adozona.hu
BH 1990.12.479 I. Helyiségek bérletére vonatkozó jog vagyoni értékkel bíró jognak minősül. Állami vállalat üzlethelyiségek bérleti jogát gazdasági társaságnak csak ellenérték fejében engedheti át [1979. évi II. tv. 48. §, 51. § (3) bek., 23/1979. (VI. 28.) MT rendelet 68. § (1)-(2) bek.].
BH 1990.12.479 I. Helyiségek bérletére vonatkozó jog vagyoni értékkel bíró jognak minősül. Állami vállalat üzlethelyiségek bérleti jogát gazdasági társaságnak csak ellenérték fejében engedheti át [1979. évi II. tv. 48. §, 51. § (3) bek., 23/1979. (VI. 28.) MT rendelet 68. § (1)-(2) bek.].
I. Helyiségek bérletére vonatkozó jog vagyoni értékkel bíró jognak minősül. Állami vállalat üzlethelyiségek bérleti jogát gazdasági társaságnak csak ellenérték fejében engedheti át [1979. évi II. tv. 48. §, 51. § (3) bek., 23/1979. (VI. 28.) MT. r. 68. § (1)-(2) bek.]. II. Bérelt helyiségek használati jogáról állami vállalat gazdasági társaság javára csak a helyiséggazdálkodásra, vonatkozó szabályok szerint mondhat le [19/1984. (IV. 15.) MT. r. 23. § (2) bek., 67/1990. (IV. 4.) MT. r. 18. § (7) bek.]. III.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A DB. Vendéglátó Vállalat, a MH. Ingatlanforgalmazási Leányvállalata, a T. Kft és a Z. Ltd. 1988. november 30. napján kelt alapító okirattal és az ugyanezen napon elfogadott alapszabállyal zártkörű alapítással a BSz. és V. Részvénytársaságot (tov. BV. Rt) létrehozta 500 millió forint alaptőkével, melyből az alapítók 280 millió forintot pénzzel, 220 millió forintot pedig nem pénzbeli betéttel teljesítettek.
Az alapszabály 5. pontja szerint a részvénytársaság alaptőkéje 500 db, egyenként 100 0...
BH 1990.12.479 I. Helyiségek bérletére vonatkozó jog vagyoni értékkel bíró jognak minősül. Állami vállalat üzlethelyiségek bérleti jogát gazdasági társaságnak csak ellenérték fejében engedheti át [1979. évi II. tv. 48. §, 51. § (3) bek., 23/1979. (VI. 28.) MT rendelet 68. § (1)-(2) bek.].
II. Bérelt helyiségek használati jogáról állami vállalat gazdasági társaság javára csak a helyiséggazdálkodásra, vonatkozó szabályok szerint mondhat le [19/1984. (IV. 15.) MT. r. 23. § (2) bek., 67/1990. (IV. 4.) MT. r. 18. § (7) bek.].
III. Részvénytársaság osztalékot biztosító ún. elsőbbségi részvénye - függetlenül attól, hogy a társaság alapszabálya az ilyen részvények vonatkozásában a szavazati jogot kizárja - vagyoni jogot biztosít a részvényesnek, ezért ezek biztosítása esetén a bérleti jog ingyenes átengedése nem. állapítható meg (1988. évi VI. tv. 242. §, 272. §].
A DB. Vendéglátó Vállalat, a MH. Ingatlanforgalmazási Leányvállalata, a T. Kft és a Z. Ltd. 1988. november 30. napján kelt alapító okirattal és az ugyanezen napon elfogadott alapszabállyal zártkörű alapítással a BSz. és V. Részvénytársaságot (tov. BV. Rt) létrehozta 500 millió forint alaptőkével, melyből az alapítók 280 millió forintot pénzzel, 220 millió forintot pedig nem pénzbeli betéttel teljesítettek.Az alapszabály 5. pontja szerint a részvénytársaság alaptőkéje 500 db, egyenként 100 000 Ft névértékű 10 %-os fix kamatozású bemutatóra szóló részvényből, 1000 db, maximum 12 %-os osztalékot biztosító, egyenként 100 000 Ft névértékű elsőbbségi részvényből, 2000 db, egyenként 100 000 Ft névértékű bemutatóra szóló részvényből és 1500 db, egyenként 100 000 Ft névértékű névreszóló részvényből áll.
A cégbíróság 1990. január hó 31. napján határozatával elrendelte a részvénytársaság cégbejegyzését.
A bejegyzést elrendelő végzés ellen - törvénysértés miatt - a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt.
Az óvás 1. pontja szerint a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) 262. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében a részvénytársaság cégbejegyzésére - az egyéb törvényi feltételek fennállása mellett - akkor kerülhet sor, ha igazolást nyer, hogy az alaptőke legalább 30 %-át befizették. A B. Rt alapszabályának 5. pontja és alapító okiratának ugyancsak 5. pontja egybehangzóan azt írja elő, hogy a társaságnak a pénzbeli tőkerészt a Budapest Bank Rt-nél nyitott társasági bankszámlán kell elhelyeznie. A cégiratokhoz csatolt bankigazolások közül az egyiket állította csak ki a Budapest Bank Rt, és abban igazolja, hogy a DB. Vendéglátó Vállalat 25 millió forintot, az Ingatlanforgalmazási Leányvállalat 10 millió forintot, a T. Kft 40 millió forintot befizetett az elkülönített számlára. A részvénytársaság külföldi tagja, a Z. Ltd. a CIB - a Közép-Európai Nemzetközi Bank - 1989. december 5-én kiállított igazolása szerint 2 140 000 DM-t letéti számlán helyezett el azzal, hogy azt a cégbejegyzés megtörténtének igazolásával szabadítja fel.
A társaság külföldi tagjának az alapszabály és az alapító okirat 5. pontjában foglalt rendelkezéseivel ellentétesen elhelyezett pénzbetétjét a Gt. 262. §-ának (2) bekezdése c) pontjában írt feltétel igazolására - az óvás szerint - a cégbíróság nem fogadhatta volna el, vagyis a társaság bejegyezhetőségének a Gt. szerinti törvényi feltétele nem áll fenn, miért is a bejegyzés jogszabályba ütközik.
A legfőbb ügyész az óvás 2. pontjában kifejti, hogy a Gt. 261. §-ának (1) bekezdése szerint az alapszabályban többek között meg kell határozni a részvények számát, névértékét, valamint azt, hogy a részvények bemutatóra vagy névre szólnak-e. E jogszabállyal azonos tartalmú rendelkezést tartalmaz a cégbejegyzés idején hatályos 1989. évi 23. tvr (a továbbiakban: Ctvr) végrehajtására kiadott 13/1989. (XII. 16.) IM rendelet (a továbbiakban: Cvhr) 3. §-a (1) bekezdésének ja) és jb) pontja is. A részvénytársaság alapító okirata és alapszabálya e kötelezettségnek csak részben tett eleget, mert a maximum 12 % osztalékot biztosító elsőbbségi részvények esetében nem határozta meg, hogy ezek a részvények névre vagy bemutatóra szólnak-e, ezért a részvénytársaság cégbejegyzését elrendelő végzés emiatt is jogszabályba ütközik.
Az óvás 3. pontja szerint a részvénytársaság egyik alapító tagja a DB. Vendéglátó Vállalat 80 üzletének (étterem, eszpresszó) bérleti jogát ingyenesen bocsátotta a társaság rendelkezésére. Az óvás kifejti, hogy a bérleti jog vagyoni értékkel bír, tehát az állami vállalat vagyonát növelő tényezőként szükséges számításba venni, miért is az állami pénzügyekről szóló, többször módosított 1979. évi II. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 48. §-ának az egyéb vagyon fogalmi meghatározása alá esik. Az Ápt. 51. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy az állami vagyonról lemondani, továbbá az állam javára való lemondást és annak feltételeit elfogadni csak jogszabály keretei között lehet, a (4) bekezdés szerint akként is, hogy a lemondó egy általa meghatározott állami szerv javára mond le a vagyonról. A felhívott jogszabály, valamint a 23/1979. (VI. 28.) MT rendelet 68. §-ának (1) és (2) bekezdéséből az következik, hogy a részvénytársaság javára történt ingyenes lemondás nem felelt meg a jogszabályoknak, az állami vagyon ellenérték fizetése nélkül tehát nem kerülhetett volna a társaság birtokába.
Az óvás szerint nem tekinthető ellenértéknek - a külön megállapodásban foglaltak szerint - az, hogy az üzletek átengedése fejében a DB. Vendéglátó Vállalat maximum 12 %-os osztalékra jogosító elsőbbségi részvényt kapott, mert az alapszabály e részvényfajta tekintetében kizárja a szavazati jogot, illetve a maximált osztalékon belül a megjelölt mértéknél kisebb, esetleg 0 osztalék is fizethető. A fentiekre figyelemmel - miután ezt a kikötést az alapszabály 5. pontja is tartalmazza - az alapszabály jogsértő, ezért a semmis szerződésen alapuló társasági cégbejegyzést elrendelő végzés törvénysértő.
A legfőbb ügyész indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az óvással megtámadott törvénysértő végzést helyezze hatályon kívül.
Az óvásra a BV. Rt és a Z. Ltd. részvényes írásban, a T. Kft részvényes képviselője szóban terjesztette elő észrevételeit. Az észrevételekben az óvás elutasítását kérték.
Az észrevételek hangsúlyozták, hogy a hatályon kívül helyezésre irányuló ügyészi óvás egy cégnek több mint 8 hónapos aktív társasági működése után nem szolgálja sem a jogbiztonság érdekét, sem a külföldi tőke beáramlását, mert a piaci mechanizmusokat megzavarja, a magyarországi befektetéseket instabilizálja, ezért nem szolgál közérdeket. Az óvás az alábbiak szerint részben alapos.
Helytállóan utal az óvás 1. pontjában a Gt. 262. §-a (2) bekezdésének c) pontjára, miszerint a részvénytársaság cégbejegyzésekor az alaptőke 30 %-ának befizetését igazolni kell. A banki igazolás becsatolását, mint a bejegyzési kérelem kötelező mellékletét a Cvhr 10. §-a (1) bekezdésének de) pontja is előírja. Helyes viszont az az észrevételben kifejtett álláspont is, hogy jogszabály nem rendelkezik arról, hogy milyen pénzintézethez kell a befizetést teljesíteni.
A részvénytársaság alapító okiratának és alapszabályának 5. pontja értelmében a társaság pénzbefizetéseit - e körben nem ügydöntő, hogy elkülönített számlán, letétként - a Budapest Bank Rt-nél kell teljesíteni. A BV. Rt külföldi részvényese, a Z. Ltd. ezzel szemben a CIB-nél helyezett letétbe 2 140 000 DM-t azzal, hogy azt a cégbejegyzés után köteles a bank a Budapest Bank Rt számlájára átutalni.
A becsatolt banki igazolások alapján a cégbíróságnak eljárása során észlelnie kellett volna, hogy a pénzbefizetés az alapító okiratban és az alapszabályban meghatározott módtól eltérően történt. A kérdés elbírálásánál közömbös, hogy a Budapesti Bank Rt a cégbejegyzés idején rendelkezett-e vagy sem devizaszámla-kezelő jogkörrel. Az eltérés észlelését követően a cégbíróságnak hiánypótlási eljárás (Ctvr 15-16. §) során fel kellett volna hívnia a céget, hogy a Z. Ltd. részvényes a pénz befizetését az alapszabályban foglaltaknak megfelelően - a Budapest Bank Rt-hez történő teljesítéssel - igazolja, illetve ha banki korlátok miatt ez esetleg nem lett volna lehetséges, fel kellett volna hívnia a céget az alapító okirat és az alapszabály megfelelő módosítására. A cégbíróság ezt elmulasztotta, ezért a bejegyzés a fentiek szerint szerződésbe, illetve jogszabályba ütközik, vagyis e körben az óvás alapos.
Helytállóan mutat rá az ügyészi óvás 2. pontja arra a tényre, hogy az elsőbbségi részvényekre vonatkozóan sem az alapító okirat, sem a társaság alapszabálya nem tartalmazza, hogy azok névre vagy bemutatóra szólnak-e. Kétségtelen, hogy a Gt. rendelkezései szerint az alapszabályban kötelezően meg kell határozni többek között azt, hogy a részvény bemutatóra vagy névre szól-e [Gt. 261. § (1) bekezdésének e) pontja, s így rendelkezik a Cvhr 3. §-a (1) bekezdésének ja) és jb) pontja is].
A Gt. 233. §-a értelmében a részvénytársaságra vonatkozó rendelkezésektől eltérni csak akkor lehet, ha e törvény azt megengedi. Ennek megfelelően a Gt. 261. §-ának (1) bekezdésében foglaltaktól az alapszabály érvényesen nem térhetett el, vagyis a részvénytársaság az alapszabályban minden ott felsorolt kérdésről köteles rendelkezni. A társaság által kibocsátott 12 %-os elsőbbségi részvényekre vonatkozóan a törvény előírásai értelmében kötelező rendelkezést az alapszabály nem tartalmazza, ugyanakkor viszont a kinyomtatott és forgalomba került elsőbbségi részvényeken már egyértelműen - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - feltüntetésre került, hogy azok bemutatóra szólnak.
A részvény a tagsági jogokat megtestesítő értékpapír [Gt. 234. §-ának (1) bekezdése], melyet az értékpapírokra vonatkozó előírások betartásával, nyomdai úton kell előállítani (Gt. 236. §), s amelyen - többek között - fel kell tüntetni azt, hogy bemutatóra vagy névre szól-e (Gt. 237. §-ának b) pontja). Ennek pedig azért van jelentősége, mert a bemutatóra szóló részvény szabadon átruházható [Gt. 240. §-ának (2) bekezdése].
A részvénytársaság által 1990. február 15-én kibocsátott, nyomdai úton előállított, maximálisan 12 %-os kamatozású elsőbbségi osztalék részvények bemutatóra szólnak, így jelennek meg a forgalomban, vagyis a részvény a Gt. kötelező előírásainak megfelel.
Az alapszabály 5. pontja azonban nem vitásan nem tünteti fel az elsőbbségi részvénynél, hogy az bemutatóra vagy névre szól-e, s ily módon nem felel meg a fentebb hivatkozott jogszabályi előírásoknak, ezért az ügyészi óvás e körben is alapos.
Az alkalmazandó jogkövetkezményeknél a Legfelsőbb Bíróság a következő szempontokat vette figyelembe.
A polgári peres jogviták és a cégügyek nemperes eljárás keretében történő elbírálása közötti különbséget fejezi ki a Ctvr 25. §-ának (2) bekezdése, mely szerint a Pp. 273. §-ának (1) bekezdésében és 274. §-ának (3) bekezdésében meghatározott eseteken kívül is a törvénysértés megállapítása mellett a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott határozatot hatályában fenntartja. Az eltérő szabályozás indoka az, hogy a polgári peres eljárásban a törvényességi óvással megtámadott jogerős határozat hatályon kívül helyezése meghatározott peres felek közötti törvénysértés vagy megalapozatlanság következtében keletkezett bizonytalan jogi helyzet megoldását eredményezi, a feleket olyan helyzetbe hozza, melyekben anyagi és eljárási jogaikat helyesen gyakorolhatják. A cégjognak azonban figyelembe kell vennie a forgalom biztonságához fűződő érdek védelmét is, a cégekkel szerződő jóhiszemű harmadik személyek szempontjait. A cégjog területén éppen ezért feltétlenül érvényesülniük kell a törvényességi eljárás során is a cégeljárás általános elveinek, így a közhitelesség és a nyilvánosság elvének is.
A cégbejegyző végzések törvénysértő volta, a jog és a forgalom biztonsága, a közhitelesség, valamint a törvénysértések megszüntetésének állami igénye között fennálló ellentmondásos helyzetet a Legfelsőbb Bíróságnak a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló jogszabály preambulumában megfogalmazott célok, vagyis a vagyoni viszonyok terén a forgalom biztonságának a növelését szem előtt tartva kellett megoldania.
Figyelembe kellett venni azt a körülményt is, hogy a Gt. 17. §-a alapján alkalmazható Ptk. 237. § és 238. §-aiban foglalt rendelkezések a céggel szerződő, harmadik jóhiszemű személyek részére biztosítanak ugyan egyfajta jogvédelmet, de a cégbejegyzés alapjául szolgáló érvénytelen szerződések esetében önmagában az időmúlás is zavarokat okozhat a jogkövetkezmények teljes láncolatának érvényesíthetősége tekintetében, továbbá az eredeti állapot helyreállítása sem jelenti azokat a nyilvános felhívással társuló, hitelezővédelmet szolgáló biztosítékadási kötelezettséget nyújtó cégjogi garanciákat, amelyeket a Gt. a társaság megszűnésének esetére megad.
A fentieknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az óvás 1. pontjánál az alapszabálytól eltérő pénzbefizetéssel kapcsolatos döntésénél az alkalmazandó jogkövetkezmény vonatkozásában figyelembe vette azt a körülményt, hogy a külföldi részvényes által vállalt pénzösszeg befizetése 1989. december 5-én megtörtént, ez az összeg - bár az alapító okiratban és az alapszabályokban foglaltaktól eltérő módon - a cégbejegyzés idején a banki igazolás szerint a társaság rendelkezésére állt, végül 1990. április 26-án az összeg befolyt a Budapest Bank Rt-hez, vagyis ma már az alapszabálynak megfelelő módon rendelkezésre áll.
A banki igazolás és az alapító okiratban, valamint az alapszabályban foglaltaktól eltérő teljesítés közötti ellentmondást a korábban kifejtetteknek megfelelően az elsőfokú bíróság hiánypótlási eljárás során feloldhatta volna, s így a jogszabályba ütköző teljesítés kiküszöbölhető lett volna. Időközben - miután a külföldi részvényes befizetése a Budapest Bank Rt. számlájára került - a hiánypótlási eljárás elmaradása is orvoslást nyert.
Az alapszabály 5. pontjában a bemutatóra vagy a névre szóló jelleg feltüntetésének elmaradása miatt az elsőbbségi részvények vonatkozásában - az óvás 2. pontja - a jogkövetkezmények alkalmazásánál a Legfelsőbb Bíróság - a nem vitás törvénysértésen túlmenően - figyelembe vette azt a tényt, hogy a bejegyzett cég által kibocsátott és forgalomba került részvények - a fentebb kifejtettek szerint - már mindenben megfelelnek a törvényes előírásoknak. Az alapszabály 5. pontja egyébként nem tartalmaz jogszabályba ütköző rendelkezést, hanem elmulasztott szabályozni egy, a törvény által kogensen előírt kérdést.
Kétségtelen, hogy a Gt. 233. §-a alapján a Gt. 17. §-ában foglalt rendelkezésre figyelemmel a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a részvénytársaság alapszabályának 5. pontja semmis, az alapszabály tehát - legalábbis e részében - érvénytelen.
Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani [Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése]. Ez a jelen esetben a cég 8 hónapos működésére figyelemmel lehetetlen. A részvénytársaság ez idő alatt aktívan részt vett a gazdasági életben, szerződéses kapcsolatokat létesített, jogokat szerzett és kötelezettségeket teljesített. Ha a szerződéskötés előtt fennálló helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka megszüntethető [Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése].
A jelen esetben a ténylegesen forgalomba került részvényeken feltüntetett "bemutatóra szóló" kifejezésnek az alapszabály 5. pontjába történő utólagos felvételével - mely a cég és a részvényesek meg nem cáfolt nyilatkozata szerint leírási hiba miatt maradt ki az okiratból - az érvénytelenség oka kiküszöbölhető.
A zártkörű alapítással létrejött részvénytársaság először a cégbejegyzéssel lép nyilvánosságra, ez 1990. január 31-én megtörtént, február 15-én pedig a kinyomtatott részvények megjelenésével a gazdasági forgalomban, az üzleti életben az érvénytelenségi ok már annulálódott.
A törvénysértő társasági határozatok bejegyzésének törlése a forgalmi életben sokszor nagyobb zavarokat okozhat, mintha annak figyelembevételére nem kerül sor. Ez természetesen nem teheti meg nem történtté a megtörténtet, és nem teszi törvényessé a törvénysértést, de a kérdés rendezésénél ezt a körülményt sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - az ügyészi indítványtól eltérően - a cégbejegyzési eljárásról és a cégek törvényességi felügyeletéről rendelkező Ctvr 25. §-ának (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a cégbejegyzés törvénysértő, de ennek megállapítása mellett a bejegyzést hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság azonban a Ctvr 21. §-a (1) bekezdésének felhívásával az észlelt törvénysértések kiküszöbölésére hívja fel az elsőfokú-bíróságot azzal, hogy a (4) bekezdésnek megfelelően tegye meg a szükséges intézkedéseket.
A törvényességi határozat rendelkezéseinek a cég életében a forgalom és a tájékoztatás szempontjából egyaránt rendkívüli a jelentősége. Ennek megfelelően a Gt. 11. §-ának (4) bekezdése és 24. §-ának (2) bekezdése értelmében gondoskodni kell arról is, hogy a cégjegyzékbe bejegyzésre kerüljön a Legfelsőbb Bíróság határozatának rendelkező része és a cégbíróságnak, valamint a cégnek ehhez kapcsolódó intézkedése.
Az üzlethelyiségek bérletének ingyenes átengedésében mutatkozott jogszabálysértésre alapított ügyészi óvást - 3. pont - a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
Az alapszabályból és az alapító okiratból megállapíthatóan az 1939. november 30-i megállapodásban felsorolt 80 üzlethelyiség - mely megállapodás és a felsorolás az alapító okirat mellékletét képezi - nem tekinthető apportnak (Gt. 22. §). Arra van törvényes lehetőség, hogy az alapszabály rendelkezzék az alapítónak esetleg biztosított - egyéb előjogaira vonatkozó - külön megállapodásokról [Gt. 261. §-a (2) bekezdés a) pontja], és nem tiltja jogszabály, hogy ezen kívül az egyik részvényes a társasággal külön megállapodást is kössön.
Kétségtelen, hogy az alapító okirat, illetőleg az alapszabály 5. pontja szerint a DB. Vendéglátó Vállalat részvényes az alapító okirat mellékletét: képező üzletlistán szereplő helyiségek bérleti jogát ellenérték nélkül bocsátotta a társaság rendelkezésére. Az is tény azonban, hogy az alapító-okirattal egyező időpontban, 1989. november 30-án létrejött külön megállapodás értelmében "a DB. Vendéglátó Vállalat a helyiségek használatának átadásáért külön ellenértéket nem köt ki, de a BV. Rt a DB. Vendéglátó Vállalat részére 100 millió forint értékű részvénye után 12 % osztalékot biztosít, mely osztalék a DB. Vendéglátó Vállalatot elsőbbségi részvény osztalékaként minden más részvényest megelőzően illet meg. Ugyanakkor a BV. Rt alapszabályában azt is rögzíti, hogy a részvénytársaság megszűnése esetén a DB. Vendéglátó Vállalatra, illetve jogutódjára visszaszállnak azoknak az egységeknek a bérleti jogai, melyeknek használatát a DB. Vendéglátó Vállalat jelen megállapodásnál fogva átadott a BV. Rt részére, s melyek a társaság megszűnésekor fennállanak".
A cég a bejegyzési kérelméhez mellékelte a külön megállapodást és a bérleti jog átengedését jóváhagyó, a részvénytársaságot jogszerű használónak elismerő államigazgatási határozatokat.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helytállóan mutat rá az óvás, hogy a bérleti jog vagyoni értékkel bír és a jelenleg hatályos többször módosított 19/1984. (IV. 15.) MT, valamint a 8/1984. (IV. 15.) ÉVM rendeletek sem rendelkeznek e megállapítással ellentétesen. Helytálló azaz érvelés is, hogy ennek megfelelően a bérleti jog az állami vállalat vagyonát növelő tényező, vagyis erről az 1979. évi II. tv. és a 23/1979. (VI. 28.) MT előírásai szerint ingyenesen, ellenérték nélkül nem lehet rendelkezni.
Ugyanakkor viszont helytállóan mutattak rá a cég és az egyes részvényesek arra, hogy a cégbejegyzés idején a 19/1984. (IV. 15.) MT rendeletet módosító 14/1990. (I. 31.) MT rendelet már hatályba lépett. Ennek értelmében a bérelt helyiségek használati jogáról csak az elhelyező hatóság javára lehet lemondani, illetőleg csak a hatóság hozzájárulásával lehet e jogokat átruházni, vagyis a gyakorlatban a rendelettel érintett helyiségek reális vagyoni értékkel ténylegesen nem rendelkeznek, csak igen korlátozott mértékben forgalomképesek, A gazdasági társaságok vonatkozásában ezt a kérdést végül is a helyiséggazdálkodásról szóló fentebb hivatkozott jogszabályt ismét módosító 67/1990. (IV. 4.) MT rendezi, kimondva, hogy az ilyen jellegű helyiségekért igénybevételi díjat a gazdasági társaság csak akkor köteles megfizetni, ha az átengedő tagsági jogviszonya megszűnik [18. § (7) bek.].
A Legfelsőbb Bíróság helytállónak találta a cégnek és a részvényeseknek azt az álláspontját, hogy a jogszabályba nem ütköző külön megállapodás alapján az üzlethelyiségek átengedése nem ingyenesen, hanem 100 millió forint értékű 12 %-os osztalékot biztosító elsőbbségi részvény átengedése, vagyis ellenérték fejében történt. Nem fogadta el azért a Legfelsőbb Bíróság az ezzel ellentétes ügyészi álláspontot, mert az elsőbbségi részvény a Gt. 242. §-a értelmében a részvényesek között felosztható nyereségből más részvényfajtát megelőzően jogosít osztalékra. Az ehhez kapcsolódó szavazati jogot az alapszabály ugyan valóban korlátozhatja, vagy kizárhatja, ez a jelen esetben megtörtént, az alapszabály a szavazati jogot kizárta. Az elsőbbségi részvény azonban vagyoni jogot biztosít a részvényes számára, ugyanakkor a vagyoni jogok biztosított előnye miatt a részvénytulajdonos kevésbé érdekelt a részvénytársaság ügyeinek eldöntésében, a szavazásban, az operatív részvételben, az irányításban. Ha ugyanis a részvénytársaság kevésbé nyereséges, vagyis a felosztható nyereség összege viszonylag alacsony, az elsőbbségi részvények tulajdonosai részére történő fizetés után fennmaradó összeg olyan csekély mértékű lehet, hogy abból a társaság egyéb részvényeseit csak jóval alacsonyabb szinten tudja kielégíteni. Ezen túlmenően a Gt. 272. §-a arról is rendelkezik, hogy ha a részvénytársaság a szavazati jogot kizáró elsőbbségi részvényeknek biztosított osztalékot valamelyik évben nem fizeti ki, és azt a következő évben sem pótolja, az arra az évre esedékes osztalékkal együtt, az elsőbbségi részvényesek szavazati jogot kapnak.
Mindezekre tekintettel a jogszabályba nem ütköző, az alapító okirat mellékletét képező külön megállapodással kapcsolatban azt kell megállapítani, hogy az üzlethelyiségek átengedése nem ingyenesen történt. Az ellenértékkel kapcsolatban pedig arra mutat rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy - amint azt már több eseti döntésben kifejtette - a nemperes eljárás szabályai szerint lefolytatott cégeljárásban nincs mód és törvényes lehetőség arra, hogy a cégbíróság az egyes részvényesek gazdasági döntéseit, azok indokát, az esetleges választási lehetőségeit vizsgálja. Ha pedig arra merül fel adat, hogy az adott megállapodásban a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között feltűnő aránytalanság van, a szerződés megtámadására - az igény polgári perben történő érvényesítésére - van törvényes lehetőség a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése és 236. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint. A cégbíróság a sajátos cégeljárási szabályok szerint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányának vizsgálatára nem is jogosult, így e vonatkozásban a cégbejegyzést elrendelő végzés nem tekinthető törvénysértőnek, ezért e körben az óvás nem alapos.
(Legf. Bír. Cg. törv. II. 31 422/1990. sz.)