adozona.hu
BH 1991.7.297
BH 1991.7.297
I. Elbocsátást kimondó fegyelmi büntetést a munkáltató csak fegyelmi eljárás során hozott indokolt írásbeli határozattal szabhat ki. A fegyelmi eljárás során a dolgozót meg kell hallgatni, és erről jegyzőkönyvet kell felvenni. A büntetés kiszabásánál figyelemmel kell lenni az elbírált cselekmény tárgyi súlyára, valamint a dolgozó vétkességét befolyásoló körülményekre (Mt. 56. § (1) bek., Mt. V. 74. § (1) bek., 78. § (3) bek.). II. A sztrájk az erről szóló törvény hatályba lépése előtt nem volt feltétel nélk
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1986. október 16-tól csatlós munkakörben munkaviszonyban állt az alperessel. 1988. évben családi házat vásárolt, és 1988. decemberében lakástámogatást kért az alperestől. Erre nem kapott érdemi választ. Ezért 1989. március 28-31-én megjelent a munkahelyén, de munkába nem lépett azzal, hogy mindaddig, amíg a kérelmére nem kap írásbeli választ, egyéni sztrájkot folytat.
1989. március 31-én az üzemigazgató értekezletet hívott egybe 13,20 órára. Erről jegyzőkönyv nem készült. A felper...
BH 1991.7.297 I. Elbocsátást kimondó fegyelmi büntetést a munkáltató csak fegyelmi eljárás során hozott indokolt írásbeli határozattal szabhat ki. A fegyelmi eljárás során a dolgozót meg kell hallgatni, és erről jegyzőkönyvet kell felvenni. A büntetés kiszabásánál figyelemmel kell lenni az elbírált cselekmény tárgyi súlyára, valamint a dolgozó vétkességét befolyásoló körülményekre [Mt. 56. § (1) bek., Mt.</a> V. 74. § (1) bek., 78. § (3) bek.].
II. A sztrájk az erről szóló törvény hatályba lépése előtt nem volt feltétel nélkül tiltott cselekmény. Egyetlen dolgozó magatartása nem minősül sztrájknak [1989. évi VII. tv., 1976. évi 9. tvr.].
A felperes 1986. október 16-tól csatlós munkakörben munkaviszonyban állt az alperessel. 1988. évben családi házat vásárolt, és 1988. decemberében lakástámogatást kért az alperestől. Erre nem kapott érdemi választ. Ezért 1989. március 28-31-én megjelent a munkahelyén, de munkába nem lépett azzal, hogy mindaddig, amíg a kérelmére nem kap írásbeli választ, egyéni sztrájkot folytat.1989. március 31-én az üzemigazgató értekezletet hívott egybe 13,20 órára. Erről jegyzőkönyv nem készült. A felperes és az értekezleten részt vett jogtanácsos nyilatkozata alapján annyi állapítható meg: az üzemigazgató tájékoztatta a felperest arról, hogy legkorábban júliusban kerülhet sor a lakástámogatási kérelmének kielégítésére.
Az üzemigazgató ezután nyilatkozattételre hívta fel a felperest. A jogtanácsos szerint azzal, hogy ha nem változtat magatartásán, tekintse a megbeszélést fegyelmi meghallgatásnak. Ezt a felperes tagadta, és azt állította, hogy csak utólag minősítették a meghallgatást fegyelmi eljárás keretében lefolytatottnak.
A felperes válasza az volt, hogy a vele a házra adásvételi szerződést kötő személyek nem hajlandók hosszabb ideig várni, ezért tagadta meg a munkát.
A munkamegtagadás miatt szóváltás kerekedett, és a felperes elhagyta a helyiséget, visszament a munkahelyére. Onnan az alperes a rendőrség segítségével távolíttatta el. Az alperes a felperest az 1989. április 1-jén hozott fegyelmi határozatával elbocsátással büntette a munkából történt igazolatlan távolmaradása miatt.
A felperes a határozat ellen - annak hatályon kívül helyezése érdekében - kérelmet nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. Álláspontja szerint nem követett el fegyelmi vétséget, az alperes dolgozóinak indokolatlan késedelme váltotta ki a felindultságát.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a felperes kérelmét elutasította. Ez ellen a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. A tényállás szerint a felperes 1989. március 28-tól 31-ig felszólítás ellenére sem vette fel a munkát, bár a munkahelyén megjelent. Magatartása - az arra való hivatkozása ellenére - nem minősül sztrájknak, hiszen az erről szóló törvény csak 1989. április 12-én lépett hatályba.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 1989. március 27. napjával tekintette megszűntnek.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Munka Törvénykönyve 56. §-ának (1) bekezdése értelmében elbocsátás fegyelmi büntetést a munkáltató fegyelmi eljárás alapján indokolt írásbeli határozattal szabhat ki. A fegyelmi eljárás során a lényeges adatokat fel kell deríteni, a dolgozót személyesen meg kell hallgatni, és minderről jegyzőkönyvet kell felvenni [Mt V 74. § (1) bek.]. Az adott esetben ennek megfelelő fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása nem nyert bizonyítást. A fegyelmi határozaton kívül egyéb írásbeli bizonyíték nem áll rendelkezésre, s a jogtanácsos és a felperes tényállításai eltérőek abban, hogy a meghallgatás fegyelmi eljárás keretében történt-e.
Amennyiben a munkaviszony megszüntetése fegyelmi határozattal történt, a munkaviszony a keresetet elutasító ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, kivéve ha a dolgozó ezt megelőzően a munkaviszonyát megszünteti [Mt V 78. § (3) bek.]. Az ennek megfelelő megszűnési időpontnak ellentmond az alperes azon nyilatkozata, amely szerint a munkaviszonyát maga a felperes szüntette meg 1989. március 27. napjával.
E hiányos és egymásnak részben ellentmondó adatok alapján a jogerős ítélet megalapozatlanul állapította meg azt, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése fegyelmi eljárás során hozott fegyelmi határozattal történt. Ezért további bizonyítással kell tisztázni azt, hogy a felperessel szemben 1989. március 28-át követően indult- és folyt-e fegyelmi eljárás, és annak során hozott határozattal bocsátották-e el. Nemleges esetben elbocsátó határozatot nem lehetett volna hozni, ezért az annak hatályon kívül helyezése iránti keresetet törvénysértéssel utasította el a munkaügyi bíróság.
Szabályszerű fegyelmi eljárás lefolytatása esetén tisztázni kell a dolgozó javára és terhére szolgáló vétkességi körülményeket [Mt 56. § (1) bek.] Ennek során figyelemmel kell lenni különösen az elkövetett cselekmény tárgyi súlyára, valamint a dolgozó vétkességét befolyásoló körülményekre. Így az utóbbiak között arra is, hogy az alperes eleget tett-e az együttműködési és egyéb munkáltatói kötelezettségének, amelynél fogva megfelelő tájékoztatással is el kell látnia megfelelő esetben a dolgozót.
Ezzel összefüggésben egymagában nem döntő az a körülmény, hogy a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 1989. április 12-én, tehát a felperes cselekményének elkövetése után lépett hatályba. A Magyar Állam ugyanis a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát megerősítette, és annak alapján a sztrájkot általában nem tilalmazta (1976. évi 9. tvr.). Így a jogszerű sztrájk nemcsak 1989. április 12-től kezdődően szolgálhat a munkavégzési kötelezettség szünetelésének alapjául. Sztrájknak azonban a dolgozók magatartása minősülhet, egyetlen dolgozó nem sztrájkolhat.
Mindezt mérlegelve - figyelembe véve azt is, hogy a dolgozó megkapta-e a magatartás megítéléséhez szükséges együttműködést a munkáltató részéről - kell dönteni a fegyelmi határozattal kiszabott büntetés jogszerűségéről, ha azt fegyelmi eljárás során hozták meg.
A felsoroltak tisztázása és az említett körülmények mérlegelése nélkül a jogerős ítélet megalapozatlan és törvénysértő. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot a kifejtetteknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(M. törv. I. 10 223/1990. sz.)