adozona.hu
AVI 2013.1.3
AVI 2013.1.3
Nem ütközik adójogi rendelkezésbe egy szolgáltatás ellenértékének utólagos módosítása [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2001. január 24-én bérleti szerződést kötött a P. Befektetési Kft.-vel (továbbiakban: P. Kft.) egy ingatlan és tartozékainak korlátlan használatára. A szerződés 3. pontja szerint a bérleti szerződés határozatlan időre szólt, a bérleti díj pedig 3 600 000 Ft + általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) volt.
A szerződéskötő felek a bérleti szerződést 2001. június 28-án módosították, a bérleti díj 2001. július 1-jétől 2 300 000 Ft + áfára változott. A felperes 2003. évben a felé kib...
AVI 2013.1.3 Nem ütközik adójogi rendelkezésbe egy szolgáltatás ellenértékének utólagos módosítása [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
A felperes 2001. január 24-én bérleti szerződést kötött a P. Befektetési Kft.-vel (továbbiakban: P. Kft.) egy ingatlan és tartozékainak korlátlan használatára. A szerződés 3. pontja szerint a bérleti szerződés határozatlan időre szólt, a bérleti díj pedig 3 600 000 Ft + általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) volt.A szerződéskötő felek a bérleti szerződést 2001. június 28-án módosították, a bérleti díj 2001. július 1-jétől 2 300 000 Ft + áfára változott. A felperes 2003. évben a felé kibocsátott számlák alapján minden hónapban kifizetett 2 300 000 Ft + áfa bérleti díjat. A felperes a P. Kft. 12. havi "épület bérleti díj (üzemcsarnok)" megnevezésű számla alapján 2003. december hónapban 8 400 000 Ft adóalap után 2 100 000 Ft áfát helyezett levonásba a 2003. december 3-án kelt bérleti szerződés-módosítás szerint. Ez utóbbi megállapodás értelmében az alapszerződést a felek kiegészítették azzal, hogy: "a bérlő 2003. évre vonatkozóan bérbeadó előzetesen jelzett árfolyam veszteségeinek kompenzálására 8 400 000 Ft + áfa egyszeri kiegészítő bérleti díjat fizet. A kiegészítő bérleti díjszámlát 2003. december hónapra állítja ki bérbeadó".
2001. december 29-én kelt és 2002. december 30-án módosított alvállalkozói szerződésben a felperes megbízta a B. Szövetkezetét (továbbiakban: Szövetkezet), hogy a felperes székhelyén, a felperes által előre megadott betanított gépi és kézi szerelési munkálatokat végezze el. Felek a szerződésben rögzítették, hogy a Szövetkezet csak a nála alkalmazott munkaerővel teljesítheti a szerződésből eredő kötelezettségeit, a munkát végző személyeket csak a felperes előzetes hozzájárulásával cserélheti le, és a szerződés teljesítésének hatálya alatt a munkavégzésre való utasítás jogát a felperes részéről eljáró csoportvezetők gyakorolják. A felperes a Szövetkezet számlái alapján 2003. évben 13 124 177 Ft adóalap után 3 281 400 Ft, 2004. évben 2 448 691 Ft adóalap után 612 170 Ft áfát helyezett levonásba.
A felperes 2003. évben havi áfa-bevallásaiban levonható adót tartalmazó bizonylatként szerepeltette az I. Kft. által hasznosítási díjról kibocsátott számlákat, összesen 10 895 000 Ft + 2 724 000 Ft áfa összegben. A számlakibocsátás alapjául szolgáló szerződés szerint az I. Kft. rendelkezik a H. Wessel által kifejlesztett új fajta műanyag fröccsöntéssel ellátott tengely elkészítési technológiával, mint szabadalommal, a felperes megvásárolja az I. Kft.-től a gyártáshoz szükséges tengelyeket, mint alapanyagot, és az általa értékesített végtermék után hasznosítási díjat fizet az I. Kft.-nek.
Az adóhatóság a felperesnél 2003-2005. évekre áfa-adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 8 717 000 Ft áfa-adókülönbözet, 2 569 000 Ft adóbírság, 240 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Határozatának I. pontjában megállapította, hogy a felperes és a P. Kft. kapcsolt vállalkozás. Mivel a felek a megállapodásokban a bérleti díj összegét forintban állapították meg árfolyamveszteség elszámolására nem kerülhet sor, az ezen a címen leszámlázott kiegészítő bérleti díjhoz nem kapcsolódott szolgáltatásnyújtás, ezért a kiállított számla alapján az áfát nem lehet levonásba helyezni. E körben döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, 43. § (4) bekezdésében és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 166. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította, és a felperes terhére 2003. december hónapra 2 100 000 Ft áfa-adókülönbözetet írt elő.
Határozatának II. pontjában azt rögzítette, hogy a felperes és a Szövetkezet között a számlákban feltüntetett gazdasági esemény nem jött létre, ezért a számlák áfa levonásra alkalmatlan, hiteltelen bizonylatok. Érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 1. § (7) bekezdésében, Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, és 43. § (4) és (5) bekezdéseiben foglaltakra alapította, és a felperes terhére 2003. évre 3 281 000 Ft, 2004. évre pedig 612 170 Ft áfa adókülönbözetet írt elő.
A határozat III. pontjában megállapította, hogy az I. Kft. nem rendelkezik bejegyzett szabadalommal és a nyilvántartásaiban sem szerepel fröccsöntés technológiájára vonatkozó szellemi termék, ezért a leszámlázott hasznosítási díj mögött nincs tényleges szolgáltatásnyújtás, a számlák nem hiteles bizonylatok, ezek alapján áfa nem helyezhető levonásba. Érdemi döntését az előzőekben megjelölt jogszabályhelyekre alapította, és a felperes terhére 964 000 Ft áfa adókülönbözetet írt elő.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Azzal érvelt, hogy a bérleti szerződés jelenleg is fennáll, a bérlő nem került ki az ingatlan birtokából, ezért az alperes által vitatott számla mögött teljesítés áll. A törlesztőrészlet külföldi fizetőeszközben volt meghatározva, ezért figyelemmel kellett lenni az árfolyamra.
Álláspontja szerint az adóhatóság nem volt jogosult arra, hogy a közte és a Szövetkezet között létre jött szerződést munkaerő kölcsönzést tartalmazó megállapodásnak minősítse, a Szövetkezet által végzett tevékenység áfa-körbe tartozott, ezért adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta. Nincs jelentősége annak, hogy az I. Kft. könyvelésében megjelent-e a szabadalom, avagy újítás, mert a szolgáltatás ettől függetlenül teljesedésbe ment. Hivatkozott az Áfa tv. 44. § (5) bekezdésének alkalmazhatóságára is.
A megyei bíróság az alperes határozatának I. pontját - az elsőfokú határozat azonos rendelkezésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Azt állapította meg, hogy a 2003. december 3-i szerződésmódosítás kapcsolódik a 2001. június 28-i szerződés ártárgyalást megengedő rendelkezéséhez. A szolgáltatásnyújtás ténye, vagyis a bérlemény felperes általi igénybevétele vitathatatlan, az árfolyamveszteség kompenzációja gazdaságilag indokolható, így adójogilag sem kifogásolható, ezért az alperes által vitatott számla - a kapcsolt vállalkozás ellenére - hitelesnek minősül.
Az alperesi határozat II. pontjához kapcsolódóan azt rögzítette, hogy a Szövetkezet nem a szerződésnek megfelelően teljesített, ezért az alperes megalapozott és jogszerű döntést hozott. A felperes által perben becsatolt okiratok sem igazolják a számlák tartalmi hitelességét, és nem helytálló az a felperesi érvelés, mely szerint nem volt lehetősége illetve kötelezettsége annak vizsgálata, hogy a számlakibocsátó hogyan és kikkel végeztette el a munkát.
Az alperesi határozat III. pontját érintően az volt a jogi álláspontja, hogy a szolgáltatásnyújtás, a szerződés, illetve a számla szerinti tartalommal nem ment végbe, mivel az ezek alapját képező szabadalom meglétét a számlakibocsátó nem tudta bizonyítani. A felperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a hasznosítási díj tárgyú bizonylatok befogadása során kellő körültekintéssel járt volna el, mivel nem kérte el a szükséges adminisztrációt a számla-kibocsátótól. A felperes alapos ok, illetve megfelelő ellenőrzés nélkül bízott abban, hogy a számlakibocsátó ténylegesen rendelkezik a szabadalommal, ennél fogva a perben vitatott bizonylatok hiteltelensége olyan okból következett be, amely az ő érdekkörében merült fel.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte a keresetét elutasító döntések hatályon kívül helyezését, és e körben is kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát.
Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet az alperesi határozat II. és III. pontja kapcsán nem felel meg a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 1. § (5) bekezdésében, 4. § d) pontjában az Art. 1. § (7) bekezdésében, 97. § (4) és (6) bekezdéseiben, az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, 43. § (4) bekezdésében és az Sztv. 166. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
Álláspontja szerint a megyei bíróság az alperesi határozat II. pontja kapcsán kizárólag a kellő körültekintés hiányát állapította meg, de ez a perbeli esetben nem alkalmazható, mert a megyei bíróság nem jelölte meg a szerződő partner által elkövetett jogszabálysértő magatartást. A szerződésszegésen alapuló áfa-visszaigénylés elutasítására pedig csak akkor kerülhetne sor, "ha a peres felek között nem megy teljesedésbe semmiféle adóalapot keletkeztető teljesítés".
A III. sz. alperesi határozati pont kapcsán is azt hangsúlyozta, hogy a megyei bíróság itt is kizárólag a kellő körültekintés hiányára hivatkozott, és nem jelölte meg azokat a törvényhelyeket, amelyek alapján az áfa visszaigénylése visszautasítható lett volna. A felek között a teljesítés létre jött, a számlák alakilag és tartalmilag hitelesek, a szerződő partner által elkövetett adminisztrációs jogszabálysértésnek pedig az áfa levonási jog gyakorlására nem lehet kihatása.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében kérte a kereseti kérelemnek helyt adó ítéleti döntés hatályon kívül helyezését és e körben is a felperesi kereset elutasítását. Azzal érvelt, hogy a szerződés-módosítás szerint a felek a jövőre nézve állapodtak meg magasabb összegű bérleti díjról. Mivel a Ptk. 423. §-a értelmében a bérleti díjat a bérlőnek időszakonként előre kell megfizetnie, nem volt jogalap a bérleti díj visszamenőleges hatállyal történő megemelésére, egy quasi 13. havi bérleti díj felszámítására. Mivel a bérleti díj minden esetben forintban lett megállapítva, árfolyamveszteség sem keletkezhetett. A kapcsolt vállalkozásban álló felek között az árfolyamveszteség miatt leszámlázott kiegészítő bérleti díjhoz nem kapcsolódott szolgáltatásnyújtás, ezért határozata e körben is megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A felek közötti jogvita adójogi jogviszonyból ered, ezért elbírálására az adójogi jogszabályok az irányadók. A felperes által hivatkozott munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény felügyelőre vonatkozó rendelkezései nem tartalmaznak a perbeli adójogi jogvita eldöntésére - a számviteli bizonylatok hitelességére, az adólevonási jog feltételeire - vonatkozó rendelkezéseket.
A felperes tévesen hivatkozott arra is, hogy az alperes határozatának II. pontja a felek közötti szerződéses viszony átminősítésén alapult volna, és arra is, hogy a megyei bíróság e körben a döntését kizárólag az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésének hiányára alapította.
Az alperes határozatának II. pontja és a jogerős ítélet egyértelműen és kifejezetten azt rögzíti, hogy a perben vitatott számlákon feltüntetett gazdasági események nem a számlák szerinti felek között jöttek létre, ezért a bizonylatok hiteltelenek, nem felelnek meg az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában, 43. § (4) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek, és ezekre e törvényhelyekre figyelemmel nem alapítható adólevonási jog.
A felperes érvelésével ellentétben a Szövetkezetnél lefolytatott kapcsolódó vizsgálat anyagából, a rendelkezésre álló egyéb adatszolgáltatásokból, amelyeket a felperes megismerhetett - és amellyel szemben ellenbizonyítást nem ajánlott fel - az állapítható meg, hogy a Szövetkezetnek nem voltak olyan dolgozói, akikkel a megállapodásban vállalt kötelezettséget - a saját munkavállalókkal történő munkavégzést - teljesíthette volna. A felperes által csatolt iratok alapján is az állapítható meg, hogy az elszámoló lapon szereplő munkát végző személyek egyike sem volt a Szövetkezet dolgozója. A felperes valamint a Szövetkezet által benyújtott nyilvántartás nem tartalmaz olyan személyes adatot, amely alapján a munkát végző személyek beazonosíthatóak, ellenőrizhetők lennének. E tényekre figyelemmel okszerű és a logika szabályainak megfelelő az a bizonyíték-értékelés, amelynek eredménye az a ténybeli és jogkövetkeztetés, hogy nem a számlákon feltüntetett felek között jött létre a gazdasági esemény. Ezért a számlák tartalmilag hiteltelenek, ezek alapján a felperes az adólevonási jogát nem jogszerűen gyakorolta.
A felperes érvelésére figyelemmel rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az adólevonási jog gyakorlására nem valamilyen gazdasági esemény jogosítja fel az adózót, hanem az alakilag és tartalmilag egyaránt hiteles számla. Egy számla pedig tartalmilag akkor tekinthető hitelesnek, ha a számla feltüntetett gazdasági esemény a valóságban is a számla szerinti felek között a számla szerinti módon ment végbe. Ez pedig a perben vitatott bizonylatok kapcsán nem következett be.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján eljárva az iratok alapján - a megyei bírósággal egyezően - azt állapította meg, hogy az I. Kft. nem rendelkezett bejegyzett szabadalommal, a fröccsöntés technológiájára vonatkozó szellemi termék a nyilvántartásaiban nem szerepel. Az I. Kft.-nél végzett kapcsolódó vizsgálat során az együttműködési megállapodásban megjelölt szabadalomra vonatkozó bizonylatot vagy szellemi termék-nyilvántartást nem bocsátottak az adóhatóság rendelkezésére, erre nézve a felperes sem ajánlott fel bizonyítást a perben. A felek között létre jött együttműködési megállapodás egyértelműen rögzíti, hogy a felperes megvásárolja a gyártáshoz szükséges tengelyeket. Ha pedig a felperes az alapanyagot megvásárolta, akkor végképp nem lehet megállapítani, hogy az I. Kft. milyen valós és ellenőrizhető, kívülállók számára is megtalálható ellenszolgáltatást nyújthatott volna a felperesnek a hasznosítási díj fejében. A felperes - a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva - nem ajánlott fel bizonyítást arra nézve, hogy a leszámlázott hasznosítási díj mögött - szabadalom illetve szellemi termék hiányában - milyen tényleges szolgáltatásnyújtás állt. Egy szerződő féltől alappal és általában elvárható magatartás az, hogy meggyőződjön az általa vásárolt szellemi termék létezéséről, ha és amennyiben ezt elmulasztja, akkor az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésére alappal nem hivatkozhat.
A felperes érvelésével ellentétben az alperes határozata és a megyei bíróság ítélete egyértelműen és kifejezetten rögzíti a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseket, és ezeket jogszerűen alkalmazza [Art. 1. § (7) bekezdése, 97. § (4) és (6) bekezdése, Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja, 43. § (4) bekezdése, Sztv. 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) bekezdése, 165. § (2) bekezdése].
A Legfelsőbb Bíróság az iratok alapján a megyei bírósággal egyezően azt állapította meg, hogy a 2001. június 28-ai bérleti szerződés-módosításnak része volt az a kalkuláció, amely az árfolyam aktuális változásához kötötte az ártárgyalásokat, és a 2003. december 3-i szerződésmódosítás e megállapodással összhangban tartalmazta az árfolyamveszteség kompenzálását. A felperes az ellenőrzés megindulásától kezdve az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta valamennyi bérleti díjjal kapcsolatos megállapodását, és számviteli bizonylatait. A megyei bíróság az Art. 1. § (7) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésre figyelemmel helytállóan utalt arra, hogy nem ütközik adójogi rendelkezésbe egy szolgáltatás ellenértékének utólagos módosítása, különös tekintettel arra, hogy ennek lehetőségét a felek az alapszerződésben, illetve az ehhez kapcsolódó megállapodásban is rögzítették. Tekintettel arra, hogy a perbeli esetben a bérlet, mint gazdasági esemény a felek között fennálló kapcsolt vállalkozástól függetlenül létre jött a megyei bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével helytállóan állapította meg a tényállást, és jogszerű az abból levont jogkövetkeztetése is, mely szerint a felperes e körben az adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta. [Pp. 275. § (1) bekezdése, BH 2002. 29.]
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.018/2009.)