adozona.hu
BH 1989.12.487
BH 1989.12.487
Nincsen jogi akadálya annak, hogy a megszűnt szakcsoport tevékenységével összefüggő tartozásokat az a szövetkezet, amelynek keretében a szakcsoport újból megalakul, átvállalja. Ez esetben a szakcsoport céljára elkülönítve nyilvántartott vagyon - annak felosztása nélkül - a "befogadó" szövetkezethez átvihető [Ptk. 332. § (1) bek., 26/1981. (IX. 5.) MT. r. 13. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Q. Ipari és Szolgáltató Szövetkezet Szakcsoport 1983. április 18-án alakult, és 1985. január 31-ig az alperesi mezőgazdasági termelőszövetkezet keretében működött. A szakcsoport vezetése 1984. június 18-án megalakította a felperesi kisszövetkezetet, melynek elnöke a későbbiekben a szakcsoport volt elnöke, K. R. lett. A szakcsoport 1985. január 31-én megtartott tagértekezleten elhatározta, hogy az alperes keretén belüli gazdálkodást_megszünteti, de nem oszlik fel, hanem működését a Q. Kisszö...
BH 1989.12.487 Nincsen jogi akadálya annak, hogy a megszűnt szakcsoport tevékenységével összefüggő tartozásokat az a szövetkezet, amelynek keretében a szakcsoport újból megalakul, átvállalja. Ez esetben a szakcsoport céljára elkülönítve nyilvántartott vagyon - annak felosztása nélkül - a "befogadó" szövetkezethez átvihető [Ptk. 332. § (1) bek., 26/1981. (IX. 5.) MT. r. 13. § (3) bek.].
A Q. Ipari és Szolgáltató Szövetkezet Szakcsoport 1983. április 18-án alakult, és 1985. január 31-ig az alperesi mezőgazdasági termelőszövetkezet keretében működött. A szakcsoport vezetése 1984. június 18-án megalakította a felperesi kisszövetkezetet, melynek elnöke a későbbiekben a szakcsoport volt elnöke, K. R. lett. A szakcsoport 1985. január 31-én megtartott tagértekezleten elhatározta, hogy az alperes keretén belüli gazdálkodást_megszünteti, de nem oszlik fel, hanem működését a Q. Kisszövetkezet keretében folytatja. A tagértekezlet időpontjában K. R. egyszemélyben volt a szakcsoport és a felperesi kisszövetkezet elnöke.Az alperesi termelőszövetkezet vezetősége már 1984. november 22-i 90/1984. sz. határozatával tudomásul vette a szakcsoportnak azt a bejelentését, hogy december 31-ével megszűnik, és újra alakulva a felperes keretében működik tovább. A határozat azt is tartalmazta, hogy a szakcsoport kötelezettséget vállalt arra, hogy az 1984. évi pénzügyi megállapodásban foglalt feltételeket a megszűnés időpontjáig teljesíti, a tagok vagyoni hozzájárulását átutalja azzal, hogy ezt a szövetkezet a jogerős bírósági ítélet, illetve hatósági határozat alapján felmerült fizetési kötelezettség teljesítésére használja fel. Tudomásul vette a vezetőség azt is, hogy a szakcsoport vállalkozásából eredő utólagos igények kielégítését a felperesi kisszövetkezet átvállalja.
Ilyen előzmények után a peres felek 1985. január 31-én megállapodást kötöttek. Ebben rögzítették ,hogy a Q. Szolgáltató Szakcsoport 1985. január 31-ig működött az alperesi termelőszövetkezet keretében, és ettől az időponttól újjáalakulva a felperesi kisszövetkezet keretében működik tovább. A szakcsoport vállalta, hogy 1 millió forintot az alperesnél letétbe helyez, amelyből akár az alperes, akár a felperes - megegyezéstől függően - jogerős bírósági ítélet vagy más hatósági határozat alapján kifizetéseket teljesíthet. Á hatósági záróellenőrzések befejezése után elszámolást készítenek, a fennmaradó összeg a felperest illeti. A felperes egyidejűleg átvállalta a szakcsoport valamennyi garanciális és szavatossági kötelezettségét, beleértve a kötbér és a kártérítési követeléseket is. Kötelezte magát továbbá arra, hogy a szakcsoport 1983-1984. évi tevékenységével kapcsolatos adó -és társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettséget teljesíti, amennyiben az alperesnél letétbe helyezett 1 millió forint erre nem lenne elégséges.
A megállapodást követően a szakcsoport január 31-ével lezárta könyveit, és az elszámolást megkezdte. A szakcsoport pénzforgalmát bonyolító bankszámlát megszüntették, de az elszámolás során felszínre került aktív és passzív számlakövetelések elszámolása céljából 1985. februárjában a bankszámla újból megnyitásra került. Erre a számlára a felperesi kisszövetkezet 1985. március 13. napjával bezárólag összesen 10 300 000 Ft-ot utalt át forgóeszköz átengedés címén. A szakcsoport ebből az összegből fizette ki a 9,3 millió forintos adóját és 1 millió forintos szerződéses tartozását, majd a kinnlevőségek befolyása után 1985. szeptember 20-tól 1986. január 24-ig összesen 2 856 000 Ft-ot fizetett vissza a felperesnek.
A Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatósága 1987. április 23-án az 1984-1985. évek tekintetében pénzügyi vizsgálatot tartott, és az erről készült jelentésében megállapította, hogy a szakcsoport tartozása a megszűnéskor 10356728 Ft volt, ebből a tagokat terhelő - tőlük levont, de be nem fizetett - adókötelezettség 8 089 323 Ft-ot tett ki. A szakcsoport 1987. február 25-én adott bevallásában 2 437 400 Ft hiteltartozást mutatott ki a kisszövetkezettel szemben. Ugyanakkor egyéb kötelezettségei és költségvetési tartozásai megszűntek, ugyanis a kisszövetkezettől kapott összeget adófizetési kötelezettsége teljesítésére fordította.
A felperes keresetében az alperest 7 444 000 Ft és ennek 1985. március 14-től évi 20 % kamata megfizetésére kérte kötelezni. Arra hivatkozott, hogy az alperessel kötött megállapodás nem ment teljesedésbe, mivel a szakcsoport a felperesi kisszövetkezetnél nem alakult újjá, mert a PM Bevételi Főigazgatóság a "gesztorváltáshoz'' nem járult hozzá. A szerződés jogszabályba ütközik, mert a vagyon felosztása nélkül "gesztorváltásra" nincsen jogi lehetőség. Az eredeti állapot helyreállítása keretében az alperes helyett, a szakcsoport részére kifizetett összeg visszafizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatta, hogy "gesztorváltásban" állapodtak meg, a szerződést érvényesnek tekintette. A keretében működő szakcsoport 1984. december 31. napjával megszűnt, ezért szerinte az ezt követő pénzátutalások már a felperesnél működő szakcsoport javára szóltak.
A megyei bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 4 466 400 Ft-ot és ennek 1985. március 14-től évi 20 % kamatát a felperesnek, továbbá 2 977 600 Ft-ot - ügyészi indítványra - az állam javára fizessen meg. ítéletének indokolása szerint a felek között a felperes által átutalt 10 300 000 Ft-ra nézve érvényes megállapodás nem jött létre, mivel az sem a kereskedelmi hitelnyújtás, sem pedig a forgóeszköz átengedésre vonatkozó jogszabályi feltételeknek nem felelt meg. Az átutalt összeg felhasználására az alperes nem volt jogosult, mert ekkor már a szakcsoport megszűnt. Ezért az alperes jogalap nélkül gazdagodott. A felperes által visszakövetelt összeget ugyanis a tagok adótartozására fordította, mely tartozásokért a vonatkozó jogszabály alapján a gesztor a felelős. A jogalap nélküli gazdagodást a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése alapján köteles visszafizetni. Az állam javára való marasztalás a Legfelsőbb Bíróság 7. sz. Irányelvének 3. és 4. pontja alapján történt.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolása szerint az 1985. január 31-én megkötött szerződés nem ment foganatba, az alperes a keretében működő szakcsoporttal annak megszűnésekor nem számolt el, az a felperesnél nem alakult újjá. A felperes így a 10 308 908 Ft-ot tartozatlanul fizette, ezért azt a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes köteles visszafizetni. Az indokolás szerint amennyiben az alperesnek nem volt tudomása arról, hogy az újból megnyitott számlára milyen befizetések történtek, úgy az alperes a kárt önmagának okozta, melyet másra nem háríthat át.
Az első- és másodfokú ítélet ellen - azok megalapozatlansága miatt - a Legfelsőbb Bíróság elnöke törvényességi óvást emelt.
Az óvás alapos.
Az iratokból egyértelműen megállapítható, hogy az alperessel kötött szerződésben a felperes kötelezte magát arra, hogy amennyiben a szakcsoport által a tartozások rendezésére az alpereshez átutalt 1 millió forint nem lenne elegendő, teljesíti a szakcsoport 1983-1984. évi tevékenységével kapcsolatos adó- és társadalombiztosítási fizetési, kötelezettséget. E megállapodással a felperes a szakcsoport vagyonát, azaz végső soron a szakcsoportot korábban befogadó alperesi szövetkezetet terhelő tartozást vállalta át [Ptk. 332. § (1) bek.]. Ezt a szerződést teljesítette akkor, amikor a peresített összeget átutalta - függetlenül attól, hogy ennek jogcímét forgóeszköz átengedésében jelölte meg -, a köztartozások ebből az összegből kerültek rendezésre. Az átutalt összeg felhasználása tehát a szerződésben kikötött célra történt.
A szakcsoport és az alperes jogviszonyára irányadó 26/1981. (IX. 5.) MT rendelet 13. §-ának (3) bekezdése szerint a szakcsoport megszűnése esetén a tartozások kiegyenlítése és a szövetkezet vagy más gazdálkodó szervezet által átengedett vagyoni eszközök levonása után fennmaradó, a szakcsoport céljára elkülönülve nyilvántartott vagyon a tagok között személyes közreműködésük és vagyoni hozzájárulásuk arányában osztható fel.
A felperes - az ügy körülményeiből megállapíthatóan - azért vállalta a tartozások kiegyenlítését, hogy a szakcsoport vagyonát ne kelljen a szakcsoportot terhelő tartozásokra fordítani, azt a tagok hozzá átvihessék. Ennek érdekében született meg a perbeli megállapodás, melynek keretében a szakcsoport és a termelőszövetkezet közötti elszámolás meg is történt.
Sem a tartozásátvállalást, sem pedig az említett elszámolási módot a törvény nem tiltja, és nem írja elő kötelezően azt sem, hogy a tagok akarata ellenére a megmaradt vagyont fel kellene osztani. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés szóhasználata szerint a vagyon "felosztható", ez tehát nem kötelező. A felék megállapodása így jogszabályba nem ütközik, a szerződés semmisségére alapítva az alperes marasztalására nincsen jogi lehetőség.
Más kérdés, hogy a szerződés egyéb okból nem érvénytelen-e, illetve, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményei alkalmazhatók-e. A felperes az eljárás során arra hivatkozott, hogy a szerződés azért nem mehetett foganatba, mert a "gesztorváltáshoz" az adóhatóság nem járult hozzá, tehát tévedésben volt [Ptk. 210. § (1) bek.], amikor abban a feltevésben szerződött, hogy a szakcsoport, vagyona felosztása nélkül, nála működik tovább. A tényállás hiányossága miatt nem állapítható meg, hogy a pénzügyi hatóság olyan jellegű határozatot hozott-e, amellyel a peres felek a szerződés megkötésekor nem számolhattak, és ez a szerződési akaratukat mennyiben befolyásolta volna. Vannak-e a szerződésnek adózási szempontból olyan következményei, melyek az adóhatóság jóváhagyását tették volna szükségessé, illetve olyanok, amelyek a felek szerződési akaratára kihatással lehettek. A tényállásnak ez a része tisztázatlan, mivel az iratok között elfekvő másodfokú adóhatósági határozat indokolásából, illetve az abban felhívott jogszabályokból csak arra lehet következtetni, hogy az adóhatóság az adótartozás elengedésére, mérséklésére, illetve halasztására nem látott jogi lehetőséget.
Nem mellőzhető ezért az ügyben eljárt adóhatóság megkeresése, valamint mindkét fokú államigazgatási határozat beszerzése annak tisztázása végett, hogy a felperes milyen kérelemmel fordult az adóhatósághoz, és volt-e valamilyen adóigazgatási akadálya a megkötött szerződés teljesítésének.
A nyilvántartási és könyvviteli adatok megvizsgálásával tisztázni kell továbbá azt is, miként alakult a kisszövetkezet személyi állománya, és mi lett a szakcsoport vagyonának sorsa.
A tényállás megfelelő felderítése után lehet csak állást foglalni abban a kérdésben, hogy sikerrel támadta-e a felperes a szerződést, illetve az érvénytelenség jogkövetkezményei alkalmazhatók-e.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mind az elsőfokú, mind a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Eln. Tan. G. törv. 30 374/1989. sz.)