták a vagyonát. A Társaságnak 2006. december 31-én 50 833 000 forint összegű rövidlejáratú kötelezettsége állt fenn, melyből az áruszállítás és szolgáltatás címén keletkezett fizetési kötelezettsége 37 238 000 forint összegű. A 2006. évben az éves eredménye mínusz 6 359 000 forint volt. Ezekből a mérlegadatokból az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy 2006. év végére a Társaságnál a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett.
Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállás alapján azt a következtetést vonta le, hogy az adós 2006. évben már nem rendelkezett likvid vagyonnal, ugyanakkor folyamatos szerződéses kapcsolatai alapján ismert volt számára, hogy a hitelezői felé tartozásai vannak. Az adós Társaság vagyoncsökkenése a vezető tisztségviselők sikertelen gazdasági döntéseinek következménye. A nyomozati eljárásban elkészült igazságügyi könyvszakértői véleményt bizonyítékként elfogadta, tekintettel arra, hogy az nem az egyik peres fél által felkért magánszakértő szakvéleménye, hanem a büntetőeljárás során, hatóság intézkedéssel beszerzett szakvélemény. Álláspontja szerint az azonos tényállás mellett azonos szakkérdésre beszerzett szakvélemény a per anyagaként felhasználható, mert azt a tárgyalás anyagává tette és lehetőséget biztosított a feleknek arra, hogy annak tartalmát megismerjék. A nyomozati eljárásban előírt szakértői feladat a Társaság vagyoni helyzetének 2006-tól a felszámolásig terjedő időben történő alakulása, a Társaság bevételei, kiadásai, könyvelési hiányossága, kölcsönnyújtás ésszerűségének gazdasági indokoltságának alátámaszthatósága, a számviteli normák betartása megállapítására irányult, mely jelen perben is relevanciával bírt.
Az elsőfokú bíróság szükségtelennek tartotta a szakértő ismételt kirendelését az I. és III. rendű alperesek által indítványozott azon kérdés megválaszolására, hogy a megrendelő fizetése esetén is megállapítható-e a cég veszteséges működése. Álláspontja szerint a szakértő csak a tényleges adatokból kiindulva nyilváníthat véleményt, hipotézisekre szakvéleményt nem alapozhat.
Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a Gt. 143. § (2)-(3) bekezdése alapján a társaság saját tőkéjének vesztesége esetén a tagoknak elsődlegesen pótbefizetés előírásáról kell határozniuk, vagy más módon kell biztosítaniuk a törzstőkét, illetőleg ennek hiányában a törzstőke leszállításáról vagy a társaságnak más társasággá történő átalakulásáról, illetőleg jogutód nélküli megszüntetéséről kell határozatot hozniuk, és azt legkésőbb három hónapon belül kell végrehajtani. A tényekből és a fenti jogszabályi kötelezettségekből azt a következtetést vonta le, hogy a vezető tisztségviselők a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben nem tették meg az adott helyzetben általában elvárható valamennyi intézkedést a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében.
Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a gazdálkodó szervezetek vezető tisztségviselői a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 4. § (1) bekezdése értelmében kötelesek a gazdálkodó szervezet működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek zárását követően, az Sztv.-ben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót készíteni magyar nyelven. A beszámolónak megbízható és valós összképet kell adni a gazdálkodó vagyonáról, annak összetételéről (eszközeiről és forrásairól), pénzügyi helyzetéről és tevékenysége eredményéről. A gazdálkodó szervezeteknek be kell tartaniuk az Sztv. 8. § (2), (3) és (5) bekezdésében írt rendelkezéseket, így különösen az egyszerűsített éves beszámoló és az ahhoz kapcsolódó üzleti jelentés összeállítását és megfelelő nyilvánosságra hozatalát. Ennek a törvényi előírásnak a figyelembe vételével a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében szabályozott vélelem alkalmazhatóságának ténybeli feltételei megvalósultak azzal, hogy a vezető tisztségviselők a felszámolás kezdő időpontját megelőzően sem 2006. évben, sem 2007. évben nem tették közzé a cégnyilvántartásban vezetett cégadatok között a Társaság éves beszámolóját.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. és II. rendű alpereseknek a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében haladéktalanul össze kellett volna hívnia a taggyűlést a Gt. 143. § (3) bekezdésében meghatározott intézkedések meghozatala végett. Ezzel szemben a Társaság a tevékenységét e nélkül folytatta, és tisztázatlan körülmények között kölcsönt nyújtott egy olyan személynek, aki a kölcsön visszafizetésére biztosítékot nem szolgáltatott. A kölcsön nyújtás körülményeiből kétséges az a tény is, hogy a pénzátadás valójában kinek a részére történt. Emellett tényként állapítható meg, hogy a Társaság egyszerűsített éves beszámolójának letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségét a vezető tisztségviselők a 2006. és 2007. évben elmulasztották. Ebből következően az I. és II. rendű alperesek vonatkozásában a hitelezői érdekek elsődlegességét sértő magatartása igazolt. Megítélése szerint önmagában az a tény, hogy a II. rendű alperes ténylegesen nem vett részt a Társaság irányításában, nem mentesíti őt a felelősség alól. Az ügyvezetőnek az üzletszerű gazdasági tevékenység eredménye érdekében folyamatos vezetői tevékenységet kell kifejtenie és biztosítania kell a Társaság jogszerű működését. A II. rendű alperesnek ismernie kellett volna a Társaság vagyoni, gazdasági és pénzügyi helyzetét, így észlelnie kellett volna, hogy a cég 2006 decemberében fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, és ennek alapján a Gt. 30. § (3) bekezdésében írtaknak megfelelően kellett volna eljárnia. Az a tény, hogy a II. rendű alperes sem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte előtt, sem ezt követően ügyvezetői tevékenységet nem végzett, csak úgy értékelhető, hogy a Társaság működése és anyagi helyzete iránt teljes érdektelenséget tanúsított, ezzel pedig felróható módon megszegte az ügyvezetői kötelezettségeit. Az érdektelenségéből fakadó ismeret és információhiány eleve olyan fokú mulasztás és gondatlanság, amely megalapozza a II. rendű alperes felelősségét és helytállási kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság értékelte, hogy az adósnak a kölcsönadás időpontjában fennálló tartozása a kamatokkal együtt ténylegesen meghaladta a nyújtott kölcsön összegét. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a cég vezetői ezzel az intézkedéssel nem a hitelezők érdekének elsődlegessége alapján jártak el, mert a meglévő pénzeszközöket nem a cég fennálló tartozásainak kiegyenlítésére fordították, hanem egy magánszemély részére történő kölcsönadásra. Megítélése szerint ebben a helyzetben a vezető tisztségviselők nem mérlegelhették, hogy a hitelezők felé fizetik-e ki a tartozásukat vagy azt kölcsönbe fektetik. Megalapozatlannak találta azt a védekezést, hogy a fizetésképtelen helyzetet a S. Bt. tartozása idézte elő azzal, hogy a teljesítésigazolások ellenére a szerződés szerinti vállalkozói díj kifizetésétől elzárkózott. Jogi meggyőződése szerint a Társaság követelésének behajtására tett intézkedések bizonyítottsága esetén sem mentesülhetnek az ügyvezetők a felelősség alól, mivel a hitelezői érdekek védelmében elsődlegesen a hitelezői igények kielégítésére kellett volna fordítaniuk a 15 000 000 forint likvid pénzeszközt.
Az elsőfokú bíróság értékelése szerint az I. és II. rendű alperesek nem bizonyították, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az adott helyzetben általában elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. A kifejezett tájékoztatás ellenére sem adtak részletes tényelőadást a kimentést alátámasztó körülményekre, hanem csupán fenntartották Ü. Zsolt tanúkénti meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványukat, akivel azt kívánták igazolni, hogy az R. Kft. elleni követeléseket együttes fellépéssel megkísérelték behajtani. Az elsőfokú bíróság ennek a bizonyítási indítványnak a foganatosítását azért mellőzte, mert álláspontja szerint nem elegendő annak bizonyítása, hogy az ügyvezetők a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az S. Bt. megrendelője ellen felléptek, azt kellett volna igazolniuk, hogy a szerződéses láncolatban a Társaságnak tartozó S. Bt.-vel szemben az elvárható valamennyi intézkedést megtették.
Az elsőfokú bíróság a III. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet nem találta megalapozottnak. Megítélése szerint az a tény, hogy az I. rendű alperes házastársa a Társaság üzletmenetében tevékeny szerepet játszott, esetenként képviselőként lépett fel, nem azonosítható a tag vagy a részvényes pozícióját feltételező - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 685/B. § (1) bekezdése szerint megállapítható - befolyást gyakorló helyzettel. A III. rendű alperes nem volt a gazdasági Társaság tagja, így szavazati joggal sem rendelkezett, ezért cégjogi értelemben a befolyásának mértéke nem számítható ki.
Az ítélet ellen a felperes, továbbá az I. rendű alperes és a II. rendű alperes élt fellebbezéssel.
A felperes fellebbezésében kérte az ítélet részbeni megváltoztatását és annak megállapítását, hogy a III. rendű alperes, mint a Társaság döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorló személy, a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján járt el, ezáltal a Társaság vagyona 15 000 000 forinttal csökkent.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen vonta le a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése és a Ptk. 685/B. § (1) bekezdése rendelkezéseinek összevetéséből azt a következtetést, hogy a meghatározó befolyás megállapításához egyik törvényi feltétel sem igazolt. Kifejtette, hogy a Ptk. 685/B. §-ának záró, értelmező rendelkezései nem általános érvényűek, a két törvény nem ugyanazt a jogviszonyt szabályozza. A Cstv. 33/A. § (3) bekezdésében előírt tényállási elem alapján a vezető tisztségviselői felelősség körébe vonható az a személy, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol. Ettől eltérő felelősségi szabályokhoz ad értelmezést a Ptk. fent idézett rendelkezése a jogi személyben meghatározó befolyással rendelkező tag vagy részvényes személyének meghatározásakor. A Cstv. az "árnyékügyvezetőre" ír elő felelősségszabályozást, mely azt a célt szolgálja, hogy a perben azon személyek is a felelősségi körbe legyenek vonhatóak, akik jogilag ugyan nem ügyvezetők, de a vagyonvesztés előidézésében részt vettek. Véleménye szerint ebben a jogvitában "a vagyonvesztés tényleges előidézésében a legjelentősebb tevékenységet éppen a III. rendű alperes végezte, amit a nyomozás során rögzített vallomások is alátámasztanak. A csatolt nyomozati jegyzőkönyvek szerint az I. rendű alperes elismerte, hogy a házastársa (a III. rendű alperes) végezte az érdemi munkát, akinek a cég bankszámlája felett - az ügyvezetők mellett - rendelkezési jogosultsága volt, az üzleti partnerekkel is III. rendű alperes tartotta fenn a kapcsolatot. A III. rendű alperes a Társaság több üzleti okiratát, számláit ellátta aláírásával, és a 15 000 000 forint vagyonvesztést okozó kölcsönügylet létrejöttében és lebonyolításában is ő vett részt a legtevékenyebben.
Az I. rendű alperes a 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárás lefolytatására utasítását, másodlagosan az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, valamint perköltségben marasztalását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályainak megsértésével hozta meg döntését, mert tévesen alkalmazta a bizonyítékok és bizonyítási eszközök mérlegelésére vonatkozó rendelkezéseket, és jogellenesen mellőzte az alperesek bizonyítási indítványainak foganatosítását. Sérelmezte, hogy a 2010. június 30-án 7. sorszám alatt részletesen előadott bizonyítási indítványai közül az elsőfokú bíróság egyiknek sem adott helyt, és ezzel az I. rendű alperest teljesen megfosztotta attól a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésében rögzített jogi lehetőségtől, hogy a felelősség alól kimentse magát. Álláspontja szerint a bizonyítási indítványai foganatosítása esetén bizonyítani tudta volna, hogy mint vezető tisztséget betöltő személy, a tőle elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése érdekében, mert az S. Bt.-vel szemben fennálló követelése behajtása érdekében több gazdálkodó szervezettel együttműködött. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 141. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltak ellenére nem a kellő tájékoztatásban és felhívásban részesítette, így megfosztotta attól, hogy megfelelő bizonyítási indítványokat terjesszen elő. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság Ü. Zsolt nyomozati eljárásban tett - a jogvitában egyébként irreleváns tartalmú - tanúvallomását bizonyítékként értékelte anélkül, hogy azt a tárgyalás anyagává tette volna. Nem adott számot arról, hogy miért utasította el az I. rendű alperes valamennyi bizonyítási indítványát, holott azokkal az I. rendű alperes a tényállás helyes és teljes körű megállapíthatóságát célozta.
Érvelése szerint a büntetőeljárásban a könyvszakértőnek nem volt feladata, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját megállapítsa. A nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő a nyomozóhatóság más irányú kérdéseit megválaszolva rögzítette megállapításait. Jogi álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte szakkérdés, ezért az nem vonható a bírói mérlegelés körébe. Az I. rendű alperes pergazdaságossági okokra figyelemmel indítványozta ugyanazon személy szakértői kirendelését, mert ez a szakértő már ismerte az iratanyagot. Továbbra is szükségesnek tartotta annak tisztázását, hogy a Társaság által teljesített szerződésen alapuló követelése bevételként miként módosította volna a Társaság gazdasági helyzetét, likviditását. Rámutatott arra, hogy az építőiparban jellemző a "körbetartozás". A jóhiszeműség és az elvárhatóság feltételeinek azonban az felel meg, ha a gazdálkodó szervezetek alappal számíthatnak a szerződésen alapuló követeléseik realizálására.
Az I. és II. rendű alperesek fellebbezésben előadott véleménye szerint az elsőfokú eljárásban sérült a felek "fegyveregyenlőségének elve" azzal, hogy az elsőfokú bíróság az alperesek által előterjesztett valamennyi bizonyítási indítványát elutasította.
A II. rendű alperes 14. sorszám alatt terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság a per újabb tárgyalására és újabb határozat meghozatalára utasítását, valamint a felperes perköltség megfizetésére kötelezését, másodlagosan az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a II. rendű alperes vezető tisztségviselői felelőssége nem állapítható meg. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, mivel azt per érdemi eldöntésére is kihatással lévő eljárási szabályok megsértésével hozta meg, nem teljes körűen tárta fel a tényeket, ennek eredményeként a tévesen megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le.
Kiemelte, hogy a Cstv. 33/A. §-a alapján az elsőfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően a Társaság ügyvezetői a feladataikat a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták-e el. Ehhez elsődlegesen a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját kellett meghatároznia. Véleménye szerint a Társaság nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben, mert nyereségesen működött, pozitív eredménnyel zárta a 2006., illetve 2007. üzleti évet. Ezt támasztja alá, hogy a Társaság mérleg szerinti eredménye pozitív volt, ezen felül jelentős kintlévőségekkel is rendelkezett, melyek megtérülését alappal várhatta.
A II. rendű alperes arra is hivatkozott, hogy a 2006. december 31-i fordulónapra szóló beszámolót a Társaságnak csupán a 2007. év első harmadára kellett elkészítenie. A kölcsönszerződés aláírásának időpontjában tehát a Társaság ügyvezetőinek nem kellett látnia, hogy a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lenne, ezzel szemben joggal várhatta a kintlévőségei megtérülését. Emiatt az ügyvezetők 2006. december 31-én, a mérleg fordulónapján nem tudták, és kellő körültekintés mellett sem tudhatták, hogy a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Ebből következően téves az elsőfokú bíróság álláspontja, mely szerint a 2006. december 31-ei mérlegadatok ismeretében a Társaság vezető tisztségviselői nem a kellő körültekintéssel és a hitelezői érdekek védelmében jártak el, amikor kölcsönszerződést kötöttek, csökkentve ezzel a Társaság vagyonát.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság - okszerűtlen indokolással - elzárta az alpereseket annak bizonyításától, hogy a II. rendű alperes mindent megtett annak érdekében, hogy a Társaság kintlévőségeit behajtsa, és ezzel elkerülje a fizetésképtelenségi helyzetet.
Hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárás során beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény nem annak a releváns kérdésnek a megválaszolására irányult, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját a szakértő meghatározza. Helytelenítette, hogy az elsőfokú bíróság a szakértői vélemény kiegészítését azzal negligálta, hogy a szakértőnek nem feladata fiktív kérdésekre válaszolni. Véleménye szerint a szakértői vélemény kiegészítésének elmaradása nem tette lehetővé a tényállás teljes körű feltárását. A bíróság nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel e tény megállapítására, ezért jogszabálysértő, hogy mérlegelés útján határozta meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet tényét.
Állítása szerint az elsőfokú bíróság nem adott iránymutatást arra az esetre, ha a felajánlott bizonyítási indítványt mellőzi, úgy az alpereseknek milyen bizonyítási eszközt kellett volna felajánlaniuk a saját álláspontjuk igazolására. Ebből következően az alperesek nem kerülhettek olyan helyzetbe, hogy álláspontjukat igazolni tudják.
A II. rendű alperes a másodfokú eljárásban meghatalmazott új jogi képviselője által terjesztett elő fellebbezés-kiegészítést, melyben hangsúlyozta, hogy a II. rendű alperes magatartása nagymértékben különbözik a másik kettő alperesétől, ezért nem lehet az I. rendű és a II. rendű alperest egyformán megítélni. Az elsőfokú bíróság tévedett akkor is, amikor figyelmen kívül hagyta a III. rendű alperes felelősségét, aki a Társaságot ténylegesen vezette. Előadta, hogy a PKKB előtti büntetőeljárás 25.B.25.487/2010. szám alatt folyamatban van, melynek vádlottja az I. és III. rendű alperes. Hangsúlyozta, hogy a többen közösen okozott káresetben a szándékegység szükséges, jelen esetben azonban a II. rendű alperes passzív magatartása nem tekinthető az I. és III. rendű alperes tevőleges magatartásával szándékegységben elkövetett mulasztásnak. Hangsúlyozta, hogy a csődbűntett miatt folyamatban levő büntetőeljárásban az I. és III. rendű alperesek ellen emeltek vádat, amely eljárásban a II. rendű alperes tanúként szerepel. Álláspontja szerint, ha a büntetőbíróság megállapítja az I. és III. rendű alperesek bűnösségét, az kihat a jelen per érdemi elbírálására is, ezért kérte a jelen polgári per felfüggesztését a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. Utalt arra, hogy a Cstv. 33/A. § felelősségi szabálya értelmében, ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges, azonban kétséges, hogy az összes ügyvezető egyetemleges felelősségét megalapozó, "többen közösen okoztak kárt" tényálláselem ebben az ügyben megvalósult, mert csak az I. és III. rendű alperes vett tevékenyen részt a Társaság pénzének kölcsönadásában, a II. rendű alperes tudta és beleegyezése nélkül. Az I. és III. rendű alperes tevékenységének nem lehet jogkövetkezménye, hogy a II. rendű alperes "egyetemlegesen" osztja az I. és III. rendű alperesek jogi sorsát az ügyvezetői kártérítési felelősségben. Hangsúlyozta, hogy az I. és III. rendű alperes a II. rendű alperest is megtévesztette, amikor állítólagosan kölcsönt nyújtottak a Társaság vagyonából egy idegennek. A II. rendű alperes, ha akarta volna, akkor sem tudta volna ellenőrzi a Társaság pénzügyeit, érdemben nem tudta figyelemmel kísérni a valós folyamatokat, mivel a másik két alperes együttes és közös tevékenysége a számára nem volt megismerhető. A Társaságnál egyáltalán nem tartott taggyűlést, a II. rendű alperes csupán egyetlen taggyűlésen vett részt, ahol a Társaság tagjává választották. A II. rendű alperes csak a Társaságot megillető nagy összegű kintlévőségről, így a Társaság nyereséges voltáról tudott. A II. rendű alperes a 2006. december 31-ei fordulónappal készített mérleget még 2007-ben sem ismerhette meg, mert nem ő készítette el. Kijelentette, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ezért olyan körülményekért, amelyekről nem tudott és nem is tudhatott, nem felelhet. A II. rendű alperes vonatkozásában - az összes ismert tény és a többi ügyvezető által elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja tükrében - az a jogi következtetés vonható le, hogy sem egyetemleges, sem egyedi felelősség nem terheli. Téves az elsőfokú bíróság azon érvelése, hogy az ügyvezető nem lehet "csak papíron" vezető tisztségviselő, és a fokozott elvárások reá is érvényesek. A II. rendű alperes nem volt olyan helyzetben, hogy az I. és a III. rendű alperesi házaspár "titkos tevékenységét" érdemben ellenőrizni vagy befolyásolni tudta volna. Nem ismerhette a kölcsön-nyújtás következményeként bekövetkező pénzügyi helyzetet, amelyet a felperes a terhére kíván róni, ebből következően a felelőssége sem állapítható meg. A BH 2004/408. szám alatt közzétett eseti döntésre hivatkozással azt hangsúlyozta, hogy amennyiben az ügyvezető bűncselekmény elkövetésével kárt okoz, nem hivatkozhat arra, hogy a harmadik személlyel szemben a társaság felel, mert nem az ügykörébe tartozó tevékenységet látott el. A bűncselekményt megvalósító magatartás ugyanis semmiképpen sem minősülhet az ügyvezető ügykörébe eső tevékenységnek, mert egyetlen gazdasági társaság tevékenységi körébe sem tartozhat bűncselekmény elkövetésének az elősegítése.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében ismételten rámutatott arra, hogy a 2006. évi Társasági adóbevallás alapján a mérleg szerinti eredmény negatív volt, a Társaság rövidlejáratú kötelezettségei 50 833 000 forintot, a követelései 46 944 000 forintot tettek ki. A Társaság nem működött nyereségesen. Véleménye szerint a kölcsönadást megelőzően elvárható magatartás körébe tartozott volna a vezető tisztségviselők részéről az iratok áttekintetése, a könyvvezetést végző könyvelő megkérdezése, melyből információt szerezhettek volna arról, hogy a rövidlejáratú kötelezettségek meghaladják a Társaság követeléseit. A Társaság követelései behajtásának megkísérlése sem mentesíthette volna az alpereseket a felelősség alól. Hangsúlyozta, hogy a Társaság vezető tisztségviselői az éves beszámolókat nem helyezték letétbe, nem tájékoztatták hitelezőiket a Társaság anyagi helyzetéről, elmulasztották a megfelelő körültekintést a kölcsön-nyújtásnál, nem kértek biztosítékot a kölcsön visszafizetésére.
A felperes álláspontja szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet meghatározása nem kizárólag az igazságügyi szakértői vélemény alapján történt, hanem az abban rögzített tényekből vonta le az elsőfokú bíróság a következtetését. Semmilyen eljárási szabálysértést el nem követett, amikor a szakértői vélemény kiegészítését mellőzte. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének meghatározása jogkérdés, melynek fogalmát a Cstv. pontosan meghatározza. Nem a könyvvizsgáló szakértőnek kell megállapítania, hogy mikor észlelhették volna a vezetők, hogy a cég a lejárttá váló tartozásait nem lesz képest megfizetni az esedékességkor.
A felperes a II. rendű alperes per felfüggesztésére irányuló kérelmét kérte elutasítani, mert véleménye szerint a büntetőeljárásban meghozandó döntés nem tekinthető a jelen per előkérdésének. A büntetőeljárásban az I. és III. rendű alperesek terhére vonható bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni, míg a Cstv. 33/A. §-a alapján a vezető tisztségviselő felelőssége gondatlan magatartás esetén is megállapítható.
A felperes fellebbezése megalapozott, az I. és II. rendű alperesek fellebbezései megalapozatlanok.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás helytálló, azt a Fővárosi Ítélőtábla a felek másodfokú eljárásban előadott egyező, illetőleg kétségbe nem vont előadása, valamint a felszámoló által adott hitelezői igényt visszaigazoló okirat alapján az alábbi releváns tényekkel egészít ki:
Az elsőfokú eljáráshoz csatolt társasági szerződés, amelyben a III. rendű alperes személye is szerepel ügyvezetőként, nem került benyújtásra a cégbírósághoz. Újabb okirat készült a Társaság alapításakor, amely szerint a III. rendű alperes ügyvezetői tisztséget nem látott el. A Társaságot a cégbíróság a 2005. október 13-án kelt létesítő okirat alapján jegyezte be a cégnyilvántartásba, és a cégjegyzékben társasági szerződésmódosítás bejegyzése nem szerepel. A Társaság a 2005. december 31-ei fordulónappal lezárt mérlege letétbehelyezési kötelezettségének 2006. május 22-én eleget tett, azonban a 2006. december 31-ei fordulónappal és a 2007. december 31-ei fordulónappal készített éves beszámolókat nem helyezte letétbe a cégbíróságnál.
A felperes mint hitelező, a P. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "f. a." adós elleni felszámolási eljárásban határidőben bejelentette a hitelezői igényét, melyből a felszámoló 1 725 899 forintot járulék és 4 483 000 forintot adókövetelés jogcímén e) kategóriába sorolt, 893 000 forint pótlék és bírság jogcímű követelést g) kategóriába sorolt, 71 019 forint követelést f) kategóriába sorolt; a felszámoló a hitelezői igényt összesen 7 172 918 forint összegben 2009. június 25-én visszaigazolta.
Az elsőfokú bíróság a bírósági joggyakorlatot és a hatályos jogszabályi rendelkezéseket figyelembe véve állapította meg az I. és II. rendű alperesek mint vezető tisztségviselők felelősségét, döntése indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett, azonban a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezésben foglaltak alapján az alábbiakra mutat rá.
A Cstv. 33/A. §-ának rendelkezései 2006. július 1-jétől léptek hatályba, azokat a fenti időpontot követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Az adós elleni felszámolási eljárás 2007. szeptember 17-én indult, ennek folytán az ebben az időpontban hatályos felelősség-megállapítási szabályokat kell a perbeli jogvita eldöntésénél alkalmazni.
A Gt. 30. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés a 336. § (2)-(4) bekezdése értelmében 2008. július 1-jétől alkalmazható azokra a gazdasági társaságokra, amelyek a társasági szerződésüket nem módosították a Gt.</a> rendelkezéseinek megfelelően, illetve a társasági szerződésük Gt.</a> rendelkezéseinek megfelelő módosításának szükségtelenségét 2008. július 1-jéig nem jelentették be a cégbíróságnál. Ennek folytán a Társaság és a vezető tisztségviselőinek ezen időpontot megelőző tevékenységére a Gt.</a> rendelkezései nem alkalmazhatóak. Hatályban volt a perben vizsgált időszakban az Sztv. 4. §-a, amely a beszámolási kötelezettségek körében írt elő kötelezettségeket az ügyvezetők részére, amelyeket az elsőfokú bíróság az indokolásában megfelelően részletesen ismertetett. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 18. § (1) bekezdésének rendelkezése értelmében a számviteli törvény szerinti beszámolót a cégbíróságon a számviteli törvény rendelkezéseinek megfelelően letétbe kell helyezni, valamint közzététel céljából a céginformációs szolgálathoz is be kell nyújtani. Az alperesek mint vezető tisztségviselők felelősségét a Cstv. 2007. szeptember 17-én hatályos alábbi rendelkezései alapján kell vizsgálni.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján a hitelező vagy a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól [6. § (1) bekezdés] annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el (ideértve a környezeti terhek rendezését is), és ezáltal a Társasági vagyon a keresetben meghatározott mértékben csökkent. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. Ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. A (2) bekezdés szerint mentesül a felelősség alól az (1) bekezdésben említett vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. Amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója [összevont (konszolidált) éves beszámolója] külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. A (3) bekezdés értelmében az (1) bekezdés alkalmazásában a gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.
A jogszabályi rendelkezés célja az volt, hogy megteremtse a gazdálkodó szervezet vezetőinek a hitelezőkkel szembeni, a magánvagyonukra is kiterjedő, mögöttes polgári jogi felelősségét arra az esetre, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ennek következtében a társasági vagyon csökkent. A vezető tisztségviselők e felelősségi formája rendkívüli jellegű, felelősségük alapján marasztalásukra csak abban az esetben kerülhet sor, ha a felszámolás után ki nem elégített hitelezői követelések maradnak fenn [Cstv. 63. § (3) bekezdése]. A jogalkotói szándék egyértelműen a felelősség megállapítására irányul, illetve az esetleges későbbi marasztalásra irányuló per célszerűségi, illetve jogpolitikai megfontoláson alapuló elválasztása volt, melynek eredményeként a 33/A. § (1) bekezdése szerinti perben a felelősség megállapításához szükséges tényállást kell feltárni, ehhez képest kell lefolytatni a jogalap és összegszerűség tekintetében is a szükséges bizonyítási eljárásokat, azonban a marasztalási perre csak a felszámolási eljárásnak a cég megszűnését eredményező jogerős lezárását követően kerülhet sor, vagyis akkor, amikor realizálódik a vezető felelőssége a hitelezőkkel szemben. A felelősség tehát másodlagos, kizárólag az adós vagyonából ki nem elégített olyan követelésekre vonatkozóan áll fenn, amelyek kielégíthetőek lettek volna, ha a vezető nem sérti meg a reá irányadó előírásokat. A megállapítási pert nem feltétlenül követi marasztalás iránti per, ha pedig követi, az abban érvényesített követelés nem feltétlenül azonos a megállapítási perben meghatározott vagyonvesztés összegével. A Cstv. 33/A. §-ában szabályozott eljárás tárgya kizárólag a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása.
A vezető tisztségviselők felelősségének megállapítására irányuló per megindítására az (1) bekezdés szerint a felszámolás alá került társaság hitelezője vagy felszámolója rendelkezik törvényi felhatalmazással. A jelen per felperese bizonyította, hogy a felszámolási eljárásban hitelezőnek minősül, ezzel igazolta perindítási jogosultságát.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében rögzített, a felelősség megállapításának alapjául szolgáló tényállás lényeges eleme a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének megállapítása. A fenti jogszabályi rendelkezés pontosan meghatározza, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket.
Annak eldöntése, hogy a társaság éves mérlege megfelel-e a valódiság alapelvének, az eszköz és forrás oldalon szerepeltetett tételek helytállóak-e, olyan szakkérdésnek minősül, amelynek megállapításához szükséges szakértelemmel az igazságügyi könyvszakértő rendelkezik. Az igazságügyi könyvszakértő által megállapított adatok alapján azonban a bíróságnak kell levonni azt a jogkövetkeztetést, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett-e, a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták-e, hogy ebben a helyzetben a gazdálkodó szervezet nem lesz képes az esedékességkor kielégíteni a vele szemben támasztott követeléseket. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet az a likviditási helyzet, amikor tudható, hogy a Társaság fizetési kötelezettségeinek lejárati ideje rövid időn belül bekövetkezik, a mozgatható pénzeszközei azonban nem állnak rendelkezésére a fizetési kötelezettségek maradéktalan kielégítésére. Ezért ebben a helyzetben a Társaság vezető tisztségviselőinek olyan kockázatvállalással kell a gazdálkodó szervezet működését irányítaniuk, amely a Társaságnak gyors bevételt, hasznot hozhat, és meg kell tenniük minden szükséges intézkedést a Társaság lejárt követeléseinek behajtása érdekében azért, hogy a Társaság a tartozásait azok esedékességekor kiegyenlíthesse.
Az elsőfokú bíróság helytállóan bizonyítékként értékelte a büntetőeljárásban beszerzett szakértői véleményt, mert a nyomozó hatóság részben éppen azon kérdések megválaszolására rendelte ki az igazságügyi könyvszakértőt, amelyek alapján a polgári perben eljáró elsőfokú bíróság a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét megítélhette. A nyomozó hatóság többek között arról nyilatkoztatta a szakértőt, hogy a Társaságnak a felszámolás kezdő időpontjában, 2008. február 27-én mekkora összegű vagyona volt, az miből tevődött össze. Meg kellett állapítania, hogy a kölcsönadás ésszerű döntés volt-e, hogyan hatott a Társaság vagyoni helyzetére, és ez okozhatta-e a Társaság fizetésképtelenségét. Felhívta a szakértőt annak vizsgálatára is, hogy a Társaságnak kikkel szemben állt fenn követelése és mekkora összegben, továbbá a rendelkezésre álló bizonylatok szerint az ügyvezető intézkedett-e és ha igen, milyen módon a kintlévőségek behajtására. A szakértő a szakvéleményében kifejtette, hogy megítélése szerint az ésszerű gazdálkodásnak ellentmondó döntés volt, amikor a Társaság a készpénzkészletét nem a tartozásai rendezésére fordította, hanem Cs. György Gyula részére nyújtott kölcsönt. Ezen gazdasági cselekményt egyértelműen összefüggésbe hozta a Társaság fizetésképtelenné válásával, emellett a fizetésképtelenné válás másik okaként a Társaság veszteséges működését és azt jelölte meg, hogy a Társaság már 2006. évre "felélte a saját tőkéjét". A harmadik kérdésre a szakértő megállapította, a 2006. december 31-ei fordulónapra vetített állapot szerint a Társaságnak a tartozásai meghaladták a saját vagyonát és meghaladták a likvid pénzeszközének értékét is.
A fentiek alapján a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan vonta le azt a következtetést az igazságügyi szakértő által megállapított adatokból, hogy a Társaság 2006. december 31-ére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Ebben a helyzetben a hosszú lejáratú, nagy kockázattal járó, biztosítékkal nem ellátott kölcsönnyújtás a vezető tisztségviselők részéről nem minősíthető a hitelezők érdekei elsődlegességének megfelelő intézkedésnek, mert az egyértelműen a Társaság likvid pénzeszközeit és ezáltal a lejárattal fenyegető fizetési kötelezettségeinek fedezetét csökkentette.
A Fővárosi Ítélőtábla egyetértett azzal a jogi állásponttal is, amely szerint a vezető tisztségviselők 2006 decemberére már előre láthatták, hogy a Társaság nem lesz képes az esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A Társaság tartozásainak összegét és azok közeledő esedékességét, továbbá a kifizetésre fordítható likvid eszközök mértékét a vezető tisztségviselőknek - könyvelő által összeállított mérleg nélkül is - ismerniük kellett. Tudniuk kellett, hogy a folyamatban lévő gazdasági ügyleteik alapján milyen követelések válnak rövid időn belül esedékessé, illetőleg gazdálkodásuk eredményeként milyen biztos bevételre számíthatnak. Ezen tények ismeretének hiányában nem láthatták el megfelelő gondossággal az ügyvezetési feladataikat, nem irányíthatták a Társaság gazdasági működését sem a Társaság érdekeinek, sem a Társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége szerint. A 2006. december 31-ei fordulónappal, de 2007. első harmadában elkészített beszámoló adatai, és annak letétbehelyezési kötelezettsége nem az ügyvezetők tájékoztatását célozza, hanem arra hivatott, hogy a letétbe helyezett beszámoló adataiból a Társaság üzleti partnerei megfelelő és valós képet ismerjenek meg a Társaság gazdasági működéséről, vagyoni helyzetéről és ennek alapján dönthessék el, hogy milyen üzleti kapcsolatot kívánnak tartani a Társasággal.
A Fővárosi Ítélőtábla hangsúlyozza, hogy ebben a perben az I. rendű és a II. rendű alperesek, mint bejegyzett ügyvezetők felelősségének megállapításához elegendő volt a felperesnek azt igazolnia a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése értelmében, hogy a Társaság 2006. évi beszámolóját elmulasztották letétbe helyezni a cégbíróságnál. A fenti mulasztás esetére felállított törvényi vélelem tartalma szerint ugyanis azt kell feltételezni, hogy a vezető tisztségviselőknek a beszámoló letétbe helyezési kötelezettségét megelőző intézkedései a hitelezői érdekek sérelmével járt. A törvényi vélelmet a bírósági gyakorlat megdönthető vélelemnek tekinti, ezért az alperesek bizonyítási kötelezettségének körébe tartozott a Pp. 3. § (3) bekezdése és a 164. § (1) bekezdése alapján az, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően vezető tisztségviselőként valamennyi, az adott helyzetben elvárható intézkedést megtették a hitelezői érdekek sérelmének elkerülése végett.
Az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó "tisztességes eljáráshoz való alapjog" foglalja magában az alperesek által hivatkozott úgynevezett "fegyveregyenlőség elvét". Ennek tartalma a polgári eljárásban az ügyvédi képviseleti jogosultság, a felek személyes jelenlétének lehetősége, az eljárásban szereplő adatok és dokumentumok megismerhetősége és a felek esélyegyenlősége. Utóbbihoz kapcsolható a Pp. 3. § (3) bekezdés utolsó mondatában rögzített kötelezettsége a bíróságnak, hogy a jogvita eldöntése érdekében előzetesen tájékoztassa mind a felperest, mind az alperest a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről. A fenti rendelkezés értelmében azonban a bíróság - általában - nem írhatja elő, hogy a bizonyítandó tényeket a fél milyen bizonyítási eszközökkel teljesítse, ez alól az olyan tények és körülmények bizonyítása a kivétel, amelyhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik [Pp. 177. § (1) bekezdése].
A Pp.</a> eljárásjogi alapelvként szabályozza a felek peranyag-szolgáltatási kötelezettségét és a szabad bizonyítás elvét is (Pp. 3. §). A bizonyítási eljárás során a bíróság mellőzheti a fél által kért bizonyítást, ha úgy mérlegeli, hogy annak elrendelése a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen [Pp. 3. § (4) bekezdése]. Az elsőfokú bíróság terhére lényeges eljárási szabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az ügy eldöntése szempontjából releváns bizonyítást nem folytatta le.
Az elsőfokú bíróság a 2011. június 15-én megtartott tárgyaláson meghozott pervezető végzésével ismételten tájékoztatta az alpereseket arról, hogy a hitelezők védelme érdekében tett intézkedések bizonyítása az alperesek kötelezettsége, a bizonyítatlanság az alperesek terhére értékelendő. A tárgyaláson a felek eltérő előadást tettek a Társaság gazdasági helyzetével kapcsolatosan a kölcsön-nyújtás időpontjára vonatkozóan. Ellentétesen értelmezték a különböző gazdasági adatokat, a mérlegadatokat, valamint a III. rendű alperes ellentétes előadást tett a korábbiakhoz képest a Társaság veszteséges voltával összefüggésben. Felhívta ezért az alpereseket, hogy 15 napon belül, a tárgyaláson is kézhez kapott mellékletek áttekintése után, összefoglaló előkészítő iratukban konkrétan jelöljék meg a hitelezői érdekek védelme érdekében tett intézkedéseket, valamint az azokra vonatkozó bizonyítási indítványaikat. Amennyiben szakértő kirendelését indítványozzák, közöljék a szakértőhöz intézendő kérdéseket, és arra vonatkozó nyilatkozatukat, hogy vállalják-e a szakértői bizonyítás költségeinek előlegezését. Tájékoztatta őket arról, hogy a határidő túllépése esetén a bíróság a bizonyítási indítványukat, illetőleg nyilatkozatukat mellőzi, továbbá mérlegelésből kirekeszti.
Az alperesek a következő tárgyalásig a felhívásnak megfelelő előkészítő iratot nem terjesztettek elő. 2011. október 3-án, a 37.P.20.399/2011/7. számú jegyzőkönyvben ezt a mulasztást az I. és III. rendű alperesek jogi képviselője úgy indokolta, hogy a 2010. július 2-án érkeztetett 7. sorszámú előkészítő irata tartalmazza a bizonyítási indítványait. Nem készített külön iratot, mivel azt több mint egy évvel korábban már előterjesztette mind a szakértő kirendelésére, mind az egyéb bizonyítási indítványára vonatkozóan. Az alperesek azzal érveltek, hogy ha a bíróság felhívta volna őket a szakértői költség előlegezésére, akkor annak eleget tettek volna.
Az I. rendű és a III. rendű alperesek jogi képviselője a 7. sorszámú beadványában arra kért kiegészítő szakértői bizonyítást, hogy állapítsa meg a nyomozati eljárás során eljárt igazságügyi szakértő miképp alakult volna a Társaság vagyoni helyzete és annak megítélése, ha az S. Bt. a Társaság felé fennálló tartozását maradéktalanul rendezi. A 10. sorszámú beadványában azt állította, hogy a III. rendű alperes Ü. Zsolttal, a T. Kft. ügyvezetőjével együtt tett intézkedéseket az R. Kft.-vel szembeni követelések behajtására.
A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megfelelően és részletesen megindokolta, hogy Ü. Zsolt tanúkénti meghallgatását milyen indokok alapján mellőzte. Az I. és III. rendű alperesek a tanúval azt a tényt kívánták igazolni, hogy együtt folytattak tárgyalásokat a T. Kft. és a Társaság közös adósával szembeni követelések behajtása érdekében. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint e tény bizonyítása azért volt szükségtelen, mert az ügyvezetők ennek igazolása esetén sem menthették volna ki magukat a felelősség alól. A hitelezői veszteségek csökkentése szem előtt tartásával ugyanis ebben az esetben sem lehetett volna 2007 februárjában nagy kockázatú kölcsönt kifolyósítani. A kifejtetteket a Fővárosi Ítélőtábla azzal egészíti ki, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte esetén az ügyvezetőktől az az elvárható magatartás, ha a Társaság követeléseinek behajtása érdekében igénybe veszik a rendelkezésükre álló összes jogi lehetőséget (pl. fizetési felszólítást küldenek, a közjegyző előtt fizetési meghagyás iránti kérelmet terjesztenek elő vagy felszámolási eljárást kezdeményeznek). Ilyen intézkedések megtörténtére az alperesek nem is hivatkoztak, és ezek megtörténtét okirati bizonyítékok csatolásával sem igazolták.
Az ügyvezetés az üzletszerű gazdasági tevékenység eredményessége érdekében folytatott folyamatos vezetői tevékenységet jelent, amely kiterjed a jogszerű működés biztosítására. A perben a II. rendű alperes "névleges ügyvezetőnek" tekintette magát és azt állította, hogy nem látott el ügyvezetői feladatokat. Sem a korábbi, sem a jelenleg hatályos Gt.</a> nem ismeri a névleges ügyvezető fogalmát, ezért helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a II. rendű alperesnek, mint a Társaság önálló cégjegyzésre jogosult egyik ügyvezetőjének is ismernie kellett volna a Társaság vagyoni, gazdasági, pénzügyi helyzetét, és észlelnie kellett volna, hogy a Társaság 2006 decemberében fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, és ebben a helyzetben a hitelezők érdekei elsődlegessége alapján lett volna köteles elvégezni az ügyvezető feladatait. Azt a mulasztását, hogy ügyvezetői tevékenységet nem végzett, a gazdasági tevékenységben nem vett részt, úgy kell értékelni, hogy nem az ügyvezetői tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal járt el, és felróható módon megszegte az ügyvezetői kötelezettségét, vagyis az ügyvezetői feladatait nem a hitelezői érdekeknek megfelelően látta el. A II. rendű alperesnek ez a magatartása amiatt, hogy a Társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, megalapozta a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségét. A II. rendű alperes nem adott elő olyan körülményt, amely objektíven megakadályozta az ügyvezetői feladatai ellátásában akár hosszabb, akár rövidebb ideig. (A Legfelsőbb Bíróság EBH 2011. 2326. számú eseti döntésében kifejtett jogi álláspontja lényegében az előbbiekkel azonos tényálláson alapul.)
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdés értelmében, ha a gazdálkodó szervezet vezetője a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, a hitelezői érdekek sérelmének vélelme folytán a gazdálkodó szervezet bejegyzett vezetője köteles bizonyítani a felelősség alóli kimentése érdekében, hogy az ügyvezetési feladatait a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, illetőleg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében az ilyen tisztséget betöltő személytől az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette.
A perben az I. rendű és a II. rendű alperesek felelőssége annak a mulasztásnak a következményeként is megállapítható, hogy mint vezető tisztségviselők nem tettek eleget a 2006. évi beszámoló letétbe helyezési kötelezettségüknek.
A családtagok által alapított gazdálkodó szervezeteknél (pl. korlátolt felelősségű társaságoknál, betéti társaságoknál) gyakran előfordul, hogy a társaságot valójában nem a bejegyzett ügyvezető irányítja és képviseli, hanem annak házastársa, aki valamely jogi körülmény folytán nem vállalhatott vezető tisztséget. Ez történt a jogvitában szereplő társaság alapítása során is. A cégjogi és a gazdasági jogi szabályok megkerülésére és kijátszására irányuló törekvések azonban nem honorálhatóak azzal, hogy a névleges vezető mentesülhet a felelősség alól, az árnyékvezető pedig nem vonható be a felelősök körébe.
A felperes a keresetében a III. rendű alperes felelősségét arra alapította, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az I. és a II. rendű alperesek a III. rendű alperest szóban feljogosították a Társaság képviseletére, a III. rendű alperes tárgyalt a megrendelőkkel és az ő ismeretsége révén került kapcsolatba a Társaság a kölcsön felvevőjével, valamint a kölcsönt is a III. rendű alperes bonyolította le. A Fővárosi Ítélőtábla nem osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a III. rendű alperes felelősségének kizárásával kapcsolatosan. A Cstv. 33/A. § (3) bekezdésének rendelkezése vezető tisztségviselőnek minősíti azt a személyt is, aki jogi értelemben nem vezető tisztségviselő, de ténylegesen meghatározza a gazdasági társaság döntéseit, azok tartalmára meghatározó befolyást gyakorol. A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak megítélése, hogy egy meghatározott adós társaságnál mely személyek tekinthetők "árnyékvezetőnek". A III. rendű alperes vonatkozásában ezért vizsgálnia kellett a bíróságnak, hogy olyan személynek minősült-e, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Az I. rendű és a III. rendű alperes személyes előadása, valamint az I. rendű alperes büntetőeljárás során tett nyilatkozatai, továbbá az okirati bizonyítékok alapján megállapítható az a tény, hogy a kölcsönügyletet a III. rendű alperes bonyolította le, ezen kívül számos jogügyletnél a Társaság képviselőjeként járt el, a Társaság számlája felett is rendelkezhetett. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a Társaság alapításának körülményeiből, valamint a Társaság tevékenységi köréből és ügyleteiből azt a következtetés kell levonni, hogy a III. rendű alperes a Társaság döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. A jogszabályi rendelkezés nem tartalmazza azt a feltételt, hogy az árnyékvezetőnek tagsági (részvényesi) jogviszonyban kell állnia a társasággal. A fentiekben kifejtettek szerint a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezik, ha a társaság úgy nyújt kölcsönt egy vállalkozásnak, ha a kölcsönadás időpontjában a vele szemben fennálló rövidlejáratú követelések összege meghaladja a likvid vagyonát. Ilyen adatok ismeretében a vezető tisztségviselő nem mérlegelheti, hogy a külső személyek felé fennálló tartozásait fizeti ki, vagy befekteti a Társaság pénzét. Ebből következően a III. rendű alperesnek, mint árnyékvezetőnek, a felelőssége a Cstv. 33/A. § (3) bekezdése alapján fennáll.
Az I. rendű és a II. rendű alperesnek - a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján történő, a beszámoló letétbehelyezési kötelezettsége elmulasztása miatt megállapítható - felelősség szempontjából a csődbűntett vádjával az I. és a III. rendű alperes ellen folytatott büntetőeljárásban meghozandó döntés nem minősül előzetes kérdésnek, ezért a folyamatban lévő polgári per felfüggesztésének a Pp. 152. § (1) bekezdése alapján nincs helye. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint annak megítélése, hogy a kölcsönnyújtással a III. rendű alperes megvalósított-e csődbűntettet, és ezért büntetőjogilag felelősségre vonható-e, szintén nem tekinthető a polgári perre kihatással bíró előzetes kérdésnek, mert tény, hogy a kölcsönügylet (annak érvényessége esetén is) csökkentette a Társaság hitelezőinek követelésére fordítható likvid pénzeszközöket, ezzel pedig a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a hitelezői érdekek sérültek.
A fentiek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a III. rendű alperes felelősségét megállapította, az I. rendű és a II. rendű alperesek felelősségét megállapító rendelkezést helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 13. Gf. 40.002/2012/15.)