AVI 2013.2.20

Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. közötti időszakra kiterjedő személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben benyújtott bevallásainak utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Ennek során megállapította, hogy a felperes nagy összegű tagi kölcsönt nyújtott az M. Bt. részére, amelyre az adóhatóság álláspontja szerint sem a felperes vizsgált időszakot megelőző megtakarításai, sem jövedelme nem nyújtott fedezetet. Ezért az elsőfokú adóhatóság 2007. novemb...

AVI 2013.2.20 Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja (2003. évi XCII. tv. 109. §)
Az adóhatóság a felperesnél 2001-2005. közötti időszakra kiterjedő személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben benyújtott bevallásainak utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Ennek során megállapította, hogy a felperes nagy összegű tagi kölcsönt nyújtott az M. Bt. részére, amelyre az adóhatóság álláspontja szerint sem a felperes vizsgált időszakot megelőző megtakarításai, sem jövedelme nem nyújtott fedezetet. Ezért az elsőfokú adóhatóság 2007. november 13-i határozatával a felperes terhére 2001-2005. évekre összesen 30 116 904 Ft személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2008. március 18-i határozatával az elsőfokú határozatot részben megváltoztatta, és az adó-megállapításhoz való jog elévülése folytán a 2001. évre vonatkozó megállapításokat törölte. Ily módon a felperes terhére megállapított adókülönbözetet összesen 24 958 972 Ft-ban állapította meg, és ehhez igazodóan szabott ki adóbírságot és számított fel késedelmi pótlékot.
A felperes keresetében az alperes határozatának az elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte sérelmezve, hogy az adóhatóság 0 Ft-os nyitó egyenleget határozott meg. Hivatkozott arra is, hogy P. Cs. 2000. évben egy korábban általa nyújtott kölcsön visszafizetéseként 50 millió forintot fizetett meg.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolását az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (4), (6) bekezdésére, 108. § (1) és (3) bekezdésére, 109. § (1) és (3) bekezdésére, 143. § (1) bekezdésére alapozta. Hangsúlyozta, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést a felperesnek hitelt érdemlő adatokkal kell igazolnia. Rámutatott arra, hogy a felperesnek kellett bizonyítania, hogy az ellenőrzött időszakot megelőzően megtakarítások álltak rendelkezésre, amelyet az adóhatóságnak nyitó egyenlegként kellett volna figyelembe vennie. Bizonyítania kellett volna továbbá, hogy az adóhatóság által figyelembe vett jövedelmén túl az adó-megállapítással érintett években egyéb bevétellel is rendelkezett, és ezek az összegek a tagi kölcsön nyújtásakor rendelkezésre álltak és azokat fedezték. A megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes e körülményekre vonatkozó hitelt érdemlő bizonyítékot nem szolgáltatott. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. § (1) bekezdése és 29. § (1) bekezdése alapján úgy látta, hogy a fedezet nélküli kiadás forrását az adóhatóság jogszerűen tekintette olyan egyéb jövedelemnek, amelyet személyi jövedelemadó egészségügyi hozzájárulás is terhel. Hangsúlyozta, hogy a vizsgált időszakban nyújtott nagyobb összegű tagi kölcsönre a felperes bevallásában szereplő adatok szerint jövedelem nem nyújthatott fedezetet, ami eltitkolt jövedelemre utal. A megyei bíróság nem találta jogszabálysértőnek, hogy az adóhatóság a felperes ügyében úgy hozott döntést, hogy nem várta meg a házastársa adó-ellenőrzésének eredményét. Jogszerűnek ítélte az adóhatóság által felállított pénzügyi mérleget is hangsúlyozva, hogy ha vagyongyarapodás időben megelőzi a bevétel keletkezését, akkor a bevétel vagyongyarapodáshoz fedezetként nem fogadható el, mert nem lehet elkölteni olyan pénzösszeget, amit az adózó ténylegesen még meg sem kapott.
A megyei bíróság nem találta jogszabálysértőnek a felperes jövedelme terhére figyelembe vett megélhetési kiadások összegszerűségét sem. Utalt arra, hogy az adóhatóság a felperes által becsatolt valamennyi okirat figyelembevételével hozta meg döntését. Az M. részvények és Ma. részvényjegyzési ív adatait illetően azt állapította meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem igazolják, hogy az 1997-98-as években keletkezett megtakarításokból származó jövedelem 2001. január 1-jén is rendelkezésre állt. A megyei bíróság vizsgálta a felperes által az első tárgyaláson hivatkozott P. Cs.-nek nyújtott kölcsön visszafizetésének körülményeit is. Úgy ítélte meg, hogy a P. Cs. ügyében hozott adóhatósági felügyeleti intézkedés nem igazolja sem a kölcsön adását, sem a visszafizetés tényét, sem azt, hogy az a felperes esetében 2001. január 1-jén rendelkezésre állt és azt a felperes kiadásaihoz használta fel.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelynek hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet tényállása hiányos, indokolása iratellenes. Hivatkozott arra, hogy iratbetekintés során iratait házastársa vizsgálati anyagával összekeveredve találta. Kifogásolta, hogy nyitó egyenlegként az adóhatóság 0 Ft-ot határozott meg. Előadta, hogy már az ellenőrzési jegyzőkönyvre tett 2007. szeptember 18-i észrevételében hivatkozott arra, hogy a házastársa ellenőrzésével kapcsolatos megállapítások kihatnak az ő ellenőrzésére is. A Pp. 206. § (1) bekezdésére utalással sérelmezte, hogy a megyei bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. Álláspontja szerint az adóhatóság nem hozhatott volna döntést házastársa adóvizsgálatának lezárását megelőzően. Hivatkozott arra is, hogy a megyei bíróság keresetét nem a Pp. 215. §-ában előírtak szerint bírálta el. Kifogásolta, hogy az adóhatóság az általa megállapított adókülönbözetet az összevont adóalapba tartozó jövedelemként kezelte. Hiányolta az ítélet indokolásából a keresetben kifejtett eljárási szabálysértésekre vonatkozó utalást. Véleménye szerint az adóhatóság megsértette az ügyfélegyenlőség elvét, és a bíróság nem észlelte, hogy az adózó megtakarításait igazoló dokumentumokat az adóhatóság a vizsgálati jegyzőkönyv 3. fejezetének 4. pontja szerint figyelmen kívül hagyta. Az Szja. tv. 3. §-ára, illetve az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Eho. tv.) előírásaira hivatkozással sérelmezte az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség megállapítását kifejtve, hogy az adóhatóság határozatából nem derül ki, ki milyen jogviszonyra tekintettel juttatott a felperesnek olyan jövedelmet, amely az egészségügyi hozzájárulás alapját képezhetné.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte kifejtve, hogy az adóhatóság a felperes és házastársa vizsgálatának iratait nem keverte össze. A mindkét adózóra tartalmazó iratokat külön-külön mindkét iratanyagba iktatták. Hangsúlyozta, hogy a becslés jogalapjának fennállását bizonyította, a megyei bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével hozta meg döntését.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 109. § (1) bekezdés értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. A (3) bekezdés szerint a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
A felperes hivatkozott arra, hogy az adóhatóság figyelmen kívül hagyta az általa becsatolt bizonyítékokat. Ezzel ellentétben az elsőfokú adóhatósági, illetve az alperesi határozat indokolásából kitűnik, hogy az adóhatóság a felperes előadását és iratait határozathozatalakor vizsgálta és értékelte (elsőfokú adóhatósági határozat 8. oldala, alperesi határozat indokolásának 6. oldala). Az adóhatóság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján foglalta el azt az álláspontot, hogy a felperes az általa állított 20-22 millió forintos megtakarítást semmiféle dokumentummal nem támasztotta alá, miközben az M. Bt.-nek 2001-2002. években 32 700 000 Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott és 22 millió forint tagi kölcsön visszafizetés volt megállapította, továbbá az M. Bt.-nek ugyanezen időszakban 4 millió forint tagi kölcsönt nyújtott és 6 millió forint volt a tagi kölcsön visszafizetésének összege. Ezzel összefüggésben nem jogszabálysértő a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a részvények és részvényjegyzési ív adatai nem bizonyítják hitelt érdemlően azt, hogy az 1997-98-as években keletkezett megtakarításokból származó jövedelem 2001. január 1-jén rendelkezésre állt és a tagi kölcsön kiadásainak fedezeteként került felhasználásra (jogerős ítélet indokolásának 9. oldal utolsó előtti bekezdése).
Az eljárási szabálysértések, illetve az iratok összekeveredésére utaló felperesi előadással összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással nem bíró eljárási szabálysértés esetén a jogerős határozatot hatályában fenntartja. Ugyanígy a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján a következetes bírói gyakorlat szerint nem eredményezi a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabálysértés, mert az a közigazgatási határozatot érdemben nem teszi jogszabálysértővé. A Legfelsőbb Bíróság azonban nem látta megállapíthatónak az eljárási szabálysértést a felülvizsgálati kérelemben előadottak alapján. A felperes ugyanis csak hivatkozott rá, de nem bizonyította, hogy az adóhatóság döntésének alapjául rendezetlen, összekeveredett iratanyag szolgált, és azt sem bizonyította, hogy házastársa adóellenőrzésének lezárása nélkül vele szemben jogszerű adóhatósági határozat nem hozható. Az alperesi határozat indokolásából megállapítható, hogy az adóhatóság csupán azt zárta ki, hogy a felperes házastársának forrásai a felperes kiadásaira fedezetet nyújtottak volna (alperesi határozat 11. oldal 4. bekezdése), ezzel ellentétes előadást azonban a felperes sem tett. A P. Cs.-nek kölcsönadott összeg visszafizetésével kapcsolatosan a megyei bíróság nem helyezkedett jogszabálysértő álláspontra, amikor azt állapította meg, hogy nem bizonyított a visszafizetett összeg felperesi rendelkezésre állása, illetve a kiadásai fedezeteként való felhasználása (jogerős ítélet 11. oldal 1. bekezdése).
A megyei bíróság nem sértette meg a Pp. 215. §-át, döntése nem terjedt túl a kereseti kérelmen. Helyesen vizsgálta, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennálltak-e, illetve, hogy a felperes a megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal tudja-e bizonyítani.
A felperes felülvizsgálati előadásával ellentétben nem jogszabálysértő a felperes terhére egészségügyi hozzájárulás adókülönbözet megállapítása. Az elsőfokú adóhatóság határozatának rendelkező része egyértelműen rögzíti, hogy a vizsgált évekre vonatkozóan százalékos egészségügyi hozzájárulás adókülönbözetet állapított meg, amely rendelkezést e tekintetben az alperes határozata helybenhagyott. Az Eho. tv. 3. § (1) bekezdés a) pontja szerint a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapja az adóévben juttatott (megszerzett), az Szja. tv.-ben meghatározott összevont adóalapba tartozó jövedelemnél az adóelőleg megállapításánál figyelembe vett összeg.
A megyei bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az Szja. tv. 28. § (1) bekezdése értelmében egyéb jövedelem minden olyan bevétel, amely után más szerzési jogcím nem igazolt. Az egyéb jövedelem összege pedig az Szja. tv. 29. § (1) bekezdése értelmében az összevont adóalapba tartozik. Mint összevont adóalapba tartozó jövedelem után az Eho. tv. 3. § (1) bekezdés a) pontja alapján százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. A felperes ezzel szemben nem igazolta, hogy a kiadásai fedezeteként becsült jövedelem olyan forrásból származott, amely nem tartozik az Eho. tv. hatálya alá.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a megyei bíróság az adóhatósági megállapítás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat nem értékelte a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes módon, ítélete nem iratellenes és nem kirívóan okszerűtlen, ezért a jogerős ítélet sem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.059/2009.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Előfizetési csomagajánlataink

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.