adozona.hu
BH 2013.6.147
BH 2013.6.147
Az ideiglenes védelem alá helyezés hatósági eljárás, amely nem jelenti, hogy annak tárgya műemlék lenne, vagy akár csak műemléki értékkel bírna. A büntetőjog azonban nem a hatósági eljárást, hanem a műemléket védi [Btk. 216. §, 2001. évi LXIV. törvény].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban a városi bíróság a 2011. július 17. napján kihirdetett ítéletével a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett műemlék megrongálásának bűntettében [Btk. 216. § (1) és (2) bekezdés].
Ezért a II. rendű és III. rendű terheltet 8-8 hónapi, a IV. rendű terheltet 1 évi - mindhárom esetben végrehajtásában 2-2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, és mindhárom terheltet külön-külön...
BH 2013.6.147 Az ideiglenes védelem alá helyezés hatósági eljárás, amely nem jelenti, hogy annak tárgya műemlék lenne, vagy akár csak műemléki értékkel bírna. A büntetőjog azonban nem a hatósági eljárást, hanem a műemléket védi [Btk. 216. §, 2001. évi LXIV. törvény].
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban a városi bíróság a 2011. július 17. napján kihirdetett ítéletével a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett műemlék megrongálásának bűntettében [Btk. 216. § (1) és (2) bekezdés].Ezért a II. rendű és III. rendű terheltet 8-8 hónapi, a IV. rendű terheltet 1 évi - mindhárom esetben végrehajtásában 2-2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, és mindhárom terheltet külön-külön 800 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte, melynek meg nem fizetése esetén annak 10 000 forintonként egy-egy napi szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról rendelkezett.
Egyben a II. rendű terheltet az ellene jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette [Btk. 316. § (1) bekezdés és (5) bekezdés a) pont] és a számvitel rendje megsértése vétsége [Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
A magánfél polgárjogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.
Védelmi fellebbezés nyomán eljárva a törvényszék mint másodfokú bíróság a 2012. január 24. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy csupán az ítélet bevezető részét helyesbítette - az elsőfokú bíróság által megtartott tárgyalás időpontja helyesen: 2011. április 14. -, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a II. rendű, III. rendű, IV. rendű terheltek tekintetében helybenhagyta.
Az irányadónak tekintendő tényállás alapján az eljárt bíróságok vizsgálták, hogy a megállapított tények maradéktalanul kimerítik-e a Btk. 216. § (1) és (2) bekezdésében írt műemlék megrongálása bűncselekmény törvényi tényállását. Mivel ezen bűncselekmény tényállási elemét képező műemlék fogalmát a Btk. nem határozza meg, ezért a háttér-jogszabályként alkalmazandó, a Kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. tv. alapján (szaktörvény) kellett az eljárt bíróságoknak állást foglalnia abban a kérdésben, hogy jelen esetben az ideiglenes védelemmel érintett épület a büntetőjog szempontjából műemléknek minősül-e.
Az elsőfokú bíróság a szaktörvény 7. § 8. pontjának, 31. § (1) bekezdés b) pontjának és a 34. § (3) bekezdésének összevetése alapján vizsgálta, hogy a műemlék és az ideiglenes védelem alá helyezett épület kategóriája a büntetőjog szempontjából azonosnak tekintendő-e. Ennek során a jogszabály nyelvtani, történeti, rendszertani és logikai értelmezése alapulvételével kifejtett álláspontja szerint a védettség a szaktörvény 31. § (1) bekezdése szerinti ideiglenes védelem alá helyezéssel, vagy 32. § szerinti műemlékké nyilvánítással jön létre.
Hivatkozott arra, hogy a védetté nyilvánításnak a listás, ideiglenes védelem formájában meghatározott módja egyértelműen utal arra, hogy az ideiglenes védelem azért szükséges, hogy a műemléki érték ne semmisüljön meg. Ezért a nyelvtani értelmezés alapján az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, ebből következően az ideiglenes védelem alá helyezett ingatlan is műemléknek minősül. Ekként a II., III. és IV. rendű terheltek cselekvősége megvalósítja a Btk. 216. § (1) és (2) bekezdése szerinti műemlék megrongálásának bűntettét.
A másodfokú bíróság ítéletének jogi indokolása körében kiemelte, hogy a Kft.-vel megkötött adásvételi szerződések színlelt szerződések voltak, melyek kapcsán azok semmisségére a Ptk. 207. § (1) bekezdése alapján - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat, és a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Mindezekből következően a bűncselekmény elkövetésekor az érintett ingatlan tényleges tulajdonosa a Kft. volt.
A műemlék fogalmának meghatározása és a szaktörvény egyes rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása kapcsán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi indokokkal mindenben egyetértett.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a II. rendű, III. rendű és IV. rendű terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapítottan, a bűnösség megállapítása miatt, bűncselekmény hiánya okából a terheltek felmentése érdekében.
Indokai szerint a Btk. 216. §-a szerinti műemlék megrongálásának bűncselekménye alapján csak a műemlékké nyilvánítást követő rongálás, megsemmisítés büntetendő. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 8. pontja szerint ugyanis műemlék az, amit a szaktörvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak.
Jelen ügy tárgyát képező épület erre vonatkozó miniszteri rendelet hiányában nem volt műemlék, így annak lebontása nem valósíthatta meg a műemlék rongálásának bűncselekményét.
Álláspontja szerint a csupán feltételezett, de véglegesen azzá nem minősített műemléki érték megrongálásához jogszabály nem fűz büntetőjogi következményt, csak közigazgatási jogi következményeket.
Hivatkozott arra, hogy a szaktörvény 31. § (3) bekezdése szerint az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra főszabályként a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, azonban a kivétel éppen arra vonatkozik, ami alá tartozik az engedély nélküli bontás, mint építésügyi hatósági jogkörbe tartozó szabálytalanság, ami egyben az örökségvédelmi szabályok megsértését is jelenti. Az ideiglenes védelem a műemlék értékállagának megőrzését szolgálja, de nem teszi lehetővé a teljes körű helyreállítás kényszerítését, amint azt a szaktörvényhez fűzött indokolás is tartalmazza.
Utalt továbbá arra, hogy a büntetőjog esetében kiterjesztő értelmezésnek nincs helye. Ideiglenes védettségből ritkán lesz műemléki védettség, az örökségvédelmi bírságról szóló 191/2001. (X. 18.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése szerint pedig ideiglenesen védett épület megrongálása esetén a bírság maximuma 10%-a annak, mint ami a műemlék megrongálására vonatkozik. Ez utóbbi rendelkezésből is következően még közigazgatási jogilag sem azonos jogkövetkezmények fűződnek az ideiglenes védelem alatt álló épület, és a műemlékké nyilvánított ingatlan megrongálásához, megsemmisítéséhez.
A Legfőbb Ügyészség átiratában az indítványt alaptalannak tartotta, és mindhárom terhelt tekintetében a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
Indokai szerint az eljárt bíróság a 2001. évi LXIV. törvény alapján helyesen értelmezte úgy, hogy az ideiglenes védelem alá helyezett műemléki érték is műemléknek minősül.
Kifejtette továbbá, hogy a jogerősen kiszabott büntetések végrehajtásának felfüggesztését sem tartja indokoltnak.
A védő - a Legfőbb Ügyészség átiratára - az indítványával egyező tartalmú észrevételt tett.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jogszabály megsértése miatt kerül sor.
A Btk. 1998. július 1-jétől változatlan szöveggel - ekként elkövetéskor és elbíráláskor egyaránt - hatályos 216. § (1) bekezdése szerint bűntettet követ el, aki a tulajdonában álló műemléket megrongálja, a (2) bekezdés szerint pedig súlyosabban minősülő cselekmény, ha az (1) bekezdés szerinti műemléket megsemmisíti, vagy olyan helyrehozhatatlan károsodást idéz elő, amelynek következtében az elveszti műemléki jellegét.
A törvényi tényállás kerettényállás, a rendelkezés tartalmát más jogterülethez tartozó jogszabály tölti ki tartalommal, ami egyben azt is jelenti, hogy a büntetőjog más jogszabály védelmét biztosítja.
Jelen esetben ez az elkövetés tárgyának meghatározására vonatkozik.
Az idézett törvényi tényállás ugyanakkor nyitott törvényi tényállás is, mivel az elkövetési magatartást nem határozza meg közelebbről, ami szükségképpen eredmény bűncselekményt tételez. Az elkövetési magatartás az eredményt előidéző legkülönfélébb tevékenység, vagy annak bekövetkeztét meg nem akadályozó mulasztás lehet. Az eredmény a műemléki állag sérelme, megsemmisülése, vagy műemléki jellegének elvesztése.
A tényállásszerűség szempontjából egyaránt jelentősége van az elkövető alanyiságának, mivel csak az lehet elkövető, aki a műemlék tulajdonosa; az elkövetői magatartásnak; az elkövetési tárgynak, amin, illetve ami ellen az elkövetői magatartást kifejtették.
Az irányadó tényállás szerint mindhárom terhelt tudta, amikor 2007 szeptemberében az adott ingatlant a várostól megvásárolta, hogy az azon álló épület ideiglenes műemlékvédelem alatt áll.
Mindezek után eldöntendő kérdés az, hogy az elbontott épület a Btk. 216. §-a törvényi tényállása szerinti elkövetési tárgynak tekintendő-e.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
- 4. § (1) bekezdése szerint a kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége.
Tilos a kulturális örökség védett elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása.
- 7. § 5. pontja szerint a kulturális örökség elemei: régészeti örökség, műemléki értékek, valamint a kulturális javak;
- 7. § 8. pontja szerint műemlék: az olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítanak;
- 7. § 10. pontja szerint műemléki érték: minden olyan építmény, kert, temető, vagy temetkezési hely, terület (illetve ezek maradványa), valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt;
- 7. § 26. pontja szerint védett örökségi elem: az e törvény erejénél fogva védelem alatt álló, illetve miniszteri rendelettel, vagy hatósági eljárás során védetté nyilvánított kulturális örökségi elem.
Következésképpen
- a műemléki érték és a műemlék különböző fogalom;
- műemlék az olyan műemléki érték, amelyet jogszabállyal védetté nyilvánítottak;
- a jogszabállyal védetté nyilvánított műemléki érték, mint műemlék az egyik eleme a kulturális örökségnek, s ekképp a nemzet egészének szellemi értékeit hordozza.
Lényeges, hogy a szaktörvény szerint a kulturális örökség három eleme védetté nyilvánításának különböző módja van; a törvény
- 15. § (1) bekezdése szerint a régészeti lelőhelyet a miniszter rendeletben nyilvánítja védetté;
- 32. § (1) bekezdése szerint a műemléki értéket a miniszter rendeletben nyilvánítja védetté;
- 46. § szerint bizonyos kulturális javak törvény erejénél fogva védettek; (a kulturális javak a kulturális örökség múló elemei);
- 47. § (1) bekezdése szerint egyéb kulturális javakat a hatóság nyilvánítja védetté;
- 48. § (2) bekezdése szerint a hatóság által elindított védetté nyilvánítási eljárás alá vont kulturális javak a törvény erejénél fogva ideiglenesen védettek.
Mindemellett az 5/A. § (1) bekezdése szerint a Világörökségi Listára felvett magyarországi helyszínek, a kulturális és természeti örökség kiemelkedő jelentőségű elemeiként régészeti, műemléki, illetőleg - külön jogszabályban meghatározottak szerint - természeti védelem alatt állnak, a Világörökségi Listára felvett műemléki érték tehát törvény erejénél fogva védett.
Következésképpen műemlék esetében a védetté nyilvánítás szempontjából egyedül a 7. § 8. pontjának van jelentősége (a 7. § 26. pontjának pedig nincs).
Kétségtelen, hogy nem a miniszter döntése - rendeletalkotása - teremti a műemléki értéket, a műemléki érték vagy megvan, vagy nincs; ugyanakkor a miniszter rendeletében a műemléki érték meglétét deklarálja, viszont a műemléki érték deklarálása nélkül a műemléki értékre hivatkozás sem lehet feltétlen.
A védetté nyilvánítási eljárás és az ideiglenes védelem alá helyezés két különböző eljárás.
A d=702316 ssz=1>2001. évi LXIV. törvényhez fűzött indokolás szerint:
"a műemlékvédelem két nagy feladatkörből tevődik össze: a műemléki értékek megállapításából és a műemléki érték fennmaradásának biztosításából.
A védetté nyilvánítás a műemléki érték megállapítását célzó szakmai feladatsor utolsó fázisa, amelyben tudományos kutatás és összehasonlító értékelés alapján megállapítást nyer, hogy a szóban forgó műemléki érték országos jelentőséggel bír, ezért védetté nyilvánítása indokolt."
A védetté nyilvánítási eljárás tehát a műemléki érték védelmét célzó szakmai előkészítő és nem hatósági eljárás (BH 2010.77. számú eseti döntés, KGD 2010.84. szám alatt közzétett eseti döntés).
A 2001. évi LXIV. törvény 31. § (1) bekezdése szerint pedig a hatóság a műemléki védelemre javasolt ingatlant a védetté nyilvánítás előkészítésének megindításával egyidejűleg, vagy ha megsemmisülés fenyeget, soron kívül, legfeljebb 1 évre, ideiglenes védelem alá helyezheti, ami egyszer 1 évvel meghosszabbítható.
Következésképpen az ideiglenes védelem alá helyezés a hatóság eszköze; az ideiglenes védelem alá helyezés nem jelenti a műemléki érték megállapítását, meglétét.
Ha pedig nem lehet a műemléki értéket adottnak venni, akkor nem lehet műemlékről sem beszélni; ha pedig nem lehet műemlékről beszélni, akkor nem lehet hozzá büntetőjogi felelősségre vonást sem kapcsolni.
A 2001. évi LXIV. törvény ugyanis egyértelműen meghatározza, hogy mi a műemlék, és azt is, hogy a műemléki érték mikortól műemlék, a Btk. pedig kifejezetten és kizárólag a műemlék fogalmat használja.
A törvényi tényállás kerettényállás, ami azonban nem jelenti, hogy a szaktörvényben egyértelműen meghatározott fogalom tartalmát - ami egyébként nem gyűjtő, hanem status fogalom (tehát egy minőséget, állapotot jelent) - tágítani lehetne.
A Btk. a műemlék megrongálása bűncselekményének törvényi tényállási elemei meghatározása révén nem a védettséget általában, hanem a műemlékké nyilvánítással elnyert védettséget védi. Ennek során nem a Btk. mondja meg - értelmező rendelkezés hiányában -, hogy mi a műemléki érték, mi a műemlék, hanem a szaktörvény. A szaktörvényből azonban a Btk. a végső - és nem a közbenső fogalmat veszi át.
Ez a két normatív (szaktörvényi és büntető törvényi) tartalom közötti kapcsolat lényege. A szaktörvényen belül a műemlék fogalma egyértelműen meghatározott, az nem egy közbenső, hanem egy végső fogalom.
Ebből következően ez tekintendő büntetőjogilag védettnek, büntetőjogilag védett értéknek.
Egyébként maga a szaktörvény sem tekint a még nem műemlék műemléki értékre úgy, mint véglegesen meglévő értékre. Szintén a szaktörvényhez fűzött indokolás szerint ugyanis:
"a törvény világossá teszi, hogy az ideiglenes védelem fennállása csak a szóban forgó műemléki érték állagának megőrzését, illetve az állagromlás megelőzését szolgáló munkálatok elvégzésére kötelezheti a tulajdonost, az ideiglenes védelem nem teszi lehetővé a hatóság számára a teljes körű helyreállítás kikényszerítését".
Ezt támasztja alá az is, hogy a szaktörvényben a 48. § (2) bekezdésében a kulturális javak védetté nyilvánítására vonatkozó rendelkezések között van olyan szabály, ami kifejezetten belépteti a törvénynél fogva védelmet a védettség felé haladó hatósági eljárás közben. Ilyen rendelkezés azonban a műemlékekre vonatkozóan nincsen a törvényben.
Következésképpen az ideiglenes védettség nem azonos a végleges védettséggel, tehát nem lehet azt mondani, hogy az ideiglenes védelem alatt állás feltétlen azt jelenti, mint a végleges védettség.
Ha pedig ezt nem lehet mondani, akkor nincs mód erre alapítottan büntetőjogi felelősségre vonásnak, mert az a törvény kiterjesztő értelmezésén alapulna egy olyan törvényi tényállás esetében, ami egyszerre keret- és nyitott tényállás.
Büntetőjogban jogalkalmazó kiterjesztő értelmezésnek nincs helye, az ugyanis ellentétes lenne az előre látható, így elkerülhető, ezért elvárható, tehát felróható láncolattal.
Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB. határozata óta is számos határozatában kifejtette a következőket.
"A jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak, és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előre láthatóak legyenek." (ABH 1992.77., és 84. szám)
"Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Az alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátozni kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazó részéről." [ABH 1992/167., 176., 47/2000. (XII. 14.) AB Határozat, 53/2002. (XI. 28.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság felidézett határozatainak tartalmából, a nullum crimen sine lege elvéből következően ha jogszabály meghatározza egy adott fogalom tartalmát, akkor a jogszabályi meghatározottság irányadó, és annak köre nem tágítható, ez ugyanis nyilvánvalóan a terheltek terhére eső kiterjesztő értelmezést jelentene (Kúria Bfv.III.224/2012/15. számú eseti döntés).
Mindezek tükrében a szaktörvényhez fűzött indokolásból a következőket szükséges felidézni:
- a védetté nyilvánítás és a védettség törlése természetes határvonalat jelent a jogszabálynak az adott kulturális örökségi elemre vonatkoztathatósága tekintetében;
- a védett műemléki érték = műemlék vonatkozásában a műemléki érték és a műemlék közötti különbség nem immanens értékben rejlik, hanem csupán a jogszabály általi védettség tekintetében húzható meg.
Következésképpen az ideiglenes védelem alá helyezés nem jelenti, hogy annak tárgya műemléki értékkel bír, különösen nem jelenti azt, hogy műemlék lenne.
Az ideiglenes védelem, az ideiglenes védelem alá helyezés hatósági eljárás, a Btk. azonban nem a hatósági eljárást, hanem a műemléket határozza meg elkövetési tárgyként, és ekként azt részesíti büntetőjogi védelemben.
Kétségtelen, hogy a terheltek megszegték a szaktörvény 31. § (3) bekezdésére figyelemmel a 45. § (1) bekezdést, amely szerint az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, műemléket pedig nem lehet elbontani.
Azonban a 31. § (3) bekezdése nem jelenti azt, hogy az ideiglenes védelem alatt álló ingatlan műemlék lenne, a Btk. pedig kifejezetten a műemléket - tehát a miniszteri rendelettel védetté nyilvánított műemléki értéket - tekinti védett tárgyának.
Különbség van tehát szaktörvényi védettség és a büntetőjogi védettség fogalmisága között.
A szaktörvény fogalmisága tágabb körben hoz létre védelmet, ekként szigorúbb, amit azonban a büntetőjogi védettség fogalomrendszere nem követ; s azt a törvényi tényállás tiszta nyelvtani értelme szerint, de a jogrendszer egészét alapul vevő értelmezés szerint sem lehet érvényesíteni.
Ennélfogva nem helyes az eljárt bíróságoknak a Kúria közigazgatási ügyben hozott eseti döntésében kifejtettekre történő hivatkozása sem, minthogy az említett határozatból csupán az következik, hogy az ideiglenes védettség is a szaktörvény alapján létrehozott egyfajta védettséget jelent, az azonban nem azonos a büntetőjog fogalomrendszerébe illeszkedő - miniszteri rendelettel védetté nyilvánított műemléki érték - védett jogtárggyal.
A szaktörvény előírásait megszegő felrótt cselekmény a 2001. évi LXIV. törvény 82. §-a alapján, és a 191/2001. (X. 18.) Kormányrendelet szerint meghatározott örökségvédelmi bírság kiszabására alkalmas, melynek azzal a természetes vagy jogi személlyel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel szemben van helye, aki a szaktörvényben engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül, vagy attól eltérő módon végzi, illetve a védetté nyilvánított, vagy e törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökség elemeit jogellenesen megsemmisíti, megrongálja.
Megjegyzi továbbá a Kúria, hogy a műemlékvédelem hazai kezdetétől fogva - az 1881. évi XXXIX. törvénycikk óta - az a gyakorlat, hogy az büntetendő, ha a védettnek nyilvánított műemléket rongálják, vagy semmisítik meg [1881. évi XXXIX. törvénycikk 3. §, 16. §; 1949. évi 13. tvr. 29. § (1) bekezdés a) pont, és 17/1968. (IV. 14.) Kormányrendelet 136. §].
Utal továbbá a Kúria arra is, hogy a kifejtettekkel ellentétes nemzetközi jogi norma sincs, és az Európai Unió tagállamaival alkalmazandó uniós jog keretében erre vonatkozó más rendelkezés sincs.
A szaktörvény 88. §-ában írt - európai jogszabályokhoz történő közelítés keretében hivatkozott - a Tanács 3911/92/EGK számú rendelete ugyanis a kulturális javak kiviteléről, míg a Bizottság 752/93/EGK rendelete a kulturális javak kiviteléről szóló tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról tartalmaz követendő normákat.
Mindemellett rámutat a Kúria arra is, hogy a Btk. Különös Részi törvényi tényállásainak rendszerét áttekintve a 216. §-t követő másik két törvényi tényállás, így a 216/A. § és a 216/B. § ugyanazon szaktörvény másik tárgyát, a kulturális javakat illetően egyértelműen akként rendelkezik, hogy a kulturális javak körébe tartozó és védett tárgy megrongálása stb. képez bűncselekményt.
A törvényi tényállások ekként való megfogalmazása is egyértelművé teszi a védett jogtárgy jellegét.
Az irányadó tényállásból kitűnően nem kétséges, hogy
- a terheltek tisztában voltak azzal, milyen cél érdekében cselekszenek, ennek során gazdasági érdekükből fakadóan az érintett telekre volt szükségük épület nélkül;
- ennek érdekében színlelt ügyleteket is kötöttek;
- az érintett épület ideiglenes védelem alá volt helyezve, ugyanakkor nem volt műemlék.
Ekként a Kúria a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a jogerős ítéletet megváltoztatta, és a II. rendű, III. rendű, IV. rendű terhelteket a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontja, és a Be. 331. § (1) bekezdés alapján - bűncselekmény hiánya okából - a műemlék megrongálásának bűntette [Btk. 216. § (1) és (2) bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette.
(Kúria Bfv. III. 707/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria Budapesten, a 2012. év november hó 20. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő
í t é l e t e t:
A műemlék megrongálásának bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban volt büntetőügyben a II. rendű, III. rendű és IV. rendű terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Szombathelyi Városi Bíróság 8.B.110/2010/77. számú, illetőleg a Szombathelyi Törvényszék 3.Bf.368/2011/3. számú ítéletét a II. rendű, III. rendű és IV. rendű terhelt tekintetében megváltoztatja, a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű terheltet a társtettesként elkövetett műemlék megrongálásának bűntette [Btk. 216. § (1) és (2) bekezdés] miatt emelt vád alól felmenti.Elrendeli a II. rendű terhelt által pénzmellékbüntetés címén eddig befizetett 200 000 (kettőszázezer) forint, a III. rendű terhelt által pénzmellékbüntetés címén eddig befizetett 200 000 (kettőszázezer) forint és a IV. rendű terhelt által pénzmellékbüntetés címén befizetett 800 000 (nyolcszázezer) forint, valamint a IV. rendű terhelt által bűnügyi költség címén befizetett 147 070 (száznegyvenhétezer-hetven) forint összegnek a befizetéstől a visszatérítés időpontjáig eltelt időre számított mindenkori törvényes kamatával együtt történő visszafizetését.
Az ítélet ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban a Szombathelyi Városi Bíróság a 2011. július 17. napján kihirdetett 8.B.110/2010/77. számú ítéletével a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett műemlék megrongálásának bűntettében [Btk. 216. § (1) és (2) bekezdés].Ezért a II. rendű és III. rendű terheltet 8-8 hónapi, a IV. rendű terheltet 1 évi - mindhárom esetben végrehajtásában 2-2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, és mindhárom terheltet külön-külön 800 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte, melynek meg nem fizetése esetén annak 10 000 forintonként egy-egy napi szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról rendelkezett.
Egyben a II. rendű terheltet az ellene jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette [Btk. 316. § (1) bekezdés és (5) bekezdés a) pont] és a számvitel rendje megsértése vétsége [Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
A magánfél polgárjogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.
Kötelezte továbbá a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű terheltet egyetemlegesen (az I. rendű, az V. rendű és VI. rendű terhelttel együtt) 882 407 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Védelmi fellebbezés nyomán eljárva a Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2012. január 24. napján meghozott 3.Bf.368/2011/3. számú ítéletével az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy csupán az ítélet bevezető részét helyesbítette - az elsőfokú bíróság által megtartott tárgyalás időpontja helyesen: 2011. április 14. -, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a II. rendű, III. rendű, IV. rendű terheltek tekintetében helybenhagyta.
Az irányadónak tekintendő tényállás alapján az eljárt bíróságok vizsgálták, hogy a megállapított tények maradéktalanul kimerítik-e a Btk. 216. § (1) és (2) bekezdésében írt műemlék megrongálása bűncselekmény törvényi tényállását. Mivel ezen bűncselekmény tényállási elemét képező műemlék fogalmát a Btk. nem határozza meg, ezért a háttér-jogszabályként alkalmazandó, a Kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. tv. alapján (szaktörvény) kellett az eljárt bíróságoknak állást foglalnia abban a kérdésben, hogy jelen esetben az ideiglenes védelemmel érintett P. Cs. a büntetőjog szempontjából műemléknek minősül-e.
Az elsőfokú bíróság a szaktörvény 7. § 8. pontjának, 31. § (1) bekezdés b) pontjának és a 34. § (3) bekezdésének összevetése alapján vizsgálta, hogy a műemlék és az ideiglenes védelem alá helyezett épület kategóriája a büntetőjog szempontjából azonosnak tekintendő-e. Ennek során a jogszabály nyelvtani, történeti, rendszertani és logikai értelmezése alapulvételével kifejtett álláspontja szerint a védettség a szaktörvény 31. § (1) bekezdése szerinti ideiglenes védelem alá helyezéssel, vagy 32. § szerinti műemlékké nyilvánítással jön létre.
Hivatkozott arra, hogy a védetté nyilvánításnak a listás, ideiglenes védelem formájában meghatározott módja egyértelműen utal arra, hogy az ideiglenes védelem azért szükséges, hogy a műemléki érték ne semmisüljön meg. Ezért a nyelvtani értelmezés alapján az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, ebből következően az ideiglenes védelem alá helyezett ingatlan is műemléknek minősül. Ekként a II., III. és IV. rendű terheltek cselekvősége megvalósítja a Btk. 216. § (1) és (2) bekezdése szerinti műemlék megrongálásának bűntettét.
A másodfokú bíróság ítéletének jogi indokolása körében kiemelte, hogy az I. Kft. által a K. Kft.-vel, majd később az M. Kft.-vel megkötött adásvételi szerződések színlelt szerződések voltak, melyek kapcsán azok semmisségére a Ptk. 207. § (1) bekezdése alapján - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat, és a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Mindezekből következően a bűncselekmény elkövetésekor az érintett ingatlan tényleges tulajdonosa az I. Kft. volt.
A műemlék fogalmának meghatározása és a szaktörvény egyes rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása kapcsán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi indokokkal mindenben egyetértett.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a II. rendű, III. rendű és IV. rendű terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapítottan, a bűnösség megállapítása miatt, bűncselekmény hiánya okából a terheltek felmentése érdekében.
Indokai szerint a Btk. 216. §-a szerinti műemlék megrongálásának bűncselekménye alapján csak a műemlékké nyilvánítást követő rongálás, megsemmisítés büntetendő. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 8. pontja szerint ugyanis műemlék az, amit a szaktörvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak.
Jelen ügy tárgyát képező P. épület erre vonatkozó miniszteri rendelet hiányában nem volt műemlék, így annak lebontása nem valósíthatta meg a műemlék rongálásának bűncselekményét.
Álláspontja szerint a csupán feltételezett, de véglegesen azzá nem minősített műemléki érték megrongálásához jogszabály nem fűz büntetőjogi következményt, csak közigazgatási jogi következményeket.
Hivatkozott arra, hogy a szaktörvény 31. § (3) bekezdése szerint az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra főszabályként a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, azonban a kivétel éppen arra vonatkozik, ami alá tartozik az engedély nélküli bontás, mint építésügyi hatósági jogkörbe tartozó szabálytalanság, ami egyben az örökségvédelmi szabályok megsértését is jelenti. Az ideiglenes védelem a műemlék értékállagának megőrzését szolgálja, de nem teszi lehetővé a teljeskörű helyreállítás kényszerítését, amint azt a szaktörvényhez fűzött indokolás is tartalmazza.
Utalt továbbá arra, hogy a büntetőjog esetében kiterjesztő értelmezésnek nincs helye. Ideiglenes védettségből ritkán lesz műemléki védettség, az örökségvédelmi bírságról szóló 191/2001. (X. 18.) Kormányrendelet 2. § (2) bekezdése szerint pedig ideiglenesen védett épület megrongálása esetén a bírság maximuma 10 %-a annak, mint ami a műemlék megrongálására vonatkozik. Ez utóbbi rendelkezésből is következően még közigazgatási jogilag sem azonos jogkövetkezmények fűződnek az ideiglenes védelem alatt álló épület, és a műemlékké nyilvánított ingatlan megrongálásához, megsemmisítéséhez.
A Legfőbb Ügyészség BF.1670/2012-1-II. számú átiratában az indítványt alaptalannak tartotta, és mindhárom terhelt tekintetében a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
Indokai szerint az eljárt bíróság a 2001. évi LXIV. törvény alapján helyesen értelmezte úgy, hogy az ideiglenes védelem alá helyezett műemléki érték is műemléknek minősül.
Kifejtette továbbá, hogy a jogerősen kiszabott büntetések végrehajtásának felfüggesztését sem tartja indokoltnak.
A védő - a Legfőbb Ügyészség átiratára - az indítványával egyező tartalmú észrevételt tett.
A Kúria az ügyben a Be. 420. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott. A védő a nyilvános ülésen, felszólalásában kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok a terheltek büntetőjogi felelősségét tételes jogszabályi rendelkezés hiányában, jogalkotói szándékra, jogszabályi értelmezési módszerekre alapítva határozták meg. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság BH 2007.36. szám alatt közzétett eseti döntésében kifejtett - a természetkárosítás bűncselekményéhez kapcsolódó - jogi álláspontjára. Ennek lényege szerint a büntetőjogilag szankcionálható növényi életközösség is kizárólag jogszabályban, miniszteri rendeletben nyilvánítható védetté, ilyen aktus híján jogilag elismert védettségről nem lehet szó.
A legfőbb ügyész képviselője a nyilvános ülésen tett felszólalásában hangsúlyozta - a Kúria Kfv.II.39.119/2007/6. számú döntésében kifejtett indokok alapján -, hogy az ideiglenes védettség azonos a műemléki védettséggel, és előbbi esetben a büntetőjog az ideiglenes védelem alá helyezésről szóló határozat végrehajtásához fűzött érdekeket támogatja.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jogszabály megsértése miatt kerül sor.
A Btk. 1998. július 1-től változatlan szöveggel - ekként elkövetéskor és elbíráláskor egyaránt - hatályos 216. § (1) bekezdése szerint bűntettet követ el, aki a tulajdonában álló műemléket megrongálja, a (2) bekezdés szerint pedig súlyosabban minősülő cselekmény, ha az (1) bekezdés szerinti műemléket megsemmisíti, vagy olyan helyrehozhatatlan károsodást idéz elő, amelynek következtében az elveszti műemléki jellegét.
A törvényi tényállás kerettényállás, a rendelkezés tartalmát más jogterülethez tartozó jogszabály tölti ki tartalommal, ami egyben azt is jelenti, hogy a büntetőjog a más jogszabály védelmét biztosítja.
Jelen esetben ez az elkövetés tárgyának meghatározására vonatkozik.
Az idézett törvényi tényállás ugyanakkor nyitott törvényi tényállás is, mivel az elkövetési magatartást nem határozza meg közelebbről, ami szükségképpen eredmény bűncselekményt tételez. Az elkövetési magatartás az eredményt előidéző legkülönfélébb tevékenység, vagy annak bekövetkeztét meg nem akadályozó mulasztás lehet. Az eredmény a műemléki állag sérelme, megsemmisülése, vagy műemléki jellegének elvesztése.
A tényállásszerűség szempontjából egyaránt jelentősége van
- az elkövető alanyiságának, mivel csak az lehet elkövető, aki a műemlék tulajdonosa;
- az elkövetői magatartásnak;
- az elkövetési tárgynak, amin, illetve ami ellen az elkövetői magatartást kifejtették.
Az irányadó tényállás alapján kétségtelen, hogy
- 2007. szeptember 12-én a terheltek által létrehozott I. Kft. K. városától megvásárolta az ingatlant is, rajta az úgynevezett P. épületével;
- majd 2007. november 14-én a terheltek Kft.-je ezt az ingatlant eladta a K. Kft.-nek 2 400 000 forint ellenében;
- ezt követően pedig 2008. március 20-án a K. Kft. eladta az ingatlant a M. Kft.-nek 3 000 000 forint ellenében.
A terheltek, amikor K. városától adásvételi szerződésekkel megvásárolták az ingatlant, annak tulajdonosaivá váltak.
A K. Kft.-vel kötött adásvétel azonban - amint azt az irányadó tényállás is tartalmazza - színlelt, tehát semmis szerződés volt.
A Ptk.
- 205. § (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának a kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre;
- a 207. § (1) bekezdése szerint a színlelt szerződés semmis;
- a 234. § (1) bekezdése szerint pedig a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.
A semmisség jogkérdés, s mint ilyen kérdés, megállapíthatóságának konkrét ténybeli alapokon kell állnia.
Az irányadó tényállás szerint:
- 2007 márciusában a terheltek azért hozták létre az I. Kft.-t, hogy megszerezzék az érintett terület tulajdonjogát, aminek értékesítésére azt megelőzően a város nyílt pályázatot hirdetett;
- 2007 szeptemberében a terheltek kft.-je az érintett területet megvásárolta, tudva arról, hogy azon ideiglenes műemléki védelem alá helyezett épület áll;
- a terheltek szándéka a megvett terület üres telekként való hasznosítása volt;
- 2007-ben a III. rendű terhelt ajánlatára az I. rendű terhelt 5 000 000 forint ellenében elvállalta az épület elbontása miatti felelősséget, s ennek fejében 2007. és 2008-ban a II. és III. rendű terhelttől összesen 3 500 000 forintot át is vett;
- 2007 augusztusában a terheltek 3 000 000 forintot adtak az I. rendű terheltnek, hogy saját Kft.-t alapítson;
- 2007 novemberében a terheltek eladták 2 400 000 forintért az érintett ingatlant az I. rendű terhelt Kft.-jének oly módon, hogy a 2 400 000 forint vételár összegét a II. rendű terhelt adta az I. rendű terheltnek, aki azt a terheltek Kft.-jének számlájára befizette.
Következésképpen a terheltek olyan Kft.-nek adták el a területet, mely gazdasági társaságot saját pénzükön hoztak létre, és az adásvétel ellenértéke is ténylegesen a saját pénzük volt.
Valójában tehát 2007 novemberében önmagukkal szerződtek - az adásvételi szerződésben közreműködő felek egyikének sem volt valós szerződési akarata -, ekként az nem más, mint színlelt szerződés, mely a Ptk. 207. § (1) bekezdése alapulvételével semmis.
Következésképpen 2008. március 19-én a terheltek kft.-je, az I. Kft. az érintett terület tulajdonosa volt.
Az irányadó tényállás szerint továbbá
- 2007 decemberében a terheltek szerződést kötöttek egy céggel, hogy az 2008. március 25-ig lebontja az épületet;
- 2008. március 18-án a terheltek megbízták a VI. rendű terheltet, aki vállalkozott az ingatlanon álló P. épületének lebontására, illetve a bontás megszervezésére;
- ennek megfelelően a VI. rendű terhelt a bontásra - hamis bontási engedély felhasználásával - megbízást adott egy személynek, aki másnap, 2008. március 19-én az épületet teljes egészében elbontotta.
Az irányadó tényállás szerint ugyanakkor
- 2005. november 2-án a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) igazgatója megindította az egyedi műemléki védetté nyilvánítást előkészítő eljárást a két hrsz. alatti területen álló volt L. K. P. épületegyüttesére vonatkozóan;
- 2007. június 8-án a KÖH s.-i irodája határozatával ideiglenes védelem alá helyezte az - időközbeni telekfelosztás eredményeként két másik hrsz. alá tartozó - épületeket;
- 2007. szeptember 6-án a KÖH elnöke az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy az ideiglenes védelem az egyik hrsz. alatti P. Cs-re és a másik hrsz. alatti készenléti raktár épületére vonatkozik;
- időközben a terület tovább felosztása folytán a P. Cs. 2007 augusztusában új hrsz. alá került.
Mindhárom terhelt tudta, amikor 2007 szeptemberben az adott ingatlant a várostól megvásárolta, hogy az azon álló épület ideiglenes műemlékvédelem alatt áll.
Mindezek után eldöntendő kérdés az, hogy az elbontott épület a Btk. 216. §-a törvényi tényállása szerinti elkövetési tárgynak tekintendő-e.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
- 4. § (1) bekezdése szerint a kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége.
Tilos a kulturális örökség védett elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása.
- 7. § 5. pontja szerint a kulturális örökség elemei: régészeti örökség, műemléki értékek, valamint a kulturális javak;
- 7. § 8. pontja szerint műemlék: az olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítanak;
- 7. § 10. pontja szerint műemléki érték: minden olyan építmény, kert, temető, vagy temetkezési hely, terület (illetve ezek maradványa), valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt;
- 7. § 26. pontja szerint védett örökségi elem: az e törvény erejénél fogva védelem alatt álló, illetve miniszteri rendelettel, vagy hatósági eljárás során védetté nyilvánított kulturális örökségi elem.
Következésképpen
- a műemléki érték és a műemlék különböző fogalom;
- műemlék az olyan műemléki érték, amelyet jogszabállyal védetté nyilvánítottak;
- a jogszabállyal védetté nyilvánított műemléki érték, mint műemlék az egyik eleme a kulturális örökségnek, s ekképp a nemzet egészének szellemi értékeit hordozza.
Lényeges, hogy a szaktörvény szerint a kulturális örökség három eleme védetté nyilvánításának különböző módja van; a törvény
- 15. § (1) bekezdése szerint a régészeti lelőhelyet a miniszter rendeletben nyilvánítja védetté;
- 32. § (1) bekezdése szerint a műemléki értéket a miniszter rendeletben nyilvánítja védetté;
- 46. § szerint bizonyos kulturális javak törvény erejénél fogva védettek; (a kulturális javak a kulturális örökség múló elemei);
- 47. § (1) bekezdése szerint egyéb kulturális javakat a hatóság nyilvánítja védetté;
- 48. § (2) bekezdése szerint a hatóság által elindított védetté nyilvánítási eljárás alá vont kulturális javak a törvény erejénél fogva ideiglenesen védettek.
Mindemellett az 5/A. § (1) bekezdése szerint a Világörökségi Listára felvett magyarországi helyszínek, kulturális és természeti örökség kiemelkedő jelentőségű elemeiként régészeti, műemléki, illetőleg - külön jogszabályban meghatározottak szerint - természeti védelem alatt állnak, a Világörökségi Listára felvett műemléki érték tehát törvény erejénél fogva védett.
Következésképpen műemlék esetében a védetté nyilvánítás szempontjából egyedül a 7. § 8. pontjának van jelentősége (a 7. § 26. pontjának pedig nincs).
Kétségtelen, hogy nem a miniszter döntése - rendeletalkotása - teremti a műemléki értéket, a műemléki érték vagy megvan, vagy nincs; ugyanakkor a miniszter rendeletében a műemléki érték meglétét deklarálja, viszont a műemléki érték deklarálása nélkül a műemléki értékre hivatkozás sem lehet feltétlen.
A védetté nyilvánítási eljárás és az ideiglenes védelem alá helyezés két különböző eljárás.
A d=702316 ssz=1>2001. évi LXIV. törvényhez fűzött indokolás szerint:
"a műemlékvédelem két nagy feladatkörből tevődik össze: a műemléki értékek megállapításából és a műemléki érték fennmaradásának biztosításából.
A védetté nyilvánítás a műemléki érték megállapítását célzó szakmai feladatsor utolsó fázisa, amelyben tudományos kutatás és összehasonlító értékelés alapján megállapítást nyer, hogy a szóban forgó műemléki érték országos jelentőséggel bír, ezért védetté nyilvánítása indokolt.".
A védetté nyilvánítási eljárás tehát a műemléki érték védelmét célzó szakmai előkészítő és nem hatósági eljárás (BH 2010.77. számú eseti döntés, KGD 2010.84. szám alatt közzétett eseti döntés).
A 2001. évi LXIV. törvény 31. § (1) bekezdése szerint pedig a hatóság a műemléki védelemre javasolt ingatlant a védetté nyilvánítás előkészítésének megindításával egyidejűleg, vagy ha megsemmisülés fenyeget, soron kívül, legfeljebb 1 évre, ideiglenes védelem alá helyezheti, ami egyszer 1 évvel meghosszabbítható.
Következésképpen az ideiglenes védelem alá helyezés a hatóság eszköze; az ideiglenes védelem alá helyezés nem jelenti a műemléki érték megállapítását, meglétét.
Ha pedig nem lehet a műemléki értéket adottnak venni, akkor nem lehet műemlékről sem beszélni; ha pedig nem lehet műemlékről beszélni, akkor nem lehet hozzá büntetőjogi felelősségre vonást sem kapcsolni.
A 2001. évi LXIV. törvény ugyanis egyértelműen meghatározza, hogy mi a műemlék, és azt is, hogy a műemléki érték mikortól műemlék, a Btk. pedig kifejezetten és kizárólag a műemlék fogalmat használja.
A törvényi tényállás kerettényállás, ami azonban nem jelenti, hogy a szaktörvényben egyértelműen meghatározott fogalom tartalmát - ami egyébként nem gyűjtő, hanem status fogalom (tehát egy minőséget, állapotot jelent) - tágítani lehetne.
A Btk. a műemlék megrongálása bűncselekményének törvényi tényállási elemei meghatározása révén nem a védettséget általában, hanem a műemlékké nyilvánítással elnyert védettséget védi. Ennek során nem a Btk. mondja meg - értelmező rendelkezés hiányában -, hogy mi a műemléki érték, mi a műemlék, hanem a szaktörvény. A szaktörvényből azonban a Btk. a végső - és nem a közbenső fogalmat veszi át.
Ez a két normatív (szaktörvényi és büntető törvényi) tartalom közötti kapcsolat lényege. A szaktörvényen belül a műemlék fogalma egyértelműen meghatározott, az nem egy közbenső, hanem egy végső fogalom.
Ebből következően ez tekintendő büntetőjogilag védettnek, büntetőjogilag védett értéknek.
Egyébként maga a szaktörvény sem tekint a még nem műemlék műemléki értékre úgy, mint véglegesen meglévő értékre. Szintén a szaktörvényhez fűzött indokolás szerint ugyanis:
"a törvény világossá teszi, hogy az ideiglenes védelem fennállása csak a szóban forgó műemléki érték állagának megőrzését, illetve az állagromlás megelőzését szolgáló munkálatok elvégzésére kötelezheti a tulajdonost, az ideiglenes védelem nem teszi lehetővé a hatóság számára a teljes körű helyreállítás kikényszerítését.".
Ezt támasztja alá az is, hogy a szaktörvényben a 48. § (2) bekezdésében a kulturális javak védetté nyilvánítására vonatkozó rendelkezések között van olyan szabály, ami kifejezetten belépteti a törvénynél fogva védelmet a védettség felé haladó hatósági eljárás közben. Ilyen rendelkezés azonban a műemlékekre vonatkozóan nincsen a törvényben.
Következésképpen az ideiglenes védettség nem azonos a végleges védettséggel, tehát nem lehet azt mondani, hogy az ideiglenes védelem alatt állás feltétlen azt jelenti, mint a végleges védettség.
Ha pedig ezt nem lehet mondani, akkor nincs mód erre alapítottan büntetőjogi felelősségre vonásnak, mert az a törvény kiterjesztő értelmezésén alapulna egy olyan törvényi tényállás esetében, ami egyszerre keret- és nyitott tényállás.
Büntetőjogban jogalkalmazó kiterjesztő értelmezésnek nincs helye, az ugyanis ellentétes lenne az előre látható, így elkerülhető, ezért elvárható, tehát felróható láncolattal.
Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB. számú határozata óta is számos határozatában kifejtette a következőket.
"A jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak, és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előre láthatóak legyenek." (ABH 1992.77, és 84. szám)
"Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Az alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátozni kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazó részéről." [ABH 1992/167, 176, 47/2000 (XII. 14.) AB Határozat, 53/2002 (XI. 28.) AB Határozat]
Az Alkotmánybíróság felidézett határozatainak tartalmából, a nullum crimen sine lege elvéből következően ha jogszabály meghatározza egy adott fogalom tartalmát, akkor a jogszabályi meghatározottság irányadó, és annak köre nem tágítható, ez ugyanis nyilvánvalóan a terheltek terhére eső kiterjesztő értelmezést jelentene (Kúria Bfv.III.224/2012/15. számú eseti döntés).
Mindezek tükrében a szaktörvényhez fűzött indokolásból a következőket szükséges felidézni:
- a védetté nyilvánítás és a védettség törlése természetes határvonalat jelent a jogszabálynak az adott kulturális örökségi elemre vonatkoztathatósága tekintetében;
- a védett műemléki érték = műemlék vonatkozásában a műemléki érték és a műemlék közötti különbség nem immanens értékben rejlik, hanem csupán a jogszabály általi védettség tekintetében húzható meg.
Következésképpen az ideiglenes védelem alá helyezés nem jelenti, hogy annak tárgya műemléki értékkel bír, különösen nem jelenti azt, hogy műemlék lenne.
Az ideiglenes védelem, az ideiglenes védelem alá helyezés hatósági eljárás, a Btk. azonban nem a hatósági eljárást, hanem a műemléket határozza meg elkövetési tárgyként, és ekként azt részesíti büntetőjogi védelemben.
Kétségtelen, hogy a terheltek megszegték a szaktörvény 31. § (3) bekezdésére figyelemmel a 45. § (1) bekezdést, amely szerint az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, műemléket pedig nem lehet elbontani.
Azonban a 31. § (3) bekezdése nem jelenti azt, hogy az ideiglenes védelem alatt álló ingatlan műemlék lenne, a Btk. pedig kifejezetten a műemléket - tehát a miniszteri rendelettel védetté nyilvánított műemléki értéket - tekinti védett tárgyának.
Különbség van tehát szaktörvényi védettség és a büntetőjogi védettség fogalmisága között.
A szaktörvény fogalmisága tágabb körben hoz létre védelmet, ekként szigorúbb, amit azonban a büntetőjogi védettség fogalomrendszere nem követ; s azt a törvényi tényállás tiszta nyelvtani értelme szerint, de a jogrendszer egészét alapul vevő értelmezés szerint sem lehet érvényesíteni.
Ennélfogva nem helyes az eljárt bíróságoknak a Kúria közigazgatási ügyben hozott Kfv.III.39.119/2007/6. számú eseti döntésben kifejtettekre történő hivatkozása sem, minthogy az említett határozatból csupán az következik, hogy az ideiglenes védettség is a szaktörvény alapján létrehozott egyfajta védettséget jelent, az azonban nem azonos a büntetőjog fogalomrendszerébe illeszkedő - miniszteri rendelettel védetté nyilvánított műemléki érték - védett jogtárggyal.
A szaktörvény előírásait megszegő felrótt cselekmény a 2001. évi LXIV. törvény 82. §-a alapján, és a 191/2001. (X. 18.) Kormányrendelet szerint meghatározott örökségvédelmi bírság kiszabására alkalmas, melynek azzal a természetes vagy jogi személlyel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel szemben van helye, aki a szaktörvényben engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül, vagy attól eltérő módon végzi, illetve a védetté nyilvánított, vagy e törvény erejénél fogva védelem alatt álló kulturális örökség elemeit jogellenesen megsemmisíti, megrongálja.
Megjegyzi továbbá a Kúria, hogy a műemlékvédelem hazai kezdetétől fogva - az 1881. évi XXXIX. törvénycikk óta - az a gyakorlat, hogy az büntetendő, ha a védettnek nyilvánított műemléket rongálják, vagy semmisítik meg [1881. évi XXXIX. törvénycikk 3. §, 16. §; 1949. évi 13. tvr. 29. § (1) bekezdés a) pont, és 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 136. §].
Utal továbbá a Kúria arra is, hogy a kifejtettekkel ellentétes nemzetközi jogi norma sincs, és az Európai Unió tagállamaival alkalmazandó uniós jog keretében erre vonatkozó más rendelkezés sincs.
A szaktörvény 88. §-ában írt - európai jogszabályokhoz történő közelítés keretében hivatkozott - a Tanács 3911/92/EGK számú rendelete ugyanis a kulturális javak kiviteléről, míg a Bizottság 752/93/EGK rendelete a kulturális javak kiviteléről szóló tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról tartalmaz követendő normákat.
Mindemellett rámutat a Kúria arra is, hogy a Btk. Különös Részi törvényi tényállásainak rendszerét áttekintve a 216. §-t követő másik két törvényi tényállás, így a 216/A. § és a 216/B. § ugyanazon szaktörvény másik tárgyát, a kulturális javakat illetően egyértelműen akként rendelkezik, hogy a kulturális javak körébe tartozó és védett tárgy megrongálása, stb. képez bűncselekményt.
A törvényi tényállások ekként való megfogalmazása is egyértelművé teszi a védett jogtárgy jellegét.
Az irányadó tényállásból kitűnően nem kétséges, hogy
- a terheltek tisztában voltak azzal, milyen cél érdekében cselekszenek, ennek során gazdasági érdekükből fakadóan az érintett telekre volt szükségük épület nélkül;
- ennek érdekében színlelt ügyleteket is kötöttek;
- az érintett P. épület ideiglenes védelem alá volt helyezve, ugyanakkor nem volt műemlék.
Következésképpen a II. rendű, III. rendű és IV. rendű terheltek cselekménye nem tényállásszerű.
Megjegyzi a Kúria ugyanakkor azt is, hogy
- az épület tulajdonosa az I. Kft. volt, a terheltek pedig a Kft. - irányadó tényállásban nem tisztázott - létrehozói, tagjai;
- a szaktörvény 41. § (1) bekezdése szerint a műemlék fenntartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni, aki lehet vagyonkezelő, vagy a tulajdonosi jogok gyakorlója, a tényállás azonban nem tartalmazza, hogy melyik terheltet - ez alapján - milyen kötelezettség terhelt;
- a tényállás szerint nem a terheltek, hanem az általuk megbízott - bűnsegédként értékelt - VI. rendű terhelt által felfogadott személy bontotta le ténylegesen az épületet; ehhez képest önmagában az is kérdéses, hogy a terheltek magatartása milyen elkövetői alakzatként lenne értékelhető.
Utóbbi azonban a tényállásszerűség hiánya miatt közömbös.
Ekként a Kúria a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a jogerős ítéletet megváltoztatta, és a II. rendű, III. rendű, IV. rendű terhelteket a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontja, és a Be. 331. § (1) bekezdés alapján - bűncselekmény hiánya okából - a műemlék megrongálásának bűntette [Btk. 216. § (1) és (2) bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette.
A terheltek által megfizetett pénzmellékbüntetés és bűnügyi költség visszatérítéséről a Kúria a Be. 585. § (1) és (3) bekezdése alapján, míg a felülvizsgálat során felmerült bűnügyi költség viseléséről a Be. 429. § (1) bekezdés záró fordulata alapján rendelkezett.
Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. § (4) bekezdésének b) pontja kizárja.
Budapest, 2012. november 20.
Dr. Márki Zoltán s.k. a tanács elnöke, Molnár Ferencné dr. s.k. előadó bíró, Dr. Székely Ákos s.k. bíró
(Kúria Bfv. III. 707/2012.)