adozona.hu
AVI 2013.5.55
AVI 2013.5.55
Az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra az adóhatóság adóvizsgálatot nem folytathat le, e körben kizárólag az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát vizsgálhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2001-2005. években a T. Kft. (továbbiakban: Kft.) ügyvezető igazgatója volt és munkaviszonyban állt a Magyar Posta Rt.-nél, ahol az éves bruttó keresete 2001-ben 1 600 000 forint, 2002-ben 1 659 200 forint, 2003-ban 2 889 600 forint, 2004-ben 3 372 000 forint, 2005-ben pedig 3 960 900 forint volt. A felperes a Kft. részére ezekben az években összesen 35 700 000 forint összegű tagi kölcsönt nyújtott.
A felperes 1996-ban tőzsdei ügyleteket végzett, a befektetések összege 18-19 000 0...
AVI 2013.5.55 Az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra az adóhatóság adóvizsgálatot nem folytathat le, e körben kizárólag az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát vizsgálhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)
A felperes 2001-2005. években a T. Kft. (továbbiakban: Kft.) ügyvezető igazgatója volt és munkaviszonyban állt a Magyar Posta Rt.-nél, ahol az éves bruttó keresete 2001-ben 1 600 000 forint, 2002-ben 1 659 200 forint, 2003-ban 2 889 600 forint, 2004-ben 3 372 000 forint, 2005-ben pedig 3 960 900 forint volt. A felperes a Kft. részére ezekben az években összesen 35 700 000 forint összegű tagi kölcsönt nyújtott.A felperes 1996-ban tőzsdei ügyleteket végzett, a befektetések összege 18-19 000 000 forint volt, amelyből árfolyamnyereségre tett szert. 1997-2000. években a felperes bemutatóra szóló takarékjegyekkel is rendelkezett, amelyekből 18 000 000 forint bevétele keletkezett, ezt K. I.-nak adta át 1999. augusztus 15-én.
A felperes 2001. évben 600 000, vagy 680 000 forintért személygépkocsit értékesített, megélhetési kiadásai átlagos szintűek voltak.
A felperes 2004 áprilisában 15 000 000 forintért ingatlant vásárolt, a vételárból 2 500 000 forintot saját erőből, 12 000 000 forintot, illetve további 500 000 forintot pedig banki kölcsönből fizetett meg több részletben.
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. évekre személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja.) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest összesen 1 748 382 forint szja. adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 874 191 forint adóbírság és 936 317 forint késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes határozatában azt állapította meg, hogy a felperes vizsgált években megszerzett jövedelme nem állt arányban vagyongyarapodásával, életvitelére fordított kiadásokkal. A felperes a tagi kölcsönök fedezetét csak részben tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért az adóalapot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-ainak alkalmazásával becsléssel állapította meg, amely során mérlegmódszert alkalmazott. Az alperes a fedezethiányt olyan becsült adózatlan jövedelemnek tekintette, amellyel a felperesnek rendelkeznie kellett ahhoz, hogy a kiadási oldalon mutatkozó tételeket kifizethesse. Az alperes elfogadta a 18 000 000-19 000 000 forint meglétét, befektetését, és a K. I. által történő visszafizetéseket a vagyonmérlegben 2003. október 23-i, illetve 2005. december 18-i dátummal feltüntette. Hivatkozott ugyanakkor arra, hogy a felperes nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal az árfolyamnyereséget, kamatjövedelmet és azt sem, hogy ezek a vizsgált időszak elején, 2001. évben is a rendelkezésére álltak volna kiadásai fedezeteként.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, vitatta a becslés jogalapját, és arra is hivatkozott, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlően igazolta. Sérelmezte, hogy az alperes nem fogadta el 2001. január 1. napjára nyitó tételként a tőzsdei ügyletekből, bemutatóról szóló takarékjegyekből származó megtakarításait, pénzkészletét, amelyek későbbi kifizetései alapját képezték.
A peres eljárás alatt a felperes keresetét kiegészítette a takarékjegyek számának pontos megjelölésével, fedezetként hivatkozott arra is, hogy 1999. május 14. napján 420 000 forintot adott kölcsön L. É.-nek, amit 1999. november 15-én kapott vissza, és arra is, hogy 2000. június 8-án 5 000 000 forintot adott kölcsön M. Á.-nak, aki ezt 2000. november 13-án fizette vissza. Kérte M. Á. tanúkénti meghallgatását, amelynek a megyei bíróság helyt adott.
A peres felek az eljárás során megkeresték a Magyar Postát, és a takarékjegyekkel kapcsolatos kamatkifizetések időpontjára és összegére adott tájékoztatást az alperes elfogadta.
Az alperes ellenkérelmében azzal érvelt, hogy a felperes a perben sem igazolta hitelt érdemlően, hogy a 2000. április 18-án még meglévő kb. 6 000 000-7 000 000 forint készpénze, illetve annak 2000. december havi 2 000 000 forint kiadással csökkentett összege 2001. január 1-jén a rendelkezésére állt volna, ezért kérte a felperes keresetének elutasítását.
A megyei bíróság a perben lefolytatott bizonyítás eredményeként a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes a peres eljárás során bizonyította a takarékjegyek visszaváltásakor részére kifizetett kamatjövedelmeket, de nem tudta hitelt érdemlően igazolni azt, hogy ezek az összegek 2001. január 1-jén is a rendelkezésére álltak volna.
Nem fogadta el M. Á. tanúvallomását az 5 000 000 forint átadására és annak visszafizetésére, ezt a következőkkel indokolta: E nagy összegű kölcsön átadásáról a felperes a közigazgatási eljárás időtartama alatt még csak említést sem tett, a 2007. április 5-én tett írásbeli nyilatkozatában sem utalt arra, hogy nagyobb összegű kölcsönt nyújtott volna e magánszemély részére. A kölcsönadás körülményeire, a pénz elhelyezésére vonatkozó tanúnyilatkozat "ésszerűtlen", mivel egy be sem indult vállalkozással kapcsolatos, amihez nem volt szükség pénz átadására, és az összeg más nevére szóló bérelt széfben való elhelyezésére sem. A felperes csak a bizonyítási eljárás vége felé, azaz akkor hivatkozott a M. Á. féle kölcsönre, amikor a 2001. június 8-án fennmaradó 7 000 000 forint 2001. január 1-jén rendelkezésre állását kellett igazolnia, de okirattal vagy egyéb módon sem tudta alátámasztani azt, hogy az 5 000 000 forint kölcsönadására előadásának megfelelően ténylegesen sor került volna. A felperes az 5 000 000 forintos kölcsön kapcsán okiratot, kölcsönszerződést és biztosítékot nem követelt meg, míg ennél kisebb összegű kölcsön kapcsán ezektől nem tekintett el. Mindezek értékelése alapján a megyei bíróság arra ténybeli és jogkövetkeztetésre jutott, hogy a felperes a peres eljárás során sem tudta hitelt érdemlően igazolni azt, hogy a 2000 júniusában meglévő 7 127 000 forint megtakarítása, amit 2 050 000 forintos kiadással egyébként is csökkenteni kell, még nyolc hónappal később is a rendelkezésére állt volna, ezért az alperes határozata megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (5) bekezdésében, 97. § (4) és (6) bekezdéseiben, 109. § (3) bekezdésében, Pp. 339. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Kifejtette, hogy a tagi kölcsönök forrását a vizsgált időszakot megelőzően megszerzett vagyona, illetve e vagyon befektetési célú felhasználásának megszüntetése, és az így felszabadult összegnek Kft. részére történő kölcsönbe adása képezte. Kifejtette, hogy jelentős összegű árfolyamnyereségre tett szert és a takarékjegyek után járó kamat révén is jelentős összegű bevételhez jutott, ezért nem állt fenn a becslés jogalapja. A megyei bíróság tévesen állapította meg, hogy nem tudta hitelt érdemlően igazolni a 2000 júniusában meglévő megtakarításának 2001. január 1-jei rendelkezésére állását tekintettel arra is, hogy ebben az időszakban 2 000 050 forinton felüli nagyobb összegű kiadása nem volt.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 97. § (4)-(6) bekezdései értelmében az adóhatóság köteles a tényállást tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. A nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető. E szabályokhoz képest a becslési eljárásra az Art. 108-109. §-ai speciális szabályokat rögzítenek, ez utóbbiak értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy fennállt a becslés jogalapja és annak módszere is jogszerű volt, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal.
A perbeli esetben a felperes a revízióval nem érintett, elévült időszak tekintetében hivatkozott arra, hogy az alperes a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. Ezt azzal indokolta, hogy az adóhatóság nem élt megkereséssel az illetékes szervek felé annak felderítése érdekében, hogy váltott-e át vagy sem, ha igen, akkor milyen összegben takarékjegyeket és ezek kapcsán, illetve a tőzsdei ügyletek során szert tett-e kamatbevételre, illetve nyereségre, s ha igen, akkor milyen összegben. Az adó megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra azonban az alperes adóvizsgálatot nem folytathat le, e körben kizárólag az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát vizsgálhatja. Az adóhatóság részére azonban a felperes a közigazgatási eljárás során - felhívás ellenére - sem szolgáltatott konkrét adatokat. [Art. 109. § (3) bekezdése].
Az alperes a közigazgatási eljárás során valóban nem intézett megkeresést a felperesi állítás valóságtartalmának feltárása érdekében a Magyar Posta felé, ezt azonban utóbb - a felperes által perben szolgáltatott konkrét adatokra, a takarékjegyek számának megjelölésére figyelemmel - pótolta, és a perben beszerzett tájékoztatást elfogadta, az ebben rögzített bevételek megszerzésének tényét nem vitatta. A perben lefolytatott bizonyítás eredményeként pedig a jogerős ítélet iratszerűen rögzíti, hogy 2000. április 18-án a felperes részére 6 127 917, illetve 7 127 917 forint készpénz, illetve annak 2000 decemberében 2 050 000 forint összeggel csökkentett része a rendelkezésére állhatott. Ezért az előzőekben ismertetettekre és a perben lefolytatott bizonyításra és annak eredményére figyelemmel az alperes nem követett el olyan, az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges, bírósági eljárásban nem orvosolható eljárási jogszabálysértést, ami a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezésére alapot adhatott volna.
A becslés alkalmazásának feltételei fennálltak, mivel a felperes adómentes bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege nem állt arányban a kiadásaival.
A felperes iratellenesen hivatkozott arra, hogy az adóhatóság nem hívta fel bizonyításra. A 2007. április 10-én felvett jegyzőkönyvben ugyanis szerepel az Art. 109. § (3) bekezdésére való hivatkozás. Utal továbbá e körben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a felperes jogi képviselővel járt el, és az ügyvédi meghatalmazásra a 2007. április 4-én került sor.
A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő igazolására nem fogadható el valamilyen, valamikor megszerzett pénzeszköz, egy adott kiadás forrásaként kizárólag a kiadás időpontjában is létező, ténylegesen, igazoltan rendelkezésre álló pénzeszköz alkalmas. Az alperes a becslési eljárás során irányadó bizonyítási szabályokra, az Art. 109. § (3) bekezdésére figyelemmel helytállóan utalt arra, hogy azt a felperesnek kellett volna hitelt érdemlően igazolnia, hogy az általa hivatkozott bevételek a rendelkezésére álltak, mert a becslési eljárás során a nem bizonyított tényt, körülményt nem lehet az adózó javára értékelni [az Art. 97. § (6) bekezdése].
A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt. [Pp. 275. § (1) bekezdése, BH 2002/29.]
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, hiányos tényeket, avagy okszerűtlen, logika szabályainak ellentmondó ténybeli megállapításokat rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a felek valamelyikének jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség.
A felperes a perbeli esetben azt, hogy 2000. április 18-át követően, azaz 2001. január 1-jén is rendelkezésére állt volna az általa hivatkozott pénzösszeg M. Á. tanúvallomásával kívánta alátámasztani. E körben azonban a megyei bíróság iratszerűen rögzített minden értékelendő adatot, tényt, bizonyítékot. A megyei bíróság a tanúvallomást és az adózói nyilatkozatot ítéletének indokolásából is megállapíthatóan okszerűen, a logika szabályainak megfelelően, a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése szerint eljárva mérlegelte, és erről számot is adott. Ezért a tanúvallomás bizonyító erejének felülmérlegelésére irányuló felperesi felülvizsgálati érvelést a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el. [Pp. 275. § (1) bekezdése]. Rámutat e körben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az a felperesi állítás, mely szerint nem volt nagy összegű kiadása, ingatlan vagy gépkocsi vásárlása 2000. április 18-át követő időszakban, nem értékelhető fedezetet kétséget kizáróan igazoló hitelt érdemlő adatnak, mint ahogyan az sem, hogy a felperesi előadással szemben az alperes e körben csak 2 050 000 forint összegű felperesi kiadást bizonyított. Az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti szabályból következően ugyanis nem elég arra hivatkozni, hogy az adóhatóság nem bizonyította, hogy nem volt meg az összeg, illetve az adóhatóság az adózó által állított összeggel szemben csak 2 050 000 Ft kiadást tudott bizonyítani, mert a fedezet rendelkezésre állásának hitelt érdemlő igazolása nem az adóhatóság bizonyítási terhe, hanem az adózó lehetősége.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben jogszerű, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.124/2009.)